Frank Chatokhine érdeklődése teljes mértékben egybe esik apjáéval, szenvedélyes szerelő, motoros és versenyző. Nem okozott neki problémát, hogy 1994-től, vagyis tizennégy éves korától a családi vállalkozásként működő, régi angol gépekre specializálódott műhelyben kellett dolgoznia, mivel előtte amúgy is iskolakerülő volt. A szentély, ahol a film szerint most is parkol néhány olyan csoda, amelyért örömmel adnánk egy kis gerincvelőt, 1972-ben kezdte meg működését. Akkortól változtatják az ólmot arannyá, mint írják a céges honlapon.

A most harmincas örömszerelő kamaszként kezdte motoros pályafutását is, mégpedig egy 1936-os Velocettel – ma is kizárólag a múlt század harmincas és hetvenes évei közt gyártott típusokkal foglalkoznak. Az új motorokat is ismeri, de nincs róluk nagy véleménnyel.

Csak bólogatunk, amikor Frank azt mondja, számára egy motorkerékpár tökéletes megismeréséhez elengedhetetlen az alapos próba, lehetőleg versenypályán. Ha scramblerről van szó, a műhely közelében lévő könnyű terep is szóba jöhet. Úgy száguld ezekkel a régi BSA-kkal, Nortonokkal, Velocettekkel, mint a boldog békeidőkben tették, mielőtt a felkelő nap országából érkező négyhengeresek hulláma átcsapott a patinás európai márkák feje fölött.

Az elvarázsolt műhely egyre több ügyfelet vonzz, sokan közülük külföldről jelentkeznek, mivel kevés igazán jó javítómester foglalkozik az öreg, de imádni való gépekkel olyan tisztelettel és szakértelemmel, mint a Chatokhine műhely.

Két szívkoszorúér meg három repedező aorta között Enderünk, aki mostanában leginkább főállású orvos, levelet írt, fényképeket csatolt.

„Az egyik totalcart olvasó szomszédom áthozott ma három képet. Koreai motorosok, az egyik csaj, 125-250 köbös gépekkel mennek Koreából Madridba. Ma itt vannak Budapesten, nem találták a szállodát, azt hitték ez Bulgária.

A GPS-ükön egy Európa áttekintő térkép cirill betűkkel, de egyáltalán nem félnek.”

Elolvastam, aztán megnéztem a fotókat. Karcos, felpakolt motorok, három újabb bizonyíték, hogy nem kell ezerkettes túraenduró ahhoz, hogy évente egyszer elmenjen az ember a horvát tengerpartra. Enderbaba elmondta, hogy megemlítették nekik a Budapesten meglopott japán motoros, Kunio történetet is, de a koreaiak csak nevettek – igen, a neheze már mögöttük van, azóta elhagyták Budapestet, kis szerencsével már tényleg lejutnak Spanyolországba.

A világ motoros filmjei kevés kivétellel nagyon rosszak. Létezik pár nézhető, de amelyek elé komoly érdeklődőként is érdemes leülni, szinte egytől-egyik a dokumentumkategóriába sorolhatók. Jobb ez így, legalább nem kell rendezői céloknak feláldozni kedvenc tárgyunkat – maradhat a rajongás, maradhat a csodálat az igazi embereknek. Maradjanak a fiktív hősök Hollywoodban.

A mi hősünk hús-vér ember volt. Joey Dunlop nevét már többször, több helyen megemlítettük, de ideje, hogy a részben őróla, 1977-ben forgatott, 1979-ben bemutatott The roadracers című filmet is bemutassuk. Az ír utcai versenyzőknek emléket állító munka David Wallace és David Wood rendezése, – akit egy kicsit is érdekel a félelmetes utcai száguldás és szeretne többet megtudni a 2000-ben elhunyt versenyző-zseniről, az kattintson: 60 perc benzinszag, egy óra szerelem.

Érdekesség: Joey Dunlop soha nem nézte meg a filmet, sőt, nem engedte, hogy a házában egyetlen másolat is legyen róla.  

Korábban együtt laktam egy képregényrajzolóval. Volt pókemberes kispárnája meg mély dörmögő hangja, igaz, nem sokat beszélt – az az én feladatom volt. Ugyan Lénárt Lackó egy végletekig elvetemült, azonnal felismerhető, sajátos stílusban alkot, ennek ellenére mégis rajong a klasszikus ábrázolásmódú öregecske amerikai füzetekért.

Nemrég postám érkezett tőle. A gondosan becsomagolt barna boríték olyan titkosan nézett ki, mintha legalábbis a legfelsőbb kormánykörökbe nyúló gazdasági visszaélés leleplező mappája rejtőzött volna benne. Kicsomagoltam, és még izgalmasabb dologra bukkantam: a World of Wheels 1969. augusztusi számára.

A képregényben csodás járművek mellett minimalista történetfoszlányokat találunk – élvezetükhöz még négy általános sem kell. Gondolnánk, gyerekeknek készült, de a testépítőszerek reklámjai más célközönséget mutatnak – azt hiszem akkoriban sem voltak túl bonyolultak az amerikai ifjak?

Csikós több járművet felismert, vagyis megsaccolta, hogy mit miről rajzoltak le. Önök is tippelhetnek: több klasszikus autó és motor található a WOW 27. számában. Kattintsanak, a galériánkba ott az egész képregény.
 

Dübörgő hang, normális testhelyzet, bütykös gumi és laza, de klasszikus forma? Persze, hogy a trackerekről beszélünk, a motorépítés egyik legszórakoztatóbb és legolcsóbb csemegéiről. Amellett, hogy a végeredmény jól néz ki, még használható is marad – nem csoda, hogy az utóbbi időben egyre több ilyen gép születik.