Igen, egy kelet-európai, semmire sem tartott, lenézett motor is lehet csodálatos: a rút kiskacsaság mindenben benne van. Oké, a szovjet borzalomban, a fehérorosz rettenetben, a Minskben elég sok az effajta hápogás, viszont megjött végre a bizonyíték - ez igazán szépségés hattyúvá lett.

Yuri Shif a világhírű motorszobrász nem ijedős fajta, sőt, amúgy is szíven viseli a hazai motorgyártás fennmaradását. Bármilyen meglepő, a Minsk máig talpon maradt – ez a gép sajnos nem széria, de ha az lett volna egykor, mi is elismerőbben nyilatkoznánk az ottani iparról.

A kék-ezüst szépség kalandos emlékek alapján született. A cég a hetvenes években számos versenymotort készített a hazai pilótáknak. Egy ilyen tervrajz alapján gyártotta le Shif a vázat, aminek hátsó részét központi rugós kivitelhez alakította át.

A 125-ös kétütemű is sportmúltra tekint vissza: a Minsk gokartmotorokat készített a szocializmus éveiben. A szériában 12 lóerős MMVZ-3,227 egyhengerest több mint duplájára izmosította föl – egy ilyet rakott össze Shif is: a kék vázba tett blokk teljesítménye 27 lóerő. Ehhez természetesen kevés volt a gyári karburátor, így Mikuni TM38 került a gyári helyére.

Az első villa a modern M1nsk R250-ről származik, míg a kerekeket egy Megelli Motardról csente el. A gumik mérete 110/80-17. A többi kiegészítő egyedi, rengeteg ötletes apróságot találunk a café raceren. Yuri Shif megkeresésünkre elmondta: „ez a világ leggyorsabb Minsk-je, és mi csináltuk – büszkék vagyunk rá!"

A főnökön, Bende nagyon kedves ember. Néha hozzám cammog, és megkérdi, gyűlölöm-e. Előzményektől függően igenlő és nemleges választ is elfogad. A kérdés számít csak, az interakció, hogy elkezdje a beszélgetést, aminek a végén úgyis azzal zár: „egy szánalmas pozőr vagy Zirig."

Lehet, amennyiben feltételként azt szabjuk, hogy az ember szereti filléres, de szép tárgyakat, az izgalmas, de kicsit fölösleges vackokat vagy a régi, koszlott motorokat. Ha ez pozőrség, vállalom. Ha egy egyedi bukósisak megfestegetése pozőrség, vállalom. Ha fillérekből a barátokkal összelegózni egy custom patkányt pozőrség, akkor legyen, vállalom. Egy kérdésem van csak: ha én magamutogató kismajom vagyok, akkor hova soroljuk a sok twittelgető, tumblr-en pózoló, belterjes iszapban dagonyázó hipstereket?

Gyanítom, már nagyapám idejében is azt vágták a selyemsállal száguldozó úri ficsúrok szemébe, hogy csak a nők meg a tetszelgés végett csinálják. Gondolom ugyanez megy minden évtizedben, újabb és újabb generációk sziszegik foguk között megvetően: divatmotorosok, átkozott divatmotorosok. Igazából, aki nem megélhetési célzattal csinálja, ebbe a kellemetlen gyűjtőládába tartozik, de nem csak területe, hanem mélysége is van a megsavanyodott doboznak. Az alja mélyen van, és odajutni nagyon drága: döbbenetes, hogy mit rá lehet sózni egyesekre.

Vannak divatos nevek, ilyen Steve McQueené is. Az elhunyt színészből egy hőst gyurmáztak a marketingesek. Igaz, hogy egész életét kellemes szabadossággal tengte le, de az a népmesei alak, akinek képét a termékekre rávetítve próbálnak ezt-azt eladni, sosem létezett.

A ruhagyártók szerencséje, hogy a jóember szeretett és tudott motorozni. Áldhatják nevét, hogy tagja volt az amerikai International Six Days Trial 1964-es csapatának – különben hogy a pokolba tudnák ma eladni egy, a harmincas évek biztonsági színvonalán megtervezett, viaszosvászonból varrt közepesen bumfordi szabású kabátot?

Tudják, nem ezzel van a baj: akinek pénze van, költse el arra, amire akarja. Az igazán szánalmas a szerencsétlen, szánalmas pozőrködésből szakad. Istenem, ha Bende ezt látná, engem szentté avatna: a Barbour MacGrain Waxed Jacket nem attól durva, hogy 499,95 angol font, vagyis 175 ezer forint – amitől az agy elfüstöl, a kamu kosz. A felületre rányomtatták az eredetinek tűnő sárfoltokat: mindig nézzünk ki úgy, mintha éppen a Matterhornról jönnénk lefele. Pacák nélkül 250 fonttal olcsóbb – aki van olyan hülye, hogy ilyenre vágyjon, megérdemli a durva felárat.

Vagy a másik. Mindenki látott már szerelő kezeslábast. A melósok beleugranak, bütykölgetnek, combjukba törli olajos kezüket, aztán ha eljön a fájront ideje, szépen átöltöznek, és fekete csíkos körömmel hazaszállingóznak.

Praktikus viselet például füvet nyírni, nekem is van. Akkor vettem, amikor a hazai veterános pozőrködés jeles rendezvényére indultam fotózni – kellett valami archaikus gönc, amiben nem lógok ki a tömegből, ez volt a rendezők kívánsága, így vettem egyet. Szitanyomós Tamás felnyomott a hátára egy Jawa logót, így 5000 forint költséggel lett egy rendezvény-kompatibilis ruhám.

3-5-8-10 ezer forintért kitűnő, erős és kényelmes ovarálokat kínál minden munkavédelmi bolt. Praktikussága ezeknek a műhely kapujáig terjed: munkába nem jók, motorozni nem valók, az állatkertben is hülyén mutat benne az ember, ha nem ott dolgozik az elefántok között.

Ennek ellenére a magamutogató körökben a kezeslábas észrevétlenül lett divatos ruhadarab. Naná, 1950-ben ilyenben nyomták a szerelők szabadidejükben az amerikai reptereken, majd meló után hatalmasakat gyorsultak a csótány hotrodjaikkal és leélt V2-es bobbereikkel. Romantikus igaz? Manapság senki sem hordja, igaz? Mindenki megnéz majd benne? Igaz! – naná, hogy a motoron önmagukat fotózó hipstereknek kell ilyen.

Ha igény van, termék is van. Megveszik a filléres farmervásznat, latino varrónőket fogadnak és pár trükkös zsebbel és steppeléssel nulla költségből megvarrnak egy kezeslábast. Szó sem róla, jól néz ki, de munkára nem való. Csak mutogatni, pozőrködni, kelletni saját különbözőségünket. De nem ez a durva, hanem a 100 ezer forintos ár.

Guld Peti barátom mondta röhögve, hogy az önmagát megkerülhetetlen ikonná menedzselő Paul d'Orleans is biztos ebben fogja magát fotóztatni napokon belül. Igaza lett: a veteránmotoros blogger máris ott támaszkodik cimbijei által gyártatott, divattervezett, praktikus hófehér szerelőrucijában: pont mint az egymás részvényeire alkudó, azok értékét felverő brókerek. Az a piac is összedőlt, de itt is úgy tűnik, hogy a sok önjelölt divatcsászár igazából meztelen.

Egy sárga latex búslakodóba öltözött férfi kutat perverz homoerotikus lihegéssel egy másik, pajkos arcú férfit egy nagy épületben – meglepő, de ez nem Zs-kategóriás melegpornó bevezetője, hanem egy reklám, méghozzá a világ egyik vezető gumigyártójáé, a Bridgestone-é.

A beöltözött lihegős kilétére nem derül fény, de az üldözött fél Valentino Rossi, a Yamahához visszaszerződött világbajnok. A filmecske koncepciója elég furcsa, de ez van, legalább gumival csinálják...

A reklám unalmas és nagyon kínos - ennél fájdalmasabb és erőltetettebb csak Talma pezsgőfürdős szösszenete volt. 

Hector „Tank” Martinez megkérte barátnője, Paige Hernandez kezét, aki igent mondott. Ennek helyszínéül az I-10 gyorsforgalmi utat választották West Covinában, Kaliforniában. A jelenlévők egy része örült, egy része feltehetőleg kevésbé – a rendőrség a videó nyilvánosságra kerülése után megindította az eljárást.

Önök szerint romantikus ötlet vagy faszkorbács?

Senki nem gondolta egykor a Hondánál, hogy harminc évvel később a CX500 feltámadhat. Pontosabban sosem halt meg, hisz ez egy elpusztíthatatlan konstrukció, de az, hogy hirtelen beleszerettek a motorépítők, mindenkinek meglepő volt.

Oké, pár chopper idehaza is készült belőle, bár leginkább a gyári Custom verziót piszkálták a népek. Az első építés, amely hirtelen népszervé tette a használtan fillérekért kapható kéthengerest, a dán Wrenchmonkees kávébarna szépsége volt. Azóta újabb és újabb átalakítások látnák napvilágot – kevés az igazán eltalált, de ez most jól sikerült: az olasz Emporio Elaborazioni Meccaniche ötletesen nyúlt hozzá a gyárilag elég darabos formájú túragéphez.

Mókás és eredeti, hogy lámpamaszknak egy régi guzzis deklit használtak fel, amelynek füle a szívató gombját is tartja. Az itt-ott megjelenő villás és gyűrűskulcsok alig észrevehetőek, ennek ellenére feldobják az összképet.

A lendületes kontúrt az ügyesen kitalált tank-ülés páros határozza meg, pont annyira vonja el a tekintetet a kissé buffatag folyadékhűtéses blokkról, hogy ne legyen túl domináns az oldalra kikandikáló egy-egy henger.

A pár Rizoma kiegészítő passzol az alus-fémes külsőhöz, míg a félig utcai, félig terepes Heidanau K60 gumi morcossá teszi a Honda CX 500 Testardót. Az olasz motorépítők munkája kiváló példa: régi, olcsó motorból is szép custom építhető, amely nem okvetlen veszti el a gyári kivitel praktikumát.