Mindjárt itt a tavasz, ideje gondolni a november elején letámasztott szörnyecskémre, a Yamaha XS400-ra. Ugyan az akkumulátor itt pihen az irodában, de mire eszmélünk, a szezon is megérkezik majd. Ősszel úgy tettem be a céges teremgarázsba, hogy működött, remélem az első márciusi indításkor sem lesz másképp.
Elkészülte óta nagyjából 5500 kilométert mentem vele – pontosabbat nem tudok mondani, ez is csak sacc, hisz nincs műszer a gépen. Nem is nagyon volt rá szükség: annak ellenére, hogy kicseréltük a karburátormembránokat és a fúvókákat, az elérhető végsebesség nem lett akkora, hogy túl tudjam lépni a közúton megengedett kilencvenet.
Alacsony fordulaton szépen veszi a gázt, nyoma sincs a kotonnal meg gumikesztyűvel foltozott membrán miatti késlekedésnek. Később viszont elfogy: azt hiszem a gyári méretű fúvóka beszerelésével kicsit alálőttünk. Nyitott a légszűrő, nyitott a dob, így elszegényedik és 75 fölött kínlódik – az egyik első teendőm, hogy nagyobb fúvókákat bevásárolva kikísérletezzük az ideális szettet. Hála az égnek a Mikunimhoz árul ilyeneket az Agomotor; nem is drága, nem fog földhöz verni a kísérletezés.
A megtett kilométerek száma elég volt ahhoz, hogy belássam, az ülés nem lesz jó a fenekemnek. Szakál nagyon jól belőtte a csillapítást, de sajnos combtőnél túl széles, így vágja azt. Ennek kiküszöbölésére már itt van az irodaasztalnak támasztva egy régi orosz nyereg, amely valaha egy K-55 Moszkván lehetett, legalábbis a minta erre enged következtetni. Ez a gép a DKW RT125 klónja – a gyártás jogát háborús jóvátételként kapták meg az szovjetek.
Nem tudom mi volt a titkuk, de az orosz ülések egyszerűen nem akarnak tönkremenni. A kortárs BMW-s gumik már rég elmállottak, ez meg hibátlan és látszik, hogy az is marad: feltehetőleg Gagarin űrhajójához kikísérleteztek egy keveréket, amely bírja a kilövés melegét és az kozmosz fagyát, majd felhasználták mindenre, így erre a nyeregre is. A mintáját külön imádom – amellett, hogy megfogja majd a feneket, a szemnek is kellemes. A fém tartószerkezete erős, bízom benne, hogy Szakál barátom össze tudja hozni az XS-re általa készített rugózó tartószerkezettel.
Sokáig kerestem gumiharmonikát, de nem találtam megfelelőt. Végül a félelmetesen jó árakkal dolgozó E-motorpartsnál leltem ezt a párat, azt hiszem 400 forint volt darabja – ugyan ki kell majd kapni a szárakat, de nagyon jól fog állni az épített Yamahának.
Féltem tőle, hogy a 80 ezer forintért vásárolt motor majd megadja magát, de azon túl, hogy váltás után megcsörren valami, nem produkált hibát. Egyik délelőtt tartottunk szerkesztőségi hibamegtippelő versenyt, de még ez sem vezetett eredményre, mindenki mást mondott – egy biztos, valahol a primer környékén kell keresni a hang forrását. Szeretném mihamarabb Dani szerelőjéhez kivinni, hogy ránézzen és felkészítse a szezonra – 2011-ben megcsináltuk a külsőt, idén a belsőn a sor.
Ugyan négyszázas meg csak 27 lóerő (papíron, nem most), de nagyon élvezem vele a motorozást. Nem fogyaszt sokat, ezzel az alálőtt karbival 3,7-et evett. Bízom benne, hogy nagyobb fúvókával is megáll majd négyben, nem hajtok. Ezzel? Minek, csak kellemesen cirkálok. Nyáron szeretnék az XS-sel túrázni – az a helyzet, mióta elkészült, talán kétszer vettem elő a Suzuki GS1200SS-emet.
Azt hiszem ideje volna eladni, de tudom, egy ilyen ritka motort nehezebb elpasszolni, mint egy tucatgépet. Nehezíti a helyzetet, hogy szlovák rendszám van rajta, északi szomszédainknál meg halványabb a piac. Mondjuk visszahozni Magyarországra se nagy trükk, mivel már volt itteni rendszáma, a regadót már nem kell rá még egyszer befizetni.
Azt hiszem a 250-es Jawa meg a Yamaha egyelőre elég, bár már itt az asztal sarkán egy hiperritka üvegszálas enduró Jawa tartály a nyolcvanas évek elejéről – átkozott jól néz ki, kéne köré valami gépet csinálni, de kisköbcentisben és kétüteműben gondolkodom. Megöregedtem volna? Lehet, egyáltalán nem vágyom már sebességre, csak jó hangulatra és keskeny utakra.
