Harley-ra gerjedő bombázók

la-fejléc.jpgSipossal éppen valahova siettünk a Los Angelest behálózó ötsávos utak valamelyikén, mikor egy furcsa motoros bandába botlottunk. Természetesen épp késésben voltunk, de mégsem előztük meg őket. Vigyorogva beálltunk melléjük, mert például az M7-esen valahogy ritkán futunk bele püspöklila Harley-kon döngető ötvenes hölgyekbe. Úgyhogy csak gurultunk melletük. Sipos vezetett, én fotóztam, ők integettek.LA Mutterok motoron #8

A banda neve Mended Sisters, és nem kocsmai verekedéseket keresnek, hanem inkább a rászorulókat. Hat középkorú hölgy alapította a klubot pár éve. A motorozás szeretete nem az egyetlen közös pont, ami összehozta őket: mindannyian valamilyen függőség áldozatai voltak, legyen az alkohol, heroin vagy kokain. Aztán különböző csoportterápiák segítségével legyőzték a szereket, és azóta büszkén hirdetik, hogy tiszták.

LA Mutterok motoron #1

Ennyivel persze nem elégedtek meg. Feltett szándékuk, hogy a motorozás, egy tizenkét pontos program, valamint Isten segítségével megmentik a különböző függőségekben szenvedő nőket. Emellett részt vesznek különböző jótékonysági rendezvényeken, megannyi ügyet karolnak fel, gyűjtéseket szerveznek. Ezzel persze nincsenek egyedül. Az Egyesült Államokban százával akadnak hasonló 'Clean & Sober' azaz tiszta és józan motoros klubok.

LA Mutterok motoron #5Nagyon a tagokat nem sikerült utólag, a képek alapján beazonosítani. Az biztos, hogy az integető hölgy a klub elnöke, és Mama Bear azaz Anyamackó névre hallgat. Bár a taglétszám azóta is bővül, de szerintem pont az alapítókba (Mama Bear, DJ, Tee, Maddog és Domino) sikerült belebotlanunk. Ezekre persze mind utólag keresgélve jöttünk rá. Ott helyben csak egy szép látványosságnak tűntek, a mályvamackóban motorozó mamák.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr614612208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plumper 2012.06.26. 20:02:06

a magyar HD társadalom szánalmas és sznob, ez viszont tetszik!

hálátlan olvasó 2012.06.26. 20:32:53

mm: a szerzőnek lehetnek azok, miért ne?

Gixef · http://lambdaszonda.blog.hu 2012.06.26. 20:38:29

Lehet így is. Van még mit tanulniuk a hazai MC-knek. :)

mt-03 2012.06.26. 20:43:02

na ja, ott meg a fu is zoldebb...

Breacher 2012.06.26. 20:57:26

@Gixef: Az MC kicsit másról szól. Szóval nem hinném.

Tomchy 2012.06.26. 21:02:16

Minden ilyen kezdeményezés elismerésre méltó, ez is: sebessegoltara.blog.hu/2010/10/21/eld_tul_a_rakot_es_motorozz

De itthon én anyukámat nem merném elengedni.

antisocialnetwork 2012.06.26. 21:48:36

Ott kolbászból van még a szalonna is.

zöldi 2012.06.27. 07:47:06

Az a lila E-glide a színét leszámítva jöhetne.

zsoltka976 2012.06.27. 11:41:22

szerintem azér ihatnának is.

2012.06.27. 14:38:12

@Gixef: Ez volt az a kérdés, ami bennem is felmerült.

Gomulka Béla 2012.06.27. 14:57:48

@zsoltka976: Ittak ezek mán eleget. Meg hát, enni azér esznek, a zannyok úristenit.

Szittya75 2012.06.27. 18:45:11

Gixef,ha meg kell kérdezned úgy sem értenéd meg..

Breacher 2012.06.27. 19:03:12

@Gixef: Majd' minden magyar MC-nek van nyílt napja ahol felteheted az ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket. Majd meséld el milyen volt.

shiNIN 2012.06.28. 14:02:42

Én is mentem volna mellettük :D

Gixef · http://lambdaszonda.blog.hu 2012.07.01. 19:31:15

@Breacher: Ne térj ki, válaszolj. Vagy ha nem, akkor minek szóltál hozzám? :)

Gixef · http://lambdaszonda.blog.hu 2012.07.01. 19:31:52

@Szittya75: Szóval te sem tudod, csak okoskodni próbálsz...

zsák henger 2012.07.01. 19:42:40

Amerikában csúnyább MC-k vannak.Gondolom a nagyik is tájékozódtak milyen szineket és feliratokat alkalmazhatnak háborítatlanul.

sound of noice 2012.07.02. 15:55:47

nagyon sexy egy csaj motoron, de nem? :) nem semmi a kicsike (most a motorra gondolok :) ) én is vennék egyet, tetszik a suzuki új GW250 modelje. Valaki hallott már róla valamit? minu.me/-ketkereken

Breacher 2012.07.02. 17:46:44

@Gixef: Ahhoz szólok akihez akarok komám:) Te nem tudsz erről, neked kell utána nézni.

NaNa · https://csajokamotoron.hu 2012.07.03. 11:14:58

Itthon még kicsit le vagyunk maradva... főleg korban... :)
Azért itthon sokkal szebbek a motoros csajok. Igaz, a többségnek még nem telik Harleyra.

Szittya75 2012.07.05. 11:49:52

Gixef,hogy te nem tudsz valamit nem egyenes következménye,hogy más sem..
Ülj le, EGYES!!!

Katana750 2012.07.05. 16:29:20

"tudod az emszí aztjelenti ceremóniamester"

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása