Amint azt egy korábbi posztból egyesek már talán tudják, mostanában télen is motorozok, pontosabban robogózok. Kicsit a kényszer vitt rá, ugyanis hosszú mérlegelés után felmondtam a garázsbérletemet a cég melletti parkolóházban. Nyáron eleve szinte nem is használtam a helyet, s csak a téli időszak miatt 12 hónapot kifizetni nem érte meg. Ettől még autózhattam volna, hiszen az öreg Mercim amúgy is mindig kint áll, de a parkolóhely-keresés az óbudai Flórián tér környékén hihetetlen kellemetlenség - van, hogy 15-20 percet is elvisz. És mivel csak öt perc a teljes motoros gúnyába öltözés, és azt is bent, a fűtött szobában töltöm, nem pedig benzint égetve, szénhidrogéneket pöfögve a kipufogón át a III. kerületbe, ezért a robogó máris tiszta nyereség.
De spórolásból sem rossz: 2009-ben a Honda Cubbal még csak hébe-hóba jártam hidegben, de azért abba is belement 500 kilométer csak a téli időszakban, az Aprilia Gulliveremmel viszont tavaly szeptembertől idén ugyanaddig bő 1400 kilométert nyomtam le. 500 kilométer 2, illetve 1400 3,9-es fogyasztással a kombi Merci 300TD 9,5-je helyett, az egyszer 5x(9,5-2)x350=13 175, másszor 14*(9,5-3,9)*380=29 792, azaz összesen 42 967 forint spórolás. A többit nem számolom, mert a Mercit kicsit drágább ugyan fenntartani (négy drága gumi kopik, sok-sok olaj kell a cserénél, ablakmosó, mosatás, ilyenek), de így meg fizetek biztosítást a robogóra is (évi 3000 forint nagyságrend), mondjuk, hogy kiegyenlítik egymást.
Nyilván vannak, akiknek nem számít bő 40 rugó, a parkolóhely-keresés sem zavarja őket, jól bírják a dugóval együtt járó időelcseszést, no meg az ilyenkor az embertársakból óhatatlanul kitörő pofátlan állatok látványát - én nem, nekem igen, helyettesítsék be a választ. Ezért motorozok, sokkal jobb az. Béke van, odaérés, kisimult idegrendszer, kiszámítható időbeosztás, nincs parkolódíj, ajtótól-ajtóig lehet menni, és még marad is egy rakás zsé a zsebemben. Jó ez így.
De a téli motorozáshoz azért fel kell készülni, mert az ideológia csak a lelket fűti, a testet nem. A Honda Cubon még nem volt, de az Aprilia robogómon már Tucano Urbano lett (alias Tyúkanyó), ez a hentesköténnyel egybeszabott, szőrmebélésű sátorral keresztezett lábmelegítő zsák, ami a világ egyik legzseniálisabb motoros találmánya. Millió apró megoldás teszi igazán lenyűgözővé - naná, hogy olasz.
A Tucano Urbano nagyjából már önmagában elég ahhoz, hogy egy közepes motoros ruha birtokában, fogcsikorgatva ugyan, de elviselhető legyen a mínusz nagyonkevés. De sokszorosára növelhető a komfortérzet, ha pár dolgot még beszerzünk. Nem kidobott pénz ez, hiszen e kellékek éveken át velünk lesznek, alig kopnak, fogynak, lassan amortizálódnak.
Mivel az embernek a végtagjai hűlnek ki a leghamarabb, nem árt például egy kézvédő a kormányra a Tucano mellé. A jobbik fajta kemény műanyagból készül, és nem ereszti át a szelet, de az Apriliára nem lehet feltenni az olyat, ezért nekem csak szövet van a gépen. Az kicsit szelel, nem is teljesen vízhatlan, de a semminél sokkal több.
A megoldás: egy jó kesztyű. Éveken át szívtam mindenféle olcsó szövet- és bőrkesztyűkkel, de tudtam, hogy előbb-utóbb be kell adnom a derekamat - a tudományosság itt is óriási előny. Viszont a tudományos megoldások mindig drágák. Jobbról itt úszik be a képbe az IXS-importőr - van itt kesztyű, kéne tesztelni, válasszunk. Az autós (motoros) újságíró az élet császára, remélem, érzik.
Engem a lehetőség hallatán rögtön a szélsőséges hőmérsékleti körülmények leküzdése izgatott, nem a nagy menés, az meg pláne nem, mennyire megy majd a markolathínárhoz a cucc. Masszív, okos, általános kesztyűt néztem, és némi külső nyomásra a Taras fantázianevű, kisker áron bő negyvenezer forintos típusra esett a döntésem. Rajta a felirat: Racing Attitude, mint látják, csak a nevében versenyzős.
Ez 2009 nyarának elején történt. Azóta hordom. Már egy hónap után cikkezni akartam róla, de akkor még nem volt kényelmes, pedig jó nagyot kértem belőle, 2XL-eset. Mielőtt ezt leírtam volna, úgy döntöttem, számolok tízig, gondoltam, ha várok még egy kicsit, hozzám idomul. Jól tettem. Hozzám idomult.
Nagyjából másfél hónap után kezdett otthonossá válni, de addigra azért rájöttem, hogy nagy melegben, városi használatban súlyos túlzás az ilyen kézbeli. Tehát olyankor az imetes, már kissé lukas bőrkesztyűmet hordtam (amelyet a korai éveiben minden megázás után alaposan krémeztem, de mint minden bőrcuccnak, ennek is az lett a halála, hogy egy idő után már elmúlt a szorgalmam.
De elég a csordogálós, hatvanas tempó, és a kecske-nappabőrből készült, Gore-Tex betétes, a kopós, védős helyen dupla bőrből álló IXS még a forróságban is sziporkázik: belsejének párakirántós szerkezete apró légmozgás hatására is szépen szárítja a kezet, s ilyenkor valahogy nem is meleg. A kevés nedvesség jót tett a kesztyű merevségének, elkezdte felvenni a kezem formáját, és mire megjöttünk Mariazellből, ő már én volt. Pláne, hogy nem bírtam ki, és ezt is elkezdtem kenegetni krémmel. Az is segített, most már szinte nem is érzem, ha a kezemen van. Közben azért megéltem benne a tavalyi dolomitos túrán a negyven fokot a Garda-tó felé vezető autópályán, de, teszem hozzá, idén sem volt mindenütt hideg a Grossglockner felé. És egyszer sem bántam, hogy az IXS van rajtam.
Rájöttem egy olyan tulajdonságára is, amit soha előtte nem tapasztaltam még kesztyűtől: ez tényleg nem ázik be. Voltam vele olyan esőben, hogy az úton folyóban gázoltam, amely annyira mély volt, hogy a gumi eltűnt benne, de izzadságon kívül soha nem volt benne nedvesség. És az is, ami bejutott - ismerve a jó Gore-Tex tulajdonságait - hamar kiszáradt belül.
Azaz került bele néha víz, de hogy ezt miként lehetne kivédeni, arra azóta sem tudom a megoldást - amikor esőben leveszem, majd visszadugom a kezem, sosem marad el a H2O-bevitel. Egy ideig azt hittem, hogy a vízhatlansága idővel elmúlik, de azóta már vagy hússzor eláztam benne, néha egészen brutálisan, és egy apró csepp nem sok, annyi nem kandikált be.
Végigcsináltam vele egy tömény őszi motorozást, ezalatt barátságot kötött az XJ900, a Z750 és a Cub összes markolatával. 2009 telén aztán már csak cuboztam, és jött még egy tulajdonság: legalább tíz fokkal melegebbnek érezni ezt a fura, kissé műbőrnek tűnő, szívós, tömör, mégis puha valódi bőrt, a hagyományos, egyszerű bőrkesztyűnél, öttel, a cordura téli kesztyűnél. És a tavalyi tél aztán megkoronázta az együttlétünket - az Apriliára tett, félig áteresztő kézvédővel együtt a mínusz tizenötben a kezem sosem hűlt ki a szerkesztőségig tartó nyolc kilométeres út alatt.
Ha jól számolom, mostanra benne van vagy tizenöt ezer kilométer. Meg nem mondaná senki, hogy nem egy hónapja vettem. Persze azért már elindult az öregedés: a bélés néha odatapad egyik-másik ujjamhoz, elindul kifelé, amikor leveszem. Te jó ég, pár év múlva cserélhetem le...
A másik cucc, amit az IXS-féle tesztelnivaló-esőből kikaptam magamnak, egy termoalsó-készlet volt. Mások motoros dzsekit, csizmát, ilyeneket választottak, de nekem olyanom volt már saját vásárlásból, a tudományos - ismét ez a szó - alsóra viszont mindig sajnáltam a pénzt. Van bélés a nadrágomban, tudok pulcsit venni, minek az? - érveltem. De titokban tudtam, hogy kellene. Eljött az időm: közel hatvanötezer forintnyi vesztegetési áron betermóztam magam. Párakirántós Gore-Tex a bele, szélálló a küle, ritka ez a két funkció együtt, hát azért is kerül ennyibe. És milyen jó. De tényleg, most is rajtam van a fele, amikor ezt írom a gép előtt, bár az árától - bevallom - kicsit szédülök.
Igazából az alsóruhát kicsit kevesebbet hordom, mint a kesztyűt, de amikor tényleg kell, olyankor mindennél fontosabb. Elsősorban a nadrágja - a fantázianeve Sitka - kerül elő, most ősszel például november 11-én vettem fel először. Az anyaga valami Coolon, ami mellesleg Windstopper, és persze ott a Gore-Tex - homályosan érzem, hogy errefelé lakik a tudomány. Az a jó benne, hogy simán elüldögélsz egész nap a fűtött irodában, úgy, hogy rajtad van, és nincs meleged, de kint, a motoron a Tucano résein mégiscsak utat találó hidegszél-pengék hatását kiválóan közömbösíti, ami amúgy jégeralsóban is szörnyűségesen kellemetlen lenne. Télen mindig felveszem, elmaradhatatlan kellékké vált.
A fölsőjét - Neve Kenai - csak ritkábban húzom fel, mert ez is a párakivitel elvén működik (nem izzadsz), tehát közvetlenül a bőrrel illene érintkeznie. De amióta mínusz sok van reggel, felhúzom ezt is a póló fölé, mert úgy is rettentő sokat számít, legalább annyival dobja a hőérzetet, mint a motoros dzseki téli bélése.
A dupla alsó hővédelem tényleg nagyon masszív ám. Ez az IXS alsó volt velem a Ponton-behozós Domsjö-expedíción. Amikor a Merci lerohadt a mínusz húszas télben, mert bedöglött a fesszabályzója, meg amikor éjjel belénk jött a kamion Hudiksvallban, és vagy két órát kint ácsorogtam a hidegben. Azt hiszem, tömbbé fagyva vittek volna a hullaházba, ha nincs rajtam, én ugyanis végig kint ácsorogtam a procedúra alatt. Azon a túrán, a stockholmi szállodában készültek a kissé homoszexualoid modellt álló képeim is - hiába, egy jó cikk kedvéért az ember lemegy kutyába.
Így felöltözve, a hideg igazából nem is zavart nagyon a svéd cidriben, csak a pofám fagyott meg kicsit. Ez a cucc mintha összenyomná a Celsiusokat - melegben alig érezni, hidegben viszont önmagában vagy tíz-tizenöt fokot rádob a higanyszálra. Annyira jó, hogy ez, egy pulcsi, vesevédő, fejvédő és a tízéves Dainese cordura-ruhám kombinációja még motoron is elég egészen nulla fokig, akár száz kilométeren át, nincs szükség komolyabb beöltözésre. A mínusz tíz környéke azonban már nagyon más a világ, oda robogó való, azt nem helyettesíti a motor.
A tudományosság baromi sokat számít ebben a műfajban. Nagyjából azt a különbséget jelenti, hogy örömmel ülsz-e két kerékre a januári fagyban, avagy el se tudod képzelni, hogyan lehet valaki olyan hülye, hogy ilyen kínzásnak vesse alá magát. Én tudom, hogy nem hülyeség, hanem kézenfekvő megoldás. Csak ésszel kell csinálni. Ha belegondolok, a kesztyű árát már össze is spóroltam a robogózással - és amúgy is kellett volna vennem valami ilyet, mert a tízezer forintos kesztyű tarthatatlan dolog, ha az ember komolyan akar túrázni. Meg egy csomó idegességet megtakarítottam magamnak...
