A megoldás: robogó helyet robogót!


Az Árpád-hídra hajtottam fel épp, a buszsávból soroltam át a száguldó autók közé. Félig már lecsavartam a gázmarkolatot a kormányról, de nem bírta tovább a kezem, be kellett látnom: a Gulliver ennyit tud. A sebmérő mutatója ekkor a hetvenegyen táncolt. Még mindig közel duplája annak, amit a Kresz engedélyez, te jó ég, mi lenne itt a szabályos negyvennél… Semmi, hiszen évek óta halott lennék. Robogós halott. Annyival nem lehet járni a város főútjain.

Ekkor eszembe jutott, hogy a zsebemben lapul a navi. Fél kézzel előhúztam, bekapcsoltam. Bebútolt, kikereste magának a műholdakat, és mire túljutottam a Margitsziget vonalán, már mért is. A mutatóm 74-en, a GPS szerint…

Nem, ez nem lehet igaz, biztos kontakthibás. 61 km/h. Hát ezért öl meg mindenki.

Gulliver kiválóan bevált, csak a sebessége megölt volna
hosszú távon. Mármint, hogy kevés

Ez volt az a pillanat, amikor megfogalmazódott bennem: hiába működik hibátlanul a tavaly ősszel vett Aprilia, mégsem jelent megoldást arra a használatra, amiben nálam van része – a mindennapi M3-bevezető, Róbert Károly körút, Árpád-híd útvonal súlyosan gyorsabb sodrású annál, mint amit ő tud. Pedig amikor elhoztam, óra szerint még alig futotta meg a 65-öt, az, hogy végre sík úton, önerőből el tudta érni a bő 70-et, privát sikeremnek (és erős jobb kezemnek) tudtam be. Erre most látom, az a 70 igazából egy halvány 59. Sejtettem én eddig is, de nem mertem csekkolni. Pedig tudhattam volna, hiszen az olasz motorok órája gyilkosan tud csalni. Józsi barátom 350-es Guzzi Imolája például 170-et mutatott, aztán amikor egyszer kimértem, mert történetesen mellette száguldottam: na, az volt a 145 km/h. Miért is lett volna más a helyzet egy filléres olasz robogónál?

Bő tíz százalékot csalnak ezek

60-as végsebesség, nyáron 3,9-es, télen 4,2-es fogyasztás, rettegés a szélső sávban. Talán érzik, hogy ezek nem adnak ki örömteli motorozást. Boltba járni csodás lenne a Gulliver, Kati is szeret vele az Andrássyn és a Bajcsyn a munkahelyére járni, de arrafelé egy jó tízessel, még inkább húszassal szerényebb a tempó. De ha már így, akkor ne kérjen enni, fogyasszon, mondjuk 1,8 litert, mint az 55-öt tudó Honda Cub, és akkor összeszorítom a fogamat. Vagy a másik lehetőség: nyeljen be ennyi benzint, de menjen. Legalább nyolcvanat. Mégiscsak rendszámos robogót kellett volna vennem tavaly, most már belátom. Nem hallgattam a megérzéseimre.

Ezért is kezdtem fél szemmel nézegetni a 125-ös, még inkább a 250-es robogókat valamikor augusztus táján. A-s jogsim van. Az a robogókategória, amit az ára alapján meg tudnék venni, már simán belefér a Trabant-Wartburg klubnál a biztosítás hobbi kategóriájába, tehát feltehetőleg olcsóbb lenne rá a kötelező, mint az 50-es Apriliára. Nagyokat szabálytalankodni nem szoktam, nem zavar a rendszám, kétévente pedig kibírok egy vizsgát. Akkor miért is vettem 50-est? Talán önsorsrontásból?

Ja, nem. Emlékszem már. Hanem mert sokkal olcsóbb. A Gulliver 85 ezerbe került, igaz, Siófokra kellett mennem érte, mert Budapesten egy ugyanilyen, eredeti, átfényezetlen állapotúért elkértek volna 95-100-at. A legolcsóbb, még használhatónak látszó, rendszámos 125-ösök akkor olyan 130-140 körül mentek (kínai gagyik kíméljenek, szerintem egy húszéves japánnal sokkal kevesebb a gond, mint egy ötéves Keeway-jel), és akkor még jött volna az eredetiségvizsga, új forgalmi, új törzskönyv, átírási illeték. Máris 170-180 ezernél jártam, dupla pénz. Hát ezért nem vettem.

Közvetlenül a vizsga után. Göbi nyeregben érzi magát,
Kroneraff csak röhög az egészen

Aztán – tök véletlenül – megláttam egy szememnek kedves tárgyat a vaterán. Alig pár ezerrel került többe, mint az Apriliám várható értéke. Rendszámos Honda Spacy, ráadásul 250-es, ami egész más dimenzió, mint a tipikus 125-ösök. Az ekkora robogók 170-180 körül mennek, ez meg itt fele annyi. Gondoltam, nyilván hirdeti máshol is az ember, nem csak a vaterán, bepötyögtem hát pár keresőszót a Google-be és valami vicinális lapban meg is lett a hirdetés. Felhívtam a srácot. Nem vette fel. Két nap múlva visszahívott – Ausztriában dolgozik, hetente csak egy-két napot elérhető. Kikérdeztem. Megtudtam mindent. Összeraktam a fejemben a dolgot, megértettem, miért nem harapnak rá a vevők.

Egy: a mai májerrobogós világban szerintem bűn rondának látják ezt a Lego Duplo-formát. Kettő: olyan ember árulja, aki többnyire nem elérhető. Három: közel négy éve nincs vizsga rajta. Négy: három tulajdonos óta nincs átíratva. Öt: öreg, és sok benne a kilométer, legalábbis robogónak: bő 61 ezret mutat a számláló. Sóhajtottam. Valószínűleg egy kehes, beteg rom, talán még épp be lehet indítani, de sejthetően minden porcikája halálos beteg. Láttam már ilyet, jó néhányat. Mindegy, ha már felhívtam a csávót, megnézem.

Elölről kicsit csehszlovák villamos, de ettől még inkább tetszik

Egy hét múlva jutottam el – hát nem őhozzá, hanem a haverjához. Ahhoz, aki szerezte a motort a mostani eladónak. Akinek, a haverjának, az ismerősének a nevén van még mindig. Értik? Mert nekem akkor már kavargott a fejem. Ó bazz, ismét itt egy szörnyű, nukleáris kavar, miért kell nekem mindig ilyen dolgokba belebotlanom? Vajon én vagyok vajon az egyetlen idióta Magyarországon, aki műszakilag és jogilag nagyjából tiszta járműveket ad el? Nyilván nem, de az is valószínű, hogy kisebbségben vagyunk Béláim, kik épp most bólogattok velem együtt. Elképesztő micsoda káosz van itt. Na, mindegy, lássuk a medvét. Göbölyössel és Zách Danival már sötétedés után estünk be a gyömrői udvarba.

Hm. Egészen motornak néz ki, ahogy itt áll az udvaron. Rángassuk csak le gyorsan a garázsba, nézzük, hogyan néz ki fényben! Eredeti festés. Eredeti csíkozás. Nagyon nincs is széttörve rajta a műanyag ruha, csak a trepni jobb széle alatt hiányzik valamiért egy szegmens a pirosból, de az alig látszik, meg a fékfolyadék-tartály fedele veszett el az idők során valamikor. Ja, az igazi fájdalom: az akkufedél is hiányzik. Az csúnya is, meg műszakilag is baj. Viszont a nyereg műbőrje gyári és sehol nem szakadt. A markolatok is eredetik. A gumiszőnyeg is. Működik a lámpa, a műszervilágítás, az index. Gyári matricák mindenütt. Hohó, túl szép, hogy igaz legyen, biztosan tré a motor.

Először látom fényben, nem is rossz. Nem a fehér a Spacy!

Hát nem. Gombnyomásra pöccen, s azonnal van purrogó alapjárat. Semmiféle mechanikai zaj nincs, füst sincs, rántásra nem fullad. Gyorsan lapátoltunk a gumikba egy kis levegőt, kihajtottam vele az útra. Naja, a kettős, rövid hosszlengőkaros első futómű… Ezt a fura himbilimbit ismertem már a Cubból, de itt erősebb. Mondjuk, az út is rossz, tele van nyomvályúval, még egy normál motoron sem lenne az a Titanic-feel, de ez már helyenként ijesztő. A hátulja meg ugrál.

Viszont a motor szenzációs. Erős, mint a dög. Lent tol, fent húz, gyönyörű a hangja, és kifejezetten tetszik, hogy nincs rajta hangos kipufogó. Hibátlan. Nem teljesen olyan, mint a mai kettőötveneseké, mert sokkal inkább nyomatékból megy, mint fordulatból, ezért a CVT-váltó is hamarább hosszúra veszi az áttételt, de így még talán kellemesebb is. A fék kicsit gyatra, de például teljesen jól elférek, az ülés abszolút kényelmes. Ez azért is nagy szó, mert a Spacy kicsi, nagyjából akkora, mint egy mai, nagyobb testű ötvenes robi. Talán ennek is köszönhető, hogy nem túl sok, mindössze 15 lóereje ellenére repül, sőt szárnyal.

Már Tucanóval a városátszelős verseny feltérképezésekor

Másfél hét alatt lett meg a szerződés az eredeti eladóval, addig csak zajlott a logisztika. De meglett, majd Spacy egy köhintéssel levizsgázott Gödöllőn (mert ott a világ legkorrektebb neppere, közeli barátunk, Kroneraff Pista tudta tárolni a bejelentett vizsgaidőpontig), hiszen minden jó rajta, még a gumik is szinte újak, főleg az első. Csak a duda nem működik már azóta, de letojom – aki hisz motoron a dudában, az holnap reggel rendelje meg a sírhelyet magának.

Bevallom, kicsit félve vettem használatba. A forgalmi szerint 1987-es a robi, de valamit elírhattak, mert amikor olajat cseréltem, hűtővizet ellenőriztem, több helyen is találtam 1984. év végi jelzéseket a műanyag idomokban, tehát nagyjából 1985-ben állíthatták forgalomba. 26 éves tehát, azaz mindjárt 27. Percek múlva veteránjármű. Minap egy Nissan Cherry-t előztem vele az Árpád-hídon, nem tudom, hogy láttak-e mostanában ilyet. Nyolcvanas évek eleje, csupa kocka, rommá hegesztve, lakatolva, alvázvédő mindenhová felkenve, a megmaradt eredeti fényezés igazából fehérré mattult piros, túledzett rugó hátul, leszakadt rugó elöl, átláthatatlanná párásodott ablak, füstölő kipufogó, támolygás másfél sávban. Na, azzal nagyjából egyidős a Spacy-m. Délceg, csillog, repeszt, világít, szuper. És mindjárt meglesz benne a 63 ezer – használom ugyanis, mert annyira jó, hogy így télen sem kívánkozom autóba.

Viszonylag eredeti állapot, igaz, a taposónál kissé törött az elem

A Gullivert a Spacy megtekintése és megvétele közötti két hétben sikerült eladnom Árpád egyik barátjának. Nálam töltött egy éve alatt csak javult. Eleve nem volt rossz, úgy tudom, az új tulaj most is örömmel használja. A magam részéről megigazítottam a kormánynyak-csapágyát, kicseréltem a fékfolyadékot és légtelenítettem az első fékjét, kicsit megragasztottam az ülését, összeragasztottam a darabokra hullott hátsólámpa-tükrét, megjavítottam néhány elektromos csatlakozását, beüzemeltem a csomagtér-világítását, elemet tettem a kvarcórájába. Ja, és elszakítottam az egyik ülésnyitás-határoló műanyag zsinórját. Semmi bajom nem volt vele (csak a végsebesség, meg a kicsit lötyögő hátsó felfüggesztés, de az majdnem mindegyiken olyan), gondolom, eldöcög még egy jó darabig.

Ha kell, eltolja a 118-at

A megbízható, és alig tizenöt ezret futott Gulliver után egy ennyire pókhálós kilométer-múzeum azért kicsit ijesztőnek tűnt. Eleinte nem is téptem nagyon, gondoltam, bármikor széteshet. Ez tartott kábé egy hétig. Aztán el kellett mennünk Telkibe a nagy céges összeröffenésre, a megvásárlás óta ez volt Spacy első hosszabb útja. És elkezdtem élvezni. Ez a dög annyira erős, hogy simán lehet vele autókat előzni. A féket is megpucoltam, most már jól megáll, a himbilimbi pedig szinte teljesen eltűnt az elejéből, amióta előírt nyomásra fújtam a gumikat. Mentem már vele 118-at, simán utazik 100-110 között, tökéletes autópótlék. Ja, és a legjobb vicc, amit a sokadik tank után már le merek írni: 3,7-et eszik. És egyáltalán nem állítgattam rajta semmit. Bizony, majdnem fél literrel kevesebbet kér, mint a 61-et kiizzadó Gulliver. És nem büdös, hiszen meleg levegő jön a kipufogóján. Egyszerűen zseniális.

Kulcslyuk-megvilágítás

Ja, és vannak olyan funkciói, amiktől tényleg leszakad az ember pofája. Például a duda megnyomására kis, zöld lámpa gyullad ki a kulcslyuk fölött, hogy az ember éjjel is lássa, hol dug. Az indexet csak véletlenül vettem észre, mit művel: kanyarodás után automatikusan kikapcsol. Bizony, azt tudja, amit a mostani Harley-knál különlegességként vezetnek elő. Bár maga a motor picike, és emiatt nincs hely az ülése alatt, az enyémen rajta van a gyári Spacy-doboz, amibe ugyan csak egy nyitott sisak fér el, de a táskám például lazán. Nyitható külön a doboz teteje is (ha például valami szétesős dolgot pakolna be az ember), de felhajtható kompletten az egész fedél, falastól, mindenestől. És olyan, míves, súlyos fém csat van rajta, mint egy Michelangelo-szobor. Tényleg beszarás. Ja, és a hetvenes évek hifijeinek mintájára alkotott műszerfalban óriási digitális kijelző mutatja a sebességet (ez is csal olyan 5-8 százalékot), és amikor ráteszem a gyújtást, végigpörgeti az órát 199-ig, majd vissza – csak hogy meglegyen a show. És egy igazi kreténség: a digiműszert rendes, mechanikus spirál hajtja ám…

Full digi műszerfal, mint valami nyolcvanas évekbeli hifin

Aztán amikor rátettem a Gulliverről lementett Tucanót, végképp megtántorodtam a döbbenettől. A Spacy ugyanis vízhűtéses. A hűtője az orrában van. A hűtőn átáramló, már meleg levegőt pedig a kötény két oldalán vezeti ki, bazi nagy rácsokon. Bizony, oda, bele a Tucanóba, ami meg bélelt, szélálló, és szőrmés. Nagyon vicces vele járni emiatt – a didergő járókelők, a belehelt, de még be nem melegedett autóban fagyoskodók, a buszon vacogó utasok szánakozva néznek, amint szerintük jéggé fagyok a robogón, és arra gondolnak, milyen jó is nekik, hogy legalább nem kell a szélben repeszteniük. Pedig ha tudnák…

Tisztességes ereje van, viszont alig eszik

Én a fűtött, puhán ringatózó (Nem mondtam? Isteni finom a rugózás) fotelemben csücsülök, lábamon a meleg pléd, elöl duruzsol a kandalló, testemet védi a szélhatlan henteskötény, és teli pofával vigyorgok a bukó alatt. Miközben körülbelül hat perc alatt elérek bárhová a városban, nagyjából benzinpárán. És akárhol leparkolok. Annyira feltaláltam a meleg vizet, hogy legszívesebben egyházat nyitnék. De mivel nem vagyok jó próféta, ezért inkább csak a környezetemmel szoktam megosztani az eufóriámat. A TC-s kollégáknak, a családomnak, a közeli barátaimnak már a könyökén jön ki, amikor immáron hetvenedszer is elkezdem mesélni: a Spacy zseniális, képzeld, ma három perc alatt… Fennakad a szemük, és hörögnek.

Hiányzik sajnos a fedél

Persze azért vannak hibái. Például a hidegindító rendszerében van valami elektromos szelep, ami szerintem döglődik, mert amikor egész nap kint áll a fal nélküli céges garázsban, az önindító csattogva indítja, a motor nehezen kapja el. Ez attól van, hogy nem elég dús a keverék, a motor felpörögne, de lefullad, elég nagy ütéseket mérve ilyenkor az indítómotor szabadonfutójára – az a csattogás. Ha rosszabb lesz, kénytelen leszek az amerikai e-bayről megvenni a szelepet. Mert minden van hozzá az USA-ban. A hátulja azért dobál – mint megtudtam – mert eleve pocsék volt a Spacy-k lengéscsillapítása, és az összes használó, akit ez nagyon zavar, a CB350-es Honda hátsó rugós tagját szokta betenni, mert az kvázi pont belemegy. Engem akkor most inkább nem zavar.

Sándor, József, Benedek, ott fújja a meleget

Az akkufedél hiánya is rossz, mert gyakran lerúgom a sarut, ilyenkor elmegy az index, aztán dugdoshatom vissza, hogy legyen önindító. És mostanában, így a mínusz háromban már nem melegszik fel rendesen a motor – ezt látom a mutatón, és érzem a térdemen. Nem tudom, hogy a japánok terveztek-e azzal, hogy ilyen időben használja majd valaki a Spacy-t, lehet, hogy eleve csak ennyit bír, de nekem nagyon gyanús a termosztát… Épp most volt egy kereken negyven kilométeres köröm a városban, a végére azért már rendesen fáztam, tehát most már tudom, hogy mínusz kettőben kábé harminc kilométer a kellemes hatótáv a Spacy-Tucano kombóval

Egyébként nemrég nagyon jól jött, hogy rendszámos robogónk van. Szmogriadóra ugyanis a családunknak nincs megoldása - autóval a Bálint isije, Norbi ovija kábé egy 25 perces kör, tömegközlekedéssel (éljen a sugaras szerkezet!) dekódolhatatlan másfél óra. És csak fekete rendszámos autónk van. Így jártak a gyerekeim két napon át robogóval isioviba: kora reggel én elvittem először Bálintot, aztán a Kati pattant fel a Spacy nyergébe Norbival. Mindenki élvezte, tényleg.

Egyetlen motorizált közlekedőeszközünk volt a szmogriadóban

Egyébként ha megtörténne a legnagyobb baj, a blokkhoz is minden van, hiszen az eggyel későbbi (egyébként sokkal vagányabb kinézetű) Helix motorja kvázi ugyanez. Remélem, azért nagyon hamar nem kell majd hozzá semmi. Nem üres optimizmus ez, ugyanis az amerikai Elite (a Spacy kinti neve)/Helix-oldalakon a tulajok 100-130 ezer mérföldes, problémamentes futásteljesítményekről számolnak be. Igen, mérföldes. Jól látják…

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr353411372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PeteSK 2011.11.29. 12:36:42

Üdv,

apróbb hibákkal (a kipufogóból nem levegő, hanem kipufogógáz jön, a 3< literes fogyasztás egy kis-robogótól nem jó érték, a teljes digit. műszerfal nem tartalmaz analóg mutatókat és számlálókat..), de jól sikerült cikk lett! Ha nem emigrálni készülnék, magam is beszereznék egy hasonlót! :)

hungarisztan 2011.11.29. 12:37:10

Ezen a hanyagul odavetett mondaton hangosan elmosolyodtam:

„Percek múlva veteránjármű.”

Avagy Csikós Zsolt és a jóság fokmérője... :o)

GERI87 2011.11.29. 12:38:29

"Nem, ez nem lehet igaz, biztos kontakthibás. 61 km/h."

Hát szerintem nem meglepő...egy 50-es max ennyit tud. A 70-75-höz már kell a 4KW minden csepje, az 50-esek többsége meg rendszerint nincs annyi...

"60-as végsebesség, nyáron 3,9-es, télen 4,2-es fogyasztás"

Beteg. És képes valaki ezt benyelni...én már felgyújtottam volna:)

"Vajon én vagyok vajon az egyetlen idióta Magyarországon, aki műszakilag és jogilag nagyjából tiszta járműveket ad el?"

Nem baszki, de ha lomokat turkál az ember állandóan akkor ez van....

"3,7-et eszik."

Sok. 125ccm, max 3 liter és az is van 10-12 ló. 90-et az is megy bármikor.

Úgy érzem lesz még itt szopóka megint rendesen, ismét sikerült a normálishoz képest harmadannyiért venni valamit ami majd szivat szépen mint annak a rendje...
Már most összegyűjt a sok tennivaló.
De a cikk jó, én biztos nem motoroznék ilyen hidegben, lábfűtés ide vagy oda...

PeteSK 2011.11.29. 12:44:07

..és tapasztalatból egyetértek a cikk írójával, egy régebbi japán gyártmányú 2kerekű sokkal csiszoltabb, finomabb, megbízhatóbb, örömtelibb műszaki tárgy, mint egy korabeli v éppen újszerű kínai smafu. Ejnye, ez a Honda fertő.. :D

Inner Circle 2011.11.29. 12:49:12

Haja, Csikós úr, te az ilyen remekül összerakott, sokak által irigyelt, a céljára pont megfelelő, szinte tökéletes gépeidnél szoktad elkezdeni, hogy akkor most lecseréled valami Óperenciás Hegyen túl, kidőlt kemence bedőlt oldalában fellelt majdnem ugyanolyanra, mert azon sokkal szebben fekszik össze négy, ritkaságképpen megmaradt műanyagelem, amik közül az egyik csak egy kicsit törött, a mechanikával meg majd csak lesz valami :-) Tartsd meg ezt is, Erát is, még a színük is megy egymáshoz!

Agr3ssor 2011.11.29. 12:51:37

Nekem volt 125 4T Mbk Falme-em... (Yamaha)
2-2.5-öt evett... Igaz 25-ösből kimondottan gyenge volt... 10Le... 80 utazó, 90-nél már szenvedett...

Most 50-es Sfera-m van... 3.5 körül eszik... Sokallom, de ez van...

fikuszkukisz 2011.11.29. 12:54:45

@diplomatuka: Mirek Motors a Budafoki úton. Az én Spacymet (több "robogószerviz" után - ők tették rendbe (ez most reklám?).

Burgermeister 2011.11.29. 12:55:43

@GERI87: Szerintem is sok a fogyasztása. De lehet, hogy ez ennyit tud és nem kevesebbet. A400as burgonyám kevesebbet eszik. Le se merem irni..:)

megint 2011.11.29. 12:56:53

Elég durva azért, hogy 25 km/h csal a Guzzi

xunilo 2011.11.29. 12:58:59

@provata: "en biztos nem foglak veszelyeztetni. kicsit tulzasnak talalom az irasod. sot pokhendinek. soha senkit nem veszelyeztetek. "

Nem emlékszem, hogy azt írtam volna, hogy Te személy szerint veszélyeztetni fogsz. Akinek nem inge, nem veszi magára.
Az, hogy pokhendi lennék, azt visszautasítom. Azt, hogy túlzás amit írok, azt meg csak azért, mert a biztonság esetében szerintem nem nagyon lehet túlozni.
Még egyszer kérem, hogy annak fényében is gondoljátok végig, hogy igaza van-e azoknak, akik szerint szabad, sőt szinte kötelező többel menni, hogy ha mondjuk a ti szeretteitekkel történik baleset ez miatt. Akkor is ez lenne a véleményetek, ha ott állnátok anyukátok vagy a gyereketek betegágya/sírja felett? Mert valaki jogot formált arra, hogy a saját kedve szerint értelmezze a közlekedés szabályait?
Ébresztő, a személyi biztonságnál SEMMI nem lehet fontosabb a közlekedésben (sem)!

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2011.11.29. 13:01:36

Király ez a motor, de hogy tudják kifogni ezeket a látszólag ótvar, bontóbavaló fostalicskákat a totalcarosok, nem értem :) aztán mindig kiderül, h ej, de jó ez :) én nagyon fosnék megvenni ilyen cuccokat, ordít róla, h neee. de ha egyszer nagyobb motorom lesz, tuti vmi honda, de legalább japán lesz.

lodola 2011.11.29. 13:01:49

yamaha-minarelli 2T után honda 4t

merciből öreg dízel,Csiki nem tud hibázni

a divatmajmok le vannak szarva,valaki vagy vágja vagy nem

xunilo 2011.11.29. 13:06:19

@pappito:
"@xunilo: amúgy a cikket olvastad?

Nem ment elég jó (pesti viszonyokban a túléléshez szükséges) tempót a smkp, ezért a szerző vásárolt egy motort, ami megy. Ezt volt kedves megírni.
Rendszámos, nem kell neki negyvennel mennie.

további jó okoskodást "
Te olvastad amit írtam? A cikk így kezdődik:
"A sebmérő mutatója ekkor a hetvenegyen táncolt. Még mindig közel duplája annak, amit a Kresz engedélyez, te jó ég, mi lenne itt a szabályos negyvennél…"
Ez két dolgot jelent.
1. A szerző elismeri, hogy minimum egy konkrét esetben előre megfontolt szándékkal, súlyosan megsértette a KRESZ-t.
2. A szövegből egyébként kiolvasható mondanivaló az, hogy robogóval nem szabad "csak" negyvennel menni, hiszen az veszélyes (a robogósra nézve). Tehát felhívja a robogósokat arra, hogy többel menjenek, hiszen az a biztonságos. Ez még súlyosabb, mint önmagában a jelentős sebességtúllépés elismerése.

Amúgy az legalább örvendetes, hogy a végén nem robogót vett, hanem motort, azzal a szabályok lehetővé is teszik az árpád hídon 70-el történő haladást.
Csak közben ne felejtsük el, hogy a motor teljesen más kategória, műszakilag is, egy robogóval nem véletlenül nem lehet (alapesetben) száguldozni.

csubakkapákó 2011.11.29. 13:18:06

Csikós Úr, téligumit vettél már rá?

Én nem azért mondom, de szvsz télen nem a hideg a legnagyobb ellenség két keréken, hanem a hó meg a jég. Én személy szerint ezért rakom el a gépeket november elején, mert nincs kedvem perecelni.
Te mit gondolsz erről, vagy másképp mondva, hogyan védekezel az elcsúszás ellen? Vezetéstechnikával nincs gondom, itt most nem erről van szó, hanem egy intenzívebb fékezésről, alattomos jég vagy hófoltról az amúgy száraz aszfalton, villamssín vagy a nedvesen nagyon alattomos fehér útburkolati jelek etc.
Ilyesmitől nem tartasz?
Hűtő üzemi hőmérsékletéhez: ha amúgy minden OK műszakilag, a skodás hűtőletakarást nem próbálod ki? menetszél ellen véd :-)

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2011.11.29. 13:25:36

@xunilo: most is robogót vett, ez szted motor? mármint motor, de robogó. én személy szerint leszarom, h mennyivel megy az 50-es robogóval, nekem is jobb, h nem 40-nel. és az vesse rá az első követ, aki még soha nem szegte meg a kreszt, tee kövezős palesztin növény.

Fantomász 2011.11.29. 13:32:07

@xunilo: Ne legyél már a demagógságod mellett sötét is.

Robogó mint kategória hol létezik a KRESZ jelen formájában? Mitől robogó a robogó?

Én is robogóval járok. Nem 40-el. Ja az enyém is 250es, rendszámos MOTORKERÉKPÁR. Amit te robogónak nevezel az SMKP kategória, de oda tartozik a Simsonon keresztül sok más is, nekik szabad 45el menni mert NEM ROBOGÓ? Anyám...

Feljebb lévő kommentedre pedig annyit, hogy, ha a robogós 40el eltaknyol, és téged rátolnak, akkor itt továbbra is csak az lesz a hibás, aki hátulról érkezik. (esetleges halálesetektől vonatkoztassunk el). Ráadásul láthatóan soha nem jártál kétkerekűvel a városban, mert 40el NEM fognak lemaradni mögötted biztonságos követési távolságban, hanem a valagad lukán érzed a 260as Ikarus fényszórójának melegét, pedig az nem is a leggyorsabb jármű...

Senki nem lett buzdítva itt szabálytalankodásra, SŐT, követendő példaként lett beállíva a nagyobb hengerűrtalmú motorkerékpárok használata. (én is váltottam SMKP-ról, egyszerűen féltem rajta.)

Rocko- 2011.11.29. 13:51:55

beteg. de Csik meg hozta hozzá a kedvet. :)

provata 2011.11.29. 13:56:20

@csubakkapákó: nyaron felujitottak a zebrat a hazunknal. faszan fenyes lett. kanyarodom rajta jobbra megcsuszott a kerek. meg szarazon is csuszik. azota fosok a felfestesektol. azt hittem h olyan jo erdes a fenyvisszavero uvegtol amivel.megszorjak. inkabb sima.

Szomjas77 2011.11.29. 14:00:41

Helyett az két t. :) Csak kijavítják már végre,ha elég sok embernek feltűnik.

Az íráshoz gratulálok amúgy. Nagyon jó,csak így tovább!

Gyarló Hintaló 2011.11.29. 14:09:14

Király gépet vettél, nekem is nagyon bejönnek a régi hondák, nekem helix cn250 lesz egyszer az életben míg el nem földelnek! Oda meg vissza vagyok a helixxért.

csubakkapákó 2011.11.29. 14:24:08

@provata: azt már direkt le sem mertem írni, hogy szárazon is rohadtul csúszik az a szar, mert a sok keyboard-Rossi már rég elküldött volna anyámba, hogy nem tudok motorozni...

Fantomász 2011.11.29. 14:57:36

@csubakkapákó: bécsi út, amfiteátrum, villamos sín átlósan kanyarban, előtte mögötte szolid kátyúval. Garantált taknyolás. (ha valakit érdekel: igen, én is béna vagyok, csak 10el merek ott befordulni :D)

GERI87 2011.11.29. 15:01:41

@Burgermeister:

Jaja, sokszor van hogy hiába kisebb, nem fogyaszt sokkal kevesebbet....vagy semmivel, ez meg még öreg is, szívásgyanús is, szóval még fenntartani se olcsóbb. És hiába 15 lovas 250, ami mellé nyomaték több van...zabál.
Mindig bebizonyosodik számomra hogy nem érdemes aprópénzért gyorsan hozzájutni valamihez.

Fantomász 2011.11.29. 15:05:53

@GERI87: Nehogymár a 3.7 egetverően sok legyen... Én 250-esem városi digitális (on-off) üzemmódban 3.6ot fogyaszt. Nem rossz.

4430/4 · http://korhazban.blog.hu 2011.11.29. 15:06:17

@LA_harper: Négy év alatt egyszer sem állítottak meg Budapesten, pedig mindegyik robogóm nagyobb volt, mint 50 ccm. Szerintem inkább a nagymotorokra meg a futárokra mennek rá.

4430/4 · http://korhazban.blog.hu 2011.11.29. 15:07:58

Ja, nekem az tetszik, hogy van nálunk a cégnél egy öltönyös vezető beosztású majom, aki vett egy új retrosát (gratulálok neki)és szépen rakott rá Honda matricákat. Most azt hiszi azzal jár. A 125-ös Kymco like csúnyán otthagyta, pedig láttam rajta, hogy izmozott a lámpánál.

Fantomász 2011.11.29. 15:08:17

Amúgy olvastam én is a burgman fogyasztását dícsérő cikkeket kommenteket. Hát az nem is ennyibe kerül :D

cs zoli 2011.11.29. 15:11:24

ez nagyon jó hajrá mindenkinek

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2011.11.29. 15:23:04

@GERI87: de még mindig jobb, mint dugóban a 10 liter autóval, meg időben is spórol, nem keveset. persze lehetne találni alacsonyabb fogyasztásút, de az valszeg drágább lenne. azért van egy határ, ami alá nehéz menni, látod az 50-es is annyit evett. gondolom ennek tépi is a száját, lehet, h vidéken a horgászfelszereléssel a hátán nem enne ennyit. ha annyira keveset akarsz fogyasztani, rakjál a motorodba egy Briggs fűnyírómotort. de akkor ne akarjál vele 110-zel menni.

provata 2011.11.29. 15:31:18

@4430/4: engem egyszer gyorshatasert szentendren amikor a parton elhagyod a belvarost es jon egy nagy kanyar negyvenes tablaval. en ott 59 cel mentem. otezret kaptam csekken. egy rendorauto es ket motorosrendor volt egy alvanyos kameraval. de minden rendben volt. senki nem volt az uton en meg jol belefutottam mert ugye a kanyarba nem latsz bele . cselesek voltak mert mire meglatod 500 meterrol addigra mar bemertek. na ez offtopic volt. elnezest.

robian 2011.11.29. 15:40:04

nagyon randa ... kéne ... :)

GERI87 2011.11.29. 15:47:41

@Fantomász:

Szerintem ahhoz képest hogy 15 ló, sok.
Ha ennyi Le elég akkor meg 125ccm..

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg:

Persze jobb, csak ugye mihez képest.
Itt nem csak a kocsi az alternatíva.
Vehetett volna mást drágábban, ahogy mondod, de szerintem megéri, mert ez így megint egy olyan dolog hogy vagy isteni mázli aprópénzért, vagy szerelés, buherálás, szívás, futkosás kormánycsapágy Zolihoz meg Öníndító Petihez Tápiószecskára....nekem nem kéne ez az egész.

"rakjál a motorodba egy Briggs fűnyírómotort. de akkor ne akarjál vele 110-zel menni. "

Vagy kuporgat még, vesz egy 125-öt és megvan a 90-en is meg a max 3 liter körüli fogyi...de ha fiatalabb, drágább 250-et vesz az is jobb szerintem.

Fantomász 2011.11.29. 15:50:23

@GERI87: De egy hasonló árban lévő hasonló korú 125 pont annyival lesz gyengébb hogy ez az összehasonlítás ne álljon meg szvsz. Enyém fiatalabb 250, 22le, de a fogyasztás kb. ugyanez.

provata 2011.11.29. 15:51:51

azt csak jeleznem h ezt nem lopjak el mert ronda! merd kinthagyni az uj szep motort mondjuk ha bemesz a kozertbe vagy az osanba. en ezert nem is mosm le es nem csicsazom. ami szep es csillog azt elobb vagy utobb ellopjak. habar egy scarabeomat a lovohaz utcaban ejszaka szetvertek. valaki nagyon kemeny csavo volt. de rendes volt mert a letordelt tukroket nem vitte magaval. utolag is koszonom neki. ;-) ugyanott parkoltam autoval . reggel megyek a kocsihoz es latom h valaki atgyalogolt az auton. en is suhanckodtam de nem vertem szet mas tulajdonat.

Rocso Cafe 2011.11.29. 15:56:48

Nekem is volt egy Homda freeway 250-es gépem ami a ennek a spacy-nek a kicsit gömbölyített utódja. ott volt tároló az ülés alatt, két sisak számára. Az automata index kikapcsolót nagyon kedveltem, azóta is kintfelejtem a villogót szinte minden kanyar után.:) Nem is értem miért nem kapják meg az európai motorok ezt az "extrát" Amikor becseréltem egy kereskedésben az új motoromra még nagyon egyben volt, de tudomásom szerint a mai napig nem vette meg senki. Talán a szépsége miatt, vagy mert akkor jöttek be a nagyot mutató "luxus" robogók.

PepeXVI 2011.11.29. 16:08:05

Zsolt!

A műszerfal részletes elemzéséből kimaradt, hogy nem elég, hogy spirál hajtja a digitális techométert, hanem, hogy digitális háttér előtt mutatós pálca jelzi a hőfokot és az üzemanyagot... Beszarás!!! :)

Egyszerűen ha nem lennének japánok, ki kéne találni őket. Mert ennyi erővel már LCD helyett számlap is kerülhetett volna a mutató mögé. Avagy, ha már LCD, akkor nem kell mutató, hanem a szegmensek tűnnek elő/el, ahogy változik a mutatott érték. Ilyen megoldással, hogy LCD + mutató még nem találkoztam, állati feeling.

Üdv:

kis-Pese :)

GERI87 2011.11.29. 16:11:12

@Fantomász:

"De egy hasonló árban lévő hasonló korú 125"

Most írtam hogy NEM hasonló korú és áru...
de mindegy is mert amúgy sok mai 125 blokk gyártva volt már 80 akárhányban (max akkor még karbis volt) és akkor is keveset fogyasztott és akkor is 10-en lóerő volt.
Az 5,5 lovas 125 az Danuvia és 50-es évek:)

Főtruista 2011.11.29. 16:16:59

Kétgyermekes Családapának +1.

Amit furcsállok, az az első gumi mintázata: nem fordítva kellene lennie, hogy tolja kifelé oldala a vizet? (Feltéve persze, h az esetek többségében előre felé mész)

xunilo-t meg szerintem ne etessétek.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.11.29. 17:00:00

Az az érdekes hogy a Piaggio Hexagon 250es ben ugyanez a blokk van.nem hasonló ugyaneza 16 lóerős 250 es.Az is fujja a meleglevegőt a LÁBRA.Ha valaki megbizható gépet keres a Piaggio hexagon gt 250 az jó vétel.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.11.29. 17:06:34

pl a szíj ha a Hondánál veszed akkor kb 20 ezer forinttal drágább mint ha a moto itáliánál.

zeugma 2011.11.29. 18:08:51

Beteg egy gép, de tetszik. Meg az is, ahogy Csikós megideologizálja, hogy újabb gépre van szüksége. :-)

Fantomász 2011.11.29. 19:05:30

@&lt;- politikus -&gt;: basszus, tudtam hogy erre rájön majd valaki...

Kétkerekűre lesz majd baleseti adó, önveszélyeztetési pótlék, buszsáv használati hozzájárulás, autósor megelőzési járulék, plusz dupla TB.

rolleros 2011.11.29. 19:24:16

nyáron én is vettem egy 125ös spacyt, sajnos pár hét után hengerfejes lett,és
gyorsan megszabadultam tőle. Igaz,hogy az enyém egy elhanyagolt,gazdátlan példány volt.
Amúgy tényleg finom,kellemes gépek.
Rizikó persze van egy ilyen öreg masinában,mert az alkatrészellátás már nem túl 1szerű, de korántsem lehetetlen...

provata 2011.11.29. 20:14:24

a ciakban milyen motor van? tudja valaki?

akos696 · www.focusauto.hu 2011.11.29. 20:32:17

@GERI87: Bírom ezt a 3l-t eszik szöveget. A 250-el is lehet menni 3les fogyasztással, de akkor max 60 és nagyon lightos gyorsítások. Nekem volt 150-es 4t-m, az se 3l-t evett. És nem fog más alatt sem ennyit enni, főleg nem 90-el. És az a 90 is inkább 80 végsebességre, mert annak is csal az órája. 2l-t esznek a 3Le-s 50ccm 4t-k, akkor egy 125 12 lóval nem hinném, hogy megáll 3L-ből. Amúgy nekem is 3,7 körül eszik a 250 robi 22 lóval ami tök normál szerintem, főleg ahogy megy. De a 750esem is elmegy 5,5-el 120-130-as utazóval. Sőt a 3000 v6 automata is elmegy városban 10,5-el, ha nagyon óvatosan megyek vele. Ahhoz képest az 50ccm 4t is k sokat zabál (főleg, mert 7-en beférnek az autóba).

Szerintem van egy határ, ahol a fogyasztás és a dinamizmus a legjobb kompromisszumot köti egymással és ez a 250. A 15le 250 bizony nem úgy megy, mint a 12 le 125. Egészen más. Próbálj egyszer ki egyet. Aki viszont beáldoz 0,5L-t a jóval magasabb élvezetért és dinamizmusért, annak tényleg biciklivel kellene járnia....

akos696 · www.focusauto.hu 2011.11.29. 20:36:09

@akos696: Aki viszont beáldoz 0,5L-t a jóval magasabb élvezetért és dinamizmusért, annak tényleg biciklivel kellene járnia....

Szóval aki + fél liter miatt lemond az alap esetben komolyabb fék-futómű-menetteljesítmények kombóról (Csíknál ebből csak a menetteljesítmény van jelen) annak kéne bicajjal járni. :) Ha azzal magyarázná valaki, hogy drágább a 250, az ok, de a fogyasztásra hivatkozni....pff

Fantomász 2011.11.29. 20:39:08

@akos696: Egyetértek mindennel.

Amúgy nagyon paraszt módszerrel számolgattam.

4*250ccm robogóblokk = 4*3,6= 14,4l/100km

Ha dupla fordulatszámot veszek alapul autóhoz képest (kb reális átlagos gyorsítás-lassítás üzemben)mindezt arányosítom a nagyobb fajlagos teljesítménnyel, akkor egy teljesen átlagos ezres swift fogyasztását fogom kapni.

Rohadtul nem tudományos, de engem megnyugtatott :D

zeger 2011.11.29. 20:43:01

Csak egy kérdést engedj meg! A nélkül, hogy minősítneém amit kérdezek: A KRESZ szerint motorkerékpáron utasként legalább hány éves gyermeket szállíthatsz? Legjobb emlékeim szerint jó sok tízezres büntetést szedhedtetek volna össze. És még némi igazság is lenne benne.
A többivel semmi gondom... :)

tmotor 2011.11.29. 20:43:07

"Elemet tettem a kvarcórába"!!!!!!!!!!!!!
Meghalok!!!!!!!!!!!!!!!!

Amúgy a termosztáttól ne félj.
A Beverly-n is csak közelít a vízhőfok a középálláshoz télen, pedig 500-as. Álló helyzetben járasd, ha így eléri a normál hőfokot nincs semmi baj.

Fantomász 2011.11.29. 20:55:55

@zeger: életkor határ nincs.

1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet
a közúti közlekedés szabályairól
46. §
(3) Motorkerékpár pótülésén csak egy, a saját biztonságára ügyelni képes személyt szabad szállítani, akinek a lába a lábtartót eléri.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.11.29. 21:00:39

Váltós 250 es motorok tudnak 3 liter alatt enni.
Igazából váltós 250 es robogó kéne.Olyan mint egy Schwalbe csak nagyobban.

Taurista robogós 2011.11.29. 21:19:09

Nekem is volt spacy-m (1985-ös évj)csak 125ös-be.Ugyanezeket a dolgokatt tudta csak azon az első lámpa,bukó lámpás volt.

A végsebessége 94km/h. A mostani yamaha cygnus-om (1999-es évj) az már viszi a 105km/h -t.

(ja és 84ekm-rel vettem a spacyt és én is beleraktam 12ekm-t hibamentesen) túramotornak használtam.

Burgermeister 2011.11.29. 21:39:27

@zeger: Nincs korhatár, érjen le a lába, bukó ilyesmi....slussz.
CsikósÚR beteg..:) ezért szeretjük, mondjuk kipróbálnám a vasat ha lehetne:)

zöldi 2011.11.29. 22:03:44

Gyerekek, ha a fogyasztás a téma, nem érdemes tovább keresni:
www.spritmonitor.de/de/detailansicht/345396.html

Egy barátomnak kettő ilyen is van, tényleg annyit eszik egy injektoros. A karbis vagy 4 decivel többet. És 120 a vége.

MaCS_70 2011.11.29. 22:26:16

@Agr3ssor:

Halihó!

Egyáltalán nem biztos, hogy ha a sebességmérő csal, akkor a km-számláló is csalni fog.

Nekem eddig 13 járműből a következő statisztika jött ki:

1 db. - pontos sebesség és távolság (Kispolszki)
1 db. - egyformán téves sebesség
és távolság (R1150GS)
11 db. - téves sebesség és 1%-on belül pontos távolság

Üdv: MaCS

WSzabi 2011.11.30. 00:00:39

éljen a takarékos praktikum, és még a kocka formát is szeretem! na de ez.. :)
ps.: BigGrat hozzá!

akos696 · www.focusauto.hu 2011.11.30. 09:01:56

@Gyurma73: Nekem pl egyáltalán nem kéne váltós motor a városba. Pont ezért jók a varios robogók, nem kell a kuplunggal és váltóval baszakodni egy forgalmas városban. Engem nagyon tudna idegesíteni. Viszont a túramotorom váltós és az pont így is van jól. Szoktam néha azzal menni a városba, de rendszeresen használva csak kínszenvedés lenne. Ha csak 1 motorom lehetne, akkor is inkább egy nagyrobogó lenne (pl an650), mert annyival többet járkálok városban, mint túrázni, hogy inkább lemondanék a váltóról. Autóból is automatát használok, korábban váltogattam már eleget, élvezem a nyugalmat. 20 éves koromban én sem tudtam volna elképzelni semmilyen jármű vezetését váltás nélkül, gáznak, nem menőnek tartottam, de szerencsére kinőttem ezt a nézőpontot. :)

zöldi 2011.11.30. 09:20:29

@akos696: Venni kell egy jó nagy(1000+) sornégyes motort, azzal mehetsz 3-ban 0- 210 ig. Az meg csak elég a városba :D

akos696 · www.focusauto.hu 2011.11.30. 09:27:05

@zöldi: Na ja, de az meg nem 3,5L fog enni. :)

plephyl 2011.11.30. 11:17:27

Az ilyen típusok miatt is alakult ki a Honda nimbusza.
Sok balesetmnetes kilométert vele!

qty108 2011.11.30. 11:52:56

Hali!
Tudok hozzá adni neked akkufedelet meg van a féktartályhoz való takaró is csak az sajnos törött de még javítható. Abból van egy saját készítésű is allu lemezből, nem túl szép de talán a semminél jobb lehet.
Tegnap küldtem email, nem tudom hogy benne volt e az elérhetőségem. qty108@gmail.com.
Itt találsz hozzá komplett szervízkönyvet meg egyéb hasznos infókat is.
www.ch250.net

GERI87 2011.11.30. 12:06:06

@akos696:

Én csak a kuplungolásról mondanék le, bármilyen motoron. Mivel a CVT-t nem szeretem.
Autóban sem értem miért nem terjedt el legalább a robotváltó: lehet azzal is megtorpan, bólogat a kocsi de ha én váltok akkor is.....akkor már csinálja inkább a gép.

akos696 · www.focusauto.hu 2011.11.30. 12:10:57

@GERI87: Pedig szerintem a CVT váltó egy igen zseniális találmány. Mindenféle bonyolult technika nélkül teszi a dolgát igen megbízhatóan. Mindössze görgőket és szíjat kell néha cserélni. És gázzal remekül lehet szabályozni a fordulatot, mintha váltanál, ezt jól mutatja, ha van fordulatszámmérő a cvt-s motoron.

qty108 2011.11.30. 12:29:20

Na még egy apróság a műszerfalról.
A napi számláló nullázója mellet a két kis csavart kicsavarva a fedél alatt van a quarz óra gombeleme. Újra cserélve működni fog, gyújtás nélkül is. A baloldali index visszajelző melletti oil feliratú kis ablakban pedig az olajcserére figyelmeztet. Ez is olyan mint a napi számláló, alapesetben zöld aztán egyszerűen átfordul pirosba. Az alatta levő kis nyíláson át lehet "lenullázni" pont mint a napi számlálót. :)

GERI87 2011.11.30. 12:31:12

@akos696:

Zseniális, de én inkább a Mana féle fix áttétel lehetőségét választanám a legtöbbször ebben is...ha már CVT:)

Raketta_ 2011.11.30. 13:26:33

@xunilo:
"egyikőtök robogózik 70-el a rendkívül jó minőségű Árpád-hídon, másikotok pedig mondjuk a családjával egy személyautóban követi. Egy úthibán eltaknyol emberünk, a mögötte haladó autó vészfékez, én pedig mögöttetek egy nagyobb autóval nem tudok megállni, és belerohanok az előttem hirtelen lefékező autóba"

Ebben az esetben Te vagy a hibás, mert nem tartottad be a követési távolságot a nagy autódban. Ez is egy szabály!!!

Harkov 2011.11.30. 14:08:15

Nekem bejön ez a robogó de egy ilyen öreg és viszonylag ritka gépet sajnálnék elhasználni a pesti darálóba.
A kínai robi témához:természetesen ezek a gépek a nyomába se érhetnek bármilyen japán vagy olasz robinak.Viszont az áruk sok mindent kompenzál.2004 év végén vettem egy Keeway ARN 125-ösHonda X8R másolat) robogót akciós 250!ezer forintért.Kb 70 ből forgalomba lett helyezve úgyhogy 320-ból volt egy új 0km-es két személy szállítására is alkalmas járművem.A haverom akkor vettem egy Piaggo NRG-t 525!ért ami a folytás kivételéig 42 km/h-val ment és 4,5 litert evett.2 év alatt beleraktam 17 ezret napi munkába járással egyszer se maradt ott az út szélén.Talán még ma is meglenne ha a szervízbe nem cseszik szét a blokkot..

zöldi 2011.11.30. 14:44:59

@GERI87: robotváltó? Ültél már Smartban? Rémálom :D

GERI87 2011.11.30. 14:59:23

@zöldi:

Biztos jól is meg lehet csinálni....mint ahogy van szar meg jó manuális váltó is.
Nem hiszem hogy a robotváltó önmagában szar.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.11.30. 18:04:16

@GERI87: akkor neked egy CB750 automata kell.

GERI87 2011.11.30. 19:40:29

@Gyurma73:

A Mana-t már írtam...valahányadik motornak elférne...

Slampixxx 2011.11.30. 22:40:28

Miért kell ilyen hülyeséggel jönni, hogy nem való 50-es Budapestre?
Több tucat motoros van, aki naponta kismotorral jár be dolgozni, sőőőt, 50-essel dolgozik nappi 10-12 órát!! És jé, még nem halltak meg!

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.12.01. 00:12:02

Nézem a képeket, csodálatos ez az egész nyolcvanas - kora kilencvenes éveket egységesen végigkísérő tipográfia. Hanem egy állítással vitatkozom: a duda az egyik legfontosabb berendezés minden járművön, de a motoron különösen:
- Ha nem vagy biztos higy észrevettek: két rövid tu-tu!
- Ha idióta valamire készül, egy rövid, egy hosszú: tu-tú
- Ha pedig a szavak már el nem mondhatják amit érzel. túúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúúú!

dextercapo 2011.12.01. 02:30:09

@Agr3ssor: tapasztalatom szerint nem csal a szamlalo : ugyanis az atteteles , nem analog , nem rugo elleneben feszit es nem magnesesen - igy egy kerek korulfordulas ma es husz ev mulva is ugyanannyi . a rugo pedig parezer fel-le skalazas utan gyengul , ekkor kezd el a hivatalos par szazalekos felfele csalas noni 10 fole . a tekereskor , szetszedeskori osszerakas precizitasara mar nem is tippelnek .

dextercapo 2011.12.01. 02:32:37

jah , kinaiak : beszelgettem veluk , neztem a termekeiket az EICMA-n es ugy latom hogy ok keszen allnak a lenyomasunkra - csak azert nem tettek meg , mert vannak europai kereskedok akik dragalljak a kinai termekeket es a szemetet hozzak ide - pedig boven van jo is nekik - de kina szamara europa az a foldersz ahol barmi szart megvesznek ha arra made in china van irva . azt hiszem igazuk van .
hoztam egy kinai mocit magamnak (az egyik standrol) es most probalgatom . fantasztikus .

zöldi 2011.12.01. 07:24:39

@dextercapo: Én ezekre vagyok beizgulva
www.skyteam.cn/?gclid=CMnq1Iie4KwCFVBTfAodAU76oA

Még utánaolvasok pár felhasználói fórumon... jelenleg a germánoknál egy zsír új 800euro, használtak meg 5-600, viszont 5e km alatt, pár évesen.

dextercapo 2011.12.01. 09:35:57

@zöldi: lol. Egy gorilla replica-t vettem :)
Zero blokkhang , onindito , berugokar- makulatlan.
Mar 7km van benne , igaz ebbol harom mar benne volt , kettot meg a kiallitasrol kifele toltam bele :)

qty108 2011.12.01. 10:06:38

@dextercapo: Viszont a gumiméret befolyásolhatja ha nem gyári van rajta hanem laposabb profilú.

dextercapo 2011.12.01. 10:29:14

@qty108: igen , cserebe allandoan defektesnek erzi majd a gepet :) nem nepszeru eljaras .

zöldi 2011.12.01. 11:14:02

@dextercapo: Ez tényleg LOL :D Hajtsad sokat, majd értekezünk következő szeon végén. 50-est vettél vagy 125-öt?

dextercapo 2011.12.01. 12:08:25

@zöldi: mivel itt nincs az allitasaimnak buntetojogi kovetkezmenye , ezert az mondom becsuletesen : nem tudom.
A gyar gyart 50,70,90,110,125 ccm-est. Az enyemen a hengerbe 49 van ontve , otvenes szamla es papirok szerint- de tudtommal az 50-esek nem oninditosak , es olyan brutal fojtogyurut talaltam a karbi mogott hogy az lep meg hogy ment egyaltalan. (Nehez volt megtalalni : mindenhol kommersz csavarok vannak , ez a ket csavar TP Torx volt:)
Iszonyuan le van attetelezve (egyesben siman hanyattesik alapjarattol) szoval nem tudom. A robikat is igy szokas fojtani : egy gyuru a valtoba hogy ne tudjon vegig felkapcsolni es egy gyuru a torokba hogy a karbi ne tudjon szallitani.
Jah egyebkent fura a gep : nem korvaltos - korrekt le egy , tobbi harom fel kiosztasu.

mpali35 2011.12.02. 12:53:13

Gratula az uj gephez! Remelem, sok jo cikk szuletik majd, mar megvan ugye a "meguntam a regit, aminek elkopott az ieologiaja, s ezt megvettem"" cikk, most jon majd a "rendberaktam" cikk, majd az "elromlott-megszivatott" cikk, utana a "kirandultunk-hasznaltam, szarozott utkozben" cikk, majd a "meguntam es eladom, mert megsem olyan jo" cikk. S mindezeket az irasokat en orommel varom, s szivem melyen kis irigyseggel olvasom, hogy vannak olyan emberek, akik az utopiak megavalositasarol nem mondanak le, s az eletuk, mind a szamurajoke, a tokeletes erzest nyujto idealis motor kereseserol szoll.

Agr3ssor 2011.12.03. 01:59:22

@dextercapo:
@MaCS_70:

Nekem a Sfera, meg az MBK Flame R 125 is olyan volt, hogy a spirál hajtotta a számlálót! Ha kikötötted a spirált, nem ment sem a km óra, sem a távolságmérő!
Ezeken a típusokon pontosan arányosan csal az óra... Lemértem...

Lehet a cikkben szereplő gép nem ilyen... Akkor elnézést a tévedésért!

dextercapo 2011.12.03. 04:14:23

@Agr3ssor: eddig minden altalam latott jarmu ilyen volt - az oraba bemeno egyetlen utjelbol szamolta a tavot es merte a sebesseget - csakhogy : egy kerekkorulfordulas nagyon erosen azonos tavot jelent es a kerek korulfordulasa fix arannyal hajtja a spiralt , az fix arannyal hajtja a szamlalot - mindenhol csigak , fogaskerekek vannak , amik termeszetuknel fogva nem tudnak csalni fel vagy le - az elete elso napjatol az utolsoig azonosan pontos vagy azonosan csal .
mig a sebessegmeresnel a muszerfalban a spiral egy magnest forgat , ami egy aluminium cseszere hat valamekkora erovel - ez a poziciojatol , szennyezodesektol stb fugg - amit egy rugo huz vissza ami fugg a hofoktol , attol hogy meghuzta-e valaki gondatlanul , a beallitasatol (tobb ponton is kalibralhato , kalibralando - linearitas es nullpont kulon) es a korral egyre gyengul - tehat gyarilag nagyon keves ora pontos , mert a gyarto a szorast ugy allitja be hogy a pontos muszernek nem tervezett nagysorozatban gyartott ora a legrosszabb esetben is max pontos lehet - de inkabb felfele kell csaljon (saccra +5% +-5%)
es innen a rugo faradasaval a hiba csak novekedni fog .
tehat a tavmeres szerintem nagyon pontos , mig a sebmeres eleve folfele csal , ami aztan tovabb romlik a jarmu elete soran .

termeszetesen ezek csak a vegig mechanikus muszerekre igazak . a leptetomotoros joszagok lehetnek pontosak (nemelyek azok is - caponord 1km/h-n belul pontos a gps-hez merve) vagy nagyon rosszak (suzuki dl 1000 usa teszt - 240km/h-s vegsebesseg amibol a gps 213-at igazolt ha jol remlik:))
de azok ezt a teljes elettartamukon tudjak konstans minosegben .

MB126 2011.12.03. 13:21:41

Jééé!!! Nekem is volt egy ilyenem, kb. 10 éve!!!!!
Csak Ő fekete volt, 1985-ös évjárattal. Az eddigi legjobb ingázós mocim volt, heti két három alkalommal 70 km. oda-vissza. Öt éven át volt meg, az idő alatt három hibája volt: egyszer az önindító relé adta meg magát, otthontól 150km-re. (elég rossz, mert nincs berugó, de rövidre zártam és úgy beindult, otthon pedig csak tisztogatni kellett a relét) a második, valami a hátsó keréknél lévő fogaskerekes tengely tört el, ugyancsak otthontól 150 km-re (na az elég húzós volt, jó néhány 10.000-be került az akkor)
Aztán a végső lökés: valami ismeretlen oknál fogva, egyszer csak menet közben leállt, 20km-t toltam haza, 35 fokos melegben :( és soha többet nem indult be. A hibát meg nem találtuk meg. Úgy is adtam el. :( Pedig nagyon szerettem. Még két személlyel, nagy csomagokkal is rengeteget túráztunk vele és mindenhol megbámulták, mert akkoriban nagyon ritka volt az 50-esnél nagyobb robogó, főleg a 250-es!!
Ja van a műszerfalon egy asszem OIL feliratú kijelző, ami ha pirosra vált, olajat kell cserélni, elvileg 3.000 km-enként!!! Olajcsere után van mellette egy lyuk, amin egy vékony tárggyal be kell nyúlni és úgy nulláz! Ez egy régi szervízjelző!

MB126 2011.12.03. 13:23:04

Ja meg ha jól emlékszem, az 5 év alatt kb. 5-ször kellett a hátsó keréknél csapágyat cserélni!

MB126 2011.12.03. 13:34:21

Ja, igen látom is a képen: az Engine OIL feliratú, jelenleg zöld színű kijelző az. Ha az pirosra vált, alatta van egy hosszúkás nyílás, amin be kell nyúlni és újabb 3.000 km-ig zöld marad! Engem egyszer megijesztett, pont a vétel után néhány nappal, de visszavittem az egyik törökbálinti kereskedésbe, szervízbe, ahol vettem és ott mutatták meg a trükköt.

MB126 2011.12.03. 13:34:21

Ja, igen látom is a képen: az Engine OIL feliratú, jelenleg zöld színű kijelző az. Ha az pirosra vált, alatta van egy hosszúkás nyílás, amin be kell nyúlni és újabb 3.000 km-ig zöld marad! Engem egyszer megijesztett, pont a vétel után néhány nappal, de visszavittem az egyik törökbálinti kereskedésbe, szervízbe, ahol vettem és ott mutatták meg a trükköt.

Dennis01 2011.12.07. 23:01:08

Nekem ket 50-es robogom volt eddig, mindkettot nagyon szerettem, bar elegge kulonbozo szemelyisegek voltak. Az elso egy Honda SJ50 Bali (data.motor-talk.de/data/galleries/0/152/3605/18459719/honda-bali-37965.jpg) volt. Ora szerint 65-nel tobbet sose ment (lehet, le volt fojtva, nem akartam feleslegesen piszkalni), de 65-ig mint a raketa ugy gyorsult. A csomagtartoba befert egy rendes sisak, melle meg 2-3 ket literes kolasuveg is! Fogyasztasa annak is 3.9-4 liter kozt alakult. A hatso fek dob volt, az nem fogott annyira szuperul, de a futomu mindenert karpotolt, mintha egy hatalmas szivacson ultem volna.. A masodik robesz egy Piaggio NRG MC3 volt, az ora szerint ment 110-et. Mokasok az olaszok, valosagban szerintem meg a 70-et se erte el (lol). Nagyon szomjas gep volt, bezabalt 4.5 litert is, ha ugy szottyant kedve. A futomu meg olyan volt mint a ko, razos uton minden elem nyiszogott rajta. Utolag derult ki, hogy az elozo tulaj hatalmasat zakozott vele, majdnem minden elem el volt pattanva. A fekjei viszont szuperek voltak es a dizajnja nagyon eltalalt volt..
Haveromnak volt egy 80-as evekbeli Honda Leadje, szuper gep volt, mig az idiotaja a frissen felujitott, meg bejaratos gepet ugy meghajtotta, hogy a dugo megszorult..

Bystrica 2017.06.06. 13:09:18

118as véget egy jobbacska 125ccm robogó is tud.
100-110es utazót akár 3 literrel is.
De 80nál a 2.5literrel is elvan.

FeniXecske 2017.11.08. 07:27:11

@Bystrica: Vegyél be lázcsillapítót, és jobban leszel.
110-es utazó 125-össel?
Legfeljebb 70.
Végsebesség: 100.
(ezek a kötelező túlzások, istenem)

Bystrica 2017.12.31. 01:34:33

@FeniXecske: Attól, hogy már mentél valami kis kinai 125ös robogóval aminek a vég 100, még a többi mehet meg megy is jobban. Végsebességet meg akár, használhatod utazósebességnek is.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása