Az Árpád-hídra hajtottam fel épp, a buszsávból soroltam át a száguldó autók közé. Félig már lecsavartam a gázmarkolatot a kormányról, de nem bírta tovább a kezem, be kellett látnom: a Gulliver ennyit tud. A sebmérő mutatója ekkor a hetvenegyen táncolt. Még mindig közel duplája annak, amit a Kresz engedélyez, te jó ég, mi lenne itt a szabályos negyvennél… Semmi, hiszen évek óta halott lennék. Robogós halott. Annyival nem lehet járni a város főútjain.
Ekkor eszembe jutott, hogy a zsebemben lapul a navi. Fél kézzel előhúztam, bekapcsoltam. Bebútolt, kikereste magának a műholdakat, és mire túljutottam a Margitsziget vonalán, már mért is. A mutatóm 74-en, a GPS szerint…
Nem, ez nem lehet igaz, biztos kontakthibás. 61 km/h. Hát ezért öl meg mindenki.
Ez volt az a pillanat, amikor megfogalmazódott bennem: hiába működik hibátlanul a tavaly ősszel vett Aprilia, mégsem jelent megoldást arra a használatra, amiben nálam van része – a mindennapi M3-bevezető, Róbert Károly körút, Árpád-híd útvonal súlyosan gyorsabb sodrású annál, mint amit ő tud. Pedig amikor elhoztam, óra szerint még alig futotta meg a 65-öt, az, hogy végre sík úton, önerőből el tudta érni a bő 70-et, privát sikeremnek (és erős jobb kezemnek) tudtam be. Erre most látom, az a 70 igazából egy halvány 59. Sejtettem én eddig is, de nem mertem csekkolni. Pedig tudhattam volna, hiszen az olasz motorok órája gyilkosan tud csalni. Józsi barátom 350-es Guzzi Imolája például 170-et mutatott, aztán amikor egyszer kimértem, mert történetesen mellette száguldottam: na, az volt a 145 km/h. Miért is lett volna más a helyzet egy filléres olasz robogónál?
60-as végsebesség, nyáron 3,9-es, télen 4,2-es fogyasztás, rettegés a szélső sávban. Talán érzik, hogy ezek nem adnak ki örömteli motorozást. Boltba járni csodás lenne a Gulliver, Kati is szeret vele az Andrássyn és a Bajcsyn a munkahelyére járni, de arrafelé egy jó tízessel, még inkább húszassal szerényebb a tempó. De ha már így, akkor ne kérjen enni, fogyasszon, mondjuk 1,8 litert, mint az 55-öt tudó Honda Cub, és akkor összeszorítom a fogamat. Vagy a másik lehetőség: nyeljen be ennyi benzint, de menjen. Legalább nyolcvanat. Mégiscsak rendszámos robogót kellett volna vennem tavaly, most már belátom. Nem hallgattam a megérzéseimre.
Ezért is kezdtem fél szemmel nézegetni a 125-ös, még inkább a 250-es robogókat valamikor augusztus táján. A-s jogsim van. Az a robogókategória, amit az ára alapján meg tudnék venni, már simán belefér a Trabant-Wartburg klubnál a biztosítás hobbi kategóriájába, tehát feltehetőleg olcsóbb lenne rá a kötelező, mint az 50-es Apriliára. Nagyokat szabálytalankodni nem szoktam, nem zavar a rendszám, kétévente pedig kibírok egy vizsgát. Akkor miért is vettem 50-est? Talán önsorsrontásból?
Ja, nem. Emlékszem már. Hanem mert sokkal olcsóbb. A Gulliver 85 ezerbe került, igaz, Siófokra kellett mennem érte, mert Budapesten egy ugyanilyen, eredeti, átfényezetlen állapotúért elkértek volna 95-100-at. A legolcsóbb, még használhatónak látszó, rendszámos 125-ösök akkor olyan 130-140 körül mentek (kínai gagyik kíméljenek, szerintem egy húszéves japánnal sokkal kevesebb a gond, mint egy ötéves Keeway-jel), és akkor még jött volna az eredetiségvizsga, új forgalmi, új törzskönyv, átírási illeték. Máris 170-180 ezernél jártam, dupla pénz. Hát ezért nem vettem.
Aztán – tök véletlenül – megláttam egy szememnek kedves tárgyat a vaterán. Alig pár ezerrel került többe, mint az Apriliám várható értéke. Rendszámos Honda Spacy, ráadásul 250-es, ami egész más dimenzió, mint a tipikus 125-ösök. Az ekkora robogók 170-180 körül mennek, ez meg itt fele annyi. Gondoltam, nyilván hirdeti máshol is az ember, nem csak a vaterán, bepötyögtem hát pár keresőszót a Google-be és valami vicinális lapban meg is lett a hirdetés. Felhívtam a srácot. Nem vette fel. Két nap múlva visszahívott – Ausztriában dolgozik, hetente csak egy-két napot elérhető. Kikérdeztem. Megtudtam mindent. Összeraktam a fejemben a dolgot, megértettem, miért nem harapnak rá a vevők.
Egy: a mai májerrobogós világban szerintem bűn rondának látják ezt a Lego Duplo-formát. Kettő: olyan ember árulja, aki többnyire nem elérhető. Három: közel négy éve nincs vizsga rajta. Négy: három tulajdonos óta nincs átíratva. Öt: öreg, és sok benne a kilométer, legalábbis robogónak: bő 61 ezret mutat a számláló. Sóhajtottam. Valószínűleg egy kehes, beteg rom, talán még épp be lehet indítani, de sejthetően minden porcikája halálos beteg. Láttam már ilyet, jó néhányat. Mindegy, ha már felhívtam a csávót, megnézem.
Egy hét múlva jutottam el – hát nem őhozzá, hanem a haverjához. Ahhoz, aki szerezte a motort a mostani eladónak. Akinek, a haverjának, az ismerősének a nevén van még mindig. Értik? Mert nekem akkor már kavargott a fejem. Ó bazz, ismét itt egy szörnyű, nukleáris kavar, miért kell nekem mindig ilyen dolgokba belebotlanom? Vajon én vagyok vajon az egyetlen idióta Magyarországon, aki műszakilag és jogilag nagyjából tiszta járműveket ad el? Nyilván nem, de az is valószínű, hogy kisebbségben vagyunk Béláim, kik épp most bólogattok velem együtt. Elképesztő micsoda káosz van itt. Na, mindegy, lássuk a medvét. Göbölyössel és Zách Danival már sötétedés után estünk be a gyömrői udvarba.
Hm. Egészen motornak néz ki, ahogy itt áll az udvaron. Rángassuk csak le gyorsan a garázsba, nézzük, hogyan néz ki fényben! Eredeti festés. Eredeti csíkozás. Nagyon nincs is széttörve rajta a műanyag ruha, csak a trepni jobb széle alatt hiányzik valamiért egy szegmens a pirosból, de az alig látszik, meg a fékfolyadék-tartály fedele veszett el az idők során valamikor. Ja, az igazi fájdalom: az akkufedél is hiányzik. Az csúnya is, meg műszakilag is baj. Viszont a nyereg műbőrje gyári és sehol nem szakadt. A markolatok is eredetik. A gumiszőnyeg is. Működik a lámpa, a műszervilágítás, az index. Gyári matricák mindenütt. Hohó, túl szép, hogy igaz legyen, biztosan tré a motor.
Hát nem. Gombnyomásra pöccen, s azonnal van purrogó alapjárat. Semmiféle mechanikai zaj nincs, füst sincs, rántásra nem fullad. Gyorsan lapátoltunk a gumikba egy kis levegőt, kihajtottam vele az útra. Naja, a kettős, rövid hosszlengőkaros első futómű… Ezt a fura himbilimbit ismertem már a Cubból, de itt erősebb. Mondjuk, az út is rossz, tele van nyomvályúval, még egy normál motoron sem lenne az a Titanic-feel, de ez már helyenként ijesztő. A hátulja meg ugrál.
Viszont a motor szenzációs. Erős, mint a dög. Lent tol, fent húz, gyönyörű a hangja, és kifejezetten tetszik, hogy nincs rajta hangos kipufogó. Hibátlan. Nem teljesen olyan, mint a mai kettőötveneseké, mert sokkal inkább nyomatékból megy, mint fordulatból, ezért a CVT-váltó is hamarább hosszúra veszi az áttételt, de így még talán kellemesebb is. A fék kicsit gyatra, de például teljesen jól elférek, az ülés abszolút kényelmes. Ez azért is nagy szó, mert a Spacy kicsi, nagyjából akkora, mint egy mai, nagyobb testű ötvenes robi. Talán ennek is köszönhető, hogy nem túl sok, mindössze 15 lóereje ellenére repül, sőt szárnyal.
Másfél hét alatt lett meg a szerződés az eredeti eladóval, addig csak zajlott a logisztika. De meglett, majd Spacy egy köhintéssel levizsgázott Gödöllőn (mert ott a világ legkorrektebb neppere, közeli barátunk, Kroneraff Pista tudta tárolni a bejelentett vizsgaidőpontig), hiszen minden jó rajta, még a gumik is szinte újak, főleg az első. Csak a duda nem működik már azóta, de letojom – aki hisz motoron a dudában, az holnap reggel rendelje meg a sírhelyet magának.
Bevallom, kicsit félve vettem használatba. A forgalmi szerint 1987-es a robi, de valamit elírhattak, mert amikor olajat cseréltem, hűtővizet ellenőriztem, több helyen is találtam 1984. év végi jelzéseket a műanyag idomokban, tehát nagyjából 1985-ben állíthatták forgalomba. 26 éves tehát, azaz mindjárt 27. Percek múlva veteránjármű. Minap egy Nissan Cherry-t előztem vele az Árpád-hídon, nem tudom, hogy láttak-e mostanában ilyet. Nyolcvanas évek eleje, csupa kocka, rommá hegesztve, lakatolva, alvázvédő mindenhová felkenve, a megmaradt eredeti fényezés igazából fehérré mattult piros, túledzett rugó hátul, leszakadt rugó elöl, átláthatatlanná párásodott ablak, füstölő kipufogó, támolygás másfél sávban. Na, azzal nagyjából egyidős a Spacy-m. Délceg, csillog, repeszt, világít, szuper. És mindjárt meglesz benne a 63 ezer – használom ugyanis, mert annyira jó, hogy így télen sem kívánkozom autóba.
A Gullivert a Spacy megtekintése és megvétele közötti két hétben sikerült eladnom Árpád egyik barátjának. Nálam töltött egy éve alatt csak javult. Eleve nem volt rossz, úgy tudom, az új tulaj most is örömmel használja. A magam részéről megigazítottam a kormánynyak-csapágyát, kicseréltem a fékfolyadékot és légtelenítettem az első fékjét, kicsit megragasztottam az ülését, összeragasztottam a darabokra hullott hátsólámpa-tükrét, megjavítottam néhány elektromos csatlakozását, beüzemeltem a csomagtér-világítását, elemet tettem a kvarcórájába. Ja, és elszakítottam az egyik ülésnyitás-határoló műanyag zsinórját. Semmi bajom nem volt vele (csak a végsebesség, meg a kicsit lötyögő hátsó felfüggesztés, de az majdnem mindegyiken olyan), gondolom, eldöcög még egy jó darabig.
A megbízható, és alig tizenöt ezret futott Gulliver után egy ennyire pókhálós kilométer-múzeum azért kicsit ijesztőnek tűnt. Eleinte nem is téptem nagyon, gondoltam, bármikor széteshet. Ez tartott kábé egy hétig. Aztán el kellett mennünk Telkibe a nagy céges összeröffenésre, a megvásárlás óta ez volt Spacy első hosszabb útja. És elkezdtem élvezni. Ez a dög annyira erős, hogy simán lehet vele autókat előzni. A féket is megpucoltam, most már jól megáll, a himbilimbi pedig szinte teljesen eltűnt az elejéből, amióta előírt nyomásra fújtam a gumikat. Mentem már vele 118-at, simán utazik 100-110 között, tökéletes autópótlék. Ja, és a legjobb vicc, amit a sokadik tank után már le merek írni: 3,7-et eszik. És egyáltalán nem állítgattam rajta semmit. Bizony, majdnem fél literrel kevesebbet kér, mint a 61-et kiizzadó Gulliver. És nem büdös, hiszen meleg levegő jön a kipufogóján. Egyszerűen zseniális.
Ja, és vannak olyan funkciói, amiktől tényleg leszakad az ember pofája. Például a duda megnyomására kis, zöld lámpa gyullad ki a kulcslyuk fölött, hogy az ember éjjel is lássa, hol dug. Az indexet csak véletlenül vettem észre, mit művel: kanyarodás után automatikusan kikapcsol. Bizony, azt tudja, amit a mostani Harley-knál különlegességként vezetnek elő. Bár maga a motor picike, és emiatt nincs hely az ülése alatt, az enyémen rajta van a gyári Spacy-doboz, amibe ugyan csak egy nyitott sisak fér el, de a táskám például lazán. Nyitható külön a doboz teteje is (ha például valami szétesős dolgot pakolna be az ember), de felhajtható kompletten az egész fedél, falastól, mindenestől. És olyan, míves, súlyos fém csat van rajta, mint egy Michelangelo-szobor. Tényleg beszarás. Ja, és a hetvenes évek hifijeinek mintájára alkotott műszerfalban óriási digitális kijelző mutatja a sebességet (ez is csal olyan 5-8 százalékot), és amikor ráteszem a gyújtást, végigpörgeti az órát 199-ig, majd vissza – csak hogy meglegyen a show. És egy igazi kreténség: a digiműszert rendes, mechanikus spirál hajtja ám…
Aztán amikor rátettem a Gulliverről lementett Tucanót, végképp megtántorodtam a döbbenettől. A Spacy ugyanis vízhűtéses. A hűtője az orrában van. A hűtőn átáramló, már meleg levegőt pedig a kötény két oldalán vezeti ki, bazi nagy rácsokon. Bizony, oda, bele a Tucanóba, ami meg bélelt, szélálló, és szőrmés. Nagyon vicces vele járni emiatt – a didergő járókelők, a belehelt, de még be nem melegedett autóban fagyoskodók, a buszon vacogó utasok szánakozva néznek, amint szerintük jéggé fagyok a robogón, és arra gondolnak, milyen jó is nekik, hogy legalább nem kell a szélben repeszteniük. Pedig ha tudnák…
Én a fűtött, puhán ringatózó (Nem mondtam? Isteni finom a rugózás) fotelemben csücsülök, lábamon a meleg pléd, elöl duruzsol a kandalló, testemet védi a szélhatlan henteskötény, és teli pofával vigyorgok a bukó alatt. Miközben körülbelül hat perc alatt elérek bárhová a városban, nagyjából benzinpárán. És akárhol leparkolok. Annyira feltaláltam a meleg vizet, hogy legszívesebben egyházat nyitnék. De mivel nem vagyok jó próféta, ezért inkább csak a környezetemmel szoktam megosztani az eufóriámat. A TC-s kollégáknak, a családomnak, a közeli barátaimnak már a könyökén jön ki, amikor immáron hetvenedszer is elkezdem mesélni: a Spacy zseniális, képzeld, ma három perc alatt… Fennakad a szemük, és hörögnek.
Persze azért vannak hibái. Például a hidegindító rendszerében van valami elektromos szelep, ami szerintem döglődik, mert amikor egész nap kint áll a fal nélküli céges garázsban, az önindító csattogva indítja, a motor nehezen kapja el. Ez attól van, hogy nem elég dús a keverék, a motor felpörögne, de lefullad, elég nagy ütéseket mérve ilyenkor az indítómotor szabadonfutójára – az a csattogás. Ha rosszabb lesz, kénytelen leszek az amerikai e-bayről megvenni a szelepet. Mert minden van hozzá az USA-ban. A hátulja azért dobál – mint megtudtam – mert eleve pocsék volt a Spacy-k lengéscsillapítása, és az összes használó, akit ez nagyon zavar, a CB350-es Honda hátsó rugós tagját szokta betenni, mert az kvázi pont belemegy. Engem akkor most inkább nem zavar.
Az akkufedél hiánya is rossz, mert gyakran lerúgom a sarut, ilyenkor elmegy az index, aztán dugdoshatom vissza, hogy legyen önindító. És mostanában, így a mínusz háromban már nem melegszik fel rendesen a motor – ezt látom a mutatón, és érzem a térdemen. Nem tudom, hogy a japánok terveztek-e azzal, hogy ilyen időben használja majd valaki a Spacy-t, lehet, hogy eleve csak ennyit bír, de nekem nagyon gyanús a termosztát… Épp most volt egy kereken negyven kilométeres köröm a városban, a végére azért már rendesen fáztam, tehát most már tudom, hogy mínusz kettőben kábé harminc kilométer a kellemes hatótáv a Spacy-Tucano kombóval
Egyébként nemrég nagyon jól jött, hogy rendszámos robogónk van. Szmogriadóra ugyanis a családunknak nincs megoldása - autóval a Bálint isije, Norbi ovija kábé egy 25 perces kör, tömegközlekedéssel (éljen a sugaras szerkezet!) dekódolhatatlan másfél óra. És csak fekete rendszámos autónk van. Így jártak a gyerekeim két napon át robogóval isioviba: kora reggel én elvittem először Bálintot, aztán a Kati pattant fel a Spacy nyergébe Norbival. Mindenki élvezte, tényleg.
Egyébként ha megtörténne a legnagyobb baj, a blokkhoz is minden van, hiszen az eggyel későbbi (egyébként sokkal vagányabb kinézetű) Helix motorja kvázi ugyanez. Remélem, azért nagyon hamar nem kell majd hozzá semmi. Nem üres optimizmus ez, ugyanis az amerikai Elite (a Spacy kinti neve)/Helix-oldalakon a tulajok 100-130 ezer mérföldes, problémamentes futásteljesítményekről számolnak be. Igen, mérföldes. Jól látják…
){kind=link}