12 milliós motor a koszban

Eddig is tudtuk, hogy Roland Sands nem normális. Az egykori versenyző, aki jelenleg aktív motorépítő és alkatrészgyáros, bármihez hozzányúl: egyedi, meglepő, de mégis vonzó gépek kerülnek ki keze alól.

Gyári állapotában a V4-es D16RR a MotoGP technikáját hozta el a nagyon gazdag utcai motorosoknak. Erős, brutális, formája sokkoló – mintha egy mélytengeri ragadozót festettek volna pirosra. Friss alkotása már épülés közben borzolta a kedélyeket: Ducati Desmosedicit átalakítani felér egy halmozott istenkáromlással.

Az aszfaltozott utak réméből porkavaró dirt tracker készült: az amerikai Cycle World volt olyan bátor, hogy fel is vitte a földes pályára a desmót. Látszik, hogy óvatosan nyúlnak a gázkarhoz, feltehetőleg elég egy milliméternél nagyobb csuklómozdulat és a Ducati halálosan csapja magát keresztbe.

Aszfalton jobban kiélvezik a lemeztelenített motort. Látszik, hogy az átalakítások ellenére kezelhető és élvezetes maradt a tizensokmillió forintos technika. A háromszínű festés biztos, hogy feltűnő, bár Guld Péter, a szerkesztőség dirt track szakértője szerint az összhang kicsit Ed Hardys lett – annyi baj legyen, 200 lóerővel a segge alatt az ember könnyebben viseli a giccset.
 

A videó és a képek forrása: Cycle World

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr663339847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.30. 12:28:35

csináltak egy fillért nem érő szart,a kiindulás gyönyörű volt ami lett az meg egy használhatatlan valami lett.

Bazsi(HUN) 2011.10.30. 12:35:23

@Gyurma73: Mert mire nem lehet használni?

Két kereke van, durrog, oszt megy...:)

Nem lett ez rossz, csak kicsit kaotikus a forma világ. Nem ehhez szoktunk Roland mestertől, tud ő szebbet is.

tök mindegy 2011.10.30. 13:11:21

hát igen, nem egy gixer 1000. úgy szar az egész ahogy van...

Ejha 2011.10.30. 14:16:58

Sandsnak nem ez az első idétlen elhajlása. :-)
Emlékezdek amikor Kenny Roberts KRV5-ös motogp gépéből kalapált egy useless customot? www.rolandsands.com/wp/2006/07/08/krv5-tracker/
Na ennek is ugyan annyi értelme van. :-)
A dirttracken szemmel káthatóan csak kínlódik vele a rutinos pilóta is (jól láttam, el is dobta?) és tuti, hogy még aszfalton sem lehet egy egészséges gázfröccsöt adni neki azzal a hátsógumival. :-(
Rossi papa dirtmasinája számomra ezerszer kívánatosabb és nem is ennyire giccses.

Guld Péter 2011.10.30. 14:29:48

végre faragtak valami használható motort a desmosediciből, így legalább nem csak magamutogatásra jó

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.30. 16:12:20

@Guld Péter: hát szerintem te nem tudsz motorozni .

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.30. 16:13:05

Ezzel a beavatkozással épp az egy tizedét éri a motor mint elötte.

nofatchx 2011.10.30. 16:21:09

biztos sokmindenre jó, de talán a legalsó kép mutatja meg a legjobb felhasználási módját. :)

Guld Péter 2011.10.30. 16:48:18

@Gyurma73: remek hozzászólás, vahaha

nofatchx 2011.10.30. 17:34:27

közútra -ismerve az utak állapotát- ilyen gumit érdemes lenne kipróbálni?

nofatchx 2011.10.30. 17:51:34

- jó, akkor a motort állítsuk oda
- jó lesz, kicsit arrébb
- most a jó
- te állj ide
- nem, inkább menj a falhoz
- jó
- mondjuk dőlj neki
- a kezeidet ne lógasd, mint egy majom
- megy ez
- egyik lábadat támaszd a falnak
- ...
- mint a pókember
- szpájdermen?
- törpe, piros-kék latexben!
- végre
- most pedig merengj a távolba
- nézz messzire!
- ez aaaaz!
- klatty

igazi pózer bike

zsírbüfé 2011.10.30. 20:43:28

Ez az elso elfogadhato ducati amit lattam..

Tomchy 2011.10.30. 22:20:11

Én szeretem a trackereket. De ez randa lett. A sportmotorokért meg nem rajongok. De a Desmosedici-hez kár volt hozzányúlni.
Már csak ilyen ez a világ. Én meg új akkura spórolok... :O)

gumitamin 2011.10.31. 18:50:27

200LE + nyitott bukó
Normális ez?

Julio10 2011.10.31. 21:32:22

@tök mindegy: "Igazad" van! Ami nem gixer 1000-es, az szar is...

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása