Budapest nem Bulgária, csak majdnem

Két szívkoszorúér meg három repedező aorta között Enderünk, aki mostanában leginkább főállású orvos, levelet írt, fényképeket csatolt.

„Az egyik totalcart olvasó szomszédom áthozott ma három képet. Koreai motorosok, az egyik csaj, 125-250 köbös gépekkel mennek Koreából Madridba. Ma itt vannak Budapesten, nem találták a szállodát, azt hitték ez Bulgária.

A GPS-ükön egy Európa áttekintő térkép cirill betűkkel, de egyáltalán nem félnek.”

Elolvastam, aztán megnéztem a fotókat. Karcos, felpakolt motorok, három újabb bizonyíték, hogy nem kell ezerkettes túraenduró ahhoz, hogy évente egyszer elmenjen az ember a horvát tengerpartra. Enderbaba elmondta, hogy megemlítették nekik a Budapesten meglopott japán motoros, Kunio történetet is, de a koreaiak csak nevettek – igen, a neheze már mögöttük van, azóta elhagyták Budapestet, kis szerencsével már tényleg lejutnak Spanyolországba.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr13286975

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2011.10.08. 09:45:38

Van ilyen ülés puhító a kis cbr-en? AZ miaz?

Tomchy 2011.10.08. 09:57:33

Respect. Tisztes munka ez.

Azért megnézném egy traffipaxos rendőr arcát, mikor le kell(ene) olvasni ezt a rendszámot... :O)

adamFZR 2011.10.08. 10:40:20

@Etniez: őőő, szivacs, felbumizva?

Virago_1000 2011.10.08. 10:59:00

minden jot es sok oromet, kitartast nekik.

@adamFZR: talan polifoam?

nofatchx 2011.10.08. 11:13:29

csak nekem unalmasak már ezek a "nem kell ezerkettes motor egy túrázáshoz" közhelyek? oké, nem kell. és? ha valaki olyannal szeret? mindenki azzal motorozik, amivel akar, de főleg amire telik neki. aki nem teheti meg, vagy racionálisan gondolkozik a motorozásról az mantrázza ezt a baromságot ha akarja, mások meg szerintem elfelejthetnék már.

ja, hogy belém tudjanak az ilyenek kötni: német bukósisakom van. és nem a lidl-ben vettem!

üdv,
egyhülyegazdagsznob

:)

arthur877 2011.10.08. 11:45:31

Az én fiatal koromban a 125-ös MZ-vel, 175-ös Czetkával is lehetett az országot-kelet europát járni! Persze szigorúan szocialista régióba, de ott is sok érdekes van, sőt még Magyarországon is

jozicsenko 2011.10.08. 12:05:29

@nofatchx: jól értem, neked az fáj, hogy nem telik mindenkinek drága motorra? (de kedves vagy!)

vagy az fáj, hogy belefásultunk az életbe és lesz.rjuk, ha valaki ezerkettessel feszít? (de kedvesek vagyunk...)

nem baj sznob barátom: ha népszerű nem is, hülye még lehetsz! :-)))

nofatchx 2011.10.08. 12:11:34

@jozicsenko: azt direkt nem írtam, hogy fele ezerkettesem van. vártam az első ilyen kommentre. de el ne áruld senkinek! :)

az a baj, hogy baowah nem leszarja, hanem állandóan ezen lovagol (mintha nem lenne ilyenek nélkül is elég vita meg veszekedés). ráadásul neki is van egy ezerkettese. hiteles... (baowah nincs harag, csak nem értelek!)

MaXwell 2011.10.08. 12:13:52

Régebben én is 125-ös ETZ-vel túrázgattam. Most egy ezerkettes túramotorom van és egyáltalán nem szégyellem magam miatta. :D
Nagyon szeretem az MZ-t, meg úgy álltalában mindent ami motor, de túrázzon vele az aki akar. Sőt hallottam zarándokokról, akik országokat sétáltak keresztül. Szóval akinek böki a csőrét a nagy motor, az nyomhatja gyalog is.

antimason (törölt) 2011.10.08. 12:14:14

nofatchx:
Van benne igazság.

Gomulka Béla 2011.10.08. 12:20:04

@Tomchy: Ja. Ismerosom az izraeli jogosítványát szokta rendorok nevelésre felhasználni.

Suraki 2011.10.08. 12:28:04

@nofatchx: Ez egy blog, ahol a szerzői közösség azt publikál amit akar. Például népszerüsíthetik a racionálisabb megközelítését a motorozásnak. Ráadásul mindezt sulykolhatják addig amíg ez nekik jólesik, max nekünk nem tetszik.
Egyébként szerintem ezt nem lehet eleget sulykolni, mert még így is csak töredéke annak amilyen mennyiségű reklámmaszlagot a pofánkba tolnak a cégek, hogy eladják a minél drágább monstrumokat.
Hogy belém tudj kötni: német motorom van és nem a Lidlben vettem. ;-)

Amúgy kiváncsi lennék milyen útvonalon át jöttek. Azért azzal a robogóval vagy a 250-es Kawa sportmotorral átkelni a végtelen orosz sztyeppén nem semmi mutatvány lehet...

AUTÓNEPPER · http://autonepper.blog.hu 2011.10.08. 12:29:49

...és eljönnek a technika fellegvárából az ismeretlen vadnyugat felé egy sehogyse frissített cirill betűs GPS-szel baszdmeg.

Nem értem ezeket a koreaiakat/japókat.

Suraki 2011.10.08. 12:40:15

@AUTÓNEPPER: vagy bátrak, vagy hülyék, esetleg mindkettő. :-D
De legalább meg akarják ismerni a világot és még mernek rögtönözni is.

AUTÓNEPPER · http://autonepper.blog.hu 2011.10.08. 12:49:52

@Suraki: Tudom,mindenre nem lehet felkészülni,de 2011-ben egy KONTINENS-ÁTSZELŐ túrára egy legolcsóbb kínai GPS is többet ér,mint a hajtogatós papírtérkép-kötetet cipelni (pláne)motoron.

Ráadásul ott szerintem olcsóbb a GPS,mert Kína közelebb van. :)

Suraki 2011.10.08. 12:57:42

@AUTÓNEPPER: Ha jól értettem, GPS-ük van és csak az európai térképük hiányzik, szerintem az semmi gondot nem jelent. Elég sűrűn lakott ahhoz, hogy nagyobb gond ne lehessen. Max pár héttel hosszabb lesz a túra, hol itt a gond? :-)
Én is tervezgetem, hogy tékép nélkül nekivágok európának... csak egyszer legyen együtt a szükséges pénz és idő is.

okta 2011.10.08. 13:22:29

@baowah:
Adok érte egy százhuszonötöst. Oszt jó utat.
:-DDD

Suraki 2011.10.08. 13:53:09

@baowah: Kiváncsi vagyok milyenre gondoltál. Esetleg egy cikket is kanyaríthatnál hozzá ha van kedved.:-)
Ha lenne mondjuk egy ilyenem:
www.flickr.com/photos/ramonfeleus/5746669837/
Na ezt én sem adnám oda még egy SS-ért sem.:-D

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.10.08. 14:14:56

stornellot aranylag olcson lehet venni olaszban. 1000 euroert boven van olyan, ami jar. 2000-bol boven lebontod ilyenre, ezen meg a fek is gyari.

de mondjuk egy ilyen: www.vintagebike.co.uk/pictures/mondial-bialbero-125cc/

old and naked 2011.10.08. 14:25:27

Találkoztam velük a Király utcánál, ott is térképet böngésztek, először csak a rendszámra lettem figyelmes, aztán vettem észre őket :)Szerintem a MÁV-nak dolgoznak, és nézik az új kereskedelmi útvonalak lehetséges helyét:)

Suraki 2011.10.08. 14:56:49

@baowah: Ó bazz, nem vagyok én jólmenő iparos, hogy méregdrága ipari remekműveket vegyek. Csak egyszeri "paraszt", aki a traktoroknál nem lát tovább.:-)
Ja, én is néztem, hogy gyári Stornellok 1000-3000 között mennek, de egy korabeli versenyváltozat szerintem egy kicsit drágább. Pont eléggé ahhoz, hogy már kilógjon a büdzsémből és karcolja egy SS árát.;-)

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.10.08. 14:57:46

@Suraki: a kepen levo szerintem sima utcaibol faragott. az igazan dragak a korabeli dohc versenymotorok

Suraki 2011.10.08. 15:07:02

@baowah: Előfordulhat, személyesen nem volt hozzá szerencsém. Azért az a Mondialblokk...lenyűgöző, miért nem tudnak ma is ilyeneket csinálni?:-(
Illetve tudnak, csak nagyobbakat és félelmetes árakon:
www.manx.co.uk/products/manx/86bore.htm
Ilyenkor bánom, hogy nem olajsejk a fater.:-)

nofatchx 2011.10.08. 16:09:15

@Suraki: én is kíváncsi lettem volna egy részletesebb sztorira, de gondolom csak erre futotta.

ha nem lidliben, akkor biztosan aldiban vetted a motorod. :)

nofatchx 2011.10.08. 16:10:32

@baowah: tudom, és azt is tudom, miért nem tudod eladni. hát ezért. :)

Suraki 2011.10.08. 16:35:55

@nofatchx: Szólhattál volna előbb, ott biztosan olcsóbban kapom. ;-)

Koli 2011.10.08. 16:50:36

Hogy a francba használják a GPS-t, ha azt hiszik, hogy Bulgáriában vannak? 1000 km óta nem jöttek rá, hogy elhagyták?
Lehet, hogy a ciril betűket sem ismerik, csak a zújságírók hasbakasztására van az egész.

GERI87 2011.10.08. 17:11:06

"A GPS-ükön egy Európa áttekintő térkép cirill betűkkel, de egyáltalán nem félnek."

Jól felkészültek:)
Ez már ciki, nem "kaland"

"nem kell ezerkettes túraenduró ahhoz, hogy évente egyszer elmenjen az ember a horvát tengerpartra"

Már vártam, megint kezdődik...;)
"bezzeg régen"

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.08. 17:22:02

Szerintem csak bejáratják a motorokat,és nincs idejük várni hogy meglegyen a kilóméter.

Ékszíj 2011.10.08. 17:40:32

ha idáig eljutottak és még nevetnek akkor ezután sem lesz bajuk :D

Kismacska nyárson 2011.10.08. 17:44:46

Hogy évente egyszer elmenjen az ember a horvát tengerpartra ahhoz motor se kell. Szerintem :P

panza 2011.10.08. 19:38:12

Én meg 125-ös motorral túrázgatok, de nagyon vágyom egy 1200-es gépre. És nem szégyellem magam egyik tény miatt sem. A sisakom kínai és a fene tudja már, hogy hol vettem.
Örülök ennek a cikknek, mert nagyon jól szórakozom. Üdvözlet mindenkinek.

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.10.08. 20:52:55

@nofatchx: Magyaroszragon ciki gazdagnak lenni, de persze mindenki "ciki" akar lenni.

Mindenki olyan motort vegyen amilyet szeret es van ra penze.

- egy 800kobcentis kommentelo.

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.10.08. 20:53:54

Nem cirill lesz az a betu hanem kandzsi talan.

eszeleny 2011.10.08. 21:03:23

panza: ott a pont. Respect.

mtk001 2011.10.08. 21:49:36

A traumatológus nem szívsebész, inkább törött és repedező végtagokkal és egyéb csontokkal, valamint néhány járulékos dologgal (egy kis medence, egy kis térdműtét) van elfoglalva. :-)

sufnyi 2011.10.08. 22:39:19

Yamaha R1 na és? Nekem ez kellett ebbe lettem szerelmes. Szar alak vagyok mert nem 600 vettem?

muz 2011.10.08. 23:12:16

Elég jó a sisakom,az aldiban csak Irsai Olivér-t szoktam venni,600-as motorom van de nagyon vágyom egy 450-re és leszarom a kisebbeket:-)

stefigazdaja 2011.10.08. 23:58:03

Baowah mondatanak uzenete nyilvanvalo lehet mindenki szamara aki erteni akarja!
Egyszeruen arrol van szo,hogy ezek a sracok sokkal batrabbak mint amennyi penzuk van es 125 kobcentivel profi tura cuccok nelkul megcsinaltak a NAGY KALANDOT!
Nofatchx,a felhaborodasod egyszeruen nem volt elegans,es meg oszintenek sem erezni...
A gazdagsag onmagaban nem szegyen,de nem art ha a szerencses nem felejtkezik el arrol,hogy a mertekletesseg es a szerenyseg sem utolso ereny.
A szegenyebbek meg ugy sem felejthetik el...
Ha bele gondolok,hogy milyen ut lehet mogottuk rogton elfog a sovargas:-)
Sok szerencset kivanok nekik!

mt-03 2011.10.09. 00:05:15

@Etniez: minenki itt van a forumbol? szoval nem szivacs mert az osszesik szetmorzsolodik. a polifoam se tul jo az is kilapul hamar. de tudok egy jo megoldast (en is azt haznalom) lovas boltban lehet venni nyeregre valo feltete. ezekbol van sokfele, van szivacszeru, de nem ulod ki, fura anyaga van olyan nehez es rugalmas, es van tobb fele szilikonos, van ameliknek az anyaga szilikon, van amelyikben toltott zsele van. ezek persze mar dragabbak, de jok.

tiramiska 2011.10.09. 09:48:18

Szeretem az ilyen cikkeket, mert utána a kommentekben mindig megmutatják magukat Magyarország baromijai...

midnight se 2011.10.09. 11:19:47

@baowah: Nemar!!!! El ne add a GS1200SS-t, megbanod! Inkabb irj neha rola, nekem nagyon tetszik az a motor! Egy igazi ritkasag.

nofatchx 2011.10.09. 11:34:25

megint sikerült. :)

chiagochico 2011.10.09. 11:38:49

Mint gyakorlott utazó mondom, hogy ha valaki nem tudja melyik országban(mert ha még szomszédos ország lenne) van az vicc!!!

sq 2011.10.09. 12:34:02

sőt, kisebbel is lehet túrázni: slowwaydown.com/swd/

valakik még sr2-kkel is megjárták annak idején afrikát a ddr-ből. nekem is olyan van, lassan 50 éves lesz, de pöccre indul (igaz 10-12 km után le is áll) :D

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.10.09. 13:03:45

@midnight se: na es ha ritka? nem kell mar, ez ilyen. amugy nem ritka. haromnal tobb keszult belole. :D

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.10.09. 13:06:46

@visszakettopadlogaz: cirill volt, ha Ender azt mondja. a koreaiak amugy nem kandzsit hasznalnak.

robian 2011.10.09. 14:15:47

lehet kapni a lidl-be német motort?

Suraki 2011.10.09. 15:08:03

@mt-03: Még csak lovasboltba sem muszáj menni. Pl a Louis-nél láttam ilyen géles, sőt felfújható motoros nyeregpárnákat. Különböző méretekben van pilótának és utasnak is. Persze nem éppen ingyért.

visszakettopadlogaz (törölt) 2011.10.09. 17:42:55

@baowah: Furcsa a cirill, de valoszinu RU ba vehettek / eszembe jutott nem kandzsi, van egy egydecis (!) fanta uditom meg Seoul ban vettem, nem kinai es nem is japan az iras rajta, bar ez mindegy.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.10.09. 18:43:42

@sq: Mindig van lejjebb.Mi annó biciklivel mentünk el a Dolomitokig, Garda-tóig.Ezt tudja überelni lefelé(képzavar) valaki? :D

mt-03 2011.10.09. 20:10:53

@Suraki: hat nekem a lajos vagy 300km, mig egy decathlon 10...

muz 2011.10.09. 20:48:57

@geegee:

Mondjuk az perverz:-))

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.10.09. 21:41:06

Remélem visszafelé nem kuglival navigálnak :) g.co/maps/neerm Pl: A program nem képes útvonaltervet készíteni Sopron és Ulánbátor, Mongólia között.

nofatchx 2011.10.10. 21:24:08

mi volt ez a felnőtt tartalom 18+, ha elmúltam beléphetek? nem, nem pornó site-on jártam, hanem ezen az oldalon, itt és most. :)

torokszultan 2011.10.11. 12:31:58

Ugye a cikk csak egy kattintás generátor? Vagy a túrázókat nézitek teljesen hülyének, vagy az olvasót?
Ne mondd már, hogy valaki azt sem tudja, hogy hol van, aludt, mikor a határon belépett, nem vette észre a kibaszott nagy országtáblát, végigmotorozza a fél világot és olyan fogalmatlan, hogy fingja nincs arról, merre jár? nem fizet semmiért, nincs neki fölírva, hogy hol, milyen pénz van....

Miért alázzátok meg az olvasóitokat azzal, hogy ennyire hülyének nézitek őket?

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.10.11. 14:04:58

@torokszultan: sajnos az az igazsag, amit leirtunk. A rosszindulatu kerdeseidet-vadjaidat tisztelettel visszautasitanam. nem nezuk hulyeknek oket, csak akkor, hogy ha a te peldadat kovetve sorozatosan hulyet csinalnak magukbol.

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.10.11. 14:28:52

ó, egy z kimaradt, bocsanat.

torokszultan 2011.10.12. 15:59:07

@baowah: Szerintem meg szimplán nem igaz, amit leírtatok.
Hülyét pedig az olyanok csinálnak magukból, mint te, akik a nevüket adják ehhez a szeméthez,amit e cikk esetében is újságírásként akartok másokkal elhitetni.

Persze a tolvajlásból is sokan megélnek...így rajtad sem csodálkozom!

panza 2011.10.12. 21:01:10

Még mindig tart a " lendület"? Azóta már cikkek is jelentek meg, jó témák, jó képek.

_wood_ 2011.10.13. 12:40:56

a koreaiak jól szórakoznak egy póruljárt japán történetén?
szerintem nem meglepő...

panza 2011.10.13. 22:03:25

Igaz! Jó képek, jó témák.... hol is vannak?
Belátom, tévedtem.

Vizivakond 2011.10.14. 06:51:38

Én azt tudom, hogy az SV1000 megette a 8 litert, és mivel 200-zal utazott, óránként kellett megállni vele tankolni. Az Sr 125 2litert fogyaszt, és elcsattog 4-500 km.-t megállás nélkül. Nem véletlen, hogy a legtöbb világ körüli túrát kisgépekkel nyomják. A szerviz igényük is kisebb. A jelenlegi motorom ami egy YBR 125, 180000-nél jár, és még bontatlan a motorja. Ilyet a nagyok nem tudnak. Én elhiszem ezt a cikket. Nem biztos, hogy fordított esetben a sok " isztán" között én mindig biztos lennék benne, hogy épp melyikben járok.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása