A két krosszgép a kert végében fetrengő roncsokból épült. Jiří Boubalnak nem volt szíve kidobni a Jawa Mustang és 21-es Pionier alkatrészeket, inkább nekiállt, hogy a gyerekkorában látott kis versenymotorokat megépítse. Az eredetiek képeit egy újságban látta – sokáig kellett nyomoznia, de nem adta föl: pont olyat szeretett volna, amibe egykor beleszeretett. Az ötveneseket 1962-63 során egy Kreibach nevű mérnök építette, akkor még számos versenyen rajthoz álltak a vadított „krosszpincsik”. 

A karburátor ČZ 150 C-ről, a hátsó villa Jawa 250-ből való, akárcsak a hozzá kapcsolt rugós tag. Az Earles-villa saját konstrukció, néhány elhajított kísérleti darab után készült, szintén régi fotók alapján.

A háromfokozatú váltó pedálja a korábbi Jawa 555-ről származik, a lábtartók viszont azonosíthatatlanok. A cseh kamaszok között ismert tény volt, hogy a gödrökkel óvatosan kell bánni – az ugratás után könnyen összeroppant a váz. Hogy ezt elkerüljék, kicserélték az alsó csövet és egy felső, erősítő rudat is hegesztettek a nagykerekű robogó vázához.

A hivatalosan sosem volt versenymotor replikája fillérekből készült három hét alatt. Jiří Boubal tervezi a kétütemű blokk felerősítését és egy négyes ČZ váltó beépítését is. Mindkettő gyönyörű lett – restaurálni nem lett volna érdemes őket, de ez a munka magáért beszél. 

(A képek forrása: icmn.cz)

A Magyar Távirati Iroda (MTI) gondozásában jelent meg a Riportművészet című fotóalbum-sorozat második darabja. A könyvet Járai Rudolf fényképeiből állították össze. A most kiadott album a fotográfus 54 képét tartalmazza, melyeket 1950 és 1956 között készített; budapesti utcaképeket, a kor képriportjainak stílusában készített, falusi és ipari környezetben exponált fotókat, illetve reklám céljára megrendelt felvételeket. Ez a motoros kép 1955-ös: egy ismeretlen fiatalember tart Csepeljével bemutatót a budai hegyekben. Felismeri esetleg valaki?

A kép eredeti, nagyfelbontású digitalizált változata itt érhető el. 

Tíz éve, 2000. július 2-án halt William Joseph "Joey" Dunlop, az utak királya. Sokan máig az egyik legnagyszerűbb motorversenyzőnek tartják – sportsikereit, kitartását és kedves, karitatív személyiségét nehéz feledni.

Szíve a közúti versenyekhez húzta. Az Isle of Man TT, a TT Formula 1, az Ulster GP és a North West 200 száguldása után egy ártatlannak ígérkező észt utcai futamon érte a halál Tallinban: 125-ösével kirepült és életét vesztette. Halála, mint minden versenyzőé, bármikor bekövetkezhetett volna, ennek ellenére milliókat döbbentett meg a hír, hogy a vizes aszfalton elvesztette uralmát a nyolcadliteres fölött, majd fatörzsnek csapódott.

Temetésén tízezrek jelentek meg – apolitikus és humánus hozzáállása miatt egyaránt nagyra tartották a protestáns és a katolikus csoportok is. A motorozás mellett feladatának érezte mások segítségét, beteg gyerekeket és háborús árvákat támogatott. Temetését élőben közvetítette a televízió, milliók búcsúztatták.

A sors fintora, hogy testvére, Robert is utcai verseny közben halt meg nyolc évvel később – gondoljunk rájuk, mielőtt túl nagy gázt adunk.

Közismert tény, hogy a világ legnagyobb példányszámban gyártott motorja a Honda Cub. Eddig hatvanmilliót gyártottak belőle, de a számot tovább növelik azok a kis márkatársak, amelyek ugyanazzal az egyhengeres, négyütemű blokkal készültek. Benly, Chaly, Dax, SS50, Monkey, Dax, Giorcub – egy a szívük.

Míg a Cub igazi igénytelen munkagép, addig a Dax és a Monkey valódi kultusztárgy. Nem lehet semlegesen viszonyulni a kiskerekű motorokhoz, érzelmet váltanak ki az emberekből, majd’ mindenki szerelmes beléjük.

Képeink a Franciaországban rendezett nemzetközi találkozón, Thenay-ben készültek. A hétvégén lezajlott rendezvényen talán nem is volt két egyforma gép: eredetik és súlyosan átépítettek, utcaiak és terepesek, lassúak és félelmetesen gyorsak is ott voltak. A közismert cseh őrült, Ivo Kastan is elutazott a mulatságra – övé a világ leggyorsabb Monkey-ja. Megjárta már a bonneville-i sós tavat is, végsebessége kétszáz fölött van. Durva.

Nézzék végig az óriási galériát, ennyi őrült pöcsköszörűt még biztos nem láttak.

A képek forrása: G. Reinaud / La-Bécanerie / Daxdodo shop / Turbodoepie / Chalopy

Aki most arra számít, hogy levezetem, mennyire megéri motorral járni, azt hadd ábrándítsam ki már az elején. Ez tévedés, legalábbis az esetben, ha a motor megvételekor nem adja el azonnal a kocsiját. Hosszas számolgatás következik, úgyhogy aki nem akarja, hogy kifolyjon a szeme a végére, kattintson az oldalt látható Fekete/Fehér feliratra. Csodát fog látni.

Már megírtam, hogy miért csak 250-est vettem, aki nem olvasta, annak legyen elég röviden annyi: erre volt pénz. Persze, egy váltós 125-ös olcsóbb lenne, viszont az Budapesten tényleg csak profiknak ajánlható. Egy kezdőbbnek kell annyi motorerő, hogy ne kelljen állandóan az autókkal küzdeni. Szerencsére a Xelvis ilyen, amikor reggel felnyomja az agyamat az első kompenzáló 1,2-es Corsa, onnantól nem váltok fel tizenháromezer alatt, és jó ez így. Hamar megnyugszom.

145 lóerő/liter. Csakhogy itt negyed liter van...