Mai kedvenc fotónk duplán, sőt triplán is kedvenc: látjuk Olaszországot, a Colosseumot és egy Vespát, de direkt utalás a zseniális Római vakáció című filmre is. Az sem mellékes, hogy ki ül a nyeregben – a kedves, szerecsen bácsi maga Louis Armstrong.

A hölgy, aki a kormányt fogja Lucille Brown, a zenész felesége, a képet Slim Aarons készítette. Az amerikai fotós háborús képeivel vált híressé, de a leszerelése után békésebb témát keresett: 2006-os haláláig a leghíresebb sztárokat örökítette meg.

Ritkán ajánlunk motoros témájú filmet – egyrészt kevés a nézhető, másrészt nem is vagyunk filmesblog –, de a klasszikus svéd tini romantika még a mi, fáradt olajtól megbüdösödött szívünket is meghatotta.

A Svéd Love Story, vagyis eredeti címén En kärlekshistoria 1970-ben készült. Rendezője Roy Andersson, aki tulajdonképpen elsőfilmes volt az 1969-ben kezdődött forgatáskor – mindössze két félórás egyetemi anyagot tudott felmutatni, mégis lehetőséget kapott. A mozikritikusok szerint a csehszlovák újhullámos filmiskola inspirálta – Miloš Forman, Věra Chytilová és Jiří Menzel stílusa valóban érezhető a megdöbbentő erejű alkotáson.

Az Ann-Sofie Kylin és Rolf Sohlma főszereplőkkel forgatott mozi két kiskamasz szerelmét dolgozza fel. Önmagában már ez is szép, de a cshopperesített svéd Crescent kismotorok miatt is érdemes megnézni – gyerekként ugyanígy bandáztunk, ugyanígy tettük a szépet a kislányoknak. 

Blitz R60/2 - The great Escape from Hush on Vimeo.

A francia Blitz Motorcycles nem hagyományos módon állt hozzá a motorépítéshez. Az egyszerűségében látványos kialakítás hívei, a Bratstyle, a Wrenchmonkees és a CRD mellett jeles képviselői a csicsás customokkal szembeálló irányzatnak. 

A 2010-ben bemutatott Great Escape nevű BMW R60/2 kicsit scrambler, kicsit katonai, de nagyon gusztusos – a matt fekete szín tökéletes választás a Steve McQueenre utaló motornak. A külsőt már ismerjük, hisz a Blitz képei bejárták az internet épített gépekkel foglalkozó oldalait – a statikus ábrázolás után most itt a videó. 

Hibátlan operatőri munka, tökéletes zeneválasztás: a havas táj és a francia kastély pompás kontrasztot ad a dísztelen, fekete motornak. A védőfelszerelés hiánya miatt károgni hajlamos olvasóinknak nem ajánljuk, igaz, nem törvénysértő a kucsmában motorozás – egy métert sem mentek közúton.

Sok helyen leütődött a festék, lassan megérdemelne egy új, matt fényezést

A Jawám biztos pont az életben: mindig is megvolt, mindig is meglesz, mindig működik. A kérdés idén is csak az volt, mikor jutok el szüleim garázsába, hogy kitoljam és beindítsam.

Keresztapám éppen a család régi, 1948-as Perákját rakta össze a napokban, úgyhogy optimistán kölcsönkérte az én akkumulátoromat az első indításához. Nem tudta, hogy legalább tíz éve halott. Mióta a drága arany testvérem, Töce beszerelte a Vape gyújtáselektronikát, nem volt szükségem arra, hogy feltöltsem, hisz így is rögtön indul – a cseh cucc akkora szikrát ad, hogy villámcsapásnak is megfelel.

Keresztapám azonban nem az a fajta mester, akit elriaszt egy lepunnyadt akksi: felsavazta, feltöltötte, életet lehelt bele, mielőtt visszaadta. Éppen ezért optimistán vártam az első tavaszi indulást. Már tavaly is nagyon elégedett voltam, hisz harmadik rúgásra magához tért a Jawa 250/353 – bíztam benne, hogy most, a plusz feszültség segítségével akár két rúgás is elég lehet.

Kitoltam a garázsból, leporolgattam, ellenőriztem a benzinszintet. Letettem a fényképezőt, megszívattam a karbit. Azon, hogy az első rúgásra beindult, magam is meglepődtem – jó kis gép ez, hiszek benne, hogy a bontatlan 1958-as blokk túléli az összes többi motoromat.

A jelenlegi állapot megtekintése úgy kezdődött, hogy Pistikével a motorkiállításon adtunk egymásnak randevút. Pontosabban nem a motorkiállításon, hanem mellette, a veteránbörzén. Pistike alkatrészeket nézegetett, többek között az én Virágomra is, én meg gondoltam, legalább rögtön tudunk konzultálni, melyiket igen, melyiket ne, és természetesen miért. Sétáltunk a kellemes időben a festői romhalmazok között. Mindenféle rozsdás biciklik, Csepel-Pannonia-Jawa blokkok, sárhányók, lámpák, tükrök, bármik, egy Bervára hasonlító, valójában DKW robogó.

Pistike és a szerzemény

Na de mit vesz Pistike egy ilyen mezőnyben? Eleinte alkudozott egy játék, laposelemmel működő dobtáras géppisztolyra, de amit végül el is hozott, nem más, mint egy 60-es évekbeli, kis alapterülete miatt valószínűsíthetően olasz autóra való tetőcsomagtartó. Hogy miért? Mi lesz belőle? Nem tudja, de nem az a lényeg: mert szép. Így látta ezt Pistike egyik haverja is, aki árusi oldalról vett részt a börzén: azonnal elkérte a tartozékot és hosszasan vizsgálta.

Végül természetesen nem vettünk semmit a Virágra, de megbeszéltük, hogy másnap kiugrok Kerepesre megnézni a fejlődést. A fejlődés pedig, most már nyugodtan kijelenthetem, megnyugtató. Lehet, hogy ebből tényleg lesz valami. Igaz ami igaz, érdemes Pistikéhez napvilágnál kimenni, mert ebben a fényben rögtön úgy kezd kinézni a műhely, mintha egy olasz dizájnmagazinban szerepelne. A Virago meg az állványon valóságos… ékszerdoboz?!

Jelenlegi állapot

A kormány még nincs megszületőben, azt a hajlított vasat csak a könnyebb tologatás kedvéért pöttyözték rá a hegesztővel. A tank helyén pedig már nem dummy van, hanem maga a tank. Erősen félkészen, de a végleges VINUM-domborítással. A kipufogó is készül. Az eredeti elképzelést, a sor négyes autómotor szívócsövét Pistike elvetette, így most sima gázcsőből hegesztett egyet, kétszer két kivezető nyílással. A dob oldalából mintha valami régi erősítő vörösréz hűtőbordái állnának ki. Nem tudom elképzelni a végeredményt, mert Pistike azt mondja, fehér lesz, a vörösrézből csak az élek állnak majd ki. Hogy volt-e már ilyen megoldás valaha motoron, Pistike sem tudja, talán a kazincbarcikai Troll Tattoonál kéne megkérdezni. Kicsit tartok a hangjától, de Pistike azt mondja, inkább szól majd szépen, mint hangosan. Az eredeti kipufogó már a MÉH-ben pihen, de kiszerelt belőle mindent, ami kell. Viszont aki meg akarta tőlem venni az eredeti dobokat, azt sajnos el kell keserítsem – vigasztalására annyit mondhat Pistike, hogy azok a dobok egyáltalán nem voltak olyan jó állapotban, mint amilyennek én képzeltem őket.

A vinum feliratos permetező folytatódik még előre, csak maga a tank két permetezőt fog felemészteni. Egyből egyszerűen nem jön ki. Előre is hiányzik, meg hátrafelé is.
– „A motor baloldala valami elképesztő zseniálisan néz ki!” – mondja Pistike. Először azt hittem, szokatlan módon a saját munkáján álmélkodott el, de természetesen nem. A hengerek szöge, elrendezése, a hűtőbordák kidolgozása, a kiálló kuplung – mindenki beleszeretett a bal oldalába, aki csak látta eddig. Furcsa, hiszen általában a jobb oldal a motorok szebbik nézete, Pistike fejében is megfordult, hogy átszereli a lábtartót, de csak a lábtartó rugóját szerelte kívülre, mert nem fért rendesen el a kipufogódob. De szerintem alapban is jó ötlet minél több ilyen rugófélét láthatóvá tenni. És a rugó rézszínű lesz. A gyári vezérműtengely-védő rézlemezt viszont eltávolítja, mert az már nagyon trombita. Egyetértek.

Kénmáj. Hallotta már valaki ezt a kifejezést? Én nem, úgyhogy nem csak a motor szépülése tölthet el örömmel, de az új szakszó és rézantikoló anyag megismerése is. A kénmáj olyan büdös, hogy például Szakál, aki sok más mellett Árpád kollégám motorját is építi, nem kénmájaz, csak nyáron, amikor állandó kereszthuzatot tud csinálni.
– „Tehát a kénmájazást nem te fogod csinálni?”

„De igen, egy cimborámnál mindig van egy kis kénmáj.”

Kiderül, hogy Pistike főbérlője, a Mester, ami maga is itt dolgozik a műhelyben, elég komolyan vágja a kénmájazást; valahol vidéken egy házban a konyhai szagelszívót kellett kénmájazni, hogy úgy nézzen ki, mint egy II. Ulászló korabeli szagelszívó.

Pistike mutat még egy nagy, vasból vágott félkörívet. Ez is a Virágra lett volna, de hasonlóan járt, mint Savonlinna városában, Finnországban a világ legnagyobb fatemploma. Egy angol mérnök tervezte, aztán összebalhézott a polgármesterrel és hazament. A tervrajzokat viszont ott hagyta, így a templom megépült, csak éppen láb helyett méterben: így tett szert egy 27 ezres város egy irtózatosan nagy, 3000 személyes fatemplomra. Ezt a kerékívet Pistike vágatta, csak a srác az 5,60-as átmérő helyett 5,60 as sugárral csinálta, pedig Pistike szentül állítja, ő életében nem mondta még ki a sugár szót. A katasztrófát pedig az tette teljessé, hogy az ívért a Sipos ugrott be, akinek fogalma sem volt, mihez lesz, úgyhogy szó nélkül elhozta. Hát most itt van. Oda is tettük a motor mellé, hogy mindenki egy életre megjegyezze: a sugár és az átmérő két külön dolog.

Itt van még az oldaldoboz, ami nem tudom, mit kell nézni. Tényleg, mi van vele? Felveszem, kinyitom-becsukom, semmi, ez ugyanaz a doboz. Pedig nem: maga a Mester vágott ki a közepéből három centit, és olyan szépen hegesztette össze hosszában. Hoz is Pistike egy eredeti dobozt – le vagyok nyűgözve, milyen precíz, ugyanakkor mennyire észrevétlen munka, pusztán mert a művész túl szélesnek találta az egész motort az eredeti mélységű dobozokkal. „Bár láttam most a kiállításon egy Kawasaki Custom Cruiser Csicsát, ahhoz képest nem lett volna széles az eredeti dobozokkal sem.”

Próbaülés a váltókar beállításához

Pistike megmutatja még, miért lesz valószínűleg a régi Yamaha R1 féke a Virágon: a hatdugattyús, amit eredetileg ide szánt volna, sehogy sem fér el úgy, hogy szép legyen a felfogatás. Mivel az XJR 1300-asomon is ugyanez a fék van, és nagyon elégedett vagyok vele, semmi kifogásom ellene. Végezetül felmásztam az állványra és tartottam egy próbaülést, hogy ezen a taposón bakancsban vajon milyen pozícióban tudok alányúlni a váltókarnak. Nyereg még nincs, úgyhogy Pistike egy csomó rongyot hozott, be ne csapjuk magunkat az üléspozícióval. Nem volt rossz, de nekem még mindig kicsit alacsony, úgyhogy kértem még egy rakás melóskesztyűt, azokkal pont kiadta. Az ideiglenes kormány nekem túl elöl van, úgyhogy mögé imitáltam a markolást – azt hiszem, jó lesz ez.