Miközben készült, azon gondolkodtam, miért nem volt jó nekem egy közönséges japán robogó. Miért akartam mindenképpen Vespát? Persze aki Csikós mellett ül, előbb-utóbb irtózni fog az egyszerű és logikus megoldásoktól. Az is biztos, hogy ha csak a retró forma vonzott volna, a Winkler-féle Yamaha Vino a tökéletes megoldás. Nekem több kellett, de lehet, hogy Zsófi kap majd egy szép Vino 50 4t-t. 

Egyszer még azon is vitatkoztunk a szerkesztőségben, hogy a Vespa tulajdonképpen egy Simson, legalábbis abban az értelemben, hogy régi, kétütemű, tömegcikk. Majd rájöttem, de csak a vita után, afféle lépcsőház effektusként, hogy a döntő érv pofonegyszerű. Azért akartam PK-t, mert a látóteremben elérhető Simson S50/S51 párosból tökéletesen hiányzik az, ami egy kert végében rohadó Vespát is szerethetővé tesz, a stílus és az eredetiség. Nézzék meg alaposan a formáját.

Ezért nem érzek bűntudatot, hogy elköltöttem a PK50 XL FL 75 ezres vételárának másfélszeresét egy új Malossi hengerből (igen, a gyárinál több köbcentivel), egy fantasztikus Gianelli vintage rezonátoros kipufogóból, főtengely csapágyból, erősített kuplungból, bovdenekből, gyújtáskapcsolóból és más szerelvényekből álló felújításra. A munkát Gianni Favaron végezte, ő az, akihez akkor fordulnak tanácsért a hazai vespások, amikor saját körben már nem tudják megoldani a felmerülő problémákat. 

Pár hete még Potecz Zoltán, a Magyar Riga motoros klub alelnöke is írt nekem. Zoli, akivel még a nagy rigás cikk készítésekor barátkoztunk össze, állítólag kicsit a korábbi vespás posztok hatására is döntött úgy, hogy saját, gyönyörűen felújított Rigája mellé beszerez egy régi, kistestű Vespát. Nem szégyen ez, kismotorból sosincs túl sok. Ezért nem értem azokat, akik már nem érzik ennek a kategóriának a zamatát. 

Néhány hete kigurult a Motor Line raktárából a bőrruhák tövében belsőleg alaposan megújult, külsejét tekintve viszont tudatosan eredetiben hagyott kis Vespám. Most boldog vagyok, bár még mindig tart a szigorú bejáratás és kezdenem kell valamit a hátsó rugóstaggal is. A többit majd később, most jöjjön egy videó az első kilométerekről. Megtekintését hanggal javaslom. Íme: 

Ez ám a barkács: a holland Dolf Peeters abból épített motort, amit más kidobásra ítélt. A 400 eurós – durván 120 ezres – költségvetéséből kijött a komplett gép. Hogy a műszaki vizsgán átmegy-e a garázsmix, rejtély, ám a biztonság kedvéért rendszámtábla-tartó van rajta.

A furcsa bokszer DAF 44-es személyautóból származik, amelyet egy üveg whisky-ért kapott cserébe. Kis munkával rásimította a műhely padlóján fetrengő négyfokozatú Dnepr váltót, majd az egységet beemelte egy szintén Dnepr vázba.

A két lengéscsillapító a Hagon gyártmánya, míg az első villa BMW; ez simán passzolt az orosz villakiflibe. A hátsó kerék a helyi bontóból származik, korábban egy Suzuki alatt gurult – Dolf némi esztergálással és közdarabbal simán összeboronálta a kardánhajtással.

A tank Honda CB900-ról, a fékek BMW-ről és Suzukiról származnak. A barkácskedvű építő célja a nyers, oroszos kolhoz jelleg volt. Azt hiszem sikerült elérni célját: ebbe a szövetkezetbe mindenki beadta amije volt, és úgy tűnik, a kényszer hatására működik. 

Taveri, Szabó II., Paulovits

Kezem a világbajnok kezében, ráncos szemhéja alól felnéz apró szemével: „Nem volt könnyű" - mondja. Állunk egymással szemben, engedelmesen várom, hogy lecsatolja a sisakot. Luigi Taveri nem gyors, de egy öreg versenyzőre várjon csak békében az ember, ha fotót akar.

1949: a név még Weisz Manfréd volt és még létezett magyar motorgyártás - akkor még senki sem gondolta volna, hogy a hetvenes évekre ez is bedől. A háború utáni optimizmus legalább a párt kommunikációjában létezett, bár én magam is bizakodó lennék, ha most kapnék meg egy ilyen 100 köbcentis gépet eredeti állapotban.

A régi kisfilmen a szocialista brigádmunkát propagálják. A szövegre nem muszáj figyelni, helyette ott a képanyag, szemünk előtt születik a WM Csepel 100.

Menthetetlen vagyok, Csikós szerint menthetetlenül csehszlovák. Ez normális: ahogy öregszem, nő bennem a nosztalgia, és mi másra gondoljak vissza, mint a gyerekkoromra? Azokban az években olyan izgalmasan színes volt minden – mifelénk más volt a barna, furcsább a zöld és másként kék az ég.