Szánalmas, hogy ezt a cikket már meg akartam írni, és most már konkrét apropója is lett a baráti körömből. A motorosokkal szemben sok dolog jobb, mint régen, de mindig akad egy-két súlyos homályökör és nagyon bajt tudnak csinálni.

Sajnos az utóbbi időben divat lett a "ez csak egy motor, még kiférek" attitűd.

Elhiszem, hogy mindenkinek berögzült a fejébe az a mese, amelyben a gyalogosnál gyorsabb a biciklis, biciklisnél gyorsabb a motoros, a motorosnál gyorsabb a teherautós, a teherautósál gyorsabb a személyautós, de a leggyorsabb a csiga, mert amikor leeresztik a sorompót, a csiga tud csak átmenni alatta. Csakhogy a sztoriban több gyenge pont is van, ha a realitást nézzük és egyáltalán ne ragadjunk le ott, hogy a csigát elüti a vonat, mert eleve csak egy hülye megy ki a sínekre tilos jelzésnél.

A valóságban ugyanis a motornál nem gyorsabb egyik nevezett jármű se, ugyanis szép csendben elhagytuk az 1960-as éveket. Egészen hiperdrága szupersportautó magasságokba kell menni, hogy valami gyorsabb lehessen egy motornál.

Így azt feltételezni, hogy a motor elég még ki lehet gyorsan slisszolni, mert a motor egyfajta autónál lassabb jármű, baromi nagy tévedés. Még csak nem is olyan nagy, mint amikor dízel helyett benzint tankolunk vagy fordítva és gajra megy a motor, mi meg sírunk, hogy de sokba lesz ez - hanem olyan, amibe egy ember nagy eséllyel belehal.

Nyilvánvaló, hogy az elsőbbség kérdésén túl mindkét félnek lehet felelőssége. Az elsőbbség megadása nem azt jelenti, hogy nekünk fél napig kell rostokolni a mellékút táblája előtt, megvárva, amíg 5 kilométeres körzetben nem jön senki. Ki lehet hajtani a közeledő jármű elé, ha nem kényszerítjük hirtelen fékezésre és irányváltoztatásra.

(Kissé félve írom le, hogy a városi közlekedésben az elsőbbséget élvező fél gázelvétele még bőven belefér, sőt, nem beletaposni és anyázni kéne, hanem segíteni a másik felet, tehát elvenni a gázt, hadd kanyarodjon ki nyugodtan.)

De hogy miért a motorosok elé kell kihajtani és miért féktávra, azt fel nem foghatom.

Csak az a magyarázatom van: túlságosan berögzült a fenti mese. Nem fogjuk fel, hogy a motor nem alsóbbrendű jármű és nem egyenlő a pöfögő Komár mopeddel. 

Pedig a valóság pont fordítva van: nemhogy a motor gyorsabb, hanem igen sok motoros van olyan barom, hogy megy, mint az állat. Annyira gyakori ez, hogy erre kell számítani, nem arra, hogy a motoros lassan jön. Motorok elé kihajtani potenciálisan veszélyes!

Sok motoros halt meg a főútvonalon ezerrel tépve, mert kifordultak elé. Védhetetlen helyzet, mert lehet, hogy amikor megkezdték a manővert, még nem is láthatták őket. Ilyenkor elméletileg nem biztos, hogy a sztereotip Skodás/Suzukis papa a vétkes.

De ez nem igazolja azt, hogy szabályosan közlekedő motoros elé miért fordulnak ki. Mert kifordulnak. Ha gyorsan megy, ha lassan megy, a motoros elé kifordulnak, mintha nem lett volna már több ezerszer a hírekben, hogy ebbe motorosok haltak bele.

Az 5-ös főúton nemrég olyan nyolcvannal haladtam a megengedett 90 helyett - ez olyan főút, ahol ki van táblázva, hány motoros halt meg mostanában. A robogós kajafutár (!) vágott ki elém úgy, hogy ha pont 90-el jövök, simán telibe kapom.

A 4-es - szintén jó hírű - főúton a körforgalom előtt 300 méterre egy gumicsónakkal a tetején parkoló személyautó gondolta úgy, hogy pont előttem, a motoros előtt kell megfordulni az úton. Szépet radíroztam, hogy ne álljak bele az ajtajába. Nemhogy annyi agya nem volt, hogy elmenjen a körfogalomig, hanem egyenesen a motoros elé kellett kifordulnia, nyílegyenes útra, ahol a donorok általában ezerrel húzzák neki. Ha akkor én egy átlagos GSXR/R6 huszár vagyok, már a föld alól írom ezt a posztot.

Pár napja egy családdal megrakott személyautó gondolta úgy, hogy elém még simán kifér. Ezt is csak vészfékezéssel tudtam elkerülni.

Volt olyan eset, hogy a sorban haladtam az autókkal, megfelelő távolságra, pontosan olyan pozícióban, mintha magam is autó lennék. A mellékúton várakozott az autós, egészen addig, amíg oda nem értem, mert úgy gondolta, elém még kifér. A fékezés intenzitásától az utasom a nyakamba borult, alig tudtam megtartani a motort, hogy ne essünk el.

Ezelőtt alig 5 kilométerrel hasonló eset női vezetővel, szinte pontosan ugyanígy: autókkal együtt haladok, elém még biztos kifér, csak itt balról kaptuk az áldást.

Kiragadott példák? Igen, mert ezekre emlékszem. De a probléma szinte napi szintű.

Kemény töke van Zolinak

Mindezen balesetek elkerülését nem annak köszönhetem, hogy a megengedett sebességgel közlekedtem vagy még alatta, hanem annak, hogy már paranoiás vagyok: minden becsatlakozó úton vagy út szélén álló autóra nagyon figyelek, elveszem a gázt és fék-készenléti állapotba helyezem a az ujjaimat a féken.

Soha nem megyek el csak úgy egy autó mellett sem, pláne nem húzom neki, mint az állat az elsőbbségem tudatában. Mindig, mindenhol számítok rá, hogy kijön elém valaki. És ezzel együtt cseppet sem érzem azt, hogy nem vár rám a kaszás valahol.

Tegnap Asesso Zoli barátom élesben tesztelte a saját gyártású térdvédőit. Zoli olyan óvatos motoros, hogy robogótesztnél ha jött utánam a VFR-jével, képes volt lemaradni, ha úgy ítélte meg, hogy felesleges kockázat előzgetni. Pedig én se húzom neki, meg egy robogónak hiába is húznám.

Mérget vennék rá, hogy milliméterre szabályosan haladt, nyílegyenes úton. Szemben jött egy kisteherautó, aki balra akart kanyarodni, behúzódótt a felezővonalhoz és indexelt. Zoli haladt tovább nyugodtan hiszen elsőbbsége volt, de a kisteherautós úgy ítélte meg, hogy még befér elé. Bármennyire is próbált jobbra húzódni Zoli, nem fért be. Védhetetlen helyzet. (Hasonló ehhez a szituációhoz, csak itt a tempó miatt a motoros volt a hülye.)

Teljes felszerelés, protektoros dzseki, motorcipő, sisak, kesztyű, térdvédő mellett ez két csuklótörés, az egyik nyílt, azaz maradandó sérülés és hónapok múlva fog tudni egyáltalán segget törölni. De legalább a térdének kutya baja. A VFR romokban, a kisteherautós "nem ismeri el" a felelősségét - mert bizony az autósok nagyjából 99%-a ilyen gerinctelen és nem érti, hogy ez itt büntetőügy, nyomozás lesz, bíróság, és tök felesleges hazudozni meg bohóckodni: minden kiderül.

Mindez azért, mert a motorosok elé még beférünk.

Nem fértek be, kedves autósok! Sokszor látom a tétova, kapkodós igyekezetet, ahogy próbáltok kislisszolni, mert ez csak egy motor. Nem tudom, honnan lehet eltanulni ezt a sík buta viselkedésmintát, amivel elbagatellizálunk egy ilyen manővert, mert ez csak egy motor.

Kórházi koszt

Mindez még csak nem is az az elképesztő, lassan Mad Maxbe forduló közlekedési arrogancia, amit nap mint nap látok. (És ami ellen mellesleg a rendőrség nem tesz semmi. Így ahogy mondom: semmit.) Ez csak egy kicsiny példa a nemtörődömségre és az önzőségre. Mert ott, abban a pillanatban rohadt fontos, mert nem tudunk fél percet várni. 

A motoros persze ráér várni egy hetet, mire kiengedik a kórházból, meg a felépülésre - ha felépül - egy évet.

 Lassan húsz éve motorozom Budapesten (ebből az első három évet futárként) és elmondhatom, rengeteget javult a helyzet az autós-motoros kapcsolatban. De az utóbbi időben elindultunk visszafelé: kevesebb hülye van, de azok extrémebbek. A helyzet paradoxona pont az, hogy a normális, udvarias, motorosokat elengedő autósból már nagyon sok van, de emiatt veszélyesebb az a néhány idióta, mert nem számítunk rájuk. El sem tudjuk képzelni, hogy normálisan jövünk egy úton, bekapcsolt lámpával és egyszer csak kifordulnak elénk.

De fel kell készülni rá, mert az átlag, vagy annál rosszabb autós nem tudja beleélni magát a motoros helyzetébe, nem elég felkészült ahhoz, hogy átlássa a forgalmi szituációt. Sőt, lehet, hogy bambul és észre sem vesz!

Mondtam Zolinak: ideje szerencsejátékra váltani

Ezt a cikket kéne továbbküldeni, meg megosztani - különösen a katasztrofális, homály női sofőröknek - nem az aktuális cuki kismacskát, meg hogy melyik agyhalott öntözi magát éppen jéggel. Mert ha valahogy beletesszük ezt az információt a fejekbe, ezzel tényleg meg lehet menteni egy-egy normális motorost.

Csak képzeljük magunkat kicsit a helyükbe: milyen lehet megrokkanni/meghalni, mert mi éppen annyira türelmetlenek voltunk. Mi, motorosok szeretnénk még élni, lehetőleg testi épségben. Köszönjük a lehetőséget!

Brad O’Neal tizenkét éves korában kezdett arról álmodozni, hogy motorral visz véghez egy bázisugrást. Tisztában volt vele, hogy nem ő lenne az első motoros, aki ejtőernyővel a hátán ugrat bele egy szakadékba, ezért vitt egy csavart a történetbe: sík területen, mindössze egy rámpa segítségével kivitelezte az ugrást.

Gyakorlásként persze egy szakadékban is kipróbálta magát, azonban sokkal nagyobb kihívást látott abban, hogy egyetlen meredek rámpa segítségével érje el azt a magasságot és sebességet, amelynél már kinyílik az ernyő, és biztonságos lesz a földet érés. Az ugrás alapos felkészülést és tervezést igényelt, a sikert pedig nagy ováció kísérte, egyszerre feltörtek az érzelmek Bradből. Ilyen az, ha valaki valóra váltja saját, nem szokványos gyermekkori álmát.

Az elmúlt évekre visszatekintve, nehezen tudom felidézni azt a korszakot, amikor én voltam a Totalcar legnagyobb járműszédelgője. Időközben alfás/volvós/audis/alfás/béemvés Pista és mercis/béemvés/fiatos/bogaras Tibby átvette tőlem a stafétát, és akkor ne is beszéljünk Göbi zűrös szédelgéséről a többféle Bogáron a kompakt BMW-ken át, Mercedesen átívelő, majd Bogarakhoz visszakanyarodó, öreg Fiatokkal fűszerezett, viharos elmúlt éveihez, Sipi urat pedig már tényleg követni se tudom. Én magam utoljára a Honda Spacy-t vettem a fenti nagy szerkesztőségi járműviharok alatt, azaz majdnem pontosan három évvel ezelőtt. Azóta ülök a fenekemen, azaz a járműveimen. Hogy miért nem váltok? Egyrészt, a Ponton után örülök, hogy kicsit levegőhöz kezdünk jutni, másrészt meg – minek?

Foltos teszi a dolgát, élvezzük

Szeptember 5-én, most pénteken, a Gellért téren találkoznak azok, akiket nem tántorít el a Halálos Horpadás, akiknek nem kezd el remegni az ajka széle, ha arról kérdezik, hogy és mondd Dani, mennyit evett a rendbe rakott Vespád? És menyibe is volt végül, mielőtt eladtad?

Nem mindenki jár úgy pórul a vespázással, mint mindannyiunk Zách Danija, sőt, minden bizonnyal csak kellemes emlékek fűzik őket a legendás robogókhoz. Talán karácsonyi vespás-sztorijuk is van, na nem olyan, mint Csikósé, hanem tényleg kellemes,nemőrjöngős, inkább mosolygós-dolcsevitás. Gyanítom, ők vannak többen, méghozzá sokkal többen, máskülönben hogy a pékbe lenne ilyen sok lelkes rajongója a márkának. A magyar fanek rendszeresen találkoznak, a Vespa-klubban pezseg az élet. Ötödikén a nyarat búcsúztatni jönnek össze, és az idei fotópályázatuk eredményét is a Palack Borbárban hirdetik ki. A kiállított képek mellett hosszasan lehet szorongatni a boros- és fröccsös poharakat, illetve a nem borozó Vespa rajongóknak köszönhetően a felsorakozott motorkákon legeltetheti bárki arra járó a szemét.

Vespám ugyan nincs, és sajnos a borokhoz pont annyit értek, mint a csillagászathoz –megismerem a Göncölszekeret, és (szigorúan csak látvány alapján)meg tudom különböztetni a vörösbort a fehértől – ha nincs más fontos elfoglaltságom, én is elmegyek az este hatkor kezdődő Nyárzáró Jamboree-ra. Kíváncsi vagyok, hány Moddal hoz össze a szerencse, járnak-e majd arra Rockerek, és ha igen, lesz e balhé.

Eddig elkerültek minket ezek a videók, de most belefutottam a KFC ügyes anyagaiba. Ha nem tudsz olyan élethelyzetet elképzelni, amikor ne vennél szívesen magadhoz pár csípős csirkeszárnyat, neked találták ki a KFC pohártartóba is berakható Go Cupját. A marketingeseknek mindenesetre jó a fantáziája, meg is mutatták mennyire.

Most már annak sincs akadálya, hogy több tíz méterre felugratva, hátraszaltó közben is betolhass a szádba pár csirkefalatot.

Vagy esetleg hegyről lefelé gurulva, drift trike-okkal bohóckodás közben is csillapíthatod az éhségedet:

De most komolyan, ettél már motoron ülve? Én az osztrák túrán csokit majszoltam.