Roncsból rakéta

Miközben készült, azon gondolkodtam, miért nem volt jó nekem egy közönséges japán robogó. Miért akartam mindenképpen Vespát? Persze aki Csikós mellett ül, előbb-utóbb irtózni fog az egyszerű és logikus megoldásoktól. Az is biztos, hogy ha csak a retró forma vonzott volna, a Winkler-féle Yamaha Vino a tökéletes megoldás. Nekem több kellett, de lehet, hogy Zsófi kap majd egy szép Vino 50 4t-t. 

Egyszer még azon is vitatkoztunk a szerkesztőségben, hogy a Vespa tulajdonképpen egy Simson, legalábbis abban az értelemben, hogy régi, kétütemű, tömegcikk. Majd rájöttem, de csak a vita után, afféle lépcsőház effektusként, hogy a döntő érv pofonegyszerű. Azért akartam PK-t, mert a látóteremben elérhető Simson S50/S51 párosból tökéletesen hiányzik az, ami egy kert végében rohadó Vespát is szerethetővé tesz, a stílus és az eredetiség. Nézzék meg alaposan a formáját.

Ezért nem érzek bűntudatot, hogy elköltöttem a PK50 XL FL 75 ezres vételárának másfélszeresét egy új Malossi hengerből (igen, a gyárinál több köbcentivel), egy fantasztikus Gianelli vintage rezonátoros kipufogóból, főtengely csapágyból, erősített kuplungból, bovdenekből, gyújtáskapcsolóból és más szerelvényekből álló felújításra. A munkát Gianni Favaron végezte, ő az, akihez akkor fordulnak tanácsért a hazai vespások, amikor saját körben már nem tudják megoldani a felmerülő problémákat. 

Pár hete még Potecz Zoltán, a Magyar Riga motoros klub alelnöke is írt nekem. Zoli, akivel még a nagy rigás cikk készítésekor barátkoztunk össze, állítólag kicsit a korábbi vespás posztok hatására is döntött úgy, hogy saját, gyönyörűen felújított Rigája mellé beszerez egy régi, kistestű Vespát. Nem szégyen ez, kismotorból sosincs túl sok. Ezért nem értem azokat, akik már nem érzik ennek a kategóriának a zamatát. 

Néhány hete kigurult a Motor Line raktárából a bőrruhák tövében belsőleg alaposan megújult, külsejét tekintve viszont tudatosan eredetiben hagyott kis Vespám. Most boldog vagyok, bár még mindig tart a szigorú bejáratás és kezdenem kell valamit a hátsó rugóstaggal is. A többit majd később, most jöjjön egy videó az első kilométerekről. Megtekintését hanggal javaslom. Íme: 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr444497574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiger1342 2012.05.09. 08:44:33

Juhééé!
Bejáratás kínos időszak, elhúznak melletted, és tudod, hogy menne, de nem húzhatod...
Úgy érzem gyorsan be lesz járatva. :)

Easy Player 2012.05.09. 08:53:05

Mindig is tetszett a Vespa, úgyhogy most csak irigykedni tudok.
Viszont azt, hogy ilyen gyakran szar a TC videóinak megtekinthetősége az elég elkeserítő, mondhatnám ciki. Most éppen csak zene van némán tátogó szereplőkkel.

Tiltott Lally 2012.05.09. 09:05:03

Nekem is kell!

Tehát bármilyen gyári vagy tuningalkatrész elérhető a Vespákhoz?

Sunsertes 2012.05.09. 09:10:45

Tényleg jó hangja van.
Daninak meg jó megy a pókozás. :)

KAWAszaki 2012.05.09. 09:13:15

Az első ötszáz egy örökkévalóság...

szaguldo buherator 2012.05.09. 09:22:57

Nem tudom mennyire adja vissza a videó, de jó hang helyett inkább csak veszedelmesen hangosnak tűnik, mintha félig le lenne esve a kipufogó.:P

1kutya 2012.05.09. 09:24:18

az új malossi 70-es? ha nem vagyok túl vindisgréc...

ZYLO 2012.05.09. 09:46:16

Deja vu érzésem van, ezt a videót én már láttam nemrég valahol.

theograf 2012.05.09. 10:25:09

Hoppá, megérkezett Cenzné ura :)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.09. 10:26:28

Androidon hogy lehet az indavideót megnézni?

tailor13 2012.05.09. 10:33:49

A Simsonosok nevében a simsonokra vonatkozó részt kikérem magamnak!

(nem részletezném, felesleges, a tisztelt címzett úgy sem értené)

Az meg már részletkérdés, hogy az elköltött összeg negyedéből készen van a versenymotorom, vételárral, mindennel együtt (simson), és ezt garantáltan kikerüli, mint a pocsolyát, pedig gyári rajta a kipufogó, a karburátor, és a gyújtás is.

Jut eszembe, mennyi is mai árfolyamon egy ilyen malossi henger?
Meg milyen fordulaton hány lóerő?
Mekkora a kipufogószöge?
A rezó milyen széles tartományban és hová dolgozik?
Mekkora főfúvóka van benne?

Tudod Dani, értem én, hogy úgy akarsz kinézni, mint aki ért a motorokhoz, de ezzel most nem azt erősítetted.

Ezzel a Vespával most pont szembementél a kismotor minden értelmezhető előnyével. Normális esetben az ember azért vesz ilyet, mert egyrészről olcsón akar közlekedni, esetleg faragni rajta valamit, vagy a saját stílusához alakítani. Namármost ebből egyik sem teljesült, mert drága, faragni nem faragsz rajta, mert azt inkább szakemberre bízod(ami önmagában nem baj, csak nem kéne közben feltüntetni magadat, mint motorszakértőt), stílusodhoz meg nem alakítod, mert a Vespa önmagában egy stílusirányzatot képvisel, ellenben többi ilyen jellegű járgányhoz képest rengeteg van belőle.

Csak hogy ne tiszta negatívat írjak, a hangja tényleg nem rossz, a bejáratás meg nem para. Ha aluhengeres perselyjel, akkor nyugodtan menj vele úgy, ahogy normálisan mennél, nem sietve, szépen, nyomatéktartományban, nem alatta.

Ha vashengeres, akkor kicsit óvatosabban célszerű ezt elkövetni.

Nicasil hengernél meg nem kell nagyon félni.

Amúgy meg, ha értelmes olajat használsz bele (valami fullszintetikusat), és be van karburálva rendesen, akkor nagyon sokat el fog menni, az ilyen 10k km-eknek ne dőlj be.

Sok sikert! :)

v50special 2012.05.09. 10:48:59

nekem 133 as henger szett van rajta, már 4 éve semmi baja sőt egyre jobban megy:-)) 100 fölött valahól.
Az olaj a lényeg neki félévente minimum cserélni kell.
Én a scooter c ről rendeltem hozzá speckó olajat.
Na meg nyáron a nagy melegbe nem kell kínozni!!!

vespahusar 2012.05.09. 10:49:55

Gratula! :)

Akkor most szombaton jössz velünk Budakalászra, a Vespa Klub Magyarország robogós tájékozódási versenyére a SAMA-TÚRA 2012-re?

részletek itt:
www.vespaklub.hu/home/hirek/sama-tura2012

AVadvice 2012.05.09. 10:57:22

És gondolom rendszámért indultatok... :-)

bervas · http://mt10.blog.hu 2012.05.09. 11:00:16

Eszembe jut, milyen érzés volt, mikor a néhai szaki bácsi megfúrta az EMU200-on a Berva hengert. Adott hozzá Rigából átalakított új dugattyút. Királyság volt, hogy 35 helyett 45-50 az utazó (+33!), és mekkora erő lett benne! :-)

duplaV 2012.05.09. 11:09:12

Háttérben kié a garázsban a monster? Ki csak ült el a csapatból?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2012.05.09. 11:32:04

Én tuti nem írtam volna le még azt se, hogy nagyobb henger van rajta. A trollok észt fognak osztani minden rendszám nélküli nagyobb köbcentis motor cikk után, amit ezentúl írsz.

Nekem semmi bajom azzal, ha 70-es vagy 133-as henger van a robogódon, ha így érzed biztonságosnak vele a közlekedést, használd így. Talán menni fog a 10-12 ló megzabolázása, ha a BMW-t se döntöd magadra minden kanyarban:)

seyss-inquart 2012.05.09. 11:38:34

A hév mellett sem 40-el mentél el.

AVadvice 2012.05.09. 11:43:31

@scheerti: Én 2 hónapja szívok a B125-tel hogy megcsináljam és nem azért mert megbuktam, hanem azért, mert a bürokrácia lassú. Úgy emlékszem, hogy az egyik legnagyobb élharcos a Totalcar/Bike volt, nekem ezért gáz ez a cikk. Nem trolkodás, hanem ha valamiért harcolsz akkor áll ki mellette... szerintem.

Frw 2012.05.09. 11:58:17

Még januárban kezdtem a B125-t. Minden elsőre sikerült, de a bükokrácia miatt csak múlthéten értem a végére.
A 125ccm motorom is most kapta meg a rendszámot. Előtte 50essel nyomtam 16évig. Nem akarok bűnözni és felfúrt 50es járni. Pont emiatt csináltam meg tisztességesen az A1-et. Thats all folks!

spapda 2012.05.09. 12:22:04

@scheerti: Az a baj, hogy itt a Totalcar lapcsaládon (robogó, bike, car stb) kezdik elfelejteni, hogy mit jelent a troll kifejezés, és egyre gyakrabban azokra értik, akik más véleményt fogalmaznak meg, nem tapsolnak a cikk kapcsán.

Ebben az esetben például miért troll az, aki esetleg helyteleníti, hogy egy (amúgy B125 élharcos) autós/motoros újságíró illegális átalakítást végeztet és az eredményt videón is megmutatja? Ez csak egy vélemény, nem trollkodás. Hiszen a cikkben megfogalmazottakkal kapcsolatban történik a nagyobb köbcenti említése. Trollkodás az lenne, ha valaki csak úgy elkezdené szarozni a Vespát vagy a cikkírót. De nem erről van szó, csak várhatóan előkerül egy vélemény. Ráadásul teljesen jogos vélemény. Mondom ezt úgy, hogy nekem sincs semmi bajom a 70-es hengerekkel (meg azzal, ha valaki nem 40 km/h-val szerencsétlenkedik a forgalomban), mert nem az a + néhány lóerő öl, hanem az emberi hülyeség (ahhoz meg elég egy Babetta másfél lova is), de azért ha valaki tilosban jár, nem kéne propagálni. És ez is csak egy vélemény, nem trollkodás.

megint 2012.05.09. 12:35:46

Nekem semmi bajom a 70-es hengerrel, viszont a hangja szörnyű, vagy csak a videón keresztül tűnik annak.

ifj komment elek 2012.05.09. 12:48:47

dani, grat a vespahoz! a szentendrein mennyivel mentel bejaratos uzemmodban, 70-80-al? es mi lesz akkor a vege? henger mekkora, vegattetelbol ugye kapott hosszabbat?

ha nem tartanek az otvenesek rendszamozasatol, akkor lehet, hogy en is belevagnek, de tobb rendszamos nagymotor melle mar nem kell nekem egy smkp, amit lehet, hogy nemsokara fel kell szerelni alu plakettel.

giannit sosem ertettem, hogy olasz lettere, hogy tud ebben az orszagban elni.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.09. 12:49:09

@Frw: Azzért ha egy simsont felfúrsz mert kopott még nem kell lerendszámoztatni.
Gondolom itt is max 60 as henger fér el a blokkban.

Garga Pitic 2012.05.09. 12:51:14

nem egy rakéta,de használósnak ez a legolcsóbb és egyben legkényelmesebb kisvespa

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.09. 12:51:58

Ja és van olyan pollini 70 es henger amire kivülről 50ccm van írva.

Papp Sanyi 2012.05.09. 12:52:25

@duplaV: Talán Péter Annáé. Ő vett nem rég egy kis Monstert.

theograf 2012.05.09. 12:52:26

@Gyurma73: Miért ne kellene?
Az más kérdés, hogy nem csinálják meg.

Garga Pitic 2012.05.09. 12:53:33

@Gyurma73:

140-es köbcentis henger a max ebbe a blokkba az 51-es löketű főtengellyel:)

az 50-es főtengelye /43-as löket/ meg 110 köbcentiig növelhető

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.09. 12:54:56

@theograf: autóknál van olyan hogy 100 köbcentivel nagyobbra furást nem kell engedélyeztetni.
Nem tudom motornál mi a határ,de gondolom a kopott hengert nem kell eldobni ilyen esetben.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.09. 12:56:02

@Garga Pitic: akkora elfér mindenféle faragás nélkül?

Garga Pitic 2012.05.09. 13:12:52

@Gyurma73:

110-ig csak fel kell szerelni rá,de nagyobb karbó-szívócsonk +hosszabb kuplungáttétel sem árt hogy ki tudja adni magát rendesen

ezerféle henger kapható rá

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2012.05.09. 13:14:39

@AVadvice: @spapda: biztos én vagyok majom, de szerintem az, hogy valaki feldob egy 70-es hengert egy eredetileg ötvenes kopott motorra, hogy tudja tartani a forgalom ritmusát, az nem ugyanaz mintha egy eleve 125-ös, 250-es vagy nagyobb gépet vesz meg és használ kamu biztosítással csak azért, mert a kutya se nézi, hogy mekkora.

Ha nekem kellett volna választani, hogy 70-es henger, vagy egy új gyári, nem kérdés, hogy a 70 köbcentiset választom. Viszont sose írtam volna meg, mert lendületből kötnek majd bele a más téma miatt sértődött olvasók.

GERI87 2012.05.09. 13:18:12

"Simson S50/S51 párosból tökéletesen hiányzik az, ami egy kert végében rohadó Vespát is szerethetővé tesz, a stílus és az eredetiség. Nézzék meg alaposan a formáját."

Nézem....én egy térdösszecsapós robogót látok, a Simson legalább 'motorformmájú' naked....ami a kategóriájában már ritka....van ál-sport, meg nagyokat utánzó cross....de sima kis hagyományos pöcsköszörű nincs...
Ettől még persze nem lesz jó motor...csak ha már a forma...

ifj komment elek 2012.05.09. 13:21:33

@scheerti: jogilag ugyanaz a ketto. amugy semmi bajom egy 70-es hengerrel szerelt smkp-val, de a szabalyok vilagosan definialjak az smkp fogalmat.

talan nem kellett volna "veszmadarmodnod" (elnezest a kif.) es akkor most nem kellene magyarazkodni sem.

hajra vespa! beszeljunk a motorrol.

GERI87 2012.05.09. 13:27:02

@Gyurma73:

A felfúrásnál tizedekkel lesz nagyobb a hengerűrtartalom ( 49,4--->49.7..stb)...nem köbcentikkel...olyan nincs hogy 60-as még elmegy...az már nem 50 akkor nem smkp...ennyi.

(Kocsinál meg nincs a kategóriára köbcenti korlát...ott lehet engedmény)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2012.05.09. 13:31:09

@ifj komment elek: nem magyarázkodom, válaszoltam. Baromira nincs kedvem belemenni egy hülye és értelmetlen vitába se veled, se másokkal ebben a témában. A véleményem leírtam, elolvashatod, ha nem tetszik, így jártál, jogod van hozzá, hogy ne érts egyet vele, nekem meg ahhoz, hogy ez ne érdekeljen. Peace.

ifj komment elek 2012.05.09. 13:43:10

tenyekrol nem is erdemes vitazni.

amugy egy csapatban focizunk. volt 70-es robogom, en magam csinaltam azert, hogy ne tiporjanak el a kerepesin vagy mondjuk a lagymanyosin. aztan lett jogsi, nagymotorok es a temat jegeltem.

wannabebiker · wannabemotoros.blog.hu 2012.05.09. 14:03:25

izlések és pofonok. Nekem a Simó jobban bejön mint ez a Vespa. Az motor, ez köszörűkő.

skyrangr 2012.05.09. 14:27:47

'bort iszik, vizet prédikál'
ezek szerint nem csak nekem jött le ez a cikkből...

spapda 2012.05.09. 15:58:56

@scheerti: Én nem is állítottam, hogy ugyanaz a 70-es henger meg az 50-es papírral hajtott 125-ös (jogilag persze ugyanaz), csak arra a kijelentésedre reagáltam, miszerint majd jönnek a trollok és belekötnek a 70-es hengerbe. Azt akartam jelezni, hogy használjuk helyesen a kifejezéseket, mert ez nem trollkodás, hanem jogos véleményformálás, elvileg ezért van a komment szekció a cikkek alatt.

ea1986 2012.05.09. 16:20:23

Felháborító képmutatás

ha én (és az emberek nagyobbik fele) betartom a szabályokat, fizetem az adót stb., akkor tartsa be és fizesse mindenki ugyanúgy.

Szóval nem gond a 70-es henger, csak be kell rendszámozni és viselni a közterheket

okirathamisítás és adócsalás helyett.

(gondolom lesz/van rajta 50-es biztosítás)

Ezzel az a baj, hogy azzal hogy adót csal a kedves cikkíró(és társai), azzal kiesik az államkasszából egy bevétel mennyiség, amit rajtam hajtanak be adóemelések formájában, meg mindenkin aki viseli a közterheket.

Aki meg kibújuk alóla az röhög a markába hogy milyen jól járt megint, hogy neki nem kell fizetni (más meg fizethet helyette).

EL KÉNE EZEN GONDOLKODNI.

ea1986 2012.05.09. 16:25:30

Mielőtt azzal takarózna valaki, hogy ez milyen kis összeg, hát nem az, több tízezer, felszorozva több tízezer kamuötvenessel.

Ez kb 10^8 és 10^9 között landol, ami milliárdos nagyságrend.

Amit, mint írtam az fizet meg helyettük aki rendesen adózik.

És mosttmár a jó példa is adott a tömegeknek.

Köszi zácsdani

megint 2012.05.09. 17:07:32

50-es AF1-es arpilia 80-as polini hengerrel gond nélkül ment 100-al, remélem jól emlékszem már régen volt.

SelmeciMarcell · http://www.jawamoped.hu 2012.05.09. 17:28:55

A moci jó lett, bár a hangja vagy a videó miatt vagy a gépem miatt nekem hangos repedtfazéknak tűnik és kicsit sem olyannak mint amiről áradoztok...

Nem vagyok Simsonos, de szerintem sokkal jobban eltalált gép az mint bármelyik Vespa. Még egy kert végében rozsdálló S-50-est is többre tartok a csilli-villi olasz drágaságnál.

A konklúzió meg tényleg nem jött le a cikkből. Osztozom az örömben, életet leheltetek a Vespába - dícséretes. De mi a tanulság? Mindenki ezen az úton előre, bajtársak?

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.09. 17:41:25

@ea1986: 80 köbceti alatt nem kapsz rendszámot ,múltkor írta valaki.
Akkor azt kérdeztem az 50 és a 80 köbcenti között minek számít a motor?!

akos696 · www.focusauto.hu 2012.05.09. 17:53:42

@ea1986: Haha, ezt te sem gondolod komolyan! Vagy, ha igen, akkor nagy a baj odafent a víztoronyban. Amúgy dicséretes, ha valaki hasonlóképpen gondolkodik mondjuk nagyobb volumenű dolgokban (pl vállalkozás tisztán működtetése, azutáni rendes adózás, stb). De ebbe belekötni... jajj, ne már, ez olyan tényleg magyar a másik oldalról (mint egymás feljelentgetése az átkosban). Nem szívsz még eleget adók formájában? Mindennel nem húzhat le az állam! Rendszám mi? Hogy utána erre is jöhessenek a büntetések, lehessen fizetni a jó magas műszakit és fizetni rá a teljesítmény adót + a reg adót stb. Na persze, ahogy azt Móriczka elképzelte.:)

Engem a tuning robikban csak a hangjuk idegesít, de az nagyon.

komi12 2012.05.09. 18:13:11

@Gyurma73: 50-esre is kapsz rendszámot, ha megfelel a motorkerékpár kritériumainak és tudod igazolni az eredetét. A minap láttam egy 51-es szimót két személlyel, rendszámmal.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.05.09. 18:23:23

@komi12: Jó de a simson régen kapta .
Mostanában is le lehet vizsgáztatni?

Minimálisan Szükséges Változtatás 2012.05.09. 18:30:46

@tailor13:

Szerintem felesleges háborogni, mert háromszoros Simson-tulajdonosként is azt kell mondjam, igaza van.
A Simsonok tervezésileg kizárólagosan funkcionális járművek (talán a madárszéria, Schwalbe kivételével). Azaz nem találsz rajta egyetlen olyan elemet, vagy csavart, amire ne lenne feltétlenül szükség. A csak dizájn céljára szolgáló csicsák így hiányoznak róla. Nem is kell csodálkozni, mikor az NDK, illetve a gyár folyamatos anyaghiánnyal küszködött. Így bár voltak szép tervek, ötletek, ilyesmire történő invesztíció nem történhetett.

Cikkírónak/tulajdonosnak. Nagyon szép ez a Vespa, de szerintem nem "illik" hozzá ez a "vödörhang". Kár, hogy nem gyári lett (ccm-et leszámítva).

ea1986 2012.05.09. 18:51:18

@akos696: debizony, mert most gondolkodtam hogymotor mellé kell egy szaladgálós robogó aminek kicsi a költsége.

Az ötvenes meg mivel kicsit vérszegény, ezért szóba került a 50/70 meg a 50/125-ös is.

De nem fogok olyat venni mert illegálba nem akarom tolni.

Ergo vagy megmaradok az ötvenesnél, vagy veszek rendszámos 125-öst és fizetem utána a közterheket.

Kb 80 ezer Ft, + éves adó + biztosításról beszélünk.

Ezt te hajlamos vagy elbagatellizálni, meg a cikkíró is, és "jópéldát" mutat ezzel.
Ezt megteszi még egy csomó (tahó) ember igy lesz ebből milliárdos minusz, és + 20-30 ezer adó évente annak aki fizet adót.

Hát kapja be aki így gondolkozik.

Németországban ilyen nincs, ott befizeti mindenki az adót és kész, mondjuk róluk kéne példát venni,
és nem mindíg az átkosról álmodozni.

akos696 · www.focusauto.hu 2012.05.09. 19:16:53

@ea1986: Az átkosról eszembe nincs álmodozni, német embernek meg eszébe nincs mókolni, mert az ő fizetéseihez ezek a tételek nem is említésre méltók. Az 50/125-öt én sem támogatom, de a 70-es robira rendszám meg regadó felvetése is nevetséges.

Ha már Németországot hoztál példának, elárulok egy titkot: Kísérleteztek kb 10-15 éve a 100 Le teljesítményhatárral nagymotorok esetében. Még ma is lehet venni pl 74kw-os 1100 xx-et. Szerinted az a valóságaban is annyi? Nem, bizony a bezzeg németek is ahogy kitolták a mocit, röppent is a fojtás, már nyelezték is a gázt.

tailor13 2012.05.09. 19:22:38

@Tézsé: Azért tudnék olyat mutatni, amin még annyi sincs mint gyárilag, és igen stílusos darab. :)

Nekem is van belőlük pár, csak a pedálos, meg a négyütemű szériákból nincs, ellenben S51-ből 3 is :)

Breacher 2012.05.09. 19:43:43

@ea1986: Németországban máshogy néz ki a fizetés, és nem is annyit nyúlnak le belőle mint itt. Erre gondoltál? Amúgy bántóan kispolgári vagy.

komi12 2012.05.09. 19:44:00

@Gyurma73: Igazolni kell az eredetét. Nem egy sajtpapírral, hanem az eredeti számlával és végig az adásvételi szerződésekkel, amíg hozzád került. Ezenkívül kell legyen rajta irányjelző, távolsági fény, féklámpa, utas lábtartó, utaskapaszkodó meg minden, amit a nagy motoroktól elvárnak. Valamint át kell menjen a műszaki vizsgán (fékpadon is) A pontos adminisztrációról érdeklődj a gépjármű felügyeleten.

atabi 2012.05.09. 20:09:21

"a látóteremben elérhető Simson S50/S51 párosból tökéletesen hiányzik az, ami egy kert végében rohadó Vespát is szerethetővé tesz,"
ezt nem mertem vna leírni.mivel mással szereltesz és a simson sem egy atomreaktor szerkezetileg

1kutya 2012.05.09. 20:11:28

@Papp Sanyi: Anna már rég átnyergelt az origora, az övé nem igen lehet.

ifj komment elek 2012.05.09. 20:16:49

tudtok valamilyen politikai oldalt, ahol a motorozas a tema? kene a cime!

Quattroman 2012.05.09. 21:28:52

állítsunk példát az ifjúságnak jeligére!
a cikkíró is belép ezzel a piti bűnözők sorába akikre nem vonatkozik a kresz előírása.
smkp 49ccm, 45Km tervezési sebesség

természetesen ha csak zárt pályán használja akkor megkövetem....

GERI87 2012.05.09. 21:31:09

@Gyurma73:

"80 köbceti alatt nem kapsz rendszámot ,múltkor írta valaki."

Ez hülyeség, smkp az max 50ccm tehát ami felette van az nem az...a 60ccm is, a 80ccm is meg a 51ccm is....

már megint az lehet hogy az egyik alkalmazott így tudja, a másik meg úgy....

Csak elég szomorú hogy egy okmányos 'Irénke' meg vizsgás Józsibá' meg az ő berögződései döntik el hogy alkalmazunk e egy jogszabályt/törvényt és ha igen akkor hogyan....

Minimálisan Szükséges Változtatás 2012.05.09. 22:09:17

@Quattroman:
Ifjúság, bla-bla-bla. Azok már rég szénné tuningolt 90-150ccm-esekkel nyomatják, tehát kinek is akarnál te más f***al példát mutattatni?! Láttál te már tizenévest 40-nel cöcögni (Babetta nem játszik)?! Ja? Akkor hagyjuk már a demagógiát.
A szabálygyuriság meg indokokkal is türhő, visszataszító dolog.
Ha valamit 99,9%-os mértékben nem tartanak be, azt be sem lehetne tartatni, ergo a jogalkotók részéről nem a beleszarás, hanem az _alkalmazkodás_ lenne a követendő eljárás.
Ha egyszer egy nagyvárosban használhatatlan egy 50ccm/2,5LE/45km/h (pláne, hogy még inkább életveszélyes), akkor ha a segged vered a földhöz mérgedben, akkor sem fog a nagy többség életszerűtlen követelményekhez alkalmazkodni.

Ezért én is azt mondtam a tulajnak, illegális ide, illegális oda, nagyvárosban a 70ccm sokkal jobban használható, nem is kérdés, hogy új henger - már ha közlekedni is akar vele.
Én is terveztem, a lelkiismeret furdalás legkisebb jele nélkül, csak úgy alakult, hogy gyári, bontatlan, szép hangú motorokat nem buzgerálunk és nem hajtunk, így megint szopni fognak mögöttem a vmax: 45km/h miatt, én meg azért, mert orrba-szájba kezdenek is leszorítani. Ezen helyzet mellett kurva nagy fegyvertény, hogy nem lettem "piti bűnöző", bassza meg.

GERI87 2012.05.09. 22:34:07

Régen az az '50ccm 5,5 lóerő' még 2T-vel is elég hegyezetten jött volna ki...ma sem hozza minden kis vacak,sőt...egy sima 70-es henger tuning még azért legtöbbször 4Kw-on belül van...bár már így sem legális, de azért nem tud többet sebességben, erőben mint ami amúgy is engedve van....a 40Km/h meg vicc...az ember életében amúgy is sok idő elmegy azzal hogy csak közlekedik, a franc se akar szüttyögni, nem csap BP-en irreális ez....tudjon egy 60-70-et legalább.

CsGy 2012.05.09. 22:58:41

@Tézsé:
"A szabálygyuriság meg indokokkal is türhő, visszataszító dolog."
Szerintem meg türhőzni a szabályokat betartókat a visszataszító, és még finom voltam, amikor csak a te jelződet ismételtem.
Legyél tökös gyerek, buzerálgasd csak a szép hangú bontatlan motorokat, hiszen biztosan nem szeretnél szabálygyuri lenni. Aztán persze írj a jogász rovatba, ha megcsinálnak hátulról egy alaposabb közúti ellenőrzés után.
Észre kéne venni, hogy ha van egy jogszabály/törvény, akkor először be kell tartani, aztán lehet lobbizni a megváltoztatása érdekében.

Minimálisan Szükséges Változtatás 2012.05.09. 23:11:43

@CsGy:

Márpedig fenntartom, s meg is indoklom neked, miért.
Azzal, hogy a csettegőjével - pl. a szerző - 45 helyett 60-70-nel megy, titeket, vaskalapos szabálygyurikat az égvilágon semmi jogsérelem, anyagi, erkölcsi kár nem ér. Ellenkezőleg, gördülékenyen be tud tagozódni a forgalom természetes áramába, baleseti veszélyhelyzetek kibontakozását gátolja meg.

Nem, felejtsd el a rendszámot, egy huszonéves Vespát az életbe nem lesz képes senki levizsgáztatni, mert az új forgalombahelyezéseknek a friss nagymotoros környezetvédelmi előírásoknak kell megfelelnie (egyébként önmagában véve röhej).

Betartani, betartani, kis hazánkban igen, erre képesek a becses állampolgárok - egymásnak.

Tartsátok be nyugodtan, vaskalaposan a szabályaitokat, amiknek effektíve már nem is lehetséges megfelelni, semmi gond.
De kurvára ne azzal foglalkozzatok, hogy a másik mit, hogyan tart be, amíg azzal titeket nem akadályoz, nem károsít. Magatokkal, meg a piti kis szabálygyűjteményetekkel, meg a nemecsek ernős fekete könyvecskétekkel foglalkozzatok.

Quattroman 2012.05.09. 23:28:04

@Tézsé:
megtehettem volna hogy ötvenest veszek anno,
ehelyett ahogy elértem a korhatárt megcsináltam a jogsit és boldogan megvettem az első pannóniámat ('72) sosem értettem ezt a fillérbaszó mentalitást hogy csak azért legyen "smkp" mert nincs rendszám nem kell jogsi, de gyorsan menjen mert letolnak.
wazze, FJR 1300 mellé van egy Caponord 1000 ETV és ha kell lassan megyek ha akarok sietek.
Ti meg csak rágjátok a szart.
remélem eljön az idő mikor az ilyen vasakat kiveszik a seggetek alól és egyből a zúzdába/bontóba végzik mint normális országokban....

Minimálisan Szükséges Változtatás 2012.05.09. 23:51:31

@Quattroman:

Már meg ne haragudj, de kik is kezdték el a szarrágást a betartással, meg a piti bűnözőzéssel?
Nem érted? No még csak 250%-kal emelték az mkp. műszakit, majd, a következő 250-nél elkezded kapizsgálni, és amerre haladunk, a felsorolt vasakkal a birtokodban hamarost ki leszel kiáltva még kuláknak is, akinek a padlását le kell söpörni...
Ez várható, ez itt a Balkán és a Nyugat sajátos, egymással sokszor önellentmondásban álló keveréke, amely jelenleg az Európa szegényháza címre gyúr, mivel a túlszabályozástól fuldokló, végletekig megnyúzott gazdaság egyre életképtelenebb.

Ti azt hiszitek, abban reménykedtek, ha mindenki minden szabályt betartana, csodálatos szép lenne az élet, mindenki nyugati bért kapna, nyugati szintű állami szolgáltatásokkal, ahol semmi korrupció, ahogy ugye egy "normális" országban kell.
Holott egy frászt, annál jobban lenne mindenki lehúzva, mert ez itt egy kontraszelektált, uram-bátyám mutyiország, zavaros, és egyre tarthatatlanabb szabályozókkal, ergo itt _ez a normális_ és ez nem fog megváltozni a jövőben sem, nem leszünk soha nyugat.

Quattroman 2012.05.10. 00:30:12

@Tézsé:
a baj ott van hogy belekevered a politikai szemléletedet olyanba amihez semmi köze.
mégegyszer elmondom bár lehet ha szótagolva írom akkor sem megy át.
nem szerencsés azt sugallmazni hogy szegjük meg a szabályt mert úgysincs értelme.
ezért van annyi ...minekisnevezzem(?) aki a szabályok felett lévőnek érzi magát.
"és ez nem fog megváltozni a jövőben sem,"
valóban nem ha a Te gondolkodásmódodat szaporítjuk. neked is kellene pár évet élned/dolgoznod németben és tudatosulna benned hogy most nincs igazad.

Peace

vviktor1 2012.05.10. 00:43:31

@Tézsé: Félreértésbe vagy(tok), ugyanis néhány hete még maga a cikk szerzője volt a legnagyobb szabálygyuri lásd korábbi cikkei, és égéstér adások, erre pont ő vagizik most a 70-es 50-esével rendszám nélkül. Néhányunknál (asszem többségében legális 50-est használók) ez verte ki a biztosítékot, nameg az, hogy úgy akar feltűnni mintha valamit is értene a motorokhoz. Nem is tudom mit keres még a TC csapatában...
(méghogy "szakíró" pfff)
Amúgy nekem tetszik a Vespa hangja ezé is, és a korábbi kínai csodával összehasonlító videóban levőé is. "lehet nyomatékból menni" ez a legjobb ezekbe (és az én 4 gangos Puchomban is, igaz az csak kb 60-at tud, de ide falura elég) nem kell üveghangon pörgetni mint egy variátoros automatát, és ezért verhetetlenek fogyasztásban is.

ifj komment elek 2012.05.10. 07:27:35

tegye már fel a kezét, aki szerint az 1975-ös (?) smkp szabályozás (megengedett teljesítmény és sebesség) nem elavult 2012-ben:

és az is, aki szerint elavult, és változtatni kéne rajta:
ifj komment elek

skyrangr 2012.05.10. 07:52:48

@ifj komment elek: és te hogyan változtatnál rajta? azt azért vedd figyelembe, hogy ez az a kategória, amit egy 14 éves pihés arcú is megszerezhet. adnál a kezükbe a mostaninál nagyobb teljesítményű gépeket? persze Babettával is meg lehet halni... ahogy fegyverrel is lehet ölni. de ha a fegyvereket elérhetővé tennék minden útszéli boltban, nem gondolod hogy megnőne az erőszakos bűncselekmények száma?
elég csak abba belegondolni, hogy milyen nagy így is a száma a fiatalok által elkövetett/elszenvedett súlyos -motoros-balesetek száma...
jó ez a szabályozás, szerintem be is kellene tartatni.
az meg nem kifogás rá, hogy Pesten az 50ccm és 45km/h nem élhető. erre az a megoldás, hogy A1 jogsi, és 125ccm, avagy BKV bérlet.
ennyi erővel akár mindenki vehetne kiszuperált T52-es tankokat a Honvédségtől, mondván hogy a Fiat Punto-val necces a parkolás, de a T52-vel probléma nélkül megoldható...

skyrangr 2012.05.10. 07:56:37

... természetesen a T62-re gondoltam... korán van még :)

b@szus 2012.05.10. 08:03:04

Én változtatnék rajta mint oly sok mindenen.....

ifj komment elek 2012.05.10. 08:04:45

@skyrangr: nem tudom, hogy változtatnék, nem vagyok szakértő.

"persze Babettával is meg lehet halni..."
ennyi, ezek után felesleges volt fegyverrel meg t52-vel példáloznod.

amúgy 40 km/h a megengedett maximális sebessége az smkp-nak, nem 45. negyven...

b@szus 2012.05.10. 08:08:39

Azon a gyökéren is változtatnék aki a hasonló hangú foshalmazával sikeresen felgyorsít hajnal hatkor a házunk előtt. Egyszer úgy is akkor állok ki az explorerel a garázsból és majd annyit mondok, hogy bocs.
A fasznak jöttél lakó pihenő övezetben ilyen gyorsan.

skyrangr 2012.05.10. 08:15:58

@ifj komment elek: szerintem meg 45.

"Nemzeti kategória. Olyan két-, három- vagy négykerekű jármű, amelyet 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg."

De gyakorlatilag mindegy hogy 40 vagy 45km/h.

Akkor nem értetted amit írtam. Lehet nem érthetően írtam.
A lényeg az, hogy attól hogy sokak szerint egy segédmotoros kerékpár nem alkalmas a forgalomban való közlekedésre (hisz még 50-el se mehet), attól az egyrészt illegális (és ebből kifolyólag nem megoldás), hogy suffnituninggal kihozunk belőle 70-80-100km/h végsebességet. Arra ott vannak a nagyobb kategóriák.

Ez a kategória a hivatalos, papíros közlekedés legalacsonyabb, belépő szintje (hacsak a lovaskocsi hajtási engedélyét nem vesszük figyelembe).
Ezt hülyeség lenne piszkálni, mert ezzel olyanok alá is több lóerő lenne adva, akinek még annyi se kellene, ami most van.
Nameg. Ha engedélyezett lenne mondjuk 125ccm és 10Le, akkor mi lenne? Mindenki 250-es vagy nagyobb gépekkel szaladgálna.
És ugye ennek van egy másik oldala is.
Míg egy 45-el közlekedő, Babetta súlycsoportú jármű relatív kis sérülést tud okozni (bár mint írtam, ezzel is meg lehet halni... de ugyanígy egy biciklivel, vagy rollerrel is...), addig egy 100-al robogó, 100kg-os motor már igen komoly sérülést/kárt okozhat...

skyrangr 2012.05.10. 08:27:42

@b@szus: élmény lehet hallgatni, ahogy a CVT-s pöcsköszörűn visít a rezonátoros Akropovic :D
én egyszer emiatt begurultam, és kiraktam az utcafrontra egy valahonnan guberált légriadó (vagy egyéb célú) szirénát. kérdezték is a fasz szomszédok, hogy miért.
válaszoltam szépen, hogy másnak az tetszik hogy a herélt kipufogójú szarral rohangálnak fel-alá, nekem pedig a sziréna hangja :D

Csak a yamaha 2012.05.10. 08:46:41

Hangja-katasztrofális(maga a vesepa is..)
Sok okos!!Persze tuning henger felrakása után rendszámozás...Ha..ha...ha..Ne legyetek már ennyire szabályosak kedves becsület bajnokai!

Amúgy vagy 2-3éve találkoztam RG80 rendszámossal.Rend éber őrei kiszúrták hogy nem 50es,a tulajnak le kellett rendszámozni!(+50eFt birság..)

Minimálisan Szükséges Változtatás 2012.05.10. 09:37:46

@Quattroman:

Igen, ez baj, hogy bele kell keverni, mert annyira mindent áthatott már a politika, de a fennálló, kialakult valós társadalmi rendszer boncolgatása nélkül látható, hogy nem tudjátok sokan megérteni, miért harapózott ennyire el a dolog, hogy mögöttesen mi motiválja.
Továbbá szörnyűségesen zavaró, irritáló már az a naiv idealizmus, amivel egyes, szerencsésebb országok társadalomfejlődését, mentalitását akarjátok ráerőltetni, rávetíteni egy olyan társadalomra, ami attitűdjénél fogva erre sosem lesz képes.

Egyébként a slusszpoén - hogy a tárggyal szorosabban kapcsolatban álló témát érintsek -, a Totalbike cikkének állítása szerint 2010 január 1.-étől eltörölték a tervezési sebességkorlátozást, ennél fogva részben feleslegesen túráztatják sokan itt az idegeiket - már amennyiben ez igaz, mert aktuális KÖHÉM-rendelettel én még nem találkoztam. Erről a kedves szerkesztőségnek kellene - nem először jelzem - nyilatkoznia.

Minimálisan Szükséges Változtatás 2012.05.10. 09:45:43

@vviktor1:

Jó, hát én ennyire nem foglalkozok a szerzőkkel, mit mondott egy hónapja, egy éve stb.

Hát igen, szép, klasszikus forma, ahol gépészkedhet az ember, nem a CVT pörgeti konstans fordulaton a motort, hanem a sofőr majd eldönti.
Az a baj a variósokkal, hogy csak az erőátvitelen vagy 30% a veszteség, ez emeli meg annyira a fogyasztást.

Bár én csíptem a pizzás Scarabeot is, amivel anno jártam, annyi nem tetszett, hogy nem lehetett kis fordulaton indulni vele és jelentős késedelemmel kezdett kötni a kuplung.

Minimálisan Szükséges Változtatás 2012.05.10. 09:52:23

@skyrangr:

Egy hete nézegettem a különböző országokban fennálló "moped laws"-t.
NY államban pl. három osztályba vannak sorolva a mopedek, a legfelsőben 40mph a megengedett.

Kanada 2009-ben - feltehetően az elszaporodott fojtás nélküli smkp-k hatására - a megengedett korábbi kb. 45km/h-t megemelte 70km/h-ra, ezidáig tudtommal nem léptek vissza, a kanadai fiatalok köszönik, jól vannak.

Persze ilyesmi változtatás itthon nem várható, ahhoz a különféle döntéshozók túlzottan kapaszkodnak a székükbe. T.i. aki nem csinál semmit, az nem is fog hibázni, ergo nem is fogják felelősségre vonni, tehát amíg nem következik be újabb politikai fordulat, addig megy a biztos apanázs.
Ezért nem változik itt bármely, tetszőleges területet nézve évtizedek óta szinte semmi, s ez így is fog maradni.

skyrangr 2012.05.10. 09:58:00

@Tézsé: igen, néztem én is hogy merre milyen szabályok vannak.
mondjuk ez szerintem is kivitelezhető, hogy kategorizálják a mopedeket. Ja, hogy otthon ilyen nem létezik? az megint más kérdés :)
az utóbbi rész meg örök érvényű igazság :)

Minimálisan Szükséges Változtatás 2012.05.10. 11:22:45

@skyrangr:

Azért azt hozzátenném - bár megint rettenetesen "off" -, hogy egy percig sem kárhoztatom ezért a döntéshozókat.
Ha belegondolunk, van egy borzasztóan összekuszált, még éppen működő, csetlő-botló kialakult rendszer, amibe értelmes ember minimális józan ésszel nem merne belepiszkálni. Egyszerűen annyira emberfeletti feladat lenne megreformálni, hogy garantált a bukó. S ki a franc kockáztatná pár százezer emberke nyűgjéért a havi két misi apanázsát, a karrierjét a lehetetlenért?! Én biztos nem, szarnék bele, és szerintem se te, sem mások nem tennének másképp. A KSH se díjazná, ha bele akarnál barmolni a frankó kis statjaiba, a jogi osztály sem csípne a generált plusz munka miatt, a végső döntéshozó parlament meg talán még jól be is verné az ember pofáját (karriernek annyi).

Ha nagyon akarnák, kis megerőltetéssel percek alatt véget lehetne vetni az egész 70-125, és nagyobb, mint vmax=45 mókának.
De akkor megint elapadna egy bírságolási forrás. Jó ez így, a hidelmekkel ellentétben a rendszám nélküli smkp sem törvények felett álló, ugyanúgy simán letrafizzák és tettenérés esetén torkig nyomják a gumibotot a renitens vezetőben.
Épp csak annyira ijesztenek rájuk, hogy időnként lehessen fogni egy madarat, akit megvágnak.
Működik, ennyi.

Csak a yamaha 2012.05.10. 11:24:58

A cikk címe is hááátt ??!!
Vajon volt már a fiatalhozzáértőmegcsináltatoméskábulokvakulok ZD-nak roncsa ;-)

skyrangr 2012.05.10. 16:02:53

@Tézsé: persze, ez valószínű így van. ettől függetlenül csöppet sem helyénvaló. foglalkoznak sok olyan dologgal, amivel rohadtul nem kéne, más dolgok felett meg átsiklik a honatyák tekintete...
pedig az ilyen dolgokkal lehetne építeni a szavazóbázist, nem pedig az újabb adóterhekkel...

ezmegazesamaz 2012.05.10. 19:44:35

@ifj komment elek: Egyet kell értsek. Az új kiharcolt" B125 egy baromság. nem köbcentire hanem teljesítményre kéne adni az engedélyt ami vezethető még sima B-s jogisval. Egy mai 50es robesz gond nélkül viszi a 60-70-et, fojtásokkal picit kevesebbet (ma már nics az a szabály hogy 45 re kell lefojtani, új robogóknál már jóval többet is visznek.), a poén az hogy max mehet vagy 40el.
B125-özés helyett 6-8 Kw ig engedni őket vezetni B-vel is, így beférnének a 125ösök is, ez lenne az új kategória, amire a külön jogsinak a korhatárát megemelni 17 évre, így már 14 évesen nem lehet rájuk ülni csak úgy. Ezzel együtt viszont bevezetni a rendszámot rájuk (adok valamit kapok valamit), és kész. Esetleg annyi korlátozás hogy 50 ccm /3-5 KW fölött 2-3 évnél régebbi jogsi kéne, vagy egy pár órás gyakorlati oktatás/tréning.
B125 lett értelmes megoldás helyett , akinek esze van az ilyet nem csinál, érdemes helyette A-ra menni, picit tovább tart, kicsit drágább, de sokkal több értelme van.

Titus_sb 2012.05.10. 20:54:56

@GERI87: Simobol is van robogó nem?

ifj komment elek 2012.05.12. 15:50:11

@ZáchDani: ma majdnem ledaniztam egy idos foszert a rakparton. vespa, rezo, szurke kabat, de korban vert vagy 30 evvel.

szpidro 2012.05.13. 11:27:35

Sziasztok!
Jó adag nosztalgiázás alakult ki bennem ezt a cikket olvasva.. :)
nekem is volt PK 50-em, 4 sebességes, 55e-ért vettem.. az lejtőn lefelé 65-t tudott, de bármilyen szögű emelkedő maximum 30.. Erősebb kellett, vettem mellé egy PX 125-t.. Mindenkinek ajánlom azt az érzést, mikor előszőr motorral/robogóval 100 fölött megy.. teljesen más világ. Imádtam azt a PX-et, egy nyár alatt 8000 km-t raktam bele.. Vespa túrák Veszprém-Baja.. Egy dolog nem hagyott nyugodni, miért gyorsult 10 sec-et százra, és miért megy 2 személlyel is 120-at.. :) Malossi 210.. de gyári kipufogóval, és karbival.. én így vettem. Aztán öregebb kellett, elcseréltem egy 1970-es 50N Speciálra.. az egészen pontosan 103-at ment.. lemértük GPS-el :) valamilyen 70-es henger lehetett benne, az utólagosan vett Polini kipuffal tökéletes lett.. igaz a 3 sebességes 'hosszú' váltó nem segítette elő a jó gyorsulási értékeket.. viszont a gyári Polini rezonátort tényleg alakítani kellett.. made in Italy. Aztán ajánlottak 50e-ért egy PX 80-ast.. az nagyon jó volt, igaz kicsit gyenge.. de gyorsan megoldottam egy DR 133-as hengerszettel, Ausztriában rendeltem, átszámítva 2004-ben 21.000.- forinért. Az öntési nyomokat felpolíroztam, átfúvókázás.. 1 óra sem kelett a beépítéshez.. nagyon jól sikerült lett, gyári váltóval 95... plexivel és 2 személlyel is.. brutális gyorsulás, alacsony fogyasztás.. A legjobb Vespám volt.. aztán eladtam mindkettőt, sajnos elszállt a vírus.. de fantasztikus emlékek maradtak meg bennem! Egy tuti, az 50-est felejtsétek el, PK-PX 125 a minimum! :)
üdv: Cs. Péter

Begami 2012.05.14. 09:32:32

Szomorú, hogy valaki azért jön egy motoros oldalra, hogy a szabályokról papoljon meg politikai mocskolódásba menjen át.
40km/h?? Vicces azért. Képzeljétek egyes autógyárak gyártanak olyan gépjárműveket amik akár 200km/h órával is tudnak menni.Pedig az engedélyezett csak 130!:-)
A szabályokat így vagy úgy mindenki megszegi-55-tel mész a városba, elfelejted felkapcsolni a világítást stb.
Egy elavult és régimódi szabályt pedig MINDENKI meg fog szegni sajnos a kor elhaladt mellette és senki nem vette a fáradságot, hogy megreformálja.

Katana750 2012.05.28. 19:04:34

Várj csak Begami,Garamvölgyi úrtol tudható,már készül az uj kresz.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása