Pajtában garázdálkodtak az oroszok

Az oldalkocsis motorok gyakori elnevezése a fogat. Találó, hisz a vonóerőt jelentő gép mellé szállításra alkalmas kocsit kapcsolnak – ma már nem túl praktikus, de évtizedekig sokak családi közlekedését jelentette.

Az orosz katonák azonban visszanyúltak két évszázadot. A huszadik század vívmányát összekapcsolták azzal, amit az istállóban találtak: így született meg a ló vontatta oldalkocsi – ötletes konstrukciójuk kimeríti a veteránosok által ismert barn find fogalmát. 

Sebesség nagy vonalakban

A sebesség kérdésével túl sokat foglalkozunk. Hajszoljuk, ábrándozunk róla, fontosnak hisszük és körmönfont módszerekkel próbáljuk érzékeltetni. Cicatuning vagy sportkipufogó, tulajdonképpen egyre megy, akárcsak a megrajzolt áramvonal és barkácsolt légterelő.

Bezzeg Dermot Walshe – előbb elkészítette az egyik legbájosabb képregényt, amelyben Standing Woody, vagyis a megveszekedett ír versenyző Stanley Woods történetét dolgozta föl, most pedig itt a kis rajzfilm tőle. Letisztultan, csupán néhány vonallal érzékelteti a száguldást, a gyönyörűséges öreg motorok mozgását. Nézzék meg, aki szereti az ilyet, nem fogja hiányolni az egy percet, amit erre áldoz életéből.

Galériánkat is érdemes meglesni, Woods-ról, kortársairól és a legendás angol motorokról láthatnak ritkán látott fotókat.

A videót a fokozottan kattant Bikermetric-en találtuk. 

Keress pénzt a csavargással

Állítólag tegnap hivatalosan is véget ért az ősz szebbik része, mostantól hideg és nedves időjárás vár a motorosokra. Ha hiszünk a meteorológusoknak, akkor a garázsba toljuk a gépet és elkezdünk tervezgetni.

Bartha Gyula és Sulkowsky Zoltán útja 1928 és 1936 között zajlott – ezt nevezzük igazán hosszú motorostúrának. 170 ezer kilométert tettek meg, 68 országot érintettek.

Az összes földrészt bejárták oldalkocsis Harley-Davidsonjukkal, ők voltak az elsők, akik körbemotorozták a földet. 1937-ben könyvet írt Sulkowsky; aki szeretné részletesebben megismerni kalandjaikat, mindenképpen szerezze be a kiváló útleírást.

Rengeteg fotót készítettek, ezek egy részét publikálták a könyvben, sok azonban azonban sosem jelent meg – csak aukciókon lehet megszerezni a hangulatos dokumentációt. Sulkowsky menedzseri képességekkel bírt, képes volt hasznot termelővé változtatni a kirándulást. Főleg Amerikában voltak sikeresek – hollywoodi színészek és politikusok is az ő történetükre voltak kíváncsiak.

Sok fotót aláírással láttak el az érintettek, így tudjuk, hogy Marion Shockley színésznő, Wynne Gibson, Lugosi Béla és Jack Oakie is barátságba került velük. Nem csak a sztárok emlékezhettek rájuk: többek között a washingtoni William E. Borah szenátor vendégszeretetét is élvezhették. 

Szopórolleren száguld a japán világutazó

Japán motorosunk Budapesten felült a szopórollerre, ami azóta is száguld vele. Már leszállna róla, de a véletlenek nem engedik. Már lassan egy hónapja Spanyolországban van, előbb ártatlanul kirándult, majd kényszeresen várakozott.

Mikor Budapesten a 6x6 Taxi jóvoltából megkapta a Honda Dominatort, egy dolgot kért a géphez: ATA Carnetre volt szükségése az afrikai határátkelésekhez. Néhány hét átfutással és pár tízezer forint ellenében postán utána is ment a dokumentum, azonban kiderült, hogy Kunio tévedett. Neki nem ATA Carnet, hanem Carnet du Passage kell, amit egy teljesen más szervezet állít ki.

Megkezdődött a telefonálgatás, úgy tűnt, hogy a Magyar Autóklub jogosult a kiállítására. Meglepődtünk, mikor kiderült, hogy nem is – hazánkban senki nem ad ilyen dokumentumot, Szlovákiába, az ottani szervezethez kell elmenni a Carnet du Passage-ért.

Kiváló. A motor Spanyolországban, az eredeti forgalmi szintén. A papírok költsége 120 euró, a kaució a motor értéke. A szlovákok nagyon segítőkészek, de felhívták a figyelmünket, hogy tényleg nem érdemes Afrikában enélkül utazgatni, az országok zömében ez szükséges, a carnet nélkül simán vámraktárba rakják a gépet, aztán kalap, kabát, AK-47.

Kunio szomorú, de azért optimista. A pénzének egy jó részét kényszerűen felélte Spanyolországban, úgyhogy újra elővette korábbi tervét: ma reggel elutazott az angliai gyógyszerkísérletre, bízva abban, hogy ő a placebós kontroll csoportba kerül.

Reméljük, hamarosan megoldásról számolhatunk be, és formás szerecsen nők képeivel szórakoztathatjuk kedves olvasóinkat. 

 

A rendőrnek tricikli való?

A háromkerekű egyesíti magában a négy- és a kétkerekű járművek hátrányait, az előnyöket viszont nem veszi át. Éppen ezért praktikus felhasználási módjait nem nagyon ismerjük (a Piaggio Ape és az MP3/Fuoco kivétel, tudom), aki még használ ilyet, az hobbiból vagy szerelemből teszi.

A prágai városi rendőrség ennek ellenére megpróbálkozott azzal, hogy az autó helyigényét és a motor szélvédelmét ötvöző Can-am Spyderrel üldözze a bűnözőket. Nem lehetnek túl hatékonyak, olvasónk beszámolója szerint inkább csak a részeg, tolókocsis hajléktalant zaklatták a tricikliző zsaruk.

Korábban már feldolgoztuk a prágai városi rendőrség egykerekező motorossal verbuváló óriásplakátját. Az sem tűnt teljesen logikus fogásnak, de ez is elég furcsa. Ennek ellenére elég büszkék rá, a testület facebookos oldalán is a 4,5 milliós gépet mutogatják. Szerintük jobban kezelhető a macskaköves utcákban, mint a motor és praktikusabb, mint a quad. Szerintünk ez vaker, tuti, hogy valami ingoványos közbeszerzési buli lehet a háttérben. 

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása