Kaptam egy levélkét egy ismerőstől, benne egy eladó Yamaha XS 1100 Midnight Special-lel. Ültem a gép előtt a 31 fokos nyári estében - éppen visszatérve az egészségügyi motorozásból - és azt mondtam: tyű, a mindenit!
Ha nem lenne az a szabály, amit hoztam magamnak (ti. nem veszek több motort), akkor erre rámennék. De menő lenne a Parkoló Parádén! (Legalábbis menőbb, mint az önkéntesdiszkós idióták, mert a motorbörrögtető-gumicsikorgató-gyorsulgató, feltűnési viszketegségben szenvedő hülyék helyett legutóbb azok jöttek irritálni a csendes többséget.)
Eredetileg sima XS 1100-ról volt szó, ami valahol az XJR elődje, és önmagában is egy japán klasszikus sor négy bivaly. Akár alkalmas a "tegyünk modern futóművet egy klasszikusba" projekthez, amivel nekem komoly dilemmát okozna, ha lenne egy ilyenem. De, mint az ábra mutatja, nem sima XS 1100 volt, hanem egy még nagyobb ritkaság.
Yamaha XS 1100 Midnight Special
A Midnight Special verzió valami más. Valami nagyon amerikai.
Harminc éves japán csopper, sornégyes motorral. Mindenki ilyenre vágyik. (Nem.) - mondatja a gyilkos cinizmus.
De a tér és az idő kifordul, a tudatom fekete lyukba zuhant, hogy aztán kitáguljon és rádöbbenjek: meg kell írnom ezt a posztot.
Mert lehet, hogy sokan nem hallottak a 80-as évek elejének power cruisereiről. Minden nagy teljesítményű gyorsulómotor őseiről. A negyed mérföld királyairól.
Yamaha XS 1100 Midnight Special
Valóban vakfolt a magyar motorpiacon, mert nem sok ilyen motor került be hozzánk. Talán emiatt gondolják sokan - minő fájdalom és facepalm! - hogy ez csak egy softchopper.
A softchopper ugyanis más. A különbség többek között a teljesítményben van. Abban, hogy a softcsopper menettulajdonságokban is szoft, a power cruiserek meg koruk brutáljai voltak. Csúcsmodellek. Hatalmas sikerrel.
A sornégyesség nem volt végig jellemző, de a hengerszám a nagy teljesítmény elérése érdekében mindig négy.
Yamaha XS 1100
Az XS 1100 bivaly 1978-ben jelent meg léghűtéses sor néggyel, kardánnal, őrületes 95 lóerővel, amit mindössze 8500-nál adott le, és 92 Nm @ 6500 nyomatékkal. A belőle készült Midnight Special egy évvel később jött ki, főleg az amerikai piacra célozva. 200 feletti végsebességet tudott, és negyed mérföldön 11,7 másodpercet.
De nem csak erről szólt: a Yamaha nagyon kitalálta, mit akar. Csak feketében létezett, fekete blokkal, arany felnikkel, fekete króm(!) kipufogókkal. Igazi unikumnak készült: a Yamaha egyik mai büszkesége, az UBS kombinált fékrendszer már ezen megtalálható volt.
Suzuki GS 1100 GL
Hamarosan a Suzuki már gyártotta a kevésbé agresszív külsejű GS 1100GL-t ) szintén sornéggyel, 94 lóerővel és kardánnal.
Honda Magna V65 (VF 1100 C)
Aztán jött a Honda, V4-essel: ez volt a V65 Magna, ami agresszívebb volt minden eddiginél, igazi negyedmérföldes gyorsuló motor 116 lóerővel és közel 100Nm-es nyomatékkal 7000-nél. A Suzuki erre a GV 1200 GL Madurával válaszolt, 85-ben, amely 117 lóerős volt és elverte a villámgyors Magnát. Bőven 12 másodperc alatti időkről beszélünk 400 méteren. Ugyanúgy V4 és kardán, de a Madura maximálisan sofchopper-bénaságnak nézett ki.
Suzuki GV 1200 GL Madura
Akkor már megjelent - a sztenderddé vált V4-kardán kontrukcióban - az, ami mindenkinek azonnal megvilágítja ezt a kategóriát: a Yamaha V-Max.
A V-Max tarolt mindenben: teljesítmény, menetteljesítmény, külső. 142 lóerőt akkoriban még sportmotorok sem tudtak, egészen a kilencvenes évek elejéig.
Yamaha V-Max 1200
A kategória egyetlen túlélője, sokáig egyetlen képviselője volt. Talán a nagy teljesítményű műanyag sportmotorok elterjedésével tűnt el a műfaj: a sportmotorok lettek a gyorsulási orgiák sztárjai. ( Pár éven belül beköszöntött a GSXR/FZR/ZZR/CBR-korszak.)
Persze néha előkerült egy-két újabb japán power-cruiser típus, ami nem keverendő a nagy V2-es cruiserekkel, sem az izommotorokkal.
Egyrészt ezek alapjában az ún. UJM (univerzális japán motorkerékpár) típusokhoz köthetők, tehát általában egy ma már nakednek nevezhető típus az alapjuk másrészt mindig lépcsős ülésük van (ebben részben közösek a klasszikus sofchopperekkel), de sosincs elöl a lábtartójuk. A Magna v65-nek megvolt a "naked" párja, a V65 Sabre.
Honda V65 Sabre (VF 1100S)
Későbbi példa erre a Honda X11 és X4 páros, amelyből az X4 az UJM power cruiserek 90-es évekbeli inkarnációja, a V-Max konkurenseként került a piacra, nem túl nagy sikerrel.
Honda X4
A csúcsmodellek mellett a gyárak hoztak kisebb verziókat is, amelyeket még mindig nem neveznék softchoppenek: a Honda V45 se ment éppen rosszul 750-es V4 blokkal (12,2 negyedmérföldön), a Yamaha Maxim-X is hasonló kísérlet volt.
A kis V-Maxnek nevezett Yamaha FZX 750 (amerikában FZX 700 Fazer) pedig még formára is igen jól sikerült, amellett, hogy ötszelepes, előredöntött, a közepes fordulatszámon növelt nyomaték érdekében 95 lóerősre fojtott szupersport-eredetű blokkjával simán megy úgy, ahogy kinéz: 11,6 negyedmérföldön és 220 feletti végsebesség . (Konkrétan ez volt az első japán motoros élményem utasként és majdnem beszartam.)
Yamaha FZX 750 Fazer
Hatalmas a kavalkád a típusok között, biztosan tudnék még előszedni néhányat, most csak azokat írtam le, amik rögtön eszembe jutottak. Az X4 eltűnése után a kétezres években újra előkerült a téma: a V-Max megújult, és a Triumph is óriási motorokat gyárt erre a mintára, meg persze őrült módon keverednek a stíluselemek össze-vissza.
De a dolog kezdete, az ősei a nyolcvanas évek eleji, néha buta szoftcsoppernek nézett bivalyerős típusok.
Jó motorok voltak? Nem hiszem. Míg a szoftcsopperek nagy előnye a kényelem, a nyolcvanas évekbeli poverkrúzerek gyakran szenvednek gyenge ergonómiától. Bár van, aki esküszik rá, hogy marha jól kezelhető és kényelmes, meg persze bivalyerős volt a Midnight Specialje - ugyanis közben találtam még egyet.
Elfogadnék-e egy ilyet? Kétségtelenül. Nem csak azért, mert részesei voltak a motortörténelemnek, nem csak azért, mert visszahoznak egy darab nyolcvanas évekbeli Amerikát, hanem mert mai szemmel is van bennük valami vonzó.
