Lányom keresztelőjekor szembesültünk a helyzettel, hogy nincs elég borospoharunk. Gyorsan szóltunk pár ismerősnek, akik adtak kölcsön néhány darabot – nehogy má' szomjasak maradjanak a rokonok és barátok.
Már javában túl voltunk a templomi ceremónián, Levente atya szokás szerint kitett magáért. Békésen ücsörögtünk, a társaság egyik fele az asztal mellett politizált, a másik meg a napsütötte udvaron emésztett. Ekkor akadt kezembe ez a jawás pohár – egy pillanatra még a szívem is megállt, éreztem, akarom.
Nem tudtam kitől van, de nővérem kiderítette, hogy Éva barátnője adta kölcsön. Rendesek voltak, mert nekem adták, talán érezték bennem a szerelmet, amit a legendás cseh motormárka iránt táplálok - köszönöm, ismét.
Azóta díszhelye van a vitrinben, ha tehetem, ebből iszom a bort. Tudom, tudom, az igazi borbarát nem kortyol festett vagy csiszolt pohárból, de nem hinném, hogy ezért jutok a műkedvelő alkoholisták poklába.
