Magyarországon a birka kevéssé becsült eledel. A közhiedelem szerint büdös, de aki ezt mondja, az éljen csak rántott húson évekig. Sajnos a boltokban sem nagyon kapni, de erről mi tehetünk – a disznó-csirke-pulyka álszentháromság a mi visszafogott igényeink miatt dominál a hentespultokban.

A gyér kereslet miatt élő juhot is alig látni, efféle nyitott, bégető rakománnyal megrakott teherautókat meg soha. Az oldalkocsis motor is egyre kevesebb, éppen ezért bízok benne, hogy az alábbi videót egyik reflextroll sem tekinti majd bűnelkövetésre való buzdításnak.

Bevallom, én nagyon szeretem a birka zamatos húsát; erről ausztriai éveim tehetnek: szabadidőmben sokat ültem török kollégámnál, és figyeltem a konyhában tipródó nagyapját – Gökhan állítása szerint az öreg a Türkiye Büyük Millet Meclisi, vagyis a Nemzetgyűlés egyik hivatalos szakácsa volt, mielőtt a hetvenes években valami katonai puccsot követően kivándorolt volna. Tőle tanultam ezt a receptet:

Birkacomb, ahogy Gökhan nagyapja készítette

Kell egy szép húsú, fiatal állatból való comb. Mormogni kell fölötte törökül, ez elengedhetetlen a későbbi ízletes végeredményhez. A hosszú pengéjű kést könnyű kézzel meghúzzuk az élezővason, majd a húst ujjnyi szeletekre vágjuk és a széleit irdaljuk.

A fűszerezésnél ne essünk pánikba, és a mormogást se hagyjuk abba. Bőven kell rá frissen tört bors, rengeteg rozmaring, kömény, koriander, ízlés szerint kurkuma és persze só. Mintha mellet gyömöszölnénk, olyan érzékiséggel masszírozzuk bele a húsba a fűszereket, és ha lehet, mormogjunk kéjesebben, mint eddig.

Néhány órára tegyük hűs helyre vagy hűtőbe a birkahúst. Sütés előtt kenjük meg olajjal, majd a kertben vagy a helyzethez alkalmazkodva a balkonon grillezzük meg parázson. Érdemes mellé zöldséget sütni, Gökhan barátom nagyapja a padlizsánt részesítette előnyben amit csíkokra vágott yufkába tekert.