Az első (saját-)motoros szezon után végignéztem, mit kellett még venni a Honda mellé, hisz eredetileg az volt a duma, hogy olcsón fogok motorozni, hogy megérje. Mármint ne költsek többet a projektre, mint amennyit a nem autózással megspórolok.
Egyszer már írtam erről, már ami a fogyasztást és az egyéb motorfenntartási költségeket illeti. Azóta legfeljebb annyi változott, hogy kiderült a Xelvisről, hogy tud 3,6-ot is fogyasztani, ha akar. És közben országúton közlekedik. Amúgy városban tartja magát a 4-4,3 tartományhoz, ami szintén nem rossz.
Így, a szezon vége felé közeledve az emberfenntartás költségeit is át akarom nézni, és néhány fura szempontot érdemes figyelembe venni azzal a pár cuccal kapcsolatban, amit vettem. Persze ez nem jelenti azt, hogy mindent jól választottam ki – sőt. De legalább lehet belőle okulni.
Szerencsére nem teljesen cuccmentesen indultam neki a motorozásnak. Kesztyűt már a vizsgára vettem az akkori irodánkhoz közeli motoros áruházban. Félig bőr, méghozzá nagyon finom, a többi része szellőzős szövet. Nagyon kényelmes, és bár nyári kesztyűnek tűnik, inkább nevezném átmenetinek. Úgy tíz fok táján kezd benne fázni a kezem, nem is tervezem, hogy ennél nagyobb hidegben motoroznék. 2006-ban vettem, ekkor olyan hétezer forint körül volt. Azt hiszem, nem volt olcsó, de nagyon gyorsan kellett megvennem, és mivel tényleg jó, nem bántam meg.
Nemrég valamiért nézegettem, és látom: ebbe bele van préselve egy Difi felirat. Tudom, ez egy márkanév, ez valami jobb cucc. Azonban megfogadtam, hogy nem vagyok hajlandó név alapján vásárolni, csakis azt veszem figyelembe, milyen a termék. Tehetem, mert nem vagyok elég tájékozott, és nem is akarok különösebb energiát fektetni abba, hogy betanuljam, mi a menő. Egyszerűen azért, mert nem szánok az egészre sokat, sőt. Márpedig a márkákat arra találták ki, hogy levegyék a hobbimotorosokat, akiknek valamiért imponál, hogy GSX-R-nek öltöznek. Én kifejezetten olcsó dolgokat veszek, amelyek – így vagy úgy – szarok. És ha már szar, legyen rettenetesen olcsó, mert a kicsit olcsó is pontosan ilyen puruttya vacak.
Haladjunk tovább a sorban. Bukósisak, tavalyról. Lidl gazdaságos, kínai gyártmány, volt vagy 13-14 ezer forint, ami tavalyi árszinten jó vétel volt. Felnyitható az állvédője. Az idén már olcsóbban is lehetett ilyesmit (értsd: kínai bukót) venni, mivel letérdelt a motoroscucc-piac. A Lidl 2010-ben egy másik, jobb, szebb és beépített napszemüveggel rendelkező modellt árult, ami igényesebben is volt megcsinálva, most láttam valamelyik boltjukban, 11 ezer körüli áron.
Az én típusomat egyébként máshol is fellelni. Tavaly ott figyelt a Keeway képviselet polcán, de most nem találtam a weblapjukon. Lehet, hogy tévedek és rosszul láttam, bár az ember megismeri a sisakját. Ellenben hírszerkesztőnk felfedezte a tutira azonos Motowell FU-2-t. Bár a neten azt írják, hogy 18 ezerbe kerül, a boltban biztos odaadják olcsóbban, ha a Lidlre hivatkozik az ember... Igaz, itt legalább van színválaszték (fekete-szürke-fehér), szemben a diszkonttal.
A sisak nem egyértelműen rossz, csak félig. Például, az állrésze nyöszörög picit, és nem kifejezetten csendes. Mivel úgyis zömében városban szaladgálok, a zaj nem elviselhetetlen.
Úgy 110-től viszont használhatatlan. Teljesen becsukott plexivel a menetszél elkezdi kiszívni az ember agyát a fülén keresztül. Igaz, a Xelvis esetében az is baj, hogy a fejem pont az idom keltette turbulencia közepén van. Ha kinyújtózkodok, és a sisak kikerül ebből a zónából, szép, egyenletes surrogássá szelídül a hangzavar. Apró probléma, hogy alulról elég gyakran bekóvályog egy-egy bogár, és a csat állítása meglehetősen primkó, állandóan kilazul az állheveder, és újra kell állítani.
Viszont a felnyitható állrész zseniális találmány. Egyrészt, nem kell mindig levenni az emberekkel való érintkezéshez, vagy például iváshoz. A sisak nem túl nehéz, 1650 gramm, a márkásak sem könnyebbek. Igaz, valamivel terjedelmesebb, mint egy sima állvédős bukó, ezért sok robogó rekeszébe már nem fér be. A plexit kivenni egyszerű, nem karcosodik, nem igazán hajlamos a párásodásra sem. Adtak hozzá pótplexit, meg zsákot is.
Talán nem L-est kellett volna vennem belőle, hanem egy passzentosabb M-est, mert a belső párnázat tényleg tömörödik kicsit, és elkezdett a sisak picit lötyögni. Ezt be kell kalkulálni vásárláskor. Most egy M-es vaskosabb arcpárnája van benne (ez volt a dobozban tartalékban, össze-vissza kavarodnak a cuccok a Lidlben...), így azért nagyjából jó.
Az utolsó Honda előtti vétel az esőruha volt. Könnyűen ment az otthoni PR is, hisz az én okos feleségem (aki rendkívül csinos is) elfogadta, hogy amikor Árpád mindenféle robogók kipróbálására kényszerít, ne ázzak meg. Ez is lidlis, volt valami hatezer forint. Azért itt vettem meg, mert ők kezdték először akciózni. Örök tanulság: amit egyszer akciózni kezd a Lidl, az hamarosan lesz az Aldinál is. Ha nem tökéletes, érdemesebb kivárni a másikat, rosszabb biztos nem lesz, viszont előfordulhat, hogy jobb.
Így lett kezeslábas esőruhám, pedig ez nem olyan praktikus, mint a kétrészes: amikor az ember venné fel, mindig elakad a protektorokban. Ez még otthon felvéve nem akkora gond, viszont ha elkap a zápor menet közben, akkor börleszket lehetne forgatni rólam.
Először is: szakadó esőben nem veszed le a bakancsot, és még kapkodsz is. Én az első alkalommal téptem szét így a lábrész bélését, ami a következő alkalommal még viccesebb volt. Petőfi-híd, dugó, zápor. Hová csusszant be a lábam? Persze, hogy a bélés és a külső anyag közé. Eltelt kis idő, míg fél lábon ugrálva rájöttem, mi lehet a gond.
Eztán jön a következő szívás, a felső rész felvétele. Nekem már a kabát könyökprotektorjánál meg szokott akadni, ami azért jó, mert aztán se föl, se le, még a kezeimet sem tudom használni. Ja, és közben lent vágja a tökömet, minél inkább akarok szabadulni, annál jobban. Eztán a David Copperfieldtől ellesett hullámzó izommozgással felküzdöm valahogy a vállprotektorig a cuccot, majd kidolgozott hátizmaimat az eddigi homorításból átfeszítem domborításba, és jó esetben már rajtam is a hacuka.
Az egész úgy néz ki, mint amikor egy kezdő szabadulóművész az első kunsztot tanulja, ami nyilván tetszik a közeli droszton unatkozó taxisoknak. Belülről ez azért nem ennyire vidám, mindig attól félek, hogy eldőlök és még a sárban is meghempergek, gúzsba kötve. Gondolom, ilyenkor a járókelők segítségét kéne kérnem. Ami így szarrá ázva még kínosabb szitu, pláne, hogy eredetileg az volt a cél, hogy ne legyek csurom víz. Még szerencse, hogy amúgy kényelmes az overál.
Ezek után senki sem csodálkozik ugye, hogy kis eső kedvéért elő sem veszem. A Xelvis ugyanis olyan jól eldobja a menetszelet, hogy egy darabig alig jut rám víz, és a nadrágról az alulról érkező meleg légáram le is szárítja azt a pár cseppet. Kicsit kerülgetett a guta, amikor két héttel később az Aldi prospektusában ugyanennyiért kétrészeset láttam.
Hozzáteszem, azért nem ennyire kritikus ez az esőruha-kérdés. Nem futár vagyok, és nem megrögzött motoros. Ha elromlik az idő, alapvetően kocsival megyek az irodába, és kész. Megnyugtatásnak ott van az ülés alatti rekeszben, így legalább elindulok reggel motorral úgy is, ha délutánra esőt jósolnak. Többnyire elmarad, vagy ha nem, akkor eláll. Szóval kábé az a szerepe, mint a fényvisszaverő mellénynek a kesztyűtartóban: van. És olcsó volt.
Már biztos sokan fontolgatják, hogy bekommentelik: ilyen cuccokban tilos motorozni. Én erre azt mondom, hogy ezek a Lidl/Aldi, és majd a később felbukkanó Louis is, német márkatermékek. Nem a világ legjobb cuccai, de a németek arra azért odafigyelnek, hogy a termékük ne süllyedjen a szemét szintjére. Úgyhogy akinek csak erre futja, szerintem nyugodtan vegye meg. Kicsivel drágábban sem kap lényegesen jobbat, csak sokkal többért.
Ugyanakkor, ha valakinek van 170 ezre sisakra, nyugodtan vegye meg, miért ne? A csapdák a közepes árszintű, de márkás cuccok között rejtőznek. Igaz, nekem is lett véletlenül márkás cuccom. A tavaszt letudtam kölcsönkabátban, de nyárra mindenképp akartam venni egy hálós dzsekit. A kajálóhelyünk mellett van egy drágacucc-bolt, gondoltam, benézek, milyen is egy ilyen. Baowah is jött segíteni.
Kérdezi a csaj, mit keresünk. Mondom, hogy csak nézelődünk, ahogy az árakat nézem, nem veszünk semmit. Csak erősködik. Megmondom. Kérdi, mennyit szánok rá. Maximum húsz rugót. Hát, annyiért tényleg nincs, de valahonnan előhúz egyet huszonháromért. Az én méretem, piros, azaz elég feltűnő a forgalomban - ilyet akartam, utálom a sok fekete motoros kabátot. Látja a csaj, hogy tetszik.
"Előre szólok, hogy ebben fázni fogsz 25 fok alatt." Mondom neki, hogy pont ez a cél. Továbbá, ne menjek reklamálni, hogy szétszedte valami tépőzár, vigyázzák, mert ezt nem bírja a finom anyag. Oké, megbeszéltük. Árpád meg megnyugtatott, hogy ez valami rendes márka, a kabát tele volt kandzsis címkékkel.
Bevittem a szerkesztőségbe, pont arra járt Karotta. Mesélem neki, mit vettem.
- És milyen?
- Valami japán - Karotta szeme felcsillan, elvégre japánmániás - valami RS Taichi...
- RS Taichit vettél?! Most irigykedek.
A végén kiderült, hogy ez valami menő cucc, pedig csak azért vettem meg, mert tökéletesen passzol rám, jó a színe és kényelmes. Lehetett volna olcsóbbat találni, de ez annyira jó, hogy az elképesztő. Egyébként 25 fok alatt tényleg fázom benne menet közben. Volt hozzá nyolcezerért egy alávehető melegítő bélés, de nem vettem meg.
Vásárlásaimat egy mágneses tanktáskával folytattam, ez Louis márkájú. Egészen csinos, kicsi, mindössze három mágnespogácsa tapasztja a tankhoz. Ez sem hibátlan, de tökéletesen működik: nem túrázáshoz termett, de elég nagy ahhoz, hogy az ember behajigálja a napi dolgait. Egyetlen problémám az, hogy a külső zseb cipzárja alul van, ha a táskát a fülénél fogja az ember. Persze, már sikerült elfelejteni behúzni, és mindent kiszórni. Ha jól emlékszem, négyezer, vagy négyezer-ötszáz lehetett, és adtak hozzá zuhanysapkának látszó esővédőt, meg hevedereket is, ha az ember nem mágneses felülethez szeretné rögzítni. Ennek a csatjait rövid úton levágtam róla.
Akartam venni egy pár térdvédőt is, ez volt a vége a fegyverkezésnek: ennél jobban nem vagyok hajlandó rettegni a motorozástól. Ezen húztam fel a legjobban magam. Mindegyik akkora, mint egy művégtag, amikor az elsőt megláttam, azt hittem, valami gyógyászati segédeszköz boltba mentem be. Van belőlük csuklós kivitel is, de ezekből az olcsóbbak annyira kotvány módon vannak megcsinálva, hogy az dráma. És csak hajlított térddel lehet viselni őket, de én nem akartam úgy járni, mint aki összecsinálta magát.
Volt még valami gumiszerű csodaanyagból készült térdvédő, de azért 16 rugót kértek. Ennyiért még kis demonstrációt is tartottak a boltban: a csodaanyagból készült golyót leejtve az egyszerűen ott maradt a padlón, annyira jól nyeli el az ütéseket. Tetszett, nem is volt akkora, mint a többi, de nem szántam erre ennyit. Így ismét a "szart csakis olcsón"-elv győzött: az IMET saját márkás térdprotektorát vettem meg, mert semmivel sem volt rosszabb, kényelmetlenebb, vagy rondább a hat-nyolcezreseknél. Négyért.
Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy üzenjek az ilyen vackok gyártóinak. Hátha.
A térdprotektort tépőzáras szalagokkal rögzíti az ember a lábára. A tépőzárnak ugye két oldala van: az egyik puha és bolyhos, a másik viszont kis kampós és szúrós, ez kapaszkodik a puha oldalhoz. Ahogy elnéztem, tízből kilenc esetben a szalag szabad végén van a kampós rész, így ha rövidnadrágban venné fel az ember, elviselhetetlenül szúrja a bőrt. Továbbá, le- és felvétel közben a szalagok minden szövethez odaragadnak, és kikezdik azt. Még saját magukat is. Vajon miért nem fordítva varrják fel a tépőzár két oldalát, tehát a ragadós oldalt a protektorra, és a puhát a szalag szabad végére?! Azért, hogy érezzük, olcsó volt? Vagy csak simán idióták? Nem tudom, de érdemes erre odafigyelni vásárláskor.
Az utolsó 100 komment: