Dobfékkel hogy állsz meg százkilencvenről?

Nem volt mindig a német motorkerékpár-gyártás királya a BMW - kellett rájönnöm az Audi-múzeumban. NSU, Zündapp, Sachs: ezek a márkanevek azért még beugranak a magamfajta japánmotor-buzinak is, de a DKW-ről valahogy mindig a Wartburg-hangú púpos pömpörgők jutnak eszembe. Pedig a húszas, harmincas évek fordulóján a Dampf-Kraft-Wagenről, vagyis gőzerővel hajtott kocsiról elnevezett márka volt a legnagyobb motorkerékpár-gyártó a világon.

Mivel az 1932-ben alapított német autós nagykoalíció, az Auto-Union, oszlopos tagja volt a DKW, a mára Audivá nőtt - vagy sorvadt - vállalat úgymond saját halottjának tekinti. Ennek köszönhetően a Wandererek, Horchok, Audik között a holt teret többnyire DKW motorokkal töltik ki az ingolstadti múzeumban. Amikor nemrég ott jártam, legalább annyi időt töltöttem ezek fölé görnyedve, mint a pléhdobozok mellett.

Wanderer "Sicherheits-Zweirad" 1888-ból. Nem lehetett annyira rossz, hogy ekkora szerszámkészlet kelljen hozzá.

Az első kiállítási darab, amin megakadt a szemem, ráadásul nem is motorkerékpár volt. Remélem, megbocsátja a sebesség oltárának istene, hogy elsőként egy biciklivel mutatok be áldozatot előtte. Ha leszednénk az 1888-as Wanderer „biztonsági kerékpárról” a karbidlámpát, meg a három rugóval felfüggesztett nyerget, elsőre nem mondanánk meg, hogy túl van a százhúszon. De nem tudtam volna meg ezt, ha nem csúszik ki egy hangos lol a számon, amikor megláttam a gyári szerszámkészletet. Annyira groteszk az akkurátusan a vázra csavarozott szerszámdoboz, amelyben nem csak pumpa meg csavarkulcsok, de olajozó is készenlétbe van helyezve, hogy muszáj volt közelebb mennem a később luxusautókat gyártó német márka első járművéhez. Nem bántam meg: olyan precízen kimunkált gépészetet vonultat fel ez a motor nélküli kerékpár, hogy szívesen elküldenék minden kínai robogókonstruktőrt egy tanulmányútra Ingolstadtba: ha mást nem is, legalább ezt a bringát nézzék meg közelebbről.

Burgman-ős: DKW Lomos, 1923

A DKW Lomos-t viszont inkább nem mutatnám meg nekik - a végén még kedvet kapnának egy ilyen torzszülött gyártásához. 1923-ban, úgy tűnik, meglehetősen kísérletező kedvükben lehettek a német konstruktőrök. Sesselradnak, szabadon fordítva bringafotelnek hívták ezt a magnéziumöntvény vázzal gyártott másfél lóerős 150 köbcentis kétüteműt. Az ötlet ebben a formában idiótaságnak tűnik, főleg az autós pedálokkal a trepnin, de ha belegondolunk, a Burgmanek ősét tisztelhetjük benne.

A legnagyobb DKW-k, 1936-ból

Ne bohóckodjunk tovább, a DKW nem ilyen kreténségekből adta el a nagy darabszámokat. Az SB 500-as már közelebb áll ahhoz, amit ma jó motornak gondolunk. 500 köbcenti, kéthengeres kétütemű, dupla fényszóró, három gangos váltó a tankra szerelt váltókarral - többet sejtet a látvány, mint 115 km/h végsebességet. Igaz, 1936-ban még inkább közlekedési eszköznek használták a nagymotorokat, mint élvezeti cikknek. Rendben, lehet, hogy van azért némi átfedés a kettő között.

DKW US 250, 1939-ből. Három darab készült belőle.

Kőkemény versenygép viszont az 1939-es US 250. Három darabot gyártottak ebből a 35 lóerős, 250 köbcentis, forgókompresszoros kétüteműből. Áhítattal borulok le a formája, stílusa előtt, de furcsa, hogy ilyen antik kialakítású futómű volt akkoriban az egyik legjobb versenymotoron. Annyira kihegyezett konstrukció volt, hogy csak időmérőkön és rövid távú versenyeken használták, hosszabb futamokon nem kockáztatták, hogy elszálljon a technika.

1945-ös DKW NZ 350/1

De 39 után már nem sok versenyt rendeztek Németországban - más célra fogták be a motorkerékpárokat. Bármennyire is elítélendő a felhasználásuk, a mai napig sok rajongója van a második világháborúban használt járműveknek. Akár Kübelwagen, akár sivatagi oldalkocsis BMW, mindegyiknek külön fanatikus tábora van. Kevesebben tudják viszont, hogy a DKW is gyártott motorokat a Wehrmachtnak. Az NZ 350/1-et például át kellett alakítaniuk öntöttvas-hengeresre, mert akkoriban annyira nehéz volt beszerezni az alumíniumot. A feliratok különösen szórakoztatóak mai szemmel, bár a Szaharában adott esetben életmentőek lehettek. Negyedikben ne menj 40 km/h alatt - figyelmeztet a keretes szöveg a tankon, de a légszűrőn is feltüntették, hogy minden tankolásnál ki kell üríteni.

DKW RM 350 - a leggyorsabb német versenymotor 1953-ban

Az igazi döbbenet számomra akkor is a 350 RM volt. Háromhengeres kétütemű V-motorjának jellegzetes hangja miatt az éneklő fűrész ragadványnevet kapta. Tizenkétezret forgott, 38 lóerőt adott le, és 190 km/h-ra gyorsította a kézzel kalapált alumínium tankos versenygépet. Hogy a dobfékek hogyan bírták a strapát a korabeli versenyeken, nem is akarok belegondolni. 1953-ban ez a motor számított az abszolút leggyorsabb német motorkerékpárnak.

Hogy alig tíz évvel később miért kellett végleg eltűnnie az egykor a BMW-nél is nagyobb motorkerékpár márkának, az már inkább a történelemkönyv témája. Ha nem esik keletnémet területre a motoros részleg központja, lehet, hogy a kék-fehéreket a zöld-fehérek a mai napig szorongatnák - feltéve, ha időben felismerték volna, hogy a kétütemű koncepciójuknak középtávon nincs jövője.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr912222909

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bazsi(HUN) 2010.08.15. 12:21:42

Én nem csak a kínaiaknak hanem az összes konstruktőrnek "megmutogatnám" azt a biciklit!:D Lehet példát venni...

Az US 250-en az a hűtő... csodásan meg lett tervezve! Nem egy ocsmány doboz, formásan a vázhoz van tervezve a tartója! Ezek még műremekek voltak!

Mondjuk nekem speciel a 31-es kép 350 RM-je kellene...:D Azt merném használni!:)
Jók ezeken a gépeken nyáladzani...:D

stofilol 2010.08.15. 12:42:36

remek összeállítás, mindössze pár dologba kötnék bele:

az utolsó mondatba! hatalmas tévhit!!

verseny körülményekre, igenis a kétütemnél nincs kiválóbb megoldás!
kevés és olcso alkatrész, extrém egyszerü és gyors szerelhetőség, arányában legalább 30-40% több teljesítmény, és ami talán legfontosabb, sokkal kisebb helyigény, negyede tömeg 4ütemhez képest.

addig amig a motorsport nem az utcai motorok reklámjáról szolt (holott, csak laikus hiszi azt hogy a GP motor ugyanaz, vagy akár bármi köze is van az utcaihoz),és cirkuszról, ésa kamu képmutató emisszió hisztiről, hanem szintisztán a versenyről, addig senkinek esze ágában nemvolt 4ütemüt elővenni, 500ccm alatt pláne nem. (oké, kivétel a honda, de ők betegek)

motocrossban, mai napig 2ütem visz mindent. ( tessék összehasonlítani a tömegeket, teljesítményeket, tartóssági üzemórákat, és felújítási alkatrészárakat, és tessék csodálkozni!)

K.teknőc · http://www.homlokzatihoszigeteles.hu/ 2010.08.15. 13:48:30

Azért azt a tankot kalapálni kellett. Szép munka. Sztem a régi dobfékek nem olyan rosszak, mai napig megállítják az autót... :D

lally 2010.08.15. 13:49:02

stofilol:

És senki se jöjjön azzal, hogy a 2x akkora négyüteműhöz kell hasonlítani, mert az faszság :)))
Nesze, itt van 250 ccm, hozzál ki belőle valamit, mellébeszélés nélkül. :D

stofilol 2010.08.15. 13:59:45

@lally:

van rá példa: Honda, de mondom, ök betegek :D

world.honda.com/MotoGP/history/RC166/

érdemes goodwoodos videokra is ráguglizni... 250ccm 68+ lóerő, 18000rpm

más összevethető 4ütemüt nemtaláltam-nemtudok 250 2ütemhez :D

igen, nagyábol ez a mai 250 2ütem cross átlag teljesítménye, egy kis háhitáska méretü blokkból :)

zotyesz66 2010.08.15. 14:17:19

NZ350 II. VH-s gép. Ugyan melyiknek NEM volt akkoriban öntöttvas hengere? Legfeljebb a versenygépeknek. Ennek a motornak az a furcsasága, hogy maga a motorblokk készült öntöttvasból. Szerintem elírtátok.
És persze ennek a gépnek a másolata az IZS49, ha jól tudom.

stofilol 2010.08.15. 14:24:18

@zotyesz66:

igaza van!

csak a 2. világháboru alatt-után volt vasbol - az egész blokk -, az aluminium hiány miatt, nemcsak eza tipus ha joltudom.

( progapangda anno azt mondta, azért, hogy ne lehessen átlőni ! )

Krisi 2010.08.15. 14:25:01

ha a sebesség oltárának istene nem is, de én mindenképpen megbocsátom azt a biciklit, gyönyörű darab, jópár évvel meglőzte a korát. azt gondolom nem írták oda, hogy fix hajtású volt-e vagy kontrás, pedig érdekelne :)

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.08.15. 15:02:12

Jól látom, hogy az US 250 kéthengeres, és hengerenként ikerdugattyús? Az 4 dugattyú, meg hozzá a csúszólapátos kompresszor, a magnézium blokköntvények...

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.08.15. 15:04:06

Az Izseken sokáig ugyanilyen kettős, olajtükrös légszűrő volt, mint az NZ 350-en.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.08.15. 15:07:14

Láttátok, hogy az 50-es évekbeli TT versenymotornak 7500 és 10000 között van a terhelhető fordulatszám tartománya?

zotyesz66 2010.08.15. 15:25:05

@stofilol:
Nem is állítottam mást :)
Ő azt írta, hogy a henger öntöttvas, márpedig akkoriban nem igazán használtak aluhengert sehol sem. Viszont a Zündapp/BMW alu blokkos maradt továbbra is.
Úgy látszik, azokat szabad volt átlőni :)
A versenymotor (TT) amennyire tudom (Ternai könyv) nem volt háromhengeres, a harmadik hengernek látszó tárgy kompresszor volt.

zotyesz66 2010.08.15. 15:27:09

De nem, mégsem, ott a gyertya a hengerben... :S

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.08.15. 15:33:26

@zotyesz66:
Abbiza háromhengeres.
Amelyik töltődugattyús volt (Ladepumpe, vagy hogy hítták), annak egyiknél a blokk alatt függőlegesen, másiknál a blokk előtt, vízszintesen állt a töltőhenger. A töltődugattyú nem csinál mást, mint a megfelelő pillanatban növeli majd szűkíti a forgattyúház térfogatát. A függőlegesen lefele lógó kicsit az alternáló tömegek kiegyensúlyozásába is beledolgozik.

Rollende Landstrasse 2010.08.15. 16:56:22

@Krisi: Kontrás volt. Erre utal a hátsó agy vastagsága, és látszik a kontrafék kitámasztókarjának bilincse a vázon.

Quattroman 2010.08.15. 17:00:37

@Krisi:
nézd meg alaposan a képet, látni fogod a kontra rögzítőkarját és a felfogatóbilincsét a vázon.....

Quattroman 2010.08.15. 17:12:09

az utolsó képen állat a külön dúsító billentyű a három hengernek.

laverdasfc 2010.08.15. 17:16:11

DKW = Des Knaben Wunsch (A fiúcska álma), ahogy nem hivatalosan hívták

Pasas 2010.08.15. 17:34:39

Az a hűtött dobfék nem semmi.

!!!MegaStorm (törölt) · http://www.pbcomputer.hu/ 2010.08.15. 18:25:50

@Bazsi(HUN):
az US 250 hűtője pont egy doboz, semmi formatervezés nincs benne, csak ügyesen van elrejtve ;)
Nézd meg alaposabban, látni fogod te is.

Bazsi(HUN) 2010.08.15. 18:48:49

@!MegaStorm: Azt látom, de a felfogatása szép! Ezt mondtam a kommentben is...:)

Krisi 2010.08.15. 18:53:41

@Rollende Landstrasse: @Quattroman: köszönöm a válaszokat, nekem is ez lett volna a tippem. csak nem voltam benne biztos hogy ilyen régóta van kontra, van még mit tanulnom :)

MrAC 2010.08.15. 19:04:02

Nem értem mért akar mindenki megállni?
Lassulni is elég...

MrAC 2010.08.15. 19:08:06

Mért akar mindenki megállni?
Nem elég csak lassulni?

GERI87 2010.08.15. 19:08:21

addig senkinek esze ágában nemvolt 4ütemüt elővenni, 500ccm alatt pláne nem. "

Azért ne ajnározzuk annyira a 2T-t.
A használható fordulatszám tartománya a 4T-nek jobb és ez is számít.

"motocrossban, mai napig 2ütem visz mindent."

Vagynem.
kezelhetőségben a 4T jobb itt is.
Egy profi persze jól bánik a kétütemüvel.

"addig amig a motorsport nem az utcai motorok reklámjáról szolt "

Miért szerinted a reklám nem fontos?
A versenyek mindig is arról szóltak hogy melyik gyártó mire képes.
Ha utcai kínálatban nincs 2T gépük akkor minek versenyeztessenek olyat???
A potenciális vevő leszarja hogy pl a Honda jó versenyen 2T be ha nincs a kínálatába olyan....
lehet hogy a GP technika nem kerül egy az egybe utcára de a fószer csak azt látja hogy a gyárnak fasza 1000-es gépei vannak és lehet vesz egyett.

Szerintem sokkal nagyobb hülyeség hogy csak pl Honda blokkal szerelt vassal lehet versenyezni és a pilóta a lényeg.
Mert én pl leszarom hogy XY mennyire jó,
merthát a faszit vegyem meg azt motorozik helyettem?:)
Engem az érdekel hogy a gyár mit tud kihozni egy versenyen.

Phrascarica 2010.08.15. 19:10:42

@Krisi: persze fixis ősbringa:D Már akkor rájöttek hogy az örökhajtósnak leáldozott :)

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.08.15. 20:11:13

Anno a hetvenes években a Benellik, MV Agusták Suzukik,Yamahák, Kawák, stb mind dobfékesek voltak. Legfeljebb két kulcsosak de vígan megálltak magasabb sebességről is. Tán még a nyolcvanas évek elején is volt dobfékes versenymotor.

lally 2010.08.15. 20:36:54

@GERI87:
Grrrrr...Szídtad a kéttét???? :D

Beard 2010.08.15. 21:12:58

Jó a cikk, gratulálok!

GERI87 2010.08.15. 21:16:37

@lally: Bezony ám.
Amúgy ha már dobfék akkor télleg legalább kétkulcsos legyen.
Volt múltkor cikk a 750-es a Hondáról, na annak is elférne egy olyan.
Lehet javítana az adagolhatóságon ha már tárcsán sporólnak.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.08.15. 21:17:39

a bringa mindent visz. 1888-ban kitalálták és megépítették "a" kerékpárt.

Cymantrene 2010.08.16. 04:59:44

@triumphator: Pontosabban lefordították németre Starley angol mérnök 1885-s Rover-jét. Az volt az első kereskedelmileg sikeres "biztonsági kerékpár". Az még nem gyémántvázas volt, inkább egy női váz egy alsócsővel, de már az az ötlet is megvolt kevésbé sikeres rokonaiban, 1-2 éven belül az lett a standard.
A Wanderer tényleg a Rover német fordítása (vándorló, kóborló). A szerszámkészlet meg nem az útikészlet volt, hanem az összes karbantartáshoz szükséges szerszám. Amit a Csepelekhez adtak két lapos biciklikulcsot, azzal is meglehetett csinálni mindent a gépen, bár elég kényelmetlenül (küllőkulcs nem volt rajtuk, a fene egye meg, és azt elég nehéz volt keríteni. talán nem tudták volna elég pontosra vágni sajtolással, azért hagyták le).

Kopasz Szuzukis 2010.08.16. 07:39:14

Azért a DKW még egy ideig továbbélt, sőt némi politikai felhanggal egy másik márkának is injekciót adott a fellendüléshez. Ugyebár eleinte (asszem 1949-től) IMZ majd később MZ néven újjáéledt a gyártás a keleti gyárakban. Eleinte az RM-széria gépeit gyártották (pl. a 2ütemű boxer 350-est is). Csak később indult be a fejlesztés. Ami azután a versenyosztály főtervezőjének disszidálása után erősen megtorpant. Ugyanis a főmérnök úr a teljes fejlesztési anyagot "véletlenül" magával vitte. A Suzukihoz. Ezután gyártott is a Suzuki olyan 3hengeres 2üteműt, hogy ihaj!

zotyesz66 2010.08.16. 08:19:52

@Kopasz szuzukis: Nem a főmérnök (Walter Kaaden) lépett le, hanem a versenyző, Ernst Degner, és csak a motort vitte, ami teljesen elég is volt a Suzukinak.
www.168ora.hu/tudas/suzuki-mz-honda-ocskay-zoltan-ernst-degner-szabo-ii-laszlo-motorversenyzes-stasi-48274.html
A verseny MZ-k rettenetesen gyorsak voltak, de nem igazán megbízhatóak köszönhetően a mágnesgyújtásnak. Az anyagminőség sem volt az igazi, spórolni kellett a versenyen a motorokkal, de még így is jó esélyesek voltak.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.08.16. 10:58:13

@zotyesz66:
Ehhez még annyit, hogy Kaaden a Wernher von Braun-féle rakétamotor tervező csapat egy morzsájából, ötletéből építette fel a verseny MZ-t és a versenyosztályt.
Figyelt, alkalmazott és továbbfejlesztett.

zotyesz66 2010.08.16. 13:19:43

@bervas: erről nem tudtam, hiányosak az információim :)
Mindenesetre úgy 10 éve (vagy több) még volt Visegrádon veterán hegyi felfutóverseny. Ott láttam Szabó II Lászlót, kihozott két ilyen MZ-t; egy 125-öst és egy 250-est. Brutálisak. A hangjuk főleg. Azért az egyiknek elfosta magát a mágnesgyújtása.

alte trottel 2010.08.16. 14:59:25

Das Kleine Wunder

Én még így hallottam Apámtól.

lally 2010.08.16. 15:10:09

@zotyesz66: '92-'93-ban lehetett Ott álltam mellette indításkor, fasza volt.

szunyii 2010.08.16. 16:07:58

Nem értem ezt a dobfék fikázást.
Abból is lehet jót csinálni.

ZsoltK 2010.08.16. 17:15:52

@zotyesz66: nem vitte a motort. Hengereket, dugattyúkat, néhány egyéb alkatrészt igen, de a motort nem. Nem is tudta volna.
Az MZ újítása annó a rezonátorban volt, ez volt az a tudás amit Degner a Suzukinak átadott. Meg persze sok egyebet is, de ez volt a legfontosabb.

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.08.16. 20:56:43

@ZsoltK:
A rezonátor és a forgótárcsás vezérlés. Ez a két gyakorlati dolog lehetett fontos. Nem véletlen maradt az RG500 az utolsó szériáig forgótárcsás.
Nagy fordulatú membrános szívású motorok akkor lettek, amikor a japánoknak sikerült megfelelően fáradástűrő rugóacélt kikísérletezni. (A Hofherr traktor is membrános szívású.)

Nomeg az egész áramlástani alapú szemlélet is fontos lehetett, amivel Kaadenék megalapozták a modern kétütemű motort. A háromhengeres DKW-n még csírája van a rezónak. Ugyanekkori MZ-ken már ott a rendes diffúzor-henger-konfúzor alak.

Grg76 2010.08.17. 19:51:08

Hmm... és az NSU Delphin3? Nem az volt a leggyorsabb?

stofilol 2010.08.17. 21:13:03

@GERI87:

hülyeségeket beszélsz, előjőtt a másik nagyonnagy tévhit.

a két ütem kis használható nyomaték tartománya.

kicsinek tünik valoban, mert esetek nagy % ában, csak versenysortban, és ott is ojan dimenziokban kihegyezetten használják öket, amire tubos benzines sem lenne képes.

értsd, 125ccm 75+ lóerő. ( literteljesítményre kiszámoljuk, eléggé vad, nem ? ) hasonló literteljesítményre húzva, a 4ütem hasonló, sőt roszabb nyomatákkal rendelkezik. eleve konstrukciojábol fakadóan ... nemsi részletezem

ijen esetekben senki ne várja el hogy nyomatékos legyen 4000 fordulat tartományban.

japán bácsi, feltalálta a power szelepet és membrános szivást, és ezzel megoldódott mindent, 3-4-5 ezres fordulat tartományt huznak ugy, hogy r1 után is pislogsz.

amenyiben nem hiszel nekem, nemis kell. keress motorostalálkozon egy rgv 500 as suzukit, vagy 400as nsr-t, vagy ülj rá egy akármijen 250es crossra, esetleg osztrákoknál menny el egy maico 685 tesztkörre ( supermoto, 1henger rotax 2ütem 700ccm 80ló @ 5200, 98nm @ 4200 , 109kg ), utána tessék csipogni nekem :)

bervas · http://mt10.blog.hu 2010.08.18. 20:37:36

@stofilol:
A kétüteműnek pont olyan a használható nyomaték tartománya, amilyet terveznek neki. Ahogy a négyüteműnek is.

Egy kétütemű 500-as Kawasaki alul lepkefing, aztán felül egyszer csak begyújtja a rakétákat. Egy kétütemű 500-as Suzuki ötödikben 2000-től húz, cserébe fent nem olyan hegyes.
Hangolás kérdése.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása