Viszonylag nehéz időszakot zárhat le a szerkesztőség. Fellélegezhetnek, mert már nem keresek motort, nem szívom tovább a vérüket, vettem egyet. Egy 94-es Hondát, szigorúan közlekedési eszköznek. Ha ezres lenne, 145 lóerős lenne. De ez csak 250-es. Mégis, mindenki átkozottul lelkes.
Az egész ott kezdődött, hogy az előző lakó elég vacak fürdőszobát hagyott rám. Rózsás csempe, ócska kád, kusza elektromos rendszer. Még kézmosó csap sem volt, a zuhanyrózsát lehetett a mosdókagyló fölé rögzíteni, úgy-ahogy. Továbbá elfelejtett fűtésről is gondoskodni.
Időközben megnősültem, gyerekem született. Amikor a baba már nem fért el a kis kádban, a fürdőszobában kellett fürdetni, ami, télen olyan edzettséget és immunrendszert feltételez egy másfél éves porontytól, amivel nem rendelkezik. Szóval, a fürdőt fel kellett újítani, sürgősen.
Nem tűnt túl politikusnak, de a riasztó csempe-, vízcsap- és kádszámlák rémének feltűnésével párhuzamosan megkezdtem az aknamunkát otthon, hogy megágyazzak a leendő motorkerékpáromnak. Mert szükség van rá, kétségtelen. Amióta az Index elköltözött Óbudára, kész vagyok. Előtte már jártam öt évig a környékre dolgozni, utáltam, de az legalább a Hajógyári-sziget volt, fákkal, madarakkal, tágas parkolókkal és éji rovarok tömkelegével.
Ez viszont a Flórián tér, a paneldzsungel közepén, aminek egy csepp vonzereje sincs – ahogy parkolóhelye sem. Hogy még jobban szeressem, Pesterzsébetről valamelyik hídon és a Budai Alsó rakparton kell ide jönni, ami jó dolog éjjel, hajnalban, meg délben. Csak amikor munkába kéne jönni, vagy haza kellene menni, akkor borzasztó. A távolság indokolta húsz percből valahogy negyvenöt-ötven perc lesz.
Feltéve, hogy nincs nagy szívás. Ha van, akkor még több idő. Ami napjában kettővel szorzandó.
A feleségem okos asszony: tudja, hogy nem kell kapálózni, mert úgyis azt csinálom, amit akarok. Szerencsére Columbóné asszony egyszer eljött velem kocsival, és döbbenten ülte végig azon a peches reggelen, ahogy a combos dugókon át beérve, még negyedórán át parkolóhelyet keresek. Ahonnan már csak pár perc séta az iroda.
- Te ezt minden nap végigcsinálod, szegénykém?! – kérdezte szánakozva. Láttam, hogy sokat nőttem a szemében, hogy mindezt sirámok nélkül, nap mint nap nyomom.
- Hát igen... – bólintottam, elcsukló hangon.
Arról persze kussoltam, hogy ilyen káosz még az életben nem volt, mint aznap, de ennyi szerencsém nekem is lehet egyszer.
Végül megszületett az alku. Ha felújítottuk a fürdőt, vehetek egy motort.
Eleinte négyszázasokat nézegettem, japán belpiacos Yamaha XJR-t és Honda CB-t, de a legjobb vételeket elvitték gyorsan, pedig még tél volt. Akkortájt még négyszázezer forint körül megvehetők voltak. Aztán kisütött a nap, és kezdtek elszállni az áraik.
Ezekkel a belpiacos modellekkel állítólag van egy gond. Az alkatrész. Minden beszerezhető, de benne van a kalapban, hogy vagy iszonyat drága lesz, vagy lassú. Esetleg mindkettő. Mondjuk áll a motor pár hónapot. A szezon is pár hónap. Például, az XJR 400-as Öhlins hátsó lengéscsillapítói nem igazán könnyen felújíthatók, vagy az eredmény nem tartós. Újonnan: párja 400 rugó. Ha nem állítható, akkor csak 200. Vagy bontva olcsóbb, de az is meghalhat hamar.
És persze, ahány embert megkérdeztem, mindenki mást mondott. Ne vegyél ezt, mert negyvenezernél megcsapágyasodik. Vagy mert nem negyvenezer, csak ennyire tekerték vissza; vegyél amazt, mer az endúró és örökélet; vegyél kardánosat, mert csak az a jó; ne vegyél kardánosat, mert ugyan nem kell fújni, de ha valami baja van, akkor... Röviden, ha az összes ismerős tanácsainak eredője: gyakorlatilag nincs a Földön olyan motor, amit szabad lenne megvenni.
Az nyilvánvaló volt, hogy a futásteljesítmények legalább annyira valósak, mint az autóknál. Semennyire. Istenem, hogy itthon a tizenöt éves motorokban csak 20-30 ezer km van?! Kizárólag. Esetleg, ha már benne vannak a 16-17-ben, akkor már lehet 35 ezer. A negyvenezres álomhatárt úgy huszonöt év táján lépik át az itthoni, de még az olaszból frissiben behozott motorok is.
Izé. Ennyire nem rövid a szezon. Vagy csak gyönyörködnek bennük a garázsban?
Mindegy. Különben is, rohadjon meg mindenki.
Egy dolog volt biztos. A motornak nem kellene 600-650-esnél nagyobbnak lennie, az én tudásomhoz teljesítményből pedig elég 50-60 ló. Erzsébettől Óbudáig biztos. A 125-ös viszont kevés a hektikus pesti forgalomba, legalább 250 köbcenti kell. Ja, és még egy fontos dolog! Úgynevezett motorkerékpárt akarok, nem szupermotót, endúrót, choppert, triciklit. Mint kiderült, ezeket a hirdetési oldalakon össze-vissza kategorizálják nakednek, klasszikusnak, túramotornak, sport-túramotornak, túra-sportmotornak, és persze van pár hülye hirdető, aki még ezekből sem tudja kiválasztani a megfelelőt. Berakja az XJR endúrónak, meg hasonlók.
Pedig nem szeretnék bonyolult dolgokat. Egyszerűen legyen két kereke, ülése, kormánya, normálisan lehessen ülni rajta, ne csináljam össze magam, ha arrébb kell tolni, és elférjen a kocsisorok között. Nem baj, ha van rajta egy félidom. Ha nincs, akkor majd rakok rá plexit. Ennyi.
Aztán elkezdtem számolgatni. Ha 450 ezerig nézelődök, azt talán le lehet alkudni 400 közelébe. És akkor még az átírás, meg eredetvizsga, forgalmi, kötelező...még vagy 50 rugó. Persze, ha nem kell vizsgáztatni, láncszettet cserélni 40-50-ért, meg gumit majdnem ennyiért. Nem ártana venni egy motoros kabátot sem, zárat, táskát, láncspray-t. Szóval a végén a félmillió környékén leszek, várhatóan felülről.
Ekkor jött el a pillanat, hogy ki kellett fizetni a fürdőszobát.
Hirtelen úgy éreztem, hogy nem kell 600 köbcenti, még 400 sem. Elvégre nem Alpok-túrákhoz kell a motor, csak a városban elszaladgálni. Túl régit (20+) nem akartam, robogót sem, így a köbcentiből kell engedni.
Ekkor tűnt fel a Honda VT250-es. Szimpatikus volt, mert V2-es, ami azért több az egynél. A sornégyes 250-eseket állandóan üvegelni kell, aszondják, ez viszont relatíve nyomatékos. Valamennyire menni is tud, elvégre (forrástól függően) 36-38 lóerő, ami alig kevesebb a négyszázasok 50 lóerőjénél. Szép technika, összesen négy vezérműtengely, nyolc szelep, vízhűtés. Ráadásul ez a Xelvis nevű alváltozat, aminek van egy kis idom is az elején.
Igaz, ez is japán belpiacos. De ne legyünk telhetetlenek, legalább vidéki a gép, munkába járásra használták. 1994-es, itthon 2003-ban helyezték forgalomba. Stílusosan a Penny Market előtt fotózták le, a kínálati ár 350 ezer Ft. A hónom alá csaptam Lidl-gazdaságos sisakomat, meg egy volt kollégámat, Danit – az egyetlen embert, aki nem „ne vegyél...” kezdetű mondatokkal beszélt. Az ő kedvenc szavajárása a „feltétlenül nézd meg...” volt. Hát ezért.
Lementünk autóval, péntek este. Még világoson alaposan meg tudtuk nézni, bukásnyom nuku, szivárgó teló nuku. Ellenben mindene gyári, még a kipufogója is. Nem ordít, de jó a hangja. Kicsit álmosan veszi a gázt alapjáratról, de amúgy rendben van, van két apró horpadás a tankon.
Meglep, hogy mennyire motorszerű. Fényképről elég pilinckának tűnik, mert az idom miatt hosszúnak látszik., de az életben egészen jól megtermett jószág: ezt leginkább annak köszönheti, hogy 16 literes a tankja, szinte akkora, mint a négyszázasoké. A nyereg alacsony, leér a sarkam.
Előbb Dani viszi el kipróbálni, szerinte jó, bár laposak a gumik, és a lomha gázreakció karburálási gondokra utalhat. Az eladó által mondott, minimum 5,5 literes fogyasztás is. Én már sötétben ülök rá, elég rosszak az utak a faluban, de azt legalább érezni: rugózik. A tompított úgy 10-12 méterre is elvilágít, de ezt leszámítva kifejezetten tetszik. Eldöntöttem, ez kell nekem. A választás mellett szól az is, hogy a tulaj nem tudott a 130 feletti szélvédelemről beszámolni, mert nem szokott annyival menni. Pedig ennyi lóból megfutná, bőven.
Rövid alku következett, végül 335 ezerben egyezünk meg.
Csak pár nappal később tudtam érte lemenni, vonattal. A sporttáskámban a kölcsön motorosruha, meg pár csavarhúzó, hogy majd be tudjam állítani a lámpát. Az anyagiakat és a papírokat gyorsan lerendezzük, átöltözök és elindulok. Azóta a kerekeket is felfújta az eladó, a tank gyakorlatilag tele, elvégre így télen nem rozsdásodik a tank.
Amikor már szürkült, megálltam fényszórót állítani. Sikerült olyan magasra, hogy az út feletti tájékoztató táblákat világította meg, még kétszer álltam meg ezt korrigálni. Budapesttől úgy 20-30 kilométere megvolt az első kivilágítatlan bringásom, az első agresszív Swift, az első kamuxenonos Golf (1.6, mi más), szóval éreztem, közel a cél.
Egészen jól lépeget a kis gép. Nem erőltetem, 90 táján utazok, így is forog a kis V2-es rendesen. Nyolcvan-kilencven tájáig jó a szélvédelem, utána pont a turbulenciákban van a sisak, így kissé zajos, érdemes jobban elbújni a plexi mögé. A fék fog, főleg az első, a váltó fincsi. Tetszik, na. Igaz, ez az első 90 km utáni véleményem. Munkába biztos jól elvisz majd a Xelvis. (Bocccs.)
Nem tűnik túl modern gépnek, péniszhosszabbítnak se jó. De ha kiszámolom, hogy mennyi az átírás: a végén kb. 370-be lesz, mire a nevemre kerül. Ez nagyjából 80-100 ezerrel kevesebb, mint egy 4-600-as lett volna, plusz a gumi még kibírja azt a szezont, a láncszett tavalyi, a műszaki jövőre jár le. Induláskor nem kell sokat rákölteni. Anyagilag tehát jó vagyok, aztán majd meglátjuk.
