Elhagyott házak öreg fiókjaiban turkálni jó érzés. A félig kiürült gyógyszeres fiolák mögött elfaragott ceruzacsonkok, rózsafüzérek és imakönyvek bukkannak elő. Rég eltemetett ismerősök képeslapjai, zsíros pacává vált rokonok gyermekkori, kötött sapkás képei alatt bármi felbukkanhat.
Emlékszem, egy öreg borítékot nyitottam ki, rajta nagyanyám felfelé kandikáló, furcsán szögletes betűi: „Motor”, benne repedt papírok megsárgult lapjai. A pakkban a Jawa 250/353-nak, vagyis Vérfagyasztó Tádénak az eredeti dokumentumai voltak: nagyapám nevére kiállított csehszlovák forgalmi, eredeti számla és jótállási bizonylat. Csupa kincs.
1959. január 16-án,ötvenegy éve és hat napja vásárolta a révkomáromi Mototechna boltban. A drágábbik, 8800 csehszlovák koronába kerülő, gazdagabban krómozott verziót választotta. Volt ízlése Kurucz papának: nem az unalmas és elterjedt bordó színre indult be, hanem a gyönyörű kék-szürkére.
Eredeti rendszáma a gyallai járásba tartozó DI-11-06 volt, amit 1964-ben lecseréltek, és komáromi KN-1-34-97-re írtak át – azt hiszem akkor módosították a körzethatárokat. A forgalmi legszórakoztatóbb rovata a tulajdonos szakmája: ez talán ahhoz ad támpontot, hogy a rendőr olyan tárggyal-termékkel vesztegettesse meg magát, ami éppen hiánycikk. Kurucz papa hentes volt, nála jó falatokra számíthatott a VB-hez (Verejná Bezpečnosť – Közbiztonság) tartozó szocialista rendőr.
Most már szerdahelyi rendszáma van, fekete színe, de konok burrogása ugyanolyan, mint amikor papa azt mondta, nekem adja. Azt hiszem ez a mondata eldöntötte, merre menjen életem. Tudják, nyolcéves voltam és motoros.
