A hét hülyéje Volvóval érkezik

Ne menjenek tovább, megvan a hét hülyéje, aktuális barma az Istennek: a volvós nő ezt most tényleg megérdemelte, sőt, óriási szerencséje volt, hogy nem ölt meg néhány motorost. A 400 tagú konvoj rendőrségi engedéllyel haladt North Myrtle Beach irányába, ahol a helyi drag versenypályán kívántak meglátogatni egy rendezvényt.

A videón is látszik, hogy nem volt gyorshajtás, se egykerekezés, se vagánykodás. A leírás alapján még járőrkocsi is kísérte őket, sőt, időről időre kiálltak az autópályán, hogy a feltorlódott autósok elhaladhassanak.

A Volvo vezetője ezt nem tudta kivárni, nekiállt a fűben előzni, pattogó gépkocsival száguldott el a motorosok előtt. Amikor eléjük vágott, a manőver nem sikerült, keresztben csúszva szállt át a túloldalra – csoda, hogy senki nem sérült meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr975231225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uarempty 2013.04.17. 22:23:12

@uarempty: Még mielőtt a drótszamaras megmondóemberek nekem feszülnének a fene nagy szabadságérzetükkel, elmondanám, h egyébként semmi bajom egyébként a motorosokkal, konkrétan azzal az 5-10%-kal, aki tud közlekedni.
Jó lenne, ha köpködés és hisztizés helyett megtanulna a másik 9x% wannabe szabadságérzetes közlekedni.

mt-03 2013.04.17. 22:24:17

sztem az autopalyan most kivetelesen motorosok haladtak, miert is kellett volna egy savba meniuk? az autosok, naponta ezrevel mennek ugyanott, azok is egy savban mennek?

Zozzz 2013.04.17. 22:37:20

@tutisgsxr:
Egyetértek! Aki siet el kell engedni! Pont a kömény motorosok ne tudnák ezt...?

DirtyHarry 2013.04.17. 22:44:56

A sok hülyének akik itt kreténezi a motorosokat, a video leírásából:

"this was an organised event with police escort and all the cars were given the opportunity to pass every few miles".

uarempty 2013.04.17. 23:10:32

@DirtyHarry: Ebből csak az derül ki, h nem tudsz olvasni, ha pedig mindenkit elengedtek, akkor miért bambulnak csak a konkrét volvo előtt (mert lehúzodni egyik sem húzodik)?miért nem engedik el akkor, ha úgy egyeztek meg?Szal, ha ez igaz duplán rossz, mert te meg olvasni sem tudsz és úgy hülyézel :D
Semmi nem lett volna, ha lehúzodnak előle 1 sávban arra a pár méterre, dehát ez a fene nagy szabadságérzetbe már nem fér bele, még, ha így is volt lebeszélve...inkább menyétkedni meg kóvályogni előtte és mindezt videóra venni...az utolsó láncszem a hülyenagy"szabadságérzetben" meg kiteszi egy motorblogra, mint a : hülye kocsis :D óriási..tényleg.

VOGAben 2013.04.17. 23:15:40

Konvojjal nem böcsködözünk! Ha katonai, azzal a szabályok szerint sem, de ha motoros vagy veteránautós akkor meg még úgysem!!! Aki tolakszik, bunkómódra nyomul, ráfarag. Előbb vagy utóbb de biztosan megszívja. Egy molyfingnyit késni nem akkora tétel, hogy más életét kockáztatva joggal barommá váljon bárki is.

flimo13 2013.04.17. 23:51:39

Hát én itt látok 400 paraszt motorost, akik brahiból elfoglalják mindkét sávot. Meg látok 400 segítségnyújtást elmulasztó bűnözőt. Ja meg egy idióta volvóst. Az ilyenek járjanak busszal, mind a 401-en.

flimo13 2013.04.17. 23:53:45

Ezt meg küldeném azoknak, akik szerint a motorosok szentek voltak:

www.youtube.com/watch?v=xGyKBFCd_u4

DirtyHarry 2013.04.18. 00:03:19

@uarempty: a te hozzászlásodbbol is csak annyi derul ki hogy hülye vagy.... mégis mi derülne ki egy 30 másodperces videobol? nem látni hogy férkőzött oda az az ökör, a motorosok nem hiszem hogy számitottak rá, az egyik háranéz, aztán a hülye volvos már a fűvön vereti.. ez derül ki, a többit csak odaképzelitek.

DirtyHarry 2013.04.18. 00:10:33

@flimo13: "this was an organised event with police escort and all the cars were given the opportunity to pass every few miles".

Chilly 2013.04.18. 00:11:03

Motorozni nem nagyon szoktam (bár van A jogsim), de konvojban, nagy autóval (tűzoltó) már többször mentem. A rendőrségi felvezetés általában megfelelő védelmet nyújt a résztvevőknek a többi gépjárművezetőtől. Ha nem fér el a többi gépkocsi a mellettünk lévő sávban, akkor addig vár, amíg a menet elvonul. Ha ez 10 perc, akkor annyit, ha félóra, akkor meg azt KELL kivárnia. Ezért szoktak kérni rendőrségi felvezetést, mert a konvojon belül haladók védettséget élveznek a többi gépjárművel szemben!

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.04.18. 00:51:38

ha volt engedelyuk konvojra akkor bizony elfoglalhatjak az egesz utat, mert az adofizetoknek fizetnek erte - ugyanugy mint amikor a katonak 25miles al mennek egymas utan 100 humvieval ( erdekes az nem baj, csak a motorosok )

masodszor hulyesegeket kerem szepen ne irjunk ha nem muszaj, zamerikaban jobbra is van lehajto az autopalyan, a speed limit 65mph es van olyan hogy night line ( ha ejjel a 8 sav kozul a jobb szelsoben mesz folyamatossan kis forgalomnal akkor kiszed a rendor ) en meg soha sehol nem lattam hivatalos helyen hogy jobbra kell tartani - persze non divided roadon igen de hat nem angliaban elunk.

jobbrol elozni meg lehet, nem tudom ki irta de valoszinu nem vezetett meg autopalyan itt. ( LA ben aki latja mi tortenik 4-5 savval beljebb az varazslo )

a volvos not - ha latta a rendor - valoszinu megbunteti mert veszelyeztette a konvojt.

kivancsi lettem volna a volvos nore - egy katonai konvojt is nekiall elozni? szerintem csak "rohadt motorosok" gondolta a tyuk agyaval es nyomta neki esz nelkul.

amugy a motorosok sem szentek termeszetessen, ugyanugy mint a kamionosok, az autosok, a butorasztalosok es fodraszok.

uarempty 2013.04.18. 01:16:03

@DirtyHarry: Azt, hogy beragadt egy nő a konvoj közepébe (hogy hogy, az nem derül ki)..és valószínű egy ideje már ott bohóckodott a makik közt, aztán megunta, mert ugye szartak rá, hisz ők most megtehetik "kibérelték" a zutat, meghát a szokásos qva nagy szabadságérzet ugye befigyel, meg amúgyis köcsög kocsis :D kb így van az átlag.
Nyilván a nő is hülye volt..de mivel nem voltam ott, nem tudom, h mennyi ideje ment utánnuk, tényleg hány mérföldönként álltak meg a motorosok stb.Itt volt egy szitu, amit kezelni kellett volna intelligensen, ezt végülis egyik fél sem tette meg...a kocsis egy ideig lehet, de utána ragequit lett belőle..de a szotriba mindenki azt képzel bele, amit akar.

Damm 2013.04.18. 01:16:29

Meglátásom a következő:Az átlag autósok, főleg ha nők,(nem negatív értelemben egyszerűen megállapítás) a tudat alatt egyszerűen félnek a motorosoktól.Persze ezt a férfiak lehet sosem vallják be de bennük is ott van.Olyanokra értem ezt akik soha nem motoroztak,soha nem is ültek motoron,csak autóban.Bennük a következő képek villannak be egy motoros láttán, közeledtén:Nagy, gyors, hangos, veszélyes.Elhagyni, megelőzni, letérni, távol maradni.Egy nőben pszichológiailag, motoros konvojnál ez tetéződhet akár a Mad max filmek képzetével is.+ Kicsit olyan reflex is beugrik mint amikor az alföldön 1 db fa van az út szélén és mégis telibekapják.Valami ilyesmi érzés alakulhat ki egyes autósokban a motorosok láttán.+A nők nem érzik (úgy) az autók méretét (lásd tolatás) és már egy motor látványától a közelükben, megjelenik a menekülési kényszer a közlekedési szituációból.(Ehhez a félelemhez hozzájárul néhány motoros viselkedése is,tisztelet a kivételnek,és mint tudjuk egy trauma elég ahhoz hogy utána általánosítson az agy)Úgyérzem emiatt alakult ki hogy ennél az esetnél a hölgy elvesztette a józan ítélőképességét is.
Ez a szituáció egyik oldalról sem "kerek" vélenyem szerint is egy sávot kellett volna elfoglalni.
(Mondom ezt 15 év balesetmentes motorozás és 21 év balesetmentes autózás teherautózással a hátam mögött)

DirtyHarry 2013.04.18. 01:36:30

@uarempty: na éppen ezért nem kéne hülyézni senkit sem, nem igazán tudjuk hogy került oda.

ha megnézed a hozzászólások egytől egyig a motorosokat szidják, jó tükörképe a hazai vezetési morálnak, türelmetlen mindenki...

DirtyHarry 2013.04.18. 01:37:34

@Damm: érdekes meglátás, lehet benne valami :)

Jaffar 2013.04.18. 06:20:04

@DirtyHarry: +1

Nem kell védeni itt senkit, de nehogymán a rendöri felvezetéssel utazó konvoj legyen a hunyó egy idióta türelmetlennel szemben. Akik meg az autóst védik, vagy részben igazat adnak neki ( 1sáv etc.), azok csak azt bizonyítják, hogy ök is ugyanolyan türelmetlenek.

Motor Csillag 2013.04.18. 07:03:24

A "birkanyáj" olyan sebességgel haladt hogy tagjai -kivétel nélkül- menet közben, meg tudott győződni arról hogy az autó vezetője, esetleg utasa, az esemény során nem sérült meg...
Gratulálok!

szvsz 2013.04.18. 08:15:05

mennyi okos... gondolom a többség motorozik is és nemcsak hinti az észt...

VOGAben 2013.04.18. 08:40:18

Ezzel a kézügyességgel egy kétsávos hegyi út esetében már a szakadékban lenne a volvós. Az egész sztráda nem elég széles, hogy egyenesbe hozza. Rohadtul nem tudatosan cselekedett, mert ez nem manőverezés volt. Vagy pedig jobban szeret fűben hajtani.

flimo13 2013.04.18. 08:47:14

@DirtyHarry: Olvastam, hülyeség, csak még nagyobb böszmékké teszi őket, plusz a zsarukat is bevonja.

Cadillo 2013.04.18. 09:13:11

Foglaljuk már össze akkor az elképzeléseket.

1.) Miért nem mentek a motorosok egy sávban és engedték el a többieket? - Mert engedéllyel és felvezetéssel le volt foglalva számukra az út egy adott szakasza (miért nincs több autós a videón??)

2.) S mi lett volna akkor ha mondjuk nincs engedély? Tényleg végig kéne várnom amíg elpiknikeznek az út közepén?

3.) A segítségnyújtás megint függ az engedélytől és rendőri felvezetéstől, hiszen lehetnek olyan motorosok akik rádión tartották egymás között a kapcsolatot, így a felvezető rendőrök intézkedhettek méghozzá gyorsabban mint egy civil, persze csak ha voltak. Ha nem voltak akkor bunkóság volt otthagyni, igaz szerintem a vezető stilusából lazán kiolvasnám, hogy akár a lezárt útra szabálytalanul ráhajtott.

*) Ezt mindig meg szerettem volna kérdezni. Adott a következő szituáció. Kocsival parkólóból akarok kihajtani egy felsőbb rendű útra, megállok mert elsőbbség adásom van. Jobbról nyerges vontató, aki még távol van, de mivel a helyemre akar fordulni ezért lassít és indexel, én szemét mód, hogy lendületből befordulhasson gázt adok és ráfordulok az utra. Ilyenkor van-e joga, illetve kötelessége-e mondjuk a nyerges mögött jövő motorosnak jobbról kikerülve a nyergest és tartva az engedélyezett sebbességet kikerülni? Én leszek-e a hibás hogy elé hajtottam?

Én még soha sem láttam normális motorost. Hogy miért? Mert ők beolvadnak számomra a forgalomba, rájuk nem kell fokozottan figyelni, mint azokra akik jobbról ballról viszik a tükröt és hobbijuk, hogy rugdossák a kocsim oldalát. Rengeteg videó van a neten, ahol random csak eldobják a motort maguk alól (pedig sehol semmi, esetleg szembeforgalom - igaz itt jegyezném meg, hogy volt autós aki a szembejövő busz miatt árokba hajtott - de őt védi a kaszni) a mikor meg arra hivatkoznak, hogy hát nagyteljesítmény és nekik nem kötelességük tudni azt megtartani, mert inkább az autósók figyeljenek jobban röhej.

vider 2013.04.18. 09:24:50

@Cadillo: 2: Az USAban igen. Nincs jobbratartás...

MaCS_70 2013.04.18. 09:45:40

@Cadillo:

A nyergesvontatós helyzetet nem igazán értem (miért is jobbról kerülné ki a teherautót a motoros?), de általánosságban az a szabály, hogy a védett úton szabályosan közlekedőnek elsőbbsége van, ergo számítani kell rá. Tehát ha kihajtok a főútra, valaki mondjuk be is engedne, de őt SZABÁLYOSAN előzi valaki, akivel összeütközöm, akkor bizony én vagyok a felelős.
Az elsőbbség azonban nem annyira abszolút érvényű jog, mint azt sokat hiszik -- csak annyit jelent, hogy nem szabad az elsőbbséggel rendelkező járművet hirtelen irány- vagy sebességváltoztatásra kényszeríteni. Ha kifordul elém valaki, és nekem csak el kell vennem a gázt vagy csak enyhén fékeznem kell, az elsőbbséget még megadta.

A jelen esethez:
Érdekes látni, hogy mennyien milyen nagyon biztosak a dolgukban, holott néhány fontos részletről fogalmunk sincs. Például nem tudjuk, hogy az adott helyen az adott engedéllyel milyen jogosultsága volt a menetnek, de azt sem tudhatjuk, hogy nem álltak meg az autósnak segítséget nyújtani.
Tételezzük azonban fel, hogy a motorosok nem használhatták volna a belső sávot (ami egyébként nagyon valószínűtlen -- egy a rendőrség által felügyelt rendezvényen nemigen kockáztatja meg senki a nyilvánvaló durva szabályszegést): még ebben az esetben is elég nehéz elképzelni, hogy hogyan került oda az autós. Attól, hogy egy menet szabálytalan, én még nem lehetek szintén szabálytalan. Az nagy bizonyossággal megállapítható, hogy az autós komolyan veszélyeztette a közlekedés biztonságát, hiszen előzni kezdett a leállósávon, illetve az út mellett! Még ha csak jóhiszeműen is odakeveredett volna, erre nincs mentsége.

Úgyhogy az autós szerintem biztosan súlyosan és bunkó módon szabálytalan volt, a motorosok meg valószínűleg szabályosan (az engedélyüknek megfelelően) és helyesen közlekedtek.

Üdv: MaCS

Országúti Ninja 2013.04.18. 09:53:56

Nagyon sasoltam, de nem láttam ki vezette a volvot.
Én elismerem, hogy a nők képesek ilyen butaságra (nem csak nőkre jellemző...),de ennél a videónál hol derül ki, hogy nő vezetett??

fda 2013.04.18. 09:59:00

Az autós hülye volt.
DE.

Azért mert 400 motoros utazik egy rendezvényre (és olyan hülyék hogy nem 8 buszba ülnek be, hanem mind külön járművel utazik :-) ) akkor rájuk nem vonatkozik a KRESZ? Nekik nem egymás mögött kell haladniuk, és a belső sávot csak előzésre használni? Mindenki más meg le van szarva, és kullogjon utánuk 100-zal mert ők épp utaznak?

A másik. A videó alapján bizonyítva érzem, hogy egypáran elmulasztották a segítségnyújtási kötelezettségüket.

Egyszer én is találkoztam egy hasonló tróger motoros bandával az M1 autópályán, úgy mentek cikkcakkban, kb. 100-as tempóval, hogy nem lehetett őket megelőzni. Rájuk is hívtam a rendőrséget, le is kapcsolták őket.

MaCS_70 2013.04.18. 10:05:55

@fda:

El tudod képzelni, hogy bejelentetten, rendőrségi felügyelettel szabálytalanul vegyék igénybe az út teljes szélességét?
Én ezt még idehaza is erősen kétségbe vonnám, az USÁ-ban meg szinte kizártnak.

A segítségnyújtási kötelezettség elmulasztásáról pedig a pár másodpercnyi felvétel és az ez alatt rendelkezésre álló idő alapján erősen ingatag dolog nyilatkozni. Kb. 5 másodperc telt el az autó kifutása és aközött, hogy a kamera elfordult róla. Ez alatt az idő alatt gyakorlatilag lehetetlen lett volna bárkinek is biztonságosan megállnia a menetben és behajtani a füves részre.

Üdv: MaCS

Atarist 2013.04.18. 10:10:30

@Cadillo:
1. Ott egy masik auto a videon, a volvo majdnem azt talaja telibe, elotte zug el.

*. ha savon belul elintezheto akkor mehet, Ha nem es nem tiltja tabla, zarovonal akkor elozhet, meg akkor is neki van elsobbsege azon az uton hozzad kepest. Gyakorlatban en ezt ugy alkalmazom hogy nem megyek bele ha nem latom mi tortenik elottem (vagy ugy, hogy meg tudjak allni). Bemennek a vontato melle ha nem tiltott, es bekukkolnek akar e kijonni onnan valaki (jelen esetben te).

vau · http://www.holdkomp.hu 2013.04.18. 10:21:49

@balage_81 reloaded: ezt gyonyoruen mondtad. Ez a volvos no, meg a tarsai testesitik meg a magyar mentalitast, ezert tart itt az az orszag. En mar szerencsere eljottem evekkel ezelott, mert volt eszem, ezert irok most ekezetek nelkul.

Nalunk ilyen sosem tortenhetne meg, europai orszagokban. Szegyellem ilyenkor, hogy magyar vagyok es csak angolul szolalok meg.

Amugy meg ha biciklivel kozlekedtek volna, vagy vonattal, ilyen gond nem lenne, de hat ehhez fel kell noni fejben.

Rák Attantam 2013.04.18. 10:24:54

Nem olvastam el a 129 kommentet, csak a tényeket látom:
- mindkét sávot elfoglaló motorosok
- türelmetlen, jobbról (füvön) előző autó
- baleset színhelyét segítségnyújtás nélkül elhagyó motorosok

Számomra ez az "itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter" esete.

ndrw 2013.04.18. 10:26:10

És ha jön hátul a mentő mert rohan életet menteni???

MaCS_70 2013.04.18. 10:27:35

@vau:

Kinek kellett volna biciklivel vagy vonattal közlekednie????????????

Miért is szégyelled magad, hogy magyar vagy?????????

Hogyan jön össze az általad írottakból az, hogy ékezetek nélkül írsz????????

Üdv: MaCS

Atarist 2013.04.18. 10:33:39

@MaCS_70: Van akinek mindenrol ez ugrik be, lehetett volna nyuszi ul a fuben video is, sztem.
Hatrafele kopkodni is magyar szokas? Akkor mirol beszelunk.

MaCS_70 2013.04.18. 10:40:28

@Atarist:

OFF:

A baráti köröm sajnos többsége már külföldön él és dolgozik.
Ezt a szégyellem magam azért, mert magyar vagyok picsogást azonban még egyikőjüktől se hallottam -- ezzel szemben mindannyian éppen azért vállalják a magyarságukat, hogy jó hírünket keltsék, hogy példát mutassanak.
Ehhez persze kell egy emberi minőség, és van, aki jobb is, ha nem hangoztatja hogy magyar, mert a külföldiek még azt vonnák le belőle, hogy tényleg ilyenek vagyunk.

Üdv: MaCS

MaCS_70 2013.04.18. 10:44:19

@Rák Attantam:

A tényekről:

Az, hogy a motorosok mindkét sávot elfoglalták, valóban tény. Az viszont nagyon valószínű, hogy ezt engedély alapján szabályosan tették.

Az is tény, hogy az autó kifutását követő 5-6 másodpercben nem ért oda hozzá senki segítséget nyújtani. Szerinted hány másodperc alatt kellett volna?

Üdv: MaCS

altimus 2013.04.18. 10:50:58

@mirx: az amerikai autopalyakon parhuzamos kozlekedes van. azaz a baloldali savot nemcsak elozesre lehet hasznalni, hanem tartosan is lehet ott haladni.

Atarist 2013.04.18. 10:51:34

@MaCS_70: En is Londonbol kerdeztem ezt.

altimus 2013.04.18. 10:52:27

@MaCS_70: a segitsegnyujtas sem olyan egyszeru az usa-ban. allamonkent mas es mas a torveny es sok helyen _nem kotelezo_ a segitsegnyujtas. es ennek is megvan a maga oka. az un. good samaritan law-nak erdemes utana nezni ezugyben.

altimus 2013.04.18. 10:56:46

a North Myrtle Beach del karolinaban van es egy pillanat guglizas utan ez jon ki a segitsegnyujtas jogszabalyozasarol:

www.cprinstructor.com/SC-GS.htm

South Carolina Good Samaritan Law

SECTION 15-1-310.

Liability for emergency care rendered at scene of accident.

Any person, who in good faith gratuitously renders emergency care at the scene of an accident or emergency to the victim thereof, shall not be liable for any civil damages for any personal injury as a result of any act or omission by such person in rendering the emergency care or as a result of any act or failure to act to provide or arrange for further medical treatment or care for the injured person, except acts or omissions amounting to gross negligence or wilful or wanton misconduct.

MaCS_70 2013.04.18. 10:57:34

@altimus:

Ilyen ismereteim sajnos nincsenek -- elég nekem a magyar jog. :)

Azt nagyon nagy bizonyossággal, lassan húsz éve közlekedési ügyekkel is foglalkozó jogászként elmondhatom, hogy még a legszigorúbb segítségnyújtási kötelezettség mellett sem várható el, hogy valaki a videón látható időn belül nyújtson segítséget.
Aki ezt kifogásolja, az nagyon nincs tisztában a közlekedés működésével és/vagy nagyon elfogult a motorosokkal szemben.

Amúgy kösz az információt!

Üdv: MaCS

szatyi 2013.04.18. 11:00:13

@e1: Lefordítanád a linkelt videó szövegét azoknak, akik hozzám hasonlóan csehül csak annyit tudnak, hogy stiri pivo csapovane proszim?

MaCS_70 2013.04.18. 11:19:33

@szatyi:

Az a lényege, hogy T-Mobil.
Kétségtelen, hogy a szöveg értése nélkül is autentikus forrás a motorozással kapcsolatos ellenérzések alátámasztására.

MaCS

Rák Attantam 2013.04.18. 11:21:39

@MaCS_70: Nagyon valószínű? A videó alapján? Látod, én ezért írtam, hogy csak a tényeket nézem. A videón nincs se rendőr, se engedély, csak két elfoglalt sáv, a gyorsabb jármű elől való lehúzódás leghalványabb jele nélkül közlekedő motorosok, meg egy begőzölt, engedélyről-mifenéről szintén mit sem sejtő autós, aki egy szabálytalan előzést bemutatva és nem kis szerencsével senkit véres szarrá nem taposva megállt az elválasztó füves részen.
Aztán láttam még lelassító és némi középső ujj felmutatás után FELGYORSÍTÓ motorost. Nyilvánvaló, hogy a baleset után megállt autóhoz ők voltak a legközelebb, 5-6 másodperc alatt meg is állhattak volna (hiszen lassítottak), de mégis inkább felgyorsítva továbbzúztak.
Ezek eddig a tények.

Persze ha ez a videó valakit további meseszövésre ingerel, az nyugodtan megteheti, hogy valószínűsít. Miért is ne?
Pl. lehet, hogy az autós egy átlag amerikai hülye, aki így gondolta megoldani az előbbrejutást. Aztán az is lehet, hogy a videó kezdete előtt bemutogattak neki, esetleg ráfékezgettek, icipicit megrugdosták az ajtaját stb. Ez is mind tök valószínű, nem? Persze a füvön való ökörködés (vagy a mutogató/rugdosó után száguldás) helyett le is lassíthatott volna (mondjuk padlófékkel :))) és a konvojt követő rendőrnek vázolhatta volna a helyzetet.
De oké, meseszőjjünk csak tovább. Mivel a világon mindenütt vannak magyarok, gondolhatnánk, hogy ebben a konvojban is volt pár. Akik mondjuk a videó vége után lelassítottak és megálltak az autónál. Majd körbeállták, összerugdosták és búcsúzóul lepisálták a kilincseit. (megtörtént eset, bár videóm nincs róla :)
Aztán még az is lehet, hogy az egész bagázst a sírból visszatérő öreganyám üldözte a géppuskaállványos tolószékén száguldva. Így már érthető a sietség.

Ha már valószínűsítünk, ugye... :)

Füles [Göd.HU.EU] 2013.04.18. 11:22:38

Nem kéne 400 motorból álló konvojt csinálni...ugyanaz, mint mikor a 2. főúton, ahol ki van táblázva, hogy se bicikli se traktor, se lovaskocsi, hétvégeken egy raklapnyi biciklis csak azért is egy bolyban menve elfoglalja az egész sávot Pest és Vác között...pedig miattuk épül milliárdokból az a sok bicikliút, ha kell, ha nem...

DirtyHarry 2013.04.18. 11:29:58

@fda: "this was an organised event with police escort and all the cars were given the opportunity to pass every few miles".

DirtyHarry 2013.04.18. 11:32:13

@Rák Attantam: @Füles [Göd.HU.EU]: "this was an organised event with police escort and all the cars were given the opportunity to pass every few miles".

MaCS_70 2013.04.18. 11:42:21

@Rák Attantam:

Nem is olyan régen leírtam, hogy miért valószínű, hogy szabályosak voltak a motorosok. Olvass egy kicsit vissza -- aztán cáfolj észérvekkel!

Az 5-6 másodperc az adott helyzetben tényszerűen nem lehetett elég a biztonságos megállásra, arról nem is beszélve, hogy nem is lett volna jó megoldás a sorból kiválva próbálni meg segíteni. Ott volt pl. a rendőri kíséret a menet végén.

A többi agyament teóriádra inkább nem reagálnék, elég jól minősítik a felvetőjüket.

MaCS

Füles [Göd.HU.EU] 2013.04.18. 11:47:15

@DirtyHarry: Értem én, nem állítottam, hogy engedély nélkül mentek, de azt állítom, hogy nem kéne forgalmas helyeken ilyeneket csinálni (lásd még critical mass, városban futás stb.)

vau · http://www.holdkomp.hu 2013.04.18. 11:51:01

@MaCS_70:

@Rák Attantam eléggé helyesen megfogalmazta, amit korábban a Balage_81 user is, amit aztán én kifiguráztam:

Ez a post azért van, hogy csámcsogj rajta, semmit nem közöl a tényekből, te meg itt szófosol róla és véded az egyik "felet", miközben fingod nincs a körülményekről.

A hozzászólásaid szterotípiákra épülnek, viselkedési mintákra, semmi tényszerűség nincs benne. Nyilván, hiszen nem voltál ott, nem olvastad a rendőrségi jegyzőkönyvet.

Jól esik opponálni a többiekkel, jól esik kiadnod magadból a feszkót, ezért ugrottál nekem is. Ez a post gyűlölködésre és az azt övező szellemi maszturbációra jó.

Van akinek ez is elég.

Cecan Basescu 2013.04.18. 11:53:56

Végül az lett a konklúzió, hogy a motorosok sokkal nagyobb faszok mint Volvós? Remélem most átmentek a hétvégi vivicita futás fórumaira lázadni, hogy 1 sávban is elférnek.

MaCS_70 2013.04.18. 12:01:42

@vau:

Próbáltam tényszerűen reagálni a felvetésekre. Racionális cáfolatot eleddig nem kaptam.

A tényekről annyit tudok, amennyit a videóból és a kísérőszövegből ki tudok olvasni -- pontosan erre is hívtam fel a figyelmet, szemben a "másik oldallal", ahonnan viszont éppen a megismerhető tényekkel ellentétes következtetéseket olvasok, érdemi indokolás nélkül.

A "szégyellem magam mert magyar vagyok" meg a "magyarok biztosan összerugdosták volna a Volvót" megnyilvánulások meg ugye nem tőlem származnak.

Feszültség éppen nincs bennem, ez csak egy kis szakmai ujjgyakorlat nekem, de a fröcsögőkre hajlamos vagyok "ugrani".

MaCS

MaCS_70 2013.04.18. 12:02:24

@vau:

Próbáltam tényszerűen reagálni a felvetésekre. Racionális cáfolatot eleddig nem kaptam.

A tényekről annyit tudok, amennyit a videóból és a kísérőszövegből ki tudok olvasni -- pontosan erre is hívtam fel a figyelmet, szemben a "másik oldallal", ahonnan viszont éppen a megismerhető tényekkel ellentétes következtetéseket olvasok, érdemi indokolás nélkül.

A "szégyellem magam mert magyar vagyok" meg a "magyarok biztosan összerugdosták volna a Volvót" megnyilvánulások meg ugye nem tőlem származnak.

Feszültség éppen nincs bennem, ez csak egy kis szakmai ujjgyakorlat nekem, de a fröcsögőkre hajlamos vagyok "ugrani".

MaCS

Meridian74 2013.04.18. 12:15:48

@e1: "és legfeljebb majd egy motoroscsizma marad belőled. Aztán megnézem, hogy kit fogsz akarni rugdosni. Gyökér... "

Nem, nem gyökér. Ez így nem pontos. Gyökér-eleség. Így már inkább.

Egyébként arra fele a kresz nem kötelezi a kötelező elsősegélynyújtást?
Mivel baleset történt, de senki meg nem állt volna, továbbá saját maguk raktak fel erről boizonyítékot.

Arról is, hogy mekkora gyökérség lefoglalni 2 sávot a motorokkal és az előzni kívánót nem elengedni.

Na de sebaj, ezzel a mentalitással magukat gyilkolják a motorosok, mivel semmiféle tiszteletet nem keltenek, inkább ellenszenvet, így szarnak is rájuk vigyázni; egy baleset során - amel yennek a mentalistádnak is köszönhető - leginkább a motoros döglik bele az egészbe, és ritkábban az autós...

csuszi11 (törölt) 2013.04.18. 12:18:53

@halaloszto: én ugyan nem tudom, hogy 400 motoros az 4 vagy 8 km, de azt igen, hogy ha duplázzuk a szélességet, nem harmadolod vagy negyedeled a hosszt. :D inkább felezed... nem kell csúsztatni, ez kb nem is tudom alsós matek? :D

Meridian74 2013.04.18. 12:19:19

@Hurrá Torpedó: nem, a Volvosnak el lkellett volna csapnia egy-két motorost. Akkor aztán elgondolkoztak volna azon, jó ötlet volt-e az egész...

vau · http://www.holdkomp.hu 2013.04.18. 12:19:39

@MaCS_70: félre ne érts, nem haragszom, nem is ítéllek el, csak szerintem ezen a cikken faszság összeveszni másokkal. Mert direkt azért lett csinálva, hírértéke nincs. Szájbarágósan meg van mondva, hogy a volvós nő az ostoba, őt kell itt gyűlölni. Aki védi, az azért védi, mert keresi a szellemi kihívást és az elméleteket, hogy miért védhető a viselkedése.

Mint amikor a filmekben a rosszaknak szurkolunk, vagy szeretnénk, hogy Tom megzabálja végre Jerryt.

Ezek az emberek nem rossz emberek, simán szájonvágnák a ribit, ha fennhéjázva előttük tenné venné rossz formáját.

De ez egy feltételezéshalmaz, nincs alapja. Kár rágódni rajta.

Lehet, hogy sátánista felvonulást rendeztek a motorosok és mentek kecskéket hágni és áldozni vegyes sorrendben (miután lefizették a helyi serifet), miközben a csaj vitte a lélegeztetőgépet a közeli árvaházba.

Minden lehet. Ez a videó a belemagyarázós képek utódja, a mai kor igényeihez igazított gumicsont.

Meridian74 2013.04.18. 12:22:02

@samot: "ez a màrka vonza a "sose halunk meg"tipusokat!:) "

Végülis a Volvokban még van anyag. És még mindig az egyik legbiztonságosabb autók egyike. Ha ecsap 2-3 motorost az autó és motoros totálkár lett volna, de az autós egy felfüggesztettel megúszta volna, míg a motorosok közül több nyomorék lett volna.

GrofZero 2013.04.18. 12:27:02

"Lawnmover woman" :D

DirtyHarry 2013.04.18. 12:29:34

@Meridian74: milyen mentalitással? ...

"this was an organised event with police escort and all the cars were given the opportunity to pass every few miles".

DirtyHarry 2013.04.18. 12:31:33

Ja, és hogy legyen még csámcsognivaló: a sofőr NŐ volt, a video leírásában ez is benne van :)

Arculatervin 2013.04.18. 12:34:20

Lehet, hogy Pastrana ült a Volvo-ban, és azt gyakorolta, hogyan kell autóval motorokat átugratni.

Meridian74 2013.04.18. 12:39:44

@DirtyHarry: OK, de ha már betéved egy autós közéjük, akkor talán nem jobb útnak engedni...? mert mint valaki írta is, előfordul az ilyen konvolyban a hülyéskedés, és emiatti elcsúszások, bukások. Na most, ha az autós előtt történik ez az elcsúszás, akkor tutira nem marad ép csont a motorosban...

porthosz 2013.04.18. 12:55:28

A videón látszik kb. 401 tajgetosz pozitiv egyén...

Megjegyzem, rendőri felvezetés ellenére (és függetlenül a hülye volvóstol) ha itt bármelyik motoros eltaknyol akkor kb. 20 motoros törte volna össze magát, mivel olyan szép szabályosan 3-an 4-en mentek egymás mellett hogy nem lett volna hova kerülni...

Nem mellesleg a leírás vagy hazudik vagy a motorosok überf@szok voltak, ugyanis a leírás szerint ez egy rendőrség által kisért felvonulás volt ahol néhány mérföldenként elengedték az autósokat.

Na már most ez alapján az az autós csak ugy kerülhetett oda ha a rendőrök elengedték ez pedig csak azért történthetett meg mert az volt a megegyezés hogy a motorosoknak itt el kell engedni az autósokat. De nem tették...

MaCS_70 2013.04.18. 12:55:47

@vau:

Ez sajnos kultúrafüggő. Én tanulmányaim során nagyon sok hasonló felvételt néztem végig nagyon sokszor, egyedül és az tanárommal -- hogy elemezni tudjam őket, hogy minél nagyobb ismeretanyagot gyűjtsek be, ha már ezzel foglalkozom. (Sajnálatos tény, hogy a közlekedési ügyekben ítélkező bírók nagy része ennek a közelébe sem jut el...)

Mivel ez itt elvben egy olyan oldal, ahol a közlekedéssel átlagbélánál nagyobb lelkesedéssel foglalkozó emberkék jönnek össze, akár egy normális, higgadt eszmecsere is folyhatna (amiből aztán legtöbben járműbe ülve egy kicsit profitálnánk is), de az ilyen "a Volvosnak el lkellett volna csapnia egy-két motorost. Akkor aztán elgondolkoztak volna azon, jó ötlet volt-e az egész..." jellegű bejegyzések ezt sajnos ellehetetlenítik.

Üdv: MaCS

MaCS_70 2013.04.18. 12:59:16

@Meridian74:

Na, ez remekül alátámasztja, hogy miért is nehéz érdemi, emberi vitát folytatni.

(No nem mintha a volvós szakadékba kívánása jobb lenne...)

OK, don't feed the troll...

MaCS

MaCS_70 2013.04.18. 13:09:59

@porthosz:

Hát igen, sajnos a tömeges vonuláshoz szükséges közlekedési kultúra sem automatikus...

A felvételen a motorosok alakzata ugyan nem tökéletes, de a legtöbben normálisan mennek (követési távolság, zipzárforma).

Egyébként régi dilemma, hogy mi a teendő, ha egy tetszőleges menetbe idegen jármű keveredik. Az általános elvárás szerint neki kellene lehúzódnia, lemaradnia, hiszen a mögöttes forgalomban látják őt. Előznie csak akkor illene, ha erre jelzést kap az előtte haladóktól (mert pl. annyira az alakzat elejébe keveredett, hogy célszerűbb kevesebb jármű mellett elengedni).

Ilyen esetekben viszont gyakran csak a legelemibb szabályokat lehet elővenni: vigyázni magunkra és a többiekre, még ha valahogy éppen elsőbbségem is lenne -- ami egyébként nehezen képzelhető el, mivel még ha a többiek az adott esetben esetleg szabálytalanok is, ez nem jelent számomra feloldást a szabályok alól.

Üdv: MaCS

DirtyHarry 2013.04.18. 13:11:59

@Meridian74: A videobol nem sok derül ki, lehet hogy már elengedte vagy 50 motoros, de a nő besokallt hogy faszért nem fogy már el a konvoj, de csak képzeld magad a motorosok helyébe is, nem igazán számítottak rá szerintem hogy egy autos furakszik majd mellettük, max a motoros társaik előzgetéseire számíthattak.

Lényegtelen ki mit mond, van e bohockodás egy ilyen konvojban vagy nincs, itt nem volt, és még ki tudja hány ilyen konvojban nem volt..

DirtyHarry 2013.04.18. 13:13:57

@porthosz: lényegtelen hogy került oda a volvo-s, veszélyes dolgot csinált, veszélybe sodorta magát és másokat is! Ha úgy érezte, hogy nem engedik el, akkor szépen lelassít és megvárja a rendőrt, majd a következő lehetőségnél elhagyja őket, mint ahogy erre volt is lehetőségük az autosoknak, többször is.

Blog.hu-s nickname 2013.04.18. 13:15:04

Érdekes vélemények voltak...

Számomra csak 1 dolog elgondolkodtató. Hogy a jó úton haladó motorokat (gödrös) füvön ilyen tempóban lehet előzni...

halaloszto 2013.04.18. 13:25:17

@csuszi11: a matek mellett a valosag is szamit am! egy savban egy motoros fer el, plane ha autok vannak a szomszed savban. ket savban autok nelkul kenyelmesen elferunk harman.

Vajk

min 2013.04.18. 13:36:26

Unalmas vita. Autós Vs. motoros...na de hol a bringás??

porthosz 2013.04.18. 14:06:47

@DirtyHarry:

Nem lényegtelen hogy hogy került oda a volvós, például mi van akkor ha a rendőrök engedték oda?

Ettől persze totál f@szságot csinált, de hogy itt többen is hunyók voltak az biztos.

Alapból a rendőrök mert vagy nem biztosították az utat rendesen vagy nem figyeltek oda, az autós mert életveszélyes hülyeséget csinált és persze a motorosok is mert egy füszálat nem tettek keresztbe hogy ne legyen baleset (sőt) holott tudniuk kellet hogyha baleset lesz akkor nem az autós fog meghalni hanem ők...

Mindenesetre motoros blogra ilyen videót ezzel a szöveggel felrakni szerintem öngól, mert csak az jön le belőle hogy a motorosok legalább akkora f@szok mint az autós.
Ugye nincs jobbratartás, nem engedik el az autost (forditva ugye hogy fel szoktak lenni háborodva), segitségnyujtás elmulasztása, helyette beintés (bunkóság iskolapéldája) és még sorolhatnám

Prien-u47 2013.04.18. 14:13:52

@min: hol lenne? Az út közepén, a bicikliúttól cca. 5 méterre. :)

DirtyHarry 2013.04.18. 14:22:18

@porthosz: persze, a rendőrők beengedték :)

Honnan tudod, hogy a motorosok nem tettek egy fűszálat se keresztbe? :) Lehet már egy tucat motoros elengedte a hülye picsát, de annak meg elege lett...

Jobbra tartás? Hova tartsanak jobbra, mikor két sávot foglaltak le rendőri kísérettel?

Beintés? Lehet te is beintettél volna, ha előtted csap ki a pályára egy ilyen fasz majdnem elgázolva téged...

porthosz 2013.04.18. 14:31:21

@DirtyHarry:

Akkor hogy került oda nagyokos?
Vagy jó lenne eldönteni hogy akkor ez most egy kétsávos vonulás volt rendőri biztositással vagy nem, mert az autók viszonylag ritkán szoktak ugy a semmiből bepottyanni egy autópályára.

Na már most ha kizárjuk a természetfeletti erők közremüködését, akkor az az autós vagy úgy került oda hogy nem volt rendőri biztositás vagy a rendőrök engedték be. Azt hiszem ezen nincs túl sok mindent vitázni...

Boom74 2013.04.18. 14:38:18

Alapvetően semmi bajom a motorosokkal, bár szerintem több a paraszt mint a nem paraszt. El is szoktam őket engedni ha látom a visszapillantóban hogy jönnek, legtöbbször szépen meg is köszönik. Itt viszont valaki hibázott de nem is kicsit; ha a konvojban haladásra volt engedély és rendőri biztosítás, akkor az a konvoj elején és végén is biztosító rendőrautónak kell ügyelnie és nem beengedni a zárt konvojban haladók közé a kívülálló autóst. Ha zárt konvojban haladásra nem volt engedélyük, akkor pedig nem akadályozhatják a kresz szerint közlekedő autósokat, le kell húzódni szépen. Az hogy a Volvós hülye volt nem kérdés, de a paraszt-köcsög tituluson vagy a rendőröknek, vagy a motorosoknak osztozniuk kell... :)

DirtyHarry 2013.04.18. 14:41:09

@porthosz: két sávos volt, rendőri biztosítással. Sajnos nem tudni, hogy került oda. Valaki hibázott. Ettől még nem hülye senki, max a nő, mert ilyet akkor sem csinálunk ha nem engednek el:)

porthosz 2013.04.18. 14:49:12

@DirtyHarry:

Tehát ahogy irtam itt többen is hunyok voltak. Például a rendőrök. Meg a suicide hajlamú motorosok is.

Persze ez nem menti fel az autóst, csak van ennek egy olyan olvasata is hogyha az az autó máshogy megy keresztbe akkor most lehet lenne 6-8 halott pusztán azért mert mind az autós mind a motorosok kinek van nagyobb fasza játékot játszottak a rendőrök meg lehet sz@rtak bele...

Macropus Rufus 2013.04.18. 15:19:39

@Tabulator:
"a nőnek minden valószínűség szerint semmi baja nem lett még csak egy tetőt sem dobott."

egy ilyen válasz nem állja meg a helyét akkor ha az embert beidézik, segítség nyújtás elmulasztása miatt.

Macropus Rufus 2013.04.18. 15:42:17

@visszakettopadlogaz:
"en meg soha sehol nem lattam hivatalos helyen hogy jobbra kell tartani"
nem is fogsz. A KRESZ oktatáson tanítják, hogy jobbra tartás van, mint ahhogy azt sem fogják táblával jelőlni, hogy az út menetirány szerinti jobb oldalán kell haladni. Jobbról meg tilos előzni. Jobbról kerűlni szokás a balra kanyarodó járművet.
Gondolom ez a szabály a jenkiknél is meg van.

Rák Attantam 2013.04.18. 15:50:08

@MaCS_70: Öööö.... inkább nem is mondok semmit. Nyilvánvalóan motoros vagy, meg kell védeni a fajtársakat. No problem.

@DirtyHarry: "this was an organised event with police escort and all the cars were given the opportunity to pass every few miles"

Ez tök jó, de ha a volvós egy autópálya felhajtón pont a konvoj közepébe érkezett, akkor ő erről kurvára nem tud semmit, csak azt látja, hogy mindenütt "szabálytalan" motorosok vannak és nem engedik őt előzni, tovább haladni. Gyenge idegzet + nem terepre való autó + nulla raliautós tapasztalat = fenti videó.
A megoldás valahol az lett volna, hogy a konvojt két vagy három részre szedik, köztük rendőrautókkal, hogy a konvoj belsejébe érkezők is láthassák, hogy itt nem a Hells Angels megy magamutogatni, hanem rendőrség által biztosított gurulás folyik, ennek megfelelő türelemmel kellene ezt elviselni addig a "few miles"-ig, amíg ki nem állnak. A nő gondolom nem igazán látott hirtelen rendőrségi villogót, ezért nem késztette gondolkodásra semmi.

terminator01 2013.04.18. 16:06:38

@közlekedési bűnöző: Ha véletlenül nem tudnám hogy hol vagyok a bejegyzésedből rögtön rájöhettem, hogy Magyarországon vagyok. Kössz a segítséget, csak így tovább!!!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2013.04.18. 16:38:01

Ööööööööööööööööö...
Hát igen!

1. A gyorsabban haladó (vagy haladni akaró) járművet mindig el kell engedni! Akkor is, ha az a sebesség túllépésével szabálytalanul teszi azt (a gyorsabb haladást)!

2. Nem akarok moralizálni, de mi van akkor, ha éppen egy sürgős eset miatt kellett sietnie (bajban volt valaki, stb.)??!!

hevizms 2013.04.18. 17:00:18

Nem igazán értem azokat a hozzászólókat,akik a segitségnyújtás elmulasztását róják fel a motorosoknak.Miért is kellett volna segitséget nyújtani bárkinek?Nem történt sem ütközés sem fejreállás a kocsival,egyszóval semmi olyan nem történt ami arra utalna hogy bárkinek abban az autóban bármi baja esett volna.Egyszerűen leállt a fűben.Vagy én másik videót nézek?
Valaki magyarázza már el hogy miért is kellett volna megállni?

fehso2 2013.04.18. 17:36:05

Én már vittem a fulladó gyerekemet a kórházba. Na, akkor, bizony siet az ember. Ezért utálom leginkább a motoros/kerékpáros/buzi és egyéb vonulásokat.

alfax 2013.04.18. 17:53:59

köcsög motorosok, izgága volvós.

több szeretet

DirtyHarry 2013.04.18. 18:12:24

@Rák Attantam: fantasztikus, hogy te tudod mi történt és hogyan... konvojt ugy szoktak biztosítani autopálya lehajtónál, hogy az egyik rendőrautó lezárja azt.. hm... egyébként meg nem tudjuk, hogyan történt, szóval felesleges ezen a részén rágódni...

pannonkondor 2013.04.18. 20:06:54

Azt nem tudja valaki,hogy levehető ajtós NDK-s turmixgépet hol lehet kapni ?? Bocs, gondoltam írok valamit, aminek értelme is van. :)

VOGAben 2013.04.18. 20:16:21

A Vasedényben, halló!

VOGAben 2013.04.18. 20:19:42

Segítségnyújtás??? Valaminek nekiment, vagy mi? Elvonult a tömeg és simán visszament az útra... Felénk az úttest olyan mint ott a padka! 90fölött az "aszfalton" rugóznak úgy a verdák mint a volvo a jobb oldalon a video elején.

weh 2013.04.18. 22:53:00

"A 400 tagú konvoj rendőrségi engedéllyel haladt North Myrtle Beach irányába, ahol a helyi drag versenypályán kívántak meglátogatni egy rendezvényt"

És akkor mi van ha meg kívántak látogatni egy rendezvényt? Jaj istenem, hova szarjunk, a motorosok megkívántak l á t o g a t n i egy rendezvényt.
Külön-külön nem értek volna oda? Vagy mondjuk busszal? Esetleg félnek egyedül motorozni? :)

Én is motorozom, de sose jutna eszembe konvojban haladni, mint pl. ezek "adj gázos" senkiháziak, akikről a hírekben olvasni.

DirtyHarry 2013.04.18. 23:41:40

@weh: és mégis milyen ostoba vagy :D

Wolfram 2013.04.19. 00:23:46

ez semmi.
egyszer pilisvörösváron egy lagzis menet ment a főúton- hosszában. hosszában!!! a falu egyik végétől a másikig. rendőrük zárták le mindkét sávot. 10 km autósor aszalódott a 40 fokos kánikulában.
ha akkor valaki közéjük hajt...

remélem boldogok... -.-

ps: utána írtam egy hivatalos levelet az önkormányzatnak, amiben hasonlóan szerettem volna kibérelni a 10-es főutat egy vasárnap délutáni grillpartira, de válaszra sem méltattak.

Breacher 2013.04.19. 19:58:29

@weh: Te is "túlélő" vagy?

hálátlan olvasó 2013.04.20. 08:20:01

(((((((((((
sok zárójelben: hét hülyéje? ez ilyen sorozat itt, volt a múlt héten is egy, meg azelőtt, meg azelőtt,...?

árpád, nagyon sajnálom, hogy már ezen a felületen is megy a hangulatkeltés. régebben, az általad fémjelzett cikkek alatt, a sok jó kis cr motor láttán és régmúlt idők motorosairól olvasva úgy gondoltam, hogy ez a blog a saját ízlésedet tükrözi, és ami a legfontosabb, hogy azok tetszettek is. ha ez is te vagy, akkor csalódtam, mert ugye azt boritékolni lehetett, hogy itt lesz "ereszd el a hajam".
más: kb az összes kommentet elolvastam, és örülök neki, hogy a való életben nem ennyire agresszívek és indulatosak az emberek, mert akkor már valószínűleg sokkal többen nem élnénk.
)))))))))))

Hun_Fighter 2013.04.22. 10:41:08

@vau: Ne szégyelld. Nem vagy az.

mpali35 2013.04.25. 06:38:43

Hálátlan olvasó,
nem vagy egyedul a véleményeddel, en mar a mulkor nem birtam a Majdnem olt a motoros divat cimu korszakalkoto es mely motoros erzelmeket kozzetevo valami utan.Ugy latszik, tartalmas cikkel nem lehet olvasotábort toborozni, vagy a fonok ugy dontott, hogy ide is torjon be a bulvar, nem elég a TB. Csak merem remélni, hogy ez nem Baowah muve.....

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása