Garázsom dísze egy vadiúj veterán


Látják, ennyit érnek az eskük. Vagy legalábbis az én esküm.

Nem hívő emberként úgy gondolom, hogy van párszor tíz évem a Földön, aztán nincs tovább, kukacgyomor-töltelékként végzem – esetleg környezetszennyezésként, ha elhamvasztanak. Tehát ebbe a párszor tíz évbe bele kell sűríteni annyi élvezetet, amennyit lehet, természetesen úgy, hogy a család és a társadalom érdekei ne sérüljenek. Hülyeség hát halálra dolgoznom magam, hülyeség főtt krumplin élnem, hogy óriási bankbetéteim legyenek (bár miből, vajon?).

 

De mivel kicsi országban élek kicsi beosztottként, ezért elég sok munkával tudok csak annyit összevakarni, hogy kicsi idő és kicsi pénz azért maradjon a szórakozásra is. És mivel borzasztóan érdekelnek a régebbi autók és motorok, ezért így is a lehető legtöbbet szeretnék kipróbálni és talán birtokolni azok közül, amik a leginkább fókuszban vannak. Ennek legegyszerűbb módozata, ha sokszor veszek, és sokszor adok el. Eddig világos.

Sajnos a betonalapzat-repesztő, sújtólégszerű átírási költségek, a regadó, az eredetiségvizsgálat és egyéb sarcok rettenetesen megnehezítik az ilyesfajta életformát. Ezért ha nem is úgy, mint régen, de évente egyszer-kétszer azért apró rotációt végzek a parkon, csak az íze kedvéért.

Már vagy tizenöt éve vázolgatom ezt az életformát a belsőégésű motorral hajtott izék iránt kevésbé fogékony barátaimnak, a szüleimnek, rokonaimnak, bár nem hinném, hogy értik. Ami nekik a következő focivébé, a Való Világ sokadik újraindítása, a legfrissebb Megasztár, az nekem egy új robogó, egy lyukas roncs hazavonszolása, egy rezgés megszüntetése a kombi Merciben. De két fogadalmat azért tartottam: 1) a zöld Mercit sose adom el; 2) a fekete Kawa Z750 mindörökre a családban marad. Ezek a járművek ugyanis számomra pótolhatatlanok.

Vagy mégsem?

Egyik az első túrák közül, talán Dobogókőre

A recesszió hullámai még alig érték el ugyan a Totalcart, de a feleségem a fő- és a másod-munkahelyén egyaránt zsugorított bért hoz haza. Ez a szűkítés pont a játékteret csökkentette töredékére – mi mást. Köszönjük, jól vagyunk, a gyerekek észre sem veszik talán, de én vagy egy éve folyamatosan szervezem át a korábban némi ésszel még egész jól menedzselhető járműves hobbit. Újabb projektek behozása helyett a meglevő massza racionalizására adtam a fejem. És eladásokból folytatom a többi cucc rendbetételét. Válságban az ember még jobban becsülje meg, ami jut, nem panaszkodom.

Eladtam Imolában a négyütemű Motom 50-es kismotoromat, amire a kilencvenes években évekig spóroltam. Nem baj, jópofa szerkezet volt, egyedi is, de sok gond volt vele, szuper állapota ellenére műszakilag közel sem volt robusztus. Eladtuk a Kati Vespáját, az árából titokban tudtam venni neki egy Honda VFR400-ast, a lábra állítás és az átíratás költsége volt a karácsonyi ajándék. A benzinfolyós, kicsit sokat evő, kizárólag egyszemélyes városi használatra alkalmas öreg Vespa helyett van most egy motorja, amin viheti a fiainkat, mehet vele messzire is, ráadásul műszakilag jó állapotú. Mostanában az Aprilia Gulliver 50-esemet is sandán nézegetem: egy nagyrobogó nem eszik többet, a biztosítása szinte ugyanannyi, lehet vele kicsit vidékre is menni, melegebb napokon el tudom vinni valamelyik fiamat oviba, suliba – érik a gondolat.

A feketéről a hirdetésfotó

És amit nem gondoltam volna – hopp, a Kawasaki KZ750 B-met is lecseréltem. Ha innen nézem, érzelmi volt a döntés, ha onnan, akkor meg racionális.

A Kawát 2004 októberében vettem. Akkor már tizenöt éve egy kis kulipintyó hátsó, fűtetlen szobájában lakott egy öreg bácsinál. Ő cserébe kapta az akkor még vizsgás motort egy sráctól, akinek megtetszett az öreg BSA Gold Starja. A bácsi sose tudta már vezetni a Kawát, és amikor meghirdette, már beszélni, mozogni is alig tudott.

Még a régi rendszámmal, hátul Marci barátom, aki találta a hirdetést. Megfogadtam - ha nem indul be, nem veszem meg. Beindult

Később, egy börzén találkoztam az előző tulajjal is – meghatottan nézte az életerős Kawát, mondta, hogy az övé volt. A Gold Starról meg kiderült, hogy hiányos, vegyes alkatrészkupac, kevés volt benne, ami használható, régesrég továbbadta valahová az Alföldre egy belevaló gyűjtőnek. A Kawa meg hiányzik neki. Ez lehetett olyan öt éve.

De nem volt fenékig tejfel a Kawasaki feltámasztása. Valaki a korábbi életében ráhegesztett idomtartó vasakat, az egyiket pont a vázszámra. Az öreg nem íratta át – dupla illeték, hát. Régi rendszám volt rajta, az okmányiroda elírta a típusát és a motorszámát. A Mozaikból páros lábbal rúgtak ki, amikor prezentáltam a problémahalmazt. „Fiatalember, talán majd tavasszal, most nincs ilyen dolgokra időnk” – kaptam a Vörös Október Ruhagyár által 1976-ban készített öltönyben feszítő úrtól az elutasító választ.

Sebaj, sikerült gyorsítanom az ügyön, így egy hónappal később már hivatalos, EU-s vázszámmal, új rendszámmal, új vizsgával, kijavított számokkal az utcákat rótta a Kawa. Aztán rendbe tetettem a fékeket, az önindítót (állandó KZ750 B-betegség, ötévente megdöglik, mert alulméretezett, a négyhengeres Z650-ből származik), a karbikat, finom olajat kapott, itt-ott zsírzást. Szereztem az ütött műszer, a letört jobb tükör, a hiányzó jobb indexbura helyett másikat, vettem bontott első féknyerget, összeállt.

Dolomitokban

Imádtam. Az olasz Busso-kipufogók moraját, ami kis gázon finom suttogássá szelídült, terhelésen, megtépve dühödt, de puha fújtatássá erősödött, és semmi köze nem volt a szétfúrt Harley-, enduro-kipufogók csattogásához, csörömpöléséhez. A kényelmes üléspozícióját. A kiegyensúlyozótengelyes twin-blokk finom vibrációját. Azt, hogy mindig beindult, mindig ment a két hengere. Igen, lent a magyar síkságon, és fent a Dolomitok bő kétezer méteres magasságaiban, kettőnk és a csomagok alatt is.

Bár a maga idejében (1976-80) lenézett, elavult konstrukció volt, ma már látni benne a Norton Commandót, Triumph Bonneville-t, ami a kawás tervezők szeme előtt lebeghetett, amikor megalkották. Az első, ólmozatlan benzinhez tervezett japán exportmotor volt. A kéthengeres blokk kis tömege miatt sokkal ügyesebb, kezesebb volt a vele egyidős egyen-négyhengereseknél. Még mai szemmel is jól vezethető, igaz, a fékei gyatrák.

Szép volt a fény

Ez a lenézett motor ma, a nyugati világ értőbb régióiban kultuszmotorrá vált, dán és holland építőstúdiók egyik legkedveltebb átépítő-alapja, de eredetiben is keresett. A mobile.de-n alig akad belőle, általában 3-5 darabot találni 2500-10 000 eurós áron. Az ugyanilyen blokkal szerelt, de a korai japán álcsopperek korszakából származó, stílustalan és rosszabb futóművű, újabb Z750 LTD-ből van rogyásig, de az csak egy halvány utánzat. Azért a maga idejében is volt egyfajta retro-sármja – van egy fotóm a Classic Bike-ból, amelyen a hetvenes évek gyorsan élő motorversenyző istene, Mike Hailwood egy KZ750 előtt pózol.

Mike Hailwood egy KZ750 előtt

Amikor vettem, csak azt tudtam, hogy ezt a motort nekem teremtették – a formáját, a hangját, a méretét, mindent. Aztán lassan kibontakozott, milyen kincsem lett, és hogy erről a motorról Magyarországon szinte senki sem tud. Hát ezért nem akartam eladni. Hálás gép volt, csak én tudtam, milyen szuper cuccon ülök, senki nem irigyelte, én meg a saját kis belső világomban háborítatlanul élvezhettem.

Megjártam vele Ausztriát vagy hatszor, több alkalommal Kati is velem tartott a hátsó ülésen. Odakint egyszer letörtük a kuplungkarját, berhelt üzemben küzdöttük le a Graz felé vezető, Kalte Küchl mellett vezető hegyi utat. Kati is vezette legalább kétszer – ez volt a legnagyobb gép, amit kipróbált. Amikor Bálint fiamat először elvittem motorozni, lett volna választék, de természetesen a Kawát vittük. Régesrég még Józsi barátommal is jártunk motorozni együtt, a Kawa emlékszik még az ő Guzzi V35 Imolájára is. Sok élményben volt részünk az öreg géppel, mind szép emlék, kivétel nélkül.

Ez bizony megolvadt

Még amikor a legszörnyűbb dolog történt vele – egy rossz testelés miatt évek óta volt benne valami kóboráram, s amiatt kigyulladt – azt is az olasz túra másnapján, egy laza munkába menős napon, fél kilométerre a házunktól tette, hogy ne fájjon. Csabi barátom csodásan újravezetékelte akkor, a fő áramkörök külön, sarus biztosítókat kaptak, s egy füst alatt adtam az öregnek egy garnitúra fékbetétet, egy új, méregdrága láncot, hátsó lánckereket is. Aztán a kuplungbovdent is megrövidíttettem a Haudekéknál, onnantól a kuplung sokkal finomabb lett, bár sose vált a vezetés meghatározó, kellemes elemévé.

Új lánckerék, szintén a Louisból

De a hétévnyi használat minden karbantartás ellenére otthagyta rajta a nyomát. Itt-ott szivárogni kezdett az olaj. Az önindító egyre nehezebben forgatott, a karbikat ki kellett volna pucolni, össze kellett volna hangolni, talán még membránt is cserélni bennük. És a vibrációt csökkentő ezernyi gumialkatrész – a kormányfelfogatásnál, a műszerek rögzítésénél, a lábtartóknál – mind porladni kezdett, némelyik elveszett. Az ülés eredeti műbőrje fesleni kezdett, a kipufogók, spiáter alkatrészek krómja mikronos vastagságúra kopott, már a rozsda is átütött rajtuk. Éreztem – egy-két év, és boríthatom szét, talán éppen akkor, amikor a legmélyebb lesz a válság.

Láttam már így elpusztulni motorokat, autókat – a tulaj csak használta, használta a szép gépet, ígérgette magának, hogy idővel rendbe teszi, aztán mire szétszedte, se pénze, se ideje, se kedve nem maradt, úgy kótyavetyélte el tejesládákban, fillérekért, hogy gondolatban még le is köpte. Ezt semmiképpen nem akartam, de bevallom, nem láttam koncepciót, hogyan teszek majd.

Egy másik cikkemben írtam, hogy be vannak állítva mindenféle figyelők a netemen. Reggelente végigsöprök rajtuk. Mercik 1968-tól 1985-ig, 2500 köbcenti alatt, no meg Kawasakik 1980 előttről. A Mercik azért, mert vágyom egy tűrhető 230-as benzinesre. A Kawasaki meg... Ugyan papolok az ilyen hozzáállás ellen, de titokban én is várok a csodára.

Egyszer már meg is történt – felbukkant egy ugyanolyan KZ750, mint az enyém (az európai neve Z750 B, de így mindenki keveri a későbbi négyhengeressel, ezért mindenfelé inkább az amerikai típusnevén szokás emlegetni). Eredeti piros, eredeti csíkozással, kevés kilométerrel, magyar rendszámmal. Valami négy kiló körül. Vonyítottam, mert egy fillérem se volt éppen, az otthoni kasszában is csak egérkakit találtam. Naná, hogy kábé két nap alatt eltűnt. Az új tulajdonos, Laci meg is keresett utána, nem forog ki a motor, tanácsot kért, mit lehetne, de nem tudtam tippet adni neki – az enyém sose csinált ilyet. És titkon nagyon irigy voltam – de hát a motor azé, aki megveszi, mint tudjuk. Az emailcímét azért eltettem – sose tudhassa az ember.

Első látvány

Két év eltelt azóta. Egy szombati reggelen úgy terveztük, hogy a nálam levő BMW R 1200 R-rel és a Kati VFR-jével családi motorozásra indulunk – mondjuk Esztergomba. De azért rápislantottam a netre.

Katiiiiiiiiiiííííííííí! Katíííííííí!!!!!!! KATTTTÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ! – hörögtem üvöltve a gép mögül. IDE NÉÉÉÉZZZZ!!!!!!! A PIROS KAWAAAA!!!!! ÓÁÓÁÓÓÓÓÓÚÚÚÚÚ!!!!!!!

Kati valamiért sejtette, hogy baj van.

Hadd ne szaporítsam a szót, magamon kívül voltam, a két évvel korábbi Kawa felbukkant, Kati látta, nem tehet mást, hát rákérdezett – délután elmész megnézni? Ettől megijedtem. Túl könnyen ment. És túl sokszor vettem már teljesen felesleges, sok gondot okozó, ám kevés örömet hozó romokat óriási fellángolásból. Az ember nem azért tapos végig negyvennégy éven, hogy hűbelebalázs legyen.

A fekete Kawát imádom. A fekete Kawa jó. Ez itt viszont harmadannyit futott. Nem szedték még szét. A kipufogóját leszámítva teljesen eredeti. Legalább látnom kell. Felhívtam Lacit. Emlékezett rám.

Bálinttal jó venni menni

Így lett, hogy szinte örültem, amikor Kati nem bírt a hátsó ülésen állandóan kis híján elalvó Norbival, és hazahúztak Esztergom határából. Mi kanyarodhattunk Bálinttal Pesthidegkút felé. Ha Bálinttal vagyok autót, motort nézni, abból jó szokott kisülni, ott van például Era esete.

Laci már kitolta a gépet az utcára, mire odaértem. Alig ment vele egy ezrest két év alatt, most a garázs is megszűnt, ahol tarthatta, átmenetileg egy barátjánál van elszállásolva a motor, de az megszűnik. El kell adnia, új munkahelyre megy, esélye se lesz motorozni, nyűg lett, pedig fáj érte a szíve.

Új ez? Majdnem

Gyönyörű a gép, sokkal délcegebben indul, mint az enyém. Az ülésén puha(!) a műbőr, mindenütt a gyári kötözőelemek, saruk, fültyűk. És bírja a szívatót, nem áll le, ha ráhúzom. A vaskos kipufogók sokkal jobban hasonlítanak az eredetikre, mint az én cérnaszál Bussóim. A fényezés itt-ott karcos ugyan, de ezek csak garázsnyomok, a lakk fényes, vastag, a csíkozás masszív. A visszajelzők, mint kristálydarabok, a kapcsolók határozottak, a lábtartók nem kókadtak, minden masszív, precíz. Most érzem csak, hogy az én, eddig jó állapotúnak hitt, minden porcikájában jól működő fekete Kawám mennyire fáradt már. Ez itt egy új motor.

Jé, eredetileg a hátsó lábtartó is kerek volt?

Elvisszük egy körre. Jé, mennyire csendes, szinte semmi hangja, pedig a Marving a maga idejében tuningdobnak számított. Milyen lehet a gyárival, ami még halkabb? Jut eszembe – a kipufogó volt a legtöbbet kritizált pontja ennek a motornak, szinte röhejesen nem volt semmi hangja a korabeli tesztelők szerint. De a fokozatok is nagyon rövidek – hát igen, az enyémen már a KZ750-es körökben ismert módosítás szerinti, jóval nagyobb Yamaha SR500 első lánckerék van, azzal sokkal nyugodtabban utazik a KZ750, és mivel a motor nagyon nyomatékos, alig érezni a gyorsuláson veszteséget.

Itt még hiányzik a felirat a dekniről

De milyen eszméletlen finom a kuplung! Mennyire masszív a váz! Mennyire nem vibrál a blokk – olyan, mint a selyem… Viszont furcsa, mennyire ideges, kicsit úgy kormányzódik, mint egy kisrobogó, ránézek, máris befordul. Ez nem tetszik, lehet, hogy gyárilag ilyen, de a fekete Kawám sokkal motorszerűbb. És a férfiasabb hanggal (hadd szögezzem le, nem üvöltő kipufogóról van szó, azt utálom), a hétmérföldes lánckerékkel sokkal nagyobb motornak érződik. Ez itt, így olyan, mint valami Yamaha Jogba oltott, óriási teljesítményű Suzuki TU125, sok-sok hellyel az ülésén. És üt az első kerék, a kormány is görbe kicsit. Gyönyörű, hamvas, de lesz vele meló.

A csíkozás megható

Visszatérünk Lacihoz, gondolkodóba esek. Igen, vinne a vérem, hörögve venném. De ha – mondjuk a Ponton Merci fényezésére félretett pénzből – megveszem, el kell adnom a feketét, amivel már olyan jól összeszoktunk, aminek a kis rigolyáival olyan szépen megbékéltem. A fekete szépen utazik. Ahhoz képest, hogy egy öreg twin, egész jól tartható vele a 120-as tempó. Nem üt, nem görbe. Ez viszont nagyságrendekkel, minden molekulájában újabb. Ebben tényleg még 30 ezer kilométerrel több az élet, mint a feketében. Ha hosszú távú nyugalmat szeretnék, ha nem akarok 2-3 éven belül könyékig turkálni két kiegyensúlyozótengelyes, négyláncos, kétvezérműtengelyes, beszerezhetetlen alkatrészekből álló Kawa-blokkokban, lépnem kell.

Beajánlottam húsz százalékkal kevesebbet – fejben a gyors javításokra próbáltam félretenni. Kevésnek bizonyult. Feljebb vittem a lécet, mert féltem a géptől, de azért nagyon tetszett – itt megtaláltuk a közös nevezőt. Hagytam előleget, írtunk papírokat, egy héttel később visszamentem, elhoztam.

Mindig más, amikor az ember kettesben marad egy új autóval/motorral, mint amikor a vásárlás előtti gyanakvásban gurul vele néhány zaklatott métert. Többnyire megjósolhatatlan, merrefelé más. Van, amikor az ember agyára ilyenkor telepszik rá a sötét gyanú – úristen, micsoda szemétládát vettem… De van olyan is, hogy a gép beszélni kezd a pilótához – ne aggódj kicsi gazdám, jó lesz együtt. A Kawasaki az utóbbit tette.

Nincs benne sok kilométer. A karcok száma sem jelentős

A váratlan finomság miatt sokkal lendületesebben motoroztam vele haza, mint a feketével szoktam. Zavart továbbra is a megütött kerék kalapálása, a görbe kuplunghébli, a furán reagáló kormány, de vásárlás előtt megpróbáltam elengedett kézzel, és ment egyenesen – nem lehet nagy a baj. Viszont a váltó, a blokk finom surrogása, a feléledő, és egyre határozottabb fékek, a vakítóan fényesen világító műszerek, visszajelzők eufóriába ringattak.

Otthon aztán megláttam a feketét a garázsban, bánatosan nézett rám. Leparkoltam mellé, nem volt máshol hely. Gyáván inkább felszaladtam a házba, nem bírtam a szemébe nézni. Volt bűntudatom rendesen. Morcosan turkáltam a vacsorát, tőszavakkal válaszoltam a gyerekek felől záporozó kérdésekre. Mi a baj, nem jó a motor? – kérdezte Kati.

Egymás mellett az ikrek

Dehogynem, szuper, azaz van valami fura az elejével, de semmi drámai, nem ez a baj – válaszoltam. Nem értette. Itt a szép, új motor, volt rá pénz, egyikünk sem kételkedett benne, hogy a feketét el lehet adni normálisan, akkor meg hol a probléma?

Képzeld el, hogy lenne egy ikertesód – kezdtem a magyarázatot. Ugyanolyan, mint te, ugyanazok az emlékeitek, mivel én is ismerem, és sok időt töltöttünk együtt családilag, ezért sok velem is a közös emléke. De neki nincs két gyereke, viszont volt eddig egy szemét pasija, aki elvárta tőle, hogy rommá edzze magát, kozmetikushoz járjon naponta, a te öt és fél-hat óráddal szemben előírta, hogy minimum nyolc és fél órát aludjon. És az a pasi lelépett pár hete, az ikertesód felszabadult, mire én bejelentem neked, hogy akkor legyen most az, hogy te elmész, és ő jön ide. Hiszen ugyanúgy néz ki, csak jobb karban van, ugyanúgy főz, és mivel ikrek vagytok, hasonlóan vélekedik mindenről, örül, hogy egy jó kapcsolatban lehet végre, ezért nagyon hálás lesz, a gyerekek szinte észre se veszik a különbséget, nekem meg így sokkal jobb lesz. Te mit szólnál ehhez? Ugyanis ez történik most lent, a garázsban.

Kati felnevetett, aztán elhallgatott. De hiszen ez csak egy motor – mondta, kis keserűséggel a hangjában. Nem Kati, ezt a motort éppen azért szerettem annyira, mert az összes többi járművem gép, de a Kawasaki egy lény, érted? – válaszoltam.

Így tisztán kijön, hogy a piros villája görbe. Az eladóm nem is tudott róla, alig lehetett érezni, látszani pedig csak A-B-ben látszik

Aztán másnap – ó, a kínzó másnap – kiderült egy, s más. Például, hogy nemcsak a kerék ütött, de az első villa is görbe. Így, hogy a feketével egymás mellett álltak, már jól látszott, amit napnyugta után nem szúrt ki a szemem. És azért lehetett elengedett kézzel menni vele, mert hajszálpontosan azonos a görbeség. Csak ideges lett tőle a motor eleje.

Tehát sebtében szétkaptam az egészet. Kerék ki, sárhányó le, műszerek le, kormány le, elektromos cuccok szét, lámpa le, villa, villanyak ki. Nini, az alsó kormánynyak-csapágy is ütött – hát persze, ha a villa görbe, ez se szokta megúszni.

Tehát lett egy kerékegyengetés Koch Ferencnél, aki a legjobb mestere e szakmának, lett egy villa- és villakifli-egyenesítés Csömörön, ahol ezt a legszuperebbül művelik, Bakos Ricsi meg kikeresett nekem jó minőségű, mégis pénztárcabarát kormánynyak-csapágyat, amit a Kondorosi úti csapágyboltban két nappal később át is vettem. Igen ám, de elfelejtettem, hogy megszűnt a mobil eredetiségvizsgálat, nekem meg záros időn belül át kellett íratnom a motort. A torzó ott állt, lefejezve, kiontott belekkel a garázsban. Ajjaj.

Tiszta dirt-tracker

Gyors döntés született – visszahajigáltam bele a villát, a kormányt, a kereket, gyorskötözővel felszereltem Bálint fejlámpáját, és így elhúztam minősíttetni. Elvégre nem műszaki vizsga, csak a számokra kíváncsiak… Át is ment, és csak két órát buktam a hülyeségem miatt.

Rá másfél hétre összeálltak a cuccok. Közben leműtöttem az öt évvel ezelőtt, Imolában vett KZ750 dekniről a hiányzó feliratot, a csomagtartós túrakapaszkodót átszereltem a feketére, erre meg a simát (úgyse megyek én ezzel a Dolomitokba), az SR500 első lánckereket is áttettem a feketéről, beállítottam a láncokat, összeraktam az elejét a pirosnak, lepucoltam mindkettőt.

Hátulról se néz ki rosszul

A piros csodás lett – tényleg a tesztmotorokhoz hasonlít a leginkább, ezt még a kollégáim is megerősítik, akik vezették. A fekete aztán szépen lepucolva modellt állt a kamerának, és egy vasárnap este feladtam a hirdetését.

Aznap este már keresett a Motordoki egy barátja, de a feleségétől még engedélyt kellett szereznie. Reggelre landolt egy levél a gépemen Szlovákiából. Viktor 1000 eurót ajánlott a gépét, jön érte este. Megírtam, fél napja van csak fenn a hirdetés, 1200 alatt senkinek. Akkor 1100? Végiggondoltam, hogy szegény jó messziről jön, nem lehetek pofátlan, ezért annyit válaszoltam: 1150. Oké, este hétre ott vagyok, írta.

Aztán déltájt felhívott a Motordoki barátja is. Nem kapott rá engedélyt ugyan, de neki kell a gép, nem érdekli, mi lesz otthon. Vázoltam a helyzetet, este jönnek érte Csehszlovákiából, a srác emiatt szerzett utánfutót. De ő megveszi. De én nem mondhatom le, hiszen jön a pénzzel. De ő megadja az 1200 eurót is. Mondom, jó, felhívom a Viktort, elmondom neki. Viktor kicsit tanakodott, majd ráhagyta, oké legyen 1200, én meg kikötöttem, hogy nincs alku. Ha tetszik a motor, ennyi, ha nem, másnap eladom a Motordoki barátjának.

Végül elvitte.

Töltjük a papírokat. Háttérben a Bandi BMW-je

Már szemre is tetszett neki, aztán beröffentettem – a Kawánál ez komoly pszichikai hatás ám, mert teljesen más a hangja, mint más motoroknak – elment egy körre, vigyorgott. Oké, tegyük fel a futóra, mondta. Egyszer régebben is hirdettek egyet Magyarországon, arról lecsúszott, most megint fent volt egy napig, de azonnal elvitték, nem is érti, hogy van ez ezekkel a KZ-kkel. Hát, azt én vettem meg- gondoltam. De ott, abban a pillanatban egyszerűen nem volt szívem megmondani.

Kawám búcsúzik

Amíg ő kötözgette Katit… akarom mondani a Kawát a trélerre, én papír-hegyeket töltöttem ki a külföldre vitel miatt. Aztán már csak a pénzcsere, a búcsúfotó, és alig maradt időm megsimogatni a Kawa dagadó tankját, a Roomster máris elhúzott Szlovákia felé. Hát, pocsék volt a hangulatom… Vigaszul csak az szolgált, hogy a piros szuperül sikerült, még töredék ennyire jó motorom se volt az életben.

Úgy gondoltam, összeszokásnak az lesz a legjobb, ha az évadzáró mecseki túrára őt viszem, nem a Yamahát. Még egyszer beállítottam a láncot, még jobban kipucoltam a pucolnivalókat, beszereltem a GPS vezetékét biztosítékostul, feltettem a GPS-tartót. És próbaképpen este elmentem az Uj Péter búcsúbulijára a belvárosba. Odafelé megtankoltam a paripát, repesztettem az Andrássyn, már bizsergett az ülepemben a Mecsek sok kanyarja…, amikor, az egyik kihúzatásnál furcsa dadogást éreztem. Kihagy. Fullad az egyik henger.

A piros KZ750 most

Nem is maradtam a buliban, csak egy fél órát, rohantam haza, kaptam ki a gyertyákat. A jobb oldali fekete. Ez bármit jelenthet. Le a gyújtásfedéllel, megszakító rendben, hézag van, nem szikrázik fordulaton. Akkor ez vagy trafó, vagy karbi, egyiket se tudom sebtében megjavítani. Hajnalban indulunk.

Dráma.

Kilométergyűjtemény. Nem nagy. A vezeték a GPS-é, csak sebtében lekaptam

Lekaptam a GPS-tartót, majd berobogtam a szerkesztőségbe, ahol a Yamaha dekkolt. Hazatéptem vele, felszereltem a tartót, végül is, elkészültem, bár a szám íze keserű volt. A túra egyébként szuperül sikerült, Kati élvezte a VFR-jét (most volt először külön géppel hosszú motoros túrán), a Yamahában másik motort ismertem meg (nemrég vettem új gumikat, többet ért ez a művelet, mint egy új gép), de azért most is bosszant, hogy nem a Kawával mentem.

Még nem pucoltam el igazán, csak nagyjából

Azóta hazahoztam, de még akkor is belém rúgott egyet. Képzeljék el a helyzetet – vasárnap este egyedül vagyok a parkolóházban, benzincsap kinyit, szívató ráad, gyújtás szintén, indítógomb megnyom. Pöccenne a motor, de két durranás után leáll, az indítómotor forog tovább, éktelen csörömpöléssel. Gyújtás le, tovább üvölt. Dekni le, tépem a vezetékeket az indítóreléről, önindító elhallgat, berúgom, szépen röffen, aztán hazafelé 4200 fölött kihagy, vibrál, szenved. Nem erőltetem, ez egy KZ750 a péróba is, elmegy ez nyomatékból, mint a 424-es.

Nem eredeti elem: fém fékcső van rajta. A védelmet (szilikonszalag, majd szigszalag, hogy ne csikorogjon) én tettem már rá. Jó is így

De most azért szétvet az ideg, két hiba előjött. Pedig épp azért vettem, mert szinte új, hogy legalább ezzel az egy járművel ne legyen gond az istállóban, mert időm alig, szerelnivalóm viszont több évnyi restanciában halmozódik.

Az amerikai modell KZ felirattal az oldalán

Ikrek közötti bosszú áldozata lettem vajon? Mindegy, úrrá leszek rajta, csak most rosszkor jött.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr953303635

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seca81 2011.10.15. 10:45:55

Gyönyörű ez a motor, az írás pedig hibátlan!

Nekem az utód jutott, pedig én is az öreg gépekre ácsingózom, de az XJ-650 után nem mernék belevágni egy ilyen projektbe...

ync 2011.10.15. 10:49:13

Szegény fekete moci, milyen szomorúan állt ott a garázsban! Vicces, de én is majd' minden nap ránézek az 1981 előtti Kawákra... és Suzukikra, Hondákra, Moto Guzzikra, Benellikre. Nem könnyű kifogni egy szeretett, megkímélt példányt.

irónika 2011.10.15. 10:50:29

Lenyugoz, ahogy a gepeidhez allsz.
Respect!

adamFZR 2011.10.15. 11:00:30

@Csikós Zsolt: Olyan tesztrobogó van nálam most, behalsz ha meglátod...

P12_dCi 2011.10.15. 11:01:14

Gratulálok!

Bárcsak ne félnék motorozni....
Pontosabban nem a motorozástól félek, hanem, hogy egy majom autós elnéz valamit, és meghalok.

Tomchy 2011.10.15. 11:01:24

Off Gépház: Miért nem látszanak a galériában a képalák?!

joejoe1974 2011.10.15. 11:08:39

Azt a mindenit!!!De szép gép!
Furcsa elsőre a régi rendszám rajta.

szunyii 2011.10.15. 11:24:41

Szép ez a piros Kawa, ezek meg nem nagy gondok, megérte :D

DrSzoke 2011.10.15. 11:32:56

Már vagy tizenöt éve vázolgatom ezt az életformát a belsőégésű motorral hajtott izék iránt kevésbé fogékony barátaimnak, a szüleimnek, rokonaimnak, bár nem hinném, hogy értik. Ami nekik a következő focivébé, a Való Világ sokadik újraindítása, a legfrissebb Megasztár, az nekem egy új robogó, egy lyukas roncs hazavonszolása

Ezzel a par sorral Zsolt megfogalmazta a betegseget ami nalam is van.86 ota van autom,a leghosszabb egyutteles 20 honap volt.Kenyszeresen imadom oket cserelgetni.Ezek kozt volt huszoneves darab amit alapjaibol kellett ujraepiteni,meg volt 4 eves hibatlan is.

Spinnaker 2011.10.15. 11:36:22

"...az ikertesód felszabadult, mire én bejelentem neked, hogy akkor legyen most az, hogy te elmész, és ő jön ide. Hiszen ugyanúgy néz ki, csak jobb karban van, ugyanúgy főz, és mivel ikrek vagytok, hasonlóan vélekedik mindenről, örül, hogy egy jó kapcsolatban lehet végre, ezért nagyon hálás lesz, a gyerekek szinte észre se veszik a különbséget, nekem meg így sokkal jobb lesz."

Azért tudsz bókolni...;-((
Szvsz.

Csikós Zsolt 2011.10.15. 11:41:34

@Ninjaboy:

Tényleg azt gondolod, hogy nem vicc volt? Jajjjj...

Csikós Zsolt 2011.10.15. 11:43:25

@Spinnaker:

Nem bók, helyzetmegvilágítás.

Nyilván nem mondanám el így, ha a Katiról gondolkoznék hasonlóképpen.

mükkemakk 2011.10.15. 11:47:54

A nagy veteránozás vége előbb- utóbb egy FJ 1200-as lesz...szép kis motor egyébként.

Rocko- 2011.10.15. 11:50:40

"délután elmész megnézni?"
:))))
édes istenem, úgy vigyázz erre a nőre, mint a zöldre és Dezsőre együtt!!!

Spinnaker 2011.10.15. 11:52:13

@Csikós Zsolt: Én is azt mondom, hogy nem bók...;-)

Benzin van az ereidben, benzin! ;-))

Ninjaboy 2011.10.15. 11:53:32

@Csikós Zsolt: Én simán poénnak vettem, de ők nem biztos, hogy annak vennék:)(mármint a csehek...). Másfelől nem lehet tudni, egyeseknek még Jugoszlávia is létezik. :DDD

poa ogapo 2011.10.15. 11:54:04

Arról miért nem írtál, hogy aki megvette miért tette? Gyűjtő, hobbysta, nepper, motorgyilkos? Csak beszéltél vele, vagy láttad rajta, hogy mi vezérli a vásárláskor?

SAkos12 2011.10.15. 12:00:04

Nincs is jobb mint egy Csikós cikk szombat reggel!:)
Gratula a motorhoz.

Garp 2011.10.15. 12:21:06

Gratulálok a piroshoz. OFF A feketéről meg saját sztori jut eszembe: sok kényelmetlen km után (kispók, Jetta II, 105L, 120L) után vettük meg a 2001-es Felicia kombit, 2006ban. Ő volt az első "rendes", "nyugati" autónk. Aztán amikor kihoztuk, majd haza mentünk egy év múlva éreztük, hogy a kis 1.3-as motorja sajnos nem nekünk való, a 2500km-t ugyan megtette 2x is, gond nélkül, de ide spórolós, nyomatékos, csendesebb autó kell. Szóval belevágtunk az Octaviába. Amikor elmentünk érte és cserébe otthagytuk a kombit kipucolva, lemosva, 2 év alatt majd' 40ezer km-el többel. És megtörtént az, amire az életben nem számítottam: az a rohadt bádogdoboz könnyeket csalt a szemünkbe. Merth velünk volt 2 év alatt életünk egy nagyon meghatározó szakaszában, költöztetett minket kifelé, körbe hurcolta a seggünket az új helyen többször is, meg kapocs volt Haza a régi magyar rendszámával és bal kormányával Írországban. És vagy egy fél évig nem szerettem az Octaviat - most is inkább csak becsülöm - holott a Feliciat imádtuk. Pedig egy kis semmiség. Amúgy egy srác vette meg a kereskedőtől: aki Svédországban dolgozik, oda vitte ki az autót is.
Szóval - bár más szemszögből - maximálisan megértem a rossz lelkiismeretet az eladás miatt. Majd az idő orvosolja :)).
Bocsi a hosszú OFF-ért.

Ja és kicsit jól esik, h megtapizhattam a belsőség talin a feketét! :) Bár nem vagyok nagy motoros amióta majdnem kinyírtam magam egy kis 50ccm-el, de mindig is vágytam/vágyok egy kényelmes túra motorra. Mire megnő a töki annyira, h tudjon kapaszkodni, tuti beújítok egyet!

ericssonfan 2011.10.15. 12:38:45

Nem bírom tovább. Hol kell motoros jogsit szerezni? :-)

Wari 2011.10.15. 12:45:25

Gratulálok a motorhoz,és a cikkhez is,mert így talán más is megérti hogy mi az igazi gyűjtőszenvedély! Nekem ilyenkor mondja mindig a faterom: na fiam,több a szerencséd mint az eszed -). Az már csak hab a tortán,hogy a feleséged sem tekint klinikai esetnek -D. A beindul és nemáll le tünetet nekem egy VF 500 -as Honda játszotta el. Mindenki rajtam röhögött a Blahán,amikor kezemben a slusszkulccsal,döbbenten néztem az egyszerre önindítózó,és közben alapjáraton pöfögő motort. Aztán pánikszerüen lehajítottam az ülést,az oldaldeklit,és letéptem az az akku főkábelt. Ezzel a mutatványommal is nagy derültséget keltettem a "tisztelt publikumban" -). Aztán meg érdeklődött a sok okos,hogy ez most mi volt? Honnan tudjam? Kérdezd meg a Hondától baszkikám -D -D. Ja,a hiba miatt pedig ne aggódj,ez még így is az "évszázad" üzlete volt -D.

Wari 2011.10.15. 12:51:16

Mínusz egy 'az' a főkábel elől -). Nem értem a méteres szóközöket az írásomban!?? Vagy Én kettyentem meg,vagy a blogmotor -D.

Tomchy 2011.10.15. 13:17:56

@Wari: Cimborám Wartburgja is csinált ilyet. Nála volt egy rendszeresített kalapács az ülés alatt, kellett egy embereset ütni az indítómotorra, és lehetett indulni.

AciDuzzu 2011.10.15. 13:23:10

Melyik lesz a kovetkezo? Bet now!!!

Era 2,1
Dezso 6,2
"A Piros" 7,6
A Panda visszavag 8,3

joejoe1974 2011.10.15. 13:24:54

Egyik havernak szintén volt egy Z750-ese,az zöld szinű volt.Az előző gazdája üresben forgatta addig amíg meg nem adta magát a gép.A srác rendbe hozta,de később inkább enduróra cserélte.

Ronin_ 2011.10.15. 13:33:27

Zsolti,

Szép volt, egész megható!:-)
Most már tényleg írhatnál egy könyvet, mert Surányi-féle magasságokban vagy!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.10.15. 13:34:18

@baowah: bizony, mindig meg is tisztítgatom a jó Slavia légpuskámon a Made in Czechoslovakia feliratot.

(hero) 2011.10.15. 14:13:06

@Csikós Zsolt: Én csupán azt nem értem, miért egy tök ugyan olyanra cserélted le? Jó-jó nagyon egyben van, de pár év múlva nem fog égetni a vágy kipróbálni mást?! A szerény véleményem pedig: létezik a gépeknek valami lelke, amit "megáldanak" amikor lejön a szallagról és bizony van olyan, hogy nem. Na azzal bármit tehetsz mindíg rossz valami vele...
Gratulálok az újhoz és szívből remélem sok örömöd lesz benne

Polly-pudli-pötty 2011.10.15. 14:29:58

AciDuzzu: Era fog menni egy sokkal sz*rabb 230e-ért cserébe,mint amiért leutaztak Hódmezővásárhelyre. :D

NZS75 2011.10.15. 15:07:49

Ismét egy remek cikk.
Köszönjük,megnyugtat hogy mások is kötődhetnek emberi érzésekkel tárgyakhoz és ruházhatják fel személyiséggel őket.

1ns 2011.10.15. 15:37:56

Szerintem az egyik legszebb motor, és különleges is ; egy "huppon" jár a két dugó, ettől máshogy szól (különösen alapjáraton) mint a többi sorkettes. Nekem is volt egy '77-es amerikai modell. Amikor megvettem, még az 54-es képen látható első gumi volt rajta persze már szétrepedezve. Most már nagyon sajnálom hogy eladtam.

ludens (törölt) 2011.10.15. 15:40:24

Hány éves kortól lehet gyereket hivatalosan vinni motoron?

Wari 2011.10.15. 15:57:32

@Tomchy: Valaki mesélte,hogy éjszaka ment haza a régi dübörgős,nyerges Rába vontatójával pót nélkül,és jókedvében rendezett pár egyszemélyes gyorsulási versenyt magának -). Már csak párszáz méterre lehetett a lakásától,mikor szétesett a gázpedál rudazat. Erre 6.-ban ráfékezett hogy lefullassza az önjáróvá vált monstrum motorját,de a lóerők simán elforgatták a kuplungot. Kilökte üresbe,kiszállt abelőle,és ott állt tanácstalanul a Nagy Lajoson éjszaka,egy sebzett oroszlánként bömbölő autóval! A bubu hatástalan volt,a Rába 3000 -es fordulaton pörgött,és várható volt hogy atomjaira robban a motorja. Már potyogott a házakról a vakolat,a tulaj az új motor árát számolgatta fejben,mikor kapcsolt és letörte a búvárcsövet a gázolajtankról. Ettől úgy 1 perc múlva leállt a motor. Na az milyen kilátástalan lehetett!? -).

hapsi 2011.10.15. 15:57:36

Zsolt,
Nem tudom, hány km lehetett a feketében, hogy még 30 ezret saccoltál neki. A pirosban látom, hogy 20 ezer van. Ha előírás szerint cseréled az olajat, indulás előtt rendesen bemelegíted, 100 ezret kényelmesen el fog menni ez a motor. Ha kiszámolod, lehet, hogy az unokád is fogja használni. Egy Kawasakit, ha a fentieket betartod, nem lehet tönkretenni. Nekem egy ZX 9R-em van, '98-as, 4 éve van nálam, hajtom, mert azért vettem. 51 E km van benne, olajat nem kell utántölteni. Kawasaki. Ahogy téged megismertelek, hamarabb fog a kormány kilyukadni a rozsdától, minthogy a motorjának (mechanikusan) baja legyen.
Használd egészséggel!

hapsi 2011.10.15. 16:00:57

@ludens: Amikor biztonságosan leér a lába a lábtartóra. Nem korfüggő.

Wari 2011.10.15. 16:04:05

@Wari: Fogalmazás 1 -es édesfiam! A szó ismétlés megint 1 -es...leülhetsz! -D -D.

p4t 2011.10.15. 16:08:46

Szép Gratula!
Egy megjegyzés mellé. Mindenkinek mondogatom már évek óta, hogy a Csömöri, H Lacit keressék ha gond van a mocival. :) Már többször bizonyított.

Benyoo95 2011.10.15. 16:12:26

@ludens: A kor nem számít, csak hogy tudjon magára vigyázni, és a lába elérje a lábtartót (mindenféle átalakítás nélkül)

bervas · http://mt10.blog.hu 2011.10.15. 16:21:06

Az ember hazavisz egy romot. Látja, tudja, milyen lesz. Évekig matat, alkatrészeket hajt fel, szerel, anyázik. Végül kész a vas. Megy vele némineműt, többször is. A romból tökéletes gép lett.

Aztán kattan valami, lesz újabb rom. A tökéletes nem vonzó, megy a levesbe, bukik az ember jókorát rajta. Az újabb, az lesz majd az igazi...
Ahogy az előző is.

Pár ciklus után belátja az ember.

Csikós Zsolt 2011.10.15. 16:29:37

@bervas:

Bervás uram, Bervás uram, azért ez a mostani nem rom... Ön tuggya igazán talán, hogy egy karbimembrán, meg egy töketlenkedő indítómotor nem a világ :-)

Benyoo95 2011.10.15. 16:35:11

Szépek ezek a régi Kawasakik..áh, nem szépek, gyönyörűek!

ync 2011.10.15. 16:52:18

@bervas: Kérlek szépen, legközelebb dobj nekem egy emailt ha lesz egy tökéletes eladó motorod :)

vasvizsla 2011.10.15. 17:21:12

Úgy néz ki mint egy MZ

Csikós Zsolt 2011.10.15. 17:28:54

@vasvizsla:

Igen, az Országház is úgy néz ki, mint egy vályogkunyhó. Falai vannak, ablakai, ajtó van rajta, no meg ott a tető is!

Csak a méret, meg egy-két részlet - nem sok különbség.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.15. 18:03:43

@vasvizsla: akkoriban egy MZ sem volt rossz motor.

vasvizsla 2011.10.15. 18:04:16

Ezt úgy értsem, hogy az MZ olyan mint egy vályogkunyhó?

vasvizsla 2011.10.15. 18:05:25

Jaja, az MZ egy korszak volt nem csak egy motor.
Persze nem jobb mint a Kawa tudom én

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.15. 18:06:36

Ilyenkor én is kedvet kapok egy jó állapotu régi motorhoz.
Aztán meg kijózanodom.
Ez a Kawa tökéletes választás egy középkorú motorosnak.
Nagyköbcenti két henger nyomatékból megold mindent.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.10.15. 18:32:44

@vasvizsla: Ekkorát szegény Csikósba akkor sem tudtál volna rúgni, ha a Mercijét szidod:)

Accordbela 2011.10.15. 18:54:33

@Wari: Fiat Uno,ugyanez a szitu,elso dolgom volt letépni a gázolajcsovet!Holgy ismerosom volt,csak annyit mondott hogy:nem tudom mit csináltam,a férjem meg fog olni!:-))

GERI87 2011.10.15. 18:56:59

Egész nap ezt akartam elolvasni...a közepén már azt hittem végre minden megy majd flottul...új gép, semmi gond, így kell ezt csinálni....
DE NEM.

"már bizsergett az ülepemben a Mecsek sok kanyarja…, amikor, az egyik kihúzatásnál furcsa dadogást éreztem. Kihagy. Fullad az egyik henger."

JAJJ.

Komolyan egyre biztosabb vagyok abban a tézisemben hogy autót motort 1 millió alatt NEM VESZÜNK....mert csak szopás a vége.
Pedig azt hittem most talán...

Tényleg nem lehet várni még egy kicsit, kuporgatni...és nem fityingér bevásárolni lomokat...?
Ez betegség, jó OK.

"túl sokszor vettem már teljesen felesleges, sok gondot okozó, ám kevés örömet hozó romokat óriási fellángolásból."

Úgy érzem most is ez történt...

"egy karbimembrán, meg egy töketlenkedő indítómotor nem a világ :-) "

Várjuk ki a végét;)
lesz még itt...."azt hittem..de nem...szopóálarc"
Úgy érzem.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.15. 19:18:54

@GERI87: azért lehet kapni 1 millió alatt is jó motorokat.
Ez meg még a fele sem volt.

GERI87 2011.10.15. 19:45:41

@Gyurma73:

Lehet, 300-ért is lehet csak nem mindegy milyen kategória...

EddieCivic4g 2011.10.15. 19:54:50

Én most vettem a lassan 21 éves 4gen Civic mellé egy lassan 20 éves 5gen Civic RTSI-t.
Nincs olyan ismerősöm, aki normálisnak tartana. De Csikóst olvasva mindig megnyugszom, hogy nem vagyok egyedül:)

kitiltott bögre 2011.10.15. 19:57:53

férfiember Urallal jár.:)

panza 2011.10.15. 20:02:17

Csikós Úr!
Olvastam egyszer egy cikket egy alpesi túráról, ami nagyon megtetszett. A túra is, meg a cikk stílusa is. Emlékszem egy motorvásárlás történetére is. A fészerben porosodó -talán Yamaha-motor újraélesztéséről volt szó az írásban. Az is tetszett, hatással volt rám. /Kedvet kaptam a motorozáshoz. Vettem is egy huszonhárom éves motort, hogy közel húsz év kihagyás után ismét érezzem a régi érzést./ Majd olvastam egy szép és jó cikket két gyerkőc öröméről is. Ha jól emlékszem, egy gokart ajándékozásáról szólt.
A mai írását is örömmel olvastam.
Jó lenne sok ilyen jó stílusú, igényes, szórakoztató,tartalmas cikket olvasni itt, a TotalBike oldalain! Köszönöm

Lyt 2011.10.15. 21:04:39

Huuu... De jo cikk... Ha nem imådnek motorozni, most biztos megszeretnem.... :-)

nagylori 2011.10.15. 21:06:08

Nna ez most megyen a kedvencek közé. Három év múlva lesz olyan pénzem, amit nem kell a családra költeni - újra motort veszek. A feleségemnek meg megmutatom,hogy miért..

Wari 2011.10.15. 21:07:20

@Accordbela: Én a jövőre nézve csak azt tudom neked tanácsolni,hogy ezek után a saját autódban dugjál más feleségével,és így nagyban csökken a bukta veszélye -D -D.

plephyl 2011.10.15. 21:20:39

kisországozás? uj péter búcsúbuli? jajj

ccvv 2011.10.15. 21:22:23

Kedves Csikós Úr!

Maga vérbeli romantikus!

100 %-ig meg tudom érteni, vérzik a szívem a Feketéért. :...(

De a bordó is szép!

Jó motorozást!

plephyl 2011.10.15. 21:25:43

a cikk a szokásos jó színvonalú, sőt szerintem a szokásostól jobb is. akárhogy is, ilyen cikkek olvasgatásakor mindig megörülök, hogy fiatal vasaim voltak/vannak, mert nekem kevés időm van motorral kapcsolatos tevékenységre, de azt a keveset ténylegesen motorozással akarom tölteni. :))) de persze megértem azokat, akiknek a hagyományos dizájn és ezzel együtt a koros vasak tetszenek. egyszerűen ők ebben nőttek fel és kialakult az ízlésviláguk. nekem is volt hagyományos kinézetű motorom (GS500), de azt nem a külsejéért vettem. a mostanit viszont nagyrészt igen (hornet 2008). széles utat és korai tavaszt!

Öreg motoros 2011.10.15. 21:33:42

És mond csak, mi van a C11-gyel? :)

(Csak baráti döfésként tettem fel a kérdésem)

Öreg motoros 2011.10.15. 21:34:32

@kitiltott bögre: 20 évesen én is ezt gondoltam :)

csubakkapákó 2011.10.15. 21:50:55

Grat a géphez, bár régit én is megsirattam volna, az tuti :-(
Ezt felolvastam a páromnak:
"Mindig más, amikor az ember kettesben marad egy új autóval/motorral, mint amikor a vásárlás előtti gyanakvásban gurul vele néhány zaklatott métert. Többnyire megjósolhatatlan, merrefelé más. Van, amikor az ember agyára ilyenkor telepszik rá a sötét gyanú – úristen, micsoda szemétládát vettem… De van olyan is, hogy a gép beszélni kezd a pilótához – ne aggódj kicsi gazdám, jó lesz együtt. A Kawasaki az utóbbit tette."
Úristen, hányszor vert le a hideg verejték ilyenkor, elbasztam, vagy kifogtam amerikát, tökéletesen megfogalmaztad, mit is éreztem-érzek egy-egy "új" gép, legyen az autó vagy motor vásárlásakor.
A Katit aranyoztasd be, rakd ki egy vitrinbe és jó pénzért mutogasd, mert én még egy ilyen csajt nem ismerek, aki a férjeura "eszetlen" hobbijára azonnal nyitja a családi kasszát :-)

Dennis01 2011.10.15. 23:02:52

Szep ez a bordo Kawa nagyon, de nekem szemely szerint a fekete fele huz a szivem.
Miert? Mert sokkal vaganyabbul nez ki, tokre eltudom kepzelni egy Mad Max hangulatu vilagvege filmben, ahogy az utolso mukodo gepkent hasit at a sivatagban vegignyulo orszaguton.. :)

kovászosUbukla 2011.10.15. 23:17:03

AzannyaCsík ez a kawa valami nagyon patent! Erre látod tényleg megérte leváltani a feketét!
Bianchival meg lesz ami lesz. 12 vagy fene tudja hány évet asszem eztán se fogsz lehúzni egy autóval se. max a zölddel.

kovászosUbukla 2011.10.15. 23:17:43

@Dennis01:
baromság. Az tényleg magától válna lassan RAT stílussá. csak az ahhoz nem passzol.

Öreg motoros 2011.10.15. 23:34:17

@Csikós Zsolt: Jövőre rástartolunk, az enyém is darabokban díszíti a nappalit...
Na, jó, ici-picit haladtam :)

Pajkos kisdömper 2011.10.16. 11:30:45

Én bele mertem vágni egy 28éves 900-as xj-be.Első 2-3 héten át megvolt a szopóroller,dehát 19évet állt.11-12 lityis fogyi,stb.De kapott komplett karbifelujitást,uj gumikat és azóta hibátlan.Augusztus óta 5300km-t mentem vele:))Tény hogy be lehet szopni öreg vassal,de ha körültekintően vásárol az ember,kisebb a rizikó.És főleg olcsón kell venni:))Enyém 400 ájró volt...

5valve 2011.10.16. 13:30:04

Az újabb nem biztos, hogy jobb. Különben is győztes csapaton nem változtatunk!

Nyálkás Compó 2011.10.16. 14:22:28

Egyik legrosszabb döntésem volt, hogy hagytam veszni a Kawát, nem vásároltam vissza Lacitól. Azt hittem nem lesz rá azonnal kapás, csak Veled nem számoltam, Zsolt!:)) Most már tudom, hogy hülye voltam, azóta is bánom. Mikor tanúztam az adás-vételit, már akkor tudtam, hogy nekem kellett volna a vevőnél aláírni, nem pedig tanúként! De ha egyszer eladod, márpedig szerintem el fogod:)), csak addig el ne felejtsd kérlek, tudod, visszavásárolnám! Az, hogy mi lehet most vele, rejtély, tény, hogy tavaly és idén rengeteget állt, fűtetlen, de száraz helyen. Amíg nálam lakott, rendszeresen indítgattam, de az kevés, használni is kellett volna. Lacinak nem volt ideje, nekem pedig ott a VS1400, és az FJ. Még két éve cseréltünk egy gyertyát, talán a balost, azon kívül semmi, de semmi nem volt vele, pedig voltunk a Tátrában is kétszer. Laci simán bírta a 100-as tempót a Kawával, hiba nélkül jött utánunk.
Ha rájössz mi a hiba, írd meg légyszíves, kíváncsi vagyok!

Csikós Zsolt 2011.10.16. 17:59:15

@Nyálkás Compó:

Szerintem az állásban elment az egyik membrán vadászni, esetleg koszolódás, de egy trafó is lehet. Nem hinném, hogy hamar nekiállok, leghamarább tavasszal szeretném használni. De rajta most a hosszú SR500-lánckerék, könnyen utazik 120-at. Ott van nagyjából a szélszaggatás-határ. Lassan motorrá válik :-)

akos696 · www.focusauto.hu 2011.10.16. 19:51:54

Ejj, az írást elolvasva hasított megint belém a bűntudat, amiért eladtam azt a bizonyos 1 gazdás CL250-et, ami gyári eredeti állapotában volt. De sajna csak állt (előtte azért műszakilag rendbe hoztam), az ára belement egy napi rohangászós Kymco Xciting 250-be. Amikor ésszel végiggondolom, rájövök, hogy nem volt más választásom, de amikor meglátok egy hasonló formájú hasonló korú patent japán gépet, mindig összeszorul a szívem, hogy mekkora kincset adtam el. :(

Nyálkás Compó 2011.10.16. 21:16:08

@Csikós Zsolt: Nem gondolnék komolyra, egy kiadós karbi tisztítás viszont ráférne, meg talán a tankot sem ártana kisuvickolni. Nyár elején ugyan volt egy karbiszinkron, túl magas volt a fordulat, azóta nem volt gond vele. Önindítót tavasszal kiszedtük, el lett küldve felújításra, nem volt baja, jól ki lett tisztítva. Talán a relé.
Elnézegettem napközben a Kawa képeit, kora este rászántam magam a Danuviára... tavaszra menni fog!

Tomchy 2011.10.16. 21:37:27

@akos696: A legnagyobb tisztelettel, de Maaargit, nooormális??? Egy gyári CL250-et egy Kymco-ra cserélni?!?!? :O)

Viccet félre, én nem tudnám elképzelni azt az élethelyzetet, amihez alkalmasabb egy Kymco, egy szép klasszikusnál. Mindenki azt tesz a pénzével, amit akar, és biztos van sok paraméter, amiben jobb a Kymco, de mégis...

(Hú, de óvatosan fogalmaztam, hogy még véletlenül se tűnjön trollkodásnak... :O)

zöldi 2011.10.17. 07:17:54

@Tomchy:élethelyzet: Napi 10-25km ingázás, télen nyáron. Nekem mindenképp a Kymco kéne ;)

zöldi 2011.10.17. 07:23:32

Egyébként csak gratulálni tudok a cikkhez, hozta a megszokott magas színvonalat. Ez a 20e km meg nagyon vicces, ezt a motort minden tulaja csak nézte? 600km /év, az odaver. Nem csoda, ha kiszáradt a membrán.
Szerintem a csere nagyon jó döntés volt,bár hasonló helyzetben nem tudom, én mit léptem volna...Azt viszont most tudom, hogy kedvem támadt visszavásárolni a Zephyr 750-em.

Tomchy 2011.10.17. 07:47:23

@zöldi: Naponta Tizenpár km-t ingázom melóba egy 28 éves GS650G-vel. Oda nem adnám egy zsír új Kymco-ért.
Nem vitaindítónak szánom, nem vagyunk egyformák.

akos696 · www.focusauto.hu 2011.10.17. 08:33:03

@Tomchy: Akkor vázolom: :)

1.) Anyósomékkal közös ház, így összesen 3 motorom volt, szegény CL-nek csak egy tárolóban jutott hely a ház oldalánál, ahonnan nagyon körülményes volt a mozgatása. Állandóan hallgattam a célozgatásokat, hogy túl sok a motor, meg mihez akarok vele kezdeni stb, kicsit az agyamra ment már. Ha lett volna helye, nem adom el, az tuti.

2.) Napi 10-50km ingázás városban, minél tovább egy évben, sokszor esőben is (gyorsabb, egyszerűbb, olcsóbb, mint autóval). Erre sajnáltam volna elhasználni szegény veteránt. Ekkor jött az ötlet, hogy az 50 Scarabeo és szegény CL helyett jöjjön egy nagyrobogó. Kevesebbet eszik, mint az 50-es, van benne erő városon kívülre merészkedéshez is, 3,5-4L-t fogyaszt (kevesebbet, mint az 50-es), jok a fékei és a futóműve, tetszik a konstrukció. Alapjában nem bántam meg, ma is ezt tenném, de rettenetesen hiányzik a kis Honda. Szerencsére egy angol gyűjtő vette meg, 2x drágábban, mint amennyiben nekem volt. Nagyon olcsón vettem + rendbe hoztam műszakilag (fék, kuplung, olaj, gyertya, aksi) de még így is jóval olcsóbb volt, mint külföldön és teljesen eredeti, kis könyvel, gyári kulcsokkal, gyári festéssel, szerszámkészlettel és valós 16e km-rel. Az eredeti tulaj odaadta az unokájának, egy tini suhancnak, aki 1 hét alatt kitörte a hátsó lámpát, leégette a kuplungot és beletákolt egy szünetmentes aksit. Aztán a tulaj rájött, hogy ez nem a gyereknek való, így eladta bagóért nekem, én meg rendbe hoztam persze magamnak. De sajna mennie kellett. :(

calibra91 2011.10.17. 09:24:04

Kedves Csikós Úr!

Már eleget dícsértelek, ugyhogy most nem teszem!
Mindig örülök, ha meglátom, hogy írtál!
Tudod, nekem egy csodás feleségem van,de a Katit, tuti, hogy "mutogatni" kéne!!!!!
Mert az én Drágám partner a hülyeségembe, de amikor áradozok, látszik,hogy csak az irántam érzett szeretetből nem ásítozik :-))

(Nekem is van a garázsomba egy Pannonia 2167 km-el az órájában, egy Trabi 37 ezerrel, 6 évesen ott voltam a Merkúr telepen, amikor a nagyszüleim átvették.)

calibra91 2011.10.17. 09:27:32

Sajnos az építkezés miatt a Calibrámtól meg kellett válnom, meg volt 8 évig...
Ciki, nem ciki, bizony megsirattam...
Hiányzik a turbó sivítása...

zöldi 2011.10.17. 09:36:26

@Tomchy: értem én, de pl ennyit nem ingázom a nagyvasammal, 70-ért vettem egy vitorlás robogót mellé, azt nyúzom. Meg hóban elég érdekes egy nagymotor...

Speedygonzi 2011.10.17. 09:43:25

@Csikós Zsolt:
Gratula az újabb szerzeményhez, és köszi az irást, jó volt olvasni. Sok sikert az új motorhoz, és remélem a pár apróság után nem fog problémákat okozni.

OFF:
sebessegoltara.blog.hu/2010/11/07/mostanaban_tyukanyoban_utazom
ezzel kapcsolatban tudsz valami újat mondani? vagy volt cikk csak lemaradtam? irtam oda is, de az már a topic már nem tul aktiv

Tomchy 2011.10.17. 10:06:07

@zöldi: november - március között nálam az SZKT biztosítja a melóbajárós járműveket. Kicsit szégyenlem is magam... ;O)

@akos696: Érthető, racionális. Csak nekem a motor nem mindig ilyen.

Nyálkás Compó 2011.10.17. 10:29:16

@zöldi: Első tulaja egy idős olasz fickó volt, idős kora miatt már nem tudta használni, tíz évet állt is a vas. Utána egy jó ötvenes emberhez került a Sváb-hegyen, alig-alig használta, azt mondta minden évben vett bele új akksit. Tőle vette Laci barátom, csak hely hiányában nálam tárolta.

akos696 · www.focusauto.hu 2011.10.17. 11:11:52

@Tomchy: Van egy VFR 750-em is túrázgatni. A Kymco a hétköznapokra. A veterán meg csak úgy. Az már tényleg luxus. Marad az első kettő egyenlőre :)

zöldi 2011.10.17. 13:13:40

@Nyálkás Compó: Természetesen elhiszem, de mekkora mák kell már ahhoz, hogy egy alapvetően tárgyat az első 3 tulaja csak nézze :)

packa 2011.10.20. 13:16:36

Ez a cikk jól esett! Be is akadt ez a dolog, hogy télire kéne valami faragni való, de addig is megyek egy kicsit a garázsba babrálni a w650-et.

hardrick 2012.03.07. 00:44:03

Sziasztok!

jó kis cikk... megtudjátok mondani hogy ez emlegetett a villa egyengető műhely hol van Csömörön. Van egy Hondám és picit ferde lett egy autós "kolléga" miatt.

Előre is Köszi!

bh pearl 2012.06.25. 20:02:45

pedig szép heidenau gumi volt a feketén.
kár érte.
akkor is az én XBR 500 as gépem a király.
egy kawa se ér a nyomába.

satyapapa 2015.12.22. 19:22:38

A Kawám igazi csodás motor,minden más csak egy nagyon jó szimulátor..Imádom a gépem és nem adnám oda semmilyen újabb rakétáér. Kawasaki zephyr 550. 1992-es van nekem.

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása