Kis pucolásból nagy szerelés

Lánccsere a 33 éves Kawasakin

A vasárnap délelőtt sosem egyszerű. Ha előző nap Zoli barátoméknál vagyunk, akkor mindig alaposan beborozok vele, nehezen megy hát az ébredés. A Kati is ilyenkor piheni ki, hogy hét közben öt órákat alszik éjjel. A gyerekek meg nőnek, nekik szintén óriáscsipa hízik a szemükben. 

Általában azonban nem megyünk a Zoliékhoz, olyan három-négyhetente van, a szombat este inkább DVD-nézéssel, cikkírással, szereléssel telik. De egészen biztos, hogy egy, fél kettő előtt nem jutunk ágyba. Tehát számomra a vasárnap délelőttöket elnyeli a vákuum, a hét egyetlen napja, amikor kialszom magam. De pár héttel ezelőtt kicsit máshogy alakultak a dolgok. Korán (éjfélkor) ágyba estünk este, lett másnap egy szabad délelőtt. Úgy terveztem, hogy több hétnyi restanciát bepótolok a kölkökkel, legózunk, medzsózunk, szellemkunyhót építünk, mutatok nekik apás dolgokat a jutyúbon (nem Olyanokat, hova gondolnak, még csak 4, illetve 6 évesek…), amíg az anyjuk a kertben gazokat csócsál.

De túl szépen sütött a nap, meleg is volt, a kis ördögök ügyet se vetettek a vázolt tervre. Lerohantak a garázsba, bicikli, kismotor elő, ki az utcára, „Miki, Miki, gyere ki” ordibáltak be a szomszédhoz, és máris hárman fel, s alá tépve téptek fel, s alá a járdán. Ültem egy kicsit a kerítés élén, hátha valahogy bevesznek, néhányszor meg is kérdezték milyen fagyit kérek, ettem mindenféle képzeletbeli gombócokat, meg átmenetileg voltam buszmegálló is, aztán bogarakat túrtak, ahhoz már nem kellettem.

 

Majd megunják, gondoltam, és előtoltam a koszlott Kawasakit a garázsból. Szegényt a tavalyi, Dolomitokbeli túra óta le sem mostam, aztán kicsit ki is gyulladt, hát elég pocsékul nézett ki. Bő egy hónapja már lejárt róla a vizsga, amíg tartott, egy körre még utoljára elmentük vele a Bálinttal, aztán leállítottam. Szegény, hű paripa, így viselkedni vele, jellemző rám.

Szóval nekiálltam lemosni, gondoltam, bármikor félbe tudom hagyni, ha a fiaim alternatív programra vágynának. Neki a Z750-nek. Samponos mosás, gőzborotva, olajos trutyi féktisztító általi eltávolítása, krómpucc, vax, még az ülést is átkentem méhviasszal. Vizsgáztatni csak októberben szeretném, mert eddig nagyon összecsúszott az időpontja a két Merciével és a Bianchiéval (sőt, a Pandáéval is majdnem), egyszerre sok jármű sem időben, sem pénzben nem fér vizsgaügyileg.

 

Gyönyörű lett. Persze nem új, de legalább olyan csillogós, patinás, öreg moci lett, kis karcokkal, kopásokkal, de szépen karbantartva. Az énszeretem-állapot.

 

Drága utódaim közben rám se bagóztak, annyira érdekeltem őket, mint punklányt az Onedin család. Mit is mondtam? Karbantartott? Lássuk csak, karbantartott, karbantartott… Hát ez nem igaz.

Mert ugyan a leégett elektromos rendszert megjavította Csabi barátom, de minden más hátra volt még. Az olaszországi túra után a következőket raktam össze fejben teendőkként:

- csapkodó, széthullott lánc
- csapkodó, széthullott lánc által szétvert lánckerék
- elszakadt sebmérőspirál
- olajfolyás a fordulatszámmérő-spirál kihajtásánál
- majdnem vasig kopott hátsó fékbetét
- ezen kívül a Csabi megjegyezte, hogy a váltókar annyira lóg, hogy nemsokára átfordul a váltótengely ricnijén, és nem lehet már többet húzni rajta

Volt mit tenni.

Fél szemmel a gyerekek zsivaját figyelve nekikezdtem az első féknek. Autón egyszerű a tárcsafékbetét-csere, itt nem annyira. Megoldottam a két nyeregtartó csavart, le is tudtam rántani az egészet, ki is jött az egyik betét, de a belső sehogy. Piszkáltam óvatosan csavarhúzóval, meg se moccant. Vajon ketté kell szedni a nyerget? Vagy belerohadt? Aztán próbálkoztam egyet azzal a csillagcsavarral, amit mindig láttam a küllők között a túloldalról, és lám, máris esett kifele a betét. Azért a japánok tudnak valamit.

Nézegettem a régi betéteket, hozzámértem őket az újakhoz (az egész akcióhoz még karácsony előtt megvettem mindent a bécsi Louisban, illetve a bécsújhelyi Bike Expertben, az ám a szuper hely), de mivel a kopásukat egyáltalán nem láttam aggasztónak, úgy döntöttem: egy kis féktisztítós kúra után összerakok mindent a régi cuccokkal.

Aztán kiszedtem a sebmérőspirált, alul hollander old, felül másik, kint is volt, az egész nem több egy percnél. Ahogy gondoltam, a spirál valahol bent, a tokban elszakadt. Meg a fordulatszámmérőét is, egy füst alatt.

Ennyi sebmérőspirált tudtam kihúzni a tokból, jó mélyen szakadt el.

Folytattam hátrafelé. A lánchoz úgyis le kell venni a deknit, ahhoz meg a váltókart, jobb rögtön túlesni az egészen, gondoltam. Ez a kar tényleg lóg, épp ideje volt műteni rajta kicsit. Nézem, valóban nem lehet jobban meghúzni a csavart.

Elővettem sokat látott Dremel-utánzatomat, rá a kis kőkorongot, és köszörülni kezdtem. Elment vele majdnem negyven percem, de szépen sikerült kitágítanom a sliccelést, visszapróbáltam, meghúztam a csavart. Állt, mint kamerák előtt a főtiszt az augusztus 20-i rendezvényen, a tizenkettedik széntabletta után. Peckes, peckes.

Na, jöjjön a filléres lánc, kár volt spórolnia vele Gabi barátomnak, amikor megvette – bosszankodtam - szívesen adtam volna pénzt valami drágább O-gyűrűsre, ha kimaradhatott volna az életemből a láncszakadástól való rettegés Passo Pordoi felé.

Patentszem le, ó, bocs Gabi. O-gyűrűs. Viszont szar.

Láncszemeket ilyen hepehupában állni utoljára a seregben láttam egy M-zárolt, lerohadt önjáró lövegen. De az asszem bolgár volt, egy japán motoron ez már zavaró. És csapkodott, rángatott, emelkedőn akár már ötvennél, síkon száznál.

Erről jut eszembe, a Kawasakim már akkor, 1986-ban, katonai szolgálatom idején – amikor még sok hajam, és kevés tapasztalatom volt - is már túllépett a tizedik évén. Na ja, mindkettőnk fölött röpül az idő, csak rajtam jobban látszik.

Elő az új D.I.D. lánccal. Már a szaga is más. Ebben még van anyag. Japán kartondoboz, japán zsírpapír (vagy rizspapír – anagramma talán?), japán kis tasak, benne O-gyűrűs (japán) spéci lánckenő anyaggal.

Ahogy a japán cuccoknál szok, a zacsin jelölt „itt kell letépni” nyitási ponttal. Ja, és azt is ráírták, hogy nem szabad megenni. Pedig közelgett már az ebéd, gondoltam, ami marad, felhörpintem.

A régi lánc gonosz, fekélyes bélkígyóként hevert a betonon, leginkább a nyolcadik utasra emlékeztetett. De emezt emberi erővel alig-alig lehetett összehajtogatni. Egy évet se bírt ki. Utállak, te szemét.

Mivel a fékszerelésben már nagy gyakorlatom lett az első keréknél, ezért nekiálltam pihenésképpen a hátsónak. Csavar ki, venném le a nyerget, akad. Eljátszottam vele vagy húsz percet, mint Vajdahunyad várában az ördöglakatos pultnál a gyereknapon, de nem ment. Lerángattam a kereket, hogy újabb szabadsági fokokhoz jussak. Ehhez tartozik még annyi, hogy a féktartó konzolt egy 32-es anya rögzíti a villához, semmiféle szerszámot nem találtam a megoldásához. Tovább trükköltem.

Végül, a kereket teljesen elhúzva oldalra, találtam egy szöget, ami mellett eléggé fel tudtam billenteni a nyerget, hogy lehúzzam. Innen már gyerekjáték volt a betétek kiszedése. Ezek bizony elkoptak, hűha, de nagyon. Még pár kilométer, és vason fékezek, éreztem én abból, ahogy berezgett a pedál erős taposásra.

Ment fel az új, vastag, gyönyörű betét, cuppant vissza a nyereg, kis féktisztító (hiszen az ember óhatatlanul összekoszolja az alkatrészeket, és a fék nem játék). Fékek most már rendben, fékfolyadék két évvel ezelőtt lett cserélve, fékcső elöl még tökéletes, lelkem nyugodt, megállni már tudok vele.

De menni? Azt még nem. Na, jöjjön akkor a lánckerék. Az új olyan szép, hogy sajnálom feltenni. Irigy vagyok a Kawára, miért nem lehet az enyém? Á, pusztulj meg, neked vettem, öreg, legyen a tiéd.

Elkalapáltam a biztosítólemezeket, kitekertem hat csavart, régi, megkajált lánckereket levettem, újat fel, hat csavar vissza a régi biztosítókkal. Szégyellem, ezekből nem kaptam újat, lemezdarabokat venni, vagdalni, furkálni nem volt érkezésem, ellenőriztem inkább mindet, egyik se repedt meg a hajlításnál, tartanak majd.

Mehet fel a lánc. Aha, mert mehet. Nem akar összeérni, az útmutató ugyan mondja, hogy a régivel össze kell akasztani, és úgy átforgatni a rendszeren. De sajnos nálam közben lánckerék-csere is volt, így dugába dőlt a szép japán elmélet. Végül, sokat anyázva és keveset haladva, többször nekiindulva, bekapatva, forgatva, visszaforgatva, húzva, nyögve, lánckerék-nyomokkal az ujjamon helyére került minden, betettem a patentszemet (amit a kis tasakból korrektül megzsíroztam, ahogy írták), és raktam rá a ellenlemezt. Azaz raktam volna.

Ez ugyanis nem egy klasszikusan patentszemeződő lánc. Hanem fixes. Valami célszerszámot irkál hozzá a kezelési útmutató, olyan meg nekem nincs. Próbáltam szorítóval, próbáltam ellendarabot tenni mögé, és kalapálni, de nem csusszan fel az innenső lemez, Allah minden kincséért sem, valahogy megragad. Nem akarom erőltetni, nehogy berágódjon, még ki kell találnom, hogy csinálom majd. Meg azt is, hogyan kalapálom majd el a stifteket. Vagy egyszerűbb lenne visszatenni a régi láncból a rugós patentszemet? Majd megszülöm, hogyan.

És hogy miért csak most írom erről az egészről a poszt? Egyrészt, mert ráér – csak ősszel veszem úgyis elő a Kawát. Másrészt pedig mert tegnap végre elkészült a sebmérőspirálom, és az új, olajat talán már nem eresztő fordulatszámmérő-spirálom is.

Ötezer forint volt a kettő, nem nagy költség. Megy is be mindkettő a hétvégén, egy vas letudva, ő már jól érzi magát. Ja, a családi életről még annyit, hogy a második fogás közepén már ott ültem az ebédlőasztalnál, a desszertre behoztam a családot, ami elmond valamit a fiaim evési sebességéről is. A délutáni alvás után pedig nagyot legóztunk, este filmet is néztünk a Katival. Egy vasárnap, amibe minden jó belefért.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr491195865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtoszMester 2009.06.21. 03:33:59

Egy szusszra nem rossz.

Bár lehet én értem rosszul, meg amúgy se nem értek a motorokhoz, de biciklis boltokban lehet kapni különféle láncfarigcsáló célszerszámokat. Talán van ami jó motorhoz, meg jó lesz egyszer a gyerek biciklijéhez is. :) Nekem van egy , ami különféle láncstiftekhez jó, elég masszív, és 2 éve volt 1200 Ft.

dr.oid 2009.06.21. 06:14:15

Jó dolog a molyolás, elbaszkurálódik az ember egy-egy motyóval órákig, napokig, a fanatikusabbja hetekig, hónapokig, évekig . Lányok, asszonyok nem értik miért. Csak, mert jó, olyan férfidolog:) Az intelligensebb nők ilyenkor maguk is tesznek-vesznek valamit, a fiúsabbak talán még segítenek is, a plázacicusok, cicafélék, cosmomagazinon nevelkedett trendygirlök reakciója...háááát nem tudom, de jobb nem is gondolni rá:)

calamites 2009.06.21. 06:53:43

Gratulálok!

soha nem volt, és nem is lesz motorom, teljesen műszaki analfabéta is vagyok (az autóban is csak ablakmosót tudok tölteni) de mindent elolvasok az összes motoros cikket, és a szerelősöket is. nagyon szórakoztatóak

mmjr 2009.06.21. 07:09:27

Szia Zsolt!
Erre a szerszámra van szükséged a lánc szereléshez:
www.louis.de/_3001fb1a405a91312eb3f5a5c59f2b875f/index.php?topic=artnr_gr&article_context=detail&grwgr=370&wgr=470&list_total=34&anzeige=0&page=2&artnr_gr=10003170
Akcióban is szokott lenni akkor 2 euro körül van az ára. Szerintem akinek 2 motorja van megéri beruházni erre.

GaspiW123 2009.06.21. 07:21:32

Kitartás Csík! Vigyázzunk az öreg rizskazánra...

300SD 2009.06.21. 08:03:25

Csá Csík!
mmjr kolléga ellőtte a mondanivalóm egyik pontját,én is ajánlottam volna!
Másik dolog,hogy jó sorsomnak köszönhetően már 5éve Heritage-el járok,előtte Hondák voltak,mind láncos.
Ez az egy amit sosem szerettem bennük,húzni,kenni,pucolni......
De mindig vigyáztam,hogy mosáskor,főleg nagynyomásúval kerüljem a láncot,meg eső után egyből kenjem.Te nem spray-vel kezeled?Amúgy fenntartom,mert van összehasonlításí alapom,hogy a H-D a japán motorhoz képest olan,mint az MTZ traktor,és a W110Mercedes!
Amúgy nekem még a tökéletes vasárnaphoz 1 "dolog" hiányzott volna:-)))))

kawa550 2009.06.21. 08:18:58

Mmjr!
Hát,én naponta megyek el a louis mellet,mert bécsben dolgozom,és gyakran bemegyek csak úgy kurkászni is.
De hogy olyan akció nincs amikor egy 50 eurós szerszámot 2-ért odaadnak,az tuti.
Annyiért legfeljebb a cserélhető kiegészítő stiftet kapod meg hozzá,de azt is csak akcióban.

pet77 2009.06.21. 08:56:59

A lánccseréhez minek levenni a deknit?????Régi lánc végéhez odatoldom az újat,és behúzom a helyére....
Akinek volt Simsonja, tudja miről beszélek...

Ronin_ 2009.06.21. 09:10:03

Hát én ismerem ezt a Simson dolgot:-)

Nekem ma van a kis vasárnap délelőtti szerelgetés, csak beugrottam közben egy kicsit pihenni.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.06.21. 09:18:18

@pet77:
a lánchoz nem kell, de illik lánccal együtt lánckereket is cserélni én az első ráadásul nem egy összeg.

4.0v6 2009.06.21. 09:18:43

Kedves Csikós Úr !

Régóta kűzdök, elektromos problémával, meg tudnád adni annak a villanyásznak az elérhetőségét aki a (majdnem)leégett motorodat javította ?
Mondjuk konkrétan nem motorrol volna szó.
Előre is köszi.

T-boy (törölt) 2009.06.21. 09:22:34

a 70'-es évek végén Brno-ba jártunk
motor,és túrakocsi versenyekre.
Indulás előtti napon-hirtelen/hülye/
ötlet-gondoltam becsiszolom a szelepeket
az NSU-n.Nem mind ha erőtlen lett volna,csak nem bírta el a súlyomat/110/ a
berugókar.Tökéletes kompressziónál simán
ráállhattam.Reggelre végeztem..
Indításkor,két fordulat után,teljesen
elment a kompresszió!
Stoppal mentem a MOTOR versenyre.
Lusta voltam még egyszer szétszedni,
pedig csak egy apró szennyeződést szívott a szelep alá...

ZON 2009.06.21. 09:24:01

Az a skandinávnak titulált fékbetét nagyon egypálcás kínainak tűnik...Vagy csak a csomagolása ilyen gagyi?

dr.Benz 2009.06.21. 09:30:36

hogy végre rosszat is mondjon valaki:
nagyon rossz fekete alapon fehér betüket olvasni igy kora reggel az ágyban :)

feroka72 2009.06.21. 09:46:25

A Kawasaki-nak a fő profilja a hadi ipar (katonai szállító repülő gépek) a motorok és egyéb vízi járművek csak reklám árú. Tehát nem áldoztak sokat ezek fejlesztésére , tehát ne várjunk sokat a Kawák-tol. Top motorok a Suzukik, Yamahák, Hondák, BMW-K

Ukrán Maty. · http://www.dobbenet.hu 2009.06.21. 09:49:30

Vasárnapi Csikóspost jeee:-)
A rendkívül trendi fekete háttér meg monnyon le...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.06.21. 09:58:44

@feroka72:
szerintem ha a cég repülőgépeket is tud gyártani akkor csak tud valamit.Szerintem egy repülő bonyolultabb mint egy motorkeréképár:-)
A Yamaha meg hangszereket gyártott előszőr.

Csikós Zsolt 2009.06.21. 10:10:15

@Ratnet:

Gőzöm sincs, a szerelő tette bele. Elektomossághoz csak módjával nyúlok. És rendre tönkre is teszem.

Csikós Zsolt 2009.06.21. 10:11:21

@w126:
Dehonnem, annyit spréztem, hogy már alig látszott. Aztán ez lett :-)

Csikós Zsolt 2009.06.21. 10:12:35

@pet77:
Mert meg szerettem volna nézni, hogy a tavaly föltett SR500-lánckerék nem ment-e tönkre. Elég rendesen kapott az úton. Szerencsére nem.

Csikós Zsolt 2009.06.21. 10:16:06

@feroka72:
Ahhoz képest ez elég jól bírja. Ha nincs benne óccsó lánc :-)

mmjr 2009.06.21. 10:19:03

Elnézést, természetesen nem 2 eurót akartam írni hanem 29 eurót.

Csikós Zsolt 2009.06.21. 10:19:10

@feroka72:
A Suzuki autót gyártott először, a Honda újabb cég a Kawasakinál, mellesleg meg a fejlesztőmérnökök az elmúlt ötven évben százszor kicserélődtek egyik és másik között. Azért ne úgy képzelj el egy céget, hogy ő Pista bácsi a nagy lapátkezével, aki jól és gyorsan vág fát, de órát szerelni már az életben nem tud megtanulni. Egy pöttyet ennél komplikáltabb a világ. Nem a Kawasakit akarom védeni, volt mindenféle japán motorom (sőt, van is elég sokfajta, pl. egy Yamahát nyúzok nap mint nap), de ez, hogy is mondjam finoman, nem tanúskodik különösen széles látókörűségről :-)

mmjr 2009.06.21. 10:20:45

elnézést nem 2 euro, hanem 29E.

mmjr 2009.06.21. 10:24:57

@kawa550: elírtam, elnézést 29 euro

pickapu 2009.06.21. 10:25:33

Így szokott ez kezdődni... lemosom a gépet...
Három óra múlva meg korgó gyomorral, nyakig olajosan, de elégedetten vonulok ebédelni... :)

Ratnet 2009.06.21. 10:43:47

@Csikós Zsolt:
Azért egy ilyen régi vason nem sok dolgot lehet elrontani az elektromosságában, ha picit is odafigyel az ember. Kivéve amikor ominózus esetben kézben porladnak az alkatrészek.:-)

Egyébként visszanéztem az XJ-s cikket, és ha jól látom neked is ki van már cserélve az egyik bizti-aljzat valami házitákra.

DonPappura 2009.06.21. 11:16:36

Üdv!

Mi is nemrég cseréltünk láncot és megküzdöttünk a patentszem összepattintásával...Annyi előnyünk volt hogy ketten voltunk :) Ha ügyesen ellenttart valaki akkor kalapáccsal franciakulccsal stb a helyére lehet ütögetni! Kitartást hozzá!

nyarivihogo 2009.06.21. 11:24:19

Ki hogy van vele, de én imádom ezeket a posztokat! :)

echolls 2009.06.21. 11:43:51

Csak az nem fér a fejembe, hogyha az egész motorszerelést csak az alkalom szülte, hogyhogy minden részlet megvan örökítve?

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.06.21. 11:51:41

@echolls:

Gondolom ha már szerelt, akkor már fényképezett, azért, hogy tudjunk miről olvasni. És milyen jól tette!

Csikós Zsolt 2009.06.21. 11:56:14

@echolls:
Amikor észre szoktam venni, hogy épp süllyedek bele a szerelésbe, elkezdek fotózni is. Azaz mostanában eleve úgy megyek a garázsba, hogy viszem a kis gépet.

GGG77 2009.06.21. 12:38:57

Megint jobb lett kicsit a hétvégém, kösz Zsolt! :)

BTO11 2009.06.21. 12:47:21

végre motor!
teszt is lehetne mám és nem nagy dög.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.06.21. 12:55:29

@Gyurma73:
csak nem értem miért olyan olcsó.

nyarivihogo 2009.06.21. 13:11:31

Igen, Csikós for Prezident! :)

loláb 2009.06.21. 14:09:37

@Csikós Zsolt: A suzuki szövőszéket gyártott először, a 20-as évek körül, a harmincas években már fontolgatta az autógyártást, asszem 39-ben valami angol autót le is koppintott, de csak a prototipus készült el, gyártásba nem került, mert közbe jött a háború. Motorkerékpár gyártással csak az ötvenes évek óta foglalkozik.

De a yamaha sem motorgyártó volt, hanem hangszereket készített a nyolcszázas évek végétől, motorgyártással szintén a háború után kezdett foglalkozni.
Tudtommal a honda és a kawasaki foglalkozik a kezdetektől járműgyártással. (Persze ebből a világon semmilyen következtetést nem lehet levonni 2009-ben)

Csikós Zsolt 2009.06.21. 14:31:47

@Gyurma73:

Majdnem ilyet vettem, de nem sokkal erősebb, mint az XJ900, viszont a Motordoki szerint van egy rezonanciája 110-120 között, ami az XJ-ből hiányzik. Én meg épp ott szoktam utazni. És láncos, az XJ meg kardános, amit - amióta kardános motorom van - nem tudok zongorázni sem, mekkora különbség.

Különben egyszerű, hogy miért olyan olcsó. Kb. 300-350-et ér, ha csak rá kell ülni. Ezzel meg jön a honosítás, és hiába jön ki olcsóbbra, csak az vág ilyenbe bele, aki konkrétan ezt szeretné, és nem talál másikat. De azért FJ1100 mindig van eladó...

waffen55 2009.06.21. 14:33:08

@Csikós Zsolt: Hogy Te mekkora "szemét" vagy!
Még 1-2 ilyen írás és motorozni is megtanulok! :DD

waffen55 2009.06.21. 14:35:07

--- Eddig csak autófüggő voltam lassan már "Csikósfüggő" is leszek! :)

Csikós Zsolt 2009.06.21. 14:36:23

@scheerti:
Igen, ez pont olyan, mint az enyém. De én asszem 320-ért vettem. Ha nem esek vele tavaly, akkor amit rá kellett volna költeni, az kb. 25 ezer lett volna. Így persze (óracsere, villajavítás, indexek, héblik, plexi) több lett, de azt ne számoljuk.

És ez is át volt festve már, nem is kéne rá az a Yamaha-embléma, mert ezen matricás volt, meg az indexek a későbbi Diversionről valók. És a magas plexi szörnyű, úgy dobálja az ember fejét mögötte a szél, hogy majdnem leszakad. Én is vettem egyet az ebayról, aztán inkább leszereltem, és visszatettem a kicsit, ég és föld, mert az pont a válladról veszi le a szelet, a fejed kint van a szélben, de legalább nem csapkodják az örvények.

Szóval egykutya, elhozod 350-ért, és ugyanott vagy, mint az enyémmel. :-)

morcosboci 2009.06.21. 14:38:21

w126-remélem nem a Hondámat hasonlítottad holmi HD-hez? Megyek megnézem mégegyszer, hátha én látom a CB1300-at jobbnak akármilyen ámerikai kirakatmotornál...

Csikós Zsolt 2009.06.21. 14:41:53

@loláb:
Ja, én csak azt szerettem volna kidomborítani, hogy a Suzukinak is előbb volt autója, mint motorja, és hogy a Kawa, mint cég régebbi pl. a Hondánál. Igazából csak madártávlatot szerettem volna adni az egésznek, hogy emelkedjünk el a földszintről, mert onnan elég nehéz hatalmas ökölszabályokkal megítélni a világot.

Igen, igen, semmi következtetést sem lehet levonni. A történetiség öt-hat évre elegendő patron egy járműgyárnak. Nézd meg, milyen szuper dízelmotorokat gyárt a BMW (sose látott olyat régen), mennyire megbízható és jól vezethető autókat a Kia, és milyen hatalmas dögöket a VW (Bugatti, meg ne feledjük a jóízlés mintaszobrát, a Phaetont, ami egyébként jó kocsi, csak hát...).

Minden pillanatban késznek kell állni arra, hogy újrafogalmazzuk megkövesedett nézeteinket, máshogy elszáguld mellettünk a világ, és egyszer csak nem értjük, hogy maradtunk egyedül egy marsbéli kőfejtő közepén, oxigén nélkül :-)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.06.21. 14:54:36

@Csikós Zsolt:

Én nem akarom megvenni, nekem túl hosszú lenne.

Ez magas embereknek való. Ott számít a szélvédelem igazán.

Quattroman 2009.06.21. 16:23:31

Nem is tudom hogy mondjam,
akármilyen olcsó sisakot sem teszünk le a betonra így mint a képen.

300SD 2009.06.21. 16:35:46

@morcosboci: Hát tudod,ez is olyan mint ahogy aTrabant is olyan mint a kúrva.
Használni jó,de nem lehet vele megjelenni:-))
A Honda egy műszer,a H-D meg egy ipari múlt nélküli ország tömegterméke!
Csak hát ugye a fling.......
Apropó Csík!
Az első japán motor milyen licence is volt?:-)))

Csikós Zsolt 2009.06.21. 17:10:03

@Quattroman:
Na ja. Pláne ha letéped a fejedről, mert a herédet nyaldossák a lángok, nincs víz, nincs por a közelben, és a szemed láttára ég el a motorod. Istenem, el se olvasod, hogy készült a kép, és rögtön okoskodsz. Elképesztő.

Képzeld el, kigyulladt a motor, igen, lángolt, az a lé alatta a sav, ami kiömlött az akkuból, ha olvastad volna a posztot, vagy rákattintottál volna a szövegben a linkre, tudnád. Mivel semmiféle eszközöm nem volt, a plexit felhajtva próbáltam elfújni, de az állvédőtől nem tudtam, ezért a szó szoros értelmében letéptem a fejemről. Utána már mindegy volt, ha lenn volt, lenn volt, lefotóztam.

De tényleg, te hagyd csak leégni a motorodat hasonló helyzetben, és vigyázz, nehogy karcos legyen a sityó. Nekem fontosabb a meglehetősen ritka Kawám egy tucat-bukósisakon keletkező, pár karcnál.

pókhas 2009.06.21. 17:16:44

Szia Csikós Zsolt!Az ismeretlenség homályából köszöntelek,és mindenki mást is aki olvassa!Évek óta szeretnék magamnak venni egy kardános turagépet.Ugy néz ki,hogy egy-két hónapon belül ez létre is jöhet.Találtam is egy motort itt a neten,ami megfelelne nekem és ezzel kapcsolatban szeretnék Veled beszélni,vagy e-mail-t váltani lécci küldj már egy cimet ahová irhatnék.Köszönettel:pókhas Miskolcról

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.06.21. 18:04:10

vagy ilyesmi retro motort városba:
nekem nagyon bejön a desing:
www.suzukicycles.org/SW-1.shtml

Ratnet 2009.06.21. 19:01:07

@Gyurma73: Nem sokat tudok erről az XV-ről de szerintem nagyon jó formájú gép. Ez nem a 'Virago' apukája/elődje volt?

morcosboci 2009.06.21. 19:10:45

@w126: a fling nem tudom, hogy mit jelent de abban biztos vagyok, hogy nekem nem számít, hogy milyen motorról szállok le ugyanúgy meg tudok jelenni, ha neked ez fontos akkor eléégé alacsony szinten lehet az önbecsülésed...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2009.06.21. 19:55:38

@Gyurma73: A TR-1 bitang cafe racer alap, meg szerintem kellemes motor lehet egyébként is (jó kis japán vékettő!)
Viszont az SW-1, az mindent visz! Emlékszem még nagyon régről, motorkatalógusban, meg ki tudja még hol láttam. Szerintem nagyon szép a motor, ráadásul ha jobban megnézi az ember a részleteket, iszonyúan jól használható mindennapi motort ad ki: dobozok, lábvédő lemezek, szíjhajtás, stb. Ha sok pénzem lenne, a Nissan Figaro mellett egy ilyen parkolna az álomgarázsomban...

Kopasz Szuzukis 2009.06.21. 20:07:04

@Gyurma73: Az XV 1000 a nagyvirgács elődje volt. Asszem csak 2 évig gyártották. A blokkja viszont 1 az 1-ben Virago 1000.

Kopasz Szuzukis 2009.06.21. 20:09:30

Csiki: a csuzukit a múlt hónapban műszakiztattam. Csak, úgy lazán bejelentkeztem az NKH debreceni bázisára. Másnap 4360 magyar forintokért meg is ütötték a vizsgát.

Thorodin 2009.06.21. 21:35:15

No azért nem ártana egy kis Kawa történelem mielőtt valaki baromságot ír...a KHI japán legnagyobb iparvállalata ami a hadiipar(repülők,hajók)közlekedés (a japán szuper expressz,valamint teherautók-tankhajók) és atomerőművek valamint robot iparig bezárólag mindent gyárt. De egy valami nem jött össze nekik egész az 50es évekig, mégpedig a motorgyártás.Abban az időben japánban több ezer kissebb-nagyobb cég volt sami motort gyártott ezek közzül az egyik legjobb a Meguro volt. A Kawa régen fentew a fogát erre a cégre és amikor bajba kerültek "megmentő" hitelt kaptak viszont alig egy év után motorostól mindenestől a Kawasaki bekebelezte a céget mivel nem tudtak fizetni. A motorkerékpr részleg tényleg csak utcai reklám nekik, DE ez a pici részleg csak formatervezőből 700at foglalkoztat! Ennyit arról hogy mit várhatsz egy kawától..gyakorlatilag nem tömegtermék +millió legendás gép. Cseszegetés nélkül mondom egy kicsit utána olvasni egy témának soha nem szégyen,legalább nem írsz baromságot......
Ja és az utolsó cég ami kizárólag japánban gyártja a motorjait cakk-pakk az bizony a kawa.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.06.21. 21:51:20

@Gyurma73: ooo anyam, egy tr1 - valaki vegye meg es mentse meg.

hinnye, tenyleg budos nagy cafe racer alap, igazad van streetsa. ma a galgamacsai veteran hegyi felfuton gyonyorkodtem Hori kartars cb400 cafe racereben, gyonyoru volt.

Csikós Zsolt 2009.06.21. 22:06:36

@Gyurma73:
Elképesztően, felfoghatatlanul balkánian ízléstelen rajta a hátsó kerék, ami egy akkori futóművel és vázgeometriával kombinálva csak annak ad ki jobb motorozási élményt, aki elhiszi, hogy a zöld üveges Kőbányai mentolos ízű.

Maga a motor kult, legalábbis azokban az országokban, ahol ismerték, a nyolcvanas évek eleji japán chopperpróbálkozások legsikeresebb darabja. Általában ennéél drágában mérik a kultság miatt, de itthon nem lehet annyiért eladni.

Csikós Zsolt 2009.06.21. 22:10:30

@Gyurma73:
Ilyet nem hinném, hogy találsz itthon. Én egyszer láttam élőben, Uenóban, a tokiói motoros negyed mellett, az utcán várva a zöldre. Nagyon műanyagnak tűnt, mint valami óriási szappantartó. Akkor már inkább az ős-japánchopper, az XV, az tényleg gyönyörű motor volt. De csak az eredeti hátsó kerékkel!

Csikós Zsolt 2009.06.21. 22:11:34

@Thorodin:

Na ja, a Meguro. Ugye, ilyen Harley-szerű vékettőket készített? Meg mintha angolos beütésű kisebbket is?

crix 2009.06.21. 22:15:43

Ejj Csikós úr, nem nagyon jó ez, mert ha sokáig így megy, neki kell futnom a nagymotor vizsgának. Akkor pedig nagyon hamar befigyel egy a Rapidomhoz passzoló 350-es Jawa Made in Czechslovakia

muz 2009.06.21. 22:22:23

@feroka72:

Had ne kelljen már az összes ,a kawasaki által alkalmazott korszakalkotó dolgot begépelni,a versenysikereikkel egyetemben!?!:-))

Thorodin 2009.06.21. 22:27:03

@Csikós Zsolt: Is, plusz egy gyönyörű Triumph speed Twin koppintást is egyébbként arra került először KHI embléma. A W650 ennek az első nagy kawának az emlékére készült. A W650 meg nagyon kellene! De egy Estrella is jó lenne az első szériás lengőnyerges.. :) az valami csoda szép, csak ugye akinek van nem adja el.

dextercapo 2009.06.22. 00:10:43

szep munka . en a fekdugokat ki szoktam kicsit nyomni hogy aztan fektisztitoval korbetakaritva , fogkefevel , ronggyal szepen attakaritva , feher zsirral osszetoljam - de gondolom itt egyszerubb a technika , nem kell attol felni hogy asszimetrikusra kopik - ugysem megy annyit hogy a kovetkezo tiz evben uj betet kelljen bele :)

ezeknek a regi vasaknak vastagabb a betetje - igaz hogy emiatt egy motoros ujsagiro panaszkodna a rugalmas nyomaspontra es a rossz adagolhatosagra - de legalabb nem tizezer km a betet elete .

Csikós Zsolt 2009.06.22. 00:29:25

@dextercapo:

Meg kéne a fémháló-bevonatos fékcső is. Ott a pont.

300SD 2009.06.22. 04:05:22

@morcosboci: Barátilag leállok itt neked magyarázni az élet nagy dolgairól,azt egyből a földbe döngölsz........
Hát kettőnkön sem fog meggazdagodni a kőbányai sörgyár,már ha érted mire gondolok!
Béka veled!

300SD 2009.06.22. 04:05:47

@morcosboci: Barátilag leállok itt neked magyarázni az élet nagy dolgairól,azt egyből a földbe döngölsz........
Hát kettőnkön sem fog meggazdagodni a kőbányai sörgyár,már ha érted mire gondolok!
Béka veled!

karlmann 2009.06.22. 08:55:09

Ha legközelebb 32-es kulcs kellene keress meg egy hozzád hasonló ex-Trabis autóbütykölőt, biztos van ilyen ismerősöd. A Trabi kerekagyat 36-os anya rögzíti, tudom, mert sokszor szedtem le.A 36-os kulcs pedig 32-36-os kulcsként fordul elő a leggyakrabban.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.22. 09:00:59

Ez a lánc már nem egy évet fog bírni :) És a Pordoin csak a napsütés marad ! ( ami Nekem egyszer sem adatott meg. Ellenben állhattam a derékig érő hóban a Kawa mellett :))
'Jólvanezígy' ahogy LFP-ben mondanák, már csak hetek kérdése, és a garázsban pihenő ZZR is Re-born állapotba kerül ! :)

PepeXVI 2009.06.22. 09:22:58

Zsolt!

Nem volt időm elolvasni az összes hsz-t, lehet már megválaszolták a kérdést.
Viszont mint rutinos D.I.D. lánc vásárló, ajánlom, hogy rendelj hozzá külön patentszemet. A DID láncok alapból knittelő (remélem jól írom) -szemmel vannak csomagolva, de kérésre, (legalábbis ahol én veszem), hoznak hozzá patentszemet, amivel otthoni szerszámokkal is összerakható. Elvileg a knitt szem jobban tart, de szerintem ennek csak nagyon erős motoroknál van jelentősége, a Kawára vagy az én 125-ösömre bőven jó a patentszem.

Béke

zöldi 2009.06.22. 10:56:41

@Csikós Zsolt:
A fékbetéten az 3 jegyű filccel írt szám az ára??

zöldi 2009.06.22. 10:59:09

@PepeXVI: Igaz, szerszám nélkül elég szopós feltenni a nittelőszemet.
Vagy elvinni szakihoz, összenyomja, otthon meg lengővilla ki(feltételezem 30 éve nem volt megkenve) ,jól bezsírozni, lánc fel, aztán hajrá.

Zoli_t5H 2009.06.22. 11:15:27

@Thorodin:
ha W650-re vagysz, neha nezz be az index W650 Kawa-szakik forumara. Ott vagyunk paran, nemreg meg elado motor is akadt.

Amugy meg tenyleg igy van, nem akarom bantani a tobbi gyartot (mindannyian gyartottak szuper gepeket), de manapsag mar csak egyedul a Kawa "made in Japan"...

zöldi 2009.06.22. 11:44:15

@Zoli_t5H: Én nagy Kawa buzi voltam, de amiket mostanában produkálnak európai piacra, azok nekem nem teszenek. Persze közös szerelmünket, a JDM Zephyr 1.1-et bármikor beújítanám...

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.22. 12:56:19

@zöldi: Igen, azt néztem én is :) Ha az, akkor nem gyenge kiárusítás volt :)))

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.22. 12:59:42

Az új Kawák engem sem vonzanak - de a karburátoros-korszaknak megvannak a maga erényei :)

Anno Szakmáron nézegettem az Egli GPz-t...na attól vad gondolataim lettek :)
Meg ettől is azok lennének :

www.900z1.com/pgs/Sport/BOC2008/EGLI_E/_00005.jpg

Zoli_t5H 2009.06.22. 13:31:09

@zöldi:
Hja, de manapsag szinte egyik gyarto se csinal igazan izgalmas darabokat, legalabbis a japok elegge fantaziatlanok az utobbi idoben... max. belpiacra keszul nemi nyalanksag (az uj Zephyr-t ne is emlegesd, azota is faj erte a szivem, de mire behajoztatnam, meg levamoltatnam, majdnem duplajaba kerulne a kinti arnak).

www.bikebros.co.jp/images/wallpaper/kawasaki/kawasaki_zephyr1100_1024.jpg

zöldi 2009.06.22. 13:58:35

@Zoli_t5H: Ja, ez valami fájdalmasan szép.Már nem azok a randa öntött felnik vannak rajta.És nagyon megy... Még az alapjáraton 7 literes fogyasztást is elnézném neki, meg a 160-as gumit is hátul.
Spanomnak volt egy ilyen-sajnos későn kezdte hirdetni, addigra megvettem a 750-est. Egyszerés az egyik román határátkelőn kérdezték tőle,hogy ugye 8 hengeres, merthogy 8 gyertyapipát számoltak. Ő csak beindította és azt mondta: Hallja, milyen simán jár? Persze, hogy 8 :DDDDDDD

zöldi 2009.06.22. 13:59:38

@Csikós Zsolt: Zsolt, közkiccsé tennéd, milyen típusú lánc volt rajta? Csak hogy soha, senki ne vegyen többet.

Csikós Zsolt 2009.06.22. 14:18:19

@Thorodin:
És azt az ős-Triumph-koppintást úgy hívták, hogy W1, abból lett a W650. Hogy lehessen mindenkinek guglizni.

Csikós Zsolt 2009.06.22. 14:18:57

@zöldi:
Persze. De gondolom schillingben.

Csikós Zsolt 2009.06.22. 14:24:20

@zöldi: hű, eléggé elástam, a kosztól nem is látszott nagyon. Valami 530Σ volt minden szemen (ötszázharminc-szigma, ha nem menne át a blog.hu-n).

htibi 2009.06.22. 17:17:11

Zsolt! a 2SZ1 Gvozgyikára gondoltál ?

ZRT10A1 2009.06.22. 17:33:12

Zsolt!Ez a gép megéri a törődést.Én ezt csak molyolásnak vagy a feleségem szóhasználatával garázsolásnak hívom,amikor az ember képes akár napokat is eltölteni látszólag jelentéktelen dolgokkal.Az egyik dolog hozza a másikat és a meló közben csak úgy repül az idő.Ezek a munkák tartoznak sokszor a megfizethetetlen kategóriába,mivel az ember a szabad idejét áldozza rá,és köztudottan ez a legdrágább.

ZRT10A1 2009.06.22. 17:38:08

@zöldi: Nekem van egy 92-es Zephyr 1.1,de még nem tudtam rábírni a 7 literes fogyasztásra,bár lehet,hogy túl lassan hajtom.

nabazzmeg 2009.06.22. 18:58:30

www.louis.de/_100be85ab741df22ca09bd13e233493fb6/index.php?topic=search&searchterm=10003170&cmd.x=3&cmd.y=8

Kettentrenn und Verniet-Werkzeug

ez kell neked Csiki!
Bár az ára elég arcátlan: 50 eurót kóstál aza vacak! Ellenben azt ígérik, hogy a bizonytalan kimenetelű kalapácsos szegecsrögzítést megúszhatjuk vele.....

SzJa 2009.06.22. 21:26:27

Mióta megvettem miatta az 1.3-as CB-met, mindíg örülök amikor ilyeneket ír! :)

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.06.22. 23:28:27

Én azt nem értem, hogy a zsíralagútban futó láncot (lásd: simson, mz) miért nem alkalmazzák más gyártók?

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.23. 06:18:35

@Mk412: Mert ma már nem 'divat' tartós holmit készíteni. A D.i.D meg a JT bezárhatna, ha mindenki 50 ezreket motorozna el egy szett lánccal...

Másrészt egy ZX-10R-en képzeld el a buta műanyag tokot, ami az MZ-n hánykolódott. Na ugye.

zöldi 2009.06.23. 07:56:20

@ZRT10A1: Nekem '94-es 750 volt, havernak '92-es 1.1 Ha együtt mentünk 90-110-zel, én 5.5-öt tankoltam, Ő 7-et. De persze semmi nem kizárt :D

ZRT10A1 2009.06.23. 08:54:45

A Zephyr egy kicsit hasonlít a győzikesóóóra,mert kevés embernek van ,de még is sokan beszélnek róla.A régi Z pedig már történelem.Örülök,hogy láthattam még anno és irígylem azokat akik még birtokolnak egy szép példányt.
Nekem azok a legszebbek és egy szép példányért a fele királyságom is odaadnám.

zöldi 2009.06.23. 09:22:01

@ZRT10A1: Én nagyon szerettem. Mondjuk régi Z-t én nem szeretnék, csak sokadik motornak. A zehyren is küzdős volt a futómű,-pláne visszaülve az újról. Képzelem az öregeken milyen.

ZRT10A1 2009.06.23. 09:51:48

@zöldi: Az biztos,hogy ezeknek egyiknek sem valami szuper a futóműve,mert 160 fölött az ember már az életéért küzd(ezt biztos érezted),de lelkük van,és nekem ez a lényeg.Az új Z-t még nem volt módom kipróbálni,de biztos szuper lehet.

Zoli_t5H 2009.06.23. 10:13:20

@zöldi:
Hajjaj! Epp most jaratgatom (jaratgatnam, ha nem lenne ilyen takony ido) az ocsem oreg CB750-eset (most esett at egy motorgeneralon), annak is halalfelelem futomuve van. Mondjuk akkoriban, a '70-es evek vegen, '80-as evek elejen ez tipukus volt: legyen minel erosebb a motor, hogy aztan mennyire kezelheto, meg mennyire lehet vele megallni, az mar a pilotan mulott (milyen erosen bir kapaszkodni... a kormanyba, meg a fekbe.:-)).

Nekem mindenesetre baromi ingatag az egesz a W utan... persze tuti, hogy rafer majd egy general a futomure is, de ujonnan se lehetett valami kezesbarany.
Itt meg erzed, hogy "el" alattad a vas.:-)

zöldi 2009.06.23. 12:44:49

160..annyival tán egyszer mentem vele. Mikor már megvolt az utód- B1.2 2000km-t mehettem vele, még nagyon magázódtunk- a Zephyrrel mentem ülést csináltatni rá. Hát rettegős volt az első pár km. Aztán persze visszaszoktam.

trakee 2009.06.26. 08:52:04

Zsolt! A lánc amit vettél nittelőszemes. Sajnos bizony ehhez spéci szerszám kell, és amivel "állítólag" könnyű szerelni, az ilyen 25e Ft+. Én Az Imet Hungaroba vettem egy olcsóbbfajta bontót, 6200 Ft volt pár hónapja, csavarcserével össze is lehet préselni a láncot vele, de nem egyszerű, és a csavar ami kell bele finommenetes, így fel kell készülni, csak úgy otthon nehéz találni. Bontani könnyű vele. A régi patentszem visszarakását szerintem nem gondoltad komolyan :D Ellenben lehet venni O gyűrűset külön, olyan 1500-2000 Ft. de ugye túl erős motorra nem ajálják, és talán 525-ös méret felett nincs is. Talán az új patentszem a legolcsóbb megoldás.
Lánc ügyben egyébként ajánlom figyelmedbe legközelebb a CZ láncokat, rendkívül erősek, és kedvezőbb az áruk mint a DID-nek (a DID-nél nagyobb szakítószilárdsággal rendelkezik! És sokaknak bevállt!)

xbr 2010.08.28. 20:00:25

Ma éltem meg a láncszett csere közben az XBR500-on pontosan ugyanezt a szívást az összekötőszemmel. Nittelőset DID-et vettem lánccsapprés nuku. 525-ös a láncom, 44 lóerő -20 év, szóval határeset, de patentszemmel fogom megoldani. Megjegyzem, a régi is azzal volt felrakva.
Jó kis írás, magamra ismertem...

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása