Varázslóiskola hondásoknak

Dübörgő hang, normális testhelyzet, bütykös gumi és laza, de klasszikus forma? Persze, hogy a trackerekről beszélünk, a motorépítés egyik legszórakoztatóbb és legolcsóbb csemegéiről. Amellett, hogy a végeredmény jól néz ki, még használható is marad – nem csoda, hogy az utóbbi időben egyre több ilyen gép születik.

2009 a bobberek éve volt, 2010-ben a café racerek erősödtek meg, idén pedig a trackerek divatja tombol – a csúcspontot még nem érte el, de biztos, hogy hamarosan még több embert fertőz meg a reális custom műfaja.

Olcsó a kezdőcsomag: a régi egyhengeres endurók szinte fillérekért kaphatók – a magyar családi költségvetésben nagyon nem mindegy, hogy kétmilliót vagy 400 ezret dobunk ki egy átvágandó alanyra.

Maga a műfaj az amerikai dirt track pályaversenyzésből ered, de a stílus mostanra magába szívta az angol terepesek, vagyis a vintage scramblerek stílusjegyeit, így kialakult egy kicsit nyers, kicsit bütykös, de nagyon szórakoztató, zömmel japán egyhengeresekre alapuló építési irány.

Úgy tűnik, a megbízható és olcsón fenntartható Honda XL és NX vonal a nyerő – folyamatosan bukkannak fel az ízléses és minimalista motorok, amelyek akár első, akár második gépnek is tökéletesek, hisz a gyári geometria, így a vezethetőség nem változik. A műanyagok viszont menthetetlenül leugranak: arra, hogy a kilencvenes évek formanyelve menő legyen, még várni kell tíz évet – addigra viszont talán a benzin lesz megfizethetetlen luxus.

Legújabb kedvencünk a barcelonai Kiddo Motors egykori Dominatora. A formájában visszafogott, de festésével kényeztető gép gyönyörűen sikerült – aki kíváncsi, videón is megnézheti a Honda újjászületését.

A bőrülés és a többi részlet is hibátlan – egy ilyen modellel még a gyár sem hibázna nagyot. A Hondától nem is áll távol a retró modell gyártása; idézzük csak fel a GB500-at, a CB400 Four-t vagy a mostani CB1100-at, mind gyönyörű, bár szinte mind elérhetetlen.

Galériánkba nem csak a Kiddo NX-ről tettünk képeket. Akit érdekel a műfaj, okvetlen lapozza végig, hisz van benne csemege és elcsenhető ötlet bőven. A Triumphokon edzett Mr. Martini Size XM-je, Thierry Roc XL600-a, Andrew hibátlan NX Elsinore-ja mind ott van – kíváncsi vagyok, ki lesz az első, aki Magyarországon ebbe az irányba indul el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr513271476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morcosboci 2011.10.02. 12:04:43

már nézem is az ebay-t

f3nyv3s3rd0 (törölt) 2011.10.02. 12:06:44

én az üres pénztárcámat nézem :(

Bazsi(HUN) 2011.10.02. 12:35:12

"addigra viszont talán a benzin lesz megfizethetetlen luxus." Mert lassan már az, nem? :D De ennyi luxust megengedek magamnak mindig, erre verem el a fizetésem, bánja a hóhér... Szoktam mondani, én 2000-ért tankolok mindig.:D

Amúgy nagyon bejövős irányzat, bár én nem stílusokban gondolkodok, hanem minél kevesebb alkatrészben. Szóval tetszik.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.02. 12:41:12

@Bazsi(HUN): ja ez a durva 2000 ért alig 4 litert kapsz.87 benm kezdtem motorozni akkor kb 120 litert kaptál 2000 ért.

Jamesblond 2011.10.02. 12:53:05

Szépek. Nekem is van egy 26 éves XT-m, itt az ideje egy kis reinkarnációnak. Ha magának csinálja az ember, meglepően kis összegből kijön a dolog. Aztán mindenki azt hiszi valami új divat, pedig csak a motor lett széttrancsírozva, ezáltal értékcsökkentve :)

Bazsi(HUN) 2011.10.02. 12:54:54

@Gyurma73: Hát ilyen 4+ kevés...:D De azon elmászkálok 100 kilométert... Mindenhol van kút, maximum még egyszer kell. Ilyen ez a Pop szakma...

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.10.02. 15:28:41

@Jamesblond: Azért a meglepően kis összeg elég relatív, én végignéztem a neten pár átalakítást, a galériában is látható piros Dominatornál például a kipufogó és a lámpa kerül közel annyiba, mint egy másik Dominator.

janoszeged 2011.10.02. 15:59:56

Az XT is jó alap. Már csak egy flex kell:-)

Suraki 2011.10.02. 16:06:45

Én is kalkulálgattam kicsit. Egy donor + teljes felújítás + átszabás kijöhet 1 millió alatt is. Igaz itt össze kell piszkítani a saját kezünket is és kicsit többet kell utána mászkálni, meg persze egy kisebb műhely sem árt. Ha urasan csinálja a delikvens, akkor 1-2 millió, attól függően kivel és mennyire drága cuccokat építtet be.
Ez utóbbi esetben még mindig éppen csak elértük egy hasonló kategóriájú gyári új motor árát...viszont van egy makulátlan műszaki és esztétikai állapotú motorunk, amit csak ránk szabtak.

Tomchy 2011.10.02. 16:15:10

Össznéztem Photoshopban egy széria NX650-et, meg a Kiddo szépségét. Nekem nagyon gyanús, hogy a vázat megvágva módosítottak a villaszögön is, nem csak ültetve lett a gép. Ezt leszámítva igazán dögös jószág lett, ami - többé-kevésbé - akár az otthoni garázsban is meg lehet vágni. Nagyon tetszik!

Lük 2011.10.02. 16:39:12

Régóta töröm már a fejemet, hogy a cbr600 mellé beújítsak valami városi cirkálót is, ez a stílus baromira tetszik, esetleg van valakinek tippje hogy átépítéssel kapcsolatban kit kereshetnék meg? Egy nx650-et bármikor veszek.

Suraki 2011.10.02. 16:54:25

@Tomchy: Igen, nekem is gyanús az első villaszög és a flex is felvillan a videóban.:-)

Suraki 2011.10.02. 17:00:39

@Lük: mondjuk a Kiddo Motors-t?:-)
Kiváncsi lennék arrafelé mennyiért mérik magukat a szakik.
Viccet félretéve, a TC tagokból biztos tudsz használható infót kiszedni, max néhány mailbe kerül...

Lük 2011.10.02. 17:05:04

@Suraki: Kíváncsiságból írok a Kiddo motorsnak. :)

Jamesblond 2011.10.02. 17:19:10

@scheerti: Igazad van, de én nem sznob motorátépítő vagyok és pár ezerért veszek sokkal szebb lámpát. Pl 2 BTR lámpa egymás mellett: Roppant fickós, törhetetlen, sehol nem láttam még. Lelkesedésből sincs hiány, van már FZR villám kerekekkel, fékekkel, csőhajlító gépem, króm csöveim (kipunak), CO, flex, stb... Még mindig nem léptem át motor árával együtt a 300-at. 400-ból simán kint lesz.

janoszeged 2011.10.02. 19:24:31

Láthatjuk majd a kész motort?

rozsdapeti · http://rozsda.blog.hu/ 2011.10.02. 20:50:59

Van egy 88-as, berúgós Dominatorom, feldőléstől törött fejidommal, ideális alany, mert amúgy ép. Még az önindító is leugorhatna.

dextercapo 2011.10.02. 22:14:35

egy oreg DR650 tokeletes alany lenne ra . berugos (ami a szivem csucske) megbizhato es boven eleg eros . kis muszaki frissitessel meg sokaig beszamitos gep lehet .

btw , tud valaki elado dr650 berugos oldaldeknit ? kene a 750 big-re .
ha igen , akkor a cimem charles . hoss @ gmail . huu (ertelemszeruen egyszerusitve a cim par space-el es egy u-val)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.10.02. 22:39:41

Ez akkor most villannyal megy vagy hidrogénnel?
Mert nekem más nem kell.

trakee 2011.10.03. 07:21:06

@Gyurma73: jó, drága a benzin, de azért 2000 /400 az kereken 5... Kiváló számítás. Ezek után kérdem én, mennyi volt a benzin ára 1987-ben? 1,67 Ft?
Csak mert emlékeimben él, hogy a nagyapám emlegetett 2 Ft-os benzint, csak jóval korábbról... És a 90-es évek elején 80-100 Ft között rémlik, és ha csak a fele igaz, akkor sem valószínű, hogy 3 év alatt 25*-esére emelkedett az ár...

trakee 2011.10.03. 07:22:36

@Gyurma73: egy tizedesjeggyel elírtam, (16,67) bocs. De akkor is érdekell, mennyi volt! Az is soványnak tűnik...

Tomchy 2011.10.03. 08:10:30

@trakee: Én '92-ben kezdtem, akkor volt a 86-os keverék kb. 60 Ft. Egy 5 literes kannával küldtem a szomszédot a kútra, 300 Ft-tal...

trakee 2011.10.03. 08:15:19

@Tomchy: Akkor jól éreztem, hogy van némi hiba a számításban :D
Aztán szerencsére én is elbazilikáztam :D:D:D:D:D Kell nekem sietni :D

hallari 2011.10.03. 10:32:06

@Gyurma73: mondjuk anyám akkor 6.000,- Ft-ot keresett... :)

hallari 2011.10.03. 10:39:37

@trakee: '90-ben, amikor a taxissztrájk volt, 25 Ft volt literje, ezt emelték 60-ra, ez adta az apropót a sztrájkra. 100 Ft '94-ben lett, mert volt egy Yamaha Champ-em, és tavasszal még 400 alatt teletankoltam (4 liter ment a tartalék 2 fölé, mindig annyit tankoltam), ősszel viszont már több, mint 400 Ft-ot hagytam a kúton.

kele123 · http://sebessegoltara.blog.hu/2010/08/26/lemeztelenitettek_es_elvezi 2011.10.03. 12:53:48

a hátsófék tartálya a legigényesebb, egy gumislag :)
amúgy nagyon bejönnek ezek a dominátor trekkerek

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.10.03. 16:39:40

@trakee: annyi volt hidd el a rigát egy 100 ból tele lehetet tankolni.

Bazsi(HUN) 2011.10.03. 16:56:17

Nem baj... eltengődünk egy darabig a fosszilis cuccokon, utána jöhet az Alga benzin...:D

nofatchx 2011.10.03. 19:13:14

csak egy kérdés: nem lehetne a robogó blogot szanálni, vagy az azt "üzemeltető" nebáncsvirágot leváltani? hozzászólnék dolgokhoz, de sokadmagammal én is ki vagyok tiltva, mert nem egyezet valamilyen technikai kérdésben a véleményünk. igy aztán az egész szart sem ér, mert mindig a szerzőnek van igaza, akkor is, amikor nem. meg a látogatottság és elég békasegg alatti lehet. nem lenne jóbb a nagyobb pörgés?

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.10.03. 20:57:52

@nofatchx:

nem. sőt, mult heten kishijan a TB-rol is kitiltottalak a gyerekes kommentcsata miatt, ahol NEM ERDEKEL, hogy ki kezdte.

azert mert internet, meg nem kell ovodasnak lenni, es nem kell kommentkenyszertol vezerelve veszekedni. erre nincs jo indok es jo magyarazat.

szivem szerint innen is kitorolnem ezt a kommentet, mert nem tartozik a targyhoz.

nofatchx 2011.10.04. 08:53:00

@baowah: sosem veszekedtem kőbájkerrel, csak nem egyezett a véleményünk, leszólt az ismert stílusában és kitiltott, hogy még véletlenül se tudjam a magam igazát megvédeni. és ez nem egyedi eset, te is tudod. amúgy nincs kényszer, hogy ott kommenteljek. olvasóknak segítettem volna dolgokban, mert olyan 20 éves téma nálam a robogózás (japánból is hoztam konténereket), de igy nem tudok, ennyi.

ui:
szerintem a törlés és a kitiltás az óvodás, és nem az, ha valakivel *megvitatunk egy kérdést.

* nem veszekedünk

zöldi 2011.10.04. 14:24:19

@nofatchx: "japánból is hoztam konténereket"

Hmm, ez engem érdekelne...

gyozo.hu 2011.10.06. 16:22:42

És itt M.o-n hogyan lehet üzembe helyezni? Mennyibe fájna?

dinohefe 2011.10.07. 07:26:56

Sziasztok!

A neten megtaláltam egy angolnyelvű leírást ami pontosan leírja mit hogy csináltak, ha nem is részletes.

motorivista.com/honda-nx650-dominator/

A photoshop-os összehasonlítás szerintem azért nem volt tökéletes mert itt a felnik elöl és hátul is 18"-osak míg az eredetiek 21" és 17", így a motor a felni cserének köszönhetően kicsit orra is vann "buktatva", hegyesebb lett a villa szöge.

Forgalomba meg szerintem úgy lehet helyezni hogy veszel egy magyar papíros dominátor vizsgával átépítet aztán a jolbevélt pár ezer helyett nekem van egy ismerősöm aki 12 000.- ért simán levízsgáztatja mert minden van rajta amit a kresz előír és ugysem ismerik fel hogy átalkított a gép.

Ugyhogy csak rajta építésre föl remélem jövőre én is egy ilyennel nyomulok már!

Tomchy 2011.10.08. 10:30:28

@dinohefe: Itt megtekinthető a kép: indafoto.hu/tomchy01/image/13428145-db43c4a4/user
Referenciapontnak a hátsó villa bekötési pontját választottam. Az első villák középvonalait próbáltam jelölni, ezen látszik, hogy nem párhuzamosak. Valszeg más a komplett villanyak, ugyanis a villa kb. 3 centivel előrébb is van, és kb 5°-kal meredekebb, szvsz.

Suraki 2011.10.26. 13:22:21

@Lük: esetleg jött válasz a Kiddotól? :-)

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása