Ekecs és Nyárasd között adta meg magát a lánc
Másfél hete az égig magasztaltam Vérfagyasztó Tádét, az öreg Jawámat. Imádom a trotty csehszlovákot, pedig volt, hogy cserbenhagyott: előbb az elektromos rendszerében veszett el négy-öt-hat volt, aztán a rozsdás tank okozott problémát. Mégsem tudtam rá rossz szemmel nézni, egy ötvenes éveiben járó motornak sok mindent megbocsátok.
Kerültek új kábelek, akadt modern gyújtás, a tartályt is kipofoztam – végre úgy tűnt, hogy nem lehet több hiba, hittem, hogy a 250/353 csattogva gurul előre, örökre. Már alig vártam a hétvégét, tenyerem húsán éreztem a kétütemű negyedliteres remegését. Szombat reggel meghúztam a csavarokat, ellenőriztem a guminyomást és gondoltam, megfújom a láncot is.
Ilyen játékkal sosem kínoztam a motoromat - éppen a lánc miatt
A garázst túrva rájöttem, hogy nincs a ládában láncspray. Emlékeztem ugyan, hogy a tokozott láncvédőben bőven van zsír, de gondoltam nem szedem szét, ha úgysem tudok vele mit csinálni. Felpakoltam, beindítottam és elindultam: várt rám az éves kómatúra, a gútai Independent buli.
Jawám furcsán mutat egy mai találkozón, mint Johnny Cash a Szezám utcában: ennek ellenére majd' mindenki párás tekintettel járta körül – Szlovákiában voltunk, ott mindenki ilyenen kezdte 10-20-30 éve. Többen megkérdezték, hogy miért hagytam rajta a láncvédőt, hisz felesleges és csak körülményessé teszi a szerelést. Jó az rajta, mondogattam, védi a portól és a víztől – hasznos inkubátor.
Az Independent találkozóján nem csak motorosok voltak
Reggelre a nagy szomjoltásban el is felejtkeztem az alkatrészről, Hege barátom juttatta eszembe. Ő már megjárta egyszer, a farói találkozóra menet Franciaországban elszakadt a lánca és előrecsattanva átlyukasztotta a blokkot. „Azért majd nézz rá” - búcsúzott tőlem, én meg bólogattam.
Dunaszerdahelyre indultam ebédre anyámhoz, mögöttem Laci barátom jött a Guzzival. Alig vártam, hogy elérjük a kürti kanyarokat, elképzeltem, hogyan koptatom meg a semmit sem érő Mitas gumikat. Az utolsó egyenes végén hatalmas csattanást hallottam és egy fémes sikító hangot: a motor leállt. Tudtam, mi a baj: a lánc elszakadt.
Laci megállt és megnyugodva pislogott saját gépe kardánjára. Hamar lekerült a láncvédő, mélyéből fémdarabok potyogtak. Láttuk, nincs értelme szerelésbe fogni: se szerszám, se alkatrész. A menedzserszemléletű javítást választottam: felhívtam azokat, akik segíthetnek. Percekkel később Töce már bicajra is ült, áttekert Gyuribaához és hozta tőle a világ legrosszabb autóját, a Škoda 1203 mikrobuszt.
Egy órán át a kanális partján kis kavicsokkal riogattuk a vízben lebzselő halakat, a huszonöt kilométeres kanyarrendszer sokáig tartott a hatvan felett életveszélyes kocsinak. Megjött, pakoltunk és menet közben soroltuk a lehetséges károsodásokat. Olaj nem csurgott, ezért bíztam benne, hogy a jó kladnói vas nem adta meg magát.
Nagyapám gondossága révén volt a polcon örökölt lánc, zacskóba vágtam és irány Gyuribaá műhelye, ahol Palival kiegészülve komplett műszaki bizottság várt. A Jawán egy csavar tartja hátul a láncvédőt, az első részt csak be kell szúrni a jobboldali dekli alá. Bontás és kárfelmérés: a fémdarabok kipucolása után megnyugodtunk.
Nem roncsolt visszafordíthatatlanul az elszakadt lánc
A gyanúnkkal ellentétben nem az illesztőszemnél szakadt, hanem középen. Szánom-bánom, de ezt már húsz éve cserélni kellett volna – annyira le volt gatyásodva, hogy kis híján körbe lehetett hajtani. Zsír volt rajta bőven, talán több is, mint kellett volna: a meleg betonon olvadt szurokként csurgott ki a tokból a gedva.
A pléh felszakításával a lánc ütése erőt vesztett
Körülbelül kilencvennel mentem, amikor a szakadás volt; nem vagyok fizikus, hogy kiszámoljam milyen erővel csapódott előre a lánc, biztos, hogy volt benne a kraft. A tok elejéből kihasított egy ötcentis darabot, de ez volt a szerencse, hisz megfékezte, nem üthetett előre és nem szorult be a fogaskerék elé. A kerék nem blokkolt le, nem álltam fejre. Megnyugodtam, hogy nincs komoly baj, csak karcolások keletkeztek a dekli alatt.
A 0,6 millis pléhlemezt könnyen sikerült kijavítani
A széthasított lánctokot pléhvágóval formába hoztam, fogóval kiegyengettem. Mielőtt belefűztem a láncot, a többiek tanácsásra azért megszámoltam a szemeket: mindkettőn hatvan. Persze az negyven évesen is új, Favorit márkájú cseh lánc kisebb átmérőjű volt, mint elszakadt elődje, ezért Palival koppig előre toltuk a tengelyt. A láncot dróttal kellett bevezetni, csak ezután csattanhatott a zárszem.
Előrébb kellett engedni a tengelyt, az új lánc az egyforma szemszám ellenére rövidebb volt
Olcsón megúsztam. A motor kegyes volt hozzám, én szeretem, ő meg viszontszeret.