Kétszáznegyvennel koccanó herék

Mi másról szólhatna egy motorosblogot megnyitó bejegyzés, mint a sebesség iránti feltétlen alázatról? Erre vágyunk, ezt hajszoljuk, ezért folyik a harc – csak az alázat tisztasága határozza meg, hogy jobbá válunk-e a sebesség adta tapasztalattól, vagy dicstelenül, nyakat és csontot törve elveszünk.

Ki másról írhatnék egy motorosblogot megnyitó bejegyzésben, mint Rollie Freeről, akinek sebességi rekordja annak ellenére maradt ikonikus, hogy azt már sokszor és sokan megdöntötték? Senki sem emlékezik az egykori bajnokokra, az ő neve mégsem kopott meg. Miért is? Hát ezért:

1900-ban, együtt születik a motorizált kétkerekűekkel. Már tizenkét évesen szakszerűen köti el apja NSU-ját, muszáj ifjú tökeit edzeni a magas fordulaton csicskáztatott motor hőjével. Húsz évesen már az ACE márka értékesítője, majd céget vált, és egy Indian szalonban dolgozik tovább. Szakmai kötelessége a legjobbat hozni ki a motorból, Kansas City leggyorsabb utcai versenyzője, csak úgy becézik: a Harley-bosszantó.

1923-ban rajthoz áll a Nemzeti Bajnokságban, és egészen a harmincas évek végéig versenyez. Köröz a deszkapályák gyilkos gyűrűin, hosszú távú versenyeken, de ott van az első Daytona 200-on is; deszka, kő, makadám, homok, föld – Freenek mindegy, gerincvelejében ott remeg a kényszer: gyorsan, még gyorsabban. A száguldás az igazi mátkája, és benzinnel koccint a frigyre akkor is, amikor a második világháború a légierő utahi Hill Field bázisán találja. Ekkor jut el először a legendás bonneville-i sós tó kiszáradt fenekére. Aki egyszer eljut oda, örökké visszavágyik, a fehér por drog, legalább annyira addiktív, mint a heroin, a só szétmar, ha nem mész vissza.

1948-ban John Edgar, ismert szponor és sportember becsönget az ajtón, és Rollie szemébe néz. „Joe Petralit el fogják felejteni, mert a veszteseket elfelejtik. Akarsz gyorsabb lenni nála?” Akart, semmi mást nem akart jobban, mint mindenkinél gyorsabb lenni. Ehhez az angol HRD Vincent Black Lightning ideálisnak tűnt. A Phil Irving tervezte 55 fokos V2-es, 998 köbcentis blokk 55 lóereje még ma sem szégyellnivaló, gyárilag megadott végsebessége 201 km/h volt. A kor legfürgébb utcai motorja - Edgar ezt akarta Amerikának bebizonyítani.

A rekordkísérlet első rajta után örökre kiradírozták Petrali és a Harley Knucklehead 1937-ben felállított 219,17 kilométer/órás rekordját. Egy jó rajt, nagy gáz és a két vékony gumi sócsíkot húzva lódul meg. Rollie nyugodtan kapcsolja végig a négy fokozatot, minden váltás után egy pillanatra kihallatszik a Vincent ordításából a száraz kuplung csörrenése. 230,18. Megdőlt a tizenegy éves rekord.

Nevetett, de neki ez kevés volt. Nem kerek a szám, kereste az indokot, hogy még egyszer nekifuthasson, ott kódorgott zsigerei között a bizonyítás vágya, hogy menne ez gyorsabban, hisz ez egy Vincent, a világ leggyorsabb motorja, és ő fogja a kormányt, ő, Rollie Free, a világ leggyorsabb motorosa.

„Mit csinálsz?” - kérdezték tőle, ahogy levetette kabátját és kibújt nadrágjából. Csak mosolygott, ledobta sisakját, kölcsönkért egy papucsot, és egy szál Speedo fecskenadrágban újra elindult. Negyvennyolc évesen, deres halántékkal, tulajdonképpen meztelenül vágta ketté Utah száraz levegőjét: kamaszkora óta erről álmodott.

Állát a benzintartályra támasztotta, férfiasságát rászorította a rozsdamentes acél sárvédőre. Phil Vincent utálta a krómot, a Black Ligtningon sem volt belőle – hitte, hogy nem a csillogással, hanem a műszaki tökéllyel kell kitűnni. Hitte ezt Rollie Free is, ahogy légellenállását minimálisra csökkentve száguldott előre. A levegő elfektette derekán a szőrszálakat, heréi összekoccantak az örvényben: acélból voltak azok, a legjobb fajtából, amelyen sosem fogott a rozsda.

Mohón szívott a két 29-es Amal karburátor, bőven 6000-es fordulat fölé pörgött a Vincent - 241, 905 kilométer per óra, 1948-ban, középkorúan, vidáman, nevetve saját félmeztelenségén.

Ha nem készült volna a híres fotó, ma senki sem emlékezne rá és az ő ruhátlan rekordjára. Nézzék meg újra a férfit, aki gyorsan élt és sokáig; nyolcvannégy évet adott neki az Isten. Nekünk pedig megadta a hőst és a példát: Rollie Free-t, a sebesség alázatos királyát.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr14879752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

e1 · http://beszoltam.hu 2009.01.24. 00:37:19

Basszus, második. Mindenestre jó poszt. ;)

Edd China 2009.01.24. 00:57:13

Nagy ember volt!
És tényleg jó poszt.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.01.24. 06:50:08

Végre!

Nyomjátok gyerekek, ÉPPEN egy ilyen stílusú blog hiányzott...

Elismerésem.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.01.24. 07:45:58

Igen, barátom, ez itt jóság. De ugye tudod, hogy sok cuccot fogok küldeni?:)

Pistabá 2009.01.24. 08:19:27

Éljen a sötét háttér! Végre nem folyik ki a szemem 20 perc után..

zöldi 2009.01.24. 08:49:59

Ezt vártam! Király! A post is :-)

Darti · http://www.darti.hu 2009.01.24. 08:51:24

Remek cikk volt. Ezek után akkor a következő az lehetne akár Burt Munro-ról is, aki a maga nevében szintén egy klasszis. A szememben pl. mindenképpen.

Igaz ha annó Rollie Free-ről is készült volna egy film talán, akkor ugyanezt érezném iránta is.

Mivel ez egy motoros blog, gondolom nem kell bemutatnom A leggyorsabb Indián című filmet:)

Hilfy 2009.01.24. 08:53:01

Ezt a figurát :)
Az őrültek viszik előre kicsiny világunkat.
A blog klassz, gratula

tanki567 2009.01.24. 10:24:16

Király post! Imádom az őrölteket!
Remélem sűrűn fogtok áldozni a sebességoltárárn!

yeti 2009.01.24. 10:44:00

Hiánypótló blog!Csak így tovább!

maximuss 2009.01.24. 11:21:53

Valóban megérne Burt Munro-ról is egy megemlékezés, Antony Hopkins alakította a Világ leggyorsabb Indianja című filmben. Nézzétek meg!!!!

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.01.24. 11:31:21

Az igazság az, hogy rengeteg őrültje volt és van a világnak, akik sokat tettek a motorozásért. Ilyen volt Rollie Free és Burt Munro is, de rengeteg nevet lehetne még sorolni, akik ha máskor nem, egy-egy pillanatra naggyá váltak.

Akinek esetleg helytálló információi és képei vannak Marsovszky Gyuláról és Lintójáról, küldje el bátran.

Guld Péter 2009.01.24. 12:24:26

Phil Read interjú és Bill Ivy Phil Read sztori pedig itt: www.gpmotogp.hu

persze respect a blognak és neked baowah

Vidra #23 2009.01.24. 12:57:20

Tetszik az írás, és tényleg idekivánkozik a Burt Munro. A film nagyon tetszett, szerintem kihagyhatatlan klasszikus.

Viszont ha adhatok egy tippet szivesen olvasnék a magyar motorversenyzésről, Drapálról (megvolt az életrajzi könyve, és nem tudom kinek adtam kölcsön. :( ) és a többiekről. Szabó II László, stb.
De a többi szocialista ország motorversenyzése is érdekelne. Németeknél vannak még olyan elvetemült nyugdijasok akik tizensoklóerős Rigákkal, Kreidlerekkel, Simsonokkal versenyeznek, kb ugyanazzal a "feeling"-gel mint 30 éve.

yeti 2009.01.24. 15:14:12

@Vidra #23: Ha érdekelnek a régi magyar versenyzők akkor ajánlom figyelmedbe Zsolt Róbert Két keréken című könyvét.Szabó II. Lászlóról és Máté Sándorról szól.A hetvenes években jelent meg,de internetes árverésen,antikváriumban szinte mindig kapható.

muz 2009.01.24. 15:36:08

yeti! Köszi, most ütöttem le a könyvet a vaterán 1400-ért! Baowah!A blog pedig ötös, és ha már elkezdted miért ne folytatnád a többi nagy motorossal?!

Vidra #23 2009.01.24. 17:08:28

@yeti:

Köszi a tippet, utána fogok nézni.

Drapál életéről szóló könyvet egy veteránbörzén szereztem anno ezer forintért. Mellettem álló ismerősöm aki kicsit többet volt már börzén csak annyit mondot, hogy alkudni kellett volna, de akkor az érdekelt a legkevésbé. Makulátlan állapotban volt a könyv. De nem tudom hóóóól van. :(

yeti 2009.01.24. 17:20:07

@Vidra #23: Velem is mindig ez történik.Ha valami jót találok eszembe sem jut,hogy alkudni is lehetne..... :)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.01.24. 17:21:22

@Vidra #23: ha valóban FONTOS neked az a könyv, nekem van egy tippem, hogy ki tudna segíteni a pótlásában :)

Nekem majd' 15 év után, ezen a héten került újra a kezembe, 'Az élet a motorsportért' - igazi élmény volt újra olvasni, és újra látni azokat a képeket...

for-avar 2009.01.24. 17:43:02

Vincent...A MOTOR ami a 80-90es években is mérce volt a kéthengereseknél...Youtuben van egy 100lovas a fékpadon...Ha az Indian nem megy tönkre...a chiefekben ez dohogott volna!Nem is értem miért nem ez az első a Discovery top10ben?Manitura...ki merné ezt egy hayabusán megcsinálni?

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.01.24. 18:24:01

@Vidra #23:

Nálunk is vannak ilyen nyugdíjasok!
Ajánlom figyelmedbe a nyári veteránversenyeket szanaszét az országban. Nem egy kemény tökű, olajos körmű nyugdíjas versenyez, nem is rosszul.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.01.24. 18:33:06

Ha valakit érdekel a leggyorsabb Pannónia (200+ km/h), három hét múlva itt lesz:

www.sportmotor.hu/motoros_esemenyek/ice_bear/?ei=1398

Vidra #23 2009.01.24. 19:47:15

@bervas:
Persze, tudom, hogy vannak itt is. Van itt is veterán bajnokság. Apám egyik volt kollegája a Motorrevü SE-ben versenyez egy special Junakkal.
A németeket csak amiatt az őrültség miatt irtam, hogy Rigákkal, Simsonokkal (többek között) versenyeznek. Ahhoz elég elszántság kell. :)

Kutya ZZr:
Egyelőre nem szándékozom újra beszerezni a könyvet, még nem adtam fel a reményt, hogy megtalálom valamelyik barátomnál.

vidra1.extra.hu/Kepek%20-%20magan//DSC02659.JPG

zöldi 2009.01.26. 10:16:10

Árpád! Csikósn Zsoltnak tettesétek bele a munkaköri leírásába, hogy hetente egyszer kötelező legyen itt blogolni a motorjairól :D

chopper 2009.01.30. 13:07:50

Respect a blognak,a bloggereknek,és főként az öreg pucérkodónak aki biztosan tudta hogyha az a vas beszitál a mutatvány közben,belőle ember többé nem lesz...és mégis megcsinálta!

dextercapo 2009.02.07. 02:32:06

www.youtube.com/watch?v=QPZY-MUx8qk
ide illik ez a video .
ezeknek a fickoknak kemenyebb toke volt mint a vidia .
nuku idom , nuku protektor , nuku mentohelikopter , nuku komoly orvostudomany , trauma ellatas , nuku radial , nuku shell-grip versenyazfalt . es megis 212km/h - deszkan ... respect . sot ezek megerdemelnek egy leborulast es egy imat mert akkoriban ok voltak a sebesseg istenei , sokkal tobb eselyuk volt arra hogy ne lejek meg a delutant es megis megcsinaltak .

gábornok 2009.02.21. 19:16:36

Tom Wolfe -(Kandírozott..)- kár, h nem írta/tudósította meg ezt a sztorit..
NAGYON BIG Gratula a szerzőnek!!

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása