Fagyos évszak, de meleg fogadtatás: biztosan sikerült mosolyt csalni azoknak a kórházban fekvő beteg gyerekek arcára, akiket 350, Télapónak, vagyis Deda Mraznak öltözött motoros látogatott meg tegnap Belgrádban.

A résztvevők ajándékokat és jókedvet vittek a falak közé: a szerb fővárosban gyógyuló gyerekek most már biztos, hogy kicsit könnyebben viselik, hogy az ünnepeket szeretteiktől távol kénytelen tölteni.

fotó: (MTI/AP/Darko Vojinovic)

Rossi csak egy van, gondolnánk, de nem: a motoros szakma kettőt is jegyez. Valentino nálunk is ismert, hisz minden idők egyik legsikeresebb versenyzője, de Robertót inkább a customok szerelmesei emlegetik: az olasz motorépítő finom stílusa közismert.

Legújabb építése a Harley-Davidson Softail Cross Bones (FLSTSB) modellen alapul – ez egy Springer villás, régies motorkerékpár, amellyel az negyvenes éveket idézte meg az 1903 óta tevékenykedő amerikai gyártó. Az olasz ízlés természetesen nem rontott rajta, sőt: a Redhot Bones akár gyári modell is lehetne, ha elég bátrak lennének Milwaukee-ban.

A 130-as első kerék maradt, de a 200-as hátsónak mennie kellett; a túl széles abroncs nem illett a régies géphez. A 17×6-os felni helyett 16-osat tett be, amelyre klasszikus mintájú Firestone ANS gumit húzott – a módosításnak hála, elöl-hátul megegyező abroncsokon gurul a Bones.

Módosította a barokkos sárhányókat, így letisztultabb lett az összkép. Az ülésidom egyben a felverődő koszt is felfogja – fémlemezből alakította ki, amelyre igazi luxusterméket kapcsolt: a bordó bőrt a Connolly Luxury Leathergoods Limitedtől, a Rolls Royce beszállítójától vásárolta.

Az eredeti üzemanyagtankot lecserélte Rossi: a HD Sportster Forty-Eight benzinpumpával szerelt 8 literesét tette fel a léghűtéses V2-es fölé. A tartály festéséhez az 1972 H-D XRTT dirt track versenymotor adott ihletet. A munkára a két, egymásmellé vezetett halfarkas kipufogó tette fel a koronát – a Redhot Bones jól sikerült, ízléses és motorozható custom lett.

Már vagy két hónapja annak, hogy eltettem télire a Simsonomat, azóta csak ritkán néztem felé, egy-egy kis járatás erejéig. Mikor legutóbb hosszabb útra indultam vele, hibátlanul elvitt Bánkútra, sőt haza is hozott. Sajnos arra nem jutott már időm a téli leállás előtt, hogy a külsejét is rendbe tegyem, erre legkorábban tavasszal lesz lehetőségem.

A Star azonban igényelné a törődést, és erre igen sajátos módon emlékeztetett: megtorolta az elmaradó figyelmet. Ráadásul a véres bosszúhoz közel sem kellett menni a motorhoz, a saját szobámban csapott le rám.

Az íróasztalom felett van egy kis parafatáblám, tele mindenféle aprósággal: van rajta kínai motoros kulcstartó, gimnáziumi szalagavató maradványai és még ki tudja mi. És volt rajta egy Simson-embléma is, amely nagyjából egyidős lehet a Starommal, de még nagybátyám motorjáról származik. A motort valamikor a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján adhatta el, de a logó megmaradt, én pedig ezt fogom a sajátomra biggyeszteni, ha végre majd elkészül.

Szóval a fém embléma lepottyant a helyéről, éppen bele a nyomtatómba. Persze nem vettem észre, csak amikor nyomtatni szerettem volna. A gép többszöri próbálkozásra is képtelen volt behúzni a lapot, aztán amikor belenéztem, láttam, hogy valamitől kicsit eldugult a behúzószerkezet.

Mivel a nyomtatóról hiányzik az a kis szervizablak, amelyen az elakadt papírt lehetne kiszabadítani, így a szűk nyílásba kézzel behatolva kellett kitapogatnom, hogy ez bizony a Simson-logó lesz. Mire nagy nehezen kibányásztam, a jobb kezemből a vér folyt, a bal meg csupa fekete tinta lett. Na, így hagyják magukra a motorjukat télen! Én mindenesetre januárban megrendelem a hiányzó alkatrészeket – fékkart, kuplungkart, ilyesmit -, hogy tavasszal már ne odázhassam el a felújítást.

A férfi, aki imádta a mézes-vajas kiflit és szűrőtlen cigaretta füstje mögül méregette a világot, bűvölte a rajzlapot: a huszadik század egyik legnagyobb dizájn-zsenijét idehaza alig ismerik, de nemzetközi szinten is csak most, majd' három évtizeddel halála után kezdik felfedezni.

František Kardausról van szó. Magam sem tudom mikor szerettem bele munkáiba, de észrevétlenül történt, fokozatosan. Nem csoda: gyerekkoromban még a mindennapokban is találkoztam azokkal a tárgyakkal, melyeket ő tervezett, lapoztam azokat a kiadványokat, melyeket illusztrált.

1908-ban született egy postamester fiaként. Alois Mudruňka professzor kezei alatt nevelődött az Iparművészeti Intézetben Prágában – a század első felében Európa egyik legnevesebb iskolája volt ez. A cseh főváros után néhány év Párizs, ahonnan már díjakkal és megbízásokkal tért haza.

A grafikai munkák után jöttek a járművek: a haladó szellemű hazai gyártók felismerték benne a zsenit, így a Tatra, a Škoda, a Walter és a ČZ is megbízásokat adott neki. Lendületes vonalai ott vannak a Tatraplan és a Tatra 603 karosszériáin, de a karakteres cseh trolibuszok és villamosok generációit is ő rajzolta meg. Imádta a rajzkrétát, ha tehette, azzal dolgozott: a Motokov, a Strojexport, a Mototechna belföldi és exportbrossúráin is többször megcsillogtatta tehetségét.

Ahogy szép lassan felfedeztem magamnak Kardaust, úgy csodálkoztam rá minden egyes munkájára. Bár nem csak ő, hanem kortársai is a kontinens legjobbjai közé tartoztak, a hatvanas évek után a cseh formatervezés nem tudott igazán érvényesülni – a párt agyonnyomta a képzőművészeket.

Csehszlovák dörrenésem nyomán szívesen kerestem neten és öreg újságokban a grafikai munkáit. A kedvencemre viszont véletlenül akadtam rá – egy olvasónk kért segítséget egy ČZ alkatrész beszerzésében. Böngészésközben a cseh apróhirdetős oldal dobta ki ezt a 63 éves plakátot: egy pillanatra a szívem is megállt, azonnal felismertem Kardaus keze nyomát.

Valami háromezer forintnyi koronát kért érte a morvaországi bácsi. Kiderült, a sosem használt, még nyomdai tekercsben levő 80x57 centis plakát egy Mototechna autós-motoros bolt raktárában várt rám kicsomagolatlanul évtizedekig, hogy aztán a nyugdíjba menő alkalmazottal hazaköltözzön a műhelybe. Ott sem érte utol a rajszög: eladás lett a sorsa a hibátlan és sérülésmentes képnek. Muszáj volt megvenni. Most itt van nappalimban a falon fekete keretben, gyönyörködöm benne minden egyes alkalommal, ha ránézek.

Ha tehetném, moziplakátjait és a többi iparművészeti munkáját is begyűjteném. Sőt, kéne egy Kardaus-féle T2-es villamos is az udvarra, legyen miben játszani a gyereknek.

A mester életművét ügyesen bemutatja az alábbi Flickr galéria: kattintsanak ide, és gyönyörködjenek.

Minap a szék óriás rezóval, most egy kellemes könyvespolc sportidommal, tankkal. Az olasz motorépítőt, Lorenzo Burattit ismét elkapta a lakberendezési vágy: pár deszka meg egy Ducati Pantah készlet segítségével létrehozta ezt – a kulturális kakasülő ideális berendezési tárgya lehet minden motoros nappalijának.