Rossi meg a vörös Harley

Rossi csak egy van, gondolnánk, de nem: a motoros szakma kettőt is jegyez. Valentino nálunk is ismert, hisz minden idők egyik legsikeresebb versenyzője, de Robertót inkább a customok szerelmesei emlegetik: az olasz motorépítő finom stílusa közismert.

Legújabb építése a Harley-Davidson Softail Cross Bones (FLSTSB) modellen alapul – ez egy Springer villás, régies motorkerékpár, amellyel az negyvenes éveket idézte meg az 1903 óta tevékenykedő amerikai gyártó. Az olasz ízlés természetesen nem rontott rajta, sőt: a Redhot Bones akár gyári modell is lehetne, ha elég bátrak lennének Milwaukee-ban.

A 130-as első kerék maradt, de a 200-as hátsónak mennie kellett; a túl széles abroncs nem illett a régies géphez. A 17×6-os felni helyett 16-osat tett be, amelyre klasszikus mintájú Firestone ANS gumit húzott – a módosításnak hála, elöl-hátul megegyező abroncsokon gurul a Bones.

Módosította a barokkos sárhányókat, így letisztultabb lett az összkép. Az ülésidom egyben a felverődő koszt is felfogja – fémlemezből alakította ki, amelyre igazi luxusterméket kapcsolt: a bordó bőrt a Connolly Luxury Leathergoods Limitedtől, a Rolls Royce beszállítójától vásárolta.

Az eredeti üzemanyagtankot lecserélte Rossi: a HD Sportster Forty-Eight benzinpumpával szerelt 8 literesét tette fel a léghűtéses V2-es fölé. A tartály festéséhez az 1972 H-D XRTT dirt track versenymotor adott ihletet. A munkára a két, egymásmellé vezetett halfarkas kipufogó tette fel a koronát – a Redhot Bones jól sikerült, ízléses és motorozható custom lett.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr344986005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2012.12.29. 09:39:32

Azért esőben nem mennék vele.
De tényleg állat ez vastag gumi elöl is ,a háborús BMW jut eszembe róla.

kawa550 2012.12.29. 10:08:58

Ez mekkora egy gány szar. Ingyen se kéne.

protézisesh 2012.12.29. 10:12:47

a cikk megfogalmazása alapján simán mehetne az (x) amúgy a bringa kellemes, csak ezeket a szar gumikat nem bírom látni rajta. Vagy ez ugyanúgy tapad, mint egy korszerű gumi, csak a kinézete régies?

pannonkondor 2012.12.29. 10:34:14

"kawa550"

Te most jól megmondtad. Nem tetszik,tehát szar. Király vagy!

"protézisesh"

Szerinted egy második világháborúban elsüllyedt roncsból mentették a gumit,és némi szilikonnal feljavították ?? Persze,hogy korszerű gumi.

Sayniqua (törölt) 2012.12.29. 10:50:27

@pannonkondor:

MI vagy Te? Valami moderátor? :)

Nekem spec kéne, de nem fűzött, hanem a designhez szerintem jobban illő kerekekkel.

EL-GO Tornado 426 Hemi Quattro 2012.12.29. 10:54:38

Nekem nem tetszik.Nagy csálé, kacska bumszli pálcika kormánnyal.

mükkemakk 2012.12.29. 11:01:22

Láncos hátsóhajtással, teleszkóp villával, nagyobb sárvédőkkel és azzal a ronda hátsó idom nélkül kellene....(persze a sor4 mellé pozőrködni)

hkatti · http://autofanatik.blog.hu/ 2012.12.29. 11:06:19

Nekem nagyon tetszik! Végre valami tényleg régimódi stílusú bobber, még az a cafés faridom is elmegy.

hálátlan olvasó 2012.12.29. 11:10:50

kinek nem tetszik, ne nézegesse.

eastern 2012.12.29. 11:11:55

Nem gondoltam, hogy valaha ezt fogom mondani egy HD-ra, de ez bizony ronda....

BMWSzabi 2012.12.29. 12:15:44

Szerintem baromi jól néz ki,de kinek a pap ...!

törp33 2012.12.29. 14:04:04

Off. Amúgy Giorgio Oppici filmjeit érdemes megnézni, csak kikapcsolódásképp is. On.

Xebulon 2012.12.29. 14:28:31

Milyen állat az a "halfarkas"?

biztos ügy készült, hogy a farkas-fiú bement a vízbe fürödni, és találkozott egy hal-lánnyal.

Wendriner Tódor Emánuel 2012.12.29. 14:46:25

Szerintem zsivány, csak a bután elhelyezett rendszámtábla-tartó és a túl magasan lévő lámpa nem tetszik.

clsdclsd 2012.12.29. 15:15:56

Miért az az első az összes átépítésnél, hogy a kipufogódobot kukázzák? Már ránézésre is fájdalmasan hangos. És mit keres rajta az a digitális óra?

Xebulon: a halfarkas egy madár, szóval durva buli lehetett :-)

tomcat 2012.12.29. 16:02:18

Csak nekem fájó az a hiátus az ülés és a tank között az a 10 centi nyers váz?
Mellesleg aki 100 km-t megtesz kényelmetlenség nélkül egy ilyen kormány-ülés-trepni háromszöggel, az minimum orángután.

007 turbozva nem keverve... 2012.12.29. 16:19:37

Havernek hasonló csövei vannak, rajta is maradt az esőnadrágja ,rendesen ráégett....most már van rajta bandázs....eső után szépen gőzől ... :)

Bad7Boy 2012.12.29. 17:00:53

Nem,narancs vidéki építés :)

Bad7Boy 2012.12.29. 17:01:53

@törp33:
Jók a videók,kösz,hogy megosztottad!

Tiltott Lally 2012.12.29. 19:42:22

Van vagy háromszoros képzavar, Ülés-kipuff-villa-gumi együttese... ez biztos olasz?

Tramp 2012.12.29. 21:22:58

@kawa550:

Csak gratulálni tudok az "építő jellegű" hozzászólásodhoz.

Sajnos néha (mint most is)nem tudom megfogadni a bölcs tanácsot, hogy:
"ne vitatkozz hülyékkel, mert lehúznak a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal" (Woody Allen):)

HoLa 2012.12.29. 21:40:25

A japók zseniálisak ebben a sztájlban. Csak ők knucklehead-eket meg ironhead-eket használnak alapnak, berugókarral, kicsit koszlottabb kinézettel.

www.youtube.com/watch?v=_RjhTqiF9KE

Szerintem zseniálisak és motoros túrákra is elmennek, vagyis kemény a seggük. :-)

Azért a Rossi-féle sem rossz, kicsit kifinomultabb - ha valakinek az kell.

kawa550 2012.12.29. 22:02:11

@Tramp:
Jajj de milyen kis disztingváltnak tetszik lenni! :)
Attól hogy nem tetszik a véleményem, ez még itt egy darab szar marad, mert egymáshoz kicsit sem illő alkatrészeket egymásra hajingálni nem művészet még akkor se (vagy éppen akkor nem?!)ha egy HD blokk van benn.
Az meg hogy nem vagyok szimpi egy olyannak aki egy aberrált, pedofil gyanús félelmebetegtől idéz és ezek szerint őt tekinti példaképnek, hát az inkább tesz boldoggá mint szomorúvá.
Szép napot! :)))))))))

Taurista robogós 2012.12.29. 23:07:47

Jöv héten veszek én is egy HD-t elegem volt a hozzám nem illő vasakból.

A robogók persze maradnak.

Harley 883 és szerintem ez már végleges. A 30centis szakállamhoz és a 40centis hajamhoz és a rám rohadt bőrcuccokhoz ez már jobban illene :)

geloga 2012.12.30. 01:59:35

Szép. szép csak motorozni ne keljen rajt. Nézegetni egész jó.

Tsyga 2012.12.30. 09:21:44

Sajnos az összképnek nem sikerült felnőnie a részletek zsenialitásához...

(mondhatnám: hol maradt a harmónia?)

sagipet 2012.12.30. 09:49:01

Én ezt nem nevezném művészetnek. Ez tényleg csak egy pár egymásra hajigált alkatrész. Nem mondom hogy bárki, de elég sokan tudnának ilyet csinálni nálunk is.

559 2012.12.30. 12:08:54

Ronda nőre szokták mondani, Olyan érdekes arca van.

Tramp 2013.01.01. 17:29:26

@kawa550:

Nem példaképem ez a fazon, nem is lehet, hiszen nem is ismerem személyesen.
Amit viszont mondott (állítólag), és azt én fentebb idéztem, az pont a hozzászólásodhoz illett.
És válaszodat tekintve, már látom, hogy az első benyomásom helyes volt!

Többet nem fogok írni ebben a témában és elnézést kérek a többiektől, ha zavaró lett volna a személyeskedésem, csak az a helyzet, hogy néha ráunok erre sok mindent lefikázó "jóemberre"!

Rollende Landstrasse 2013.01.03. 10:50:09

@Sayniqua: Springervillához CSAK fűzött kerék illik.

Oldm4n 2013.01.03. 19:53:41

Nem vagyok oda a HD-kért. Ez sem tetszik. Nem jó az összkép valahogy. De elhiszem, hogy van aki megveszi, mert tulajdonképpen nem rossz. Csak nem az én stílusom. Igen, springerhez csak küllős kerék. ÉS kerek lámpa. (Ezzel nincs is baj) Tulajdonképpen el nem dobnám. De pénzt nem adnék érte. Az a baj, hogy csak egyszer nézitek meg. Nézd meg 8-10 alkalommal, tizedjére egész jó. :D

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása