A beépített napszemüveget ritkán használom

Két dologért vettem meg négy éve. Az egyik, hogy a C2 állítólag csendes; mondták emberek is, meg maga a Schuberth deklarál a honlapján 86,5 decibel szélzajt 100-as tempónál, szélvédő nélküli motoron, ami nagyon jó. A másik selling point, amiért megvettem, a felhajtható állrész: a legnagyobb okosság a nem szociopata túrázóknak.

A német Schuberth Helme GmbH-t 1920-ban alapították Braunschweigben (az adminisztratív központ Magdeburgban van). A cég mára több mint négyszáz alkalmazottat foglalkoztat, és a legtöbben talán arról ismerik, hogy Michael Schumacher Schuberth sisakban versenyzett. Rajta kívül egyébként öccse, Ralf, Raikkönen, Massa és Heidfeld hordott Schuberthet az F1-ben. Több hadseregnek szállítanak sisakokat, gyártanak tűzoltó sisakot és építőmunkás-kobakot is, évente összesen másfél milliós darabszám körül.

A korong - ilyet vesztettem el

Normál egybe-sisakban csak úgy tudunk beszélgetni, mint a vasálarcos férfi a mézescsuporba szorult fejű Micimackóval, tompa, fojtott, kásás hangokon megy a kommunikáció. Ha valamit tényleg meg kéne beszélni, főleg, ha többen vagyunk, hát sisak le. Négy év alatt egyszer se bántam meg, hogy a felhajtható állrészt választottam, annál többször örültem neki.

Régebben kánikulában csináltam olyat is, hogy felhajtott állvédővel motoroztam a városban, de aztán hallottam történeteket kis bukás miatt odaveszett komplett felső fogsorokról, úgyhogy ilyet már nem teszek.

A korong hátulja a rögzítő pöckökkel

A C2 tényleg elég halk. Van decibelmérőm, de még nem találtam ki, hogyan lehetne vele bukó-szélzajt mérni, úgyhogy elhiszem a gyári 86,5 decibelt. Eleinte volt egy kis bajom a könnyen lepattintható plexivel, konkrétan el is vesztettem egy plexit. Illetve a plexit azt megtaláltam, a rögzítő fekete műanyagkorong tűnt el a padka fűcsomói közt. Többet kellett volna gyakorolni az a két egyszerű kézmozdulatot, amivel visszaszereljük a plexit, én mindenképpen ajánlom ezt a Schuberth vásárlóinak.

A két kis sárga pörök mutatja, hogy nincs rendesen zárva az állvédő

Sok schuberthes a beépített napszemüveg miatt szereti a márkát, illetve általában a Concept sorozatot. Jól is néz ki, amikor Robocop-stílusban leengedjük a sötétítő csíkot, de ezt én csak nagy hidegben használom, amikor úgyis csukott plexivel járok, egyébként napszemüveget veszek a bukó alá.

Igazi németes gondoskodás az állrész reteszelési visszajelzője, ami az eredeti Concepthez képest kattan, és a két sárga pöcök szintbe ugrik, ha jól csuktuk le. Jelentéktelen, parasztvakító apróságnak tűnik, de nem az: sokszor hittem már, hogy jól lecsuktam, mert kattant, de a pöcök fent maradt. És kiderült, hogy nahát, lehet ezen még nagyobbat is kattintani.

A fejtető-szellőzőben van már néhány tetem

A szellőzése látszólag nem nagy szám. Egy kibillenthető lemez az állon, egy csúsztatható retesz a fejtetőn. Melegben egyik sem érezhető, de 10 fok alatt mindkettőt gondosan elzárja az ember. Melegben ugye én felhajtott plexivel járok, de a Schubert ezt mélységesen helyteleníti, és egy érdekes megoldással próbál lehozni róla: a plexi mindkét oldalt egy millimétert előretolgató, így lesz körben egy légrés, ami országúton már bőven elég szellőzésnek akárhány fokban.

Van téli-nyári opció a bélésben is: kicsit odébb kell tépőzárazni, és akkor elzárja a légcsatornát. Ez nekem sose jött össze igazán, mostanra meg le is mállott a megfelelő tépőzártartó. A négy év alatt egyébként a héj elég szép maradt, a műbőr felületek viszont közepesen undorítóra öregedtek. Ezzel az a baj, hogy csak a bélés felső része cserélhető, a többi viszont abba az irányba viszi az érzékenyebb gyomrúakat, hogy új sisakot vegyenek.

Meghitt beszélgetésekhez

Egy időben nagyon idegesített, hogy ha felhajtott állal mászkálok, leszállok, felszállok, tankolok, ilyesmi, időnként nagy csattanással az arcomra csapódik az állvédő meg a plexi, és hiába próbálok menő motorosnak kinézni, az egésznek olyan lovag-börleszk hangulata lesz. Tudják, a hülye lovag, akinek mindig az orrára csukódik a rostély. Ezért hónapokig szemeztem a Roof fel- illetve hátrahajtható állvédőjű sisakjával, aminél kizárt az effajta ciki.

Akkor láttam, ehhez képest mennyire nem tud szinte semmit a Roof. A döntő egyébként az volt, hogy a C2-ből könnyen kipattintható egy tartóvédő párna, amivel a 40 fok körüli hőmérsékletet sokkal elviselhetőbbé tehetjük.

Egy kallantyúval nyílik a sisak

A használati utasítás azt írja, a plexi ötféle állásban is rögzíthető – hát ez annál már sokkal kopottabb. Vagy nyitva van, vagy csukva. Maga a plexi viszont elég jóféle. A Schubert egy év garanciát ad rá, nekem pedig az első csere óta, amikor összekarcolódott az aszfalton, és kicseréltem, még mindig teljesen átlátszó, pedig volt már motoros Oakley szemüvegem, amit két szezon alatt kinyírtak a nagyobbacska szálló porszemek.Azt hiszem, az a baj, hogy anno nem kaptam hozzá használati utasítást, ami viszont a gyári honlapról elég könnyen letölthető.

Én se ajánlom a nyitott állal motorozást

1710 gramm, 107 ezer forint volt anno, szeretem. A múltkor akartam bele venni egy új bélést, de raktáron nem volt, és lusta voltam visszamenni érte. Egyébként is elhatároztam, hogy ha jól viselkedek, jövőre megjutalmazom magam egy C3-mal, a gyári honlap szerint csak 84 decibel.

Schuberth tűzoltósisak

Látja, innen indultunk - könnyebb volt, mint hittük

Van, akinek a 100 kilométeres kanyargás már túrát jelent, de vannak olyanok, akiknek az 5000 kilométeres is kevés: pont ilyenekkel futottam össze nemrég az Erzberg Rodeón. A sok kattant között is feltűnő volt a három BMW R1200 GS Adventure; nem mindennapi módon felpakolva parkoltak a kevéske árnyékban.

Pihenés a megállóban - már megszokták a fáradalmakat

Pótgumik, víztartályok, dobozok és mindenféle fóliázott bála; nyilvánvaló volt, hogy nem a szomszéd völgyből indultak. Közelebb lépve megláttam a matricát: From Durban to Dublin. Úristen, ez a három férfi dél-észak irányban szeli át a Földet!

Mosolyuk töretlen - a neheze már mögöttük van

Roger Scheffer korábban deszantos katona, majd motorversenyző volt. Az utóbbi években túraszervező, endurós kirándulásokat vezet Dél-Afrikában. Szinte minden útján vele tartott Howard Scott – most is ő az utazást dokumentáló fotós. A harmadik tag Jaco Swanepoel, farmer és gazdálkodó. Ahogy társai elmondták róla, ő a humorfelelős, jókedve és életereje sok nehéz helyzetet tett könnyebbé.

A gumicsere gyakori - a kavicsos Afrikai utakon hamar elkoptak a bütykök

18500 km várt rájuk, amikor április 25-én elindultak Afrika déli csücskéből. A motorozás mellet céljuk, hogy felhívják a figyelmet a Pebbles Projekt nevű jótékonysági szervezetre – ők a beteg és hátrányos helyzetű gyermekek megsegítésével foglalkoznak Afrika-szerte.

A világ egyik legjobb söre, állítják ők

Roger nem fukarkodott a szóval. Dicsérte Közép- és Észak-Afrikát, elmondta, hogy sokkal rosszabb körülményekre számítottak. Egyik legszebb emlékük a Kilimanjaro márkájú sör, sajnálták, hogy elfogytak a tartalékaik. Kedvenc országuk Szudán lett – gondolták volna, hogy van ember, aki nem elmenekül onnan, hanem direkt odamegy?

Extra védelemmel látták el a boxer sérülékeny hengereit

Nem sietnek, elkerülik az autópályákat. „Mi értelme lenne az egész kirándulásnak, ha nem látnánk a világot, amit átszelünk?” - mondta Howard és folytatta ebédjét. „A gépeket rendesen felkészítettük, nem volt okunk az aggodalomra” - bökött rágó állal a BMW-re. Megerősített csomagtartó, speciális motorvédők, szélesített talpú állvány, pótlámpák és extra fékkarok – korábbi tapasztalataik alapján tudták, hogy milyen kiegészítőket kell a felszerelni a szériamotorokra.

Rövidebb kuplung- és fékkar: van, akinek ez esik kézre

Roger elmondta, hogy az egyetlen komolyabb technikai gond a rugós tag cseréje volt, ami a sivatagban túlmelegedett, majd szétforrotta magát. Helyette egy minden irányban állítható Öhlins-t szereltek be. A karbantartásokat saját maguk végzik, igaz, az olajcserén kívül nem nagyon akadt tennivalójuk. A három dél-afrikai utazó hamarosan megérkezik Dublinba – útjuk a D2D blogon nyomon követhető. Vigyázat: az álmodozók könnyen kedvet kapnak egy hasonló kalandra! 

Mifelénk ritka a dél-afrikai rendszám

A cseh Böhmerland a világ egyik legfurcsább motorja

A veteránversenyeken csak részben érvényesek a motorsport általánosan elfogadott szokásai – győzelem helyett sokkal fontosabb a jó hangulat vagy egy kézfogás a barátokkal. A mosoly általános, és ezen nem változtatnak a mostoha körülmények sem – így volt vasárnap Galgamácsán is, amikor a Pannónia MGTSZ megrendezte szokásos hegyi felfutó versenyét.

Békés tempóban a D-Csepel

A falut gondosan eldugták a dombok között, az aknamezőként gödrösödő út sem könnyítette az odajutást. Semmi sem jelezte, hogy a faluban verseny lenne: esernyős emberek igyekeztek a templom felé – hol vannak azok, akik a sebesség oltárán áldoznának?

A leggyorsabb a Kawasaki Z400 volt

A szövetkezet udvara felől szürke gomolygás szállt fel, a kétüteműek kipufogója és a lacikonyha füstje igazított minket útba. Fülemben szimfóniaként keveredett össze a sok motorhang. Szólisták egy zenekarban: csörgő egyhengeres kétüteműek, kelepelő kéthengeresek, folyamatos morajt adó soros hathengeres és egy-egy jól sikerült basszus a négyütemű egyhengeres. Nekem és a többi nézőnek ez volt a zene.

Magyar háztáji az RB 250: csak egy darab létezik a kétütemű bokszerből. A blokk együtt bólogat a lengővillával

A koncert elkezdődött: a veteránok a galgamácsai domb tövéhez gurultak. Ez a verseny az átlagról szólt. Két futam követte egymást, ahol nem a csúcssebesség, hanem az összesített átlag számított. Volt aki egy perc alatt felszáguldott a nedves, kanyargós aszfalton, más jóformán lábbal böködte egysebessége segédmotorját.

Szabadon a szeleprugók: mindent a szemnek

Nem volt féltékenykedés, nem volt görcs: egy oldalkocsis MZ-vel rajthoz álló házaspár az egyik futamra a pálya szélén vigyorgó keresztfiaimat is elvitte – remélem mindkettőt véglegesen megfertőzték a gépek szeretetével.

Merevvázas Babetta küzd az emelkedővel

Az eredmény másodlagos. Csak olyan dolgok számítanak, mint a szabad szeleprugókkal dohogó Böhmerland, a négyhengeres, sikító Pannónia vagy a zöld foltként száguldó kéthengeres Kawasaki. Ezekért a gépekért érdemes volt megázni. 

A vasárnap délelőtt sosem egyszerű. Ha előző nap Zoli barátoméknál vagyunk, akkor mindig alaposan beborozok vele, nehezen megy hát az ébredés. A Kati is ilyenkor piheni ki, hogy hét közben öt órákat alszik éjjel. A gyerekek meg nőnek, nekik szintén óriáscsipa hízik a szemükben. 

Általában azonban nem megyünk a Zoliékhoz, olyan három-négyhetente van, a szombat este inkább DVD-nézéssel, cikkírással, szereléssel telik. De egészen biztos, hogy egy, fél kettő előtt nem jutunk ágyba. Tehát számomra a vasárnap délelőttöket elnyeli a vákuum, a hét egyetlen napja, amikor kialszom magam. De pár héttel ezelőtt kicsit máshogy alakultak a dolgok. Korán (éjfélkor) ágyba estünk este, lett másnap egy szabad délelőtt. Úgy terveztem, hogy több hétnyi restanciát bepótolok a kölkökkel, legózunk, medzsózunk, szellemkunyhót építünk, mutatok nekik apás dolgokat a jutyúbon (nem Olyanokat, hova gondolnak, még csak 4, illetve 6 évesek…), amíg az anyjuk a kertben gazokat csócsál.

De túl szépen sütött a nap, meleg is volt, a kis ördögök ügyet se vetettek a vázolt tervre. Lerohantak a garázsba, bicikli, kismotor elő, ki az utcára, „Miki, Miki, gyere ki” ordibáltak be a szomszédhoz, és máris hárman fel, s alá tépve téptek fel, s alá a járdán. Ültem egy kicsit a kerítés élén, hátha valahogy bevesznek, néhányszor meg is kérdezték milyen fagyit kérek, ettem mindenféle képzeletbeli gombócokat, meg átmenetileg voltam buszmegálló is, aztán bogarakat túrtak, ahhoz már nem kellettem.

Majd megunják, gondoltam, és előtoltam a koszlott Kawasakit a garázsból. Szegényt a tavalyi, Dolomitokbeli túra óta le sem mostam, aztán kicsit ki is gyulladt, hát elég pocsékul nézett ki. Bő egy hónapja már lejárt róla a vizsga, amíg tartott, egy körre még utoljára elmentük vele a Bálinttal, aztán leállítottam. Szegény, hű paripa, így viselkedni vele, jellemző rám.

A Reuters hírügynökség szerint az olasz, német és francia rendőrség összehangolt akciója során húsz Hells Angels tagot tartóztattak le a hétvégén. A vád egy meg nem határozott rablás, ez volt az oka, hogy fokozott rendőri erők bevonásával megrohantak egy szállodát, ahol száznegyven klubtag tartózkodott.

A rendőrségi beszámoló szerint a Pokol Angyalai saját védelemmel és őrséggel rendelkeztek. Arról, hogy mi volt a vádban szereplő rablás háttere, nem szól a hír; a szűkszavú beszámolóból csak az derül ki, hogy néhány szúrófegyvert és veszélyes vegyi anyagokat is találtak a klubtagoknál. Az olasz hír szerint „penne-pistole” vagyis tollpuska is volt a szállodában – aki tudja, hogy az micsoda, kérjük ossza meg velünk.

A tavalyi németországi események után meglehetős csend honolt a motorosklub körül – úgy látszik az európai rendőrség mégsem adta fel, hogy szervezett bűnszövetkezet vádjával állítsa meg a Hells Angels-t. Az Egyesült Államokban már a hatvanas évek óta ezen dolgoznak, máig sikertelenül.

Azoknak a kedves olvasóknak, akik az ismétlődő vádak helyett valami mást szeretnének az angyalokról hallani, álljon itt Allen Ginsberg verse:

Az első buli Ken Keseynél a Pokol Angyalaival

Hűs vak éj a vörösfenyőkön át

kocsik parkolnak kinti árnyban

túl a kapun, csillag dereng

a szurdok fölött, az oldaltornácnál

tűz ég s pár fáradt lélek gunnyaszt

fekete bőrjakóban. Hajnali három,

sárga csillár a nagy faházban

hangerősítőkről gőzerővel

dől a Rolling Stones Ray Charles Beatles

Jumping Joe Jackson s húsz fiatal

táncol a padló rángására,

fürdőszobában kis marihuana,

skarlátnadrágos lányok, egy izmos

simaképű férfi órák óta táncol,

sörkonzerv-roncsok szétszórva, akasztott

szobor bokázik görbült magas ágról,

gyerekek szunnyadnak hálószoba-ágyban.

S négy rendőrkocsi parkol a festett

kapun túl, rőt fény kering a lomb közt.

1965. december

fordította: Eörsi István

Lám, így találkozik a motoros szubkultúra és annak üldözése az irodalommal.

A képek forrása: Life