Pannóniák támadták a hegyet

A cseh Böhmerland a világ egyik legfurcsább motorja

A veteránversenyeken csak részben érvényesek a motorsport általánosan elfogadott szokásai – győzelem helyett sokkal fontosabb a jó hangulat vagy egy kézfogás a barátokkal. A mosoly általános, és ezen nem változtatnak a mostoha körülmények sem – így volt vasárnap Galgamácsán is, amikor a Pannónia MGTSZ megrendezte szokásos hegyi felfutó versenyét.

Békés tempóban a D-Csepel

A falut gondosan eldugták a dombok között, az aknamezőként gödrösödő út sem könnyítette az odajutást. Semmi sem jelezte, hogy a faluban verseny lenne: esernyős emberek igyekeztek a templom felé – hol vannak azok, akik a sebesség oltárán áldoznának?

A leggyorsabb a Kawasaki Z400 volt

A szövetkezet udvara felől szürke gomolygás szállt fel, a kétüteműek kipufogója és a lacikonyha füstje igazított minket útba. Fülemben szimfóniaként keveredett össze a sok motorhang. Szólisták egy zenekarban: csörgő egyhengeres kétüteműek, kelepelő kéthengeresek, folyamatos morajt adó soros hathengeres és egy-egy jól sikerült basszus a négyütemű egyhengeres. Nekem és a többi nézőnek ez volt a zene.

Magyar háztáji az RB 250: csak egy darab létezik a kétütemű bokszerből. A blokk együtt bólogat a lengővillával

A koncert elkezdődött: a veteránok a galgamácsai domb tövéhez gurultak. Ez a verseny az átlagról szólt. Két futam követte egymást, ahol nem a csúcssebesség, hanem az összesített átlag számított. Volt aki egy perc alatt felszáguldott a nedves, kanyargós aszfalton, más jóformán lábbal böködte egysebessége segédmotorját.

Szabadon a szeleprugók: mindent a szemnek

Nem volt féltékenykedés, nem volt görcs: egy oldalkocsis MZ-vel rajthoz álló házaspár az egyik futamra a pálya szélén vigyorgó keresztfiaimat is elvitte – remélem mindkettőt véglegesen megfertőzték a gépek szeretetével.

Merevvázas Babetta küzd az emelkedővel

Az eredmény másodlagos. Csak olyan dolgok számítanak, mint a szabad szeleprugókkal dohogó Böhmerland, a négyhengeres, sikító Pannónia vagy a zöld foltként száguldó kéthengeres Kawasaki. Ezekért a gépekért érdemes volt megázni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr191202931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kerokaa 2009.06.23. 12:07:46

Az e(l)ső sajnos elriasztott. De már tervben van a Jawa 350 634-es gumicseréje, hogy esőben ne korcsolyázva kelljen haladnom...

Psziho 2009.06.23. 12:43:40

Ha a hozzászólások száma jelzi hogy hány embert érdekel egy ilyen téma,akkor elég szomorú,hogy egy nyomorult fabia v. bármi 5-ször annyi embert mozgat meg a tc-n,mint egy ilyen cikk.

BocaNegra 2009.06.23. 12:51:57

Hmm, hát én nem vok egy nagy veterán rajongó, de azért megnéztem volna (csak úgy kíváncsiságból, me' az 1.2 Fabiát én is pont lexarom), már ha vhol fel lett volna tüntetve, vagy hirdetve, vagy mittomén.
Lakok vagy 3 km-re, de sehol nem láttam még egy qrva plakátot sem (igaz vmelyik nap az út mellett láttam 2 Pannóniát, meg egy régi kabrió Skodát, de ennyiből még nem asszociál az ember környékbeli veterán versenyre).

ZON 2009.06.23. 13:02:04

Békés tempóban a D-Csepel.
7-es rajtszámmal Danuvia.

Füvész 2009.06.23. 13:18:47

... ilyen fajta állatfaj a nagy Brehmben nincs!

NAAAgyon tetszik az RB 250!
(Nem tudom, mennyire jó az ötlet, de mindenképp SZÉP!)
:-)

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.06.23. 13:21:19

Aki lemaradt és hiányolja:
Most hétvégén Bábolnán lesz verseny. Kicsit "racésabb", több speciálgéppel, kevesebb Pannóniával.

apamacko 2009.06.23. 13:24:49

Mindenki vegyen Veterán újságot ott van a programajánlóban bőven esemény !!
Most pl. Június 26-27-28 Agárd Park kempingben AWO-Simson Veteránmotoros Baráti Társaság találkozója lesz.
Igyekszem menni. (csak nem zavarnak el Jawa-val :-)

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.06.23. 13:36:22

Baowah!

Köszönjük a képeket, a linket és a beszámolót :-)

zöldi 2009.06.23. 13:51:32

Azt a Hondát blokkolnám...

takitabe 2009.06.23. 13:52:00

az a sor6os elég komoly cucc lehet =)

yeti 2009.06.23. 14:34:47

Útitársak nélkül ilyen időben nem mertem nekivágni:(

Valakinek nincs videója az RB 250-ről?Nagyon kíváncsi vagyok milyen hangja van,és a bólogató blokkot is szeretném videón látni.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.06.23. 15:26:00

@yeti:
Úgy purrog, mint egy virgoncabb egyhengeres 175-ös. A lendtömege egy 125-ös és a 250-es között lehet.

djani86 2009.06.23. 16:00:56

Ezt bizony nagyon sajnálom, hogy kihagytam. Egyszer volt szerencsém élőben látni egy ilyen sor 6 os Hondát. Az a fajta szépség, amit akármeddig nézegethetnél és nem unnád meg.

yeti 2009.06.23. 17:08:42

@bervas: Valahogy én is úgy képzelem.....
De sajnos csak képzelem:)
Egy kiállításon volt már szerencsém a géphez,de nem tudtam,hogy a tulajdonosa ilyen rendezvényeken is részt vesz vele,igaz,ilyen szempontból peches vagyok a Böhmerland indításáról is lemaradtam egy másik rendezvényen.Egyszer majd úgyis látni,és hallani fogom őket:)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.06.23. 17:15:07

Nem lehetne az átlagtól eltérő ( E-ring kupa, BrO stb) versenyekről beharangozó, kedvcsináló itt a blogon ?
Sokakat érdekelne szerintem.

energe (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=Ckpr994iQ2s 2009.06.23. 17:27:17

Ennek a versenynek annyi értelme van mint a Redbullos repülőknek a tó felett. Bohóckodás, nem motorozás.

vasember 2009.06.23. 19:10:22

Tavaly voltam,most sajnos nem tudtam elmenni,családi rendezvény maitt.Jövőre ott a helyem újra,leírhatatlan élmény,csodálatos és felemelő,minden technkiáért rajongó embernek ott a helye.Tiszteletem a szervezőknek,és a rséztvevőknek.

Psziho 2009.06.24. 08:03:22

energe!

te komolyan azt gondolod hogy ez verseny?

az összes veteránverseny arról szól hogy haladjunk is velük,ne csak nézegessük őket

-ennyi nem több!

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.06.24. 18:56:17

A Böhmerland hangja és szelepei két évvel ezelőttről:

www.youtube.com/watch?v=8FzeCODtxx0

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.06.24. 18:57:25

@Psziho:
Van azért kőkemény verseny is. Például most szombaton lesz valami a Hungaroringen...
Vasárnap meg Bábolna, de más mondtam.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.06.24. 19:01:05

Hungaroring, meghívásos oldtimer verseny:

brorganisation.hu/?p=743

toncsi64 2009.06.27. 06:58:04

Van egy sor 6-os Honda eladó a Képesmotoron :-)

www.kepesmotor.hu/honda-sportmotor/p212350&st=honda%20cb

Írtam a tulajnak, hogy csak szájtátni mehetek-e és igent mondott. Lementem hozzá és valóban egy csoda a gép. Gyakorlatilag zsír új. Ha beleférne a büdzsébe tutira megvenném :-(((

CBHonda · http://en.wikipedia.org/wiki/Honda_CB_series 2009.06.28. 11:52:07

Halihó!

Szeretnék gratulálni a bloghoz, mindig élvezettel olvasom cikkeidet, igazi bütykölős-szerelős-motoros csemegék! :D

A kommentezőknek köszi a tippet a Veterán újságról!

Üdv

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása