Amikor elmeséltem a halas sisakom történetét, akkor azt írtam, hogy már koszos, de még nem gusztustalan. Igazából nem is tudom, miért vállaltam be egy ekkora arcátlan hazugságot, mert hát valójában már úgy nézett ki, mint a magukra hagyott idős emberek konyhája, csak nekem nem tűnt fel.
Nem is tudom, mi adta meg a lendületet a mosáshoz, de azt hiszem az arcomon megjelenő kiütések tették be a kaput. Mondjuk a sisak retkessége és a piros pöttyök között nem volt kimutatható összefüggés, de én már csak olyan vagyok, hogy még a Gyurcsányt is képes lennék egy ilyen ügybe belekeverni. Kirámoltam a bélést, és rémlett valami, hogy Mike Tomi a festés után megjegyezte, hogy nagyon könnyű volt darabjaira kapni a sisakot. Én is valami nehezebb küldetésre számítottam: egy mozdulattal kint volt tarkópárna, aztán jöttek az arcpárnák, végül a koponyát támasztó rész. Egyedül az állnál fityegő kis szélterelőt hagytam benne, mert azt már túl sok macerának éreztem volna, illetve máig kísért a IKEA-s Pello fotel, aminek a huzatát mosás után már soha nem lehetett normálisan visszahúzni szivacsra.
Én mondjuk simán bedobáltam volna mindent a mosógépbe, de az ötletről le lettem tiltva, ezért kézzel sikáltam egyenként az elemeket. A legretkesebbnek tűnő részekről háromszor is leöntöttem a fekete vizet, döbbenetes, hogy két év alatt mennyi mocskot magába szívott. Ebben mondjuk én is sáros (!) vagyok, egyrészt simán leraktam bárhol a földre, és más, a sisakok tisztasága elleni 9/11-nek számító gaztetteket is csináltam, például a kesztyűt is bele szoktam gyűrni. Aki kényes a tiszta bélésre, ilyet tényleg ne csináljon, egyes nézetek szerint ez az egyik fő koszoló/bűzösítő tényező.
Első körben mosószeres vízben masszíroztam, ami érzésre inkább csak a belsejéből áztatta ki a mocskot, a világosodást a szappanos dörzsöléssel értem el. Mivel minden egyes darabbal körülbelül tíz percig foglalkoztam, egy óra simán ráment az estéből, de megérte: ha tökéletes nem is lett lényegesen jobb belenézni. A szivacsok körülbelül egy nap alatt ki is száradtak, összerakni sem volt különösebben nagy feladat, nem is értem, hogy miért halogattam idáig. Az viszont továbbra sincs meg a fejekben, hogy a bukósisak egy elég egyszerű történet, hiszen van egy műanyag héj, ami megadja a keretet az egésznek, abba jön némi hungarocell, ami a biztonságért felel, és a többi az kényelmi kárpitozás. Tehát minden, amit ezeken felül fizetünk, az már a luxus, tehát hogy könnyű és halk legyen, jól szellőzzön, jól nézzen ki, szép legyen, stb... vagyis a sokat hangoztatott biztonsághoz a nagy felárat jelentő extrák egy fikarcnyit sem tesznek hozzá, míg az olyanok, mint például a beépített napszemüveg, vagy felnyitható állrész, inkább elvesznek.
Az elején említett szélfogót viszont nem sikerült tökéletesen átmosni, így az csak pár óra motorozást jelentő szellőztetés után lett elviselhető. Azóta szellőzött annyit, hogy már ne legyen bántó, de elégedett csak az után lettem, hogy bőségesen megküldtem az asztalomon kallódó, egy korábbi kampányból visszamaradt Motul M2 sisakbelső tisztítóval, ami igazából nem tisztít, hanem fertőtlenít. A tapasztalatot levontam: mosni vagy alaposan, vagy sehogy, mert a megbolygatott rétegekből elég durva buké tud felszabadulni.
