Végre vezetek!

Amikor a korlátlan motoros jogsi megszerzésére adtam a fejem, az első tapasztalataimat az e-learninges KRESZ-oktatásról írtam. A tananyag felépítésével és magával a rendszerrel alapvetően elégedett voltam, de azt már akkor is tudtam, hogy a valódi értékmérő majd az éles vizsga lesz. Csakhogy a tanfolyam befejezését követően bő egy hónapot kellett arra várnom, hogy próbára tehessem tudásomat.

A rendszerből ugyanis időközben eltűntek a lakóhelyem közelében működő autós-motoros iskolák, így csak átjelentkezéssel tudtam helyben folytatni a jogsiszerzést. Az e-learninges képzést gondozó e-Educatio ügyfélszolgálatán az első pillanattól kezdve nagyon segítőkészek voltak, hamar megkaptam a szükséges nyomtatványokat. A papírokat kitöltve és visszaküldve aztán viszonylag gyorsan megérkezett a tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás is. Miután ezt az új képző szervnél leadtam, nekik is maradt még papírmunkájuk és levelezni valójuk - így szaladt el az a bizonyos bő egy hónap.

Miután megkaptam végre a vizsgaidőpontot, néhány tesztet kitöltöttem, de nem is igazán volt időm arra, hogy túlzásba vigyem a gyakorlást. Ahogy évekkel ezelőtt a B kategóriánál, úgy most is kaptam persze olyan kérdéseket élesben, amivel korábban nem találkoztam. Ezek egyike ráadásul olyan volt, ami a tananyagból sem rémlett: Önök tudják, hogy az alábbi táblával jelölt útszakaszra behajthat-e kerékpáros?

behajtanitilos

Na, én nem tudtam. Így lett az elérhető 75-ből 74 pontom. És akkor álljon itt a magyarázat, hogy miért is az igen a helyes válasz.

(14) Ha az (1) bekezdés n) pontjában említett jelzőtábla alatt "Kivéve engedéllyel", "Kivéve taxi", vagy "Kivéve.....(tömegközlekedési vállalat)" feliratú kiegészítő tábla van, az útra engedéllyel rendelkező vagy a kiegészítő táblán feltüntetett járművel, továbbá kerékpárral és állati erővel vont járművel szabad behajtani. Az engedélyt az út kezelője adja ki, a korlátozással érintett területen lakó, ott telephellyel rendelkező, vagy oda (onnan) áruszállítást végző természetes személy, jogi személy és jogi személyiség nélküli gazdasági társaság részére. A (12) bekezdésben meghatározott behajtási tilalom alól az út kezelője felmentést adhat.

A vizsga után aztán kicsit fel is pörgött a tanfolyam, szinte egyik pillanatról a másikra a rutinpályán találtam magam egy Yamaha Fazer nyergében. Persze korábban is ültem már motoron, tucatnyi robogót kipróbáltam már, a saját Simsonomon pedig a kuplung és a váltó használatát is gyakorolhattam, így mindössze két dolog volt nagyon szokatlan a Yamahán: az ereje és a súlya. Az első néhány elindulásnál teljesen át kellett gondolnom a finom gázadásról alkotott elképzeléseimet - a hatszázas azért nem ötvenes, na.

alkalmassagi

A motorosok járműkezelési vizsgáján - a kötelező ellenőrzéseken kívül - négy feladatot kell teljesíteni. Az első, úgynevezett alkalmassági feladatnál egy jókora nyolcas nyomvonalon kell végigtolni a motort. Ez elsőre egy kétmázsás dögnél nem könnyű, de hozzá lehet szokni, és nem is nevezném kimondottan haszontalannak. A további három feladatot pedig a bójákat kerülgetve kell végignyomni a pályán. A teljes mutatványhoz 15 perc áll rendelkezésre.

feladat1

Az első feladat egy lassú szlalom, ahol a bóják között az irányváltoztatásainkat jelzésnek és hátranézésnek kell megelőznie. A megfordulást követően egy szűk folyosóba érkezünk meg, ahol 1 m/s sebességgel (3,6 km/h-val) haladva kell végiggurulnunk - elsőre talán ez a pálya legnehezebb része.

feladat2

A második feladat egy gyorsabb szlalom, itt már kevésbé szűken manőverezünk, és a hátrajelzés-irányjezés sem szükséges. A pályavégi fordulónál egy nyolcast kell leírnunk.

feladat3

A harmadik talán a legegyszerűbb: gyorsítás után egyetlen bóját kell kikerülnünk, a visszafordító után újra felgyorsítani, majd intenzív fékezéssel a kijelölt helyen megállni. Ezek a követelmények nulla nagymotoros rutinnal is megtanulhatók az előírt óraszám nyújtotta kereteken belül. A rutinpályás manőverezés egyébként a motornak és motorosnak is olyan igénybevételt jelent, ami a forgalomban természetesen egyáltalán nem jellemző, az első órákon rendesen meg is fájdultak a kezeim. A sikeres vizsga után azonban végre jöhet a forgalom.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr606618227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kremlingrasso 2014.08.22. 14:31:15

igazabol a nyolcas es a 180 fokos fordulo az egyetlen neheze resze a nagymotornak, foleg olyanoknak akik nem motoroztak elotte (pl en), noknek es alacsonyabbaknak. ha egyszer rajossza nyitjara akkor utana mar siman megy, de az elejen nehez es kiabrandito is. a lenyeg az hogy ne elorre nezz mert az felbillenti az egyensulyerzekeded es folyamatosan a kormany elforditasaval tulkorrigalod magad, hanem azt a pontot kell nezni ami korul meg akarsz fordulni. akkor rogton beugrik a biciklis rutin es a doles/egyensuly erzeked nem zavar ossze. persze az oktato/rutinos ismerosok meg veletlenul se mondanak ezt, csak azt mondjak hogy ezt erezni kell oszt kesz.

Etniez 2014.08.22. 14:49:38

@kremlingrasso: Jól írja. A visszafordítóban ne magad elé nézz, hanem oda ahová jössz vissza a fordulásból. Combbal fogd a tankot, kezed legyen laza. Ha igazán szépen akarod fordítani, akkor a motort kell ledönteni a testtel meg a másik irányba/egyenesen dőlni/ülni.

Ninjaboy 2014.08.22. 14:59:36

"A rutinpályás manőverezés egyébként a motornak és motorosnak is olyan igénybevételt jelent, ami a forgalomban természetesen egyáltalán nem jellemző.."

Aha, nyilván akkor egykerék és stoppie kéne az első órákon! Azért ne írjunk már sületlenségeket!
Valahol el kell kezdeni, és igenis van értelmük. Méghozzá te magad írtad: ", az első órákon rendesen meg is fájdultak a kezeim." Mert túl görcsösen fogod a kormányt, márpedig ez semmiképpen sem jó. A lényeg, hogy ezen a fázison túl kell lendülni, mert csak akkor fogod tudni irányítani valóban a gépet - és nem fordítva - ha már laza vagy rajta (kivéve a combok, amivel a tankot "szorítod"). Van ezeknek értelmük, csak sajnos szarul vagy sehogy sem tanítják...nem az lenne a lényeg, hogy ne ess el, hanem hogy megtanuld a járműkezelést. Sajnos sokan szarnak bele, aztán meg csodálkoznak, ha megfordulás közben eldőlnek meg hasonlók.

Lendvai Zsolt 2014.08.22. 15:18:22

@Ninjaboy: Félreérted. :) Egy szóval nem mondom, hogy nincs értelme. Csak azt, hogy másfajta a terhelés. Tehát itt a folyamatos lassú tempóval való haladás, kis kuplung, kis gáz, kis fék, szinte folyamatosan működteted a kezelőszerveket. A motornak is más, meg a motorosnak is. A rutinpályán szinte nincs menetszél, ilyesmikre gondoltam.

Nagyon is van értelme a rutinoktatásnak. Egyrészt elengedhetetlen annak, aki először ül nagymotoron (így nekem is), másrészt sok dolgot átültetsz a gyakorlatba is. Ilyen a szűk folyosón való haladás is, stb.

És így is van, ahogy írtad: az elején túl görcsösen fogtam a kormányt, aztán ez sokat lazult, de persze mindig van hová fejlődni.

Furin 2014.08.22. 21:07:06

Szerintem - ugyanúgy mint az autós rutinvizsga - ez (is) értelmetlen. Azért ennél jóval nehezebbeket kellene feladni leckének.

sanyix 2014.08.22. 21:35:03

Tényleg el van rugaszkodva a valóságtól a rutin, pl nyolcast soha nem csinál senki a valóságban, és a lábadat sem harapják le a cápák ha megforduláskor leteszed. Na meg nem váltogatsz sávot 50 méteren belül 10x...

Az meg külön vicc hogy minden kategóriában ugyan olyan szélesen kell nyolcasozni megfordulni, márpedig a nagyobb motoroknál is épp csak kisebb a minimális fordulókör, és nagyon könnyű koccanásig fordítani (ami nem tesz jót az egyensúlynak).

Egy jótanács. Rutinozásnál a nyarat mindenki kerülje el! Mivel minden kötelező, nagyon durván bele lehet izzadni a motoroscuccba, érzékenyebbek ájulhatnak is. Forgalomnál már nem gáz mert ott van menetszél.

Furin 2014.08.22. 22:29:24

Azért a téli (dec 4.) forgalmi vizsga -4c fok sem tesz jót:D ÉN akkor vizsgáztam, hiába volt téliesített a felszerelés akkor is lefagytak az ujjaim... De megérte:D

hülyemelós (törölt) 2014.08.22. 23:36:46

Kis, szűk fordulókörös, kis sebességgel végrehajtott manővereknél a hátsó féknek van a legnagyobb szerepe, stabilizálja a motort, fékezéssel fordulókőrt szűkíthetjük, gázadással növelhetjük, illetve az első futómű és a kormányzás megmarad, ha nem az elsőbe nyúlunk bele ezeknél a manővereknél. Azzal valószínűleg szívni fogunk.
Az üléspozíció és a kormányfogás sem görcsös, az ülésen lazán ülve, a fenekünkkel a motort ide-oda tudjuk lökdösni akár, segíteni így is az irányváltást, a kormányt meg lazán fogjuk, csak a kezünk közt van és a motort hagyjuk magától menni, az irányt adjuk meg és finoman tartjuk, a moci oda megy, ahova kell neki, ha nyugiba kormányozzuk.

De sajnálom, hogy el kellett adni a mocim.... :((

gus 2014.08.23. 00:14:30

A 2-es feladatban a nyolcas forduló nem volt könnyű elsőre egy 220 kilós és 80Le-s motorral (Honda Cbf 600). Ugye eleve kuplunggal-gázzal nem lehet korrigálni, mert annyira erős a motor, hogy kirepülsz a pályáról, és koppanásig sem szabad fordítani a kormányt, mert akkor már abba az irányba nem lehet korrigálni. Szóval jobb híján alapjáraton pöfögve nyomtuk le a nyolcast. Egyébként a 0.feladat is becsapós, mert könnyűnek tűnik körbetolni a motort a pályán, de aki addig csak max. biciklit tologatott vagy Simson S 51-et, mint én, az azert kegyen óvatos.

Kiskaresz 2014.08.23. 09:30:01

@sanyix: na én ezt megszívtam 2012ben :) 45 fokot mutatott a hőmérő, be is párásodott a napszemüvegem, a vízveszteségről nem is beszélve...

sanyix 2014.08.23. 11:37:45

@gus: azokat a részeket amúgy is alapjáraton kell megcsinálni, gyorsabban nem is lehet mert nem fér be a fordulókörbe.

Egyébként vannak még annál a cbf600-nál is nehezebb tanulómotorok :)
Én egy 231 kilós, 76 lovas géppel csináltam, annak a 8-as tolása olyan volt mintha sprinteltem volna száz métert. A minimális fordulóköre pedig akadásig befordított kormánnyal, olyan 50 centivel volt kisebb mint a pálya.

Powerslave 2014.08.23. 14:09:34

@sanyix: Be is csinálnék, ha a túraendurómat kéne ott nyolcasban tologatnom...

kecskebeka 2014.08.25. 08:45:24

84 ben vizsgáztam Ahogy látom nem sokat változott a rutin azóta. De motor tologatásra 8-as ban nem emlékszem viszont a szlalom az nekünk is ilyen volt soha nem felejtem el ahogy idióta módon minden bolyánál integettünk a kezünkkel mint a hajótöröttek :)

ts26 2014.08.25. 14:25:24

A nyolcas forduló azért nehéz, mert senki el nem mondja, hogy hogyan kell egy lassú, szűk kanyart jól bevenni egy motorral. Ezt megtartják a külön fizetős tréningekre. Inkább végignézik, ahogy betakarózol a tanulómotorral a rutinpályán. Kíváncsi lennék, hogy hogyan változnának a motoros baleseti statisztikák, ha tanítanának is valamit, és nem csak az lenne a nagy "A" feltétele, hogy 40-el tudj tötyögni egy-két km-t, meg motorháton is felismerj egy jobbkezes kereszteződést.

labi 2014.08.28. 11:18:00

Kis kuplung kis gáz... hm... Én a kawa z700-al elindultam, utána gáz elenged és alapjáraton végigment az első feladaton. Csak az indexet kellett nyomkodni.

Lord Ickenham 2014.08.28. 20:42:10

Amikor autóvezetést tanultam, az oktatóm akkor tanult motorozni, hogy azt is oktathasson. Mit taníthatott aztán, ha neki sem volt rutinja? Sajnos úgy látom, hogy motorozni is úgy taníthatnak, mint autót vezetni. Teljesen életidegen, hogy az ember csak azt figyelje az autós vizsgán, hogy át ne lépje az ötvenet, mert akkor bukik. És begyakorolt útvonalakon araszoljon. Baromira magamtól kellett megtanulni a forgalomban mindent. (A kreszen is be kellett tanulni(!) egy csomó felesleges dolgot, adatot, hogy mit húzhat a traktor, meg mi a lovaskocsi hivatalos elnevezése, stb.) A motor azonban még veszélyesebb. És ha biztonságosan akarsz vezetni, akkor vagyonokat fizethetsz külön tréningekre. Mintha a motorostanfolyam olcsó lenne...

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása