Vesén lőtték, durcás lett

1943 óta sok víz lefolyt a Pó folyón: az akkori mókás ötlet mára legendává vált. 1943-ban került először szóba egy furcsa kis robogó megtervezése, amiből egy évvel később MP5 néven tényleg gép lett. Renzo Spolti és Vittorio Casini formaterve annyira rút volt, hogy Donald kacsa után rögtön ráragadt a Paperino gyúnynév. Enrico Piaggio, aki híresen morcossá vált, miután 1943-ban a firenzei Excelsior Hotelben ellőtték fél veséjét, le is állította a projektet, és a formatervezést Corradino D'Ascanio repülőgép-tervezőre bízta.

Kecskére a káposztát, mondhatnánk, hisz a férfi legendásan utálta a motorokat, mert hangosak, terjedelmesek és koszos lesz rajtuk az ember. Éppen ez lett a Vespa szerencséje, hisz kicsi, gyárilag egész halk, a ruhát meg lemezek védik. De a legfontosabb, hogy eszement jól néz ki, még mai szemmel is. Sztárrá vált az egykor olcsócska népmotor, legendává, amelyet a Piaggio ügyesen máig fenntart. Hogy a forma változását figyelemmel kísérhessük, itt ez a pompás kis videó, érdemes végignézni, szórakoztató és tanulságos.

VESPALOGY from Nomoon on Vimeo.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr205369232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hun_Fighter 2013.06.20. 12:34:43

Szubjektív on:

Legenda? Csak aki elhiszi róla... :)
Nekem nem kéne. Olcsón sem.

zöldi 2013.06.20. 12:57:17

Nekem az ET sorozatból bármelyik 4T jöhet.
Nem nagyon hasonlítható a többi robogóval sem futóműben, sem pakolóhelyben sem helykínálatban.
Addig, míg nem esik be valami nagyon olcsó, boldog vagyok a Libertymmel.

lodola 2013.06.20. 13:49:21

@Hun_Fighter:

de legenda ha tetszik neked ha nem,és pont azért mert egy olyan robogógyártó aki egyedül túlélt 50 évet

ez tény és nem hit kérdése

Hun_Fighter 2013.06.20. 15:32:11

@lodola: Szerinted. Sok autó- és motorgyár túlélt 50 évet (ha másképp nem, újraélesztették), mégsem lett legenda.

Azt pedig engedd meg nekem, hogy más véleményem legyen, és a Vespa-legenda szóegyüttesen jót röhögjek. Te dolgod, hogy annak tartod, én nem. És ez tény, nem pedig hit kérdése...

Mint ahogy a Trabantot, Zsigulit, meg a többi szemetet sem tartom legendának, gondolom azért, mert amikor ezekkel voltak tele az utak, már jogosítványom volt és vezettem is szinte mindet. Franc se sírja vissza őket. Vespám is volt, azt sem sírom vissza, mert azon túl, hogy "tökcuki", meg "trendi", konkrétan számomra egy trágya volt és az is marad. Az MZ-vel és a Simsonnal együtt.

Mindazonáltal veled ellentétben nem kezdek személyeskedni azokkal, akik szeretik a Vespákat és nem akarom rájuk tukmálni az én "legendáimat".

Teccikérteni?

legyekura 2013.06.20. 15:33:22

limó robogó tényleg készült?
olyan kell!!!!

lodola 2013.06.20. 16:04:37

@Hun_Fighter:

ne beszéljünk mellé!

a vespa az egyetlen olyan robogógyártó ami nem felélesztve hanem végig aktívan működve fennmaradt 60 éve

pont!

a véleményedet már tudtuk eddig is,kár volt mégegyszer leírni

Hun_Fighter 2013.06.20. 16:22:45

@lodola: Csak azért legenda, mert 60 éve gyárt? Na és hány év működéstől számít legendának? 60? 50? Ugye érzed, hogy egyre inkább hülyét csinálsz magadból...

lodola 2013.06.20. 16:55:25

@Hun_Fighter:

a vespa neked negatív ,a legenda szó meg pozitív

értjük nyugi:)

Nigger bácsi 2013.06.20. 18:18:12

Tény és való, hogy egy híres robogógyár nem kevésbé híres termékéről beszélünk, (amennyiben nyugati lenne a bérem, kellene is) de azt is nézzük meg, miből adtak el a világon a legtöbbet a hazai vagy az alatti keresetűeknek? Talán a Cub-ból? Hány milliót is? És Vespából mennyit is?

lodola 2013.06.20. 19:33:35

@Nigger bácsi:

hogy jön ide a darabszám?

az ipartörténetben már régi hagyomány hogy a legenda szót bármire használhatjuk ami a többségtől eltérő,emlékezetes,híres, különösen sikeres de még a sikertelenségtől vagy konkrét kudarctól is legendássá válhat valami pl. a legendás ford pinto stb.

szerintem kiveséztük a témát,ha valakit zavar akkor az neki nem legenda oszt jóvan:)

_lászló 2013.06.20. 20:43:03

Az animáció jópofa.

Taurista robogós 2013.06.20. 21:48:35

@Nigger bácsi: De a vespát az egész világon megtalálod a cub-ot meg csak szinte Ázsiában.

Valami 6millio darabot gyártottak cub-ból de Európában még se lehet hozzá alkatrészt találni,mint ha nem is létezne ez a tipus.

Frw 2013.06.20. 22:22:47

A főoldali képen LX-et nem is említi az animáció. Fura. Kimaradt.

Quattroman 2013.06.20. 23:15:47

maradjunk annyiban hogy jött a Vespa aztán lettek még robogók.
mondhatnánk hogy minden robogók ősanyja.
ellenben aki egy ilyet vezet rá fog jönni hogy miért tudott ennyi évig fennmaradni a márka.

Ad Dio 2013.06.21. 00:25:18

Egy 63-as ős 50-est élesztgetek éppen fel. Bontatlan volt előttem a blokkja. Csak ennyit akartam elmondani.

baowah · http://baowah.blog.hu 2013.06.21. 08:01:29

@Quattroman: igazabol a Vespa az első robogó után kb 40 évvel gyártotta le a magáét, de ez lényegtelen: ők lette vele sikeresek, ők dobták be tömegtermelésbe, ez az ő nagy eredményük.

lodola 2013.06.21. 08:17:18

egyébként az hogy szép formatervek még kevés,a siker kulcsa az egyszerűsége volt,egy vespa fele annyi alkatrészből állt 50 évig mint a többi robogógyártó motorjai

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2013.06.21. 08:22:15

@Ad Dio: "Egy 63-as ős 50-est élesztgetek éppen fel. Bontatlan volt előttem a blokkja. Csak ennyit akartam elmondani."

Lehet, ha nem lenne már bontatlan a blokkja, nem kéne élesztgetni.

ducanti848 2013.06.21. 12:49:42

vannak robogok meg van a vespa.

LóriVKM 2013.06.21. 21:28:41

@Hun_Fighter:

A lényeget, ami miatt felesleges is volt belekezdened leírtad a végén: legenda sokak szemében lehet valami, míg másoknak nem az. Akár elfogadodn akár nem, a Vespa ebbe a csoportba tartozik. ;)

Vállalkozz · http://szallashelyek-utazas.info 2013.08.15. 21:25:28

@Hun_Fighter: Jó az! Aki kifog egy jót, az beleszeret örökre:
divat-trend.info/vespa/
A Suzuki más.. :)

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása