Csajokkal mindent el lehet adni

Úgy tűnik, a kerek fenék, a hegyes mellek és a hosszú combok mindent képesek eladni. A milánói motorkiállítás éppen ezért a csinos hoszteszek fellegvára – ilyenkor még az is Olaszországban dolgozik, akinek amúgy bérlete van a dubaji járatra.

Néhány kellemesebb hölgyet mi is lefényképeztünk, van barna, fekete, szőke, de még szerecsen is; tessék bátran áttekerni a galériát. A lányok egy rész formás retró gépecskéken ül, úgy tűnik, végleg eluralkodott a régies formatervezés – sebaj, így legalább motorra hasonlítanak a közlekedési eszközök, nem egy transzformerre.

Egyik kedvencünk a mókás Suzuki Van Van tengerészeti kiadása. Biztos, hogy jól mutat a kikötőben, de a vastag ballonjaival minden kátyút elsimító gép amúgy is az egyik városi favoritunk.

A terepszínű indiai Vespa kópia is vagány, az LML egész jó robogókat gyárt. A kínai Generic is felkapaszkodott a vonatra, az eddigi szögletes gépeik után ők is archaizálnak. Az ázsiai alkatrészekből összelegózott Lambrettával sincs máskép, de ők legalább nem a Vespához, hanem saját hagyományaikhoz nyúlnak vissza.

A legmegdöbbentőbb a kínai SkyTeam filigrán csemegéje, az Ace. A legendás Honda Dream 50 sportmotor formáját egy az egyben levették, igaz, ők 125-ös blokkal is kínálják. Azt már megszoktuk, hogy Monkey, Dax, Chappy és Van Van 125 kópia van a kínálatukban, de ez már sokkoló. Termékeik egyébként használhatónak tűnnek, Nyugat-Európában rengetegen járnak ezekkel a kínai motorokkal – a holland és a belga piacon kifejezetten kedvelik az egész korrektül kidolgozott retró gépecskéket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr113372150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

joejoe1974 2011.11.12. 10:19:44

Nem tudom mennyibe kerülhet a kínai Dream50 klón.

pszihó 2011.11.12. 11:41:17

ha a 305-ös dream-et is lekoppintják veszek is egyet

Ciri 2011.11.12. 12:50:16

A 4. képen melegszarig.

2011.11.12. 12:59:44

jól meg lehetne mindet baszni,
aztán meg a nőket

panza 2011.11.12. 13:14:33

Jelen van az intellektus.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2011.11.12. 13:28:03

Ez a dubai bérletes duma nagyon tetszett!!!
Akkor ez olyan "KURVÁK SORAKOZÓÓÓÓ" féle rendezvény is egyben.

tibidanny 2011.11.12. 15:26:39

jé, a 12-es motorról van élőben képem. Spanyolban parkolt.

cartshee 2011.11.12. 15:33:18

Nem rossz, csak egy van van 125 Suzuki is 1 milla feletti áron kapható... Ez nem reális..

hallari 2011.11.12. 16:07:28

@cartshee: hát igen, ezek az árak nem a káeurópai fizetésekhez vannak szabva. Ha keresnénk 2.000 eurót egy hónapban, kéthavi pénzből már vattaúj 250-es nagytestű robit is lehetne venni. Fél évi spórolásból meg szinte bármit. Nyárra meglenne az új BMW sportmoci. :)

ZON 2011.11.12. 19:16:18

Ez a dubajos szöveg...mintha Tömjén Zsolt adná elő. Ha egy nő mutatós, és ezt felvállalja, akkor rögtön ribanc is?
Lehet, hogy több egyetemista van közöttük, mint közöttünk.

Buttle 2011.11.12. 20:00:29

Újra lesz Lambretta? Mi az hogy ázsiai alkatrészekből összelegózott? Kínai romhalmazra raknak egy jelvényt? Vagy valami értelmes cucc lesz ez? Ezt a legendát is tönkreteszik... :/

b.f. 2011.11.13. 14:00:39

@ZON: Sajnos mai világunkban igen, a kettő kéz a kézben jár. Ha meg egy csaj egyetemista, akkor meg főleg. Sőt, attól, hogy valaki egyetemre jár, még nem feltétlenül okos. Ez hatványozottan igaz nálunk Magyarországon, de szerintem a világ más országaiban sincs ez másképp. Ha egy csaj kicsit is jól néz ki, az használni fogja a testét ilyen vagy olyan előnyök megszerzésére.

Amúgy a motorok nagyon jól néznek ki :)

koszredamusz 2011.11.13. 21:41:57

Nincs ebben semmi újdonság, a bomba nő jól bevált segédeszköz a reklámokban, bár meg kell hagyni, hogy a kerek formákhoz még jobban passzolnak a kerek formák.

OFF ER 2011.11.14. 11:17:30

A szerecsenért simán mehetne egy warn...

1kutya 2011.11.14. 11:29:25

a polini-s csöcsös-faros szőkét ott helyben a motoron...

Fantomász 2011.11.14. 19:48:14

SZóval így néz ki az új Satelis... bemutató nem lesz?

Házas motoros 2011.11.14. 22:39:31

Ugyanaz a helyzeta nőkkel mint a mocikkal. Ugyanolyan gyakran fogok azokon a motorokon ülni, mint azok a csajok rajtam. És az én fizetésemmel ugyanolyan megfizethetetlenek azok a mocik, mint az a csajok.

dextercapo 2011.11.20. 00:55:57

megdobbento volt az EICMA . beszelgettem par oracskat kulonfele kiallitokkal - foleg kinaiakkal .
szamukra europa az a hely ahol barmi szert megvesznek orult aron ha arra made in china van irva - azt mar nem latja hogy azt a szemetet , amit ok is annak tartanak , a sajat kereskedoink sozzak rank .
a fejlodesuk hihetetlen . itt van elottem az 1995-os eicma belepom - akkor meg egy csarnokuk volt ahova csak nehany hozzam hasonlo orult ment be , ma pedig utokepes gepek garmadajat vonultattak fel - koztuk olyan 250-es , 400-as leghuteses endurokat amik az europai arak alig harmadaert , negyedeert kaphatoak .

dextercapo 2011.11.20. 00:57:31

jah , es hoztam egy honda gorilla replikat :) itt virit a szobaban :D

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása