Hitlerhez már fáradtak voltunk

Valahol Stájerországban gyorsan el kellett hagynunk az autópályát, mert szakadni kezdett az eső - öltözni, öltözni!

Most már értem én ezt a csávót, Atlaszt. Aki így tartja a vállán Földet, tudják, egy mondabeli mandró, állítólag nagyon erős, még a Toldi Miklósnál is kokszosabb. Rájöttem, nem kell szuper izomzat ahhoz, hogy az ember hegyeket tartson a puszta karjával. Elég, ha a helyzet olyan. 

Amikor harmincöt fokos melegben, talpig motorosruhában, zúduló patakverejtékkel a homlokomon, saját házunk előtt alkottam bal lábamból, egy kábé 280 kilogrammos motorkerékpárból, valamint kiegészítésképpen a talajból elegáns, egyenlő oldalú háromszöget, az nem volt szándékos, higgyék el. Olyan volt, mint a pisai ferdetornyot tartani, maradjunk annyiban.

A motor egy négymillió forintot érő Yamaha Super Teneré volt. Nem, nem az enyém, teszt. Az időpont? Épp a két hónapja tervezett, háromnapos Grossglockner-túránkra indultunk. Hogy miért nem a saját Yamahámmal? Mert borzasztóan megviselt, hogy tavaly három héttel a Dolomitok-túra előtt adtam be tavaszi szervizre, és a szóban forgó javítóhelyen uralkodó rendetlenség, netán vis maiorok miatt egy nappal az elindulásunk előtt fogtak hozzá az érdemi munkához, és végül – miután magam is hajnalig segítettem összetákolni a motort, mert idő híján megjavítva már nem lett – félbe kellett hagynunk a Dolomitok-túrát, és új tervet kovácsolni a szabadság közepén.

Liezen, ahová csak azért mentünk be, mert az iGO térképét nem nagyítottam fel eléggé, amikor beszúrtam a köztes pontot

Még egy ilyet nem akartam, de csak valamikor májusban derült ki, hogy a saját, immár 28 éves, tavaly óta teljes új tűszelep-garnitúrát és szinkronozást kapott Yamahám megint dadog. Göbölyös szerint szelepeket kellene állítani rajta, mert az XJ900-nál idővel csökken a szelephézag (nem nő, mint általában), és kitámaszt a szelep (mert a szelepszár megnyúlik). Kellett volna még egy új hátsó gumi is, időm pedig megint csak nem adódott kijárkálni a szakihoz, szerelőlelket masszírozni, egyáltalán, másik szakembert keresni.

Inkább kértem tesztmotort, igen, köpjenek le, magam is így tennék az önök helyében. De nem volt más opció. Talán menti a helyzetet, hogy minden korábbi túra során - 32 éves Kawasakival a Dolomitok, vén Yamahámmal Mariazell, majd a Dolomitok, majd Szlovákia – is kérhettem volna motort, de nem tettem. Most kijátszottam az adut. Hiába, az autós (motoros) újságíró az élet császára.

Ház, templom, ború

Tehát egy vacsiúj, 1200-as, kipörgésgátlós, két gyári dobozos, első héblire elektronikusan adagolt integrálfékes, alig tízezer kilométert futott Super Tenerével indultunk neki a túrának. Autóból jobban szeretem a régit, de hosszú útra motorból inkább újjal megyek. Fura kettősség ez, írtam is egyszer róla bővebben, most mondjuk úgy: örültem.

Ezzel a motorral háromszögeltem csodásat a házunk előtt. Nem gondoltam volna, hogy egy Teneré egy határidős autópálya-építkezésre igyekvő, telitömött betonkeverőnél is nehezebb. Üvöltöttem kínomban. "Katííííííííííííí! Katííííííííí! Gyere, segíííts! Megszakadooook! – ordítottam, mint Dundika az IQ-teszten, és vártam, hogy feleségem acélos izmai révén még egyszer az életben – méltóságomat és férfias erőm illúzióját vesztve bár – két lábon, bocsánat, keréken áll a motor. Kati is érdekelt volt az ügyben, segítő kezének ereje magában hordozta az ígéretet, hogy szeretett autójának motorházfedelén nem keletkeznek fura, drágán kijavítható, sztochasztikus lyukak.

Az én feleségem, aki mellesleg édes is, rohant, markolt. Amit markolt, reccsent. Mert hiába brutál fenevad a Teneré, azért minden burkolata műanyag. Ezért Kati átnyúlt a kormányra, A kézvédő burkolat a markolásra szintén, tagadhatatlanul "Made in China" hangulatú reccsenésben tört ki. Pánikjában elengedett mindent. Pánikomban felállítottam a pisai ferdetornyot.

Egy turistaház Mühlbachnál. Ide csak úgy feljöttünk, mert a térképen látszott: magasra visz a zsákutca. Szép, nem? Volt jó sok kanyar is

Látják, az ember szorult helyzetben csodákra képes. Más kérdés, hogy utunk első napi etapját, az 579 kilométeres Budapest (H)-Bischofshofen (A) viszonylatot szétszakadt és bedurrant bal alkarral, hasonlóképpen meggyepált jobb vádlival, átrendeződött belső szervgarnitúrával tettem meg. 44 évesen az ember ne emelgesse a régi pisai építők megdőlt remekét, mert úgy érzi majd, 88 éves lett.

Még átvételkor lejjebb vettem a Yamaha szélvédőjét, mert úgy éreztem, bubog a sisakom a szélben, de igen nagy volt a vihar a pályán, és kiderült, hogy abban az állásban, ahová tettem, a fejemet rendre elkapja valami fura állóhullám. Mint valami türelmes, ukrán csontkovács,úgy tekergeti ilyenkor a sityakot a szél, az erő óriási, de a hatás lassú, a Kati végig azt hitte, valami nem tetszik a motoron. Mire az utolsó, nagy MOL-kúthoz érkeztünk, eldöntöttem – visszaállítom a szélvédőt. Jól is tettem, a fejrángatós élmény onnantól megszűnt.

Mivel a gép új volt, műszaki problémákra egyáltalán nem készültem, ami a korábbi túráinkhoz képest újszerű lelkiállapothoz vezetett. Kikerülve a saját belső mantrámból, feltűnt végre motoron is, ami autóból zavarni szokott: lehet, hogy a magyar hülyén vezet, de az osztrák sem jobb nála. Egy kilométerrel a megelőzendő autó előtt átmegy a belső sávba, és ott dekkol fél órát. Aztán sebességtartásban sem valami jók: totyog előtted 110-zel, beéred, leelőzöd 130-cal, majd a 120-as tiltásban visszaelőz tíz perc múlva 150-nel, eléd vág, és lelassít 100-ra. Nem egyszer tapasztaltam ezt, hanem ötvenszer. Ráadásul bécsi rendszámos motorral voltam, tehát kizárt, hogy tanítani akartak volna helyes autópálya-használatra.

Régi Guzzival vág neki apa és fia. Még a Super Teneréről is kicsit irigyeltem őket

Bischofshofenig az egyetlen kellemetlenség az eső volt. Dainese cordura-ruhám már közel tízéves, ha a távolban esőfelhőt lát, máris átázik. De máskülönben annyira szeretem ezt a hidegben-melegben egyaránt hűvös, kényelmes, szinte egyáltalán nem izzasztó cuccot, hogy nincs szívem lecserélni, no meg most, hogy egy rakás felújítási projektem fut a háttérben, nem is tudnék ilyen drága ruhára költeni megint. Így viszont már szemerkélő esőben is be szoktam öltözni esőruhába, mert ha megázom: 1) rohadt kellemetlen, ha a pocsékul szellőző esőruhát belülről még a megázott motorosruha is nedvesíti; 2) még ha el is áll az eső, és levehetem az esőruhát, akkor is nehezen szárad ki emez. Nem probléma harminc-negyven kilométeres távon, de sok százon át már igen.

Innentől négyszer volt full esőruha fel-le Bischofshofenig, továbbá egy balesetbe is belefutottunk: teljes útzár, két kitörött futóművű autó a szalagkorlátokon, rendőrség, tűzoltók. Balgáké a szerencse – nem fordultunk meg, ahogy a többség, hogy 16 kilométeres kerülőt tegyünk, hanem elkezdtük komótosan lehámozni az esőcumót. És lám, mire épp lent volt, a rendőrök intettek, hogy fél percre átengednek autókat. Ölünkbe kaptuk az esőcuccot, motorra pattantunk, és átslisszoltunk. Hehe.

Nyilván szörnyű nyálas és elcsépelt, de én mindig valami felfoghatatlanul magasztos dolgot érzek az Alpok tetején. Ilyen helyre az ember annyira ritkán jut el, és az egész annyira tiszta, elrontatlan, épp csak a kellő mértékben civilizált

Bischofshofent azért választottam, mert ez volt a Magyarországhoz legközelebbi pontja annak a három rész-útnak, amit a középső, ottlevős napra terveztem. Motoros túrán, pláne utassal, jobb néhány éjszakát ugyanazon a helyen tölteni, mert olyankor lepakolhatsz, leveheted a dobozokat, könnyített szerelésben tolhatod a kanyarokat, nem pazarolsz időt a csomagolással. De azért Bischofshofentől tartottam kicsit. A dolomitos túrákon Arabbában szoktunk lakni, ami egy gyönyörű kis alpesi falu, és csak magas hágókon át közelíthető meg, ott a szállás eleve megadja a munkából, Budapestről kiszakadás élményét. De Bischofshofen kicsit ipari városka az Alpok alján, itt készülnek például a Liebherr háztartási cuccok (meg talán az óriásdömperek is?), nem számítottam sok jóra. De csak három napunk volt a túrára, nem válogathattam.

Jó drága hely. A belvárosban (ami tele van öreg házakkal, kajáldákkal, és az utcák végén felsejlenek az óriási hegyek) 74-76 euró volt egy éjszaka. Vagy egy órát eltöltöttünk azzal, hogy a Kati egyik panzióból a másikba ment be érdeklődni. Aztán megpróbáltuk a külvárost is, de nem akadt jobb a horgunkra, ezért végül lenyeltük a békát – a megszokott arabbai 60 euró helyett itt 75 lett a vége (két nap alatt ez közel 10 ezer forint különbség, egy viszonylag szép krómozású Ponton-kilincs ára!), kicsit rosszabb kilátással ugyan, de jó körülmények között, mennyei reggelivel.

Az útvonal úgy készült, mint máskor – felütöttem a www.alpineroads.com oldalt, és megnéztem, melyeket írja a legjobb Salzburg-környéki hágózásoknak. Aztán kikerestem ezeket a Google-térképen, kiszámoltam, mi fér bele egy napba, és az egészet beleprogramoztam az iGóba. Az egész megvolt kábé három óra alatt, innentől nem kellett foglalkoznom az útvonallal, tanár úr, én készültem. Gondoltam.

Morini 500-assal is feltekertek ide Németországból. Bármelyik kollégám fél pöcsét odaadtam volna érte

Kellemes kis bemelegítő menettel kezdtük Maria Alm felé. Magánszorgalomból bejelöltem egy zsák-szerpentint is, ami Mühlbachnál felvezetett jó magasra egy turistaházhoz. Szép volt, akadt jó néhány kanyar is, de azért nem az az igazi motoros élmény. Az alpineroads.com által javasolt út nem pont itt vitt, hanem a patak mellett – visszafelé, amikor arra motoroztunk, rájöttem, hogy érdemes rájuk hallgatni, tudnak valamit. Ráadásul itt derült ki, hogy programozás közben elkövettem egy hibát – kétszer írtam be egy elkerülőpontot, és emiatt az erdőn át, a felbontott út mentén, a forgalomszabályozó lámpa hátráltatásai közepette oda-vissza motoroztunk a helyen.

Mindegy. Át a túra fénypontjához, ami miatt eredetileg átszeltük fél Ausztriát, jöjjön a grószglokner. Nem olcsó az út, 19 eurót kellett fizetni érte a kapunál, de kevés ennél jobban elköltött 19 euró van a világon. Az ember megtankol – mert az alpesi hegyi utakon szórványos a kúthálózat – kicsit beszélget a bácsikkal, akik mindenféle K1200-as és hasonló BMW-ken érkeznek, és nála kábé kétszer nagyobb tempóban elhúznak a kúttól, és a kapuhoz gurul.

Ami azon túl fogadja, az a legjobb motoros játszótér a világon. Ausztria legmagasabb hágója a Grossglockner, egyben kiemelt természetvédelmi terület is. Mindemellett kivételes minőségű, különösen tapadós aszfalt borítja, amit ritka alapossággal tartanak karban. Egyetlen aggályos pont a folyamatos szalagkorlát hiánya – az út nagy részén csak régi szegélykövek vannak, amik egy esetleges vezetési hibánál inkább a mélybe dobják az embert, mint megvédik. Nem is mentem nagyon gyorsan, egyrészt mert a látvány lenyűgöző volt, és ilyenkor az ember nem száguldozik, másrészt, mert olyan meredek a hegyoldal, hogy amikor oldalra néztem, úgy éreztem, rögvest belevezetem a motort a mélybe.

Még ezen a rövid szakaszon sem kellett tartani attól, hogy megdermed a zsír a kormánynyak-csapágyakban

Az ember hihetetlen magasságokba kapaszkodik fel; a növényzet ritkulása, a komor kőfelületek és a hó megjelenése kamaszkori Tatra-túráimat juttatta eszembe. Csak itt egy motor nyergében éltem meg mindezt, tízpercek, nem pedig fél napok alatt. Hihetetlenül időrabló itt motorozni, az ember lépten-nyomon megáll, szakad ki a száján az úúúú, meg az ááááá, meg az óóóóó (hogy mennyi, szép magánhangzó van a magyar nyelvben...), fotóz, bámul, nyála csöppen fél kilométeres mélységekbe.

Aztán persze csak-csak visszaül a Yamaha tapadós, ennélfogva karizom-kímélő nyergébe, és tovább csapat. És hiába vannak errefelé autók is, azok mind lassan mennek, az első egyenes emelkedőn könnyű megelőzni őket, nincsenek igazán útban – még Jeremy Clarkson gyűlölt lakókocsijai és –autói sem.

Lépten-nyomon látni annak jeleit, hogy a motorosokra és a bringásokra gondolnak itt a legtöbbet. A jelzések, a sok helyütt kialakított, keskeny kilátópontok, a motoros parkolók, a hágó tetején a helyi, régi motorosversenyeket felelevenítő Bikers' Nest a kilátó egyik emeletén – itt otthon vagy, ha két keréken érkezel. Zweiradern wilkommen.

Előttem az elődöm

Egyébként a Grossglockner-hágó oldtimer-barát is. Bem egy veteránautót láttunk, az egyik legmeglepőbb a legmagasabb ponton egy hatvanas évek közepi, régi holland rendszámos Vauxhall volt, de felbukkant Austin-Healey 3000-es, MGB, Super Seven, szintén negyvenen túli Porsche 911 is. Egyébként látszik, melyik az a sportkocsi-tulajdonos, aki használni veszi az autóját – miközben a Lamborghinik, Ferrarik lent pózolnak a városokban, a 911-es Porschék összes létező válfajával teli van a hágó, egészen elképesztő sűrűségben vannak itt.

Aztán kajáltunk, még néhány fotós helyen megálltunk, magyarokkal is találkoztunk – akik meglepően kicsi motorokkal érkeztek, egy Honda CB500-assal és egy Kawasaki ER5-össel, de jól nyomták, motoroztunk utána kicsit együtt – mormotákat néztünk – ezek, úgy tűnik, a legfőbb helyi jellegzetességnek számítanak itt, a boltok tele vannak "Murmeltiere" plüssállatokkal és kulcstartókkal – majd még tekeregtünk.

Egyébként sokkal heterogénebb a motorpark, mint a Dolomitokban – ott főleg BMW-ket és Yamaha-, Honda-túraendurókat lát az ember, minden más csak színesítés -, itt van, aki ötven köbcentis vén Puchhal, 125-ös Vespa hátán másodmagával, KTM-mel, Morini 500-assal, öreg Guzzival érkezik. Ez egy igazi motoros örömtanya, bárkinek.

Balázs és Péter, akik egészen kis motorokkal érkeztek Magyarországról

Megfigyeltem azt is, hogy sokan alaposan kihasználják a 19 eurós belépő adta lehetőségeket: volt Z1000-es kawasakis pár, akiket négyszer láttam ide-oda menni az úton. Mi nem, mert első alkalommal rettentő sokat eltököl itt az ember.

Késő délután lett, miután elhagytuk a glockneri csodavilágot, irány Lienz, onnan kanyarral fel a Grossglocknerstrasséra. Ami a Glockner nyugati oldalán van, és nem véletlen, hogy nem szerepel az alpineroads.com javaslatai között – dögunalmas, nem lehet rajta magasra menni, és az útminőség sem az a pompázatos.

Innen jött volna az utolsó, csodás szakasz, belenyaltunk volna a német ekébe Salzburg mellett, felhatoltunk volna Hitler híres rezidenciájához, Európa talán legfestőibb helyére, Berchtesgadenbe. Én már voltam ott jó tizenöt éve, mellbevágott, gondoltam, lássa Kati is.

Felmentünk a hegy túloldalán (ehhez Lienzen át meg kellett kerülni az egész térséget) a Grossglocknerstrassén, hátha látunk valami még szebbet. Hagyják ki, az út rossz, alig lehet felmenni, unalmas az egész. De azért kilátás van

De aztán amikor Matrelben tankoltunk, és visszafordítottam a tekintetemet egy harmincas évekbeli, amerikai szuper-gengszterautó, egy Auburn Boattail Speedster fotózásából (amit egyébként már másodszor szpottoltam), megláttam Kati tekintetét. Nem megyünk mi már Hitlerhez. De inkább nem szóltam, mert tudtam, nem sokkal hosszabb a Felber Tauern alatti fizetős alagút után Berchtesgaden felé az út, mint egyenesen Bischofshofennek venni az irányt, maximum kacskaringósabb. Aztán ha már ott leszünk, úgyse lesz más választásunk. De Kati résen volt.

Amikor elértünk az utolsó pontot, ahol el lehetett volna menni keletnek, elkezdett magyarázni az intercomon, hogy nem bírja, meg otthon akart lenni fél tízre, meg ilyenek. Megvallom, a Yamaha rezgése addigra engem is alaposan lefárasztott – ami fel sem tűnik kétszáz kilométeren, az négyszázon túl már zavaró, hiába a pompás futómű, a hatalmas súly ellenére is bicikliszerű kezelhetőség. Nem akartam vitát, elfordultam hazairányban. Igazából elég volt, és nemcsak fizikailag. Úgy éreztem, az agyam se fogad már be többet, akármilyen is Berchtesgaden. Hitler megvár.

Autópályán elmaradhatatlan társam: a füldugó

Mázlink volt, egy csepp esőt nem kaptunk egész nap. A hágók 23-26 foka után persze meglepő volt hazaúton a 33-34, de nem pusztultunk bele, a Yamaha Super Teneré fennkölt nyugalommal zabálta a kilométereket. Kis híján akadt gubanc – az olcsó navim a túrás nap végére teljesen meghülyült, hol kikapcsolt, hol el se lehetett újra indítani, épp csak hazavezetett bennünket a szállásra. A hazaúton már csak arra volt jó, hogy néha bekapcsoljam, megjegyezzem a kritikus távokat, ahol le kell fordulni, majd kilőtte magát.

1620 kilométert mentünk három nap alatt. A Yamaha pályán 6,5-öt, a hegyekben 5,2-t evett. Mi megéltük a pofaleszakadós csodát. És ideje vennem egy motorra való Becker navit.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr963074461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nem mondom meg 2011.07.19. 08:43:37

@bokoristvan:
Én viszont azt a rengeteg albumot irigylem. :) Ha egyszer ezt mind lefotózhatnám... A bogár albumot különösen irigylem :D
A sasfészek megvolt már egyszer, a Glockner kétszer. De legközelebb azért is bogárral megyek!

pannonkondor 2011.07.19. 08:46:02

Könyörgöm, fiúk, én nem vagyok kekec általában,de csekély pénzért lektorálom az írásaitokat, csak ne kelljen ekkora műszaki marhaságokat olvasnom, egy ilyen oldalon. A szelephézag mindig fogy, nőni nem szokott.Adódik ez a szeleptányér kopásából, amitől a szelepszár egyre közelebb kerül a himbához(vezérműtengely bütyökhöz, nem kívánt törlendő). Nem tudom létezik-e olyan motor aminél ez fordítva van, de nem vagyok lexikon, szóval lehetséges,de az esetek többségében, fogy a hézag. Egyébként csókoltatom azt a szerelőt aki a szelepeket nem nézte a javítás alkalmával. Erről eszembe is jut egy vicc ami kissé átalakítva így hangzik: Hogy választasz ki Magyarországon egy hozzá nem értő motorszerelőt ? Találomra!!

Italian beauty 2011.07.19. 09:20:47

A Stelvio hágó magasabb mint a Glockner, idén voltam mindkettőn, a Stelvio 276o méter.
Amúgy korrekt az írás.

dextercapo 2011.07.19. 09:27:03

@pannonkondor: bar van ahol jobb a helyzet , de ezt azert nagyjabol az egesz vilagra elmondhatjuk . a motorok muszaki szinvonala eleri a modern autoket , mikozben a szerelok tudasa valahol megrekedt a husz evvel ezelotti szinten - aki sok kilometert megy el a motorjaval az maga szereli , szeretettel , hozzaertessel , turelemmel , a tipusspec forumokat olvasgatva , igy akar tobbszazezer km-nyi uzemeltetesi tapasztalatra tamaszkodva a suckszerviz "eztisembercsinyata , ugyanolyan az" filozofiajaval szemben - csinald magad es nem doglik meg a mocid ido elott .

muz 2011.07.19. 09:27:41

"A szelephézag mindig fogy, nőni nem szokott"

Ha meg nem szólaltál volna,okosabb maradtál volna:-)

Amúgy jó írás,informatív megspékelve humoros betétekkel.
Tényleg tetszett.
Ez a kedvencem: "ordítottam, mint Dundika az IQ-teszten"

udla 2011.07.19. 09:36:36

Te ott jártál hétvégén?
Én is. Péntek-szombat-vasárnap szállás Murauba.
Pár kép itt: picasaweb.google.com/112330507622064882547/GrossglocknerClassicTura

Pénteken egész nap eső. Egy elcsúszással, így hátsó fék nélkül csináltam végig a túrát.
Szombaton voltunk fent a gleccsernél.
Vasárnap pedig haza.

okoskodó 2011.07.19. 09:55:58

Soha nem motoroztam. Vásárlás után 500 km-vel, gondoltam el kéne menni egyet kirándulni.
Ide mentem, jó volt. A hegyen három kört mentem. Első fényképezős, második motorozós, harmadikban meg emlékezetből locsoltam neki. Reggel kezdtem, este hétkor már csak a parkőrök grasszáltak, sok turista hazament.

Jó, hát az 1000-es szerviz kicsit csúszott, de valahol be köllöt járatni a bicajt. :-))))

'saztán? 2011.07.19. 09:59:14

jó írás.
én nem köplek le. sőt, szomorú, hogy a t. szerk. nem állta a teljes útiköltségedet. ;)

ommm 2011.07.19. 10:26:40

"miközben a Lamborghinik, Ferrarik lent pózolnak a városokban, a 911-es Porschék összes létező válfajával teli van a hágó, egészen elképesztő sűrűségben vannak itt."

Erről van szó :)

cb 400 2011.07.19. 10:31:18

tetszett az cikk.(csak megjegyzem.15-20 euro bármelyik faluba reggelivel)tegnap jöttünk haza és amiért kommentelek:a barátaim 250-es Yamaha zeal én cb 400-as és egy keményebb Hornet-l jártuk meg ezt az utat kis kitérövel a Garda to-hoz 2400km volt mőgöttünk.sajnos volt müszaki hiba a cb 400 feszszabájzo meghalt,de profi modon egy olasz településen kicserélték!abszulut joindulattal és hozzáértésel.Biztos szuper egy tök ujj nagymotorral menni ezeken a csodálatos jominöségü utakon ahol nem a gödröket kell figyelni hanem a tájat.aYamaha 70000-km feletti a cb 40000 feletti teljesitmény után tette meg az utat immár másodszor. a cikk jo de nem értem miért nem lehet észrevenni hogy laza a lánc.Biztosan azért irta Csikós Zsolt, hogy figyelmeztesen mindenkit az ut elötti felkészitésre, Miden motoros ha teheti csinálja meg ezt a túrát,ha hazajön akkor érzi igazán hogy egy KICSIT tud már motorozni.

GGG77 2011.07.19. 10:32:08

10-es képen Ferrari popsi... Csak a hegyek szebbek nála. :)

Ja, és Ausztriában lehet a legjobbakat kajálni, valszeg az egész világon.

Csikós Zsolt 2011.07.19. 10:36:10

@pannonkondor:

Én is meglepődtem rajta, hiszen mindig nőni szokott a hézag, de ezt egy olyan ember mondta, aki BMW-szervizoktató volt régen, jelezte, hogy ezek a Yamahák eléggé kivételesek. Ugyanis a szelepszár nyúlik meg idővel, elég vicces, nem?

FCs 2011.07.19. 10:38:25

@muz: Pedig tényleg így van, a motorok többségénél csökkenni szokott.

Csikós Zsolt 2011.07.19. 10:38:35

@cb 400:

Nem olvastad a cikket. Előtte az út előtt cseréltettem a láncot akkor, kvázi új volt, és egyáltalán nem laza. Csakhogy rossz minőségű láncot tett fel a szerelő, és mire kiértünk, megkajálta a görgők egy részét a motor, azért lazult fel. Azon a motoron most japán lánc van, én tettem fel, nem is lóg... De nem is mentem vele azóta külföldre :-)

Csikós Zsolt 2011.07.19. 10:40:58

@Italian beauty:

De az nem Svájc már? Vagy Olaszország? Nincs előttem a térkép, most nem tudom belőni pontosan. Ez Ausztria legmagasabb autós hágója.

FCs 2011.07.19. 10:43:38

@Csikós Zsolt: Ez állítólag az összes kawasakira is igaz, azt mondták a szelepek anyagaminősége miatt, plusz relatív lassan ülnek a be a végleges helyükre. Ezt a hézag csökkentő hatást nem kompenzálja a vezérlés többi elemének /himba, tengely, korong/ a kopása.

yaffa · http://www.yaffa.blog.hu 2011.07.19. 10:47:10

Szia Zsolti!

Ha az öreg géphez olyan szerelőt keresel, aki ért is a Yamahákhoz, akkor itt a te embered:
vekettomotor.hu

Csizirájder 2011.07.19. 11:20:29

Jól esett ez a cikk így kedd délelőtt! :) Most elkúrtam egy csomó lóvét PowerCommanderre, de jövőre bepótolom az idénre tervezett alpesi utat, az tuti! :)

mt-03 2011.07.19. 11:27:40

ez bazzeg a magyar mentalitas (raadasul az itt isten csikostol):

"meglepően kicsi motorokkal érkeztek, egy Honda CB500-assal és egy Kawasaki ER5"

egy 500-as moci meglepoen kicsi... miert mivel kell menni hayabusaval? vagy kolcson nagy tenerevel? mert az mindenkinek van. foleg annak aki dolgozik is erte.
meg ugye az 57Le az keves. hat a minimum a 100 de legyen inkabb 150 mert szaz alatt csak kezdok es nok ulnek motorra. siralmas...

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.07.19. 11:34:22

@mt-03: egyetertek veled. 500 kobcenti mindenre eleg.

_norberto 2011.07.19. 11:36:07

Szia Zsolti,

Tetszik a cikk, csak egy dolgot nem értek, miért hívod az 500-as sorkettes kategóriát meglepően kicsinek?

Hiszen ezek a vasak úgy gyorsulnak mint egy átlagos sportkocsi, röhögve tudják tartani bármelyik szabályosan megengedett sebességet, beleértve az autó pályatempót is...

Nekem egy ER5-öm van, amivel két hete szintén megjártam Grossknockert, és sehol se éreztem kicsinek/gyengének. Pályán simán mentem vele 130-140-el, és a hegyi hágókon se maradtam le vele a "nagyoktól" pedig nem hajtottam üvegen.

R850R 2011.07.19. 12:02:17

Navi téma: szerintem túlmelegedett, a vízhatlan tok egyben "szélhatlan" is. Nekem is volt ilyen, ilyenkor fél óra állás az árnyékban, navi ki a tokból, kabát le, kicsit lengetni a navit. :) Vagy már eleve érdemes nem teljesen bezippzárazni a tokot, az már ad annyi szellőzést, amennyi kell, de még biztosan fogja.

R850R 2011.07.19. 12:05:35

@mt-03: az átlagos ny-európai túrázó bmw GS-sel, varaderoval, satöbbivel jár a hágókra (meg sportmotorral). a legtöbbje legalább 1000 cm3. Elég persze mindenre az 500 cm3, de ettől még mindenki nagyobb mocit vesz, ha teheti.

Balt 2011.07.19. 12:10:12

Heiligenblut? Szállásnak tán az is drága. Mi Winklernben (khmm...) szálltunk meg anno, egy bájos idős néninél, jutányos sógori áron, és ez sem tegnap volt.

mükkemakk 2011.07.19. 12:12:24

Jó a cikk, köszönjük. Megvolt ez az út nekem is a GSX 1400-zal.

Valaha a 350 Jawa nagy motornak számított ..ma az egyik kedves hölgyismerősöm XJ6-osa már kicsinek számít...

ekkerjoz 2011.07.19. 12:18:59

2000 m balti fölött 2 személlyel tényleg kicsi egy félliteres gép, injektorral is.

dr.oid 2011.07.19. 12:33:07

Na ja Herr Tschikosch, azért felkereshetett volna szívesen láttuk volna Evával a rezidenciánkon. Nem baj, de ha legközelebb errefelé jár feltétlen ugorjon be hozzánk, jó társaságban, kellemes napot fognak itt eltölteni. Ja és Blondie-tól sem kell tartania, nagyon szelíd jószág.

Mit freundlichen Grüßen Familie H.

:D

Balt 2011.07.19. 12:38:06

@Italian beauty: Igen, de a Stilfserjoch már a Nyugati-Alpokhpoz tartozik, tehát ilyen módon a Grossglocknek (és a ~ Hochalpenstrasse) a Keleti-Alpokban rekorder, nem az Alpok egészén.

JmOS 2011.07.19. 12:55:08

Látom mindenki felhördült az öccázas kismotor kiszóláson :)
És mellesleg odatenném a két liter mínuszt is a CB mellé, ami még egy krómkilincs ára :)
Nekem pl. egy horvát úton 4.1-es átlagot hozott. Mindezt úgy, hogy a gumi a szerpentínezésektől a pereméig fekete volt :)
(fotóm van róla! :) )

JmOS 2011.07.19. 13:03:43

Bocs, ezek szerint mégis átment, csak nekem nem mutatta :O

gumifust 2011.07.19. 13:04:18

En megvallom nem szeretek motorozni , mert lehet nevetni de felek rajata (cabrios autozas nekem adja a motor filinget). De a cikk nagyon tetszett , nagyon jo iras volt . Egyebkent eleg sok ilyen cikket irtal , szerintem lassan eleget ahoz hogy irj egy kis utikalauz konyvet ,hogy hol vanak jo szallasok szep helyek ilyesmik , szep kepekkel .
Biztos vevo lennek :)

_norberto 2011.07.19. 13:04:30

@JmOS:

Így van egyrészt kevesebbet fogyaszt ez a kategória, másrészt pedig az összes járulékos költsége is jelentősen(gumi/lánc/bizti/adó stb.) kevesebb.

És szerintem annyival nem adnak többet a nagyobb gépek, mint amennyivel többe kerülnek, illetve amennyivel magasabb a fenntartási költségük

Ezzel nem azt mondom, hogy mindenki rohanjon ilyen gépeket venni, de szerintem nem leszólandó kategóriáról van szó, sőt szerintem ár/teljesítmény viszonyba nem nagyon van jobb vétel a az 500as twinwknél

robincook 2011.07.19. 13:08:04

Amúgy ha hatalmas élményt akartok május elején konkrétan az út megnyitásakor menjetek ki! Hatalmas hófalak közt motorozhattok!

Balt 2011.07.19. 13:12:16

@Csikós Zsolt: Stelvio ma Olaszország, azaz Dél-Tirol, korábban a Monarchia és Olaszország (Lombardia) között.
en.wikipedia.org/wiki/Stelvio_Pass
Tévedtem fentebb, az is még a Keleti-Alpok
(en.wikipedia.org/wiki/Eastern_Alps)
de nekem is úgy rémlik, valamiért "első" a (Keleti-)Alpokban a Gglockner HAstrasse. (Panoráma Ausztia útikönyv, esetleg "Autóval az Alpokban"? Pedig a tényszerű magassági és egyéb adatokat biztos ismeri mindkettő, ill. a szerzők is.)

biohazard 2011.07.19. 13:12:56

Két személlyel, egyheti pakkal kicsi az ötszáz, bármennyire fáj.

Balt 2011.07.19. 13:22:43

@Balt: A Stilfserjochon még nem jártam, de ahogy nézem, egészen közel, méterekre húzódik a svájci határ. Valamikor itt volt a "délnyugati front" kiindulópontja az olaszok I. vh.-ba való belépése idején. (Tovább, délnek, a nyugati végeken: Ortler, Tonale, Adamello, Presanella.)

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.07.19. 13:28:32

@biohazard: szerintem nem. a 90-et akkor is tudja. :D

dansun 2011.07.19. 13:28:48

@bokoristvan:
...tényleg király képek, de a bogarad 2436 méteren a legkirályabb! :D

_norberto 2011.07.19. 13:35:22

@baowah:
Szerintem a kulcs a megfelelő pár kiválasztása :)

Én a kis feleségemmel szoktam járni, értelmes mennyiségű csomaggal, ami simán el is fér az ER5-ön, és ilyenkor is kényelmesen tartja az autópályás utazót

Persze aki az egész házat viszi, annak kicsi de az egy goldwingen is épp csak elfér :DDD

zöldi 2011.07.19. 13:36:57

@_norberto: Fene tudja. A banditom(1200) túrán eszik 5-5.3-at vegyesben, egy túrás gumi 15 ezret elmegy rajta, 50ezer a pár, a láncszett mondjuk 25 ezret bír, 35ezer, 11ezer az éves biztosításom. Az 500-ra mennyi egy gumi vagy a biztosítás? A többi kopóval képben vagyok.

biohazard 2011.07.19. 13:43:11

@_norberto: Autópályán túrázol? Az komoly!

zöldi 2011.07.19. 13:44:59

@biohazard: Az autópályás utazót tartja ;) Azt meg lehet faluban is, csak kicsit parás :D

JmOS 2011.07.19. 13:48:43

@zöldi:

Nekem - kapaszkodj meg - 12-13eFt volt a két gumi! Igaz nem boltban vettem, hanem nagykerben.
A minősége pedig első osztályú, a gyári Dunlopokkal össze sem lehetett hasonlítani (és tartósak is voltak).
Ott az a méret sokat jelent.

A lánc is egyel olcsóbb, a biztosítás és a súlyadó pedig ugye teljesítmény alapú...

Nekem országúton fix 3.2, sztrádán 4-5 volt a fogyasztás vadulásfüggően. Városban nem használtam.

Tehát olcsóbb. Jóval. Anno nem volt 1.3 a vételára, ami akkor nem volt sok. Ma persze már nem vennék ilyen drága motort :(

50 ezret mentünk együtt, jó emlék.

Drága, nem drága, a Banditán pedig el lehet férni! Ketten is...

Ámbár tavaly a magas Tátrát megjártuk két személy csomaggal. Innovával. Jó volt. Nagyon!

_norberto 2011.07.19. 13:52:02

@biohazard:

Mivel kevés az időm azt pedig szép helyen szeretem tölteni, ezét pl az Ausztriai túrát is úgy csináltuk, hogy a hegyekig pályán mentünk, és csak ott jöttünk le a panoráma útra, ahol már valóban szép a táj, ott aztán már valóban sokat sikerült szép helyen gurulni.

Nekem ez logikusnak tűnik, neked nem?

muz 2011.07.19. 13:53:03

@gumifust:

A kabrió tuti ad valamilyen fílinget(valszeg jót) de annak semmi köze a motorozáshoz hidd el!!
A többivel egyetértek:-)

zöldi 2011.07.19. 14:03:14

@_norberto: "Mivel kevés az időm "

Ismerős a téma, utálom az autópályát, de ilyenkor nem megy másképp.

Italian beauty 2011.07.19. 14:39:11

CSikós Zsolt !

Igazad van, valamiért úgy emlékeztem , hogy európai hágot említettél , de tévedtem.

R1200Gs 2011.07.19. 14:44:07

Ajánlom a Becker Crocodile navit. Autós és motoros navi. Plexi mögött be sem kell csomagolni....Mérsékelten vízálló. Gyors pontos, mp 3 dugóval a fülben tökéletesen hall mindent a vezető. Hátránya ,h iszonyat ronda ,de ez a mocis kialakítás miatt ilyen. Ugyanis ütésálló is. Kapható hozzá motoros tartó is (300 ft) gyári becker. Rátehető az aktiv tartó is.

Beküldő · http://mokalista.blog.hu 2011.07.19. 14:48:51

Nem szép dolog fikázni a "kis tanuló/női/kezdő motorokat", amik ugye manapság kb. az egy liter alattiak.

Az a motor (példának okáért egy 2000. évi ER-5), amelyik két személlyel, csomagokkal a használható fordulat (11.000) kb. felénél (6.000) tartja a megengedett legnagyobb sebességet (130 km/h) és onnan szükség esetén még kis gázadásra is kellemesen kigyorsít (max. nyomaték 7.200-as fordulaton) persze csakis német autópályák jelzett szakaszain, a cikkben említett szerpentineket pedig szinte alapjáraton kényelmesen "megette", vélhetőleg (közúton) mindenhol megállja a helyét.

Nem akarok senkire mutogatni, és persze a jelenlévők mindig kivételek, már amennyiben azok akarnak lenni, de szerintem elég kevés a hétköznapi halandók közt az, aki a motorjának a képességeinek a határait feszegeti. Vagy akár az ilyen "kezdő/tanuló/női" motoroknak a képességeit.

Korábbi kommentekben volt említve, hogy olcsóbb a fenntartása, mint a "normális" motoroké, de nem feltétlenül ez alapján kell választani. Az az évi 20-30-50 rugó (és az az 1-2-5 liter fogyasztásbeli) különbség úgyis elenyésző, ha már sokszázezres/többmilliós gépekről beszélünk. Drága hobbi, na.
Én egyrészt azért választottam ezt a kategóriát, mert nekem teljesen elegendő és egyszerűen nincs szükségem többre, másrészt mert kinézetre és tulajdonságokban épp ez a motor fogott meg.
Egyedül az zavar vele, hogy nem gyengén lenézik (nem konkrétan ezt a példányt/típust, hanem a "köbcentitársait"), mintha csak valami szakadt Camping bicikliről beszélnénk... :(

gumifust 2011.07.19. 14:58:55

@muz: Tudom hogy nem lehet a motorozastes a kabriozast egynapon emliteni , de motoron nagyon felek . Lehet hozzajarul ehez hogy egyszer egy idiota haverom megmutatta hogy a 600 as motorja milyen hamar eleri a 200at volt rajtam egy rovidgatya polo papucs meg egy sisak . Azota valahogy tartozkodom az egesztol , tudom mas ha magad vezeted meg nem kell szaguldozni . De motoron valahogy azt erzem "korulvesz a valosag" ami lehet hogy tetszene , ha motorozasi karrierem nem igy indul . Kesobb volt egy kismotorom de hamar megvaltam tole.

gumifust 2011.07.19. 15:04:02

De itt londonban azert nemsemmik a motorosok , mert oke hogy esoben motorozank , itt nehez anelkul , de telen emlekszem -6 fokban is mentek sportmotorral es nem csak egyet lattam hanem eleg sokat . Itt tenyleg vannak emberek akik auto helyett hasznaljak teljes ertekben .

ekkerjoz 2011.07.19. 15:08:37

@Beküldő: szerintem senki nem nézi le a liter alatti gépeket, itt mindössze arról volt szó, hogy mennyire lehet elég hegyen a fotók közt szereplő pár kisebb motor.
Először trabanttal voltam 25 éve ezen a gleccserúton, az itt egyelőre nem számít, de azóta többször jártam arra különféle motorokkal. Azt hittem olyan tíz éve, hogy egy Gs650-nek meg sem kottyan a hágó, erős, négyszelepes gép, persze. Talajon, rónán. Hegyen, híg levegőn kérte az erőt. LC4 jobban ment, de nem annyira, mint legutóbb a Tdm.
Ez van, ötszázas karburátoros perszehogy fölmegy, de kb. olyan életerővel, mint a trabant annak idején (najó, annál lendületesebben).
Mégegyszer, nem fikázás.

biohazard 2011.07.19. 15:33:07

@Beküldő: Én nem fikáztam, és messze vagyok attól, hogy akár egy négyszázas határait is feszegessem, de felpakolva igenis összehasonlíthatatlan egy nagy, nyomatékos géppel.

Beküldő · http://mokalista.blog.hu 2011.07.19. 15:58:48

@ekkerjoz: Bocsánat, ha félreértettem valamit, de nekem pl. a "Balázs és Péter, akik egészen kis motorokkal érkeztek" mindenesetre kicsit érdekes, főleg, hogy láttunk fent a hágó tetején robogót is. (Nem, nem a Burgman-ra gondolok.)
Nem tudom, milyen életerővel ment fel a Trabi, de szerintem meg lehetett kissé piszkálva, ha úgy ment fel, mint ez a kis karburátoros ötszázas. :) Persze érzett rajta, hogy nem síkúton megy, de nem kellett nagyságrendileg nagyobb fordulat vagy gázállás, és gond nélkül előzgettünk kényelmesen autókat felfelé.

@biohazard: Biztos igazad van, nekem sajnos nincs tartós összehasonlítási alapom (csak pár 10 kilóméteres próbák alkalmával ültem "nagy" motorokon), csak annyit tudok, hogy ezt 5 napi csomaggal (elől egy tanktáska, hátul fent egy nagy pakk) gyakorlatilag ugyanúgy érzem menni, mint üresen. Azaz szerintem kifejezetten húz, és van nyomaték - nekem - bőven. Biztos hogy jobban húz egy dupla ekkora vas, főleg még több csomaggal, egyáltalán nem tagadom, de - szerencse vagy sem - nincs rá szükségem, ha kicsit lendületesebben megrántom a gázkart, így is kapaszkodok rajta rendesen. Az utasról nem is beszélve... :)

esef 2011.07.19. 15:59:12

még a szociban és jóval a módszerváltás előtt (úgy 82.83 körül), nagynéném és nagyanyám Trabant kombival mászták meg a Grossglocknert, utána meg elugrottak a '68-ban Csehszlovákiából Münchenbe disszidált unokatestvérhez majd haza... :)

tozse76 2011.07.19. 16:21:52

mt01 :

ilyen nem várt tényező például egy defekt. de még jobb ha rögvest kettő ugyan azon a gumin, fél órán belül.. :)

amúgy mindig jó ilyen helyekre ellátogatni még igy a sorok szárnyán is és újra átélni a saját élményeket , látni a tájakat más szemével ismét . Ez ebben a gyönyörű ,hogy közel 5 ezer után már holnap indulnék ide vissza és bejárnám a környéket ismét

Öreg motoros 2011.07.19. 16:37:20

@esef: Úgy látszik nem voltam egyedül. Én 1984-ben másztam meg Trabanttal. Felfelé még csak ment, de lefelé motorfék nélkül elég szívás volt :)

Peter48 2011.07.19. 17:40:13

Én '78-ban egy hatszázas sorkettessel másztam meg(feleség+kempingcucc).Mielőtt beszóltok:a Grossglocknert. Felfelé tartottuk a tempót a nagy autókkal és jókat mosolyogtunk, amikor kiálltak hogy megvárják, míg lehűl a hűtővizük. Lefelé életveszélyes volt. A féktáv egyre nyúlt, végül találtunk egy kilóméterhosszú mellékutat, ahová kigurultunk, és a végén valahogy csak megálltunk. Megállás után a tengelyvégeket fedő fekete kupakok lazán leolvadtak a felnikről.
Ja, a sorkettes 601-es Trabant volt...

dr · http://www.ducatiklub.hu 2011.07.19. 18:06:36

kedves osztrákok minket hazafele az autópályán telefonon feljelentettek(!). nem is egy, hanem rögtön 10 hívás futott be. "15 magyar az autópáylán vandálkodik". kár, hogy hárman voltunk, bemondásra kaptunk 70€ büntit, és a határig leadott személyleírást a többi rendőrnek.
köszi, hogy odavihettem a pénzem!

nagyiWRX 2011.07.19. 19:36:32

Nem szeretem az osztrákokat de a németeket annál inkább , én meg a porsche múzeumban voltam a hétvégén (nem motorral az itthon pihent) meg akartam nézni a kedvencem a 935 MOBY DICK-et de sajnálatomra közölték hogy épp versenyen van, nem is tudtam hogy a kocsik 90% ával a mai napig versenyznek....bocs az off-ért

bokoristvan · http://indafoto.hu/bokoristvan 2011.07.19. 21:04:28

@dansun: www.flickr.com/photos/bokoristvan/4885232960/in/set-72157621173621938

Ha erre gondolsz....Augusztus Svájcban.
A legszebb utszakaszokat ilyen tejfölben tettük meg.
Nagyon rosszul esett, hogy nem láttunk semmit.

Kösz a dícséretet.

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.07.19. 21:32:57

@nagyiWRX: mi is szagolgattuk a kipufogokat Csikossal :)

Csikós Zsolt 2011.07.19. 22:29:49

@FCs:

De a Yamahámon csökken a szelephézag :-)

Csikós Zsolt 2011.07.19. 22:36:46

@mt-03:

1) Én eddig kétszer a Dolomitokban motoroztam az Alpokban, és oda csupa 750+ de még inkább 1200 és afeletti gépekkel jöttem. Az 500 köbcentire tett megjegyzés nem leszólás volt, hanem egyrész épp elismerés, másrészt csak az átlagtól való eltérés regisztrálása.

2) A nevem elé tett megjegyzés csak a te fejedben létezik, szerencsére.

3) Így félreérteni csak alapos rosszindulattal lehet, amit írtam. A meglepőben, én úgy tudom, semmi pejoratív nincs.

4) A káka egy egyenes, sima szárú növény.

Csikós Zsolt 2011.07.19. 22:39:47

@R850R:

Mindig nyitva tartom a navitokot, amikor nincs eső. De nem, nem túlmelegedés, inkább arra gyanakszom, hogy a szivargyújtó csúszik ki a foglalatból túl sokszor, és ez viseli meg az elektronikát. Most már púpos is a hátulja.

FCs 2011.07.19. 22:46:02

@Csikós Zsolt: Akkor te szelepeid már kinyúlták/beülték magukat, innen már csak simán leszakadnak..;)

ujjelszo 2011.07.19. 22:47:03

Versenybicajon ülve mindig ezt gondolom:
Ezek a f*sz motorosok, csak huzzak a gazt, zajjal elboritjak az alpesi idillt es meg büdösek is. Es ami a legrosszabb, ha autot nem latnak belognak a masik savba.
De a taj tenyleg meseszep arrafele.

Fricibá' 2011.07.19. 23:07:57

120-as Skodával, gyerekekkel, júniusban, hófalak közt. Lefelé mi is a kilométerhosszú parkoló végére tudtunk csak megállni satufékkel. Amíg vártuk a fékek lehűlését a gyerek az árokparti drótok között bújkált. Anyám megfogta a drótot, és közölte, hogy ez egy kicsit ráz, mert villanypásztor. Feleség megfogta és sikított, mert megcsapta. Mondom biztos tehénre van méretezve...

:)

mallac 2011.07.19. 23:20:41

Úgy emlegeti ezt a Berchestgadent, mint valami búcsújáró helyet.

antimason (törölt) 2011.07.19. 23:56:55

Háhá :)
Ma jöttem haza onnan.

Vasárnap - Hétfő - Kedd:
kölnbrein dam - grossglockner - heiligenblut - berchestgaden - kehlsteinhaus (sasfészek)

1600 km-nél több, de még nem adtam össze.

A rettegés 3 napja, mert mind veszélyesebbnél veszélyesebb helyeken volt.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.07.20. 01:09:07

@Középnyugger: Muhaha.
Mi annó a 80-as évek elején sorhármassal (Wartung... :D) jártuk meg a helyet, valami 600 kiló súllyal (400 körül lehet terhelni papíron), szóval a vérbajos csiga fékezőernyővel száguldott el mellettünk fölfelé, olyan volt a tempó.Szerencsétlen nyugatiak anyázhattak rendesen...Pár napra rá szintén az Alpokban, valami rettenet emelkedő után, már lefelé menet meg a szélvédőbe vágta a menetszél a motorháztetőt, mert fater kinyitotta félig a zárat, hogy szellőzzön a motortér.Néztünk rendesen, mint pocok a lisztben...Régi szép idők, akkor voltan 6-7 éves, most meg majdnem 40, de emléxem rá tisztán.

1kutya 2011.07.20. 01:28:14

@Csikós Zsolt: akkor nem kell azt temetni! csavard szét a szivargyújtós véget és nézd meg, mert valszeg a sok ki-be csatlakozástól elforgott és lemarta a műanyag menetet. aztán a befeszítő fémlapokat vedd szemügyre, mert azok meg elgyengültek. harmadjára: nem ártana kicserélni a benne lévő üvegcsét, mert lehet kicsit már megégett:) (legalábbis hasonló tüneteket nekem a mio produkált a gyakran használt cégesben).

hogy on is legyek: én jövőre készülök a glossra a nagyrobival, majd beszámolok a köbcentihívőknek:-DDD

mzsombi 2011.07.20. 01:55:35

Én megjártam tavaly 125-össel, és könnyen lehet, hogy idén is megyek. Nem kényszerűségből (voltam már idén egy 600-assal is), de egész más hangulata van már a kijutásnak is egy kismotoron.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.07.20. 04:59:56

@mzsombi: Így van.Bár mondjuk vissza lehet lépni egészen a bringáig...Mi 96-ban, barátokkal keróval megjártuk a Júlia-Alpok alsó régióit.De csak, mert útba esett a magyar határtól a Garda tóig tartó túránkon.Nem mentünk fel a Triglavig 2800-ra, mert annál azért "puhábbak" voltunk :) , de a boveci hágóig igen, ami 1100 méter, és egészen az Apó-síkságtól kellett emelkedni.Persze 60 kiló csomaggal, minden bringán.És mi csak kocabringások voltunk.Szóval innen nézve a motor markolatát húzni, az gyakorlatilag smafu, nem sportteljesítmény.A bringánál durvább már csak a kézikocsi lehet, esetleg a gördeszka... :D

zöldi 2011.07.20. 06:54:08

@gumifust: Ez számomra teljesen normális viselkedésforma :)

antimason (törölt) 2011.07.20. 10:17:12

Sasfészekre buszok visznek fel, az út életveszélyes:

www.youtube.com/watch?v=Bz2PLupx7oM&feature=related

2:30-nál a kanyarban a nagy semmi, mögötte több száz méteres szakadék.
Lejtmenetben izgalmasabb :)

stig 2011.07.20. 10:46:52

off +1 bringás, anno 93-ban a keszthely-miláno biciklitúrán átmentünk a hágón (umbrell pass ha jól emlékszem) a Stelvionál, aztán fel a sípályáig, szerintem álomszép, és minden motorosnak, biciklisnek, autósnak csak ajánlani tudom. Aztán évekkel később a glocknerre nem mentem fel térdfájás miatt, de az ez előtti években feljutottam Dolfihoz is, igaz busszal, mert biciklivel ott aztán nem lehetett közlekedni... Azt gondolom jogosan:-)

zoli32 2011.07.20. 10:47:05

@Beküldő: Csak csatlakozni szeretnék a többi hozzászólóhoz.Nem leszólni akarja senki az 500-as motort.De egy magasabb hágóhoz már kevés az a teljesítmény.57- lóból ha a magasság miatt elszalad 20 akkor már baj van a 2 személlyel és a csomagokkal.Bár nem tagadom láttam tavaly a glockneren nagyon sok biciklist tehát a kevés lóval is fel lehet menni de nem olyan.Persze itthon ahol az oszták ismerős szerint nincsenek hegyek csak buckák tökéletes egy olcsó és kisfogyasztású 500-as.De magas hegyek közé inkább 600 vagy feletti és legfőképp inyektoros géppel mennék.

elstimate 2011.07.20. 13:13:36

Jó kis cikk, de:

itt az 500-as gépek fitymálása eléggé arcoskodó dolog kölcsön teszt moccal, pláne úgy, hogy önerőből egyik régi bringával nem tudott volna felmenni az osztrák alpokba Csiki 'bá és kedv. neje.
Meglepően kicsi... 125-ös HONDA CG meglepően kicsi lenne ott, de 500-as az nem.

Van ám megfejtés is, itt nem a köbcenti a kevés a cikkírónál, hanem a motor hátsó traktus súlya a nagy... és nem a dobozokra gondoltam :)

kedvelem Csikós újságírását, de néha engem is meghökkent, milyen ordas nagy b#zi tud lenni helyből.

Alpokba pedig: menni kell!!! :D

yaffa · http://www.yaffa.blog.hu 2011.07.20. 13:29:07

@geegee: Faterék 70-es években Wartburg Touristtal mentek olasz túrára, a szülőkkel. Akkor még nem volt pálya, úgyhogy a hágókon keltek át az Alpokon. Lefelé az izzó fékeket a vásárolt olasz borral hűtötték, nagyfater teljesen odavolt, a drága bor :)
94-ben szintén Wartburg Tourist, Olaszország, csak akkor már mivelünk. A pályán a gond már inkább a felfelé menet felforró víz volt, mert lefelé gurulva előbb megfogott a szél, mint hogy elérd a 130-at.
Erre meg a zseniális, Subaru által is alkalmazott megoldás: szódásszifon a lábhoz az anyósülésen, cső kivezetve a hűtő elé. Ha elindult a hőfok felfelé, 1-2 spricc, és már hűlt is :D

zoli32 2011.07.20. 14:17:52

@elstimate: Szerintem te is fuss neki mégegyszer és olvasd el a cikket figyelmesebben.

muz 2011.07.20. 15:30:09

@yaffa:

Beszarás:-)
Eszembe nem jutott volna pedig voltak már kreatív megoldásaim szükség esetére!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2011.07.20. 15:37:28

@yaffa: Na, örülök, hogy vannak mások is, ilyen elvetemültek... :D A szódásszifon megoldás meg ultimáte. :))

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2011.07.20. 19:19:46

@yaffa: Kösz..... megjelent lelki szemeim előtt a kép, most pedig itt vigyorgok mint sintér a kínai vendéglő hűtőkamráját nézve..

Hiryu 2,0 · http://theidf.blog.hu/ 2011.07.20. 19:21:30

@yaffa: Kösz..... megjelent lelki szemeim előtt a kép, most pedig itt vigyorgok mint sintér a kínai vendéglő hűtőkamráját nézve..

okoskodó 2011.07.20. 22:17:12

@mzsombi:

Menjünk megint?

Kéne nagyon. Gyövő héten Bihar hegy lészen földutakon.

Tavaly óta eléggé belehúztam. :-)

k0diak · http://andras-ikladi.com 2011.07.21. 04:32:30

Nehany honap mulva meglatjuk, mit szol egy tengerszinten is csak 35-38LE koruli, erosen terhelt, karburatoros egyhengeres a Khardung La hagohoz (5500m).

k0diak · http://andras-ikladi.com 2011.07.21. 04:35:29

Vagy inkabb ne is menjek arra, ugyis keves?

Xebulon 2011.07.21. 18:09:07

Közismert tévedés, de Atlasz nem a földgömböt tartja, hanem a világot tartó oszlopokat. Merthogy akkor még úgy hitték lapos a föld, és oszlopok tartják. De az oszlop alatt is kellett lenni valaminek, no ez volt Atlasz.

shiNIN 2011.07.21. 19:27:21

Idén más van betervezve, de el fogunk ide menni... Köbcentiben nem tudunk versenyezni, ahogy elnézem, biciklivel nekem Kefalónia is elég volt, de ha veszünk kis cbr-t, tuti elmegyünk vele is túrázni a poén kedvéért :D Bár csak akkor, ha valamelyik kislány (BMW F650 CS, illetve az én kis 250-es cruiserem) szervízben lesz, különben nem lenne szívünk otthagyni valamelyiket.
A mennyi erő kell hegyekbe témához nem tudok hozzászólni, de bizonyára embere válogatja. Az Alpokban néha én kezdőként is igencsak érzem a kicsikém határait, de amíg fel tud menni, addig nem maradunk lent :) Több tapasztattal pedig úgyis vennék egy erősebbet, de 50 lóerő nekem akkor is elég. Nagyon ritkán hiányozna a plusz, viszont sokszor zavarna.

Tomchy 2011.07.21. 22:36:46

Aszittem, a következő túra már két motorral (XJ-VFR) lesz.
Tényleg, a 4-esben fagyis motorozás már megvolt?

énis 2011.07.22. 12:09:30

Halihó! Yamahám van, láttam ajánlottátok a vekettomotor.hu-t, tényleg olyan jók a srácok? Értenek a '78-as évjárathoz is? :-)

cb 400 2011.07.23. 14:56:54

A Csikos Zsolt szerencsés mert olyan Kati ül mögötte aki mindenbe partner és mindent kibir. Igy könnyeb és még akkor is amikor szakad az esö, valamit szerelni kell,talán még segit is? A hittler bunker nem ér annyit hogy oda motorozz,

deak.atti 2011.08.25. 22:54:15

@Csikós Zsolt:

Üdv!

Zsolt, csak jelezném, hogy az Egressy úton YAMAHA MÁRKASZERVIZ működik. Benne 2 olyan szerelővel (ha aktuális, akkor majd bemutatlak nekik), hogy a nejemet a 2 gyerekkel rájuk bíznám, nemhogy a motoromat. Közel is van, már egyszer megoldódott a gondod velünk ... mi bajod lehet belőle, fuss egy kört a Postaautónál, még akár visszatérő ügyfél is lehet belőled ... ;-)

DA

Friss topikok

Hirdetés