Átmegyek Horváthékhoz, mondtam gyerekkoromban, de felnőttként, a leugrom Horvátba ugyanilyen triviálissá vált – a magyar motorosok egyik legkedvesebb célpontja a dalmát tengerpart. Aki teheti, legalább egyszer egy évben ledurran: mióta kész az autópálya, pár óra alatt a vízhez érhet, aki akar.

Sokaknak pont a pancsolás a cél és nem az odaút – nem csoda, hogy a régi hegyi úton alig látni magyar rendszámot. Pedig aki nem siet és az országból is látna valamit, adjon néhány órát magának, és amint lehet, hagyja el az amúgy is fizetős autópályát.

Legcélszerűbb Karlovacnál (Károlyváros) elkanyarodni a hegyek felé, de aki tényleg ráér, már ide is elbóklászhat országúton. A régi 1-es út leginkább a Plitvicei Nemzeti Parkról ismert: a Mala Kapela és a Plješivica hegyeiből lecsurgó vízerek, patakok és folyócskák döbbenetes szépségű, lépcsőzetes tórendszert hoztak létre.

Szó se róla, gyönyörű cél, de könnyen elhalványítja a szemet, és olyan látványosságok mellett hajtunk el, amelyeket egyszer látni kell, muszáj. Slunj (Szluin) városa ilyen – mióta megépült a folyó felett átívelő viadukt, mindenki egyenesen áthajt a Slunjčica és a Korana által létrehozott vízesésrendszer felett.

A híd előtt és után is van egy-egy levezető, ahol bemehetünk az apró óvárosba. A két-háromszáz éves vízimalmocskák máig lakottak, az elképzelhetetlen színű víz körbeöleli a házakat. Éttermek és kávézók várjak a motorost, igaz, a folyamatos zúgástól hangosabban kell beszélni – van olyan terasz, ami közvetlenül a zuhatag fölé épült.

Az óvárosi rész egyik oldalát betonpilonok zárják, de nekem a helyi rendőrök mutatták, hogy nyugodtan hajtsak be, csak az autósokat fékeznék meg. A kis hídról is gyönyörű a kilátás – az egyik legjobb pihenőhely Slunj – aki tovább is időzne, a régi Frangepán várromot is megmászhatja.

A Plitvicei-tavakhoz nem árt, ha levetjük a motorosruhát és sétálni indulunk; sajnos az útról nem látni. A nemzeti park többféle túralehetőséget kínál, de jobban járunk, ha hét közben megyünk – péntek-szombat-vasárnap az 1-es úton mozdulni sem lehet a lakókocsis kirándulóktól, akik szigorúan negyvennel másszák meg a hegyet.

Idén a Harley legalacsonyabbjával, a Super Low 883-mal mentem. A V2-es nyomatéka és kellemes karaktere ideális a barangoláshoz, igaz, túrázóknak gyári állapotban nem alkalmas, hisz se hátsó ülés, se csomagtartó nincs rajta. Hogy ne karcoljam össze a tesztgépet, szalagragasztóval beburkoltam a sárhányót, erre rögzítettem pókkal a vidám, narancssárga hullazsákot. 

A kanyarokban persze hamar leér a lábtartó, de ez megszokható, sőt, mókás dolog végigkaristolni az ívet. Amire vigyázni kell, hogy a kipufogó díszburkolatának rögzítője ne érjen le, mert ez kiemelheti a hátsó kereket – egyszer nekem is megcsinálta, de sikerült korrigálni. Onnantól jobbra óvatosabban döntöttem.

Az útszakasz tapasztalatlanabbak is jó célpont, hiszen nincsenek durva hajtűkanyarok, kellemes íveken, jó tempóban haladhatunk, de óvatosan – szezonban a rendőrök is szívesen előhúzzák a traffipaxot. Navi sem nagyon kell: elég követni az utat és nézni a Split táblát – az aszfalt levisz a tengerig. Érdemes azonban meg-megállni, nézelődni, vagy akár sétálni egy kicsit. A hegyekből puszta sziklákká váló régió káprázatos, az idősebbeknek még ismerős is Gojko Mitič Winnetou filmjeiből.

Érdekes a sok meglőtt ház – úgy tűnik, a horvátok szívesen mutatják a háború nyomait, hisz a rendezett udvarokat látva feltehetőleg szándékos, hogy nem vakolják be a lyukakat. Ha Gračačnál letérünk az 1-es útról, izgalmas szakasz következik: itt a hegyoldalban még kiégett tankot is elcsíphetünk, ha nem feledkezünk teljesen bele a kanyargásba.

A Zrmanja folyót Obrovacnál keresztezzük. A hegybe igaz kanyont vágott a víz, ennek a völgyébe épült a városka. Ezen a szakaszon az aszfalt felső felületét megmarták, de nem kell megijedni: nem foltokban, hanem teljes egészében megdolgozták, így nem kell az alattomos megcsúszástól tartani.

A 27-esen tovább motorozva elérjük az izgalmas Korinsko-öblöt, amely annak ellenére, hogy tónak néz ki, tenger. A szomszédos Novigrad-öbölhöz csatornával kapcsolódik, majd onnan egyenest az Adriai tengerbe – érdemes megkerülni őket, kiváló, látványos útvonal. Akár Gornji Karin, akár Poseradarje felől bukkanunk ki, már csak egy ugrás a szeretett adriai part: Zadar, Biograd, Sibenik mindössze néhány kilométerre található.

Persze családdal, autóval az ember nem ezt az útvonalat választja, de ha már a birtokunkban van egy kóborlásra alapértelmezetten is alkalmas motorkerékpár, érdemes kipróbálni ezeket az útvonalakat – Horvátország, a híresztelések ellenére nem csak a tengerről szól.