Árpád hídon meghalni


Ebben a B125-ügyben szinte mindenki, aki nem motorozik, félreért mindent.

A leggyakoribb megjegyzés, amit hallottam a B125-ös kezdeményezést aláírni nem akarók részéről: nem kell több közveszélyes őrült az utakra. Ezt mondták a barátaim, ezt mondták a feleségem kollégái, ezt sugallta Pintér Sándor is, amikor azt javasolta – legyen B125, de külön, komoly vizsga kell az autósoknak, hogy vezethessenek B-s jogsival 125-ös motort. Nem gondolták végig. Nem tudják megítélni.

Mert nem a 125-ös motor az életveszély.

Első motorom, a Verhovina 5/6-os. Gyűlöltem

Hanem a legális, B-vel ma is vezethető 50-es. Pont. Minden ellenkező állítás nettó hülyeség.

Igen, vannak ön- és közveszélyes robogósok, de aki ön- és közveszélyes akar lenni, az tud az lenni egy koksszá tuningolt 70-es Simsonnal is, ha pedig igazán kompenzálhatnékja van, hát vesz magának valami brutál olasz 180-ast, és azzal hal meg, öl meg másokat, rendszám nélkül.

A sima 125-ös, 15 lóerős robogó közepesen lomha, ön- és közveszélykeltésre valamennyi közül a legkevésbé alkalmas motorkerékpár. Mind közül a legbiztonságosabb, nem lassabb, mint a városi forgalom, de nem is tud érezhetően gyorsabb lenni annál. Akárki ennek az ellenkezőjét állítja, tapasztalatlan, nem tudja, mit beszél.

A Szépvölgyi úton buszok elől rajtoltunk. Nem volt kellemes

Fentiek illusztrálására múlt hét csütörtökön, a legnagyobb hóesésben készítettünk egy videót. Volt ott fahrtkocsi, hogy legyen miből venni, operatőr nagy kamerával, két motorra szerelhető, vízálló Go-Pro kamera, állvány, minden.

Go-Pro videorészlet a Suzuki hátuljáról nézve. Azok az autók nagyon közel
voltak ám, de ilyen objektívvel ez nem látszik

A Honda Karasnától kaptunk egy szűzúj Leadet, ami csak 110 köbcentis, tehát végsebességre alig tud többet (85 km/h), mint egy kinyitott 50-es (70 km/h), de sokkal élettelibb, és nem hal meg egy erős emelkedőn. 50-esnek pedig elvittük az egyik videós kolléga Suzuki Sephiáját, ami csak 48-at megy.

A videó használhatatlan lett. A fahrtkocsi nem tudott elég lassan menni ahhoz, hogy az operatőr fel tudja venni a külső sáv szélén cammogó ötvenest, mert minduntalan elsodorta a forgalom. Az extrém nagy látószögű (tehát látszatra a tereptárgyakat jó messzire eltávolító) Go-Prók videóin pedig az látszik, hogy mindenki szép messze követi a tetű ötvenest, miközben a Honda Lead néha Hell’s Angels stílusban elrepeszt mellette. A 110-es lett a huligánmotor, a legális 50-es pedig megbecsült és óvott tagja a közlekedésnek.

Ezt valahogy éljem túl...

Pont az ellenkezője igaz ennek, de ott, rommá fagyva, kellő eszközök hiányában nem sikerült illusztrálnunk az igazunkat. Rájöttem – a kívülállók, elsősorban az autósok azt látják, amit a videó. Hogy az 50-es kedves dolog, biztos jó lehet rajta ülni. Egy frászt. Aki rajta ül, folyamatosan, halkan retteg az életéért, törékeny, pici lényével próbál a rettenetes húsdaráló-fogak közötti résekben elcsusszanni. Minden sebesség és dinamika kérdése, és itt kivételesen a több biztonságosabb.

Valamennyire látom, milyen az, különféle eszközökkel túlélni a városi közlekedést. Régen is, ma is általában úgy helyezkedett el egymáshoz képest a szerkesztőség és az otthonom, hogy minden nap többször is végig kellett hajtanom a Róbert Károly körúton, majd át, az Árpád hídon.

Már nem tudom, hogy a Kati, vagy az én Rometem-e a Búza utcai panel hetedik emeletén. Másfél évig jártam vagy ezzel, vagy a másikkal, ami pont ilyen volt

Tizenhét éve tesztelek autót, tizenhat éve ültem vissza motorra, ez az útvonalam. Nem egyszer fordult elő tizenévvel ezelőtt, hogy reggel Saab 9000 Aeróval mentem dolgozni (esetleg Alfa Gtv turbóval), és este a rozsdás, vágott Romet Ponymmal töfögtem haza. A telepen nem értették a dolgot – a hülye reggel csilivili új csodával húz el, este meg úgy érkezik, mint valami lecsúszott szerencsétlen. Utálom a státuszszimbólum-fétist, illetve a vetítés mindenféle módját, ezért borzasztóan élveztem az ilyen helyzeteket.

Az Árpád hídon mindenféle járművet megéltem, köztük legalább százféle motort is. Sokuk ötvenes volt, mert azokat mindig is szerettem. Akadt, amelyiken konkrétan rettegtem.

Életem legbénább motorja: Vespa PK50, gyári fojtással, kb. 9 mm-es torokátmérőjű karbival, szép napon talán 45- km/h-s végsebességgel

A legszörnyűbb élményeimet azokon szereztem, amiket tényleg vezethettem volna akár B-s jogsival. A 45-öt (nagy plexivel, szélcsendben 42-t, ellenszélben 37-et) tudó Vespa PK50-esemmel, a 44-et menő Honda Daxommal, a szintén egész biztosan 50 alatti végsebességet felmutatni tudó kis Rometemmel. Ezekkel a motorokkal nem is a Kiskörút, a néptelen zuglói utcák a probléma. Hanem a széles, nagy forgalmú, döngölős tempójú utak (Hungária, Andrássy, Rákóczi, Üllői). És még inkább a szűk, hegyre vezető utak, amelyeken buszok, teherautók is járnak (Budakeszi út fölső része, Szépvölgyi, Bimbó).

Életem legjobb 50-es motorja volt ez a Suzuki Birdie. Két litert evett, négyüteműsége miatt nem volt büdös, 70-et ment

Egy sík terepen 45 km/h-ra képes segédmotor kaptatón 25-öt, max 35-öt megy, a busz, a Kamaz még épp vinné a 45-öt. És a busz, a teherautó meg fog előzni, akármi történik. Nincs kegyelem. Na, ez a halál.

Legjobb lesz elmesélnem három kis történetben, hogyan néz ki, ahogy a Nyugdíjbiztosítótól elindulok az Árpád hídon Buda felé a 44 km/h-t tudó Honda Daxszal, a majdnem 70 km/h-t megfutó Aprilia Leonardóval, illetve a tesztelésre kapott Honda Leaddel. Az izgalom kedvéért vissza is fordulok velük a Kiscelli utcánál, újra felhajtok Pest felé az Árpád hídra, majd a Róbert Károly körúton a Domusnál megállok a járdán. Többszörösen begyakorlott, megtapasztalt esetek ezek.


A) Legális 50-es kismotor:

Aranyos, eredeti fényezésű, sok éven át használt Daxom

Árpád híd pesti hídfő, buszmegállók környéke, Róbert Károly körút. Előrecsorgok az autók között, mert közülük indulni életveszély, mire lendületet vennék, már el is tapostak. Ráadásul a Váci útra mindig lefordulnak jobbra, nem látnak meg, felöklelnek, akik látnak, azok is türelmetlenek, egy centire a seggemben utaznak, tiszta gödör az út, amit ők nem is éreznek. Én kerülgetek, ők türelmetlenek, rettenetes. Tehát előrecsorgok.

Zöld a lámpa, Mercedes-kamion (vagy BKV-csuklós) elől startolok. Tömegem alig, az 1,7 lóerő katapultál, máris hússzal robogok. A tükörből látom, a kamion orra megemelkedik, most moccant csak meg.

Közben kettest szúrok, de már lassulok, 30 km/h, közben jobbról érkeznek az autók a Váci út felől, látják, lassú és kicsi vagyok. Húzzák a kormányt a sávomba, mintha ott se lennék, sebaj, készültem rá, mindig így van. Kisakkozom, megúsztam.

Eddigre bekattintottam a harmadik fokozatot, nincs tovább, motorkám a képességeinek végéhez közeledik, már vonással harmincöt fölött táncol az óra. Az erős emelkedő miatt (az Árpád híd púpja) ennél többre egyelőre nem is számíthatok. A tükröt nézem, a kamionos most tolta talán a hatodikat, már nagyjából olyan sebességgel jön, mint én, de előnyöm jelentős, hiába, a kis tömeg, Colin Chapman Lotusai is mindig ezzel nyertek.

Suzuki GSX-R50 - ezzel nem mertem nagy útra menni, de
jártam vele dolgozni pár hónapon át

Elérjük a Dagályt, a kamion már egyértelműen veret egy olyan ötvenest, orra kitölti a tükrömet. Jobb szélre húzódok, itt gyűrött az aszfalt, Magyarországon az a sáv, ahol ilyen kismotorral közlekedni lehetne, mindig rosszabb, mint egy albán kecskecsapás. És itt tanyázik az útról lekotort sár, sóder, műanyagtörmelék 99,9 százaléka, nemcsak puklis, de rohadtul csúszik is.

A Dagály és a Margitsziget bejárata között utolér a Mercedes, hallom az óriási tüdő fújtatását a hátam mögött. A tükörben óriásira nagyított teherautó-alkatrészeket látok. Lopva hátrapillantok, kicsi kerekein meginog a motorom, eszembe jut a történet, ami egy épp ilyen helyzetben a kamion kerekei közé esett, és meghalt simsonos srácról szólt valamelyik hetvenes évekbeli autó-motorban. Olvasta vajon az én kamionosom is? Emlékszik rá vajon? Nem akarok meghalni. Kezem csendesen verejtékezik a kesztyűben.

Huszonöt centire a bal vállamtól elgördül mellettem egy akkora kerék, ami súlyra és méretre egyaránt sokszorosa nekem és a gépemnek. Szinte meg tudom számolni a harminckettes anyákat, ahogy súlyos suhogással ívelnek a fülem mellett. A kamionos semmit nem lát belőlem, az emlékeiből táplálkozik, hogy valami volt ott, nem kéne talán eltaposni. Annyira viszont széles vagyok, hogy nem tud miattam a sávjában menni, kicsit átlóg a középsőbe, és ez zavarja, mert hallom, hogy a túloldalról dudálgatnak rá, mit keres az ő sávjukban. A dudálóknak fogalmuk sincs arról, mit kerül ki épp a kamionos.

Kis pauza után jön a hajtott dupla kerék, jobbra elhúzunk a margitszigeti feljáró mellett. Ha gyáva lennék, leparkolnék itt, megvárnám, hogy eltűnjön. De nem tudnék visszasorolni, meg egyébként is – ezzel a módszerrel soha nem érnék oda sehová. Mellettem zakatol, nyüszög, zörög, sípol az óriási gép, ennél a bálna gyomrában, savban pépesedve is jobb lenni.

Ezzel a Cimatti 50-essel talán, ha egyszer voltam dolgozni

Ijesztő szünet következik, a pótkocsi gerince oson tova végeláthatatlan hosszan. A kamionos már unja, kicsit közelebb húzza gépét a széléhez, már lát ugyan a tükörből, de olyan kicsi vagyok, hogy igazából nem tudja, pontosan hol vagyok.

Már lefelé vezet a híd íve, a mutató megüti a negyvennégyet. Egy pótkocsi-kerék, két pótkocsi-kerék, három pótkocsi-kerék, már csak a plató végéből van hátra röpke három méter. A kamionosnak pár centinek látszik csupán, de nekem az a pár centinek látszó másfél méter élet vagy halál kérdése. Már tudom, mi jön. Lábam a hátsó, kezem az első féken, mindjárt rám húzza, hiszen ő úgy látja, túljutott rajtam. A szerelvény eleje pár foknyit eltér az egyenestől, már satuzom a féket, a pótkocsi sarka tizenöt centire suhan el a fejemtől. Ma is túléltem. A rendszám szerb – nem olvasta hát az autó-motort.

Lényegében leértem ezzel a hídról, már csak át kell sorolnom két sávot a balra, a Lajos (illetve Pacsirtamező) utcába kanyarodók közé, de itt különösen agresszívak az autósok, mert sokan a külsőben tesznek néhány autónyi előnyre szert olyan nyolcvanas tempóban, és előrébb tuszakodnak be. Én itt nem számítok, térben és időben keresem azt a négymolekulányi szlotot ebben a kövekkel teli óriás-betonkeverőben, amin át odébb tudok slisszolni. Szakad rólam a víz, csodával határos módon átérek, előrecsorgok.

Mindjárt lenyom a BKV

Balra tartok a főúttal, a Kiscelli utcáig megelőznek hárman, mert rohadtul idegesítem őket, aztán nem tudnak befordulni, mert dugó van, megint előremegyek, két gyalogos közt átvágok a másfél méternyi résen, a parkolónál visszafordulok, ők csak ekkor jönnek. Ez most mire volt jó?

Már nyomulnának az autók a versenypályára

Balra, ki az Árpád híd felé megint, előre a két sávban a lámpáig. Start a budai hídfőtől. A húszat megint gyorsabban elérem, mint a többiek, onnan kemény csata jön. Itt sokan már nyolcvanra gyorsítanak, mert az Árpád híd igazi, soksávos versenypálya, motorizált végbélkúpomat, rajta az utassal legfeljebb szélvédőkosznak érzik, tizenöt cetikre zúgnak el a vállam mellett a rémes sebességgel hasító motorházfedelek. Olyan családapák és anyukák vezetik azokat a kocsikat, akik nyolc légzsák és ESP nélkül már nem is mernek autóba ülni. Én nem vagyok ember, igazából tereptárgy se nekik, csak valami kellemetlen piszok vagyok, amin gyorsan túl kell jutni, mert nemtuggyákmiért, de muszáj.

Kibukkanok a híd felszínére, ott, ahol jobbról(!) a Szentendrei úti felüljáró-sáv csatlakozik be, szintén 65-90 km/h között döngölő forgalommal. Két versenyautó-sáv között találom magam egy kétkerekű tolókocsi nyergében, ki kéne sorolnom legalább jobb szélre, mert a bespeedezett cikázók úgy sodornak el innen mindjárt, hogy észre sem veszik – megöltek egy motorost. Hondám mutatója a 38-on, megint csak csoda kell, hogy ezt megoldjam. A robogósok szentje valahogy átemel, nem is értem, hogyan történik, mindegy, kint húzok már a szélen, kamion most nincs.

Mindenki fékez, szörnyű akadály vagyok

Odaát, a pesti lámpánál megint kilövök, de jobbról, a Váci út felől itt is mindig jön valami nagysebességű autós, aki úgy dönt, nem létezem. Ez az a góc, ahol tíz esetből kilencszer betol egy ilyen sietősadolgom-csávó a belső sávba, hiszen lassítani nem merek, mert ekkor már a nyakamban liheg a hídról érkező, veszettül gyorsító csorda. Nem kellek én ide, érzem. Repesztés a külső sávban a Domusig, a három lehetséges helyből csak kettőnél előz meg a mögöttem jövő autós, hogy kikerülve engem, óriásit fékezzen, és beforduljon jobbra, az utca torkolatába. Egész jó arány, igaz, felgyorsulnom újabb fél perc. Mire a Domusnál felhúzom a Daxot az állványra, hatszor meghaltam, ömlik rólam a verejték – nem szívbetegeknek való játék ez.

És a vicc, hogy az autósok java része, akik megkerültek, megelőztek, satöbbi, nem is emlékezne, hogy ott voltam valahol útközben. Ennél a bicikli is jobb, azzal nem büntet meg a rendőr, ha a járdán megyek.

A Honda Dax átlagfogyasztása ilyenkor: 1,5 l/100 km.


B) Ötvenes kismotor, de B-s jogsival illegális, mert majdnem 70-et megy:

Mostani Aprilia Gulliverem a Kati alatt. Ez az éppen Budapest-képes
kategória. De éppen csak

Előrecsorgok az Árpád híd pesti végénél az autók között, mert engedi a KRESZ, és a motoros túlélés alapszabálya, hogy menet közben ne legyenek a környékeden autók, akkor nem halsz meg. A külső sávban vagyok, hiszen ötvenes a motorom, csak itt van esélyem életben maradni. Kamion (csuklós busz) elől startolok. Zöldre vált a lámpa, mire a Váci úti becsatlakozásig érek, harmadikban vagyok, ötvennel robogok, a nagyjából negyvennel ide bekanyarodó autók között finom manőverrel elhelyezem magam, senki se tartott fel senkit, juhé.

A tükörben egyre kisebb a kamion orra, igaz, ötvenes tempón túl már az Aprilia sebességmérő-mutatója sem szédül el. Javarészt autóüres térben haladok, bár erős diszkomfort-érzetet jelent a belső sávból hetvennel három sávot átcikázók hirtelen felbukkanása balról. Mindegy, kicselezem őket, nem ütnek el.

A margitszigeti feljárónál látom, hogy a kamion is rákapcsolt, döngöl veszettül, de mire a közelembe kerül, én már a budai tőnél járok. Egy hetvennel menő robogóval nem könnyű, de azért nem lehetetlen a nyolcvannal repesztő, előrefurakodó autósok közé besorolni, kis szerencsével már a lámpánál állok legelöl, mindjárt a Pacsirtamező utcán leszek.

A Kiscelli utcához – üvegig forgatva ugyan – de elsőként érek, kicsit felgyorsult pulzussal, de már vissza is fordultam, hatolok az Árpád híd felé, megint. Zöldre váltáskor széttépem a markolatot, kilövök, már ötvennel hasítok, mire a sávom összeér a jobbról becsatlakozó Szentendrei útéval. Harminc km/h a sebességkülönbségem a mellettem balról-jobbról elszáguldó autókhoz képest, dudálnak, zavarom őket, egy kínálkozó lyukban jobbra csusszanok – hühhhh, ez meredek volt. Nagy duda, nagy anyázás, mit képzelsz te kis szemét - bocsi, köszike, ezt nem lehet máshogy, cseréljünk helyet, próbáld ki, milyen.

A hídon nyugis a menet, csak a Dagálynál előz meg üveghangon egy fekete Octavia, beránt elém, és lesatuzza a féket, mert neki teli a kanyarodó sáv. Tudtam előre, elegánsan balra húzom a kormányt, elférek, de pajtás, azért ezt felesleges volt, lásd be.

Suzuki RV90. A rövid áttételezés miatt ez sem ment többet 70-nél, viszont a közel kétszeres méret miatt hegyen-völgyön tudta

A pesti hídfőnél előrecsorgok, elsőnek rajtolok Róbert Karcsin. A Váci felől beeső agresszív barom nem lök le, mert már az orránál vagyok, amikor besorolna, végigszaggatok a körúton, a három lehetőségből csak egynél vágnak be elém, fékez, fordul le. Fordulj föl.

A Domusnál az egészségesnél ugyan kicsit magasabb vérnyomással, enyhén felhúzva, de korántsem kikészülve húzom az Apriliát a sztenderre. Ezzel már lehet közlekedni. Ügyesen, számolva, taktikázva, beosztva a lendületet, de lehet, bár megnyugtatónak nem mondanám. És B-s jogsival ezt már szabálytalan használni.

Az Aprilia átlagfogyasztása ilyenkor: 4 l/100 km.


Rendszámos robogó, amit B125-tel vezetni lehetne - 110 köbcentis Honda Lead:

Árpád simán elhúz a Leaddel, én komoly akadály vagyok az 50-essel

Az Árpád hídnál előrearaszolok, megállok a középső sávban, a jobb szélsőben hagyok helyet az életüket kockáztató segédmotorosoknak. Jobbról úgyis jönnek majd a Váci útról érkezők, biztonságosabb nem közéjük keveredni.

Zöldnél kilövök, messze elhúzok az autóktól, alkalmas helyen átsorolok a külső sávba, mert a 85 km/h az Árpád hídon kevés a belsőbe. Valami kamiont, autókat is látok a tükörből, de messze vannak.

Elöl a Lead, Árpáddal a nyeregben, hátul én tartom fel a forgalmat
a videós kolléga Suzukijával

Nyugis hetvennel tolom a Leadet, együtt hömpölygök a többiekkel, felérek a híd tetejére, lepillantok a Dunára – nini egy uszály.

Máris itt a budai hídfő, tartom a sávomat, nem húzódok le a szélre, egy mozdulattal besorolok a Lajos utca felé tartó sorba.

Első helyről indulok, a Kiscelli utcába be, megfordulok, elkapom visszafelé a zöldet, mindezt tök szabályosan.

Az Árpád hídra fel nyélgázon startolok, mert ide azért a Lead ereje elég sovány, mire felérek, megütöm a hetvenet. Jobbról becsatlakozik a Szentendrei út, s mivel a forgalommal együtt haladok, kicsit még tartom a középső sávot, nem zavarok senkit. Majd átsorolok kívülre, ha alkalmas lukat látok.

A pesti hídfőnél megint első sorból indulok, a Váci út felől érkező autólövedék mögöttem vág ki a Róbertre, végigszántok a külső sávban, senki nem kanyarodik be elém, hiszen épp az autók sebességével haladok.

A Domusnál sztenderre húzom a motort, leszállok, boldog vagyok, jó volt. Sehol, semmi izgalom, csak a könnyű haladás. Hát, nagyjából ilyen ez egy B125-ös motorral. Esélyem se volt pattogni, de nem is tartottam fel senkit, kerek a világ.

Szétfagyva. Nem kérdés, ki a nyertese a felesleges délelőttnek

Az ötvenes, pláne a 45 km/h-t tudó ötvenes életveszély. A 100-125 köbcenti közti motor a kedves, senkit nem zavaró, épp komfortos életben maradás. Csak ilyet lenne szabad kiengedni a forgalomba. Nemhogy többen halnának meg, hanem sokkal kevesebben.

A titok a különbségekben van. Ha valaki nem tud a forgalommal együtt menni, életveszélyes. Az 50-es lefelé az, az 1000-es motor felfelé az, egyik sem a megfelelő eszköz arra, hogy a város tempóját tartsa az ember.

Ja, és a Lead fogyasztása ilyen használat mellett: 3 l/100 km.

B125 – Miről szól a kezdeményezés?

Hiába modern és környezetbarát az 50 köbcentis robogó, ha a hivatalosan 45 km/h-ra korlátozott végsebességével inkább mozgó forgalmi akadály, mintsem valóságos ingázási és közlekedési alternatíva.

Európa számos jól motorizált országában – feltételekhez kötve – érvényes a szabályozás, ami megengedi, hogy B kategóriás jogosítvánnyal vezethetőek legyenek a 125-ös, legfeljebb 11 kW-os robogók és motorkerékpárok. Az ottani a döntéshozók felismerték, hogy a nagyvárosi dugók nemzetgazdasági léptékkel is mérhető károkat okoznak azon túl, hogy tönkreteszik milliók életét és egészségét.

Itt az idő, hogy Magyarországon is rendezzük a helyzetet. A várt hatások között szerepel a segédmotoros kerékpárok és a most rendszám nélküli motorok biztosítási hátterének rendezése, környezetvédelmi és közlekedésbiztonsági ellenőrzésük lehetővé tétele, és a modern, környezetkímélő motorkerékpárok üzembehelyezése.


B125 – népi kezdeményezés nagyobb térképen való megjelenítése

Amennyiben listánkon nem talál a lakóhelyéhez közel egy létesítményt sem, ide kattintva letöltheti a domumentumot. A kinyomtatott, majd kézzel kitöltött aláírási ívet elpostázhatja címünkre (Totalcar.hu Informatikai kft, 1033 Budapest, Flórián tér 1.). Kérjük, a borítékra írja rá, hogy 125.

Várjuk azon helyek – boltok, kereskedések, klubok, szórakozóhelyek, stb. – címét, ahol szintén szeretnének részt venni a gyűjtésben.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr462685563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Feszke 2011.02.24. 07:30:32

Nagyon egyet értek Csikós kolegával!A cikkben leírtak 100%-osan a valóságot mutatják.Ma már én is 125 ös géppel nyomom, az 50es robogón halálfélelmem volt nap mint nap. De az a legszörnyűbb az egészben , hogy a tisztelt sokkerekű közlekedőnek fel sem tűnik , hogy állandóan veszélybe sodornak minket.

sockpuppet (törölt) 2011.02.24. 07:31:42

Rendben, kétszázadjára is megpróbáltátok sulykolni, hogy ötvenessel nem lehet közlekedni. Hol az érv a kezdeményezés központi eleme mellett, nevezetesen hogy külön jogsi nélkül lehessen a 125-ösökön motorozni?
A fenti problémára ugyanis nem az a megoldás, hogy aláírjak egy petíciót, hanem hogy letegyem az A-s jogsit és vegyek egy nagyobb motort.

Nigger bácsi 2011.02.24. 07:33:12

Csikós.. Még ilyen kísérletet... De ha meghósz' enyém a Merci ugye? :DDDDDDD

rognork 2011.02.24. 07:37:07

@sockpuppet: melyik fasz autós venne úgy 125-öst, hogy még vizsgázni is külön kell rá? Én pl vennék egy Suzuki Van Vant ha ingyé lenne a jogsi.

toncsi64 2011.02.24. 07:41:21

A leírt helyzetek életszerűek, de nem értem miért járna ezért bárkinek "alanyi jogon" egy másik kategóriájú jogsi ?! Ha van rá igénye, le lehet tenni bármikor.
Leírhatom ugyanezt a sztorit 125 és egy 1000-es motor viszonylatában, ahol érthető módon a 125-el halálközeli élményeim vannak, míg az 1000-el csak a tükörben látom bármelyik autóst. Ebből következően az 1000-s a biztonságos, inditsuk el a B1000 (nem Barkas) kezdeményezést.

toncsi64 2011.02.24. 07:43:27

@rognork:

Van van helyett vegyél egy olcsóbb 125-öst és marad pénz a jogsira :)

Pistabá 2011.02.24. 07:44:43

Kihagyjátok a számításból azt az 'apróságot' hogy ti régi motorosok vagytok aki tudja hogy mit csinál, akinek nem probléma 100 közeli tempó két keréken. Aki tud elindulni-megállni, fékezni, íveket felvenni annak persze hogy jobb. Ugyanez nulla gyakorlattal nettó életveszély. Felül rá a kezdő, elpöcög rajta az első váratlan helyzetig, ott nem tudja hogy mihez kezdjen magával, a következő pillanatban az aszfaltot radírozza az orrával. Nem értek egyet a kezdeményezéssel.

esef 2011.02.24. 07:46:57

"Már nem tudom, hogy a Kati, vagy az én Rometem-e a Búza utcai panel hetedik emeletén. "
Nem nyelvészkedni akarok, de szerintem a képen nem Kati van, hanem inkább Csikós úr Rometje... Vagy ha ez Kati, milyen a Romet?

sockpuppet (törölt) 2011.02.24. 07:47:21

@rognork: Az, aki elhiszi a Totalcarnak hogy nem lehet 50 köbcentissel biztonsággal részt venni a forgalomban és nem akar nagyobbat venni, de autózni sem? Vagy költői kérdés volt?

efilnikufesin 2011.02.24. 07:51:57

aki nem akar 50cm3 motorral meghalni az Árpád hídon, az menjen el és csináljon A1, Ak, vagy A jogsit. még ha szar is a képzés, annál még mindig jobb, mint egy pár órás gyorstalpaló.

Plumper_ 2011.02.24. 07:55:52

MOTOROS jogsi az 50ccm-esek fölött! De sokszor még az 50-eseknél is motoros jogsihoz kötném a közlekedést. Képzeljétek el a szolis cicababát, amint hirtelen lesz pénze 150-es olasz robeszt venni, és az első kanyart kiegyenesíti. Vagy a hülyegyerek, akinek apuci okosba' kavar egy gixxxert, de előtte turbózott yamaha robeszon ült. Nem vicces.

Pierr Kardán 2011.02.24. 07:56:06

50 ccm-es motorral nem szabad Pesten közlekedeni. Ez tök igaz!!! De ebből hogyan jön ki az, hogy újabb vizsga nélkül kellene engedélyezni a 125 ccm-es motorok vezetését?!?!

Ben[d]ő... 2011.02.24. 07:58:41

Hajrá B125!
Különben teljesen igaz, hogy akik az "énbiztoshogynemíromalámerasokhülyemotoros"című nótát éneklik, fogalmuk sincsen, milyen egy 50essel közlekedni.Arról nem is beszélve, hogy akár nagyanyám is vezethetné, aki vagy 20éve nem vezetett autót, és életében nem motorozott.(oké, ő nyilván nem fog, de legálisan megtehetné, ez a lényeg)

mement 2011.02.24. 08:08:01

evek ota bringazok pesten, annak vegsebessege lassab mint az 50 robogoje, es hangja sincs hogy eszrevegyek az autosok.
Meg sincs halalfelelmem, sot nagy biztonsagal jutok el barhova, nem akadalyozok senkit, es nem akadalyoz semmi, szoval nehez komolyan venni ezt az egeszet.

littlerock 2011.02.24. 08:08:38

Itt az aláírásgyűjtés vége... Miért most kellett ez? Miért nem előbb???

Más: két ívet adtam fel, mindkettőn 9-10 név van, alul majd írjátok már alá, mert nem tudtam, hogy azt nekem kell, vagy annak aki leadja...

Csikós Zsolt 2011.02.24. 08:08:45

@toncsi64:

Nem érted, nem látod jól.

A jogsi: ha egy ilyen pimf dolog miatt hetekig kell tanfolyamra járni, közel százezer forint nagyságrendben kell befizetni, az visszatartó tényező az autósnak. Ha simán átülhet, elgondolkozik. Most nem gondolkozik, mert úgy gondolja, veszélyesebb.

Az 1000-es motor: sokkal veszélyesebb. Nagy tömeg, olyan teljesítmény, aminek a kezelésére szerintem a motorosok nagy része nem is alkalmas, a forgalomhoz képest sokszoros dinamizmus - az veszélyes. A 125-ös, amibe genetikailag bele van építve, hogy épp a városi forgalommal tud közlekedni, vagy maximum minimálisan dinamikusabban - nem az.

A különbségek miatt veszélyes az 50-es is, az 1000-es is. Egyik lefelé, másik felfelé. Ezt bele is írom.

86c 2011.02.24. 08:11:20

kit érdekel mit nyávogtok én kerékpárral járok mindenhova. mondjuk nem is nézek ki úgy mint a bende.

Csikós Zsolt 2011.02.24. 08:11:32

@mement:

A motor sokkal szélesebb, és nem mehet brigaútra (ha felmegy 1 százalék, azoknak a nevében én kérek elnézést), nem mehet járdára.

Csikós Zsolt 2011.02.24. 08:12:56

@Pierr Kardán:

Úgy, hogy például ne legyen szétparkolva a város, és ne rángassanak ki tízezreket az emberek zsebéből a parkolási társaságok. És ha visszaáll a régi, dugós időszak (mert vissza fog), lehessen talán közlekedni.

Kinyílott a pitypang. Megírom. 2011.02.24. 08:14:41

Szvsz ezt minden normális ember eddig is értette. az 50-es nem való az Árpád hídra, ahogyan elővárosi ingázásra, gyorsforgalmi utakra, továbbá a Himalájába, Mariana-árokba sem. Hanem azt kevésbé vágom, hogy miért is egyenes ebből a B-vel történő 125-özés. Hogy miért is volna az gond, ha csak valami kiegészítő gyakorlati vizsgával lehetne - mert mondjuk odáig egyet lehet érteni, hogy a 125-höz, ha van B, nem kéne akkora processz, mint nagymotorhoz. De hogy semmi? Warum?

Az meg apró érdekesség, hogy a szerző a Rákóczi úton is kevésnek véli az 50-est, hát az kérem sík, belvárosi, kamionmentes, buszsávos 50km/h korlátos út, oda az elég kell legyen. Ha ott 70-nel tolják le a kamionok, akkor vagy kurva jó anyagot kapott a dílerétől, vagy érdemes kiállni a yardnak egy-két háromlábúval. De ez sokkal inkább szimplán hülyeséget, ott jellemzően áll mindenki a dugóban, a sok álló autó meg biztos nem indokol plusz köbcentiket a robogósok alá.

Legközelebb az lesz a kérés, hogy mert valaki valami vízmosásos hegyoldalból jár be abba a rohadt szerkesztőségbe, lehessen B-vel tarktort is?

Gyk.: Az 50-es egy valóban erősen korlátos közlekedési eszköz, ezért lehet mindenféle motorosképzés nélkül vezetni. Kb. arra való, hogy Mari néni boltba csorogjon a falujában, hogy a pizzafutár kerületnyi hatósugárral működhessen, hogy a zsúfolt belvárosokban több közlekedő elférjen azon a kevés helyen. Szó sincs arról, hogy fél nagyvárosnyi távú munkába járásra volna való. Szó sincs arról, hogy való volna mindenféle városban lévő utakra, hidakra. A 125 pedig, amint szerző érzékletesen megénekelte egy már majdnem mindenre jó motor. Ha szerző agyrákot kap, és elkezd szobabiciklivel munkába járni, akkor azért fogunk aláírogatni, hogy legyen szobabicikli-sáv?

Csikós Zsolt 2011.02.24. 08:14:56

@esef:

Mint én. Kicsi, büdös, rozsdás.

Bozdurgán 2011.02.24. 08:19:32

Szerintem ez a cikk tökéletes, csak a konklúzió rossz.
Azok az autósok akik eddig gyávák voltak a kismocira, mert nem tudtak annyira motorozni, hogy a valóban közlekedésre alkalmatlan 50 cm3-rel elinduljanak , azok most majd vesznek egy 125 cm3 -t és majd jól biztonságban lesznek:)

szerintem eddig sem ez volt a szűk keresztmetszet,hanem az, hogy emberek 99%a nem tudta hol tárolni a motort,vagy ha igen akkor is autópályán járt dolgozni.
egy ilyen jogsi megszerzése 100.000 alatt megoldható ez a motor árának 1/10-ed része.
Vidéki városban is ki kellett volna próbálni mert ott nem halsz meg 50essel sem.

Ez a gyűjtés nem jó vagy rossz hanem
konkrétan értelmetlen.Azoknak a fővárosi autósoknak szól akinek van hol tárolni egy motort,és még nincs motorra jogsijuk, és motorozni akarnak de nem mernek. Túl nagy erőfeszítés egy ilyen kis szegmens érdekében.

mement 2011.02.24. 08:21:27

@Csikós Zsolt: En sem hasznalok bringa utat(marmint az jardara fesetet gyalogkerekparutat...meg lehet erte vetni, de az jarda, ott meg nem gurulunk, hanem setalunk) csak biciklisavot, csak ha tolom, biciklisavot hasznalok, amit viszont motorosok is szivesen hasznalnak, bar szabalytalanul:), de nem zavarnak vele senkit.
Szoval ki lehet brini.

Sokkal oszintebnek hatna az az erv, hogy mar most is sok engedely nelkuli 125 os motor jarkal, 50nes robognak alcazva, megsem novekedett jelentosen a motoros balesetek szama, (sot talan mintha csokkent is volna tavaly tavalyelott?)
Meg persze, hogy varhatoan megprogetne a 125os eladasokat.

Tehat van valami amit titlanak, ennek ellenere jelen van regota, es nem befolyasolt lenyegeben semmit, ennek alapjan el lehet gondolkozni, jot es jol szabalyoznak e.

Ennek ellenere nem tamogatom, es nem is fogom, de amig sebbesseg es teljesitmeny oldalarol fogjatok meg a kerdest, addig valszin csak egy szuk reteg fogja magaenak erezni az ugyet.

Tigrisszív 2011.02.24. 08:22:19

Oké, értékelem a bizonyítási vágyat, de: Nekem ez a cikk (és a szerzői kommentek) arról szól röviden, hogy mindenki hülye (aki nem írja alá az ívet) és a TC helikopter. Már az első mondattal az egészet agyonb@sztátok, ugyanis ahogy olvasom a kommenteket a B125 elindulása óta, sokkal több motoros ellenzi, mint autós. Vagyis aki nem motorozik - tehát az autósok - hogyan érthetik félre, mikor többségében ők támogatják?

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 08:22:57

@sockpuppet: @rognork: @toncsi64: @Pistabá: @efilnikufesin: @Pierr Kardán: Kész, ma reggelre kávé sem kell. Komolyan mondom, egyszerűen nem értem, miért okoz gondot a kezdeményezés betű szerinti megértése. Felfogni, hogy ez a B-s jogsival 125-öst vezetni téma nem Magyarországon merül fel először, nem mi találjuk fel a spanyolviaszkot. Pusztán annyit szeretnénk elérni, hogy nálunk is meg lehessen oldani azt, amit egy csomó más országban már sikerült.
Nem alanyi jogon jár a B mellé a 125 köbcentiig és 11kW-ig érvényes motoros jogsi. Ezerszer többet kellene tenni érte, mint ma, hogy B-vel ötvenesre üljél. Százszor biztonságosabbá válna tőle a robogózás egy csomó ember számára. Mert a szolizott szőkének legalább egyszer elmutattták, hogyan kell elindulni, fékezni, kanyarodni. Nem pedig elment, és megvette azt a kis cuki babakék retrorobogót, és az első nyomvályús szakaszon úgy taknyolt el, hogy mindenki örülhet, hogy csak a műkrómon, meg a matricákon keletkezett komolyabb karcolás, meg egy picit bibis lett a térde és letört három delfines műkörme.
Ráadásul a B125 lehetőség lenne arra, hogy azok, akik ma illegálisan vezetnek 125-öst, jogsi és rendszám nélkül, később megszerezve a jogsit, legalizálják a motorjukat is, rendszámossá téve azt, egy hangyafasznyival nehezebben lophatóvá, könnyebben ellenőrizhetővé téve a járművet. Az ügyön senki nem veszít, ráadásul mindenki csak nyer: az nem érv, hogy hülyék ülhetnek a 125-ösre, mert azok most is megtehetik, tombolhatnak az 50-esen, a papír nélküli 80-as, 110-es, 125-ösön. Minden más ponton pedig csak előnyösebb egy 11 kW-os 125-ös használata -a motoros és a többi közlekedő szempontjából is.

mement 2011.02.24. 08:23:11

@mement: jajde reggel van, bocs a zavarossagert:)

toncsi64 2011.02.24. 08:23:23

@Csikós Zsolt:
Természetesen az 1000-t sarkosítottam :) Írhattam volna 250-t vagy 400-t. Ami pedig a tanfolyást illeti. Ha a "B" kategóriáért hajlandó volt "áldozatot" hozni mert szüksége volt rá, akkor (ha szüksége van rá) áldozzon az "A1-ért" is.
Hibásnak találom azt a megközelitést, hogy az 50-es úgy van feltüntetve mint egy jog ami kevés. A helyzet valójában az, hogy már az 50-es is egy engedmény. Kicsit a közmondásra emlékeztet a dolog, miszerint "ha odaadom a kisujjam, az egész karom kell..."

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.02.24. 08:29:28

"Ennél a bicikli is jobb, azzal nem büntet meg a rendőr, ha a járdán megyek."

A frászt nem.

De ott is akkor, amikor a legjobban árt vele. Szeged, Bertalan híd. Végétől végéig van vagy másfél kilométer. Kétoldalt járda, gyalogosforgalom alig (már a hossza miatt is). Az úttest négysávos, de oda épeszű ember bringával nem merészkedik (M43, dübörgő balkáni kamionosok csordái hömpölyögnek folyamatosan). Tehát átgurulnál a járdán. Igazából senkit nem zavarsz vele, és nem vagy legalább életveszélyben.

Rendőr szerint: NEM. Menj le az útra (légy öngyilkos), vagy told a biciklit (másfél kilométeren? Akkor mi a f@sznak van?).

A KRESZ szerint egyébként vitás, mert a szabály azt mondja, mehetsz bringával járdán, ha az úttest arra alkalmatlan. De mi az, hogy "alkalmatlan"? Itt lép az értelmezés gumiszabálya. A rendőrök úgy értelmezik, hogy akkor alkalmatlan, ha rossz, hepehupás (lassan ez is tökéletesen illik a Bertalan hídra). Az, hogy életveszélyes, kifejezetten szuicid hajlamúaknak ajánlva, az nem számít alkalmatlannak.

Írtam az alpolgármesternek anno, hogy nem lehetne esetleg az egyik oldali járdát kerékpárúttá nyilvánítani, a gyalogosforgalomtól aztán nyugodtan, még választ is kaptam, de azóta se semmi.

A bringások járnak át a járdán persze. Néha rendőrök unatkoznak, kiküldik őket, akkor leszállítanak, büntetnek. Éljen.

De kíváncsi volnék, ha a gyereke a híd lábánál lévő gimibe járna, és itt kéne átbringáznia, mit mondana neki hol menjen. Tudom mit. És ha a kollégái megbüntetnék?

gumitamin 2011.02.24. 08:30:19

Ha sikerül a kezdeményezés, akkor az 50-es motorokkal leállnak a gyárak?
Mi meg bezúzzuk a már legyártottakat?

Szerintem nem ez a megoldás.
Ha 50-nel mész az 50-es táblánál, akkor is letolnak az autósok, mert az neki kevés és amúgy is siet!

Nagyobb biztonságot kell adnia a kresznek, és ezt be is kéne tartatni, akárcsak az 50-es sebességhatárt.

Miért nincs olyan kezdeményezése a rendőrségnek, hogy figyelik az 50-esek közlekedését a forgalomban, és ahol szabálytalan előzés, stb. van ott szigorúan fellépnek?

Inlakesh 2011.02.24. 08:31:04

B-s jogsival vezetek már néhány éve, balesetmentesen. Motoron életemben kb. háromszor ültem, akkor is csak utasként. A kérdés: tényleg van értelme annak, hogy autóra való jogosítvánnyal motorkerékpárra üljek, úgy, hogy még csak azt sem tudom, hogy merre van a gáz meg a fék, vagy éppen a váltó? Miért nem mindjárt helikoptert vagy tankhajót vezethessek a b-s jogsival? Ennek semmi értelme. Ha motorra akarok majd egyszer ülni az életben (ami nálam nem valószínű, inkább biciklizik), akkor fogom magam és leteszem a motorra való jogosítványt. Ha valaki nem hajlandó fizetni a jogosítványért, akkor nyílván nem fontos neki, hogy motorra ülhessen. Ez ilyen egyszerű. Ha rajtam múlna 50-es kávédarálóra sem lehetne felülni autós jogsival, ugyanis az nem arra való! Ez a kezdeményezés is hazai mentalitásra utal. Akarunk valamit, de fizetni nem vagyunk hajlandóak érte. Ez nonszensz... Kapjon már az agyához, aki ezt kitalálta!

toncsi64 2011.02.24. 08:31:30

@streetsta:

"Csomó más országban" már működik a szabad fegyvertartás, a Közel-keleten köveznek, én mégsem akarom ezeket kis hazánkban meghonosítani.
Azt gondolom Te sem hiszed, hogy az illegális 125-ket fogják legalizálni ?! Kifizetik utána a regadót, átírási illetéket, vizsgát, rendszámot (már ha egyáltalán van az adásvételin kívül bármilyen papírja) ?

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.02.24. 08:31:41

@bonifac: Ja, és bocs az offért. :-( Az indulat kihozta belőlem.

caby (törölt) 2011.02.24. 08:31:42

Autós vagyok,motoros vagyok!Bődületesen nagy baromság amit elindítottatok.Mi az ami a magyarnak ingyen nem kell? Még a sz.r is,csak fizetni ne kelljen.Ki fog a lelkiismeretével szembenézni a felkészületlenségből meghalt "motoros" mókus miatt.Mi az a tevékenység amit bárki elvégezhet mindenfajta alaptudás elvégzése nélkül?Hivatalosan semmit.Mi az amit elsőnek megtanítottak nekünk?Az autóvezetés-motorvezetés veszélyes üzem!!!Ti pedig abszolút felkészületlen embereket minden felkészítés nélkül a szavazások és a jogalkotó áldásával kidobtok a mai magyar színvonalú sofőrök közé?Aztán mossátok a kezeteket?Aki motorozott valaha a kicsiktől elkezdve a közepesen át a nagyokig az pontosan tudja mit jelent a 3 Le és a 11 Le közötti külömbség.Pedig ez még nem is teljesítmény.Ti ezen a kommenten esetleg mosolyogtok 1 jót de bele sem gondoltok,hogy tévedtetek és be kellene fejezni ezt az egész baromságot mert értelmetlen.Mert innen visszafordulni és azt mondani sajnos tévedtünk!Azt már nem lehet.Miért nem?

efilnikufesin 2011.02.24. 08:32:10

@streetsta:
jó. akkor legalizáljuk a könnyűdrogokat, mert arra is van példa Ny-Eu-ban...
egyébként nekem kicsit sajátos az a megoldás, h azért terjesszük ki a B-t a 125-re, mert most sokan úgyis azt használják 50-esként. arra meg nagyon kíváncsi vagyok, h lesz-e olyan (marha!), aki a rendszám nélküli 125-ösét ennek hatására rendszámosítja (egy valag pénzért, és feladva az eddigi azonosíthatatlanságát)...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 08:32:29

@Dr. Zerge: AZ ugye meg van, hogy KELLENE egy tanfolyam, és vizsga a B125-höz?!
És hogy már csak ennyitől is biztonságosabb dolog lenne az egész, mint ha csak úgy felülsz az ötvenesre.

gatyimatyi 2011.02.24. 08:33:11

ÉN aláírtam... Szentendrén, remélem az az aláíró lap gyűjtemény is bejut hozzátok! Nekem nincs robogóm, volt, egy elektromos... villanyköszörű, vagy minitroli áramszedő nélkül. Kresz szerinti segédmotor kerékpárnak minősül, és pontosan annyit is tudott. 45km/h! Imádtam, halkan suhantam a kietlen belvárosi, zuglói utcákon, csak a macskakövek kínozták a kínai, "minőségi" rugókat, lengéscsillapítókat. A Nagykőrútra, Andrássyra, vagy a Hungáriára nem mentem, inkább előre kitaláltam, hogy merre kerüljek a túlélés érdekében. Próbálkoztam párszor, de az életem már akkor is fontosabb volt mint az időm. Egyszer a Hungária Könyves Kálmán közötti felüljárót is kipróbáltam... Na, ez a pöcsköszörű ott 20km/h-val döcögött fel, és ez halál volt, főleg, mikor be kellett sorolnom egyet balra (jobbra kanyarodó az M3felé visz), hogy a Hungáriára menjek, pedig ott már lefele suhantam vagy 50-nel.

És igen lehet szidni, én az a fajta autós vagyok, aki ugyan itt a belsőben tolja a 8légzsákos, ABS-es, négykerekű "kabátot". És igen, sajnálom az időt és a pénzt a kresz vizsgára! Ez a pénz már egész jelentős része egy használt 125ösnek. És az alatt az idő alatt, amíg bent kell ülni a kresz tanfolyáson és oktatnak, hogy hogyan kell 8as alakban tolni a robogót, csak egyet nem tanulnék meg! Hogyan éljem túl a forgalmat! Azt így is úgy is az életben tanúlja meg az ember... minden kategóriában.
Apám szavai csengenek a fülemben! "Fiam, meg kell szerezni a jogosítványt, vezetni majd megtanulsz utánna!"

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 08:35:20

@toncsi64: @efilnikufesin: Ne gyertek már ezekkel a drogos-fegyveres kamudumákkal, mert annyira demagóg, hogy azt már büntetni kellene.
Egyébként el tudom képzelni, hogy lennének, akik legalizálnák. De mindenképpen sokan lennének, akik váltáskor, mikor az előzőt eladják, már papírost vesznek. Mert sok kellemetlenséget tud okozni, ha egy rossz helyzetben derül ki, nem 50-es a motorod.

newnt55 2011.02.24. 08:35:50

10 év múlva jön a B250 mer úgyis sokan illegálisan azzal nyomják?
ez a buli is megdöglött...

arconfosom 2011.02.24. 08:37:21

sockpuppet: FOGD MÁR BE!

mement 2011.02.24. 08:38:55

@efilnikufesin: egyébként nekem kicsit sajátos az a megoldás, h azért terjesszük ki a B-t a 125-re, mert most sokan úgyis azt használják 50-esként.

Figyelj mi ertelme tiltani valamit, amit sokan muvelnek, amivel sokan elnek, es megsem okoznak problemat, vagy nem ugrik toluk semmilyen vizsgalt statisztika?

Azert tiltani valamit mert csak, az nem epp europai hozzalas.

Es igen a fuvet mar reg legalizalni kellet volna;)

a távoli rokon 2011.02.24. 08:39:07

Nagyon jól jönne nekem ez a B-vel vezethető 125-ös opció, de ha nem jön össze mindenképpen leteszem az A jogsit, mert erre kényszerítenek az üzemanyagárakkal...

A Cimatti az igen durva.

efilnikufesin 2011.02.24. 08:40:25

@streetsta: már bocs, de ez az egész kezdeményezés a hozzá rendelt érvrendszerrel maga a demagógia...

toncsi64 2011.02.24. 08:41:18

@streetsta:

Pontosítanék: váltáskor az elözőt kidobja. Ki a reteknek fog eladni egy papírokkal nem rendelkező, illegális motort, amikor ugyanolyat már vezethet legálisan is ?! Jelzem az 50-ek is mehetnek majd a kukába, mert ugye nyomhatjuk 125-el...

- LA - 2011.02.24. 08:42:25

Itt nem a kezdeményezéssel van a baj, hanem:
1. az autósok városon belül többel mennek, mint 50km/h, és nem kevéssel, hanem SOKKAL többel mennek.
2. rengeteg az autós, és mindenki rohan, nincs motoroskultúra
3. az üzemanyagár elég olcsó ahhoz (relatíve), hogy mindenki autóval járjon. Emiatt a motorozás most még luxushobby. Nem csábít az olcsóbb üzemeltetés a motor javára annyival, amennyivel nyűgösebb használni. Ha majd 6-700 Ft lesz egy liter benya, akkor majd mindenki 50-es kisrobival fog járni, nézzétek meg.

Ennyi.

arconfosom 2011.02.24. 08:43:19

@Inlakesh: Nagyon demagóg az érvelésed. Szerinted a 125-ös motoros jogsival mennyivel jobban fogod tudni kezelni a 125-ös robogódat, ha egy 125-ös motorkerékpárral tanítottak, amin lábbal váltasz, kézzel kuplungolsz?
De visszájára is fordíthatom az érvelésed, senki ne ülhessen automata váltós autóba, akinek nincs erről külön jogsija, hisz a kettő ég és föld.

Te jó ég, ma csak a bolondok gyűlnek? XD

Bozdurgán 2011.02.24. 08:43:24

@mement:

tévedsz, azok jártnak 125 cm3-vel akik 50esen rutint szereztek.
Egy autós az autóban szerzett rutint.

Azt kellene látni, hogy az autósok 0.001 %-a robogózik, és nem azért mert fél az 50cm3-től. hanem azért mert nem akar robogózni.Akinek meg megjön a kedve meg 125-re ül rá , és pont kétszer akkorát fog bukni.

Faluban, vidéki városban, Budapest külvárosában tök elég az 50cm3 Aki meg Árpád hídon, váci úton, autópályán akar pörögni igen is menjen, és szerezze meg a jogsit.

Rekspa 2011.02.24. 08:43:27

Nagyon jó írás grat!
Tényleg nagyon oda kell figyelni. Engem is már párszor elgyúrtak volna, ha nem vagyok nagyon résen.

Tényleg nagyon komoly probléma, hogy sok autós egy akadálynak lát, amit el lehet gyúrni, le lehet szorítani és akinek meg sem kell adni az elsőbbséget, mert kicsi.

kamikáze 2011.02.24. 08:43:35

Csak egyszer hallanám, hogy pesten betartják az ötvenet, vagy a hetvenet. És akkor nem lenne ilyen probléma. De amíg nálunk falun a civil rendőr is 80- al türül végig a széthullott szarjával a széthullott macskakövön, addig ez nem fog működni.

torzi 2011.02.24. 08:43:35

khm, nem tudtam eldönteni hogy hozzászóljak vagy sem, de most már muszáj.
nem akarok állást foglalni a b 125 mellett és ellen sem. de.
39 éves vagyok, '91 óta van A -s jogsim, kb. 100-150.000 km-t vezettem.
2008 óta robogózom Pesten, mert erre van keret, nincs nagyobb vas.
a motorom egy motowell magnet city, tuning nélkül, csak az elektronikai korlát lett cserélve benne.
Tökéletesen alkalmas a városi közlekedésre, ezzel járok dolgozni, mostnában pl. üllőre, végig a gyömrőin, meg a gyorsforgalmi végén. és egyáltalán nincs halálfélelmem :)
pedig nem vagyok egy kamikaze típus.
Szóval meg lehet mindennel indokolni a b 125-öt, de hagyjuk már ezeket a kamu dumákat az életveszélyes ötvenesekről.

Megfelelő motoros tudás birtokában egy 50-es géppel is lehet biztonságosan közlekedni, szerintem nem a köbcenti, a gyorsulás vagy a végsebesség ad biztonságérzetet a motoron.

bikerchili 2011.02.24. 08:43:44

Az a Simsonos eset 1984-ben volt, gimis osztálytársam és barátom volt a srác. Annyival tartozom az emlékének, hogy megemlítsem a kamionos szándékosan taposta el, mert az előző lámpánál összevesztek, a kamionos szerint ugyanis ezzel a szarral nem lehetne az Üllőin közlekedni (ott történt a dolog).
Természetesen bár volt tanú a veszekedésre, a szándékosságot nem lehetett bizonyítani ezért megúszta felfüggesztettel.
Nyugodj békében Dugó, sose felejtünk el, motorozunk mi még együtt az örök országúton.

efilnikufesin 2011.02.24. 08:43:49

@mement: nekem mindegy. akkor legalizáljuk a torrentezést, fáljcserét, adócsalást, korrupciót, stb-t ezeket is rengetegen "űzik"...

efilnikufesin 2011.02.24. 08:45:26

@torzi: :)
végre valaki le mert írni...

mement 2011.02.24. 08:46:22

@efilnikufesin: torrentezes legalis nalunk, amik magancelra toltogetsz.

Az adocsalas kimutathatoan artalmas, a korrupcio kimutathatoan artalmas.

A 125os kezdemenyezes nem biztos hogy kimutathatoan aralmas.

A fu legalizalasa kimutathatoan nem artalmas.

kamikáze 2011.02.24. 08:46:56

Te@efilnikufesin: Az adócsalás már legális. A gyorshajtót a "fővárosban" leszarják, a torrentel meg nem tudnak mit csinálni.

mement 2011.02.24. 08:47:10

@Bozdurgán: Ebben is van igazsag amit mondasz.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2011.02.24. 08:50:49

@Csikós Zsolt:

Tavaly vizsgáztam "A"-ra.

A következő történt:
Toltam a motort (GS500) egy 8-as nyomvonalon, majd gyök 2-vel kikerültem pár bólyát.

Háromnegyed órát motoroztam a városban nyomomban a vizsgabiztossal. Szigorúan betartva az 50-et, meg a 30-at.

Aztán kaptam egy papírt, amivel bármire ráülhetek, akár sugárhajtásúra is.

Egyszer sem forgattam a GS500-ast 80 fölé. Fogalmam sincs, milyen az, amikor meglódul. Az oktatás és a vizsga tempója olyan volt, hogy akár egy szimóval is tudtam volna tartani a lépést.

Mivel lettem okosabb jogsi után, mint jogsi előtt?
Ha bárki azt mondja, hogy jobban motorozok, mióta megvan a jogsim, kiröhögöm.

efilnikufesin 2011.02.24. 08:51:27

@mement: ki kell ábrándítsalak, a torrentezés nem legális (mert egyben feltöltéssel is jár...), mint ahogy a fű sem "nem ártalmas" :P

toncsi64 2011.02.24. 08:51:36

Vennék egy motorcsónakot. Evezni tudok, autós jogsim van. Nem kaphatnék egy kishajóvezetői engedélyt ?

toncsi64 2011.02.24. 08:53:17

@Csumpi Hálidéj:

És aznap ültél elöször motorra ?

nb01 2011.02.24. 08:53:39

Sokan még mindig nem értik a lényegét.

Ez olyan, mintha autóknál mondjuk 2000 cm3 vagy 150 LE felett külön kellene vizsgázni. De nem kell.
Friss jogsival is vezethető pl. egy BMW X1 28i 245 LE-vel.6,1s alatt százon.

Ehhez képest, de az átlag 1.2 és 1.6-os autókhoz képest is hol van egy 50cm3-es motor 50 km/h sebességen. Bpestre nem való 50 cm3-es motor. Vidékre, kisebb forgalmú városokba használható. Itt nem.

Inlakesh 2011.02.24. 08:54:29

@arconfosom:
1. Ne haragudj, de nem igazán érdekel, hogy a véleményemet minek minősíted.
2. Nem beszéltem véletlenül sem az oktatás színvonaláról, pedig lehetne nyugodtan szídni, de azt majd akkor, ha témába vág.
3. Nagyon nem értek egyet azzal, hogy valaki automataváltós kocsit vezethessen anélkül, hogy még nem ült volna olyanban. Nem igazán értem, hogy miért nem lehet csak néhány km erejéig beültetni automata oktatókocsiba a tanulót. De ez már megintcsak az oktatás színvonalát illeti.
Még egyszer mondom: nem lesz valaki alkalmas semmilyen motornak a vezetésére egy autóra való jogosítvánnyal. Ennyi. Ha máshogy gondolod, az a te dolgod.

mp1526 2011.02.24. 08:55:10

igaza van a cikk végén, ez tényleg felesleges kezdeményezés... ahogy a B125-ös is! senkit nem kényszerít senki 50-es nyergében meghalni, akinek nem tetszik, annak van megoldás!! A1-es motorkerékpár jogosítványnak hívják! Le lehet tenni és suhanni a lead-del... persze városban csak óvatosan, ahol nem engedik többel, ott csak 50-nel, bármennyire is magukkal ragadnának azok a fránya nagy buszok!

gatyimatyi 2011.02.24. 08:55:32

@Bozdurgán: A frissjogsis autós hol szerez rutint?? A kreszvizsgán, vagy a forgalmonban a napi használat során?

A felelősen vezetők figyelni fognak, és óvatosan kezdenek autózni a jogsi megszerzése után, és B125 robogózni is ugyan így fognak!

A felelőtlenek meg ülhetnek 6szor is az iskolapadba, akkor is felelőtlenek maradnak, autóval is és robogóval is!!
A kreszvizsga nem ad felelős gondolkodást!!

Azzal egyetértek, hogy egy vezetéstechnikai tréning legyen kötelező B-s jogsival, hogy ráülhessen valaki egy 125re! Mellékesen jegyzem meg, hogy az autósokra is ráférne néha-néha! Ilyesztő tud lenni, mikor a rántópad elhúzza a kocsi hátúlját és csak pörögsz tehetetlenül... :D

AzHofi 2011.02.24. 08:56:11

@toncsi64: nem fog áldozni, mert már van B-je, kocsiba ül inkább áldozatok helyett.

mement 2011.02.24. 08:56:53

@efilnikufesin: a funek maganak vannak artalmas oldalai, de maganak a legalizacionak nincsenek, de ne itt vitassuk meg;)

A visszatoltes szurke zona, a direktfajlmegosztas, es tracker fentartasa az ami buncselekmeny.

toncsi64 2011.02.24. 08:58:06

@AzHofi:
Tegye azt. Simán együtt tudok élni ezzel a gondolattal...

gatyimatyi 2011.02.24. 08:58:55

@toncsi64: Rossz példa, a hajózási szabályok nagyon speciálisak, és aki tanúlta a kreszt, annak fogalma sincs, hogy mik a szabályok a vizen! Viszont, aki tanulta a kreszt, az robogóhoz is ugyan azt a kreszt fogja tanulni, amit amúgy is tudnia kéne! (az már más kérdés, hogy a vezetők nagy része nem ismeri a kreszt, max pár szabályt, amit napi szinten alkalamaz)

mp1526 2011.02.24. 09:00:35

Készítek már lassan egy videót, hogy milyen halálfélelmem van egy kispolszkiban az M0-áson döngető kamionok között! A kezdeményezést pedig remélem mindenki tudja már: Bkamion! :DD Nehogy ledaráljanak ezekben a csúnya húsdarálókban... ilyen ökör cikkeket írni...

csokiájsz 2011.02.24. 09:01:01

nem t'om, én 50-essel nyomtam 1,5 évig egy vidéki nagyvárosban a munkába járást, nem volt komolyabb probléma a forgalom miatt. Magamban "dugóhúzónak" hívtam a mocit, mert a dugóban kitűnő eszköz volt. Aztán letettem az "A"-t 100 ropiért és vettem egy 600-as gépet.

Az egyedüli probléma és életveszély az 50-esen a kis kerék + rossz utak kombó miatt volt.

De a rossz utak miatt ugyanolyan szar menni a naggyal is.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2011.02.24. 09:01:35

@Inlakesh:
"nem lesz valaki alkalmas semmilyen motornak a vezetésére egy autóra való jogosítvánnyal. Ennyi. Ha máshogy gondolod, az a te dolgod."

Miért, motorra való jogsival alkalmas lesz?

Olvasd el a korábbis hozzászólásomat:
@Csumpi Hálidéj:

@toncsi64:
Nem. Simsonról ültem át gs500-ra.

efilnikufesin 2011.02.24. 09:02:28

@nb01: ööö... és te biztos érted? ha csak a motoros "karriert" nézzük. motorra jelenleg 3 jogsi van (A1, Ak, A) illetve smkp-ra külön az M. mindegyik külön teljesítményhez v cm3-hez van kötve, illetve külön életkorhoz. pl. 14évesen megkaphatod az M-et, ami 50 cm-re szól, pár évvel később az A1-et, utána különbözeti vizsgával az Akorl. majd az A-t. így a nagyobb teljesítményért igenis külön le kell vizsgázni.
természetesen, bizonyos életkor után nem kell végigjárni a "szamárlétrát", hanem leteheted egyből az A-t.
(egyébként néha felbukkan olyan kezdeményezés, h a B-s jogsinál is, h legyen bizonyos fokozatosság a teljesítmény terén, épp a fiatalok vonatkozásában)

AzHofi 2011.02.24. 09:03:09

@toncsi64: rendben, akkor te máshol kommentezgessél. Ez a kezdeményezés arról szól, hogy 8 négyzetméter helyett aki teheti, felet foglaljon el az útból, és tudjon menni, két nyolcnégyzetméteres közt, ha akar. Fogyasszon százon négy litert, ne kilencet, vagy végtelent ha éppen áll az astoriánál délután fél ötkor ezredmagával.

toncsi64 2011.02.24. 09:03:31

@gatyimatyi:

Biztosan igazad van, de ha evezős csónakkal nyomulhatok, akkor mennyiben más a motorcsónak ? Azon túlmenően, hogy gyorsabb és jogsi kell rá.

mp1526 2011.02.24. 09:03:49

@gatyimatyi: na ez a baj, h sokan azt hiszik, mert csak egy B-jük van, hogy a KRESZ minden kategóriánál ugyan az! Nekem A-E-m van, és elárulom, hogy nem ugyan az! Konkrétan egyik kategóriával se lehet letenni egy másik kategóriát sem!

Bozdurgán 2011.02.24. 09:04:28

@gatyimatyi:

Én nem vagyok ellene egy könnyített eljárásnak, de valamilyen feltétel legyen.
Szerintem egy 10-15 órás tréningre biztosan szükség lenne, és semmiképpen nem kellene összemosni az 50-nel.
Az 50 cm3-t hagyjuk meg az ország 90%-nak lehetőségként a közlekedésre, a 125-höz meg lehessen könnyen gyorsan hozzájutni.
Kár hogy ez a kezdeményezés teljesen másról szól.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2011.02.24. 09:07:42

@Bozdurgán:

"zerintem egy 10-15 órás tréningre biztosan szükség lenne"

Az "A" korlátlanhoz nem motoroztam összesen 10 órát a tanfolyamon.

Hol éltek, szatyorban?

Ennyi elméleti okoskodót egy helyen csak itt látok.

toncsi64 2011.02.24. 09:08:35

@AzHofi:

Az általad írtakat a kezdeményezés nélkül is megteheted. Mindössze le kell tenned a motorjogsiz. Pont úgy mint amikor nem gyalogolni hanem autózni szerettél volna :)
Jelzem ez itt egy poszt és én arra reagálok, pont úgy mint Te.

x 2011.02.24. 09:08:42

Az EU-ban pl.austria,olaszo. 125-ig B van és 2 személy. aki meg nem érti az egy tök hülyefasz. ez nem a csalás legalizálása ! az közlekedés változásához igazított szabályozás. 1960-ban 120 az autópályán egy Pobedával, Fiat 500-al ha ment volna ennyit, nem ugyanaz mint ma egy 5-ös BMW-vel 130. tényleg van olyan aki ezt nem érti vagy csak kötözködik?

csokiájsz 2011.02.24. 09:09:21

ja a tanfolyam: egyedüli A-s ként végigültem 30 órát a B sek között, és tanultam a digonál!!!!!!! abroncsot, meg az akkumulátor savszint ellenőrzést!!!!!!!!.

Aztán a rutinpályán 10órát beírt az oktató, amiből effektív 2 órát köröztem a pályán. Ebből az egyedüli hasznos dolog volt, hogy kb megtanultam hogy kell a nagyvassal lassan kanyarodni. Na az teljesen más mint a kismocin, a súly miatt.

Aztán a forgalom. A beírt 20 órából effektíve 5-t ha vezettem. A vezetési órák sokszor arról szóltak, hogy mentünk tankolni, guminyomást ellenőrizni, majd 30-cal meg 50-nel a városban cirkáltunk. Ahogy egy koráábi kommentben olvastam SOHA nem mentem 60 felé.

A vizsga. egy kb. 5 kilóméteres kört mentünk a városban, semmi extra, csak mentünk előre.

Amit jónak tartottam a tanfolyamból az az, hogy átismételtem a kreszt, a rutinból vezetést megint felváltotta a kreszre figyelés.

A 100 ropi viszont rettenetesen sok pénz ezért, pedig nekem nem is kellet eü vizsga meg orvosi alkalmassági.

Kis ember 2011.02.24. 09:10:03

Jól értelmezem, hogy azért, mert az autóvezetők hülyék, nem tartják be az oldaltávot előzéskor és száguldoznak, mint az őrültek, ti azt akarjátok, hogy még nagyobb teljesítményű robogók/motorok közlekedhessenek?
A KRESZ biztonságosra van megírva. Csak be kellene tartani/tartatni az ott leírtakat, máris nem lenne halálfélelmed.
ERRE indítsatok inkább kampányt!

mp1526 2011.02.24. 09:10:37

a bringás futárok is készülnek egy videóval, h milyen veszélyes az életük a forgalomban és had járjanak autóval jogsi nélkül...

gatyimatyi 2011.02.24. 09:11:52

@toncsi64: A visszaolvasolt azt is írtam, hogy egy gyakolati, vezetéstechnikai tréning szerintem is jót tenne!
@mp1526: Azért olyan bődületes különbségek nem lehetnek, hiszen a KRESZ mindenkinek egyforma! Max a vezetéstechnikai rész különbözhet! Persze, ha leírsz pár kresz szabályt, ami teherautóval más, mint személyautóval, azt megköszönöm, kíváncsi vagyok! Nem vagyok elvakult fan, okosan, észérvekkel akár még meggyőzhető is vagyok!
@Bozdurgán: Igen, egy gyakorlati oktatásra, ahol TÉNYLEGESEN tanítanak hasznos dolgokat szívesen elmegyek. Én a ringen voltam autóval vezetéstechnikai tréningen, és nagyon hasznos volt! Ha nem lenne olyan drága évente 1szer biztos elmennék, ismételni. :D És amúgy is élvezetes móka volt... miközben tényleg sokat tanultam!

Inlakesh 2011.02.24. 09:11:56

@Csumpi Hálidéj:

Ha a motoros oktatás színvonala nem elég jó, akkor lehet aláírást gyűjteni. (Jó lett volna, ha elolvasod a teljes hozzászólásomat.) Amúgy megjegyzem - amennyiben jól tudom - a motoros oktatások alkalmával legalább motorra ül a tanuló, szemben az autós oktatással. Aki nem tud úszni, annak nincs keresni valója az úszómedencében, függetlenül attól, hogy az úszómester beengedi vagy sem.

Dexi78 2011.02.24. 09:12:01

Eleve ki volt az az eszement barom aki kitalálta hogy B-s jogsival lehessen robogót (50 cm3 alatt) vezetni?? Jogsi megszerzéskor (legalábbis engem) autót vezetni tanítottak meg, motort képen sem mutattak. Autót vezetni és motorozni (pláne ilyen kis lassú valamivel) nem ugyanaz a műfaj. Én itt látom a fő problémát, legyen autós és motoros jogsi, nem kell keverni a kettőt. Erről miért nem hallok semmit? Miért alap hogy lehet B-sel 50 cm3-ig motorozni?

mement 2011.02.24. 09:12:14

@csokiájsz: erre lehetne az is a reakcio, hogy a hatosag kemenyen belelep a vizsgaztatok arcaba.

Amugy is jo lenne ha nem kaphatna minden hulye jogsit, ha eleget fizetett mar.

V u, de ja vu 2011.02.24. 09:12:37

Jóemberek! Azt kellene megérteni, hogy a jelen szabályok szerint ha leteszed a B jogsit, mindenféle előélet nélkül vezethetsz 50 ccm-ig smkp-t... amit persze sokan megtesznek, köztük olyanok is mint jóanyám, aki Komáron meg apám Danuviáján nevelkedett, de ötven felé sem volt gyáva kipróbálni sem a 350-es CZ-t, sem a 650-es Suzukit, ÉN voltam az, aki rettegett:-(

Szóval az ilyen "bátor" B-s jogsival rendelkezőknek tkp mindegy hogy mit adsz a kezébe, de szerintem ugyanez a helyzet bármilyen motoros jogsit megszerző fiatalra is: aki az első néhány évet túléli, annak később szinte bármit a kezébe lehet adni, ám az életveszély szempontjából sok különbséget nem látok 50 és 125 ccm között a motor oldaláról, aki 125-ön meghal, az meg tud 50-en is!

A kérdés az, hogy EU-s jogharmonizációval lehetővé tegyük-e azt, hogy olyan 125 ccm-es smkp-k lehessenek vezethetőek ugyanolyan képzési rendszer mellett, amelyek biztonsági oldalról alkalmasak a dinamikus városi közlekedésben való részvételre, azaz plusz forgalmi akadályt nem képeznek, de annyira még nincs elszállva a teljesítményük, hogy indokolt legyen külön vizsga letétele mkp-ra. A lényeg a 125 ccm-hez tartozó MAX(!) 15 lóerőn van: nem tartozik ide sem a 30 lovas GP-replika, sem a szabályokat kissé kijátszó 50-es Gilera Turbo sem, amelyek valóban inkább kaszkadőr-kategória, mint közlekedési eszköz.

Több éves motoros tapasztalattal maximálisan egyetértek Csikós úrral a kezdeményezésben, nem fogadom el indokként a 125 nagyobb teljesítményben rejlő kockázatát, mert aki tudja hogy milyen dinamika tartozik egy ilyen városi 'nagyrobogóhoz', az tisztában van azzal is, hogy az erőtartalék nélküli 50-esben nagyobb a kockázat, ha nem tud a forgalom ritmusában haladni...

Én ezres gépen fejeztem be a motoros karrieremet, való igaz, hogy nagy géppel ugyanúgy nem lehet szabályosan közlekedni sem városban, de szvsz még sima külterületen sem, mert egy 100+ ló fölötti gép városban is kívánja a 80-100-at, mindamellett alig eszik kevesebbet mint egy autó és kb. ugyanannyi fenntartani...

Anno a nagymotorok sebességhatárai különböztek a magasabb kategóriájú járművek határaitól és akkor képesek voltak belátni a törvényalkotók, hogy ez plusz veszélyforrás, ezért a motorok sebességhatárait egálba hozták a személyautókéval... bár a motorok elbírnának többet is, szvsz nagyobb engedékenységre nincs szükség...

Azt viszont fölösleges aggódásnak tartom, hogy városi-elővárosi közlekedésre a fojtott 125-ös túlzás, szerintem meg az a túlzás, hogy aki nem akar tömegközlekedni, az reggel-este ül a dugóban 1 fő/autó arányban, amikor az forgalomképes smkp-val harmadával kevesebb autó lenne...

dezie 2011.02.24. 09:14:04

Én is autózok de motorozok is.an A-s jogsim (25éve) de egyetértek a B125-el.Amúgy sok idióta a Yamaha XT600-at is félre akarja tolnia városi forgalomban pedig az sem nem lassú sem nem kicsi.

t0thl 2011.02.24. 09:14:35

Én autós és robogós vagyok egyszerre és teljesen egyetértek a cikkben írottakkal.

Akik pedig a nem kell több donor -t szajkózzák, gondolkodjanak el azon, hány ön és közveszélyes, abszolút nem beszámítható idióta megy autóval az utakon nap mint nap, olyanok akiket a közelébe sem szabadna engedni a verdának egyáltalán.
Felháborítónak tartom, hogy nem lehet úgy végigmenni a városon autóval sem !, hogy ne kelljen legalább 3-4 potenciálisan balesettel kecsegtető szitut elkerülni, amelyeket mind vak, süket és szemmel láthatóan vezetésre teljesen alkalmatlan sofőrök okoznának.

x 2011.02.24. 09:14:46

Ja és akkor kelljen vizsga 300ccm-re meg 500-re is külön, és 600-re meg 900-ra is enduróra, meg speed-re is mert az kurvára nem ugyanaz a kategória, de súlyra is meg hogy 2 ütem vagy 4 mert az sem mindegy. Aki 50-el sem tud az 125-el sem mert mint már írtam egy igazi: Tökhülyefasz! nem is férfi aki nem tud elvezetni egy kismotort bmeg ! ennyi im..ens köcs..göt !

AzHofi 2011.02.24. 09:15:04

@toncsi64: végtelen ciklusba keveredtél. Nem fogja letenni a jogsit, hanem beül a nyócnégyzetméteresbe. Előtted fog gázt adni, sűrű ködbe borítva a környezetedet a régi kopott porlasztós dízeljével. Pedig már rég jöhetne is visszafelé a dolgából, ha motoron ülne.

Bozdurgán 2011.02.24. 09:15:35

@Csumpi Hálidéj:

nem az kérdés, hogy 10 órát motoroztál-e mielőtt lépes voltál levizsgázni a forgalomban hanem az, hogy elég-e ez a 10 óra.
A válsz
NEM

A személyeskedés meg a primitív emberek eszköze:)nem alacsonyodék le arra a szintre.

mement 2011.02.24. 09:17:15

@x: ugy latom valakinek komolyan az indetitas tudatahoz nott a motorja;)

t0thl 2011.02.24. 09:18:26

@Dexi78: Azért mert biciklizni sem kell engedély. Ilyen alapon kerékpár és gyalogos vizsga is kötelező lenne. Ha már szabályokat állítunk, akkor legyen teljes a kör !
A B -s jogsival hozzájutsz a kresztudáshoz, a kis motorokat pedig nem nehezebb vezetni mint egy bringát.
Azzal egyetértek, hogy az igazén nagy súlyú és teljesítményű vasak vezetéséhez kelljen egy rutinvizsga, a többit ott sem tartom indokoltnak, ha megvan a B-s jogsi.

Bozdurgán 2011.02.24. 09:20:08

@gatyimatyi:

Arra, hogy kikerüljünk 2-3 bóját valóban fölösleges pénzt adni. Az oktatás anyagét lehet szabályozni,elő kell írni, hogy mit és hogyan kell megtanulni.

mp1526 2011.02.24. 09:21:36

@gatyimatyi: nem akarok példákat írni, el kell menni és megpróbálni. De ha ránézel egy motorra, egy személyautóra meg egy buszra, láthatod rajta a felépítésbeli különbségeket. De tovább megyek, egy B-s jogsival, mivel felépítésében sokkal jobban hasonlít egy teherautó egy személyautóra, mint egy motorra, simán lehetne teherautót vezetni... Minden vizsgán van olyan 20-25 kérdés, ami kategóriaspecifikus. És ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy más a STOP tábla az A-s jogsival, mint a B-vel... :))

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 09:21:53

@efilnikufesin: Tévedni méltóztatol. Az egész kezdeményezés gyakorlati alapon megszerzett tapasztalatokon, nemzetközi, bevett gyakorlaton és nem utolsósorban a józan paraszti logika alapján indult. Te nem nem érted azt, amit érvekként a támogatók leírnak: te nem AKAROD érteni. Mert csak. A Totalcarnál az emberek túlnyomó többségének van motor jogosítványa. Használja is, van autója, motorja, többeknek van robogójuk is a nagymotor mellett. Ezekből kiindulva nem tűnik tudományos-fantasztikus, földtől elrugaszkodott dolognak a kezdeményezés.

deak.atti 2011.02.24. 09:22:37

@Csumpi Hálidéj:

Szia!

Én 125-tel kezdtem motorozni. ETZ 250-en vizsgáztam, nem mehettem a sajátommal, merthogy az A1 kategória (8 kW), és nem felel meg. 2 év és 10 ezer kilométer motorozás után (munkába járás márciustól-novemberig minden száraz napon) érzek magamban annyi rutint, hogy egy nagyobb gépre válthassak (GS 500, Bandit 600, satöbbi). De friss A-s jogsival felültem a GN-re, és néhány nap (max. 2 hét) után otthonosan mozogtam rajta a forgalomban. Ehhez az is kell, hogy B-s jogsimn 1990 óta van. Tehát nem ijesztett meg a motor (kellemes utazója 70 körül van, a vége 90-100, velem csak 90 ...), nem kerültem vele semmilyen megoldhatatlan szituációba. A 2 év alatt egyetlen meleg helyzetem adódott, mikor az istenbarma nézett jobbra, és fordult ki a mellékutcából, én meg balról tempóztam 60 körül a Suzukival. Pont nem vett észre, pedig nem jöttem lassan, és világított a fényszóró is. Szóval, a fentiek tükrében én is aláírtam a papírt, de mindenképpen minimum (!) egy rutinvizsga letétele szükséges lenne a B-s jogsival történő motorozáshoz. Elmegy a jelentkező egy szombati napon egy vizsgaközpontba, 4-5 órát bólyát kerülget motorral (nem gyök2-vel ezt azért ne mondd, van ott tempósabb feladat is), 13 órakor vizsgázik, és viszlát! Ez lenne a minimum.

DA

x 2011.02.24. 09:23:03

Én nem is motorozok utcám már rég,mert lerugdostam a sok barom tükrét és felfüggesztettet kaptam garázdaságért, de azért még kőkemény endurósok vagyunk. Lesz..rom ki mit gondol, de aki nem bír megülni egy 125ccm-et az nem férfi. Ne vedd magadra, de ne akarj csajt se. csak üljetek a gép előtt egész nap. legalább nem tartotok fel . az életben, a business-ben, sem a csajozásban. jobb is így. Nektek is.

Szabványok 2011.02.24. 09:23:26

Egyet nem értek.
Ha annyira, de annyira veszélyes és forgalmat akadályozó a 45km/h sebességre képes segédmotoros kerékpárral közlekedni, akkor a 25km/h-ra képes kerékpárral még veszélyesebb és még forgalom akadályozóbb.

daved 2011.02.24. 09:23:30

Talán objektívebb lett volna a cikk tájékoztatása akkor , hogy ha a "tesztelt" 50-es robogó valóban a mostani kor - elmúlt 5-8 év - gyártmányai közül kerül ki, nem pedig egy ágrólszakadt vacak motorral kísérleteztek.
A helyzet az , hogy a normális 50ccm-es robogók lazán - mindenféle tuning mentesen - képesek 80-90 Km/h-s sebességre is. ~50 Km/s-s sebességig gyorsítás tekintetében nem nagyon van vetélytársa sem az autók sem pedig a 4T-s 125-150-esek körében. Ergó értem én , hogy ez most egy szép kezdeményezés, de azért nem ártana úgy tájékoztatni, hogy 50-essel is lazán lehet (és korántsem öngyílkosság) csak Ti most más mellett korteskedtek.
Aprilia SR, Gilera Runner, Malaguti F15, stb. Ezek mind-mind sportrobogók - lényegesen kedvezőbb (pl. az injektoros változatoknál lazán 2L alatt lehet maradni) mint egy 125-150-es motor, úgyanakkora 13"-os felnikkel, az előbbiekkel azonos tárcsás fékekekkel.
Szívesen megcsinálhatjátok velem is a tesztet (alap 50-es robogómmal) nem hiszem, hogy olyat látnátok, hogy a busz tol le, vagy az Árpád hídon okoznék dugót..

Végszóként annyit, hogy a 125-össel is ugyanúgy meg lehet halni, mint az 50-essel. A legtöbb esetben az a probléma, hogy az 50-es jogsi benne van a B-ben. Csinálnának csak kötelezően 2-4órás forgalmi vezetést robogón a B kategóriában, mindjár máshogy állnának hozzá az autósok a robogós kérdéshez, hiszen megtudnák ők is, hogy mennyire nehéz becsületesen közlekedni, illetve a robogósok is talán megtanulnák végre, hogy lehet ezt normálisan is csinálni, és nem kell állatkodni.
Ilyen egyszerű ez..

Kis ember 2011.02.24. 09:24:06

@t0thl:
A kerékpár nem GÉPjármű
Egyébként régen kellett.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 09:24:55

@toncsi64: Persze, lehet, hogy a papír nélküli 125 értéke kisebb lesz (bár nem hiszem, hogy minden származási papírját elégették, mikor a rendszámot leszerelték róla). Az ötvenes pedig ugyanúgy működőképes kategória marad, mert ugye ha jól emlékszem, 14 évesen csak és kizárólag 50-est vezethetsz. Meg van egy csomó helyzet, amikor elég egy 50-es az embernek (falun, kertvárosban, belvárosban ügyintézni, zsömléért, doboz festékért rohangászni).
Az ötvenes nem kidobandó ócskaság, meg van annak az értelme.

Dexi78 2011.02.24. 09:25:16

@t0thl: már ne is haragudj de a bicikli meg a robogó az nagyon nem egyenrangú dolog. Az egyik 15 kg a másik meg 100 kg. Ennyi erővel akkor ha vezethetek 2,5 tonnás SUV-ot B-sel akkor végül is egy 15 tonnás teherautót is hiszen majdnem ugyanaz. Nem hiszem hogy aki tud bringázni az tud kismotort is vezetni/kezelni.

Fair_ 2011.02.24. 09:25:42

TÖKÉLETESEN IGAZA VAN WINKLERNEK.

1./ NAP MINT NAP LÁTOM, KERÜLGETEM a jobb esetben 45-48 között haladó robogósokat. Egyszerűen életveszélyes mutatvány legális 50-essel kimenni az utcára. Ráadásul legalisan 45 km/h a végsebessége.

2./ Az meg eszembe se jutna hogy 50-essel kimenjek a jóval gyorasbb forgalomba hogy percenként tíz-húsz autó toljon le.

3./ MA legális B-vel az 50-es. AMI ÉLETVESZÉLYES.

MONDOM LEGÁLIS. LEGÁLIS.

BÁRKI AKINEK B-je van VEZETHET 50-est . EDDIG MEGVAN?

KERDESEM:

AKKOR MIERT NNE LEHETNE 125-öst vezetnie AMIVEL LEGALÁBB NEM VESZÉLYEZTETI MAGÁT, és nem idegesiti fel minden pillanatban az autosokat?

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 09:26:12

Részemről támogatom a kezdeményezést, met minden túlszabályozott bürokrácia monnyon le. (Amúgy megvan az A korlátlan jogsim, engem nem érint a dolog közvetlenül.)

De éppen ezzel van most így hirtelen gondom. Ha egyszer a B125-höz is tanfolyam, meg vizsga kell majd, akkor mi is lesz a lényegi különbség ahhoz képest, hogy valaki elballag oszt leteszi az A1-es jogsit? Mert az én kis szűk látókörömből kinézve olyan túl sok nincs.

mp1526 2011.02.24. 09:26:14

@Bozdurgán: nem a 10 óra a kérdés, hanem, hogy hogy kezeled aztán a járművet! A vizsga lényege, hogy rábólint az oktató, hogy szerinte alkalmas vagy motorozásra és vizsgára bocsát, aztán pedig rábólint a vizsgabiztos, hogy szerinte is alkalmas vagy motoros közlekedésre és aláírja a papírjaidat... A 10 óra gyakorlás nem ugyan ahhoz az eredményhez vezet egy hölgyvezetőjelöltnél, aki életében nem ült még kerékpáron se, meg egy olyannál, aki már évek óta váltós smkp-t vezet, egy remélem egyértelmű. Meg az is, hogy mekkora a különbség a között, hogy 2 szakember méri fel a tudásomat, vagy én döntök úgy, hogy ez nekem menni fog és megyek ki a forgalomba...

magyar bucó 2011.02.24. 09:26:34

Hóesésben robogózni? Pizzafutár vagy?
Esetleg elmentek otthonról? :)

shamir 2011.02.24. 09:28:33

Nem értem azokat, akik itt ágálnak az ellen, hogy "alanyi jogon" B-s jogsival lehessen 125-öst vezetni, mert biztosan nem képesek rá. De az senkiben nem merül fel, hogy akárki simán vehet egy nagyköbcentis, motorikusan rommá tuningolt hátsókerekes autót, amnek vezetéséhez szintén nagy rutin szükségeltetik. Nem akartok külön kategóriát 1.4-es 80 Le feletti autókra?

alprazolam 2011.02.24. 09:29:36

Igen, valóban az a helyzet, hogy NEM a gyakorlati vizsgán tanul meg valaki vezetni (akár motort, akár autót), hanem a valódi gyakorlatban, az életben. És a felelősségteljes közlekedést is.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 09:30:10

@Csumpi Hálidéj: Na, ez az, amit sokan elfelejtenek, mikor a motorjogsira azt hiszik, az majd segít megtanulni motorozni.

chapy 2011.02.24. 09:30:40

B125 már megint...
Teljesen felesleges cikk: aki akarta már biztos aláírta, aki nem az nem.
És megint csak egymásnak esik a két oldal.
Kiváncsi vagyok mennyi aláírás gyűlt össze eddig, mennyi képviselő támogatja, és ha esetleg nem sikerülne akkor hogyan fogjátok (TC szerkesztőség) ezt értékelni.

x 2011.02.24. 09:30:55

@Szabványok: A bringásokat mindenki rühelli. azzal a gusztustalan cicanadrágjukkal egyetemben. a legtöbb ember a motorosok is legszívesebben elütné őket. amikor a nyergesemmel megyek úgy laposra nyomnám amikor ku.ra nem bírom megelőzni és 10-et kell miatta visszakapcsolni. köcs.g hobbysta barmok. jó dolgukban nem tudják mit csináljanak. ...de az a cicanadrág.. hát apám...

Gébor 2011.02.24. 09:31:18

Sokan rossz nézőpontból közelítik meg a problémát...
Nem arról van szó hogy minden gyakorlat nélkül felül anyuka egy 125-ösre és esik-kel vele a városban, hanem aki nap mint nap 50-essel izzad az autók között már kellő gyakorlatot szerzett, hogy egy dinamikusabb motorral simábban tudjon közlekedni. Ergo sok éves 50-es tapasztalattal a 125 se veszélyesebb, sőt!

kamikáze 2011.02.24. 09:31:59

@Inlakesh: Az automata oktatás kötelező lenne, csak az 15000 plussz lenne az amúgy is borsos díjak mellett.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 09:32:37

@deak.atti: Benne is van a kezdeményezésben: kell egy tanfolyam, anélkül senki nem kap semmit. De az legalább egy tisztességes, pénzen rendesen megvett vezetői tréning lehetne, ahol a valós fogásokat lehet megtanulni, nem pedig azt, hogyan kell karral indexelni, meg megállást jelezni, meg tologatni a motort.

mp1526 2011.02.24. 09:33:26

@Fair_: persze, hogy igaza van a winklernek... meg fog nőni az új robogó eladások száma, ezt mindenhol elmondja! 78e egy A1 jogsi! Szerinte most tömegek ülnek otthon úgy az ágyuk szélén, hogy van legalább 698e+reg.adó(95e)+forgalombahelyezés (kb.25e)=legolcsóbb 125-ös robogó a Honda árlistáján, de van 1,2m-s alapárral is!!+ pár 100e a felszerelés+2 évente mszv.+biztosítás+teljesítményadó, tehát mondjuk 2 éves időtávra van otthon a párnájukban 1,2-1,4m Ft-juk, de az istenért nem jön össze ehhez még 78e egy jogsira! És ezek a tömegek, aztán kénytelenek életük árán is 50-es robogóval járni, mert én kényszerítem rá őket... Azzal, hogy nem lehet B-s jogsival tankot is vezetni... persze, a winklernek meg igaza van... aha

Fair_ 2011.02.24. 09:33:45

JA IGEN..

HA MINDENARON VIZSGÁT AKARTOK, AKKOR KELLENE EGY MAX:

5000 FT ertékű 15 perces gyakorlati "miniviszga", ahol végig kell menni egy bólyákkal kirakott pályán és kész.

Mondjuk bejelentkezel jövő hét hétfőre, befizeted az 5000 ft-ot (ha van B jogsid) és megmutatod hogy tudsz e vezetni vagy sem.

ENNYI - ITT A MEGFEJTÉS!

De nem 100 000 ft értékű külön képzés kell, egy nyomorult B125-re

1./ Évtizedek óta vezetek autót
2./ Jelenleg egy 1100-es Kawám van, amivel szabályosan(megengedett sebességen belül,stb), és remekül elboldogulok városban. Igaz a motorom (nyomaték + LE-t összességében nézve) kb 30 X (harmincszor) erősebb mint egy 125-ös kis robogó.

Dexi78 2011.02.24. 09:34:46

@shamir: de akarunk csak nem pont 80 LE-nél kellene meghúzni a határt. A TC-nak értelmesebb lett volna ilyen kezdeményezéssel előállni elsőre.

mp1526 2011.02.24. 09:37:09

@Fair_: persze, erről szól a közlekedés, hogy végigmegyek 2 bólyán... Nem akarod ezt a vizsgát bevezetni kamionra is? Végigmegyek 2 bólyán, aztán irány a forgalom 40 tonnával...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 09:37:23

@kafferbivalybalamber: Egy napos tanfolyam. Mondjuk beülsz a padba reggel, elmondják, csak két kereke van, dülöngél, kezeddel adod a gázt, azzal is fékezel, fúj a szél, arcodba csapódnak a bogarak, vegyél kesztyűt, szemüveget. Aztán irány a pálya, ahol -mivel biciklizni már tudsz, sőt előtte ötvenesen, magánszorgalomból, vagy ki tudja hogyan gyakoroltál, vagy nem, de akkor tovább tart NEKED a dolog, mint a többieknek, ha csak esel-kelsz a motorral-, szóval bóját kerülsz, fékezel, vészfékezel egyre nagyobb tempóról. Mindezt úgy, hogy segítenek, elmondják, mit, miért kell úgy csinálni, ahogy.

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 09:37:45

@streetsta: És akkor mi is a nagy nóvum a mostani rendszerhez képest? Most is elmehet bárki egy A1 tanfolyamra, vizsgára.

Dexi78 2011.02.24. 09:37:50

@Fair_: Ez nem rossz ötlet, a B jogsinak lehetne egy kiegészítő része X Ft-ért és pár óra motorozással, vagy kéred vagy nem, ha igen mehet a 11 Kw, de enélkül az 50 cm3 sem. Kicsit át kellene fogalmazni a kezdeményezést.

mp1526 2011.02.24. 09:40:37

@streetsta: ezt hívják B125-ös jogosítványnak! ne akarjátok már feltalálni a spanyolviaszt! aki tudja a KRESZ-t (nem mert úgy született, hanem mert megtanulta önszorgalomból) és tudja kezelni a motorkerékpárt (szintén nem úgy született...), az pont egy napnyi nettó időráfordítással tesz le bármely jogosítványt! összesen kb. ennyi a vizsgaidő meg a vezetés, hangsúlyozom, ha megy!!!

Fair_ 2011.02.24. 09:40:42

"@Fair_: persze, hogy igaza van a winklernek... meg fog nőni az új robogó eladások száma, ezt mindenhol elmondja! 78e egy A1 jogsi! Szerinte most tömegek ülnek otthon úgy az ágyuk szélén, hogy van legalább 698e+reg.adó(95e)+forgalombahelyezés (kb.25e)=legolcsóbb 125-ös robogó a Honda árlistáján, de van 1,2m-s alapárral is!!+ pár 100e a felszerelés+2 évente mszv.+biztosítás+teljesítményadó, tehát mondjuk 2 éves időtávra van otthon a párnájukban 1,2-1,4m Ft-juk, de az istenért nem jön össze ehhez még 78e egy jogsira! És ezek a tömegek, aztán kénytelenek életük árán is 50-es robogóval járni, mert én kényszerítem rá őket... Azzal, hogy nem lehet B-s jogsival tankot is vezetni... persze, a winklernek meg igaza van... aha"

NINCS IGAZAD.

A legtöbb magyar (a tök hülyék, és a valóban gazdag (>50 millio Kp) kivételével NEM ÚJ motort /aiutót vesznek.

És nem 700 000 egy 125-ös.

NEM

2000-2002-es tényleg szuper jó állapotú robogok 125-ben (PIAGGIO, YAMAHA)...

90 - 120 E Ft!

Mondjuk 90-ert veszel egy 125 robogót, + 5 ezer a 15 perces gyakorlati vizsga (AMI JELENLEG NINCS)

Az 95 ezer.

+5 ezerert tankolsz bele:

100 000.

ÉS VAN EGY OLYAN KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖD, AMI VÁROSBAN 3 L alatt fogyaszt, ÉS nem tolnak le az útról vele.

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 09:42:04

@streetsta: Bocs, nem láttam még, mikor küldtem az előzőt.
Szóval 1 napos tanfolyam. És ez hol is olvasható azon az íven? Mert ha anélkül lesz parlamenti tárgyalás róla, hogy ez benne lenne, kötelezően, akkor vígan kihagyják, és ugyanaz a "vicces" idiótizmus lesz belőle, mint a flóbertek ügyéből.
Nem pusztul a bürokrácia, hanem szaporodik.

efilnikufesin 2011.02.24. 09:42:24

@streetsta: aham... ez az érv meggyőző volt. mert csak...
nekem is van M A B. mégsem támogatom. pont azért, mert van M A B-m és közlekedek 50-es robogóval, 250-es motorral és szgk-val is.

chapy 2011.02.24. 09:43:06

Mikor és miért lett bevezetve a mostani B A1 A rendszer?

Bozdurgán 2011.02.24. 09:44:02

@mp1526: teljesen igazad van, csak ez már nem a 125 cm3 ügye, hanem az egész kressz oktatás, és vizsga ügye. Amit ésszel lehetne sokkal sokkal jobbá tenni, azzal, hogy nem csak droidokat nevelünk hanem tanítunk egy kis vészehelyzet kezelést, forgalomban viselkedést, valódi gyakorlatot.
Ez is túlszabályozott mint minden.

joejoe1974 2011.02.24. 09:45:15

Volt GSX-R 50-esed?Irígy vagyok ám!

toncsi64 2011.02.24. 09:45:41

Csak néhány gyakorlati kérdés.
Miből lehet majd tudni, hogy valaki "letette" a kiegészítő vizsgát 125-re vagy annyira béna, hogy nem sikerült ? Egyáltalán lesz vizsga vagy csak elég lesz végigseggelni egy oktatást ? Ha lesz vizsga, az jogsicsere X Ft-ért ?

alma#66 2011.02.24. 09:46:11

Azért jó lenne észnél lenni, mert még sok ilyen cikk, és valamelyik főokos betiltja az 50-es kategóriát... Nekem van 50-es, és 1350-es is, használom is őket. Kocsi is van. Nem hiszek abban, hogy itt, ahol az a természetes, hogy telefonálás közben bevágnak eléd 10 méter előny miatt, ne emelkedne meg a halottak száma ha a 125/B lehetőség lenne. És fogadjunk, hogy a statisztika nem a telefonálást, bunkóságot hozná ki oknak. Hanem a motorozást. Azon semmilyen tanfolyam (elvégeztem egy párat) nem változtat, hogy te vagy a préda. Nem is látod, amikor meghalsz. Lehet, hogy inkább az autósok tanfolyamán kéne változtatni, meg a közúti ellenőrzések szemléletén ahhoz, hogy motorozható legyen a város?

Fair_ 2011.02.24. 09:49:30

JA igen...

MA aki egy 1000 cm3-es regi szuzukiról, vagy egy 1.6-os TDI-ről átszáll egy

300-500 LE-s autóba

annak is külön "B(szuperauto)" kategóriát csináltatnátok?

Mert jelenleg ez legális.

Anyám simán vezethet tuningolt subaru impereza WRX STI-t.

Értitek már?

Mennyivel "veszélyesebb" egy "kib*szott módon gyenge" 50-es robogó helyett egy simán "gyenge" 125-ös?

Ahol legalább nem a nyakadban liheg az összes kamionos es autos mondjuk a hungárián???

Parajpuding 2011.02.24. 09:52:20

Azért az elgondolkodtató az ellenző hozzászólások alapján, hogy mennyi csököttagyú van. Olyan országokban, ahol nem az irígység, meg a gáncsoskodás a vezérmentalítás és alapérték, ott azért ez a dolog működik.
Mert jönnek az ellenzők, akiknek van motorjogsija, meg akiknek nincs, csak B-s.
És az indokok: hú de veszélyes és sokan fognak pórul járni. Ezt az álféltő és álaggódó f@szságot. Őket gyakorlatilag eddig sem érdekelték azok, akik a saját életüket veszélyeztetik. A másik, aki a saját életét félti, ezért nem támogatja. Na pajtások: aki a sajátját félti, az ne üljön B-s jogsival majd 125-re, ha netán lehet majd. Ugye nem bonyolult? És köszönöm, majd én meg eldöntöm, hogy mit akarok, nem kell értem álaggódni sem.
Olyanok ezek, mint azok a gyökerek, akik fújolnak és ellenzik a buzifelvonulást, mindenféle ostoba indokkal, vagy anélkül, csak mert most ez neki jó. És még oda is megy fújolni meg köpködni a kölkével a nyakában. Ahelyett, hogy értelmes elfoglaltséágot keresne magának. Szánalom...

Inlakesh 2011.02.24. 09:52:26

Az a baj, hogy sokan itt kissé eltérnek a tárgytól... A kérdés a következő: Alkalmas-e arra minden(!) B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező személy, hogy önnmaga és mások testi épségének veszélyeztetése nélkül a szabályok betartásával a megszokott közlekedési környezetben maximum 125 köbcentiméteres motorral közlekedjen?
A választ rátok bízom...

Fair_ 2011.02.24. 09:53:00

"Csak néhány gyakorlati kérdés.
Miből lehet majd tudni, hogy valaki "letette" a kiegészítő vizsgát 125-re vagy annyira béna, hogy nem sikerült ? Egyáltalán lesz vizsga vagy csak elég lesz végigseggelni egy oktatást ? Ha lesz vizsga, az jogsicsere X Ft-ért ?"

SZERINTEM NEM KELLENE OKTATÁS

CSAK egy 15 perces gyakorlati vizsga.

HA mondjuk ezer eve 50-esen mesz és kiröhögöd az egészet, persze hogy átmész.

HA biciklizni sem tudsz akkor persze hogy nem.

Ha meg meg akarsz tanulni, akkor elmész bicikli vagy motoros TANFOLYAMRA.

De ha valaki ezer szazalákig biztos benne hogy tud robogozni ugyan mi a jo feneért ne mehetne 125-el?

labi 2011.02.24. 09:53:16

Az aki azt állítja, hogy az A Ak A1 M oktatáson tanult meg motorozni, az 99%-ban hazudik. :)

Amit az a kis bólyakerülgetés hozzátesz az nulla, tudja ezt jól mindenki akinek már megvan. Gépet kezelni már előtte tudtuk, forgalmi tapasztalatot meg utána szereztünk. Közben ki lehetett fizetni egy adag pénzt, így aki a teljes tanfolyam mellett kardoskodik azt nem is értem.

Bőven elég lenne csak a vizsga pénzlehúzós oktatás nélkül, ahol az ember bemutatja azt a tudását amit a motorosvizsgán is elvárnak. Így kiszűrik azokat akik annyira suták, hogy oldalkocsi nélkül eldőlnek.

Dezső bácsi 2011.02.24. 09:54:41

Teljesen jó cikk. Az 50-sek valóban inkább akadályok és veszélyeztetik a közlekedést.
A temérdek autó, amelyek a városban vannak már katasztrofálisan lassúvá teszik a a haladást. Nyilván nem a B 125 fogja ezt megoldani, dehogy javíthat rajta az biztos. Aki ezt nem látja be, annak nem sok köze van a közlekedéshez. Motort a népnek.
Vizslát!

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2011.02.24. 09:54:43

"csak a Dagálynál előz meg üveghangon egy fekete Octavia, beránt elém, és lesatuzza a féket, mert neki teli a kanyarodó sáv."
Ilyenkor kell elhaladtadban finoman leverni könyökprotektorral a tükrét.

toncsi64 2011.02.24. 09:55:15

Továbbiak.
Ha nem lesz vizsga csak oktatás, miből derül ki, hogy az emberfia/lánya részt vett rajta ? Ha lesz egyáltalán valamiféle oktatás, ki adja hozzá a technikát, üzemanyagot, helyszínt, "szakértelmet" (5.000-ért) ?

Fair_ 2011.02.24. 09:55:22

"Az a baj, hogy sokan itt kissé eltérnek a tárgytól... A kérdés a következő: Alkalmas-e arra minden(!) B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező személy, hogy önnmaga és mások testi épségének veszélyeztetése nélkül a szabályok betartásával a megszokott közlekedési környezetben maximum 125 köbcentiméteres motorral közlekedjen?
A választ rátok bízom..."

AMENYNIBEN FIGYELEBE VESSZUK hogy a jelenlegi szabályozas szerint MINDEN "B" sofőr alkalmas... 50-esre. (MERT MA IS VEZETHET)

Akkor éppen annyira alkalmas 125-re, mert az detto ugyanaz, csak ott nincs halálfélelmed s nem BLOKKOLOD A SÁVOKAT.

Kb ennyi.

Fair_ 2011.02.24. 09:56:26

"Továbbiak.
Ha nem lesz vizsga csak oktatás, miből derül ki, hogy az emberfia/lánya részt vett rajta ? Ha lesz egyáltalán valamiféle oktatás, ki adja hozzá a technikát, üzemanyagot, helyszínt, "szakértelmet" (5.000-ért) ?"

Mondjuk ez legyen a gondja (jogalkotás, szervezés) a kormánynak, néha csinálhatnak is valamit.

mp1526 2011.02.24. 09:57:09

@Fair_: 90e-ért használható A1-es motort nem kapsz!!! És ha kapnál is, azt kell tudomásul venni, hogy egy rendszámos motornak, sokkal másabb költségei vannak, mint egy smkp-nak, tehát nem a csóró jánosok ideális közlekedési eszköze! És sajnos sokaknak ennyi a motorozás, még egy bukósisakkal se számolsz... csak motor, meg tankolás. Se eredetvizsga, se tankolás, se felszerelés, se mszv, se teljesítményadó, se kötelező... gratula, jól gondolkozol!!

danny22 2011.02.24. 09:57:25

látszik, hogy a negatív hozzászólásokat azok írják, akik vagy sosem ültek motoron, vagy fogalmuk nincs a közlekedésről.
Én 17000km-t mentem tavaly nagyrészt városban 900ccm-vel, és teljesen nyilvánvaló, hogy az 50ccm-es mopedek felett eljárt az idő, láthatóan veszélyes velük ebben a nagy forgalomban és ilyen útminőség mellett közlekedni. Aki ellenzi a B125-öt
azt ráültetném, hogy járjon ő vele dolgozni, egy hét alatt megváltozna a véleménye.

Himoto 2011.02.24. 09:57:45

Fair:
A "kibaszott gyenge" 2t 50es robogómmal úgy gyorsulom le és úgy hagyom ott végsebességben a 4t (max15LE) "gyenge" motorokat ahogy csak akarom.
Akkor most melyik a biztonságosabb???

zöldi 2011.02.24. 09:59:21

Istenem, mennyire korlátoltak itt néhányan. Végre egy értelmes kezdeményezés, erre itt kötözködnek...Ültetek már 15 lovas négyüteműn? Alig megy. Az autók többségénél nyilván jobban, de a 2.53 lóerős 50-es Hondámmal simán odacsapom őket 40-ig. CSak ezek utána ugyanúgy mennek 90-100-ig. Minden nap a robogóval járok Pesten. De ha messzebb kell mennem, és nincs dugó, menekülök a nagyforgalmú körütaktól mert nem biztonságos.

uzsonna 2011.02.24. 10:00:37

az arpad hidon boritekolhato volt a dolog. en 1 evig jartam egy hasonlo kicsi 50-es 4t hondaval. erdekes talan ha egyszer volt konfliktusom. termeszetesen elengedtem az autokat ahol a helyzet es a lehetoseg megvolt ra, speciel az arpad hidon minidg az eszaki oldalon a bicikli uton mentem igy ott sem volt gondom. amugy rendszeresen jartam a rakpartokon is es ott sem volt gond.

mp1526 2011.02.24. 10:01:02

@danny22: de senki nem ültet senkit semmire!!! azt felejtitek el, hogy ez nem kategória, hogy robogó. Az kategória, hogy segédmotoros kerékpár! Tehát itt mindenkinek ugorjon be fejben egy babetta, vagy komár. Na, ezt lehet vezetni B-vel, aminek a lényege az volt, ahogy a neve is mutatja, hogy gyakorlatilag egy kerékpár, amit hajt egy kis segédmotor, hogy ne kelljen tekerni... Pont annyira alkalmas a közlekedésre, mint egy kerékpár csak kicsit kényelmesebb. Pont!

toncsi64 2011.02.24. 10:02:15

@danny22:

"Aki ellenzi a B125-öt
azt ráültetném, hogy járjon ő vele dolgozni, egy hét alatt megváltozna a véleménye."
Igazad van, de a véleményem nem változott. Letettem a motorjogsit :)

Rekspa 2011.02.24. 10:03:19

@Fair_: Lehet nem lenne hülyeség a B-t is cizellálni.
Annak idején (1997) láttam már BMW 850-est érettségi ajándékként! Gondolhatod, hogy a kis nyikhaj milyen tapasztalattal és megfontoltsággal vezette.

efilnikufesin 2011.02.24. 10:03:44

@danny22: azzal járok, és se halálfélelem, se semmi... de megtehetném, h nagyobbra ülök, mert van, jogsi is rá, de mi a francnak???? a scarabeo-m nagykerekű, könnyű, viszonylag rövid. teljesen ideálisan lehet vele közlekedni. egyébként meg, a városban az általámnos a dugó, ahol az autók azok, akik gyökkettővel araszolnak, és tartják föl a forgalmat. ezért nem közlekedek autóval a városban, bár az is van és jogsi is rá...

Fair_ 2011.02.24. 10:04:47

HIVATALOSAN a segédmotorkerékpar max 45 km/h sebességgel mehet.

PONT.

Probalj meg 45 km/h sebesseggel bemenni a belvárosba, majd két kört menni a hungarián, akár csak autóval is!

KB 80 autós fog ráddudálni!!!!!!!!!

Szerinted robogóval ez milyen?

Az 50-es robogók tökéletesen ALKALMATLANOK a városi (főleg budapesti) közlekedésre. K*rva veszélyesek.

Napi szinten probalom ezeket kerulgetni, uyg, hoyg előttem már 10 auto kerulgette és utanam is 15 fogja egy rovid utszakaszon belül.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2011.02.24. 10:04:58

@streetsta:

Olvasom a kommenteket és az embernek égnek áll a haja (gondolom, a tiéd is).

Nagyon sokan olyan szinten vannak eltévedve, hogy kezdem azt érezni, nem ugyanabban a környezetben élünk, nem ugyanazokat a járműveket vezetjük.

Hány embernek van "B"-s jogsija, aki biciklizni sem tud? Ők papíron minden további nélkül vezethetnek 50-es motort (a gyakorlatban nem fognak) őket miért nem akarják gyakorlati motoros vizsgára szorítani?

Normál esetben az ember végigjárja a közlekedési eszközök lépcsőit:
háromkerekű bicikli, roller, kisbicaj pótkerékkel, nagyobb biciklik, segédmotor, autó, nagymotor.

Akkor minden ilyen életszakasz után lehetne vizsgát tenni.

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 10:05:52

Újabb tanfolyam, újabb vizsga.
Hát egy luphoszt, tisztelettel. Megyek és kihúzom az aláírásomat az ívről, ezt, így: nem támogatom.
Ami az íven van, ott is csak mellesleg ("megfelelő közlekedési jártasság esetén") az rohadtul nem tanfolyamot, vizsgát jelent. Merthogy eredetileg erről szó se volt, a szájbarágóban sincs benne.
Talán nem kellett volna önkasztrálást végrehajtani, csak azért, mert sok a hülye kommentelő.

efilnikufesin 2011.02.24. 10:06:00

@toncsi64:
azzal járok, és se halálfélelem, se semmi... de megtehetném, h nagyobbra ülök, mert van, jogsi is rá, de mi a francnak???? a scarabeo-m nagykerekű, könnyű, viszonylag rövid. teljesen ideálisan lehet vele közlekedni. egyébként meg, a városban az általámnos a dugó, ahol az autók azok, akik gyökkettővel araszolnak, és tartják föl a forgalmat. ezért nem közlekedek autóval a városban, bár az is van és jogsi is rá...

Fair_ 2011.02.24. 10:06:16

"@danny22: azzal járok, és se halálfélelem, se semmi... de megtehetném, h nagyobbra ülök, mert van, jogsi is rá, de mi a francnak???? a scarabeo-m nagykerekű, könnyű, viszonylag rövid. teljesen ideálisan lehet vele közlekedni. egyébként meg, a városban az általámnos a dugó, ahol az autók azok, akik gyökkettővel araszolnak, és tartják föl a forgalmat. ezért nem közlekedek autóval a városban, bár az is van és jogsi is rá..."

Azert ne felejtsuk el hogy a TE MOTOROD valőszinűleg nem felel meg a törvényi felteteleknek mert 45-nel gyorsabban megy.

Ergo hivatalosan nem 50 segedmotorkerekpar!

mp1526 2011.02.24. 10:06:52

@Fair_: már eltörölték a 45 km/h-s korlátozást, kéne követni kicsit a KRESZ-t...
és fent már leírtam, hogy ez egy kényelmes kerékpár, ahogy a neve is mutatja! Próbálj meg kerékpárral 45-tel menni, aztán beintegrálódni a forgalomba... pont.

Inlakesh 2011.02.24. 10:07:02

@Fair_: amennyiben figyelembe vesszük.... Nem, nem vesszük figyelembe.:D Valódi választ kell adni a kérdésre. Ez csak terelés. Nem hiszem, hogy abból kéne kiindulni, hogy a mostani szabályozás jó. Ha így lenne, akkor nem lenne most aláírás gyűjtés sem, jól mondom?

Fair_ 2011.02.24. 10:07:22

Amugy meg viszga nelkul is meg kellene adni a B125-öt.

PONT.

Fair_ 2011.02.24. 10:09:26

"@Fair_: amennyiben figyelembe vesszük.... Nem, nem vesszük figyelembe.:D Valódi választ kell adni a kérdésre. Ez csak terelés. Nem hiszem, hogy abból kéne kiindulni, hogy a mostani szabályozás jó. Ha így lenne, akkor nem lenne most aláírás gyűjtés sem, jól mondom?"

HA gondolod esetleg probábol feljelenthetlek :)
Es akkor kiderul hogy figyelembe kell e venni... 8D

Komolyra fordítva a szót TISZTA helyzet kell.

Új szabályozas!

Dolgozzanak már meg a parlamenti képviselők a pénzükért!

efilnikufesin 2011.02.24. 10:09:51

@Fair_: a kresz szerint hivatalosan is az, lásd mp1526 hozzászólását. de méginkább a kreszt. (lehet, h mégse akkora marhaság újból levizsgázni?? :P)

panza 2011.02.24. 10:09:53

Tisztelettel üdvözlöm Csikós Úr!
Én már sokszor kifejtettem a véleményemet a B 125-ről. Legyen meg, érjék el a céljukat, de nagyon vigyázzanak a Totalbike oldalain közölt- erről a témáról szóló- írásaikkal! Úgy érzem, hogy egyre több motoros fordul az ügy, és Önök ellen. Valahogy nem találják meg azt az érvelési stílust, amivel jobban maguk mellé állíthatnák az embereket. Az Ön cikkeit mindig megkülönböztetett figyelemmel és várakozással olvasom. Olyan írásaira, cikkeire gondolok az elmúlt időszakból, amikor élményszerűen számolt be egy alpesi túráról, vagy egy Yamaha vásárlásáról.Vagy a karácsonyi meglepetésről. A mostani írás helyett, ha a cikkben megmutatott eddig használt 50 ccm-es motorjairól írt volna néhány érdekes emléket, történetet a megszokott kitűnő humorával, biztos sikerült volna még több támogatót szerezni az ügynek is. Ha nem haragszik meg érte, én most újraolvasom a régi-szeretett-írásait, hogy kicsit felejtsem ezt a mostani /budapesti / történetet.
Tisztelettel üdvözlöm, várom további cikkeit, írásait.

Himoto 2011.02.24. 10:09:54

Fair:
HIVATALOSAN te is csak 50el mehetsz városban! A gyorsforgalmi utak meg elég szélesek hogy kikerülj egy lassan haladót.
És a segédmotorok végsebességéről szóló előírásokat már megváltoztatták. Nem kötelező a 45ös végsebesség. Tudhat többet is csak 50es legyen és max 4kw.
Az más kérdés hogy a kresz továbbra is 45öt engedélyez. És ki tartja ezeket be?

Ibn Battuta 2011.02.24. 10:11:07

Én részemről egyetértek a kezdeményezéssel, bár megértem az ellenérveket is. Nagy teljesítményű autó és motor van/volt a tulajdonomban mindig, gyorshajtáson kb. 2x kaptak, balesetem nem volt, vezettem kb. 4-500.000 km-t 14 év alatt, Budapesten élek.

1. Butaság, hogy az 50-esek mehetnek a kukába, a kisvárosokban/falun/tanyavilágban élőknek tökéletes választás lesz ezután is. OLCSÓ, a 125-höz képest ÉS nincs szükségük erősebbre az ott ilyen típust használóknak (nagy részben a koruk miatt sem), ergo csak azért mert LEHET, nem fog egyből rohanni lecserélni a motorját. 1000%.

2. Egy átképzéssel, simán meg lehetne tanítani az embereket motorozni (annyira legalábbis fix, mint ahogy a vizsgán megtanulnának), de pl. egy KRESZT újra lerakatni, meg eltartani néhány nyugdíjas hiénát, aki abból él hogy csinálj jogosítványt A-ra, de az ő lelkiismeretétől simán megdögölhet aki nála vizsgázott, mert MINDENKI átmegy aki fizet, szerintem az is nonszensz, mégis ez megy. És lehet hogy vannak lelkiismeretesek, akik nem fizetnek (először, másodszor, aztán úgyis) és kb. 10% aki átmegy anélkül hogy fizetne, mert olyan oktatóhoz kerül aki nem fogad el pénzt, stb..., de ez kb. 10%. FIX! Az utána ha nem tök hülye, elmegy egy parkolóba tolatgatni, parkolni tanulni, én az első nagy motoromnál (122 LE) nem tartottam cikinek külön tanfolyamokat elvégezni itt-ott, mert nem akartam meghalni.

3. Aki meg akar halni, az haljon meg. Vannak értelmes, meg ostoba emberek, de az is tény hogy a környezetünk kímélése szempontjából sem lenne mindegy, hogy mondjuk emberek autóból átüljenek robogókra/biciklikre és ezáltal kisebbek legyenek a dugók. Netán az utak sem romlanának olyan mértékben, bár az egy külön történet, de mindenki látja. ÉS nem lopnának el tőlünk annyi jövedéki adót, meg útadót, mert kevesebbet költenénk tankolásra, stb...

4. Miért hiszi mindenki azt, hogy amit LEHET azt KELL. Annyi piát vehetünk amennyit akarunk, mégsem alkoholista mindenki a világon.

Ez egy lehetőség emberek, nem követelmény hogy bármit is kell utána, de felelősségtudatot nem lehet adni senkinek sem. De ha valaki hülye, a fentebb említett okok miatt, akkor is meg fog halni, de ez olyan Madzsaros hogy ÉN nem akarom, akkor NEKTEK se lehessen!!!
Én nekem tényleg mindegy, de ha jobb lehet a levegő, csökkenő menetidők lehetnek, talán jobbak lehetnének az utak, könnyebben találnék parkolóhelyet ha autóval vagyok, mert több a motor, ami kevesebb helyet foglal ÉS az imádott államnak a zsebébe kevesebb jövedéki adót raknánk, hogy kevesebbet lophasson a mindenkori, simán aláírom a kezdeményezést, csak tényleg kössék egy tanfolyamhoz, ami nem drága! (ingyen se legyen, hogy ne ajándéknak éljék meg az emberek)

És ezek után aki hülye, az úgyis meghal. De így is...

Enrico Palazzo 2011.02.24. 10:13:00

ELLENZŐKNEK:

Javítsatok ki, ha tévedek(rég volt már a KRESZ oktatás), de 17 évesen és 1 naposan, B jogsival már 1500 lóerőre tuningolt Lamborghinivel irthattam volna ki TÖMEGEKET a buszmegállóban, ha úgy tartja kedvem.

Egy nyomorult robogótól kit féltetek a gazdáján kívül? Kit fog megölni, megkárosítani az a plusz 75 köbcenti, amivel fel lehet venni a városi forgalom ütemét?

Egy korlátozást tartanék elfogadhatónak, mégpedig B jogsi gyakorlatot X évre. A korral a többségnél józanabb ész is jár, a gyakorlat pedig többet ér mint akármilyen kamu papír az "oktatásról" százezeré'.

mp1526 2011.02.24. 10:13:51

szóval a winkler logikája ott sántít, hogy szépen elmondja, hogy a mai felgyorsult forgalomba ezek az 50-es robogók mennyire nem alkalmasak, mert nem lehet felvenni a forgalom ritmusát, mert az bezony felgyorsult! De kérem szépen, felgyorsultak az smkp-k is!! Pont annyira lehet egy mostani modern 50-es robogóval tartani a golfokat a forgalomban, mint annó egy babettával vagy komárral a trabikat meg warbikat!!! Van egy (sztem nagyon rossz és helytelen kiskapu) a KRESZ-ben, ez pedig az smkp. Ti. úgy kaphat mindenki smkp. jogsit, hogy életében még bringán se ült. És most mindenki azt hiszi, hogy ezen a kis résen be lehet nyomulni, és ha már egyszer ez a baromság van, akkor legyen sokkal nagyobb, rendes A1-es motort is lehessen vezetni! Hát nagy ló*aszt! Inkább töröljék el az smkp-t is a B-ből. Vagy smkp-val is lehessen B-t vezetni. Pont annyit oktatnak mindegyik tanfolyamon a másik kategóriáról... vicc!

V u, de ja vu 2011.02.24. 10:15:33

Elmondanám, hogy akkor vizsgáztam nagymotorra, amikor még csak egyetlen A kategória létezett, de volt rutin és forgalomban vezetés is... akkor már sok éve volt B-s jogsim...

Rutinvizsga ide vagy oda, fél-egy éve motoroztam, amikor azt mondtam, hogy na mostmár tudok, és akkor estem zsinórban három olyat, amiből egynél azt sem tudom, hogy mit rontottam el...

Úgyhogy lehet orrolni a B-jogsis robogósokra is, de nem attól lesz forgalomképes valaki, mert végig csinálta az A1-stb kategóriákat, hanem hogy a gyakorlatban milyen rutint szerez!

650-es túragépről szálltam át ezres sport-túrára és ha a többséggel értenék igazat, újra vizsgát kellett volna tennem, mert az első próbaúton akkorát gyorsult az ezres a 650-hez képest, hogy csőlátásom lett...

De nem új vizsga kell, hanem megfontoltság és figyelem! Akinél ez hiányzik, az meg fog halni az 50 ccm-en is...

Sajna a motorozás önmagában is veszélyes tevékenység, száz év rutinnal is érheti meglepetés az embert és amíg létezik mkp, addig lesznek donorok is, ccm-től függetlenül:-(((

Csak ez miatt nem látok sok veszélyt egy leheletnyivel dinamikusabb segédmotorban!

zöldi 2011.02.24. 10:17:17

@Ibn Battuta: Ez 10 pontos. Ezt kéne kitenni a TC főoldalra!

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 10:17:31

@Enrico Palazzo: "Egy korlátozást tartanék elfogadhatónak, mégpedig B jogsi gyakorlatot X évre."

Egyetértek. És eredetileg erről is szólt a történet.
Most meg tanfolyamot, vizsgát emlegetnek a B125-höz. Monnyanak le.

mp1526 2011.02.24. 10:17:44

@Enrico Palazzo: hagyjátok már ezt az 1500 LE-re tuningolt fa*zságot!!! Melyik a gyakoribb szerinted ma a közutakon? A 125-ös robogó (hivatalosan vagy nem, jogsival vagy anélkül), vagy az 1500 Le-sre tuningolt Lambo??? Vagy másik kedvenc példám az 1001 LE-s bugatti veyron... egy sincs az országban, ökrök...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 10:17:53

@mp1526: Te most komolyan beszélsz? Ez a kategória még nem létezik, ezért zajlik az aláírásgyűjtés, hogy legyen B125!!
Komolyan mondom, kezdek üveges tekintettel magam elé bambulni. Ha ez nem világos sokaknak, akkor mit rontottak el a srácok a kommunikációban?

efilnikufesin 2011.02.24. 10:19:09

@mp1526: ez annyira igaz, h a hétvégén előástam a szüleim garázsa mélyéről a még 14évesen kapott suzuki eko-mat, és tettem vele egy rövid kört a kertek alatt. az max. 35-öt tud hátszéllel, se index rajta, semmi extra. na, azzal valóban életveszély a nagyvárosi közlekedés. a mostani 50eseket nem lehet azzal és társaival egy lapon említeni, de gyorsulás, se menetbiztonság, se végsebesség tekintetében. a kresz szerint smkp pedig azokra lett kitalálva...

Inlakesh 2011.02.24. 10:19:18

@Fair_: "Dolgozzanak már meg a parlamenti képviselők a pénzükért!"
Igen, ezzel csak egyetérteni tudok.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 10:19:49

@mp1526: Ne haragudj, de te nettó kurvára nem értesz semmit. A B-vel vezethető smkp max. sebessége nem lehet se hatvan, se hetven!! Törvényileg nem veheted fel a forgalom ritmusát.

mp1526 2011.02.24. 10:22:10

@streetsta: ba*meg, B125 nincs, van A1!! ugyan az! leteszed a jogsit és mész 125-ös motorkerékpárral! nem kis robogóval, ahogy a winkler állandóan mondogatja...

Enrico Palazzo 2011.02.24. 10:23:04

@mp1526: És melyik a potenciálisan veszélyesebb? Száz 23+ év feletti, ~5 év gyakorlattal vezető ember 125 köbcentis robogón, akik nem akarnak meghalni, vagy egy 17 éves idióta aki beszánt a (legyen most csak 200 lóerős) BMW-vel a buszmegállóba és péppé zúzza a teljes családod, akik ott állnak békésen vigyorogva. Na? Ezt hogy szabályozod törvénnyel, hogy ne történjen meg? SEHOGY!

Ezért felesleges 100 ezret lehúzni az állampolgárról, hogy letegyen egy semmit nem érő képzést a 75 plusz köbcentiért!

mp1526 2011.02.24. 10:24:53

@streetsta: ahogy egy kerékpárral se, pedig ez ugyan az, csak kicsit kényelmesebb. Ezért hívják, segédmotoros kerékpárnak... lsd, babetta és társai... Ezt ilyen nehéz tényleg felfogni??? Ez egy kényelmes kerékpár!!! nem kell vele semmilyen ritmust felvenni, lusta bringázóknak van kitalálva, ennek a vezetésére jogosít fel a B-s jogsid. Nem elég, elkap a ritmus, mész A-ra és ritmizálhatsz! mi nem tiszta???

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 10:25:14

@kafferbivalybalamber: Ott az íven, felül: megfelelő közlekedési jártasság esetén. Persze, ez így még nem pontosan körülírt, de ugye még csak egy kezdeményezésről beszélünk, a pontos szabályzást az illetékeseknek kell megalkotniuk. Egyeztessenek motoros, autós szervezetekkel, és azután hozzák meg a szükséges döntéseket. Egy egynapos tanfolyás meg vizsga, ha azt tisztességgel végigcsinálja az oktató, meg a vizsgázó is, bőven több, mint a ma 50-eseket hajtók alaptudása.

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 10:25:37

@streetsta: Mit rontottak el a srácok a kommunikációban?
Hát hacsak nem azt, hogy kurvára nem új kategóriáról volt szó eredetileg.
Olvasd már el az aláírásgyűjtő íven a szöveget.

BituGabor 2011.02.24. 10:26:09

Nekem is van 50-es történetem: Próbáljátok ki milyen a Hamzsabégi útról rámenni a Budaörsi-re, ahol bekerülsz a négy sáv közül a harmadikba, melletted, körülötted mindenki 90-el a hetvenes táblánál, hisz ugyis mindjárt itt a százas tábla, és igz kell kijutnod a külső buszsávba, ahol mondhatjuk hogy biztonságban vagy. Az én modszerem, hogy ráijesztek egy kicsit a 2. sávban haladó autósra, ezáltal ő lelassit, és ha szerencsém van ki is jutottam a buszsávba. Ha nincs szerencsém, várnom kell, megismételni a műveletet, addig pedig kétoldalról kapok 90-el haladó autókat.

efilnikufesin 2011.02.24. 10:26:11

@streetsta: na, ez az igényleges igazi, keverni a jogi és a tényleges helyzetet. jogilag a városban (lakott területen) a megengedett sebesség az 50 km/h. kivételesen pár helyen 70 v 80. az smkp-val a megengedett 45. a kettő között nincs olyan áthidalhatatlan szakadék, h ne vehetnéd fel a forgalom ritmusát, főleg, h piros lámpánál egy 50-es simán elhúz au azutók előtt, és rövid idő alatt felgyorsul 45-re. az uatók sem mehetnek többel 50-nél a kresz szerint, íg ylehet neked akármilyen autód, 300-as végsebességgel, azzal sem mehetsz jogilag többel, mint a megengedett sebesség. az, h ténylegesen többel megy, és leszorít, megoldható azzal a tényleges helyzettel, h az smkp is tud menni 60-70-80-al. jogilag nem, de ténylegesen igen. szóval gondold át, h mivel érvelsz, szerintem...

mp1526 2011.02.24. 10:26:14

@Enrico Palazzo: ja, most 100 emberért kampányolnak??? ez akkor igazi tömegigény, érdemes foglalkozni 100 ember kényelmével, igazad van... sztem a parlament szakértők százaival évekig vitatkozzon róla! okosok...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 10:27:30

@mp1526: Ne haragudj, de te veled vitatkozzon az, akinek hét anyja van. Aki ilyen marhaságot leír: "nem kell vele semmilyen ritmust felvenni", az súlyosabb dolgokra is képes.

BituGabor 2011.02.24. 10:27:55

És ezért csináltam meg a nagymotorjogsit

efilnikufesin 2011.02.24. 10:28:11

@efilnikufesin: a bevezető mondat helyesen: na, ez az igazi érvelés.

toncsi64 2011.02.24. 10:28:50

Az M7-en meghalni
A hétvégén leugrottam a Balcsira. A Petőfi laktanyánál elrajtoltam az immár legálisan „B-vel” vezethető 125-s mocimmal. Mindenki lemaradt, csak a tükörben láttam a kocsikat. Aztán az Osztyapenkonál feltünt a tükörben a teherautó, majd egyre közelebb jött. A budaörsi emelkedőnél már közvetlenül mögöttem volt és amikor elment mellettem ismét előjött az 50-s robogóknál tapasztalt halálfélelmem.
Itt lenne az ideje a BAkorl.-nak…

_csanesz 2011.02.24. 10:29:05

Szerintem:
Vagy létesülnek olyan úthálózatok, ahol a SM-knak megfelelő dinamikával lehet haladni (mint külön bicikli út)és ezzel párhuzamosan kitiltják a SM-t az olyan utakról a 50-nél lehet gyorsabban menni...
Vagy lehetőséget adnak arra, hogy olyan legyenek a SM-ek műszaki paraméterei, hogy lehessen velük városi környezetben és tempóval haladni

Bozdurgán 2011.02.24. 10:29:09

@danny22:

az a baj, hogy teljesen 1000%-osan igazad van, egy 50cm3 nem való a soroksári útra, vagy az Árpád hídra.
de a megoldás nem az, hogy akkor adjunk nagyobbat hanem az, hogy tiltsuk ki a francba azokról az utakról ahol többel lehet menni mint 50, vagy azokról az utakról ahol 4 vagy több sáv van, mert ön és közveszélyesek. Ezzel pont azt érnénk el ami a cél, hogy ne kelljen kamionok között cikázni, de megmaradjon a tininek a faluban a közlekedés lehetősége.
Aki meg kamionok között akar közlekedni az meg menjen oktatásra, ahol felkészítik ezekre a veszélyekre. Most oktatás, vagy vizsga tökmind1, a cél nem a megnehezítés hanem a tudáshoz juttatás.

pickapu 2011.02.24. 10:29:12

A 125-ös is ugyanolyan kismotor, csak azon nem kell kitekert csuklóval kínlódni a forgalomban, hanem van egy kis erőtartalék is. Ezt kell inkább megtanulni kezelni, de nem hinném, hogy emiatt egy több hónapos tanfolyamot kéne végigseggelni.
Nem kell bonyolítani, meg túlmisztifikálni.

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 10:29:50

@streetsta: Ja, meg új kategória. Mikor eredetileg B-ről volt szó. Persze ez se "pontosan körülírt".
Hát bazmeg, akkor tanuljon meg precízen fogalmazni, aki egy ilyen ívre ráírja a kezdőmondatot.
Részemről ennyi volt. Megyek kihúzni magamat.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 10:29:56

@efilnikufesin: Nem, a mert csak, az nem az én érvem, az arra vonatkozik, hogy te miért nem AKAROD megérteni az érveket. Miért? Mert csak.

mp1526 2011.02.24. 10:31:18

@streetsta: nem érted, hogy ez segédmotoro kerékpár kategória lusta bringázóknak??? egy bringával, vagy gyalog miért nem akarsz 70-80-nal menni??? mert nem arra van, nem is lehet... persze aláírást gyűjthetsz rá!!!

t0thl 2011.02.24. 10:32:21

Egyébként én személy szerint nem félek semmilyen vizsgától, felőlem töröljék el az összes kategóriát. Legyen csak A, semmi más a B mellett. Szóval személygépkocsi mellé személygépmotor jogsi és kész.
DE ne legyenek ilyen drágák a vizsgák. Ha az a céljuk, hogy biztonságosan közlekedjenek az emberek, akkor legyen csak ez a cél, és ne a lehúzás.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 10:33:10

@kafferbivalybalamber: Most te miről is beszélsz tulajdonképpen? Nem értelek. A jogosítványba be kell jegyezni, ha elvégezted a tanfolyást, és alkalmasnak találtattál. De szerintem te csak a szőrszálat hasogatod.
Egy népi kezdeményezésnek nem pontosan megfogalmazott jogi szöveget kell tartalmaznia -azt szerinted hányan értenék meg, ha ennek a kurva egyszerű leírásnak az értelmezése is komoly problémát okoz egy csomó embernek. A pontos, kikezdhetetlen leírást a törvény- és szabályalkotók feladata megalkotni.

efilnikufesin 2011.02.24. 10:34:45

@streetsta: na jó, idiótákkal nem vitatkozom tovább...

Alikam 2011.02.24. 10:35:24

Nem hiszem, hogy baj a 125 köbcenti, viszont az automata, manuális váltó közti különbség már inkább az. Szóval én csak automata váltós modellnél engedném a 125 köbcentit B-s jogsival, de még az 50-es kategóriában is.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 10:37:15

@Csumpi Hálidéj: De még mennyire égnek áll. Pedig nincs sok.
Az ilyen viták klasszikusan azok, amiket egy idő után nem lehet írásban folytatni. Mert vagy semmi értelme nincs mivel a másik egész egyszerűen nem AKARJA megérteni az érveket, vagy már az elején fékleértés adódott, ami miatt valaki folyamatosan elbeszél a másik mellett. Ha itt nem függeszti fel az ember, abból csak anyázás lesz. Élőben egy kicsit könnyebb lenne, de hát ez nem egy lakossági fórum a tízemeletesek pincéjében.

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 10:40:00

@streetsta: Arról beszélek, hogy ez:

"B125 – Miről szól a kezdeményezés?

Európa számos jól motorizált országában – feltételekhez kötve – érvényes a szabályozás, ami megengedi, hogy B kategóriás jogosítvánnyal vezethetőek legyenek a 125-ös, legfeljebb 11 kW-os robogók és motorkerékpárok. "

Ha ezek a bizonyos feltételek valójában egy új kategóriát jelentenek, amint azt írtad is, akkor én ezt a dolgot nem támogatom. Ha a kezdetektől fogva világossá tette volna a TC, hogy erről van szó, hogy lesz az eddigi rubrikák mellé egy B125 nevű is a jogsiban, akkor a kezdetektől fogva nem támogattam volna - csak nem érezném becsapva magamat, mint így.
Erről beszélek.

fogash 2011.02.24. 10:42:41

Érv mellette:
EURÓPA összes többi országában engedélyezett a B-s jogsival 125ccm vezetése. Nálunk nem. Így aki 70-125 közötti robogóval jár, az kockáztatja a bírságot, nem fizet biztosítást, nincs rendszáma, baleset/károkozás esetén nem lenyomozható, stb. A B-125 legalizálása első lépésként ezt a szürkezónát fehérítené ki.

Tudomásul kell venni, hogy az 50es robogó CSAK kisvárosokba való. Nagyvárosba kevés, falun meg a 10"-es kerekek miatt alkalmatlan a földutakon közlekedésre. (gyk: ami falun az élet szerves része).

A nevezett kategória (70-125ccm / 11LE) tipikusan az a robogó, aminem ha csavarod a fülét, akkor megy, ha meg markolod erősen, akkor lassul. Ennyi a kezelése. Váltás nincs (ótómata!) tapadáshatár, döntés, kanyarvadászat meg gyakorlattal jön. És ha évente csak 2x2-3 hónapot (tavasz-nyáreleje, nyárutó-őszeleje) tudnék plusz százezrek (A jogsi) elköltése nélkül a napsütésben gurulva élvezni, már átülnék. Igen, a légkondis cégesautómból a magam által tankolandó kismotorra (a robogó tán már nem jó szó), hogy az elővárosból a munkahelyemre érjek...

érv ellene:
biztos lennének akik nem 11, hanem 40 lovas 125össel vagánykodnának, meg biztos lenne, aki ész nélküli hajtás által eltaknyolna. Most az ilyen felelősségérzetű emberek (az autójukkal) összetörik a te autódat, elütik a gyereked a buszmegállóban, leszorítanak, fenntartanak, elfoglalják előled a parkolót, stb. NEm jobb lenne, ha a saját kárukon tanulnának?

csongiaparaszt 2011.02.24. 10:47:15

Nem ertek egyet a kezdemenyezessel.
Inkabb uljenek bringara, ahhoz semmilyen jogsi nem kell. Olcsobb, kevesebbet fogyaszt, apasztja a sorpocakot, lehet menni vele a bringasavban es a jardan, zajmentes, nem szennyezi a kornyezetet.
Akinek pedig a bringa/50-es robesz nem eleg, az menjen szepen vizsgazni.

mp1526 2011.02.24. 10:48:55

@fogash: rossz az az érv, ami azzal indít, hogy máshol mi van... máshol van melegházasság, diktatúra, EUR, mint hivatalos pénz, 1.698 EUR-os minimálbér, halálbüntetés, szabad fegyvertartás, nyílvános kivégzés, szabad kábítószer tartás és fogyasztás és sorolhatnám estig... Ha minden ökörséget vagy nem ökörséget átvennénk...

'saztán? 2011.02.24. 10:50:03

aztaku, mennyi komment...

szép időtök volt motorozni, no. beszálltam volna egy 125-tel, hogy legalább az is legyen. :)

Teshow 2011.02.24. 10:50:57

Alföldi kisvárosban nőttem fel, felénk a bringa alap közlekedési eszköz. Kamaszkoromtól Babettáztam (ízirájder' Öcsém) ami akkor a leglassúbb mopednek számított, de nem volt soha halálfélelmem, max mindig lemaradtam, mert a haverjaim Rigái és Verhovinái kis piszkálás után valahogy mindig simán tudták a 60-at, a Jawa Mustangok a 65-70-et, a Simsonokról meg ne is beszéljünk.....
A gondot ott látom, hogy Bp alapból alkalmatlan BÁRMILYEN kétkerekű közlekedésre, én ezzel itt nem is próbálkoznék soha - sőt már autóval is egyre kevésbé, 20 év bp-i lét után januárban megvettem életem első BKV bérletét!!!

Ha a bringáknak és a robogóknak meg lenne a helye Budapesten, akkor ez az egész mozgalom feleslegessé válna: aki ugrott már félre kerékpáros elől Amsterdamban, vagy robogó elől Rómában (vagy próbált autózni Kréta fővárosában Heraklionban) az tudja miről beszélek!

Bocs srácok, imádom a TC-t, de ezt a kampányt most valahogy nem érzem..... :((

Fair_ 2011.02.24. 10:52:29

"Bocs srácok, imádom a TC-t, de ezt a kampányt most valahogy nem érzem..... :(("

Menj fel pestre élni, közlekedni és azonnal megérted.

efilnikufesin 2011.02.24. 10:53:36

@Fair_: idézem. "20 év bp-i lét után januárban megvettem életem első BKV bérletét!!!"

'saztán? 2011.02.24. 10:54:12

@csongiaparaszt:
bringa:

- olcsobb
- kevesebbet fogyaszt
- apasztja a sorpocakot
- lehet menni vele a bringasavban es a jardan
- szennyezi a kornyezetet

mennyi hülyeség... de elnézhető, hisz látszik, hogy nem bringázol.

Fair_ 2011.02.24. 10:56:22

@Fair_: idézem. "20 év bp-i lét után januárban megvettem életem első BKV bérletét!!!"

Motorozom (nem 50-en), autózóm Budapesten hosszú évek óta.

Lehet közlekedni.

B125: jó kezdeményezés.

Adam2101 2011.02.24. 10:57:05

Még mielőtt elolvasnám...Mégis maradt fent kép a Verhovináról?:)

Önjáró Talajgyalu 2011.02.24. 11:00:33

@mp1526: Babetta? Próbáltál már Babettával közlekedni 2011-ben Budapesten? Gondolom nem, mert akkor nem hangoztatnál f*szságokat. Én próbáltam. Az úttest gyakorlatilag kicsukva, mert meghalsz a 70-90-nel haladó autók között és sok helyen van, hogy nincs kerülőút (pl. hidak). Nem véletlen, hogy a legtöbb ilyen kerékpárral behajtani alapból tilos, márpedig egy gyári 50-es Babetta nem gyorsabb egy közepesen gyakorlott kerékpárosnál.

Viszont a bicikliutakon meg illegális vagy, ahonnan kiutálnak a KRESZ-t tudatosan nem betartó biciklisek, hogy mit keresel "motorral" az Ő útjukon és mivel sokszor osztottak a járdával ezért tele van kóricáló gyalogosokkal, akik azt sem tudják, hogy az ott most egy bicikliút és be-beszólogatnak, hogy motorral menjél az úttestre a "járdáról".

És akkor még a rendőröket nem is említettük, akik frankón megbirságolnak, ha pl. az Északi Vasúti Összekötőn akarsz áthaladni, mert az összes többi híd életveszélyes egy ilyen járművel - mondván, hogy az gyalogjárda.

Egy 50-es segédmotoros kerékpárral a senkiföldjén vagy, ahol mindenki az ellenséged, pedig ma azt legális vezetni. Ez a probléma. És erre - bármilyen hihetetlen - nem az a megoldás, hogy 100e Ft-ért vizsgázzon mindenki A kat. motorra, mint azt a világ civilizáltabb felén már elég sok helyen felismerték.

A dolog célja annyi lenne, hogy csökkentsük a fogyasztást a környezetszennyezést, az utak telítettségét és közlekedési alternatívát adjunk egy túlzsúfolt nagyvárosban az ez iránt érdeklődő átlag autósok kezébe. Ennek pedig nem az a módja, hogy szigorítjuk a feltételeket. Az van, hogy vagy ez, vagy BKV (na ne...) vagy ülünk a dugóban és puffogtatjuk a soktíz litert benzint potyára. Sarkos leszek, de aki ezt az egyszerű egyenletet nem látja át, az szimplán hülye és egy faéket sem szabadna rá bízni, mert elrontja vagy elveszti. Bocs.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 11:05:24

@kafferbivalybalamber: A kérdés, mit értesz új kategória alatt. Ha egy kiegészítő pecsét, meg pár sor már az, akkor valóban új kategória. Csak nem értem, mi ezzel a bajod. Az új rubrika?
Mert az, hogy valamiféle vizsga, tanfolyam kell a 125-höz, már a legeleje óta, elég hangsúlyosan benne van a kommunikációban. A korábban felsorolt külföldi példáknál is ott van, hogy sok helyen kell a vizsga, vagy X év vezetői gyakorlat.
De továbbra is félreértesz szerintem valamit: a kezdeményezés arról szól, hogy legyen valamiféle jártasságod. ez lehet -ha a szabályalkotó úgy dönt- akár 2-3-4-5-10 év autós jogosítvány. Vagy vizsga. Persze, az előbbinél elég lenne csak a jogsi kiadásának dátumát nézni, sokkal költségkímélőbb lenne, meg egyszerűbb, de azért azt te is belátod, hogy jóval ésszerűbb, ha azokat, akik átülnek egy 125-ösre, képzésben részesítik.

JSZs 2011.02.24. 11:13:56

(tetszik a b125 kezdeményezés, és nekem is van 125-ösöm, igaz rendszám nélkül, és egyáltalán nem használom)
nem tudom, volt-e már, és félve kérdezem az alábbiakat:

Tisztelt TC Szerkesztőség!

Ha már akkora ellenállásba ütköztök (Pintér, stb), és a kimenetele egyáltalán nem biztos, nem gondolkoztatok azon, hogy ne a szabályokon próbáljunk változtatni, hanem olyan kezdeményezést, hogy ne haladj 10 cm-re a robogós seggében, ne 12 cm-es oldaltávval előzd, és ne told le.
Ugyanezt tedd a másik autóssal is. A közút nem csak a tiéd, a másik nem azért van az úton, hogy téged bosszantson (még ha úgy is tűnik), ő is pont egy ember a járgánya nélkül.

Ezt próbáljátok. Azzal, hogy pl. Bende nem szít a bringások ellen, a vasárnapi vezetők ellen, és Csikós (minden tisztelettel, lájkolom az írásait) nem ír olyan blődséget, hogy a bringás menjen a járdán.

Esetleg az emberek fejében kellene rendet tenni, ahelyett, hogy alkalmazkodunk a káoszhoz.

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 11:14:10

@streetsta: Kiegészítő pecsét... Nézz meg egy újabb formátumú, kártyajogsit. Nix pecsét. Csak új kategóriával oldható meg a hatósági jóváhagyás.
Hogy vizsga meg tanfolyam kell majd az új kategóriához: nem, nincs benne az eleje óta a kommunikációban. Én legalábbis rohadtul nem láttam, persze ez könnyen lehet az én hibám. Mindenesetre a szájbarágóban például említés sincs semmi efféléről.

És nem látom be, hogy ésszerűbb lenne egy újabb, kötelező képzéshez és vizsgához kötni a 125 köbcentit. Szerintem, ha X éve van valakinek B kategóriája, akkor ez automatikusan jogosítsa föl 125 köbcentire is.
Ezt támogatnám, az újabb kategóriát meg nem támogatom.

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 11:22:44

@kafferbivalybalamber: Ja, és mivel nix újabb pecsét, a B125 természetesen jogosítványcserét jelent, miután elvégezte a tanfolyamot, és levizsgázott valaki.
Nem érzem a lényegi különbséget a mostani A1-hez képest.

Önjáró Talajgyalu 2011.02.24. 11:22:57

@kafferbivalybalamber: Arról szó volt, hogy 1-2 alkalmas (órás) kötelező és OLCSÓ képzéshez kötnék, amit én - értelmesen kivitelezve - támogatnék is, ne a Váci úton a belső sávban üljön először 125-ön (egyáltalán kétkerekűn) senki. Tehát mittudomén 5000 Ft és két óra egy tanpályán, némi elmélettel előtte. Erre van precedens nyugaton és - ha rendesen kivitelezik - látnám értelmét is.

zootyo 2011.02.24. 11:25:13

Mennyi hülye ember van itt. Nem hiszem el, hogy senki nem érti a problémát. Ez a cikk szájbarágósan leírja, hogy miért jó ez a kezdeményezés.
Nekem korlátlan A kategóriám van, de nem vagyok irigy a 125 ös kezdeményezésre. Legyen! Aki eddig ötvenesre sem mert felülni, az ezután sem fog. Aki pedig azon nyomta, az jobban elboldogul a 125-el.
Miért kell mindenen ennyit problémázni? Főleg ami ennyire egyértelmű!
Korlátolt rugalmatlan egy nép vagyunk az biztos. DÜHÍTŐ!

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 11:25:29

@Önjáró Talajgyalu: Majd pont ezt fogják normálisan csinálni. Minden mást szénné bürokratizálnak, és autósról-motorosról ott nyúzzák le a bőrt ahol még látnak egy tenyérnyit, de ez ja, ez majd olcsó lesz, egyszerű és normális. Háhogyne.
(Politika és pártfüggetlenül.)
Haggyámá. :)

d.j 2011.02.24. 11:26:16

Miért fáj egyeseknek, hogy a most meglevő, nyilvánvalóan elavult, nem eu komfort szabályozást módosítsák? Egyértelmű, hogy a mostani segédmotoros kerékpár kategóriát ki kell bővíteni, ahogy ezt már más, sokkal fejletlenebb országok már rég megtették. A segédmotoros kerékpár pedig nem "kényelmes kerékpár", hanem motorral ellátott jármű, ugyanúgy, ahogy a motorkerékpár sem "még kényelmesedd kerékpár".
mp1526: ajánlom frissítsed a kreszben meghatározott, járművekkel kapcsolatos tudásodat

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.02.24. 11:32:21

@Inlakesh:
Nem alkalmas. De az nem is fog motorra ülni mert a saját utcájában törli fel az első percben az aszfaltot.

mp1526 2011.02.24. 11:33:47

@Önjáró Talajgyalu: még egyszer! az smkp. egy segédmotoros kerékpár, ami arra való, mit a bringa, csak nem kell tekerni... A1-es jogsi van, akinek nagyobb teljesítmény kell, az leteszi és megy. A kezdeményezést érteném, ha mondjuk csak nagy A kat. lenne, baromi drágán, amit felesleges letennie annak, aki csak egy 125-ös motort akar vezetni, de könyörgöm, van ilyen kategória!!! Nem is drága, mivel ahogy már leírtam, egy rendszámos motort megvenni és használni nem olcsó mulatság, sok ktsg-e van, nem összekeverendő egy smkp-val. Aki nem tud 78e-t összeszedni egy jogsira, annak nem ez lesz az ideális közlekedési eszköze, az menjen bringával vagy maradjon az smkp.-nál...

JSZs 2011.02.24. 11:35:40

@Önjáró Talajgyalu: "ahonnan kiutálnak a KRESZ-t tudatosan nem betartó biciklisek"
és te beszélsz arról, milyen sz.r robogóval. de a 'bringást' te is utálod. no comment.

mp1526 2011.02.24. 11:36:01

@zootyo: én csak azt nem értem, h miért pont 125 ccm??? és aki 150-es robit akar vinni, az most azért az érezhetetlen plusz 25 ccm-ért tegyen le egy jogsit??? ugye látjátok, hogy ennek se eleje, se vége. vannak kategóriák, vannak hozzá jogosítványok. ehhez pont van is egy, milyen meglepő, A1-nek hívják. le lehet tenni...

Enrico Palazzo 2011.02.24. 11:39:56

@mp1526: "Aki nem tud 78e-t összeszedni egy jogsira, annak nem ez lesz az ideális közlekedési eszköze, az menjen bringával vagy maradjon az smkp.-nál..."

Te tényleg képtelen vagy felfogni, hogy PÉNZKIDOBÁS ÉS HÓNAPOK SZOPÁSA letenni a vizsgát?! Hogy nem attól fog tudni megtanulni bánni a plusz 75 köbcentivel?!

Hihetetlen mennyire korlátolt emberek vannak.

Cruiser666 2011.02.24. 11:41:22

Egy-két gondolatom:

12 éves gyerek, minden képzés, ellenőrzés nélkül legálisan biciklizhet a kamionok között a Róbert K. krt.-on. : NONSZENSZ

Bármelyik nagykorú minden képzés, ellenőrzés nélkül legálisan biciklizhet a kamionok között a Róbert K. krt.-on. : NONSZENSZ

Ha már a biciklihez nem kell legalább egy kresz-vizsga, akkor az 50-eshez miért kell?

Ha már most is van B50, akkor nyugodtan lehet B125 is. Bár, alapjaiban hülyeség a rendszer.

Én 23 év B után tettem le az A-t 40 évesen. 2 év A után mentem el motoros spec. képzésre. (bólyák meg ilyesmi). Akkor rájöttem, hogy addig konkrétan életveszélyben voltam a saját hiányosságaim miatt.

Egyébként nekem 270 kg-os, 800 ccm cruiserem van. Városban egy 125 ccm jobbfajta gép semmivel sem tud kevesebbet menetteljesítményben. Persze autópályán lehagyom. Talán inkább lehessen B1000 is, óvatosan közlekedve akkor az sem veszélyes.

Persze én is szeretném, ha minden harmadik autós inkább kétkerekűvel járna, mert akkor én is könnyebben közlekednék.

Summa-summárum, ebben az egész kérdésben csak rossz, vagy mégrosszabb kimenetel lehet.

Inkább azért kampányolnék, hogy a közlekedők használják az irányjelzőt. Nekem ennek hiánya jelent napi, folyamatos bosszúságot.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.02.24. 11:42:22

@mp1526: A 150-es egész más besorolásba esik például regadó szempontjából, mint a 125-ös. Azon a 25 köbcentin tízezrek múlnak. Épp ezért lehet szarér-hugyér 150-es Scarabeo-t venni. Azt pont annyiba kerül forgalomba helyezni, mint egy hasonló korú 500-as motort. Meg jogsi alapján se mindegy, hogy 125, vagy 150 köbcenti. De kurvára mindegy, mert a 125-ből se lesz semmi, ahogy ismerem itthon a dolgokat.

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2011.02.24. 11:42:24

Nem olvastam végig az összes kommentet, nem tudom, hogy hasonló volt-e, de!: Gyűjtöttem én is az aláírásokat és sokan mondták, hogy megvárják mi lesz ebből az egészből. Ha elfogadják a javaslatot, vesznek 125-ös gépet legálisan. Ha esetleg nem fogadják el, akkor is vesznek, csak éppen rendszám nélkül... Ennek a lényegét nem fejtem ki, mindenki gondolkodjon el rajta, aki azon nyeheg, hogy senki ne üljön csak úgy 125-re A nélkül!!!

Enrico Palazzo 2011.02.24. 11:44:11

"Ha esetleg nem fogadják el, akkor is vesznek, csak éppen rendszám nélkül.."

Ez csak duma. Eddig is vehettek volna.

mp1526 2011.02.24. 11:45:21

@Enrico Palazzo: minden jogsi pénzkidobás és hónapok szopása... sőt, egy iskola is. Akkor ezentúl bízzuk rá mindenkire, hogy mit érez úgy, hogy el tudja vezetni vagy végezni, és akkor csinálhatja azt??? Én fogorvos akarok lenni! Tudok tömni, meg húzni... sok örök meg kidob félévente 1m-t a tandíjra meg 6 évet az életéből... nem is értem...

Fair_ 2011.02.24. 11:48:11

"Hihetetlen mennyire korlátolt emberek vannak."

Ne felejtsük el azt sem, hogy mindegyiknek van választójoga.

mp1526 2011.02.24. 11:48:34

ennyi erővel amúgy a bringások is gyűjthetnének komolyan aláírást, mert ők még lassabbak, mint egy smkp-s a forgalomban, még nagyobb a sebességkülönbség a sebességük és a forgalom ritmusa között, még nagyobb életveszélyben vannak... szóval szerintem bringás is vihessen A1-es motorkerékpárt mindenféle jogsi nélkül, úgyse sok kül. van egy kis babetta meg egy versenybringa között, ha meg babettás jogsival lehet A1-et, akkor bringás tudással is lehessen!!! kérem az íveket aláírni!

Bambano 2011.02.24. 11:53:27

milyen szép csúsztatással indít... a koksszá tunningolt simson, ami nem jó, de a 125-ös, ami jó.. mintha a 125-öst nem lehetne koksszá tuningolni.

Enrico Palazzo 2011.02.24. 11:53:50

@mp1526: Idióta példára akkor megint előhoznám a TÖRVÉNYT: 1000 lóerős Lamborhini 17 évesen legális. 2 tonnás 300 lóerős BMW is legális. 1,5 tonnás Ferrari is legális.

Persze, nehogymá' 125 köbcentis robogót lehessen vezetni mondjuk minimum 5 év B kategóriás gyakorlattal!

Gratulálok, hogy ilyen klasszul átgondoltad az álláspontod!

Bambano 2011.02.24. 11:55:38

@Enrico Palazzo: amire akár az is lehetne a válasz, hogy javítsák meg a vizsgáztatási/tanfolyami rendszert, hogy értéke legyen.

mp1526 2011.02.24. 11:57:52

@Enrico Palazzo: az a nagy baj, amit már írtam is. Konkrétan B-s jogsit a nulla motoros tudásra kapsz, még egy bemutató kört se kell menned a vizsgabiztos előtt. Na most ha nem mész még egy kört se, aztán vezetsz még 5 évet egy autót, akkor pont annyit fogsz tudni öt év múlva egy A1-es motorkerékpárról, mint 5 évvel előtte. Pontosabban még annyit se, mert a KRESZ emlékek is szépen lassan elkopnak... Az 1000 lóerős lambot meg tényleg hagyjuk már, könyörgöm! Mert egy sincs az országban! De bármelyik útra kiállok, elsuhan 5 perc alatt 3 125-ös rendszámos vagy smkp-nak álcázott motor nyáron, jó időben...

JSZs 2011.02.24. 11:58:07

mindig a rendszer/a szabályok sz.rok (csak én le ne maradjak a következő zöldről)

Bambano 2011.02.24. 11:58:16

@Enrico Palazzo: ha már kötözködünk, mutasd már meg azt a TÖRVÉNYT, ami szerint a lambó 17 évtől legális... ha a kreszre gondoltál, az legnagyobb erőfeszítéssel is csak rendelet, nem törvény.

JSZs 2011.02.24. 11:59:47

@mp1526: télen is :) egy rakat (pizza)futár azzal jár. egy az én 125-ösömet látatlanban megvette volna, csak mert viszonylag kisebb testű típus :)

mp1526 2011.02.24. 12:02:52

@JSZs: ááá, ne mondj már ilyeneket, mert kitiltanak!!! itt a sok retardált szerint pont annyi ilyen motor közlekedik, mint 1000 LE-s lambo meg 1001 LE-s bugatti veyron!! külön-külön persze... :))) és 17 éves sofőrrel!!! :DDDD

Enrico Palazzo 2011.02.24. 12:03:30

@Bambano: Igen, lehetne ez is válasz! Ha online foglalhatok előre 1 órás vizsgaidőpontot, amikor odamegyek, adják a mocit és irány a forgalom és ezért fizetek 5 ezer forintot, akkor azt mondom hajrá!

De NEM fogok 100 ezret kifizetni az államnak és nem fogok tanfolyamra járni, mert a munkahelyem mellett nem valósítható meg. Ennyi.

d.j 2011.02.24. 12:04:34

@mp1526: "még egyszer! az smkp. egy segédmotoros kerékpár, ami arra való, mit a bringa, csak nem kell tekerni... "
Ez nem így van.
Beidézem a KRESZ jelenlegi smkp és kerékpárra vonatkozó definícióját:

"r) Segédmotoros kerékpár: olyan két-, három- vagy négykerekű jármű, amelyet 50 cm3-t meg nem haladó lökettérfogatú belső égésű motor vagy legfeljebb 4 kW teljesítményű egyéb motor hajt, tervezési végsebessége a 45 km/óránál nem nagyobb és saját tömege legfeljebb 350 kg.

r/1) Kerékpár: olyan két- vagy háromkerekű jármű, amelyet egy vagy két személy emberi ereje, illetőleg legfeljebb 300 W teljesítményű motor hajt. A kerékpáron egy 10 éven aluli gyermek szállítására alkalmas pótülés, illetve kerékpár utánfutó vontatására alkalmas berendezés helyezhető el."

Miután most már tudod mi a különbség a két kategória között, gondold át még egyszer az álláspontodat.

Enrico Palazzo 2011.02.24. 12:04:42

@mp1526: "De bármelyik útra kiállok, elsuhan 5 perc alatt 3 125-ös rendszámos vagy smkp-nak álcázott motor nyáron, jó időben..."

Na ennyit erről! Hol vannak a hullák?! Hol van az ok ami miatt ne lehetne megadni a törvényes lehetőséget is ugyanerre?!

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.02.24. 12:06:06

Na, megint összefújta a szemetet a szél! Ennyi baromságot! Ez a kezdeményezés ésszerű, használható alternatívát próbál nyújtani a városi és agglomerációs közlekedésre. Jó lenne, ha egy kicsit tudnánk közeledni Európához, felnőttként kezelnénk a másikat, aki el tudja dönteni, mi a jó neki és nem adnánk életvezetési tanácsokat a másiknak, mert mi jobban tudjuk, mi a helyes. Nem kötelező ráülni , de lehetne, ha akarod! Nem kötelező aláírni, de lehet segíteni, hogy aki ráülne, az ráülhessen! Nézzük ki a másikból, hogy felelősen fog közlekedni. Aki szervdonor annak mindegy így is, úgy is.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.02.24. 12:06:10

Árpád hídon fel kell menni a járdára a robival! Mit kell ezen ennyit görcsölni, tipikus magyar mentalitás pedig ott a megoldás 2 méterre.Szép lassan átcsorox budára oszt jónapot (ANVM)

V u, de ja vu 2011.02.24. 12:06:17

@mp1526:

Utoljára: a jogsidban van egy smkp szimbólum, ami mellé automatikusan bekerül az érvényességi idő, amint leteszed a vizsgát B kategóriára. Ez azt jelenti, hogy olyan járművet vezethetsz, ami önerőből nem képes 45 km/ó-nál nagyobb sebességre... erről állítják a kezdeményezők, hogy falun elég, de már egy vidéki városban is veszélyhelyzetet teremt maga a sebességkülönbség és az, hogy a kerékpárutakról száműzve lett mint jármű, az utakon viszont forgalmi akadály, mint spec. kerékpár.

Ugyanilyen jogsi az EU-ban egy 125 ccm-es, max. 11 kW teljesítményű járművet takar, ami annyi dinamizmust visz a dologba, amennyi feltétlen muszáj, ahhoz hogy ne tiporja el a közlekedőt bármelyik platós IFA...

A feltételeket lehet B-s előélethez, PÁV-hoz, gyakorlathoz, bármilyen kiegészítő vizsgához kötni, de először azt kellene belátni, hogy MÁSHOL már belátták, hogy a biztonságos közlekedés alapvetően "egyenes vonalú, egyenletes mozgás", azaz minél kevesebb konfrontáció van a szabályokból kifolyólag, annál jobb a biztonság. Hogy példával éljek: ölik egymást a kamionosok és a szgk vezetők az autópályás közlekedés miatt, mert kamionra és szgk-ra eltérő az engedélyezett sebesség. Tudna 90-et az szgk vagy 130-at a kamion? Igen, legalábbis amíg nagyobb szabadság volt, 100-110-120-125-tel haladó kamion is volt a pályákon, de ezt nem tartották biztonságosnak... lekorlátozták, ezért most dúl a vita a két tábor között.

A B125 kezdeményezés alapvetően viszont csak arról szólna, hogy olyan járművel vehess részt a forgalomban, amelyikkel ezt biztonsággal megteheted, mert alkalmas rá! És ez nem a jelenlegi 50 ccm-es smkp kategória:-(

Akinek van B-s jogsija, elvileg nem szédül 90-nél, tehát lakott területen belül az 50-70-80-as tempókat, azon kívül a 90-et bírja és azzal nem tartja fel a szabályosan közlekedőket. Ez nem jelenti azt, hogy ezáltal ne lehetne korlátozni autópályán, autóúton a használatukat!

Szimpla dinamika, józan paraszti ész!!!

Egyébként pedig a rendes neve lehetne mondjuk "EU-s jogharmonizáció"...

mp1526 2011.02.24. 12:06:18

@Enrico Palazzo: csoda, hogy a B-re volt időd... sztárbróker vagy? vagy most készíted elő a NASA-nál a Marsraszállást, vagy mi a fas* van veled...

Pityuuu 2011.02.24. 12:07:51

@Bambano: amit te írsz az meg komplett hülyeség nem csúsztatás. A 125-öst is lehet tuningolni, de nem érdemes (hiszen abszolút élhető és nincs rá szükség). Meg nem is 50 ezer lenne egy 70-es tuning, mint egy simo vagy egy robesz esetében.

Az 50-eseket pont azért tuningolják mert gyenge.

A többi háborgótól kérdezném, hogy kötelez valakit is valamire, ha ezt bevezetik? Miért sírnak, hogy majd a hülyegyerek, szőkecica stb... ráül és az első kanyarban felborul? Akkor most miért nem ül 50-esre és borul fel a kanyarban? Ha megszavazzák, akkor sem lesz kötelező letenni a kocsit és csak azt használni, mint ahogy most sem.

Másik: ha más országban működik, akkor pont nálunk miért ne működhetne? A hülyegyerek és a szőkecica miatt? Más országokban nyilván ez a társadalmi réteg nem létezik igaz?

Emlegetitek itt a buszmegállóba behajtós 5 gyereket megölős embereket. Nyilván mindennapos eset ezért se vezessük be. Meg különben is a gyerek elhozza apu bmw-jét vagy suziját és azzal nem zúzza le igaz? Csaaak a 125-ös robesszal, de az 50-essel sem, áááá.

Himoto 2011.02.24. 12:07:52

d.j.:
A tervezett 45ös max sebességet már kivették.

Enrico Palazzo 2011.02.24. 12:08:08

@mp1526: Egyik sem. Ellenben mindnen nap 9-től minimum 17-ig tart a munkaidőm. Hol is fér ebbe bele a tanfolyamra szaladgálás?

mp1526 2011.02.24. 12:08:29

@d.j: A1-et is betennéd, hogy lássuk, miért vannak a kategórák? köszi

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2011.02.24. 12:08:38

Abszolút tökéletes leírás. Csillagos ötös.

mp1526 2011.02.24. 12:09:30

@Enrico Palazzo: mondom, jó, hogy a B belefért... mert most azért gyűjtenél aláírást, hogy alanyi jogon lehessen mindent vezetni...

mp1526 2011.02.24. 12:11:15

@Enrico Palazzo: sokan kábítószereznek is, mégse adnám meg rá a tv-es lehetőséget, ha nem muszáj és nem haragszol...

Enrico Palazzo 2011.02.24. 12:12:15

@mp1526: A B belefért 17 évesen a nyáriszünetben.

Ahogy a segédmotor is 14 évesen, szintén a szünetben.

Egyiket sem a vizsgán tanultam meg vezetni, most meg nincs nyáriszünet, hogy a létező leghektikusabb időpontokban rohangáljak vizsgázni egy olyan papírért, amivel csak a pénzt veszik ki a zsebemből, de semmit nem nyerek vele. Bekaphatják!

Enrico Palazzo 2011.02.24. 12:13:09

@mp1526: Van még valami hülye példa a tarsolyodban? Jöhet! :D

Enrico Palazzo 2011.02.24. 12:14:53

@Enrico Palazzo: Korrekció: nem vizsgázni kell sokszor járni hanem "tanfolyamra".

Egyszeri vizsgát !BÁRMIKOR! vállalok. Akár még szabit is veszek ki arra az egy délelőttre, hogy meggyőzzem a hihetetlenül kompetens és cseppet sem megvesztegethető vizsgabiztos, hogy márpedig én uralom azt a 125 köbcentis szörnyeteget!

mp1526 2011.02.24. 12:14:58

@Enrico Palazzo: igazad van! vezessen mindenki mindent, amiről úgy érzi, hogy neki megy!! a rohadt állam meg kapja be... irány az afrikai sivatag! ott nyerő lehetsz ezzel a gondolkodással!!!

mp1526 2011.02.24. 12:18:30

@Enrico Palazzo: tanfolyamra járás: B után egy tanfolyamon se voltam, otthon néztem át minden kategóriát, gyakorlat: 3-4 óra, ha tudsz vezetni, forgalom szintén... brókerek, előre!!! kinek nem fér bele az idejébe? ja, és miután jönne, hogy akkor mi értelme van az egésznek? már fentebb leírtam, vissza lehet keresni! a lényege, hogy az oktató és a vizsgabiztos is, tehát két szakember felméri a tudásod és ez a felmérés alapján megfelelőnek talál, amit el is ismer az aláírásával mindkettő. ennyi

d.j 2011.02.24. 12:19:50

@mp1526: Nem idézem, mert annyira nem akarok senkit sem meggyőzni a valós vagy vélt igazáról. Csak arra hívtam fel a figyelmedet, hogy már az alap kiindulásod is téves, mert nem tudod, hogy mi a kerékpár a smkp közötti különbség. Most már tudod.

pannonkondor 2011.02.24. 12:22:41

1. Ha vizsgázni kell, meg tanfolyni, akkor mi értelme volna?? Éppen az a lényeg hogy "B"-vel lehessen vezetni. Tehát nincs új kategória. Ha az lenne, arra ott van az "A".
2.Ki a faszban teszel kárt egy kis motorral magadon kívül ?

3.Hány olyan marha van, aki, ha ezt bevezetnék, motoros tudás nélkül rögtön rohanna venni egyet ?

4.Ez itt Magyarország, itt sosem fognak ésszerű döntéseket hozni, szóval kár ezen is vitázni, nem lesz belőle semmi, pont azért mert ésszerű volna.

mp1526 2011.02.24. 12:22:56

@d.j: örülök neki! nap mint nap kerülgetem a 4 kerekű smkp-okat városszerte ezrével... :)))

Pernahajder Viktor 2011.02.24. 12:32:37

Nincs rá szükség. Nem kell!!! Nem akarom és kész! Sőt, csatlakozom, a B-smpk táborhoz. Ne járjon a B-hez az smkp.

Enrico Palazzo 2011.02.24. 12:36:02

@Legkisebb Ugrifüles: "Nincs rá szükség. Nem kell!!! Nem akarom és kész! Sőt, csatlakozom, a B-smpk táborhoz. Ne járjon a B-hez az smkp."

KÖSZÖNÖM! És itt meg is dől az összes érvetek! Ugyanis jelenleg jár a B-hez az SMKP és nincsenek hullahegyek, szörnyű balesetek, elrettentő, sorozatos példák, hogy a kismocis PAPÍR hiánya ön és közveszélyes embereket enged a forgalomba.

Ennyit erről, viszon'látásra!

lanciabacci 2011.02.24. 12:42:40

@Pityuuu:
Miért lenne komplett hülyeség az, hogy a 125-öt is tuningolnák? Eleve gyors autókat pl nem szoktak tuningolni? Dehogynem, hisz' mifelénk így kompenzálnak.

Én teljes szívvel egyetértek a TC kezdeményezésével, de az valóban nem jó megoldás, ha a cél érdekében maipulálni próbáljuk az olvasót, mert így a lényeget is hiteltelenítik.

Bambano 2011.02.24. 12:44:24

@Pityuuu: ha tudnád, hogy más országokban mennyi minden más is működik, ami nálunk nem...

Pernahajder Viktor 2011.02.24. 12:44:46

Tavasztól őszig kibaszott idegesítő a sok pöcsmörgő, rutintalan balfasz robogós (50-600), akik miatt már rendes motorral sem lehet a városban normálisan haladni. Beragadnak mindenhol, felgyűlnek a lámpa alatt, mint valami idióta darázsraj bassza meg. Vonatkozik ez a tonnás csopperokra is, amik már busz szélességűek, de a fonnyadt lábú, sörhasú faszagyerek beröfög a sorok közé és gátat játszik.
Már most felbaszta az agyam, pedig még mínusz 10 van.

GERI87 2011.02.24. 12:44:48

Én úgy érzem ez a "ötvenesselmeghalsz" dolog inkább fővárosi probléma.

(Máshol vígan el lehet közlekedni 4Kw-al, és a valódi feltartók a biciklisek.)

2-5(!) percenként jön az akármilyen BKV..metró, villamos, busz..

Ha meg gyors mobilitás kell akkor ott az A1 kategória és hajrá...

Nem az esetleges siker esetén megspórolt pár tizezer forinton múlik ma sem hogy ki ül át A1-re...

Az ingázó anyuka biztos hogy nem.
Az ingázó apukák jó része is biztos hogy nem.
A csóró diák biztos hogy nem.
A kalapos suzukis biztos hogy nem.
A "mindenmotorosköcsög" buszsofőr/autóbuzi biztos hogy nem.
A hétvégi autós biztos hogy nem.
A pestre néha felkeveredő biztos hogy nem.

Akinek ingere van a kétkerekűre az már átült vagy ha nem akkor pénze nincs rá és ettől se lesz.

PITTA 2011.02.24. 12:45:25

2002-es Aprilia SR50 Ditech - Polini70 + LeoVinceZx = No problémó... :-) 3l/100Km nyélgázon.

PITTA 2011.02.24. 12:46:35

de ha lesz B125 átülök egy SR125-re.

Pityuuu 2011.02.24. 12:53:20

@lanciabacci: Azért, mert aki azért motorozik, hogy spóroljon nem fog százezret beleölni a tuningba. Hány idősebb embert látsz jelenleg 70/50-es robogóval? Egyet sem. Csak a fiatal kölyköket, akinek apuci megvette a komplett 70-es szettet. De könyörgöm ne a hülyékhez igazítsuk már a szabályokat.

@Bambano: tehát azért mert más országokban mennyi minden más is működik ami nálunk nem, akkor nálunk már nem is működhet ez a dolog? Ez nem érv, hanem hülyeség.

Minden más is működne ami tőlünk nyugatabbra, csak van egy idióta bagázs a parlamentben (színtől, oldaltól függetlenül), akik nem képesek csak idióta döntéseket hozni és ezért nem működik. Nem rajtunk, hanem rajtuk múlik.

GGG77 2011.02.24. 12:54:31

Ezek után szerintem csak azok ellenzik a kezdeményezést:
1. Akiknek nincs agyuk.
2. Akiket a nettó kisstílűség, utálat vezérel.
3. Ezek keveréke.

Pernahajder Viktor 2011.02.24. 13:01:06

Ezek után szerintem csak azok nem ellenzik a kezdeményezést:
1. Akiknek nincs agyuk.
2. Akik fillérbaszó skótzsidó prolik
3. Ezek keveréke.
:-)

JSZs 2011.02.24. 13:01:31

@mp1526: már most is sok-sok ilyen motor közlekedik (125-ös, smkp-ként).

ha rajtam múlna, 125-ig dobják le a rendszámot, és gyí B-vel. Aki tud és akar menni, tegye (minél könnyebben váltsanak az emberek ilyenre, minél kevesebb költsége legyen. szűnnek a dugók, szűnik a szmog)

_csanesz 2011.02.24. 13:03:49

@mp1526:
Figyu
Ha jól érem akkor a jelenlegi szabályozással nincsen gondod...
Tehát szabály az kell.
A szabályt azt VALAMIKOR, valamilyen TECHNIKAI szempontból (is) hozták meg.
Miért kellene ennek ÖRÖKRE így maradni?
A technikai alapú szabályokat és (szabványokat) időnként felül kell írni! Egyszerűen azért mert túlhaladottakká válnak. Sokan úgy érzik, hogy a B125-nek most jött el az ideje

lanciabacci 2011.02.24. 13:06:59

Szvsz azért nem gyűlnek elég gyorsan az aláírások, mert sajnos nagyon szűk az a halmaz, amelyik felismerte már az igényt magában, fontos is neki a legális megoldás és egyben időt is szán a mifelénk "nem kellően bejáratott" européer megoldásokra (úgysmint elmegy aláírni szabadidejében).

Az autósok, akiknek ez a legfontosabb lehetne vagy nem értik, vagy nincs motorélményük és félnek tőle, és/vagy nem akarnak több motorost. A motorosoknak ugye már van A-ja, vagyis leszarják (és nem akarnak több robogóst), a már robogósok meg élvezik a törvényen kívüliséget és már rég mind nemhogy 125-tel, de 175-tel jár, Pintér úr hallgatólagos beleegyezésével. Vagyis zajlik a klasszikus magyar módszer: széthúzás, kurucoskodás, korrupció.

Marad tehát az a pár idealista, aki hisz vagy hinne a kultúrmegoldásokban és tovább lát az orránál. Ehhez képest viszont abszolút siker lenne már a fele is - de még inkább kudarc.

Én nagyon szeretném ha összejönne az 50k, egyfelől mert akkor vennék robogót, másfelől pedig mutassuk meg hogy össze tudunk fogni! Ha most nem jön össze, a kudarc többet fog mutatni bármilyen közvéleménykutatásnál és örökre elfelejthetjük a 'Bella Italia' életérzést. Is.

lanciabacci 2011.02.24. 13:15:41

@Pityuuu:
Kevered a szezont a fazonnal, én nem vagyok ellenség, csak szerintem tények eltagadásával nem lehet bizalmat kelteni valami iránt. A kritikám a Csikósnak szólt, bár értem, hogy miért így és miért most írja. Másfelől ha 125 lesz a határ, ugyanúgy lesznek vannabe majmok, akik "A" kat. nélkül akarnak majd nagymotorozni, ebben biztos vagyok. De én nem gondolom azt, hogy emiatt nem kellene engedni a B125-öt, csak azt, hogy (ön)ámítani nem érdemes. A helyzet lényegében úgysem változna a maihoz képest, a hülyékből se több, se kevesebb nem lenne akkor sem. Akkor pedig már had mehessenek a normálisak is legálisan.

csuvel 2011.02.24. 13:17:46

Kedves Zsolt és Árpi!

Értem én, hogy Winkler múltheti ámokfutását valahogy helyre kívánjátok hozni, de erre a bizonygató cikkre csak azt mondom, hogy ne ülj fel olyan lóra ami tudod hogy ledobhat magáról és meghalhatsz.

Amúgy mennyi aláírás hiányzik az 50.000 -ből?

TakacsLajos1 · http://kozpontiszelloztetes.hu 2011.02.24. 13:19:13

Üdv mindenki!

Végre elbattyogtam a Hungárián a Mol kúthoz és aláírtam.

Bár engem nem érint (van A, B jogsim) és bevallom őszíntén nem hiszek benne hogy túl sok embert ez motiválna motorra ülésre,
De, ha párezren BP-n emiatt ülnek motorra, már csökkennek a dugók, ezt sok autós nem biztos felfogta.
Ha 50-es robival közlekedők közül többen átmennek 125-re, ezzel kevesebb akadályt képezve már megérte!
Aki hülye annak mindegy, nem tudod megmenteni.

Egy plusz érv: fehéredik talán az illegális 50-es piac , mesélek egy példát, amivel mint te ellenzős jobban járhatsz:
Belédjön hülyegyerek, 50/125 -ös mocival, okoz mondjuk egymilla kárt, kötelezője visszalép, mert ez nem 50-es moci, te meg ott álsz mint hülyegyerek, mert hosszú évek pereskedésével lesz kártérítésed, ha lesz egyáltalán.

Aki ezeknek eshetőségét szeretné csökkenteni, kérem emelje fel a seggét, és menjen szavazni.

Üdv, egy autós motoros.

Pityuuu 2011.02.24. 13:22:01

@lanciabacci: dehogy keverem. Pusztán te cáfolni akartad azt, hogy komplett hülyeség tuningolni a 125-öst. Pedig valóban az. Nem úgy, mint egy jelenlegi 50-est, mert annak még van is értelme.

csati 2011.02.24. 13:25:26

Bocs, magyarázza el valaki, hogy mi az értelme ennek az egésznek!
1: Ha olyan veszélyes robogóval közlekedni, akkor tán azt kéne betiltani. Mondjuk ahol tilos biciklizni, oda ne lehessen 50ccm-essel behajtani.
2: Mi akadálya, hogy letegye bárki az A-A1 kategóriára a jogsit, ha 125-öst akar vezetni?

GERI87 2011.02.24. 13:25:51

@PITTA:

Neked is mondom meg a többi mannavárónak...asszed ingyé lesz a jogsi vagy mi a tökömet vársz?

Le van írva basszus hogy ha lenne akkor is lenne hozzá különbözeti..PÉNZÉR...ok?

-jónapot önnek van B jogsija?
-van.
-tessék itt az A1, plusz válasszon egy ajándékcsomagot.

Vagy hogy képzeled?

@GGG77:

És azok támogatják akik a nemlétező ingyenlevesre váró fillérbaszók:)

lanciabacci 2011.02.24. 13:28:22

@Pityuuu:
Hülyeségnek hülyeség, ez nem is vitás. De te azt írtad, hogy nem is fogják, ami pedig biztosan nem igaz.

pákozdy 2011.02.24. 13:28:59

Mondok egy jobbat. Olasz vagy japán robogó (Aprilia SR50, Piaggio NRG, Suzuki Katana stb) 70-es Malossi hengerrel, nyitott beömlővel, 19-es Dellortó karbival, sportdobbal) Jobban megy, mint a Lead, iszonyatosan gyorsul, a vége 80-105 között. Nincs nagyon ellenfél egy-két őrült autóst kivéve. Fogyasztás: 7-8 liter benzin és 5-600 km-enként full szintetikus Castrol R2.(5-6000-enként nagyjavítás) Megéri? Nem. Olcsóbb mint a kocsi? A fogyasztás biztos nem. Jó? Igen.

GERI87 2011.02.24. 13:32:51

Azt meg végképp nem értem hogy gondolhatja bárki is hogy az embereknek a siker esetén hirtelen lesz több százezer forintjuk motorra, bukóra, cuccra...?

Főleg ilyen válságos szar időkben, hitelekkel..stb.

Akinek a jogsi drága a többször annyiba kerülő motor nem probléma? ugyan már...
Sok szájkaratés.

"ha lesz B125 megyek és veszek egy motor"
lófaszt veszel barátom.
belelóg a kezed a bilibe...
Ne magyarázza már be senki istenfia hogy kizárólag emiatt nem vett még mocit..

ganxta77 2011.02.24. 13:32:58

Csikós Zsolt 2011.02.24. 08:08:45
@toncsi64:
Nem érted, nem látod jól.

streetsta · managertoys.hu/ 2011.02.24. 10:27:30
@mp1526: Ne haragudj, de te veled vitatkozzon az, akinek hét anyja van. Aki ilyen marhaságot leír: "nem kell vele semmilyen ritmust felvenni", az súlyosabb dolgokra is képes.

Na amíg a támogatók ebben a stílusban nyomulnak, addig hiteltelen a dolog. Egyébként végigolvastam minden kommentet és több az ellenző, mint a támogató.
Ja amúgy leszarom, mert rendszám nélküli 250-essel küldöm és az Árpád hídon autóval is félek.
Viszont Csíkos jó lenne megmagyarázóembernek. Nagy igény van rá mostanában. 125 alatti IQ-val sokan becumizzák a szövegeit.

Puch Cavette 2011.02.24. 13:34:10

Csak a magam erdeket nezve partolnam a dolgot. De ahogy ismerem Hungary-t, ha a 125-osok vezethetok lesznek B-vel, egybol beindul az okossag, hogy a 3-4-500-asokat hogyan lehet atpapirozni nyolcadliteresse. (Aki eloiteletesnek tart, az naiv.) Es azt mar nem szivesen kepzelem el, hogy motorosan alig kepzett (hany oras is az a bizonyos trening?) hulyegyerekek 50-60 loeros gepekkel virgonckodnak jobbra-balra. Sajnalom.

PITTA 2011.02.24. 13:34:55

@GERI87: A1 jogsit nincs értelme letennem, a "A" jogsi majdnem 100e huf. Ennyit nekem nem ér meg. 15 éve van B jogsim, 6 éve robogózom. Ha az állam tesz egy gesztust hajlandó vagyok beruházni egy rendszámosra, persze nem újra. Hitel és gyerek mellett nincs ennyi kidobni való pénzem.

Himoto 2011.02.24. 13:37:22

Pákozdy te erősen el vagy tévedve. Egy sport tuning (vashenger kipuff 17.5 dellorto karbi varió végáttétel) akkor fog 7litert zabálni ha összegányolod. Az én malossi sport konfigom gps szerint 90 fölött megy és a végáttétel még gyári. A fogyasztásom 4l, az autósokat meg ha akarnám levilloghatnám az útról hogy ne előttem tötymörögjenek!

Pernahajder Viktor 2011.02.24. 13:37:38

Kaptatok egy rakás pénzt az adócsökkentés miatt. Mi kéne még?

TakacsLajos1 · http://kozpontiszelloztetes.hu 2011.02.24. 13:39:27

@GERI87:
"ha lesz B125 megyek és veszek egy motor"
lófaszt veszel barátom.
belelóg a kezed a bilibe..."

Azért sok ember van hidd el, akinek a zzebében van ott bőven párszázezer forint, és pont azért, mert nem akart nagyobb lenni hitelek által,és nem vett fel hitelt kibaszott autóra,
és kibaszottul azért akar motorral járni mert jóval olcsóbb neki bármiféle alternatívánál, és kibasszottul nem akart eltaposódni egy kamion által, és kibaszottul nem volt ideje jogsit lerakni nagymotorra, és kibaszottul pont.

De komolyan, mindenki hülye, vagy hogy van pofája ilyet leírni, hogy neked nincs pénzed, bárkinek is.?

_csanesz 2011.02.24. 13:44:45

@csati:
1. Ez a gyakorlatban majdnem így is van, már most is
2. Semmi

Sokan úgy gondoljuk, hogy a szabályok érünk vannak és nem mi a szabályokért...
Ezért azokat indokolt esetben meg kell változtatni

GERI87 2011.02.24. 13:46:15

@PITTA:

Miért ne lenne értelme?
ha motorozni akarsz le kell tenni.
Ennyi.

A család meg a hitel meg nem mentség és egyéni szoc probléma kategóriájábs esik.
A különbözeti is pénz meg idő, ne várj csodát hogy annyi az egész hogy egy szép napon a postás hozza az új hajtásit...

Engem se kérdezett meg senki hogy ráérek e meg van e rá pénzem.

@Lui_:

Ha kibaszottul kell neki a motor akkor eddig kibaszottul miért nem csinálta meg a jogsit ha annyira megéri neki kibaszottul????
Ó hát persze....van pénze, motorozni is akar de az A1-et nem csinálta eddig meg mert....mert csak.
hahaha.

Pernahajder Viktor 2011.02.24. 13:46:48

@Lui_: írjál regényeket baszod. Olyan csajszisakat, rózsaszín borítóval, hallod :-)

lanciabacci 2011.02.24. 13:47:14

@GERI87: Nem értem az összefüggést, amit olyan cinikus szenvedéllyel bizonygatsz: tekintsünk el a szabálykövetőktől meg azoktól, akiknek nincs ideje egy 3 hónapos tanfolyamra, még ha ki is tudnák fizetni, és tegyük fel, az embereknek nem lesz pénzük robogót venni. Ezesetben kit zavarna ha mégis lehetne B-vel menni? Teljesen elképzelhetetlen, hogy pusztán statisztikailag mégis lenne néhány ember, aki jól járhatna ezzel, miközben másoknak sem lenne rosszabb?

Persze mindegy, nem is neked írom, hisz te úgyis inkább csak trollkodsz, inkább csak rólad jutott eszembe.

_csanesz 2011.02.24. 13:49:29

@GERI87:

Akinek nincs pénze és közlekedik Budapesten az BKV-val jár.
Aki autóval jár annak lehet... Adott esetben a belátható időn belül megtérülhet a 125-gép ára a fogyasztás és egyéb amortizációs költségekből...

Pityuuu 2011.02.24. 13:51:01

@lanciabacci: ez a tipikus szomszéd tehene eset.

Ha nekem nem lesz jobb semmivel, akkor másnak még annyival legyen rosszabb, de legalábbis ne jobb semmivel.

TakacsLajos1 · http://kozpontiszelloztetes.hu 2011.02.24. 13:53:19

@GERI87:
"és kibasszottul nem akart eltaposódni egy kamion által, és kibaszottul nem volt ideje jogsit lerakni"
de mindegy, veled nem érdemes vitázni szerintem.

Röviden összefoglalva, várható eredmények ha neadjisten eljut a megvalósításig a kezdeményezés:

Tehát akkor írd alá ha ezeket akarod:
- Picit csökkennek a dugók Budapesten
- Kevesebb lassú robogós lesz
- Ha eddig a motoros jogsi letételének ideje, ára,hiányzott.
- ha azért nem ültél smpkpra, mert kevés volt a teljesítménye
- ha eleged van a rendszám nélküli motorokból, és szeretnéd ha minél több motoron lenne rendszám, és tudnád azonosítani miután letörte a tükrödet
- aláírod, mert kíváncsi vagy mit mondd rá a parlament

Mikor ne írd alá:
- ...ide kérek észérveket ellenzőktől, de az nem ér, hogy hülyegyerek még hülyébb lesz, mert az most is az.. Én nem tudok....
- esetleg lusta vagy, nehéz a segged hogy felemeld, ezt megértem, nem kell magyarázni.

szakmernok 2011.02.24. 13:56:06

@streetsta: Ne vitatkozz velük. Ugysem értik.

Zz_ 2011.02.24. 13:56:36

Annyira marginálisan kevés embert érint ez a dolog a valóságban, hogy nem lesz belőle semmi. Nincs értelme emiatt törvényt módosítani. Budapesten előbb vezetik be a dugódíjat, amitől esetleg eltekintenek, ha robival mész be, minthogy ezt meglépnék. Mert ugye a fővárosban jelentene "könnyebbséget", ott is a belvárosban. Én peremen lakom és elég az 50. Messzebbre van 800 vagy autó. És a dugót szerintem a megnövekedett ingázás okozza az aglomerációból, amit ez nem váltana ki.
Szóval pár olcsójános indokolgat itt hevesen. Az aláírásokra meg elrángatnak boldog-boldogtalant, mint annó Bécsbe hűtőt venni.

lanciabacci 2011.02.24. 13:56:42

@Pityuuu:
Ez a két troll itt tandemben vagy fizetett provokátor vagy unatkozó gimnazista, nem is kellene foglalkozni velük. Tisztán látszik, hogy csak demoralizálnak.

okoskodó 2011.02.24. 13:58:00

Mire meglesz a törvény/engedély, addigra okafogyott lesz ez a kínlódás.

Pest forgalmi szempontból kiürült. Ma holnap 1000 ft a benzin, az emberek eddig is hitelből éltek erejükön felül. Ezek a csapok mostanra elzáródtak.

Nem közlekednek, a két rakpart tegnap 60-80-as volt reggel-délben-délután.
Nincs dugó.

szakmernok 2011.02.24. 14:00:25

@toncsi64: Ezért tart itt az ország mert ilyen vaskalapos, korszerűtlen, maradi emberek irányítják. Egy csomó országban működik ez a kurva 125 köbcentiméteres halálosztós téma. De itt nem működne. Miért? mert a magyar az hülye.

Zz_ 2011.02.24. 14:01:18

@Lui_:
Tehát akkor írd alá ha ezeket akarod:
+ Picit csökkennek a dugók Budapesten
- nagyon picit, érzékelhetetlen
+ Kevesebb lassú robogós lesz
- sok futár most is 50-el jár, szóval érzékelhetetlen
+ Ha eddig a motoros jogsi letételének ideje, ára,hiányzott.
- lustaság? semmi sincs ingyen
+ ha azért nem ültél smpkpra, mert kevés volt a teljesítménye
- talán, de ez is vitatható és csak ha a szélsőségeket hasonlítom akkor lesz jó
+ ha eleged van a rendszám nélküli motorokból, és szeretnéd ha minél több motoron lenne rendszám, és tudnád azonosítani miután letörte a tükrödet
- a rendszámot ettől függetlenül is be kellene vezetni
+ aláírod, mert kíváncsi vagy mit mondd rá a parlament
- gyerekes gondolkodás

Zz_ 2011.02.24. 14:03:11

@okoskodó: ezt én is észrevettem. 12-15 ker reggel 7.10-kor 18 perc. Délután a Hungária nem áll be tartósan.

énjobbantudom:) 2011.02.24. 14:03:41

Végre valaki értelmesen elmagyarázta hogy miért is van ez a kezdeményezés, de akkor sem érzem úgy, hogy ez a motorosokon kívül bárkit is érdekel.A kényelmes magyar ember nem fog átülni a fáradságos munkával hitelből vett, vagy összelopkodott pénzből vásárolt autójából, csak kis százaléka...

TakacsLajos1 · http://kozpontiszelloztetes.hu 2011.02.24. 14:04:29

@Zz_: "- a rendszámot ettől függetlenül is be kellene vezetni"

Ebben egyetértek. Bár sokmindenkinek fájna anyagilag...

TakacsLajos1 · http://kozpontiszelloztetes.hu 2011.02.24. 14:06:25

@énjobbantudom:):
szerintem kis százaléka se fog, hidd el :)
Ez nagyon szűk réteget érint, csak nem értem ez miért fáj pár embernek?
Eddig akikkel tudtam beszélni értették.
Most pl nincsenek dugók, megszűntek BP-n, amerre járok, nyárra leszek kíváncsi, az útfelújításoknál.

Zz_ 2011.02.24. 14:08:49

@Lui_: nem lesznek komoly útfelújítások, amiket lehetett az előző kormány elköltött.

lanciabacci 2011.02.24. 14:09:52

Srácok, attól hogy lehetne 125-öt vezetni B-vel, még nem tiltanák be végleg a 50-eseket :) Akinek az is elég rugalmas közlekedéshez, az mehet azzal tovább.

PITTA 2011.02.24. 14:10:39

@GERI87: Megértelek. Lehet engem is valahol zavarna ha én kifizettem volna az A1 jogsit más meg megkapná majdnem ingyen... Mert ha jól értem nálad most ez a helyzet...

JSZs 2011.02.24. 14:11:54

@Lui_: a smkp-nak pont az a lényege, h szinte ingyen (évente 2-3 e Ft a kötelező) megvan. és ez a tükörleverős dolog is eléggé unalmas már. az autókon van rendszám, mégis gyorsan mennek, a motorokról ne is beszéljünk. szabálytalankodás mindig van.

kérdés: teszek fel rendszámot. mondjuk leütöm a tükröd (soha nem tennék ilyet, de mondjuk). te vhogy felírod a rendszámomat (mert amúgy megállok, és megvárom, amíg megteszed, majd továbbsurranok).

ki mit állít a rendőrségnek?
1. XYZ-123 leverte a tükröm.
2. YZX-321 rámhúzta a kormányt, miközben a KRESZ által engedett motoros sávban mentem, leesett a tükre, de semmi bajom nem lett.

Tanúk? Ugyan már...

1-1, nem?
(utáljatok)

TakacsLajos1 · http://kozpontiszelloztetes.hu 2011.02.24. 14:13:18

@Zz_: Hát ennek most örüljek vagy ne? :)

Jövő héttől már nem Bp-n dolgozom, úgyhogy mondhatnám leszarom, de azért sajnálom.

Amúgy kicsit optimistán, hiszek egy Butterfly effektben , hátha :).
Ha csak párezer ember ül emiatt motorra, bizti lesz pár ismerősük, akiket megfertőznek a motorozással, és azok is, azok is...

Én úgy hiszem motorozni jó dolog, én környezetemben már rengeteg embert megfertőztem észszerű motorozással, aki meg állat pályanapokra irányítom, ott törje össze magát.

rtomix 2011.02.24. 14:14:40

Járok dolgozni minden önálló megoldással: autó, robogó, bicaj. Robiból volt 50-es Yamaha Why, meg most egy 125-ös Cygnus, mindez Csillaghegy-Kőbánya relációban, szóval biztosan tudom állítani: Csikós kolléga leírása az Árpád-híd-Könyves Kálmán útvonalon teljesen helytálló. A 125-ös annyival kevésbé stressz-mentes, hogy az hihetetlen (pedig a Why sem az átlagos kis kerekű 50-es, ment 60-at vígan). Emellett télen autóval közlekedve látom, hogy mennyire idegesítő a fél sávot elfoglalva max 50-el haladó robogós a gyors forgalmú utakon, míg a velünk együtt 70-80-at tartó B125 semmilyen gondot nem okoz. Aki ellenzi, az abban a tévképzetben van, hogy ezután MINDENKINEK KÖTELEZŐ lesz robogóval járni. Szóval hajrá B125, hajrá robogósok.
T

GERI87 2011.02.24. 14:15:21

@lanciabacci:

"Ezesetben kit zavarna ha mégis lehetne B-vel menni?"

Nem zavarna...főleg hogy úgysem lesz ebből semmi.

Akkor viszont ne bizonygassuk hogy forradalmi változást okozna a közlekedésben....mert nem fog és ezt úgylátszik a támogatói oldalon is be lehet látni.

Engem az zavar hogy az érvek sokszor nevetségesek, és sokan még most is azt hiszik hogy ez nekik jár rádaásul ingyen...és semmibe nem kerülne majd nekik ez.

Szóval én inkább ezt az egész dolgot feleslegesnek tartom elsősorban és néphülyítésnek..amiért seggberúgás jár.

Az ellenvélemény meg nem trollkodás max erőteljesebben fejtettem ki...

@Lui_:

Nem csökkene a dugó pesten mert nagyon kevesen ülnének át.
Aki potenciális "átülő" az már rég megtette vagy nincs pénze...de már írtam.

Ezért sincs értelme ennek az egésznek.

A rendszám nélküli motorra a megoldás meg az smkp rendszámozása....a kibaszottul európai lenne.
Erre nem az a a megoldás hogy kihagyjuk a picsába és felülünk nagyobbra...

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 14:15:41

Óccsó A1-et a B mellé!
És akkor majd a nép abból a pénzből, amit megspórolt a mostani A1-hez képest, önként és dalolva kifizeti a regadót, és rendszámot rak a 125-ösre, amivel eddig ötvenesnek álcázva járt. Természetesen.
Ha jól értettem, ez a kezdeményezés lényege.

TakacsLajos1 · http://kozpontiszelloztetes.hu 2011.02.24. 14:16:39

@JSZs:
Van egy 300-as nagyrobogóm is.
Most kapaszkodj meg, évi 4000 Ft a kötelező!
2 évente műszaki 4.360 Ft.
nabumm
amúgy idéntől az 1400cm-s motoromra is csak 6000 Ft a kötelező, király mi?

JSZs 2011.02.24. 14:18:32

@Lui_: hány éves vagy? :D
(sötét, asszem fekete Intruder?)

GERI87 2011.02.24. 14:22:29

@PITTA:

Nem, nem jól érted.

Engem a hülye érvek zavarnak, a valós magyar viszonyok figyelmen kívül hagyása (bürokrácia, anyagiak..)... meg a sok agyhalott mannaváró bilikirály.

Más körülmények estén (közlekedési morál, mentalitás, pénzügyi lehetőségek)
megfelelő kiegészítő vizsga esetén támogatnám is, de így nem.

Nem írom alá ezt mert ma MO-on nem látom értelmét...szerintem az 50-esek rendszámozásának több értelme lenne.

Bár néha azt kívánom menjen át és akkor majd mindenki megláthatja hogy semmiféle drasztikus változást nem okozott:)

GERI87 2011.02.24. 14:26:53

@PITTA:

Nem, nem jól érted.

Engem a hülye érvek zavarnak, a valós magyar viszonyok figyelmen kívül hagyása (bürokrácia, anyagiak..)... meg a sok agyhalott mannaváró bilikirály.

Más körülmények estén (közlekedési morál, mentalitás, pénzügyi lehetőségek)
megfelelő kiegészítő vizsga esetén támogatnám is, de így nem.

Nem írom alá ezt mert ma MO-on nem látom értelmét...szerintem az 50-esek rendszámozásának több értelme lenne.

Bár néha azt kívánom menjen át és akkor majd mindenki megláthatja hogy semmiféle drasztikus változást nem okozott:)

TakacsLajos1 · http://kozpontiszelloztetes.hu 2011.02.24. 14:29:56

@JSZs: nemnyert :) , gsx1400, öreg 31 év, de vidék :)

JSZs 2011.02.24. 14:34:20

@Lui_: az a vicc, h van egy 125-ös robogóm (nem használom, de megkötöttem rá a kötelezőt, ha mégis előszedném, meg lakásbiztosítással együtt van, és így volt vmi 2xxx Ft.) Ehhez képest valóban nevetséges a 4 e ill 6 e Ft...

lanciabacci 2011.02.24. 15:02:23

@GERI87:
Egy ilyen ötletet csak egy forradalami változás igazolhatna szerinted? Mert akkor tiltsuk be inkább az 50-eseket is jogsi nélkül. Meg a drága bicikliket is. A legjobb az lenne, ha nem is lehetne ilyeneket kapni, hiszen úgysem veszi őket senki, igaz? Na és akkor még nem is említettem a legnagyobb veszélyforrást, az épp kerékpározni tanuló 3-4 éveseket, akik a járdán(!) csalinkáznak mindenfajta kontroll nélkül, és gyakran még a szüleikre sem hallgatnak. Gátat kellene már szabni ennek a szabadosságnak végre, és őket is tanfolyamra küldeni a jugendbe. Ott majd megtanulják, mit lehet és mit nem.

Az, hogy te nem hiszel valamiben, még nem jelenti azt, hogy az nettó hülyeség, csak legjobb esetben is annyit, hogy számodra az. Ennél többet beleképzelni mérhetetlen rövidlátás és ostobaság. A rosszindulatot és irigységgel kevert cinizmust "erőteljesebb stílusként" eufemizálni szánalmas próbálkozás, mások lelkesedését és hitét tét nélkül aláásni pedig símán trollkodás. Ha meg mégsem vagy troll, akkor bűn.

skinner 2011.02.24. 15:14:04

Szánalmas ez a sok GYOPÁR SÖTÉT BAROM, aki ebben az országban él! Mit nem lehet azon érteni, hogy a 125 ccm a legideálisabb??? Én 50est használok, mert a jó magyar fizetésemből nem futja másra. És a sok kopasz majom az 5000 ccm-is mercibe? akik gyalogost gázolnak 140-el városban??? az jó???

GERI87 2011.02.24. 15:14:17

@lanciabacci:

A TC legfontosabb érvei között van hogy a dugók megszüntetése miatt jó a B125.

Márpedig ha ez megtörténne akkor valóban forradalmi változást hozna.

Ezt nem csak ez igazolhatja természetesen de a többi érv sem helytálló a magyar viszonyok között..

"nem jelenti azt, hogy az nettó hülyeség,"

Alapból nem az, de MO-ra jelenleg igen.

"mások lelkesedését és hitét tét nélkül aláásni pedig símán trollkodás. Ha meg mégsem vagy troll, akkor bűn. "

ó...én kérek elnézést amiért megzavartam a rózsaszín babvilágotokat és nem hagylak titeket a bűnős népnyomorító a nemzetgazdaság fejlődését hátráltató gondolataimmal kibontakozni:)

GERI87 2011.02.24. 15:18:44

@lanciabacci:

A TC legfontosabb érvei között van hogy a dugók megszüntetése miatt jó a B125.

Márpedig ha ez megtörténne akkor valóban forradalmi változást hozna.

Ezt nem csak ez igazolhatja természetesen de a többi érv sem helytálló a magyar viszonyok között..

"nem jelenti azt, hogy az nettó hülyeség,"

Alapból nem az, de MO-ra jelenleg igen.

"mások lelkesedését és hitét tét nélkül aláásni pedig símán trollkodás. Ha meg mégsem vagy troll, akkor bűn. "

ó...én kérek elnézést amiért megzavartam a rózsaszín babvilágotokat és nem hagylak titeket a bűnős népnyomorító a nemzetgazdaság fejlődését hátráltató gondolataimmal kibontakozni:)

Pityuuu 2011.02.24. 15:47:15

@GERI87: egyre nagyobb ökörségeket beszélsz és össze-vissza. Az mondod, hogy alapból nem hülyeség, de Magyarországon az. Hát mi az ég faszáért lenne már hülyeség? Te se vagy különb, mint az a sok fasz a parlamentben. Semmibe veszel mindent, szarsz mindenre ráfogod, hogy ez a balkán, így biztos nem működhet, a lényeg csak az, hogy neked jó legyen, de mindenki más bekaphatja és vesszen.

Hagyjuk már ezt, hogy Magyarországon azért nem működhet, mert a hülyegyerek elüti az embereket a buszmegállóban, mert a szőkecica összetöri a pofiját stb..., mert ezek már unalmas idióta és megalapozatlan érvek, mert senkinek NEM lesz kötelező és aki eddig akart az is gyilkolhatott buszmegállóban 50-essel is és a szőkecica is összetörhette a pofikáját. Mégsem tette és ez után sem fogja, mert eszébe sincs a szőkének felülni rá, a hülyegyerek meg nem tud megölni senkit, ellenben az "apámtó' a kettesé'" fazonok a szaros "sport" pufós ronccsal.

De kár is rád fecsérelni a szót (a továbbiakban nem is fogom), mert csak trollkodsz és idióta megalapozatlan érveket hordasz itt össze-vissza.

GERI87 2011.02.24. 15:52:49

@Pityuuu:

"Hagyjuk már ezt, hogy Magyarországon azért nem működhet, mert a hülyegyerek elüti az embereket a buszmegállóban, mert a szőkecica összetöri a pofiját stb."

Úristen...Öreg, pont hogy baromira nem ezt hoztam fel ellenérvnek!
Én sem tartok tőle hogy megnőne a hülyék száma..
Meg sem említettem...
El sem olvasod amit írtam.

Már leírtam hogy miért nem működne szerintem, olvasd vissza.

Ennyi hülyét...

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2011.02.24. 15:58:22

@Enrico Palazzo: javítom magam: Ezt olyanok mondták, akik 50-es géppel nyomják, de tele van a tökük vele...

Zorgo 2011.02.24. 16:02:32

Volt szerencsém szabályos 50ccm-es robogóval közlekedni(4 ütem china), és maga volt a ballagó halál.Amelyik jármű nem tud a többiek sebességével együtt haladni, annak a vezetője folyamatosan életveszélyben van, ennyi.A 40km/h órás támolygás az úton, na azt próbálja ki az a minisztériumi fafej, aki nem engedi módosítani a 40 éves jogszabályt.Biztos ami biztos, igaz Elvtárs?

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2011.02.24. 16:06:43

@ Zirig Árpád: mivel az alábbi cikket nem lehet kommentelni (a fentit elnézve talán nem is baj...), így ide írom. Angéláról is lehetne ám olyan képet csinálni, ahol csak a levelekkel takarózik!!! :) totalcar.hu/magazin/hirek/2011/02/24/b125_most_tessek_a_postara_rohanni/

danny22 2011.02.24. 16:10:59

Az eddígi ész és ellenérvek mellett azért érzelmi síkon is meg kéne hogy érintse az embereket ez az egész, mert szerintem már betegesen agyon vagyunk szabályozva hol van már a szabadság illúziója? más helyeken az sem számít ha nincs motorszám a kocsidban, az eu-ban meg lassan az útvonalat is előírják hogy hol mehetsz le a kisboltig. Távolkeleten milliónyi motoros mopedes gond nélkül elfér akkor itt nem tudom miről folyik a vita??
ezek a kategóriák csak bevételről szólnak, a smkp. felrendszámozása szintén ugyanez a történet, álljunk már ki a szabadságunk mellett emberek!

mtk001 2011.02.24. 16:11:52

Hajrá B125 !!!
Aki nem képes felfogni, az nem a XXI. században él...

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 16:18:30

@Ibn Battuta: " Miért hiszi mindenki azt, hogy amit LEHET azt KELL. Annyi piát vehetünk amennyit akarunk, mégsem alkoholista mindenki a világon. "
pontosan erről van szó..

mvazowski 2011.02.24. 16:31:11

Félve kérdezem, azt nem lehetne, hogy az smkp-t mint kategóriát kiterjeszteni 125ccm-ig plusz minden smkp-ra kötelező legyen a rendszám és műszaki vizsga?

Moszi 2011.02.24. 16:36:09

Kedves Cikkíró,

míg teljesen egyetértek a cikked mondanivalójával és a B125 kezdeményezéssel - merthogy így látom én is - addig az általad leírt közlekedési móddal egyáltalán nem értek egyet.

Egyrészt hosszú lenne itt leírni, másrészt a commentezők közül sokan olyan közlekedési módban gondolkodnak mint te :) - úgyhogy nem írom le mit találok kifogásolhatónak, de ha érdekel, hogy szerintem mit és hol hibáztál akkor írj rám privátban.

'saztán? 2011.02.24. 16:43:05

gyerekek!

aki még nem tette, de hajlik rá, az ne habozzon. írjon alá gyorsan!

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 16:44:40

szerintem semmi sem lesz belőle.még a fele sem jött össze.:(
na mindegy,álmodtunk egyet..

labi 2011.02.24. 16:52:59

Érdekes, hogí nagyjából két véleményen vannak az ellenzők:

1, Egy csomó buta autós azonnal 125-re pattan és az első kanyarban magára hajtogatja a szalagkorlátot

2, Úgysem ül át senki, mert aki akart az letette az A1-et.

:)

Amúgy véleményem szerint motorosjogsinál nem is annyira az ár, hanem a kötelezően ráfordítandó idő a zavaró (mennyi ideig is tart ez mostanában?), esetleg az hogy a gyakorlati képzés az M-hez képest semmi értékelhető pluszt nem ad. (de az addig megszerzett "illegál" tudáshoz sem, így nagyjából tiszta pénzlehuzoda)
Régen nyári szünetben jó volt megcsinálni, de ha most kéne végigjárni gyerek mellett, akkor nehezen férne bele.

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 16:56:26

bár én egyetértek a kezdeményezéssel,de szerintem azoknak van egy kis igaza,akik szerint ha valaki akar 125-öst,leteszi az "A"-t,azt hali.
én is így tettem,úgyhogy lexarom a kamionokat,bkv-buszokat,sőt a kemémykedő m-es bmwket is.van egy 750-es gsxr,azzal úgy ahogy tudom tartani a tampót..

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 16:58:27

@labi: Ha nem tudod, mennyi idő kell az A1-hez, akkor honnan tudod, hogy pont az zavar benne? :)

Amúgy meg nemigen szoktam ötvenes robogókat látni az Árpád hídon, pedig járok arra sűrűn. Persze mikor a Csikósék előadták ott a hattyú halálát, akkor pont nem, de hát ez van.

bonus6 2011.02.24. 17:07:10

Hát sok mindent olvastam már a 125ccm ügyében,de talán ez a legszarabb mint közül. Ez már több mint magyarázkodás.Jaa és ha ijen eberek akarják ezt az egész marhaságot akkor gondolkodjunk már el...
Nincs szükség erre!!!

bonus6 2011.02.24. 17:09:12

Meg mi az hg lenyom a BKV !!Jézusom ,menyivel is mehet a busz ,illetve a smk?? :))

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 17:10:11

@bonus6: hagy döntse el ezt mindenki saját maga.mia f@szt fröcsögsz,te barom.

'saztán? 2011.02.24. 17:12:01

lyaly, vége mára az isinek. de kár...

eracleamare 2011.02.24. 17:17:20

Teljes mértékben egyet értek a motorosokkal. 26 éves "B" és ugyanennyi smkp gyakorlattal valamint emberfeletti sőt földönkívüli képességeimmel sem merek felülni egy 125-ös pöcsköszörűre. Javaslom a 15 éves A1 gyakorlati időt, két diplomát és nyelvvizsgát feltételként hogy egy ilyen kacatot el lehessen vezetni. 17 évesen több szász lóerős autót vezetgetni meg bakfitty.

brain drain 2011.02.24. 17:17:43

Jó dolog ez a robogózás, csak nem 38-cal az árpád-hídi felhajtó gyorsulóján... 38-cal bír menni és utána csodálkozik, ha lenyomják a 70-es táblánál pfff. Nem is engednék városi közlekedésbe olyan robogót, amely nem tud minimum 60-70-nel menni, mert akkor több veszélyt okoz, mint amennyit nem. És ha 60-at sem tud menni, akkor, hogy fog felgyorsulni egy árpád-hídi emelkedőn 60-70-re? Ez kurva nagy felelőtlenség a saját családjával szemben mindenkinek. Ezen az sem változtat, hogy tényleg sok a cikázó barom, de abból a világon mindenhol van, nem hungarikum, csak az általános szemétkedési hajlam egymással szemben :)

brain drain 2011.02.24. 17:21:12

Árpád-hídi felhajtó: "Hondám mutatója a 38-on, megint csak csoda kell, hogy ezt megoldjam. A robogósok szentje valahogy átemel, nem is értem, hogyan történik, mindegy, kint húzok már a szélen, kamion most nincs."

Ez életveszély, biciklivel gyorsabban megyek, de azzal sem vállalom be az Árpád-hidat.

MoxNox 2011.02.24. 17:23:32

@Csikós Zsolt: Csak egy apróság, de mégiscsak ciki egy Totalcaros cikkírónak, ha rosszul ismeri a KRESZ-t. Járdán bringázni sem szabad (12 év felett), nem csak motorozni, igaz csak nagyon ritkán büntetnek ezért. De létezik, én is láttam már ilyen esetet.

brain drain 2011.02.24. 17:24:38

Én ebben az esetben simán át tudom érezni annak a vétlen autósnak a lelkivilágát, aki elcsap egy ilyen lassú robogóst az Árpád hídon. Gondoljatok csak bele, rongyol az ember 70-80-nal, nagyjából szabályosan, mire egy robogós valahogy a semmiből, takarásból elé kerül. Hát nem tudom...

csuvel 2011.02.24. 17:26:23

@brain drain: Be sem vállalhatnád, mert kint van a kerékpárral behajtani tilos tábla.
És ezért van az északi járdán kerékpárút

MoxNox 2011.02.24. 17:26:27

@bonifac: Az úttest alkalmatlansága fizikai akadályt jelent. A KRESZ hivatalos magyarázatában felázott földút szerepel példaként, ezt követi a rendőri és a bírói gyakorlat is. Attól még maga az út nem lesz alkalmatlan bringázásra, hogy egy tapasztalatlanabb, félősebb kerekes nem mer egy nagyforgalmú úton tekerni.

rognork 2011.02.24. 17:29:59

@sockpuppet: adj nekem egy fasza ötvenest, ami elrongyol a szerény 94 kilómmal...köszi

@toncsi64: mz125 mi? azért vagyok már annyira felnőtt, hogy legyen egy kis igényem, másrészt nekem pl nem sok energiám lenne tanfolyamra járni. motorozni tudok gyerekkorom óta, a papírra mindig sajnáltam a pénzt. egy kényelmes postásgép kéne a seggem alá.

@streetsta: nem igazán értem a reakciódat, pont ugyanerre gondoltam, csak kissé nyersen fogalmaztam.

bonus6 2011.02.24. 17:30:32

@hanyasvagytedisznó: Mivan??
Vizsgázz le aztán ne rinyálj!!!!Repülöt ne szeretnél vezetni B jogsival.. :)
Vicc.
És ésszel irogass!!!!!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.02.24. 17:43:52

minek ilyenkor motorozni???
Bárhonnan bárhová elérek fél óra alatt a fővárosban kocsival annyira kicsi a forgalom.
Ti nem vettétteék észre hogy kevesebben járnak?
18 kerből 8.kerbe 20 perc 8 ból 22.be a másik 20 perc:

akos696 · www.focusauto.hu 2011.02.24. 17:45:28

A cikk kiváló! Viszont az itt hozzászólók nagy részén is látszik, hogy sajnos rendkívüli sötétség honol a magyarok fejében (tisztelet a kivételnek). Ami jó a sokkal fejlettebb nyugatnak, miért nem jó nekünk, ostobák? Ott vígan jár mindenki robesszal 50-500 ccm-ig a futártól a topmanagerig. Gondolkodjatok már! Én sajnos pesszimista vagyako, mert az átlag magyar savanyú, befordult, irigy, rossz ízlésű és ostoba. Sajnos mi Balkán vagyunk. :(

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 17:50:38

@rognork: A te kommenteddel kapcsolatban csak arra gondoltam, hogy nem ingyé, vizsgázni azért legalább a gyakorlatból kellene. De ez mondjuk részletkérdés. Az alapokban teljesen egyetértünk.

Rekspa 2011.02.24. 17:51:20

@mp1526: Ha 1000LE-es autók nem rohangálnak, de ilyenek rohangálnak:
www.hasznaltauto.hu/auto/mercedes-benz/s_600/mercedes-benz_s_600_automata-4537374

Nagy nagy, de 400 paci az 400 paci.

eracleamare 2011.02.24. 17:54:01

@akos696: A hozzászólásodból könyvet lehetne írni, minden szavaddal egyet értek.

james01 2011.02.24. 17:54:48

Hát, aki még arra sem képes, vagy nincs pénze, hogy megcsináljon egy 125ccm motorjogsit, az ne is üljön rá, mert az nagyon béna, vagy nagyon csóró! Motorozás mindig drága, és akkor, hogyan vesz utána motort? Továbbra sem értem, hogy miért lenne jó, ha mindenki 125ccm-el járna gyakorlati oktatás nélkül. Az a tanfolyamidő, amibe belekerül a 125ccm motorjogsi megcsinálása, az meg föleg nem nagy idő. 2 hónap alatt megvan. És akkor talán a 50ccm-esből lett 125ccm-esek is megtanulják, hogy köszönni illik a másik motorosnak. Üdv Mindenkinek: James01

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 18:00:31

@szakmernok: Az a szörnyű, hogy egyre több olyan komment látok, aki igazából azért nem írja alá , mert... nincs ingyé... új jogosítványt kell kiállíttatnia... neki bezzeg nem okozott gondot A1-et csinálni...
Lófaszt írja ő alá, még ki is húzza a nevét, ha aláírta, sóval hinti be az íven a neve helyét. Naná, nehogy már MÁSNAK jó legyen. Tényleg, a tököm tele van az ilyen kisstílű tempóval. Ha a kezdeményezés célt ér SENKINEK sem lesz tőle rosszabb. Csak pár embernek jobb lehet. És akkor már azt a kurva golyóstollat sem veszi a kezébe.
Mondtam már, hogy nekem van A-m, meg B-m, és nem érdekel, ha valakinek holnaptól ingyé adják az összes kategóriát, ha elvégez negyvenezer forintért egy átfogó közlekedéstechnikai tréninget, és le is ellenőrzik a tudását? Nekem nem fáj, ha valakinek jobb lesz. Vagy ha nekem nem ingyen adnának valamit, csak nagyon olcsón, kis energiabefektetésért cserébe.

bonus6 2011.02.24. 18:04:34

@james01: Korrekt.
És nem lesz B125 .Ez info. :)

EG0 2011.02.24. 18:18:23

Nekem meg van autóm és motorom is. Autó télre, messzire, csomaggal, másokkal.
Motor nyárra, városi dugóba. Illetve helyett.
Szerintem NAPOKAT spórolok Budapesten motoron ülve egy idény alatt összehasonlítva az autóban üléssel.

bitboys 2011.02.24. 18:18:53

Támogatom a kezdeményezést, hétvégén megyek aláírni. Jópárszor letúrtak már úgy az útról, hogy betartottam a sebességhatárt, nem szeretnék megdögleni az ilyen mentalitású sofőrök miatt. Így legalább esélyem lesz az elmenekülésre...

kafferbivalybalamber 2011.02.24. 18:22:46

@streetsta: Nem azért húztam ki magamat, hogy nehogymár másnak jó legyen.
Hanem azért, mert nem erről volt szó. Ez így egy olcsóbb/egyszerűbb A1, ami a szarnak a pacskolgatása, vagy TC reklám, mittudomén, amit csináljatok csak nélkülem.

Amit én is aláírtam volna, az a normális megoldás: ahogy most az 50-est, pont ugyanúgy lehessen 125-öst vezetni B-vel. Minden külön további vizsga, tanfolyam meg egyéb köcsögség nélkül, maximum annyi megkötéssel, hogy néhány évesnél idősebb jogsi kell hozzá.
Sajnálom.

Karón Varjú 2011.02.24. 18:23:08

Én azért nem írom alá, mert ez egy rossz megoldás egy létező problémára. Olyasmi, mint ha a dugókat egyre több sávos utakkal próbálnánk megszüntetni.

A valódi megoldás az lenne, ha az autósok másként közlekednének, mert természetes lenne, hogy az úton lassú robogósok, még lassabb biciklisták, a zebrán pedig átkelő (és elsőbbséggel rendelkező) gyalogosok vannak. És ha egy ilyen akadályozza a közlekedésben, akkor nem anyázik és agresszívkodik, hanem kivárja a sorát. Vagy eleve nem kerül ebbe a helyzetbe, mert autóba ülés helyett robogózik, biciklizik vagy neadjisten sétál.

eracleamare 2011.02.24. 18:27:14

@james01: Baszki. Értsd már meg hogy itt nem olyan földhöz ragadt, kispolgári dolgokról van szó mint tanfolyam, vizsgadíj stb. napi szinten látok vizsgával rendelkezó (?) idiótákat az utakon. Egyszerűen azt szeretnénk, mi aláírók, hogy felnőttként és elvárható közlekedési tudással rendelkezőként kezeljenek minket.Persze ebben az országban ez nagy kihívás.

bonus6 2011.02.24. 18:28:15

Tényleg....Szegény bringás meg kapjon kresz vizsgát hg kismotorral mehessen?
És ez az egész az államnak nem éri meg,ezért nem lesz megvalósitva.. ;)

akos696 · www.focusauto.hu 2011.02.24. 18:28:36

@eracleamare: Köszönöm, de sajnos nem vagyok büszke rá, hogy ilyesmiket kell írnom. Jobban örülnék, ha aszt írnád, hogy milyen hülye vagyok, ez nem így van, a magyar egy fasza népség. :(

eracleamare 2011.02.24. 18:34:23

@akos696: Mégis, sajnos , ezt kellett írnod.Még "sajnosabb" hogy ez nagyjából így is van.

brain drain 2011.02.24. 18:43:04

@csuvel: Azt hiszed, hogy nem tudtam?! Egy dologba köthettél bele, megtetted. Gratulálok. Ettől még bevállalhatnám :) Tudod a bevállalni szó jelentését? :) Amúgy szégyen, hogy egy ilyen soksávos hídon nincsen valódi biciklisáv, ahol a robogók is nyugodt szívvel mehetnének.

Mezaro 2011.02.24. 18:44:55

NOB125
Aláírásgyűjtés itt.

A véleményem változatlan: jogsit és rendszámot mindenre, kivéve a kosaras Babettát a közértig.

Aki motorozni akar vizsgázzon le, és üljön rendszámosra.

Mezaro 2011.02.24. 18:49:28

Egyébként számomra hihetetlen, hogy a TC-n ennyi idő alatt nem jött össze 50k aláírás.

Az elején azt hittem 2 hét után megy Robi a parlamentbe.

james01 2011.02.24. 18:53:15

@eracleamare: Hát nézhetsz hülyének, de én megcsináltam az A korlátlant 2006-ban, azért hogy vehessek 125ccm-et! Mellette suliba jártam, és mellette dolgoztam 8 órát naponta! Összesen 3-szor vizsgáztam eddig, B, BE, A korlátlan, de mind jó felkészüléssel és pár pluszórát is beleértve elsöre meglett! Persze, igen tudom, hogy vannak visszaélések is, de nem hiszem hogy mindenkinél csak azok vannak! És még az sem mellékes, hogy aki 25 éve tette le a B vizsgát, az már lehet, hogy nem is emlékszik a szabályokra, igy még hasznos is lehet az ujboli vizsga, és Kresz átismétlés is.

Én amúgy aláirtam az ivet, hogy be tudjam adni a barátnömnek, hogy a 125ccm-es motor az segédmotor, hisz ö is vezetheti B-vel. Talán akkor nem félt azért annyira. :) De más indok nálam szóba sem jöhet. Üdv. Mindenkinek James01

lorincz84 2011.02.24. 18:55:30

akos696

Igazad van !
A kommentek nagy része csupa mellébeszélés.
Az egész egy "dögöljön meg a szomszéd tehene is"effektus.
A legnagyobb baj,hogy ebben az országban utálják egymást az emberek,iszonyatosan irigyek egymásra,és olyan,hogy összetartás nem létezik.Mert "nehogy már a másiknak jó legyen"!
Pl.:A munkahelyemen mindenki titkolja az órabérét,mert,ha az egyikük megtudja,hogy a másik 10ft-tal többet kap abból már rögtön akkora hiszti/cirkusz van,hogy az beszarás.
SZÉGYEN !!!!!

Krisi 2011.02.24. 19:02:05

tehát akkor a tanulság: lehessen B-s jogsival 125-ös robogót vezetni, hogy átjuthassunk az Árpád hídon.

lol

mert Magyarország úthálózata kizárólag az Árpád hídból áll.
ez az iromány szerintem elég izzadtságszagúra sikeredett.

és mielőtt még jönne a köcsögautósozás: közlekedtem Sámsonnal elég sokat, Árpád hídon és Váci úton is. annyi a lényeg, hogy a sáv közepén kell haladni.
ha lehúzódok akkor az azt jelenti, hogy azt akarom hogy megelőzzenek, ezért mindenki meg is fog előzni. ha viszont haladok középen akkor nem fog mindenki megelőzni, csak aki nagyon akar, és az sem kicentizve, hanem rendesen sávváltással. direkt meg senki nem fog fellökni.
ennyi.

Krisi 2011.02.24. 19:04:34

ja és a legfontosabb: 50-es robogóval nem úgy kell közlekedni mint egy nagymotorral. úgy látszik ez csak nekem egyértelmű

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.02.24. 19:15:58

@MoxNox: Hát ha most legyáváztál, akkor gyere és tekerj át. (Ne egyszer, azt én is megkockáztatom.) Naponta kétszer egy hónapig legalább.

eracleamare 2011.02.24. 19:18:18

@james01: Még véletlen sem akartalak hülyének nézni, sem mást."B" és "F" katergóriával rendelkezem.
pusztán arra akartam rávilágítani, hogy nem kellene tudásbeli (értsd.: gyakorlat) külömbségre hivatkozni a két "alap" (A-B) kategória közt. Amiért lehet ütni: támogatnám a KRESZ vizsgát az adott jármű egyidejű műszaki vizsgájával.

efilnikufesin 2011.02.24. 19:22:24

még a fele sincs meg :P de azért hajrá, szájkaratésok :P

6096czt 2011.02.24. 19:22:35

Borzalmasan egyszerű itt pár ember...forog a gyomrom tőletek.Tényleg Balkán.
Ha a spanyol közlekedési szubkultúrában működik gyakorlatilag balesetmentesen a B kategóriával vezetünk RENDSZÁMOS motort 125ccm-ig kiegészítő vizsga nélkül akkor magyarországon is működne.
Magyarország:Gyöngy egy pohár vérben...

ex-dr. vuk 2011.02.24. 19:24:37

Persze az senkiben nem merul fel, hogy az autosok miatt veszelyes ez az egesz, nem onmagaban.. A 125-os nem fogja megvaltani a vilagot. Erdekes, mashol halalfelelem nelkul lehet kismotorozni/bringazni.
Nem vagyok a 125-os ellen (persze egy egyszeru gyakorlati vizsga azert nem artana), de a prroblema gyokeret nem sikerult megtalalni szerintem.

drymass 2011.02.24. 19:26:31

Tavaj vettem egy egy ötvenes mocit. A városban ez rémálom. Csak a külső sávon haladhatsz és még egy troli is képes megelőzni. Mondom ezt úgy , hogy a jogsim szinte a-z ig be van pecsételve.
Igaz kb. 35 éve nem ültem motoron, de elvileg vezethetnék akármit. Ennyit a jogszabályokról! Képzeljétek ezzel a komoly rutinnal mit művelnék egy igazi nagymotoron! A 10 Kw. akár életmentő is lehet. Igenis a dolognak van létjogosultsága. Elegem is van az egészből tavasztól 125ös leszek! Mert megtehetem! Egyébként lelkesen pártolom a 125/Bét.

efilnikufesin 2011.02.24. 19:29:57

@drymass: a helyesírási szótárt pártolnád inkább...

6096czt 2011.02.24. 19:41:10

@efilnikufesin: na egy komolyat vétett...nincs más dolgod?

akos696 · www.focusauto.hu 2011.02.24. 19:41:31

Amúgy nemgvan a ranglétrám motorok terén, jelenleg 50-250-750-1200 ccm áll a garázsban. Én a városi közlekedésre magasan az 50-est tartom a legalkalmasabbnak és a legélvezetesebbnek (nyilván ha 125-ös lenne akkor még jobb lenne). Ez egy viszonylag új Scarabeo, 75-öt megy egyenesben alattam, belekarcol a 80-ba az enyhébb lejtőn. 55-t még a jelentősebb emelkedőn is eléri, igaz azt már kín-keservvel. De ez vidéki nagyvárosban (Pécs) tökéletesen megfelel. És én szeretem, h nincs rajta rendszám, nem tudnak minden szarért büntetgetni. De addig lesz csak meg, amíg az 50 ccm-esek is rendszámkötelesek lesznek. Akkor inkább lesz egy 200-250-es robogó helyette.

Mezaro 2011.02.24. 19:45:04

Lehessen B-vel nyolcadliterzni, mert a huszadliteres túl veszélyes.

Nem fura ez egy kicsikét gyerekek?

zsírvezér 2011.02.24. 19:45:53

Mindegy mire ebből a(z alja) népi kezdeményezésből a népnyúzó, tolvaj, csürhe törvényt alkot, úgy se lesz pénz benzinre :D

efilnikufesin 2011.02.24. 19:46:09

@6096czt: a közlekedés mint szubkultúra... hát grat.... csak, hogy idézzelek: "Borzalmasan egyszerű itt pár ember..." :P

Caldera75 2011.02.24. 19:47:03

Ma írtam alá egy MOL kúton.
Remélem meglesz a kellő mennyiség, mert akkor izzítok egy 125 öst :)

drymass 2011.02.24. 19:47:49

@efilnikufesin: Baszus mindig eltévesztem:( Amúgy imádom a bölcsészeket!
De ha itt tartunk: kb. olyan 15 évvel ezelőtt egy olasz ismerősöm kocsijában ülve elcsodálkoztam, a piros lámpánál kb. 3-4 méterrel előbb állt meg. Kérdésemre válaszolva azért, hogy a motorosok elférjenek és szabadon mehessenek. Mi autóban ülve mikor fogjuk ezt megtenni?

efilnikufesin 2011.02.24. 19:51:13

@drymass: amúgy jogász vagyok :)
egyébként, a tapasztal az, hogy egyre több a "normális" autós, aki a sorban félrehúzódik és elenged. jó, biztos van benne önérdek is, hogy ne törjük le a visszapillantóját... :P

zsírvezér 2011.02.24. 19:51:32

Az írás pedig olyan csicska szolga módon próbálja kiszolgálni a hajrában az aláírásokat, hogy az már valami megalázóan primitív.
"Minden ellenkező állítás nettó hülyeség." Csikóskám neked bizony a bruttó kurva anyád, ezért a mondatért.

MoxNox 2011.02.24. 19:52:19

@Mezaro: Ha elolvastad volna a cikket, megértetted volna, hogy nemn :)

ommm 2011.02.24. 19:52:56

@Pistabá: Ezért kellene elvégezni egy veztech. tréninget. El kéne már olvasni az egészet, nem félmondatokat idézni...

MoxNox 2011.02.24. 19:56:11

@bonifac: Nem gyáváztalak le egyáltalán, csak próbáltam eloszlatni a KRESZ azon részét illető bizonytalanságot. Az ajánlatodat köszönöm, de csak ezért nem költöznék Szegedre, ha nem baj:)
Amúgy nem hiszem, hogy nagyon be lennék tojva a hidadtól, 6 éve bringázom a fővárosban, kétszer volt karambolom az autós hibájából, szívbaj nélkül rendszeresen áttekerek az Erzsébet hídon, a buszsáv és a külső sáv közötti halálcsíkon. De ezt persze senkitől nem várom el, a lényeg, hogy mindenki épségben elérje a célját, olyan biztonságban, ami számára kényelmes.

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 19:58:42

@drymass:mer' piros lámpánál snassz megállni..
mi,magyarok a piroson átmegyünk.és így sem zavarjuk a motorosokat.vajon a macskazabálók mikor jutnak el a mi szintünkre?
viccet félretéve, digóéknál pont lehet vezetni 125-öst b-vel,és sokmillió kétkerekű van az utakon.
amikor Angliából hazamotoroztam Budapestre tavaly,csak Mo-n volt halálfélelmem.Párizsban azt hittem,belecsöppentem egy motoros találkozóba,annyi motoros volt!aztán kiderült,hogy ennyi motoros van a városban.az autósorok között volt egy méteres sáv,és a hatalmas,álló dugóban a motorok 50-60al flangáltak.
De amikor busszal mentem dolgozni,volt hogy a busz fél órát várt egy domb alján.nem értettem,mirt állunk?kiderült,hogy egy biciklista teker föl a hegyre,és nem tudjuk biztonságosan megelőzni,így várunk..hatalmas sor volt mögöttünk,senki sem dudált.tehát jelentős a külömbség,rengeteg kétkerekű van az utakon.már gyerekkorban elkezdődik,bicóval tekernek a lurkók,az iskolába,és már akkor kiderül kiből lesz versenyző.így lesznek a Miguel Indurainek,mmeg a Contadorok,Bettinik,Rossik,stb..
de nekünk nem kell átvenni.minek?marad a hanyattló nyugat ópiuma!
ebből a kezdeményezésből sem lesz semmi.el sem jut a parlamentig:(

Mezaro 2011.02.24. 20:11:05

@MoxNox: vágom a cikket.
Nyomtam én is vagy 10000km-t egy huszados Yamaha Vino-val, Szada és Farkasrét között.
Volt minden ami szem szájnak ingere, de ha jelen voltam a forgalomban, nem pedig lelapultam a padka és az útszélkosz közé, akkor nem nyomtak le.
2010-ben levizsgáztam "A" korlátlanra, 5-6000-et mentem a szezonban 200-as scarabeoval.
Kilót a nyolcados is simán megy, és ott más események jelentenek veszélyt mint a lenyomás. Megjelenik a speed, amiért motorra ül a motoros.

ps3peter 2011.02.24. 20:22:07

Bár a kezdeményezés számomra közömbös, azaz engem úgyse érint, de eleinte szimpatizáltam vele. Aztán valahol egy kommentben olvastam, hogy valami hetvenezer Ft letenni egy A1-et. Na itt kezdtem el fetrengeni a röhögéstöl.
Most ezt komolyan parlament elé kell vinni, mert lenne ezernyi olyan ember aki nem képes 70 pénzért letenni egy A1-et, de majd ö fogja fellendíteni a magyar motorpiacot, amikor megvesz 5-800-ért egy új 125-öst???
Ez álom a köbön.
Vagy hogy a rendszámmentes 125-ösök most mind jó útra térnek majd...
Akkor már inkább legyen népi kezdeményezés a Kresz-oktatás ált. iskolai tantervbe vételére. Vagy hogy aki gépi erejü jármüvet hajt - és ezzel akár milliós kárt is okozni képes - az legyen kivétel nélkül rendszámmal azonosítható, és így természetesen biztosított. Na ezeket majd aláírom.

Turp 2011.02.24. 20:24:00

Azt a motorost ismertem az Autó-Motor-ból :(

Mezaro 2011.02.24. 20:30:19

@ps3peter: Hú de egyetértek. Kimondtad a gondolataimat. Danke.

6096czt 2011.02.24. 20:39:31

@efilnikufesin: Most vitatkozzunk ,hogy szub- vagy ellenkultúra? Te jogász létedre még része is vagy annak a fejetlenségnek ami abban az országban van...javaslom a politikusi pályát..feküdne.
Amúgy vetted a lényeget a működő B125ről..
Ha hozzátehetem még:nézd már át a kommentedet helyesírásilag,mielőtt másokat véleményezel...A magyar értelmiség.Aha.

akos696 · www.focusauto.hu 2011.02.24. 20:41:29

@hanyasvagytedisznó: Nem, csak imádom a motorokat. :) Amúgy mindegyik elmúlt már 10 éves és együttes értékük nincs annyi, mint egy vadiúj közepes túramotor. De jól is van ez így, mert jön majd még melléjük terveim szerint, csak nem tudom, hogyan fogom beadagolni az asszonynak, mert már a 4. érkezésénél, egy közel 30 éves Honda CL 250-nél már húzta a száját, h nincs hely, de aztán beadagoltam, hogy az övé lesz, azóta várja a tavaszt. :)

akos696 · www.focusauto.hu 2011.02.24. 20:42:20

@akos696: Ja és elvileg a Scarabeo is az övé, de 90%-ban inkább én használom. Imádom a praktikusságát.

efilnikufesin 2011.02.24. 20:47:10

@6096czt: 1. a közlekedés nem szubkultúra, te szerencsétlen... pláne nem ellenkultúra...
2. büntetőjogászként szerinted hogy vagyok én része a fejetlenségnek??? te jó ég...
3. milyen helyesírási hibára utalsz???
4. működő B125??? ez még kezdeményezés, milyen működésről beszélsz???
istenem...

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.02.24. 20:52:49

@MoxNox: Az EU csatlakozás előtt én is jártam át a Bertalan hídon bringával, egy más világ volt. 60 km/h felett lehetett legurulni a túloldalon, ha zöldet kaptam a lámpánál, akkor a fő fasorig tekerés nélkül.
De amióta ennyi kamion van - M43 meg nincs - azóta nem merek. Féltem nyavalyás kis életem, na.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.02.24. 20:54:22

már megint úgy csinál mindenki, mintha Budapestből állna az ország.

vidékre TÖKÉLETESEN MEGFELELNEK az 50-es robogók.

ugyanez a bajom az 500ft-os benzináron történő ajvékolással is, meg hogy éljen a tömegközlekedést, amikor ezeket a kijelentéseket a bp-iek teszik. ők leteszik az autót, oké.
és a vidéki mit csináljon? várjon félórát a minusz öt fokban a buszra, aminek kirohadt már az alja-teteje, és direktbe kapja az utas a menetszelet?
ugyanis volt ilyen élményem, és nem a keleti határ mentén lakom..

'saztán? 2011.02.24. 21:00:38

Árpád, hídon meghalni?

Krisi 2011.02.24. 21:02:58

@ps3peter: énis mindig ezt a kérdést teszem fel, hogy akinek nincs pénze egy A1 jogsira, annak mitől lesz pénze motorra, bukósityakra, dzsekire, kesztyűre, benzinre, biztosításra?

a másik meg hogyha mindig csak egy kicsit kell erősebb, akkor hamar eljutunk a Hayabusáig. először elég az 50ccm, hiszen csak városba kell. aztán már 125, hogy az Árpád híd egy kilométerére is legyen erő. aztán legyen mégiscsak 250, hiszen országútra is ki akarunk merészkedni. de az is kevés, előzni is akarunk biztonságosan (kedvenc kamuszöveg) ezért akkor legyen minimum 400ccm, inkább 600. de az meg kevés amikor asszonnyal megyünk pályán meg fel az emelkedőn, a nyomaték nagy úr, kell a 900ccm mindenképp, hiszen első a biztonság. de ha már 900 akkor miért ne lenne 1200, hiszen az kényelmesebben bírja, erőlködés nélkül.
és az 50-estől indultunk, apró lépésekkel csak. és a végén kiderül hogy egy bringa is elég lett volna :)

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 21:12:19

@Krisi: ..nade az nem jó..
képzeld el,vámszorogsz a hayabusáddal az autópályán,asszonnyal,és levillog egy veyron 300nál..ezt a szégyent!!!!!!
szerintem a TB támogathatna egy tuningcsomagot hayabusához!mondjuk egy ilyet!
www.youtube.com/watch?v=5BT2JjzHa-c&feature=player_embedded

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 21:13:06

@akos696: akkor helyesbítek:fanatikusevagy?
:)

GERI87 2011.02.24. 21:36:12

@ps3peter:

Ugye-ugye mekkora egy népi rinya ez?:)

Be akarják itt sokan magyarázni hogy bár pénzük lenne rá de vagy túl smucigok, vagy gyerek/munka mellett nincs hétvégente pár szabad órájuk (fotelben fetrengés sörözés helyett) elvégezni az A1-et:)
Vagy nincs ugyan pénzük de ha leszB125 akkor varázsütésre terem a sarokban és már süvítenek is a kereskedésbe.

Szerintem is vicces...

Sword 2011.02.24. 21:36:37

Kit érdekel, hogy ki mennyivel mehet?
Az érdekel mennyivel megy.
Mutogathatom én a buszsofőrnek, hogy lakott terület miközben 70-nel nyom le az út szélére. Itthon jószerivel senki nem tartja be az 50-et lakott területen, ez nem fog megváltozni két hét alatt, ha mindennap traffipaxot ezreit vezénylik a városokba, akkor sem. Alkalmazkodni kell.
Nem azt mondom, hogy száguldozni! De ha a szükség úgy kívánja, akkor sokkal biztonságosabb ha abban a nyomorult motorban van még annyi tartalék, hogy tudjak a forgalommal haladni.
Melyikkel veszélyesebb előzni? Egy ezres suzukival vagy egy 1,6-ossal? (swift-ből asszem volt ilyen anno)

Indiana 2011.02.24. 21:37:26

Sziasztok!

Indítottam egy blogot, ahol a motorvételtől egészen a szezon végéig meg szeretném az olvasókkal osztani a tapasztalataimat, és persze jó lenne hasonló motorosokkal beszélgetni, és tapasztalatot cserélni, mint én. Így egymással megoszthatnánk nagyon sok hasznos infót.

Ha van kedved, akkor gyere, és nézz körül a blogomon:

www.biker.blog.hu

Üdv. Indiana

u.i. KÖSZÖNÖM AZ EDDIGI LÁTOGATÁSOKAT!!!

A KOMMENTEKET RENDBE TETTEM(LÁTHATÓAK), ÉS CSAK ANNYIT MONDHATOK, HOGY SZUPEREK VAGYTOK. ÖRÜLÖK, HOGY ILYEN JÓ FEJEK A MOTOROSOK!

lanciabacci 2011.02.24. 21:38:31

@ps3peter: @Krisi:
Ez nem kizárólag pénz, sokkal inkább idő és utánajárás kérdése. Munka és gyerekek mellett nem egyszerű tanfolyamra járni, ahogy pl utazni is könnyebb vízum nélkül, pedig jellemzően az sem kifizethetetlenül drága. De szerintem ti is értitek, csak jól esik okosabbnak látszani.

GERI87 2011.02.24. 21:41:58

@Krisi:

Reménykedjünk hogy a pöstieknek elég lesz a 250 is az agglomerációba mert vidékre úgysem akarnak menni:)

Az meg le van szarva hogy a lopott smkp sosem kerül meg mert nincs rajt rendszám...

GERI87 2011.02.24. 21:46:53

@lanciabacci:

Jaj hagyjuk már ezt a munka gyerek stb...nem érv.
Érdekes a környezetembe mindenkinek sikerült ezek mellett a jogsi...

Ha kommentelni van időtök akkor erre is.

Ez a hülye maradi mentalitás:
Várjátok az égi csodát "fentről" ahelyett hogy már most beiratkoznátok...de így majd jót szitkozódhattok hogy jaj hogy kibasztak velünk megint..

Harkov 2011.02.24. 21:50:06

Nem olvastam el az összes kommentet ezért lehet, hogy már valaki leírta.
Évek óta motorozom azért mert szeretek és mert praktikus közlekedési eszköznek tartom.Én is leraktam elöbb az A1-et aztán az A-t.Nem haltam bele a költségekbe ez egy ilyen hobbi.Viszont:A tanfolyam elvégzésétől még senki nem tanult meg motorozni és senki nem lesz motoros!Max azt hiszi, hogy tud de közel sem!
Aki szeretni és van egy kis affinitása hozzá meg fog tanul motort vezetni akár 50-es akár 500-as!
Ez nem autó ezt kényszerből nem lehet vezetni!!

Eximer 2011.02.24. 21:50:18

Üdvözletem Emberek!(?)

A hozzászólások 95%-át elolvastam, a maradék 5%pedig még arra se méltatom!Tudom, egyéni szocpróbléma.

Amit Dr. Úr ír van benne valami, vidékre elég, DE, van aki nem alföldön lakik, és nem sík út van... hanem van, ahol van domb... Személy szerint mióta B-s jogsim van,azóta motorozok. Igazából nem is akartam motorozni, de kipróbáltam, megfogott. Először 50ccm-es csodával... ELSZÖRNYÜLKÖDTEM, és nem azon,hogy nem megy többet 60nál, HANEM azon, hogy az autósok így nem foglalkoznak a motorossal? Letolnak, Ledudálnak NEM EGYSZER majdnem,hogy árok a vége mert nem tud várni...érdekes, autót is vezetek,még is várok, segítem a motorost. Rengeteget mentem motorral is, autóval is! De hamar rájöttem, hogy a kis 50ccm-es motorral, a maga pár Le-jével nem hogy haladni nehéz (NEM,NEM CSAK BOLTBA JÁRNI!) de kb. életben maradni is! Persze, már van A kat. jogsim is, és így is ba.sznak sokszor az autósok ránk... EZT AZ ÉRZI ÁT AKI MOTOROZIK! NEM CSAK AUTÓT VEZET!Én se hittem még nem kezdtem motorozni! A másik.125ccm nem egy nagymotor... APUKÁM az egy kismotor majdnem,hogy... ( NEM,NEM A KIHEGYEZETT 125re értem!)De azzal lehet haladni, ÉN IS jobban örülök,hogy nem kell kerülgetni, Te is, MINDEKI! Sajnos, a kommentek között rengeteg az, aki egyáltalán nem rendelkezik motoros tapasztalattal! Lehet beszólni.. anyám bírja a csuklást! Sajnálom, komolyan, hogy egy ilyen országban születtem, ahol sok ember nem látja a fától, az erdőt! Én aláírtam, mert EMBERI érzéseket táplálok, mert motorozok ÉS! autót is vezetek (még azt is kétlem,hogy a kommentelők között sok a jogsis) , és mert nem vagyok irigy... SOK SIKERT HAJRÁ!

augustiener 2011.02.24. 21:51:58

Tehát a megoldás: kitiltani Budapestről a 125ccm alatti motorokat és a kerékpárokat is. Tényleg csak akadályozzák a forgalmat.

Én nem tartom hülyeségnek, hogy a motorra vizsgát kell tenni. Ugyanúgy meg kellene hagyni a vizsgát, csak akinek már van B jogosítványa, annak ne kelljen még egyszer KRESZ vizsgát tenni.

A legfontosabb pedig az, hogy iskolai tantárgy legyen legkésőbb általános iskolai negyedik osztályban a KRESZ.

Napközben elolvastam a cikket. Igazából elgondolkodtam, hogy ha három litert eszik a motor, akkor munkába járásra akár használhatnám is. A három az kevesebb, mint a tizenkettő. Még nagy forgalom sincsen azon az öt km-en, de így legalább gyorsabban letudnám azt a dugót, ami valamiért csak kétszer van egy hónapban, de akkor négy km. Aztán belegondoltam, hogy hogy tudnám használni. Októbertől áprilisig nem, mert hideg van. Áprilistól októberig havonta legalább tíz napot esik az eső. Ahhoz, hogy évente ötven napon használjam, nem éri meg megvenni, szervizelni, télen tárolni.
Ezért én úgy gondolom, ha valaki eddig motorozni akart, annak nem okozott gondot a jogosítvány megszerzése, az ilyen kukoricamotorosok, mint én meg nem fog motort venni, ha kell hozzá jogsi, ha nem.

ps3peter 2011.02.24. 21:56:19

@lanciabacci:
"Munka és gyerekek mellett nem egyszerű tanfolyamra járni"
Már bocs, de ez csak akarat kérdése. Nem kell érte 5 évig egyetemre járni, pedig sokan ezt is megteszik munka és gyerek mellett.
Kb 2 hónapig kell némi szabadidöt feláldozni, de pont ezen van a hangsúly, hogy tenni kell érte valamit. Pedig mennyivel jobb úgy, hogy adjanak nekünk valamit ajándékba, mert az nekünk "jár". Mint az új autó a frankhiteleseknek...

Eximer 2011.02.24. 22:02:36

@ps3peter: A mai motor oktatás színvonalával hasonlítjuk össze azt az időt,amely idő alatt megszerezhető a jogsi? Akkor az annyit tenne,hogy bemegyünk, megmondjuk,-akarunk jogsit,-oké, 5perc...fénykép, pénzt átnyújtod, oké, viszlát.

Sok Pestinek biztos ismerős: Segíthetek? ;)

augustiener: Még nem gondoltad végig ;)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 22:06:59

@kafferbivalybalamber: Figyelj, beszéljünk komolyan: speciel én is támogatnám, hogy bárki, akinek legalább mondjuk öt éves jogsija van, vezethessen 125-öst. Azt gondolom, hogy az értelmes ember meg tudná oldani a feladatot. De. Látod te magad is itt a reakciókat. Egy rakás ember tömeghalált, a magyarok pusztulását vizionálja, csak mert rakétasebességű 125-ösre ülhet az, aki teljesít bizonyos feltételeket. Itt jegyzem meg, nem hiszem, hogy véletlen a megfogalmazás: kellő jártasság esetén. Mert mondjuk mindkettőnk szerint kellő jártasságnak minősül, ha valaki évek alatt soktíz-, esetleg százezer kilométert nyomott le, akár autón, vagy ötvenes robogón. Persze van, aki szerint külön kresz, műszaki, és a fene tudja még milyen vizsga kellene, meg erkölcsi bizonyítvány, tiszta vérvonal, bizonyíthatóan honfoglaló felmenők.
Szóval, én kompromisszumos -és egyébiránt értelmes, hasznos megoldásként- teljesen el tudom fogadni, hogy kelljen egy napot vezetéstechnikai tréninggel tölteni, sikeresen abszolválni, aztán hajrá. Ha ez, a jogsicserével együtt 20-30-40 ezer Forintból meg van, szerintem egy abszolút vállalható dolog. Az, ha a pénzedért valós tudást kapnál cserébe (meg egy papírt is), ráadásul épelméjűen nem sok idődet rabolná a dolog, teljesen jó üzlet.
Még egyszer mondom, én, saját tapasztalatból azt mondom, azzal sem lenne nagy baj, ha sok tapasztalattal a hátad mögött, egész egyszerűen a jogosítványod dátumának köszönhetően meg kapnád a lehetőséget a 125-re. De ez nálunk csak álom lehet. A B125 kis szerencsével meg valóság.

C5 II 2011.02.24. 22:09:19

Az összes ellenző tipikus magyar gondolkodású agyonszabályozós minisztériumban seggnövesztős elméleti bürokrata magát szakembernek és kurvaokosnak valló begyöpösödött valaki.
Nőjünk már fel kicsit európai szintre, ahol szabadon hagyják az embereket élni és gondolkozni, nem mondják meg minden pillanatban nekik, hogy mi a jó, hogyan és mit kell csinálni!
Aki nem képes a saját korlátait kezelni azon nem segít semmiféle tanfolyam!

Krisi 2011.02.24. 22:10:42

@lanciabacci: arra van idő, amire időt szakítunk. közhely, de nagyon igaz.

ha nincs idő megcsinálni egy motoros jogsit akkor arra sem lesz idő, hogy elolvassunk egy könyvet a témával kapcsolatban, arra meg pláne nem lesz idő, hogy kijárjunk magunktól gyakorolni egy üres parkolóba.

lehet mondani, hogy milyen keveset ér egy motoros oktatás, hiszen tény, hogy nem tanulunk meg mindent 4 hét alatt, de legalább ad egy erős alapot amire lehet utána építkezni. emellett oktatásnál végig jön mögöttünk az oltató, aki lebasz ha valamit rosszul csinálunk, és megmondja hogy miképp kéne jól csinálni. és nem utolsó sorban felélénkíti a kresz és műszaki tudásunkat a kötelező vizsga, ami szintén nem butaság.

@hanyasvagytedisznó: haggyámá, a Hayabusa csak egy kezdőmotor nőknek. a motor ott kezdődik hogy Boss Hoss V8-cal :)

www.youtube.com/watch?v=f4IkSVtbKQw

ps3peter 2011.02.24. 22:11:19

Mindenki olyan piszkosul elfoglalt, akinek fontos lenne a B125, hogy nem tudja letenni az A1-et. Fogadjunk, hogy ha ezeknek a fönöke azt mondaná, hogy kap 50 ezer Ft fizetésemelést, ha elvégez egy 30 órás tanfolyamot szigorúan munkaidön kívül, akkor hirtelen mindegyik ráérne?
Akkor lustaság, vagy lustaság?
Mindegy felölem lehet B125, nem érdekel (nincs is magyar jogsim), de lenne még a közlekedésben is sok fontosabb téma egy népi kezdeményezésre, csak ez így néhány populáris féligazságot kiáltozva nagyobb nyivánosságot tud kapni...

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 22:14:31

@Krisi: nem rossz,de azér egy kis nitrót..a "B" kat mellé..

fatalexception 2011.02.24. 22:19:28

mennyire értelmetlen ez az egész kísérlet...
télen!? mínuszban?!

félre ne értsen senki én nem vagyok ellenzője a projektnek, de ez a "teszt" annyira reprezentatív, mintha a vmi afrikai törzset kérdeznénk a síelési szokásaikról

Jiangmen 2011.02.24. 22:24:40

sok évig simson robogoval jartam, es a vegere mar odaig jutottam, hogy 2 ora alatt csereltem ki a hajtokart. Miért? Mert páni felelmemben, hogy a kocsik bedarálnak, mindig nyélgazon kellett közlekednem, hogy valamelyest felvegyem a közlekedes tempoját, es ugye a simok igy korán halnak. x ev utan elegem lett, es dobtam a bringát a kukába. Vettem egy Dl 1000-est. Azóta nincsenek ilyen problémaim. Na jó ez varosba nagy. De jartam en 125-ös leonardoval is. Az bejött.Felüljarokon fel siman vitte a 80-90-et. És azzal sem volt környékemen kocsi. Kell a 125. es talan akkor eltünnek a varosokbol ezek a vinnyogo hokedlik. ja nem.. azokkal a 10-eves gyerekek jarnak... naz az a baj

Perillustris 2011.02.24. 22:34:00

"Engem mindjárt lenyom a BKV" (28. kép)

Azért nem kell átesni a ló túloldalára. A HHH-re rengeteg bicajos megy fel a Szépvölgyi úton, s nem szokott gond lenni.

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 22:35:19

nem nagy az 1000-es!elég az első sebesség,max 2.autópályán,de akkor már túllépted a limitet jócskán..

augustiener 2011.02.24. 22:45:19

@C5 II: "Nőjünk már fel kicsit európai szintre, ahol szabadon hagyják az embereket élni és gondolkozni, nem mondják meg minden pillanatban nekik, hogy mi a jó, hogyan és mit kell csinálni!"

Ez hol van ez az európai szint? Melyik országban? Komolyan elmennék oda.

"Aki nem képes a saját korlátait kezelni azon nem segít semmiféle tanfolyam!"

Pontosan ezeknek kell a tanfolyam.

Krisi 2011.02.24. 22:49:12

@streetsta: az, hogy ki hány km-t vezetett le autóval vagy hány éve van B kategóriás jogosítványa semmit nem árul el. vezethet valaki hárommillió km-t is autóval, attól még nem fog tudni motorozni.

aminek a legtöbb köze van a robogóhoz az a bringa.
nekem pl egyáltalán nem okozott gondot anno az 50ccm Sámson, miután akkor már több mint egy éve hardcore fővárosi biciklis voltam: rég beleégett az agyamba, hogy 270 fokos látómezővel figyelek a forgalomban mint egy űzött erdei vad, hogy csak akkor megyek át kereszteződésen ha megvan a szemkontaktus, hogy jobbkezes utcánál balra is nézek biztos ami biztos alapon, hogy két másodperc alatt felismerjem az agresszív vagy a figyelmetlen vezetőket és felkészüljek, hogy dugóban milyen útvonalon optimális az előrehaladás, hol van az autók/ furgon/ teherautó holttere, ésatöbbi.
ezeket a dolgokat a biciklis és a motoros is ugyanúgy átéli városi közlekedés során.

de hogy ne csak kötekedjek: ha már népi kezdeményezés, akkor inkább azt kéne erőltetni, hogy legyen kötelező tananyag a kresz oktatás, erről papol már mindenki n+1 éve, és az összes köcsögbiciklises posztnak is az a legvége, hogy ebben az egy dologban egyetért mindenki kivétel nélkül.

de merészebb kezdeményezést is tudok mondani: B kategóriánál legyen kötelezően robogós oktatás is, mindenkinek. egyrészt akkor már jogos lenne a 125-ös dolog is, másrészt minden autós megtudná, hogy milyen amikor ő a gyengébb. na azt aláírnám :)

Perillustris 2011.02.24. 22:51:02

@ps3peter: "Akkor már inkább legyen népi kezdeményezés a Kresz-oktatás ált. iskolai tantervbe vételére."

A KRESZ-oktatás évtizedek óta a NAT része, de az iskolák elsunnyogják sajnos.

Eximer 2011.02.24. 22:58:05

@Perillustris: Nem csak azok!Pontosabban, ugye az van,hogy a mostani kreszvizsgában nem lehet belenyúlni... pl... nah ez is hülyeség.. nem hiába buknak ott is sokan.. tapasztalat, és hogy miért? Amikor A kategóriára vizsgáztam, KRESZ-en, NEM a kategóriához megfelelő kérdéseket kaptam, hanem vegyesen...C-ből is! 11.hibaponttal meghúztak... milyen érdekes, az,hogy a következőn 0hibapontom lett...és közbe nem készültem rá...annyi az egész,hogy a kategóriához kapcsolódó kérdéseket kaptam, és pl. nem C kat. kérdéseket! Aki nem érti mit akarok ebből kihozni,kérdezzen:)

Perillustris 2011.02.24. 22:59:07

@Eximer: "Letolnak, Ledudálnak NEM EGYSZER majdnem,hogy árok a vége mert nem tud várni"

Az általad vázoltak sajnos fedik a valóságot, de a következtetés nem mutat jó irányba. A balkáni stíluson kellene csiszolni.

Mert a következő lépcső, hogy tankkal jár mindenki (mint ahogy az autók sem lettek lényegesen könnyebbek az elmúlt években, sőt, a rengeteg passzív és aktív biztonsági cucc csak rontott a helyzeten), mert azzal biztonságos.

Addig, amíg nem jár mindenki tankkal.

stevee 2011.02.24. 23:00:11

@Krisi: MARHÁRA NINCS IGAZAD, abszolút nem izzadtságszagú a leírás, ma ez a konkrét helyzet MO-n. A gyengét egyszerűen eltapossák. Én régen rengeteget közlekedtem biciklivel is (ami az én esetemben alig lassabb egy 50es robogónál), és abban igazad van, hogy a sáv közepefelé kell törekedni ahhoz, hogy életben maradj. Ha szélrehúzódsz akkor TUTTTTTIRA melléd jönnek. Ha kicsit bepofátlankodik az ember akkor egyrészt nagyobb ívben kerülnek, másrészt van hová menekülnöd ha mégis közel jön valaki a bal válladhoz.

Csak egy defenzív vezető azt is belátja, hogy egy max 45 km/h óra sebességre képes jármű miatt egy sávot (sok esetekben az egyetlen sávot) komplett lefoglalni pazarlás, sok embert ezzel feltartani méltatlan dolog stb.

Én maximálisan a B125 mellett állok.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.24. 23:01:10

@Krisi: Sok év valós vezetői tapasztalat azért nem elhanyagolható tudás. Ráadásul, ugye lehet, hogy B-ve robogóztál is.
A többiben egyetértek.

Perillustris 2011.02.24. 23:02:04

@streetsta: "akinek legalább mondjuk öt éves jogsija van, vezethessen 125-öst"

Pajtásnak 15 éve van. Egy métert sem vezetett a tanfolyami órákon kívül.

augustiener 2011.02.24. 23:14:10

@hanyasvagytedisznó: autópályán a legmagasabb sebesség 120 km/h. Az Amsterdamba vezető autópályán van egy elég hosszú szakasz, öt sáv fix százas tábla végig. Az adót az autóra megtett km után fizeted, többre jön ki, mint egyébként. Ha jól tudom van ott is luxusadó, mint Magyarországon a teljesítményadó. Összességében az adó mértéke magasabb, mint Németországban. Pedig ott se kicsi. A legolcsóbb sört 4,50-ért ittam a turistahelyektől távol, egyébként 5,50-6,00 eypo. London, Edinburgh 2-2,50 pounds, Barcelona, Milano 2-2,50€, München 2,50-3,50€.

Attól, hogy ott cigarettázhatsz kedvedre, még nem lesz kolbászból a kerítés. Hollandia is EU tagállam, ez elmond mindent.

Más ország Európában, ahol hagyják az embereket élni?

C5 II 2011.02.24. 23:14:36

@augustiener: Menj el bármelyik nyugat európai országba (N.o., Anglia, Luxemburg, Spanyolo) és élj ott picit. Nem kell sokat, 1 hónap elég! Hatalmas pozitív változáson fogsz keresztülmenni, nem ütközöl falakba bármit is szeretnél csinálni!
Nálunk ezt az istenverte bürokráciát kellene leépíteni, elküldeni az összes papírtologatót fűkasza tréningre, végezzenek hasznos munkát az utak mentén!
A másik kezdeményezés amit a totalcarnak javaslok legközelebb, hogy gyűjtsenek aláírást a 0,5 ezrelék alkoholszint felső határt életbeléptetése mellett, ez is egy vadállatság ami itt megy, hogy egy pohár sört se lehet meginni egy ebéd után mert mindjárt elveszk a jogsit.
És mire alapoz a bürokrata? Hát ha engedélyeznénk a magyarnak egy pohár sört akkor meginna kettőt-hármat! Nem inkább a szabályok szigorú betartatását kellene ellenőrizni az értelmetlen korlátozások helyett? Továbbá mondhatnám a 30-as táblákat stb. Állítom M.o-n több 30-as tábla van kihelyezve mint egész Európában!
Értelmetlen!!!

mvazowski 2011.02.24. 23:16:46

Átgondoltam, az egészet. Legyen kötelező az smkp jogosítvány megszerzése ( min. 14 éves korban), majd az A1 vagy A és akinek mind a kettő megvan (smkp és Ax) csak az mehessen B (úrvezetői) tanfolyamra.
Sőt, visszamenőleg, ha valakinek, hiányzik valamelyik addig a B kat. legyen felfüggesztve míg nem abszolválja, a hozzá szükséges köztes lépcsőket.

Egyébként meg sima B-vel lehet vezetni mezőgazdasági vontatót könnyű póttal... ühüm és nem kell külön vizsga hogy hogyan gangoljunk fel 16 sebességet ...
és még sem szaporodtak el a traktorok az utakon...

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 23:19:15

@augustiener: ezt mind értem,és biztos igazad is van,nekem csak az tűnik fel,hogy ilyen árak mellett minden hónap végén marad a számlámon 1000-1200GBP..
állást akár mikor találok,az utak jó minőségűek,normális az orvosi ellátás..stb.egyszóval:élhető(bb)

Krisi 2011.02.24. 23:23:42

@stevee: MARHÁRA IGAZAM VAN mert benyomtam a caps lockot. továbbra is nevetségesnek tartom, hogy egy kiragadott példán (Árpi híd) keresztül lett szemléltetve az 50ccm-es robogóval való közlekedés. nem ám azzal, hogy a maradék utazás 70%-ában ő kerüli ki az araszoló autókat a másik 28%-ban meg szépen halad együtt a forgalommal. nem csak az Árpád hídból áll Budapest.

a pazarlás és feltartás pedig inkább az, hogy egy ember 10 négyzetmétert elfoglal az úttestből egy olyan járművel, amiben egyedül ül és nem is visz magával semmilyen cuccot egy táskán kívül. a fokozása ennek a pazarlásnak és feltartásnak meg az, amikor áll a dugóban sokadmagával és bedugítja a várost.

@streetsta: persze hogy nem elhanyagolható, de attól még nagyon kevés, és alig van köze a motorozáshoz.

amúgy már így is eléggé engedékeny a B kategória, pl elvileg simán beülhetnék egy 3300 kilós Transitba is és vezethetném a belvárosban, de szerintem inkább visszautasítanám a lehetőséget (pedig dejó móka lehet) és előbb gyakorolnék egy kihalt parkolóban. de egy 1200 lóerős tuning Suprát is vezethetnék, arra is jó a B kategóriás jogsi, de szerintem azt is csak egy reptéren próbálnám ki :)

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 23:27:07

@Krisi: de ezt elmondhatod az "A" ról is nem?
vezethetek egy mz-t is,meg egy 200le-s s1000rrt,vagy egy 500les hayabusát,vagy egy 700le-s boss hosst..

Krisi 2011.02.24. 23:34:17

@hanyasvagytedisznó: jogos, de csak a Suprás példára :)
autó és motor közt azért továbbra is van különbség rendesen, alapvetően vezetési technika tekintetében. az ezer lóerős Supra főleg abban különbözik az ezres Swifttől, hogy máshogy reagál a gázpedál lenyomására (csak hogy magamat érveljem le)

viszont egy motort teljesen máshogy kell kezelni, mint egy autót. mondjuk ennyi erővel targoncajogsi is járhatna a B kategóriához, hiszen az is négy keréken megy, és még kezelőszervből is kevesebb van rajta :)

hanyasvagytedisznó 2011.02.24. 23:36:43

@Krisi: igazad van!
(ezt se sokan mondják mi?hehe)

stevee 2011.02.24. 23:42:50

@Krisi: amúgy érdekes ember lehetsz Te Krisi! Pl: a "10 nm - egy ember" elméleted is teljesen helyénvaló, tehát elméletileg egyetértünk, de mégis vitatkozol! : )

Azt azért vedd alapul kérlek, hogy nincs annyi ideje a Csikósnak, hogy az ország teljes közúthálózatát bejárja miattad 3 féle motorral....
Ja, egyébként szerinted a maradék 2%-ba belefér az ország összes lámpa utáni 500 méter hosszú szakasz? (tudod, amikor visszaelőzik a robogót....)

Krisi 2011.02.24. 23:45:06

@hanyasvagytedisznó: megsértettük a házirendet, blogokon kommentekben ilyet leírni hogy "igazad van", "tévedtem" esetleg "megértem az álláspontodat", ezek mind tiltólistán vannak :)

Krisi 2011.02.24. 23:56:02

@stevee: az, hogy valamiben egyet értek veled nem jelenti azt, hogy akkor automatikusan minden másban is. ez a baj a kommentelésnél, hogy mindenki csak azt írja le, amikor nem ért egyet. különben lenne mindig 400 tök felesleges komment, hogy "szerintem is".

az országot meg nem kell bejárni, hiszen a robogó városi közlekedésre való, tehát elég lenne csak a városokat. itt mondjuk a Budapesten kívüli világ már alapból 99,99%-ot adna ki, ahhoz képest egy Árpád híd meg pár felüljáró statisztikailag elhanyagolható lenne. lámpánál meg én azt tapasztalom, hogy ha egysebességes bringával izmosabban megindulok már sárgánál, mire az úrvezetők megtalálják az egyest és alapból felfogják, hogy nekik most akkor zöld, addigra én már messze járok.

az meg hogy mindenki 70 helyett 90-110-zel megy megint egy más probléma, amiről nem az 50ccm robogók tehetnek. erre a 125-ös egy tüneti kezelés, a problémáák gyökerét, a gyökér autósok jelenlétét ez nem befolyásolja sehogy.

stevee 2011.02.25. 00:09:51

@Krisi: a második bekezdésben a lényegre tapintottál, megindulsz és gyorsabb is vagy egészen a szédületes 25 km/h-s tempóig. Utána szépen elkezdenek visszaelőzni. Engem meglep, hogy biciklizel és robogózol is, ennek ellenére mégsem fogadod el, hogy nem rossz a kezdeményezés. Vagy csak szereted a kihívásokat? : )) Én anno pusztán hobbiból tekertem nem keveset (városban is, pedig ott más úgy ítéli meg, hogy nem kellemes)

augustiener 2011.02.25. 00:13:01

@C5 II: @hanyasvagytedisznó: Münchenben élek lassan négy éve. Tudom, hogy sokkal élhetőbb, és a megélhetés is jobb és a bürokrácia is kevesebb. Az is csak azért, mert az állam nem húzza le a népet. A hivatalnokok ugyanolyan lassú, öntelt balfaszok, mint Magyarországon. De nem ez volt a téma.

Pl itt sem lehet B jogsival csak a kis semmire nem való motort használni. A különbség Magyarországhoz képest, hogy itt ezt ellenőrzik is. Kiállnak az iskolához a rendőrök, megállítják a gyereket a robogójával, ráteszik a masinára, és kimérik, hogy mennyivel tud menni. Ha fel van pörgetve, ott helyben kivonják a forgalomból, fizetheted az elszállítást és a bírságot. De ezt csak úgy a városban is megcsinálják, láttam már ilyet.
Ellenőrzik a kerékpárosokat, 10€, ha már szürkület van és hiányzik a lámpa. Megállnak kereszteződésben figyelni a kerékpárosokat, piroson átmegy 40€.
Naponta 10-12 helyen mérnek a városban.
Itt harmincas zóna van már ha egy főútról lekanyarodsz a lakóházak közé. Már nem is figyelem a táblát, automatikusan lelassítok ilyen helyen harmincra. Mindenhol ez van. És ott is mérnek. Egész éjszaka működik az összes lámpa az egész városban. Mondjuk legalább megihatok két sört a csülök mellé, meg a pályán lehet tolni, ahogy a csövön kifér. Azzal elfelejti az ember a rengeteg szopást a városban.

Itt sem az van, hogy nem mondják meg minden pillanatban, hogy mi a jó és hogy csináld. De pontosan megmondják. Sőt Magyarországtól eltérően ezt ellenőrzik is kőkeményen.

USA-ban is olcsó a benzin, meg megveheted 15000€-ért a háromszáz lóerős mustangot újként, de baszhatod, ha csak 110-zel gurulhatsz a pályán.

hanyasvagytedisznó 2011.02.25. 00:16:04

@augustiener: tudod mit?neked is igazad van!jóéjszakát!

cso zsi 2011.02.25. 00:48:39

@Krisi: Az Árpád híd nagyon jó példa volt. Tökéletesen szemléltette a városi emelt sebességű utak forgalmát (pl Róbert K. Hungária krt.) Annyi könnyítéssel, hogy ekkora szakaszon nincs három jelzőlámpa.
Lehetett volna a budai alsó is a példa, csak ott előbb-utóbb felkenődött volna a falra.
Akinek B,C,D-s jogsija van az vezethet sok lóerőt, sok tonnát, szállíthat akár 100, személyivel rendelkező élőlényt is.
De 70-nel két keréken közveszélyes, ugye???

---

Az a baj az 50ezer aláírással, hogy nem találni annyi érdeklődőt valószínűleg. Vidéken a boltba elgurulni elég a bringa, vagy az 50-es. Nagyobb településeken viszont az engedélyezett 50km/h alatti sebességűek feltartják a forgalmat.
Elvileg újrafogalmazták a tavalyi módosításkor a segédmotorkerékpár moped (motor-pedál) fogalmát, de ez nem nagyon látszik.
Ilyen jármű manapság csak a villanybicikli.
Anno a Verhovina-Babetta az volt, azóta seg.mot-nak és mopednek neveznek mindent, ami 50 köbcentis. Holott mással nem lehet hajtani, mint a saját motorja.

ave 2011.02.25. 01:57:15

Nekem egy sima 50-es Jog mk2-m van.
Kicsit uncsi mar ez a meghalni duma.
ERtem en, hogy ugy gondoljatok tulozni kell a cel erdekeben, de szerintem az igazi indokot varoson kivul kell keresni.
Feltartas am egy loturot.

ave 2011.02.25. 01:57:44

De a B125-t tamogatom, talan meg vennek is.

Mike36 2011.02.25. 03:31:19

kb ilyen élmény biciklizni is
nem ok nélkül megyek a járdán ott, ahol kamion, busz van
szeretnék még élni

Mike36 2011.02.25. 03:34:20

mármint az 50-es kismotor élménye, ugye :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2011.02.25. 06:27:20

" Aki rajta ül, folyamatosan, halkan retteg az életéért, törékeny, pici lényével próbál a rettenetes húsdaráló-fogak közötti résekben elcsusszanni."

Én ritkán érzem csak ezt biciklin, pedig a pécsi Hungária úton néh az autókkal versenyzek... :) (Ott általában nem tudnak eléggé felgyirsulni :) )

geekthink 2011.02.25. 08:23:53

@Csikós Zsolt:
Kedves Zsolt!

Szeretnék eloszlatni egy általános tévhitet - amivel a jelek szerint te sem vagy tisztában.

Járdán kerékpárral közlekedni(!) összességében nem biztonságosabb mint az úttesten. Minden kezdő, vagy hétvégi bringás azt hiszi, hogy igen, mert fél az autók között - jogosan.

A kezdő bringások lassabban tekernek, egy maratoni futó átlagsebességénél (18 km/h).

Ha valaki rendszeresen közlekedik nagyobb távolságra bringával, néhány hét alatt belejön, és simán 20km/h felett fog haladni. Ezzel a tempóval már veszélyes és idegölő gyalogosokat kerülgetni. (Mellesleg a járdán 10km/h bringás sebességkorlát)

A járdáról, vagy járdán vezetett kerékpárútról lehajtó bringás és a keresztezésbe bekanyarodó autó találkozása sokkal nagyobb veszélyhelyzetet jelent, mint eleve az úttesten közlekedni. (Autóból nehéz ilyenkor időben észrevenni a kerékpárost, sok esetben tereptárgyak kitakarják, stb.)

users.atw.hu/bringalap/anyagok/Letoltesek/nothit_kesz.pdf

A cikk mondanivalójával tökéletesen egyetértek, ugyanezt tapasztaltam - én is gyakran járok ezen az útvonalon.

Érdekes kérdés, hogy vajon miért biztonságosabb bringával ugyanez.

Hosszú ideje közlekedek Budapesten bringával, robogóval, nagymotorral és autóval is. Azt tapasztaltam, hogy robogóval vesznek legkevésbé emberszámba az autósok. Rendszeresen előfordul pl., hogy elkezdenek sávot váltani, úgy, hogy én az általuk használni kívánt sávban közlekedem éppen. Fékezzek és húzódjak ahová tudok, szívódjak fel, oldjam meg, mindegy.
Más járművel ilyet szinte soha se tapasztalok, csak robogóval.
Ez vajon miért van így?

kinot 2011.02.25. 08:37:22

Aki Budapesten 50-essel közlekedik az vagy szuicid, vagy mazochista.
Egy 125-össel sem fog inkább meghalni, de cinkes forgalmi helyzetekben nem olyan kiszolgáltatott.
Én speciel egy 250-es sportmotorral tanultam meg motorozni, ráadásul Bp-n, de mentem már ilyen PK50-essel is. Tényleg félsz a kisvespán, a pörgős 250-esen meg a forgalom RÉSZE voltam, nem valami tönyörgő sámli.

Egyébként az utak minőségéről annyi, hogy egyszer majdnem váltottam GSXR 1100-ról CBR 900-ra. A próbakör addig volt jó, míg bele nem mentem egy nyomvájúba. Na akkor döntöttem úgy, hogy maradok a nagyobb súlynál (és teljesítménynél).

kafferbivalybalamber 2011.02.25. 08:46:16

@streetsta: Eddig is komolyan beszéltem.
A B125, ha lesz, optimális esetben annyit jelent majd, hogy lehet spórolni az A1-hez képest 20-30 ezer forintot, és 10 tanfolyami óra helyett elég lesz 3-4. Egy életben ugyebár egyszer.

Namost ez lófasz lesz, nem eredmény. Ha lesz. Az, hogy a Totalcar kommentelői között sok a retardált kretén, ismert adottság, de hogy pont hozzájuk igazodva kiheréltétek az eredeti kezdeményezést: hülyeség. Nem kell lemenni kutyába, csak mert sokan ugatnak. Azért sem, mert az ilyen félmegoldás rosszabb a semminél, mert majd mindenki elkönyveli hogy probléma letudva, nincs miről beszélni.

kafferbivalybalamber 2011.02.25. 08:51:05

(Zárójelben, újra: a dolog engem nem érint, A korlátlan megvan száz éve.)

Krisi 2011.02.25. 09:08:33

@cso zsi: a Budai alsó rakpart az ténylegg jobb példa lett volna, mert az csak 1x1 sávos, ott nem lehet eljátszani a behúzódok középre trükköt, mivel az már köcsögség, az tényleg indokolatlan feltartás. MÁsik kérdés, hogy arra viszont van más alternatíva (Főutca-Árpád fejedelem - Pacsirtamező) ahol nyugodtan lehet haladni.

Árpád hidat már kerülő lenne elkerülni (de csak akkor, ha Északról jövünk és Észak felé is megyünk tovább, bármi más esetben ott van a többi híd alternatívaként), cserébe viszont 4 sávos, ott ha bemegyek középre a külső sávba akkor még mindig van másik 3 sáv, ahol az előz meg aki akar.

a B,C,D kérdést meg amúgy fordítva is nézhetnénk: vezethetek az A jogsimmal 200 lóerős motort, ami 2 másodperc alatt van 100-on és 350km/óra a vége, ennyi erővel akkor vezethetnék csuklósbuszt is, hiszen az úgyis csak 70-nel megy. de nem ugyanaz a kettő, kétkerék más mint négykerék.

@stevee: a kezdeményezéssel csak abban értek egyet, hogy legyen minél több robogós és minél kevesebb autós, az mindenkinek az érdeke. de továbbra is fenntartom, hogy ehhez kelljen gyakorlati oktatás is, mivel az emberek alapvetően bénák. én is tök béna voltam amikor Sámsonon tanultam a motorozás alapjait, párszor el is döntöttem amikor a földutakon gyakoroltam a kis íven megrofdulást, de volt annyi felelősségtudatom, hogy ezt ne a belvárosban tegyem.
viszont az emberek nagy része felelőtlen barom, akiket meg kell védeni önamguktól, és a többieket is meg kell védeni tőlük. azzal meg senki ne jöjjön hogy csak önmagukat veszélyeztetik, mert ez nem igaz. és nyilván sok ember lelkiismeretesen gyakorolna, elhívná egy ismerősét aki tapasztalt és ellátja jótanácsokkal, de valljuk be hogy a többség nem ilyen.

BOAR 2011.02.25. 09:12:19

Szánalmas ez a poszt...
Ennyi erővel a bicajozást is tiltsuk be, a bringások is üljenek 125-ös mocira illetve, ha hitelesített rendőrségi jegyzőkönyvet hoznak arról, hogy tartósan és emelkedőn felfelé is tudnak legalább hetvennel tekerni, maradhatnak a drótszamárnál...
"Minden ellenkező állítás nettó hülyeség."
"Akárki ennek az ellenkezőjét állítja, tapasztalatlan, nem tudja, mit beszél."
Ezek aztán érvek...
Abból az arcból talán vissza lehetne venni egy keveset...

Krisi 2011.02.25. 09:18:58

@stevee: amúgy pont azért nem értek teljesen egyet a kezdeményezéssel, mert voltam motoros oktatáson, és azt tapasztaltam, hogy egyáltalán nem volt haszontalan. emellett szerintem nem onnan kell megközelíteni, hogy ha az 50-es lehet, akkor lehessen már a 125-ös is, hanem inkább azt kéne megvizsgálni, hogy az 50-es lehetséges-e egyáltalán. írtam is feljebb, hogy ha csak kicsiket lépünk feljebb és feljebb akkor egyből eljutunk az 1200-as túramotorig, és kiderül hogy a többi csak egy erősebb bicikli.

amúgy nekem is megvan a nagy A szóval alapvetően nem érint, és nem is arról van szó hogy ha már nekem kellett szopnom a jogsival akkor másnak is kelljen. aki motorozni akar az vegyen részt oktatáson, hogy ne tökhülye legyen a dologhoz amikor ráül, hanem csak félig :)

cso zsi 2011.02.25. 09:19:10

@Krisi: "a B,C,D kérdést meg amúgy fordítva is nézhetnénk: vezethetek az A jogsimmal 200 lóerős motort, ami 2 másodperc alatt van 100-on és 350km/óra a vége, ennyi erővel akkor vezethetnék csuklósbuszt is, hiszen az úgyis csak 70-nel megy. de nem ugyanaz a kettő, kétkerék más mint négykerék. "

Tényleg nem érted.
Mellesleg Az autópályán a buszok 100-zal is mehetnek, engedélyezett számukra.
Amihez kicsit komolyabb felkészülést várnak el, mint amit az 500-1000-es mocid mellé kapsz.
Az ezres seggrakétával 1-5 emberben tudsz kárt tenni, leginkább magadban.
Kamionnal, busszal kicsit nagyobb kárt tudsz okozni. A 125-össel képes vagy tartani a városi forgalmat. Az 50-es gyenge is, és korlátozott az engedélyezett végsebesség is. Mindkettőn te vagy a gyengébb partner.
Károkozás? Megcsúszik rajtad a kamion. Vagy el tudsz menni előle.

6096czt 2011.02.25. 09:21:54

@efilnikufesin:
1. nézz utána.
2.büntetőjogászként mely rendszer törvényeit "tartatod" be?
3.-4. Olvass-láss-értelmezz.
Ha sikerül..

xsarabeach 2011.02.25. 09:25:56

Olvastam a cikket, nagyon jó! A sztoriban én vagyok a kamionos (lehet köpködni) a várost járom nap, mint nap. Nagyon valós a történet, igy van ez az életben feketén-fehéren! Minden betűvel egyetértek!!!!!!

Krisi 2011.02.25. 09:28:17

@cso zsi: ez nem igaz.
200 kiló vas 150-es tempóval nem éppen veszélytelen dolog, van ott mozgási energia bőségesen. az, hogy kisebb kárt okoz mint egy kamion még nem jelenti azt, hogy veszélytelen volna. az is sajnos gyakori hír, hogy motorosok gázolnak halálra embereket zebrán, vagy becsúsznak egy buszmegállóba és pár embert megnyomorítanak.

de mégegyszer mondom, rosszul közelíted meg az egészet. az, hogy nem 70 hanem csak 7 ember életét veszélyezteted ugyanúgy nem gyerekjáték, és ugyanakkora veszélyforrás. nem így kell hozzáállni.

xsarabeach 2011.02.25. 09:38:56

Én is jobban szeretném, ha kicsit jobban mennének a robogók. Én is, és sok kollégám, azon mérgelődünk, h ha nagy nehezen megelözünk egy robit, a lámpánál előrecsorog, aztán megint 45-el megy, kezdődik előről a küzdelem.... a baj akkor van, ha elfogy a türelem...

cso zsi 2011.02.25. 09:44:25

@BOAR: Szerinted miért lett az Árpád hídon bringaút az északi oldal? Épp azért, hogy a bringások ne menjenek az úton. Az smkp viszont a szabályok szerint nem haladhat többel, mint 45 km/h. Viszont lakott területen a bringaúton sem közlekedhet.
A közlekedés nem arról szól, hogy dögöljön meg mindenki, aki az engedélyezettnél lassabban halad, viszont arról sem, hogy ezért kilométeres sornak kelljen kialakulni.

xsarabeach 2011.02.25. 09:47:29

Olvastam pár kommentet, amiben attól tartanak, h most elözönlik majd az utakat a kretén béna emberek. Sztem sehol nem osztanak ingyen 125-ös robogót, h ez történjen. Aki betartja a törvényeket, annak jó lesz (az autósoknak is), aki meg nem, az eddig is leszarta, és rendszám nélküli 180-as runner-el hasitott.

cso zsi 2011.02.25. 09:50:13

@Krisi: Továbbra sem érted.
Egy buszvezető, akik több ember életéért felelős a háta mögött, nem vezetheti a 125-ös mocit, mert.... csak.
A kamionos szintúgy.
Ők hivatásos vezetők, míg bármilyen balfék mehet Ferrarival, és pályagépet megszégyenítő motorkerékpárral.
De a 70-et emelkedőn tudó kismotor az közellenség. (a 100-at tudó rendszámnélküli "50-es" persze nem...)

BOAR 2011.02.25. 09:58:45

@cso zsi:
A segédmotorkerékpár a kerékpár járműkategória kibővítéseként lett létrehozva, ennek megfelelő volt a vezetéséhez szükséges feltételrendszer is.
Ezért nem tartom helyesnek, hogy ugyanez a feltételrendszer elegendő legyen a 125-ös gépek vezetéséhez is. Ez a feltételrendszer ahhoz elegendő, hogy a megengedett 50km/h-s sebességgel közlekedjen valaki mindenféle motoros előképzettség nélkül. Tudom, hogy manapság az 50cm3-ek is többet tudnak, de a szabály akkor is ez. A 125-ösök helyből többet tudnak, ezért nem ártana valamiféle gyakorlati képesítést szerezni a használatukhoz mielőtt rászabadulnak a forgalomra.
Ne abból a pár nagypofájúból induljunk ki aki ezeréve motorozik "erősrobogóval" jogsi nélkül és itt osztja az észt, hanem azokból az átlagpógárokból akik az autó biztonsága és kényelme után hirtelen a forgalomban találnák magukat egy 125-ös nyergében oszt kislányos zavarukban aláfeküdnének egy nyergesvontatónak...
Vidéki gyerekként én is kapkodom a fejem a fővárosi forgalomban ha néha motorral esz oda a rosseb, pedig az elcényóc a mérete és hangja révén elég feltűnő jelenség, nem kell attól tartanom, hogy nem vesznek észre...oszt hiába a huszonhét éves motoros múlt meg a soxázezer kilométer, mégsem érzem otthon magam a pesti utakon. Ilyen helyzetben pedig könnyű hibázni.

cso zsi 2011.02.25. 10:16:31

@BOAR: Én viszont itthon vagyok, ebben nőttem fel.
Anno még bringáztam is a pesti forgalomban, majd haveri smkp-kal folytattuk. Épp csak a forgalom volt töredéke a mainak.
A pesti utakon eltöltött 32 év alatt
1-7,5 tonnáig bármivel ellavírozok, viszont az életemet nem vagyok hajlandó kockáztatni a tőlem gyorsabbak között haladva, minimális védelemmel.
Régóta sikerült a lassú, és a hangos kétkerekűeknek elérni, hogy rühelljék őket. Az egyiknek azért, mert képtelen a haladásra (nem a vezető, a gép), a másiknak azért, mert azt hiszi, hogy őt messziről hallani. Pedig csak mellette, és mögötte hangos. Akkor meg már késő általában.

KawaBazsy 2011.02.25. 10:20:44

Per pillanat epp Thaifoldon nyaralok, robogozom is sokat. Itt 115 ccm koruli negyutemu gepek vannak. Mindenhol azt olvastam, h milyen kaosz van, milyen veszelyes itt motorozni.. EGY FRASZT! Sztem nagyon biztonsagos. Mindig az erosebb figyel a gyengebbre, motorral mindenhol lehet elore menni, sot, az autosok athuzodnak a felezo vonalra, h belul tudjak menni! eletemben ilyen jot meg nem motoroztam, jovo heten mek haza, de felek, h a VFR-el nem lesz ekkora elmeny otthon.. Talan ha lehetne B jogsival ilyen motort vezetni, akkor sokkal tobb ember tudna, h hogy kell okosan kozlekedni egymast figyelve, s akkor jo lenne otthon is motorozni ilyen kis gepekkel. Most megyek, nemsokara indul a buszom Kambodzsaba, ott is megnezem mi a helyzet. Csalodnek, ha rosszabb lenne..

Krisi 2011.02.25. 10:23:42

@cso zsi: de Te sem érted :)

attól, hogy valaki jól vezet nyergesvontatót, még nem tud motorozni, mert teljesen más kategória a kettő. max jobban tudja, hogy hol van holttérben, de semmi több. többek közt pl. a kamiont nem kell bedönteni :) viszont én is tudom hogy hol van a kamion holttere, pedig nincs C+E! jogsim és kamiont is csak kívülről láttam még.

de ennyi erővel repülőt és hajót is vezethetne a buszsofőr, mert ott is másokért felelős, de a valóságban azok is teljesen más dolgok.

Dexi78 2011.02.25. 10:24:30

@Krisi: ezzel értek abszolút egyet, ne lehessen mindenféle gyakorlati tapasztalat nélkül 50cm3-re ülni, mert egyáltalán nem olyan mint egy bicikli. Ha úgy szólna a kezdeményezés hogy 0-125-ig (11 kW)lehessen B-vel motorozni gyakorlati!! és minőségi!! oktatással, enélkül meg nem, akkor biztos, hogy sokkal többen támogatnák az autósok közül is, mert így szabadulnák meg a sok összevissza baromkodó robogóstól.

Dexi78 2011.02.25. 10:31:45

Tudja valaki hogy mikor és kinek a javaslatára kerül ez be a törvénybe hogy 50cm3 alatt lehessen B-vel motorozni?

'saztán? 2011.02.25. 10:42:05

@fatalexception: sajnos, ezek a motorok nyáron sem mennek jobban. sőt a levegős szuzukinak jobb ez a hideg, mint a 30 fok.

fatalexception 2011.02.25. 10:48:32

@'saztán?:
nem erre gondoltam.
Egyfelől az autósok sem felkészültek a motorosra ilyenkor, nem számítanak rá, kevésbé figyelik őket mint nyáron.
Másfelől rosszabbak a látási viszonyok, koszos a tükör a szélvédő...stb.
Harmadrészről másképpen vezetnek az emberek motort is és autót is ilyenkor. Nem tapad a gumi, hideg a motor...stb.
Én motorozok is és autózok is, tudom mi van az úton. Egy ilyen teszt teljesen más eredményre vezetne nyáron, mint most. Köbcentitől függetlenül.

Krisi 2011.02.25. 10:49:09

@'saztán?: jóöreg ETZ is jobban komálja a hideget, nem melegszik annyira és mintha jobban is menne. kár, hogy télen szinte soha nem ülök fel rá :)

cso zsi 2011.02.25. 11:16:05

@Krisi: Hajtok mindenféle személyautót 900-tól 3000-ig. Tudod, más az, hogy az M3-on Gödöllőnél az emelkedőn elfogy a szusz 70-nel, és más az, amikor még van 5 centi gázpedálutad a 2-3-szor nagyobb autóban. Trabantozni, kispókozni anno olyan volt a pályán, mint most 50 köbcentizni a városban.

Ha a B,C,D kategóriás jogosult 50-est, (lovaskocsit, traktort) hajtani, és tud is, mert pl. azzal jár naponta a kamionhoz/buszgarázsba, akkor mit nem tud? Úgy, hogy a jogsijának az ára üti a fél millát, és folyamatos képzésnek van alárendelve. Úrvezetők? Aki a kormánykerék mögött fél, az úgysem vágyik 125-re, ezért is nincs elegendő érdeklődés az akcióra. Viszont aki tehetné, annak nincs hazai esélye.
Máshol meg van.

@augustiener: Ez ugyanaz a Németország, mint amelyikben nem kötelező a lakott területen kívüli nappali kivilágítás?
Gyakorlatilag csak kamionok, és magyar autósok voltak az autópályán is kivilágítva nappal.

Tíz:59 2011.02.25. 12:06:41

Én a Biciglizést is jogsihoz kötném.
A Társadalmi igényeket meg ki kell elégiteni.

Perillustris 2011.02.25. 13:27:16

@Tíz:59: "A Társadalmi igényeket meg ki kell elégiteni."

Egy bizonyos fokig. Pl. az ésszerűség nem rossz szűrő. Éppen ezért nem lesz pl. jogso a bringára.

Krisi 2011.02.25. 14:28:49

@Tíz:59: émmeg a gyaloglást is. az ebet pedig a karóhoz kötném.

Csontos Szigfrid 2011.02.25. 15:47:52

Dr. Zerge

Traktort most is lehet vezetni B-vel, csak pótkocsit nem lehet húzatni. :)
Bár nem tudom, hogy nagy John Deere-félét is lehet-e, de MTZ-t biztosan.

csakazértistotalcar 2011.02.25. 22:25:27

@xsarabeach: Ha elfogy a türelem akkor bizony nagy baj van! Nálad!

Krisi 2011.02.26. 23:53:24

@streetsta: off: a Sierra hogy áll? megy már keresztbe szépségesen, vagy még egyelőre építés alatt? nem volt róla semmi cikk, csak a megvétel, azóta meg itt vagyok nagy kíváncsiságban :)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.02.27. 00:11:21

Megyen, megyen. De még hogy!:)) Benne a 2,9V6, lassan egy futómű lájtos upgrade, hogy aszfalton is lehessen próbálgatni. Nagyon kevés volt idén a hó...
Szeretem. Vezetni még nem tudok úgy, ahogy kellene, de élvezem a vén dögöt.

donphobos 2011.03.05. 12:42:35

Biztos nem jó példa, de eszembe jutott. Voltunk még 2005-ben nyaralni Korfun (burzsujok!!! :-) és béreltünk robogót. A csoportban levő magyarok is így tettek, páran mutyiztak meguknak 125-és gépet az 50 helyett, sima B-kategóriás jogsival. Én 50-est kaptam, mert a mutyit nem támogatom.

A robogók eléggé le voltak strapálva, ezt hozzá kell tegyem. Egy személlyel (85 kg voltam akkor) ment közepesen, komolyabb emelkedőn nem bírt el. Ketten nagyon lendületből kellett menni vele, vagy tolni néha.

A 125-ös gépek mentek mint veszedelem, aztán miutan kijöttek a kórházból egy Michelin baba és C3P0 robot kombinációjaként szenvedtek az árnyékban. Se fürdés, se robogózás.

Valahogy sejtettem hogy zéró motoros tudással nekem maximális alázattal kell közelíteni az 50-es géphez is, nem is estem. A korai B125-ös versenyzők viszont elfeküdtek. Nem mind persze, a statisztikám ferde és manipulált. De aki akarja át tudja gondolni.

Tudom, egyes és leülhetek...

dextercapo 2011.03.07. 16:23:35

@donphobos: igen , nagyjabol .
azok ulnek papirok nelkul gatlastalanul nagymotorra akik amugy is rosszul merik fel a kepessegeiket . tehat nem attol estek el mert nagyobb motorjuk volt (egyebkent a 125-os ketutemu mas kategorita) hanem mert nagykepu , motorozast , helyi kozlekedesi kulturat , tapadast tegezo emberek voltak .
te a 125-os negyutemuvel is megusztad volna , ahogy ok az 50-essel is behullpttal volna .
egyebkent egyszer regen forditottam egy statisztikat- az a teny hogy nincs az adott kategoriara jogsid , 50%-al emeli a belseti kockazatodat- csak ez az egyetelen teny .
uj moci , 50% (uj = kevesebb mint hat honapja)
uj jogsi , 50% (uj = kevesebb mint hat honapja)
tehat egy regebben autozo , motorozo ember a jogsi hianyaval ugyanolyan veszelyes mint egy taknyos kolok , aki frissen kapta meg a mocijat .
nem ismerem az okokat , de osszeuropai baleseti statisztika volt ha jol remlik

dextercapo 2011.03.07. 16:31:25

@donphobos: igen , nagyjabol :)
akik megszegik a szabalyokat , azok tegezik a tapadast , a kozlekedesi kulturat , motorozni tudast .
ha van ket csoport , a normalis es a hulye felelotlen , akkor a normalisak kozul tobb megy a szabalyos uton , a hulyek kozul tobb lesz aki a papirjait meghalado kategoriaval kepessegeit meghalado modon megy .
ez nem ket teljesen fuggetlen dolog te nagy valoszinuseggel a 125-ossel is elboldogultal volna (mert nem ugy szabadultal ki oda hogy akkor nincs szabaly , romboljunk) mig aki hajlamos hulyesegre , az az 50-essel is elhullik .
egyebkent egy 125-os negyutemu nem sokkal erosebb mint egy kicsit fesult regi 50-es 2T - de mindenkeppen konnyebben vezetheto.

Nyaki G 2012.04.10. 23:19:29

ritkán irok kommentet, de... Gyűjtöttem az aláirást, alá is írtam, pedig sok éve van A-s jogsim, használom is rendesen, évi 20-30e belemegy a motorokba.
A story amit én sem gondoltam volna, hogy idén közlekedési céllal - napi mozgás főleg városban - ráültem egy 125-ös robogóra, nagytestűre, nagykerekűre és rendszeresen próbálnak alázni az éppen autóval közlekedők dudálással, leszorítással, beszólogatással, amit nem értek, mert:
Ugyanazokon az utakon ugyanazzal a sebeséggel, ugyanazzal a mentalitással, soha nem szokott gond lenni (emlékeim szerint még sose dudáltak rám), ha autóval/600-1000ccm< motorral járok.
Miért van ez? ez csak romlani vagy javulni fog a kezdeményezés hatására?
Legutóbbi érdekes beszólás (50-es táblánál kb 55-el mentem): "miért mész a sáv közepén, miért nem húzódsz le?!"

Friss topikok

Hirdetés

racingdream feed

  • Hibás feed URL.