Tibike, te ott nem mondasz semmit. Érted? Nem szólalsz meg, bármi is történik.
Ez a három mondat múlt október 28-án röviddel este hét előtt hangzott el, az M7-es autópályán, valahol a harmincadik kilométerkő környékén. Közvetlenül az után, hogy Tibby fél órás, dörgedelmes előadást tartott nekem. Arról, hogy azt a motort, amiért útban voltunk, nem szabad megvenni. Felelőtlenség, esztelenség, szembe megy minden elemi óvatossággal, csak megveszekedett idióták tesznek ilyet.
Tibbynek igaza volt.
Illetve… Kilencvenkilenc százalékban volt igaza. Statisztikailag. Tapasztalatilag. Józan belátásilag. Szóval, mégiscsak teljesen. Én viszont a felelőtlen, esztelen, vakmerő – és valljuk be – valószínűtlen egy százalékra hazardíroztam, ezért könyörögtem szilenciumért. Tudtam, ha megszólal veszítek. És én nyerni akartam.
A sztori a szokásos módon indult. Tudni kell, hogy Csikós a legnagyobb díler a szerkesztőségben. Állandóan beetet, Árpáddal egyetértésben folyamatosan küldözgeti a személyre szabott eladó motor és autó linkeket. Szerintem a világ összes használt jármű oldalán be van állítva neki az autóvadász, nincs olyan tuti vétel, amiről ne ő értesülne legelőször, hiába állítasz be bármilyen keresési feltételt, a legfinomabb dolgok ziher a kopasznak jelennek meg legelőször.
Így nézett ki a hirdetés. Átírható, haha!
Október 21-én, pénteken újabb e-mail jött tőle, benne egy link, fejlécében a következő felirat: Eladó használt Yamaha RD 250.
Persze tudom, nem kell figyelmeztetni rá, már van egy szép, épülő RD-m, minek másik nekem. Hát megmondom minek: az én motorom a léghűtéses generációból származik, abból is a C változat, a hirdetett pedig az első vízhűtéses szériából való volt. Kívülállónak nevetséges szőrszálhasogatás, egy RD-függőnek viszont… Ahh, bele se kezdek, fogadják el egyszerűen, kellett. Ezt persze a fényes fejű is pontosan tudta, hiszen együtt vágyakoztunk régóta egy ilyen motorra. És bevitte a találatot.
Japán belpiacos változat, ott RZ volt a típusjelzés. Más a tükör, más a matricázás, mások az indexek
Rövidesen serény levelezés indult a szerkesztőségi Zweiradklub tagjai között, itt a cenzúrázatlan változat következik, pusztán a hangulat hű megjelenítésére, érzékenyebb lelkületűek és fiatalkorúak ugorják át:
Balázs Viktor, 11:39.
Úbazmeg, rosszul vagyok, azonnal hívom.
Balázs Viktor, 12:30.
Megöllek, Csiki, meg-öl-lek!
Beszéltem a pacákkal, hétvégén megyek megnézni, honnanafaszból szedjek százötvenezret, ezbazmeg nem tudja mit árul, öreg csocsesztől kapta valami munkáért cserébe.
Kész vagyok, kész.
És te tehetsz róla.
Motordoki, 12:33.
Megyek én is, majmok!
Csikós, 13:20.
Gondoltam, hogy teccik. Én is pont ilyet vennék.
Balázs Viktor, 14:28.
Hidegvérű szadista, aki vagy.
Csikós, 14:55.
Nem, ha nem vennéd meg, és nem tudnám, mennyire vágysz rá, van otthon egy százasom, a többit én összetarhálnám rá, mert én is kurvára szeretnék egy ilyet, nem véletlenül figyelem. És mennék érte, de nem a hétvégén, hanem holnap. Vagy ma. Tisztán seftelni megéri, ki a németekhez. Persze nem azért mondom, csak hogy tudom, mennyire értékében van.
Balázs Viktor, 15:09.
németeknél ezer ojró egy ilyen. a pacák csak hét végén fogadóképes, mert addig nincs otthon.
Balázs Viktor, másnap 12:34.
Most beszéltem a faszival, késő délután megyünk le a Göbölyössel megnézni. Fel vagyok spannolva, mint állat.
Zirig Árpád, másnap 12:36.
percrol percre tudositast akarok!
Csikós, másnap, 14:50.
Irigyellek geci. De jó lesz :-)
Még aznap este lementünk a Motordokival és az öcsémmel a Velencei tó melletti címre. A házból egy harminc körüli ember jött ki, köszönt, de nem mutatkozott be, és hátravezetett minket az udvarban álló garázs ajtaja elé. Zseblámpafénynél elkezdtük vizsgálgatni a motort, és amit láttunk az nem volt rossz. A tank, a sárvédő és az oldalsó fedelek ép, eredeti fényezésben csillogtak, ami ennél a típusnál nagyon ritka. A kerekek, az ülés, a műszerek és a lámpák is szépnek tűntek, az ülést levéve sem találtunk rémségeket.
Az első tankolás, még az utánfutón
A motorblokk viszont ecsettel át volt pingálva, a japán kereszthornyos deklicsavarok szétgyilkolva, ez bizony buherálásra utalt. Az első indexek sem a gyári helyre voltak rögzítve, a karok végén és a kipufogón esésnyomok látszottak – ezek is mínuszos előjellel kerültek a képzeletbeli mellette-ellene listába.
Döntsön a próba - gondoltam, de a gyanakvó eladó elsőre kerek perec elzárkózott.
Mi lesz, ha egyikőtök ráül, és elmegy vele? – kérdezte mogorván. Vita helyett azt mondtam: Itt a kocsim kulcsa, meg a papírjaim, ez elég lesz biztosítéknak? Közben hallottam, ahogy a doki az orra alatt dohog: Pont így szoktak motort lopni, hogy két hülye meg egy autó ott marad, a harmadik meg elmegy a motorral.
Végül aztán mégis mehettem. A motor első rúgásra indult, és szépen járt. Gurultam egy kört vele aztán átadtam Zsoltnak, hátha ő kritikusabb, de neki is nagyon tetszett, amit tapasztalt. Megalkudtunk az árban, és végignéztem a papírokat.
Két dolog tűnt fel: az egyik az, hogy a forgalmi nem arra címre szólt, ahol voltunk (az eladó nevét, ugye, nem tudtam), a másik, hogy nem volt törzskönyv, habár volt egy erre utaló, késleltetett törzskönyv kiadásról szóló bejegyzés a forgalmiban. Az ember erre előadott egy zavaros történetet, hogy ő ezt a motort munka fizetségként kapta, azért nincs a nevén, törzskönyve biztos nincsen és megadja az eredeti tulaj számát, őt hívjam az átírás miatt, mert vele nem írtak adásvételit. Péntekig időt kértem – pénzt is kellett szereznem - és hazaindultunk.
Fiúbuli a szerkesztőség előtt. Assur néhány napra rá vételi ajánlatot tett. Köszönettel visszautasítottam
Napokon át hívogattam a megadott számot, de senki nem vette fel. Folyamatosan agyaltam, és végül arra jutottam, hogy így is megveszem. A legrosszabb esetben is el tudom adni alkatrészként annyiért, amennyiért vettem, ennyi az összes rizikó. Ha pedig mégis sikerül, akkor van egy LC-m (Liquid Cooled, azaz vízhűtéses), kedvezőbb áron és kevesebb vesződséggel, mintha külföldről hoztam volna be.
Tervemet rögtön megosztottam Tibivel, aki a bank szerepét is átvette az akcióban. Ő olyan srác, hogy a Hugó cukrászdában mindig velem veteti a kávéját, sír-rí, hogy nincs egy kanyi vasa sem, de ha éles a helyzet, akkor lehet rá számítani. Hozta is a lóvét és komoly pofával azt mondta: Viktor, veled megyek. És ha nem lesznek rendben a papírok, nem veheted meg, mert őrültség.
Én közben Sherlock Holmest játszottam. A forgalmiból emlékeztem a névre és a címre, ennek alapján próbáltam egy vonalas telefonszámot találni. A szomszéd házszámhoz sikerült, felhívtam őket, és elmondtam, mi járatban vagyok. A néni, aki felvette, segítőkész volt, tíz perc múlva már kezemben volt az a szám, amin hívhattam a forgalmi szerinti tulajdonost.
Reszelős hang vette fel a telefont, végighallgatott, aztán azt mondta: persze, aláírom én az adásvételit szívesen – kis hatásszünet - tízezer forintért.
Kicsit kapkodva kezdtem el venni a levegőt, de az öreg folytatta, és lassan megértettem a történetet. A fiának vette a motort, aki egy idő után elköltözött, és már nem használta. A Yamaha ott porosodott a garázsban, az én emberem pedig folyamatosan járt a nyakára, hogy kiénekelje belőle a motort. Végül addig magyarázta, hogy ez már csak alkatrésznek jó, míg az öreg odaadta neki gombokért, egy feltétellel: ha továbbadja, fizet még tízezer forintot.
Első blikkre fel sem tűnik, hogy az indexek nem a helyükön, hanem egy kicsit lejjebb vannak
Felhívtam az eladót és megkérdeztem tőle, hogy szerinte a hirdetésében szereplő „átírható” kitételbe belefér-e ez a sztori, megígérte, hogy tisztázza a dolgot, aztán jelentkezik. Hívott is, és mondta, hogy az öreg nem enged a tízezerből, ő nem fogja kifizetni, döntsek, ahogy akarok.
Nehéz helyzetben voltam. A motor ugyan még a plusz tízezer forint ellenére is megérte volna, de az sehogyan sem ment le a torkomon, hogy a simlis nepper utána azzal a boldog tudattal feküdjön le aludni, hogy igen, helyesen cselekedett, és akit le lehet, azt le is kell húzni. Korrekt ugye az lett volna, ha előre szól, hogy az átíratás komplikált és tízezer forint többletköltséggel jár, akkor nem lett volna ilyen rossz a szám íze.
A moralizálásból pragmatikusan gondolkodó barátaim, köztük Csikós zökkentett ki. Mind azt mondta: Ha nem veszed meg te, megveszi más, azonnal. A végeredmény ugyanaz, csak nem a tiéd lesz a motor. Hagyd a népnevelést és indulj.
Benzincsap elzár
Így hát indultam is, Tibivel, aki síri hangon próbált jobb belátásra bírni: Viktor, fogalmad sincs arról, hogy van-e törzskönyve ennek a motornak. A tulajdonos még nem írta alá az adásvételit, és ennek az embernek a nevét sem tudod. Így akarsz kiadni egy csomó pénzt a kezedből? Minden papír nélkül, legalább írass alá vele valamit. Ne érts félre, én szívesen adok, de ez őrültség – próbált a józanságomra hatni.
Ekkor hangzott el a bevezetőben említett három mondat, és Tibi – ha fogcsikorgatva is – de szótlansági fogadalmat tett.
Sötétedéskor értünk oda, a nepper már várt minket. Most sem mutatkozott be, próbálta beszélgetéssel lazítani a feszült helyzetet, mert Bende olyan vészt jóslóan méregette, hogy egy rendes ember attól már sírva fakadt volna.
Sietve felkötöztem a motort az utánfutóra, aztán elővettem a pénzt. Bende szemei szikrákat kezdtek szórni, szavak nélkül is értettem, mire gondolt.
Feketében is készült, ez nekem nem tetszik, mert kicsinyíti az amúgy is filigrán motort
Izé, azért valami átadás-átvételit kellene írnunk – forszíroztam a dolgot, bár éreztem, hogy nem fogok sikerrel járni.
A nepper olyan arcátlansággal válaszolt, hogy földbe gyökerezett a lábam: - Figyelj, én ebből az egészből ki akarok maradni, nem írok alá semmit.
Hőőőőőőőőőőő – hallottam egy hatalmas, fájdalmas hörgést magam mögül. Tibby vasfegyelemmel próbálta tartani magát, de ez már sok volt neki. Vérben forgó szemekkel ingatta a fejét, egész metakommunikációja szótlanul üvöltötte: ne tedd, ne tedd, ne tedd!
Hát ezzel meg mi történt? – kérdezte a nepper, mert Tibby időközben már robbanásközeli állapotban zihált és ingatott, komolyan aggódni kezdtem miatta.
Hagyjad csak, ő ilyen, próbáltam elterelni a szót, miközben betuszkoltam a hörgő, szemeit forgató Tibit a kocsiba.
Hazafelé riasztottuk Csikóst, hogy megyünk a szerkesztőségbe a szajréval, és hívtuk a Motordokit, hogy megosszuk vele az egész szürreális történetet. Ha valaki elmesélné nekem, hogy így vett motort, szánalmas hülyének, elővigyázatlan hebrencsnek, ostoba lúzernek tartanám. Ugyanakkor az öreg hangja a telefonban, a sztori, amit elmesélt, hiteles volt, és a hetedik érzékem azt súgta, menni fog ez.
Az izgalmakról kicsit elterelte a hangulatomat az a spontán kis utcabál, ami a szerkesztőség előtt alakult ki érkezésünkre. Matatás, nézegetés, indítás, hadüjjekmárrá, dedurvajóhangjavan – nincs is jobb egy ilyen motorvásárlás utáni fiúbulinál.
Eredeti gyári sajtófotó, kék csíkozású LC-vel
Másnap elmentem Anitához, akit Karitól örököltünk, és egy pici irodája van a szerkesztőség közelében. Biztosításkötés és okmányirodai ügyintézés áll a cégéren, pedig átíratási szaktanácsadást is ki lehetne írni. Ezért indultam oda én is, mert a törzskönyv hiánya kicsit aggasztott. Anita rutinosan sorolta, a teendőket: most szépen bejössz velem az okmányirodába, a számítógépen megnézetjük, hogy mi a valós helyzet, aztán aszerint mondom, hogy mit kell tenned.
Be is mentünk, meg is néztük, és kiderült, hogy a motornak tényleg nincs törzskönyve. Annak idején ugyanis a külföldről behozott járművek törzskönyvét visszatartották fél évig a kapitányságok, és sok esetben aztán elfelejtették kiküldeni. Így történt ez az én motoromnál is, egy elidegenítési tilalommal párosítva. Emiatt adtak egy papírt, amolyan belső utasításfélét, ami szerint ezt a tilalmat nem kell figyelembe venni, a motor átíratható.
Nagy kő esett le a szívemről. Hét végén elmentem a valódi tulajdonoshoz, megírtuk a papírokat. Elmesélte, milyen motorjai vannak még, meg hogy vigyázzak, mert száz fölött szitál az eleje.
Megvolt mindenem, nyugodt és elégedett voltam.
Akkor még nem sejtettem, hogy a zaftosabbik része hátravan.
