A meglopott motoros még reménykedik

Ide parkolta le a motort. Nem hitte volna, hogy a zárt ajtó mögül elviszik
 
„Imádkozom ezért a gyerekért, de engedje meg, hogy őszinte legyek” – hadonászott a rácsok mögül a szomszéd. „Nyolcvanéves vagyok, az igaz, de szabadszájú – sajnálom ezt a szerencsétlent, de hogy lehet olyan meggondolatlan, hogy a lépcső alatt hagyja azt a motort? Mondja csak meg neki bátran, hogy hülye; ebben a házban nem laknak finom alakok! Kurvák meg tolvajok költöztek ide! Oda kellett volna kötnie a rácshoz, nem csak úgy odabaszarintani a lépcső alá!”
 
Kunio csak állt, persze nem értette a prédikációt, de látta, ahogy a gangon mutogat körbe az idős asszony.  A japán fiú 250-es Suzukijával békében és biztonságban átjött Szibérián, Oroszországon, Ukrajnán, Moldávián, Románián, míg meg nem érkezett Magyarországra. Azt hitte ez már tényleg Európa, minden olyan civilizáltnak tűnt. Na igen, a Halászbástya csak az a turistáknak üzemeltetett Patyomkin-falu – erre a világjáró is rádöbbent, amikor reggel észrevette, hogy a Király utcai turistaszállónak otthont adó épület zárt udvarából eltűnt a motorja.
 
Nem hotel ez, csak egy lerobbant gangos ház. Az egyik lakásban turistaszálló működik
 
Az öreg, terézvárosi gangos ház Nyugat-Balkán egyik tipikus eleme: szobakonyhás lakások, használaton kívüli (?) közös klotyó a folyosón. Kopott és mállik minden – a kedves hangulatú hostel szinte sziget a külföldiekkel és szegény hazaiakkal megtömött bérházban. Az utcára nyíló ajtó hiába zárt: nem gond bejutni annak, aki jó vagy rossz szándékkal térne be.
 
„Próbáltam lefordítani az olvasók hozzászólásait” – mondja a kócos srác, aki odahaza számítógépes játékokhoz írt történeteket. „Meglepett a pozitív hozzáállás, nem számítottam arra, hogy ennyi embert megindít az esetem. Pedig ez egy egyszerű történet, ellopták egy fiú motorját, ennyi, mindennapos eset. Nem haragszom én a magyarokra, rossz emberek mindenhol vannak. Az alvilág ott van Japánban is, akár otthon is pórul járhattam volna.”
 
Egy szibériai út, ahol még aszfalt is van. Nagyon sok szakaszon csak földes vagy köves az útfelület
 
Nem volt nehéz dolga a tolvajnak: a lépcső alá tolt Suzukira egyik lakásból sem lehetett rálátni. Az utcán sem feltűnő a nagy dobozzal felszerelt Djebel, pont olyan, mint a sok futármotor egyike. Talán éppen városi motornak, vagy vidéki, okmányok-nélkül-hobbicélra-eladó eszköznek szánja a tolvaj, pedig biztos, hogy Kunio is szívesen visszavásárolna az amúgy nem túl értékes gépecskét. 

 

A belpiacos Suzuki Djebel XC a japán városi endurósok egyik kedvence. Egyhengeres, négyütemű blokkjától nem idegen a pörgetés, 29,5 lóereje bőven elég az offenzív utcai motorozáshoz és a hobbiszintű terepezéshez egyaránt.
Forgatónyomatéka 27 Nm – nem rossz egy 249 köbcentis motortól. A váltója hatfokozatú: akik már próbálták, dicsérik a finom kapcsolhatóságot. Futóműve egyszerű, de simán megbirkózik a 118 kilós tömeggel. A fékeknek sem gond a Djebel megállítása: elöl-hátul tárcsás rendszert találunk. A japán előírások miatt rendkívül népszerűek a 250-400 köbcentis motorkerékpárok. Az ottani piacon számtalan, általunk ismeretlen típust forgalmaznak.  
 
„Még tavaly vettem, hogy legyen időm felkészülni az útra. Előbb meg akartam ismerkedni a motorral, szerettem volna elvégezni a szükséges átalakításokat.” – az óriási műanyag doboz is a praktikumot szolgálta. „Elégedett voltam vele, baj nélkül áthozott a rossz, szétfagyott szibériai utakon is. Igaz, azok a motorosok, akikkel útközben találkoztam, mind nagyobb motorral voltak, de nekem ez is megfelelt.”
 
Szerény ez a fiú. Talán éppen ezért megindító az esete is. „Tudod, nekem mennem, utaznom kell, ilyen a természetem. Muszáj volt megismernem a világot, és ehhez egy motorostúra tűnt a legmegfelelőbbnek.”
 
Kávé közben mesélt az eddigi útjáról. Az igazi nagy kalandokat Afrikától várta
 
A Király utcai kebabosnál ültünk. Az alátétre kezdte rajzolni a térképet. „Tőletek lemotoroztam volna Szlovéniába, állítólag az is szép ország. Onnan Olaszországon át mentem volna Franciaországba, majd a spanyolon keresztül Marokkóba.” Úgy tűnik, neki nem elég a szibériai viszontagság, Afrikát akarta megnézni. „A nyugati parton le Fokvárosig, majd a keletin vissza, Egyiptomba; onnan repültem volna haza. Azért még bízok benne, hogy összejön.”
 
Névtelenségét kérő rendőrségi informátorunk nem ilyen derűlátó. Elmondta, hogy a hatodik kerület a térfigyelő kamerák miatt ugyan nem számít népszerű járműlopóhelynek, de ennek ellenére ott is bőven történnek bűnesetek. Az eltulajdonított motorok elenyésző százaléka kerül meg. Nagyon nehéz a kétkerekűek ellenőrzése, az autós járőrök szinte tehetetlenek. A robogók rendszám nélkül továbbra is elvannak Budapesten, de az ilyen endurókat hamar vidékre viszik, ahol még motoros rendőrből is kevés van – pedig a motoros ellen csak egy másik motoros léphet fel hatékonyan.
Ez a híd Szibériában jó állapotúnak számít
 
Úgy tűnik, Kunio esete összefogásra sarkallja a segítőkész embereket. Szervezkednek a tévések, de már olyan taxisokról is hallottunk, akik a kiterjedt kapcsolataikon keresztül vadásznak a motorra és az elkövetőkre. A japán srác közben teljesen nyugodt, úgy tűnik, ezt is csak a sors próbájának fogja föl. Van még bő háromnegyed év szabadsága, mindenképpen világjárásra fordítja. Mellesleg megemlítette, hogy jelentkezett egy angliai gyógyszerkísérletre, ami elég rövid idő alatt 1800 fontot hozna a konyhára – ez elég lenne egy másik motor megvásárlására.
 
Közben több olvasó pénzt ajánlott föl, hogy a világutazót megsegítse: ha nem kerül elő a motorja, erre talán szüksége is lesz – a Totalbike is megpróbál tenni ügye mihamarabbi rendeződéséért. Egyelőre még együtt várunk Kunióval: nem lehetetlen, hogy az általa annyira megkedvelt Suzuki Djebel 250 még előkerül, de ha nem, munkához látunk, és közös erővel mutatjuk meg, hogy ezt az országot lehet és igenis érdemes szeretni.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr402264483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vnweb 2010.09.01. 16:50:30

egy igazi Ninja nem adja fel! :)
Remélem sikerül a srácnak az expedíció, ha lehet akkor tudósíthatna is h merre járt, mi történt vele, egy két fotó stbstb...:)

MantaMann 2010.09.01. 16:51:16

Remélem hamar rendeződik Kunio helyzete!
Várom a fejleményeket, esetleg egy számlaszámot..

A gyógyszerkísérletre meg mehetne a tolvaj...

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2010.09.01. 16:51:45

Én annyit tudok felkínálni, hogy ha zsé kell, pár ezressel beszállok bármibe (repjegy, motorvásárlás, fa..omtuggya), addig is, ha eljön felénk, szívesen megmutatom neki Kalocsát meg a környéket-Vespával.

mt-03 2010.09.01. 17:14:50

vegyen a redbaromban egy akarmilyen olcso japan beles hondat/yamahat par e ert valami robit aztan azzal menjen tovabb. sztem az meg nagyobb kaland;) es legalabb tudja folytatni a turat.

mondjuk ilyen helyre bemenni... hat nem tom. nagy batorsag volt a reszerol, en felig meddig kiraly utcai lakos is vagyok de be nem mennek jopar hazba, nemhogy ott megszallni. es ehhez nem kell helyinek lenni eleg ranezni. raadasul odakotetelenul kinthagyni a gepet... nem mondom hogy maganak csinalta a bajt de ez vastagon benne volt. sziberiaban azert nem loptak el mert nem ment ilyen helyekre (o mondta a masik cikkben hogy ott vadkemping es hasonlok).

rkpeti · http://www.uzemanyaglopas.hu 2010.09.01. 17:16:25

Némi pénzt (párezer) én is nélkülöznék.

toto92 2010.09.01. 17:23:03

Pár ezrest én is tudok adni, ha arra kerül a sor.

Nekem NE,jó? 2010.09.01. 17:25:15

Ha sikerül motort szereznie,én szívesen támogatom motoros ruházati kiegészítőkkel! info@asesso.hu

Rigghead 2010.09.01. 17:26:55

ehhez a világjáráshoz illett volna egy gps jeladó, persze csak a móka kedvéért, de most milyen praktikus lett volna..

73140 2010.09.01. 17:36:30

dobjunk neki össze egy másik motorra. és rohadjon meg, aki megfújta. annak egy börtöncellát dobnék össze.

73140 2010.09.01. 17:37:55

hajrá, egy publikus számlaszámot ide. de ne ám a Tieteket! :)

indapass90210 2010.09.01. 17:39:43

hümm-hümm, nekem a fekete öves csaj fehérben baromira ismerős.

Heck Elek 2010.09.01. 17:39:53

Totalbike vagy vki (akiben megbízunk, hogy nem lelép a lóvéval) inditson már egy weboldalt egy Paypal Donate gombbal rajta, pár ezer forintot küldenék én is neki:
- ha nincs vele sok macera (pár klikk)
- ha tutira a japán srác kapja meg az egészet

yeti 2010.09.01. 17:43:06

Pár ezressel én is be tudok szállni.

Domeq (törölt) 2010.09.01. 17:49:23

Igazi "országimázs" pont itt lopják el a paripát. Magyarország, meseország.

gionnandor 2010.09.01. 17:52:35

Remélem előkerül, ha nem akkor egy pár ezrest én összekaparok.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2010.09.01. 17:55:17

Megkereshetnétek vele valamelyik bulvárlapot, hogy ők is dobjanak bele valamit, cserébe megírhatnák a nagy sztorit, meg amit még mellé kitalálnak.

Ocsmány szemétláda aki elvitte, remélem előkerül, és bedugják pár évre a mocskot valami ablaktalan cellába.

bugkiller 2010.09.01. 17:56:45

Hatalmas respect a srácnak. Szívesen segítek és is egy kis pénzzel. Kérhetem a cikk íróját, hogy abban működjön közre, hogy keresse meg megint és találják ki, hogy lehetne pénzt küldeni neki. Szerintem a japán bankszámlára csak az utalás többe kerülne, mint maga az összeg. Esetleg paypal? Vagy tud ő itt nyitni számlát?

2010.09.01. 18:00:51

Sokan mondják, hogy adnak némi pénzt (én is), de lesz ez valhol szervezetten?

Joejszaka 2010.09.01. 18:23:45

Nekem megér egy ezrest.
Gyűjtsünk neki!

Nem kell hivatalos számla, megírja a srác, hogy melyik kocsmában kell odaadni. :)

joetaylor 2010.09.01. 18:27:49

Nem szeretem a motorosokat de az adakozásba én is beszállnék. Remélem valaki szervezni fog egy gyűjtést.

Kókler Róbert 2010.09.01. 18:56:29

@Joejszaka: köszi, Dublinból inkább a számlaszámnak örülnék...

BlazeHun 2010.09.01. 18:58:35

Én szeretem a motorosokat, így adok erre acélra 1--2 ezret ha szervezett lesz a gyűjtés! A határig el is kísérjük a haverokkal motoron, ha nem lesz ennyire szutyok idő!

BlazeHun 2010.09.01. 18:59:44

Ja, és majd elfeledtem, TUTI, hogy nem lesz meg a motor! Úgyhogy a totalbike el is kezdheti a gyűjtést szervezni!

red87 2010.09.01. 19:03:43

már csak az országimázs kedvéért is jó lenne, ha valahogy kárpótolni lehetne a srácot. mellesleg tök szimpinek néz ki, kár, hogy pont egy ilyen csókát lopnak meg...

1kutya 2010.09.01. 19:05:17

ez a "párezres" összedobás még lehet többet is javítana a nemlétező országimázson, mint amennyit a motor eltulajdonítása rontott, ezért én is benne vagyok!

a tolvajnak meg rohaggyon le mind a két keze és 2000km-es körzetben ne találjon kórházat.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.01. 19:06:49

helló,

ha nem lesz meg a motor, valóban megpróbálunk adományt gyűjteni és közben áthidalni olyan problémákat, mint a névreiratás, stb.

Jelentkezünk hamarosan, addig is tartsátok nyitva a szemeteket.

Quattroman 2010.09.01. 19:08:25

Okosok! arra gondolt már valaki, ha itt vesz egy motort helyette akkor annak milyen rendszáma/biztosítása lesz, és kinek a nevén fog futni hogy világgá mehessen vele???
egyébként én is dobnák pár ezret a kasszába....

Quattroman 2010.09.01. 19:10:22

@baowah:
egy még nem honosított import gép, Z rendszámal???

csuvel 2010.09.01. 19:12:42

@baowah: Ne késlekedjetek, álljatok neki rögtön.
Én is támogatni fogom!

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.01. 19:14:06

@csuvel: lesz rola valami musor ma nyolctol az rtlklubos fokuszban.

Balint Gyuri bacsi 2010.09.01. 19:16:48

PayPal-os szlaszamot kene nyitnia a sracnak. Par ezrest en is szivesen adok neki uj mocira.
Nehogy mar pont az ut elejen hiusuljon meg a kalandja es pont egy barom miatt. Hajra Kunio!

Dipshit 2010.09.01. 19:17:05

@baowah: @Quattroman:

Én még mindig tartom a tegnapi felajánlásomat:
(Dipshit sportmotor.hu/tagok/255035 2010.08.31. 19:17:25
Ha nem jön össze a gyüjtésből egy "komoly" motorra való, akkor felajánlom a célra, árában (egyetemistaként mést nem tehetek..) a sajátom, dobozostól, pótalkatrészestől csitti-fitti állapotban.. nem fiatal, de hihetetlen mód üzembiztos és megbízható... túrára kész (csak a sünök elkérték a túrára szánt pénz nagyobbik felét, így idén nem ment "sehova")

bikepics.com/pictures/1835963/ )

Névreírás meg biztosítás macerát meg el lehet felejteni, írunk egy nemzetközi kölcsönadásos papírt a magyar autoklubnál, biztosítást meg befizetem, mindig amikor esedékes, vagy akár előre a 2011 évre a teljeset.

Aztán ha tényleg csak egyiptomig menne vele a srác, akkor onnan meg visszahoznám a gépet :D, ő meg repülhet haza, mint ahogy eredetileg is eltervezte..

Quattroman 2010.09.01. 19:18:29

@baowah: az nem jó, mert később vissza kell érjen Mo-ra a frsz+forgalmi kombó hogy töröljék a nyilvántartásból, különben a tulaj ezerévig fizetheti az adókat utána.....

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.01. 19:19:23

@Dipshit: Nahát, nagyon köszönöm a nevében is, holnap tolmácsolom neki a felajánlásodat!

Bazsi(HUN) 2010.09.01. 19:26:14

@Dipshit: Ha ezt komolyan gondoltad akkor nem semmi vagy!:)

(Az én Pannóniával nem sokat tudna kezdeni... meg ráadásul, vagy 2,5 év munkám volt vele...:))

Dipshit 2010.09.01. 19:30:57

@baowah:
Erről a fajta meghatalmazásról beszélek, mindenhol ismerik:
bikepics.com/pictures/2051950/

Bármilyen motorja is lesz a srácnak, így lesz a legegyszerűbb kivinnie

atpijkamo_ · http://www.deciki.blog.hu/ 2010.09.01. 19:32:05

Szívesen adnék pénzt. De az csak tüneti kezelés.

Szaligabi 2010.09.01. 19:35:51

Sziasztok!
Azt tényleg ki kell találni, hogy milyen formában kerülhet a nevére egy másik motor mert nem biztos, beengedik minden országba.
Én a legutóbbi túrára motor helyett az autóm forgalmiját vittem magammal. Ez a Bosnyák-Montenegró határon derült ki amikor a határőr be akarta vinni a számítógépes rendszerbe a motor adatait. Hát nem volt egyszerű meggyőzni, hogy nem loptam csak egyszerűen idióta vagyok. Az Albán határőrökről ne is beszéljünk. Pedig ott már voltak fénymásolataim a forgalmiról, meg a zöldkártyáról.
Ha lesz gyűjtés én is hozzá járulok egy-két ezerrel szívesen. Üdv.

Dipshit 2010.09.01. 19:37:44

@Bazsi(HUN):

Nekem is segítettek már sokszor külföldön, mindig jólesett.

Úgyhogy ez a legkevesebb amit tehetek. A motor nálam lett felújítva még 2008ban, azóta meg minden szép fokozatosan ki lett rajta cserélve... váz összes csapágya, kerékcsapágy, egy hónapja kapott fém fékcsövet és új fékbetéteket, friss a műszakija, új a gumija.. láncot meg elsőgumit kéne rádobni.. bátran oda merem adni. Nálam 50ezer km alatt egyszer állt meg, akkor is csak egy vezeték tört el benne...

(ingyen nem tudom odaadni.. de ha kell akkor már holnap viheti szinte..)

Bazsi(HUN) 2010.09.01. 19:39:53

@Dipshit: Akkor patent a gép!:) Úgy legyen!:)

Dipshit 2010.09.01. 19:41:03

@Szaligabi:

albániából nekem elfelejtették kiléptetni a gépet.. és következő alkalommal amikor kocsival mentem(rá 10 hónapra), dugták elém sajtpapíron a rendszámát.. és kérdezték hogy én hogyhogy kint a motor meg bent... viszont a cimbi autóját simán beengedték kölcsönadásos papír nélkül..mondjuk látták rajtam hogy nem vagyok normális xD

Caldera75 2010.09.01. 19:55:26

2 rugót én is tudnék utalni a srácnak, vagy egy motorkereskedés adhatna neki egy új motort, és adna egy számlaszámot.

DonCiccio 2010.09.01. 19:57:05

Dobjatok egy számlaszámot és pár ezrest én is hozzáteszek. Szerintem a gyári képviselet is csipkedné magát, ha ekkora reklámot kap. Total-osok, tapadjatok rájuk!
Na, segítsünk már a rokonnak. Ez országimázsnak is jobb lesz mint akár a Bohóc, akár a Törpe. :-)

GERI87 2010.09.01. 20:14:32

Kiváncsi leszek mi lesz ebből.
Nagy szerencséje hogy hír lett belőle meg a média is foglalkozik vele talán így tudja folytatni az útját.

tibita 2010.09.01. 20:16:06

Szerintem az a motor már sose lesz.

Baowah, hová küldhetek egy kis pénzt, a srác motorjára?

Dobjunk össze egy strapabíró "táltosra" valót.

Ahogy olvasom itt a hsz-eket, ha az ajánlkozóknak csak a fele bedob pár ezrest, már meg is van a moci ára.

A motorosok jóemberek.......

zoli0724 2010.09.01. 20:19:04

Hajrá japó srác! jó arc gyerek csak azon csodálkozok hogy egy ekkora állatság nem egy magyarnak jutott eszébe, mert ilyeneket mi szoktunk kitalálni... Csak induljon már meg az a gyűjtés mert Kunio jövőre is itt dekkol ha a régit keresi tuti pillanatok alatt összejönne az új moci sok szerencsét, és le a kalappal az olvasók előtt, azért néha össze tudunk fogni, többször kéne...

Hurri Kán 2010.09.01. 20:26:40

A motoros srác sztorija az RTLKLUB-on a Fókuszban! reméljük lesz valami eredmény.

1kutya 2010.09.01. 20:26:49

@baowah: egy jóállapotú xt-re csak össze tudnánk dobni, nem?

nikó 78 2010.09.01. 20:29:06

A subarus csettegőjével japánból idekerült hazánkfia sem semmi,de ez a srác elképesztő,főleg ami az eredeti terveit illeti.Én azt javallanám,mivel az idő fogyóban van,talán, valami konténeres japán motorokkal foglalkozó cégnél kellene érdeklődni, hátha lenne neki hasonló,esetleg ugyanilyen tipus,pár évesen normális áron.Én is beszállok pár ezressel a projektbe,rajtam nem múlik.

pickapu 2010.09.01. 20:31:54

Remélem, megoldódik a probléma. Most, hogy lement a tévében is, talán még többen tudnak róla, ezzel is közelebb jutva valamilyen megoldáshoz, és talán egy kicsit pozitívabb képet festünk magunkról a japánoknak. Örülnék, ha tudná folytatni.

Nr01 2010.09.01. 20:34:23

Most láttam a tévében... persze ez is csak Mo-on fordulhatott elő, de tuti, hogy színes bőrű egyed volt. A srác meg nagyon normális, nem ítéli el ezért a magyarokat, főleg, hogy látja, az összefogást.

ftm 2010.09.01. 20:40:03

Sajnálom a srácot! Tőle tényleg butaság volt hogy nem zárta le. Bár honnan tudta volna náluk nem szokás a lopás. RTL miatt olvastam el a cikket!

LAckó86 2010.09.01. 20:51:29

Nem vagyok motoros, de szeretnék segíteni! Hova lehetne utalni?

Rahsid 2010.09.01. 20:56:22

Azért jó látni hogy vannak még normális emberek. Én is szívesen dobnék a közösbe ha arra kerül a sor.

Söndri 2010.09.01. 21:03:19

Pont a Tv-ben kaptam el. Szomorú vagyok hogy itt történt. Szívesen beszállnék én is a gyűjtésbe. Sok sikert a srácnak! :)

_John_Doe_ 2010.09.01. 21:20:28

Sajnos ilyen tényleg előfordulhat bárhol, haver Sziciliából jött haza a hátsóülésen, rohadjon meg minden tolvaj.
Túrázóként respect a kis japánnak, nem a hosszú túra miatt, hanem mert mindezt egyedül csinálja végig.

10-20 ezret én is felajánlok.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2010.09.01. 21:23:34

A Magyar Suzuki érzékenységét még nem érte el a kérdés?

szalai 2010.09.01. 21:24:56

Talán érdemes lett volna egy rendes szállón aludni és nem egy olyan helyen ahol a szomszédokkal is gond van.

Uborka Ubulka 2010.09.01. 21:31:03

Tényleg,nem szóltok az esetről Imrének? A nyelvtudása révén is segíthet ha még itthon van, márpedig mért ne lenne?! Szinte adja magát a dolog hogy ilyenkor jó ha egy helyen 2 olyan ember van akinek közös a hazája.
Aztán a kis Subaruban is lehet hogy elfér még egy ember, még akkor is ha Imi sensei nem szlovéniába készül innen.

Kasu 2010.09.01. 21:31:58

Én is szívesen segítenék egy-két ezressel.

Uborka Ubulka 2010.09.01. 21:36:07

De én ha valamelyik japán gyár hazai képviseletének marketing igazgatója lennék sürgősen kihasználnám az alkalmat és reklám céllal rendelkezésre bocsátanék egy megfelelő járművet a srácnak, körbematricázva, aztán a született képek mehetnének fel egy promóciós blogra útközben.
Bizonyára nem rokkanna bele a cég ha egy évre odaadnák valamelyik revíziós motorjukat amit pár év használat után cserélt be egy újra valami gigerli újgazdag.

McGregorék se saját BMW-n kerülték meg a földet, és annak ellenére hogy kiderült hogy a bmw szeszélyes és saras terepen használhatatlan motor, megugrott a kereslet iránta.

Uborka Ubulka 2010.09.01. 21:37:04

De én ha valamelyik japán gyár hazai képviseletének marketing igazgatója lennék sürgősen kihasználnám az alkalmat és reklám céllal rendelkezésre bocsátanék egy megfelelő járművet a srácnak, körbematricázva, aztán a született képek mehetnének fel egy promóciós blogra útközben.
Bizonyára nem rokkanna bele a cég ha egy évre odaadnák valamelyik revíziós motorjukat amit pár év használat után cserélt be egy újra valami gigerli újgazdag.

McGregorék se saját BMW-n kerülték meg a földet, és annak ellenére hogy kiderült hogy a bmw szeszélyes és saras terepen használhatatlan motor, megugrott a kereslet iránta.

hardw 2010.09.01. 21:46:39

ha már a totalcar/bike ennyire felkarolta, tényleg nyithatna egy számlát nekik. ha csak 100-an fizetnek egy ezrest, már ki lehet belőle indulni. és biztos többen fizetnének.

a japán motorgyártókat meg télyleg nem értem. aki adna egy motort, bekerülne a fókuszba. a csávó meg zsír ingyér körbevinné a világban hogy mennyire faszák a magyarok, meg persze az XXX hungária kft...

ha a cég vesz pár reklámblokkot ennyiért, tizedét sem érné ehhez képest...

lg-m 2010.09.01. 21:52:29

mégis ki lopna motort szibériában? nincs ott senki, persze hogy amint a civilizáció közelébe ér, ott van gond :)

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.09.01. 21:54:50

Szerény kereteimhez méltóan én is csatlakoznék ha adakozásra kerülne sor.

DDD3 2010.09.01. 21:59:20

@hardw: sőt, esetleg a totalcar és/vagy ez a blog is vállalhatná elősegítendő az utat, hogy kiteszi az XXX Hungária Kft. reklámját ide, mondjuk egy hónapra és a srácot rendes útinapló írására kérni. Bónusz szervezni egy közös kellemes bakonyi motorozást, hogy kb. irányba legyen.
De, hogy ne csak más f....val verjem a csalánt, szívesen dobok én is 1-2 ezret ha lesz egy bankszámlaszám, vagy Pesten beadható lenne egy helyre.

DDD3 2010.09.01. 22:14:54

baowah: esetleg valamelyik veletek jóban lévő (pl. Dension) cég megszponzorálhatna akár egy használt mocit egy nagy átnézéssel és aki szívén viseli a dolgot, az vállalja, hogy néhány hónapig mindenképpen felragaszt egy céglogós matricát a motorjára vagy amire tudja.

Hufiblog · http://hufiblog.hu 2010.09.01. 22:42:48

Szomorú tény és egyben nagyon szánalmas, hogy éppen kis hazánkban történik meg az ilyesmi, de valóban lehetne egy motoros összefogás és némi importőr, vagy szponzori felajánlással javítani a jó hírünkön...
Ha szervezett formában történik a gyűjtés én is hozzájárulnék egy-pár ezressel, ha én nem is tudnám megvalósítani hasonló álmaimat, neki lehet ez a kis összeg is segítség lenne.

A felajánlásokért és az anyagiakért cserébe lehetne kérni útinaplót, tapasztalatok megosztását, fotók, videók közzétételét..no meg motoron szerintem el is kísérnénk egy páran egy darabig :)

üdv, hufiblog.hu

vodi 2010.09.01. 22:45:21

egy ezres innen is.

Garp 2010.09.01. 22:56:38

Nahhh...ha van szlaszám, neonbetűkkel kéretik kiírni. Beszállnék én is.

Dipshit: előtted meg le a kalappal öregem.

S4mu3l 2010.09.01. 22:56:49

rtlklub.hu/hirek/fokusz/video/99863
jó kis hírverést kapott a motor, legjobb lenne ha fogná, szépen a hostel elé visszagurítaná és otthagyná a rohadék tolvaj

atlbilbaoo 2010.09.01. 23:01:49

Már nem mocizom,minden tisztelet a fiatalembernek, de pár ezrest nem sajnálnék, had menjen tovább a japóca!

geppetto 2010.09.01. 23:04:05

vegigmotoroztam afrikat, itthon loptak el a motorom.
ennek a sracnak en is adok ha penz kell...

eye scream 2010.09.01. 23:11:10

Ha úgy alakul, és milyen jó lenne..., szívesen kisegíteném a srácot 1-2ezressel.

xfhellcat 2010.09.01. 23:16:58

Na mostmár tényleg valaki csinálja már meg azt a kib@... paypal oldalt vagy csak egy bankszámlaszámot... én is dobnák 2 rugót... már RÉG meglenne az újmocira... NA!!

Hagy segítsünk már!!

xfhellcat 2010.09.01. 23:20:51

Aztán tehetnénk egy pici feliratot a tankjára hogy a "Magyaroktól szeretettel!" vagy valami hasonlót, megmutatva, hogy milyen ország vagyunk is mi igazán... olyan ahol ha vannak is genyládák attól még az összefogás simán visz mindent és erősebb. Ezt mesélje majd rólunk odahaza és mindenhol.

Export 2010.09.01. 23:46:38

Számlaszámot ide!

=Daniken= 2010.09.01. 23:51:25

A magyar rendőrség pont azt tudja felmutatni, amit mindig is, hogy bűnüldözés és bűnmegelőzés terén egy impotens, lúzer banda...nem csak a 6. kerületben....nézzétek csak meg az autófeltöréseket, autólopásokat....sajnos nem előszöri tapasztalat.

gaborab 2010.09.01. 23:54:21

Basszki dobjatok mar ide egy szamlaszamot, meg tegyetek ki a motoros oldalakra, faszkivan.

KERTBE mentekatyúkok 2010.09.02. 00:06:17

én nem ceretem a motorosokat,nem szeretem a suzukisokat,nem szeretem a ferdeszeműeket,nem szeretem a nagy műanyagdobozt hátuk megetthurcoló világutazókat,de ha van kábítószer akkor szóljatok,és felajánlok némi pénzt,hogy minél előbb elhagyja országunkat és így megmeneküljön stohlbuci haragjától...

nagor 2010.09.02. 00:14:07

Szerényen elmondanám, nekem 2 év alatt 4 új kerékpárom lopták el, ez kb. fél milla ft. Ha meglátnak a rendőrségen, hangos röhögésben törnek ki...ja, és senki egy büdös vasat nem ajánlott még föl nekem, pedig lezárom a binyiglit....

markusfalvi 2010.09.02. 00:37:04

Ebben az országban minden második agyament műsorban egy autó a főnyeremény, remélem csak össze tudnak dobni a kereskedők egy olyan motorra valót, amilyet elloptak szegény sráctól!

Virago_1000 2010.09.02. 00:37:18

@=Daniken=:
"A magyar rendőrség pont azt tudja felmutatni, amit mindig is, hogy bűnüldözés és bűnmegelőzés terén egy impotens, lúzer banda..."

Egyaltalan nem impotens, ha ratyik felvonulasat kell vedeni, vagy becsuletes (lasd az arvizeknel ejt nappalla teve segitkezo bizonyos csoportot) allampolgarogat b*ogatni, bezzeg egy ciganyt sem mernek megallitani rutinellenorzeskor!

Virago_1000 2010.09.02. 00:38:15

@nagor: Indulj foldkoruli bicikliturara....ja ne is, mert meg utobb soha sem kivankozol haza!

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.09.02. 00:39:36

+ pár ezer

@nagor: Nem kötözködni akarok, de ez most nem rólad/erről szól. Egyébként ha jól számolom, akkor kb. 125.000Ft-os binyiglivel jársz... Ha egyszer ellopnának egy ilyen értékű bringámat, nem vennék legközelebb 20.000Ft-nál többért... Tudom, tudom! Anyámat....

inu 2010.09.02. 05:29:20

Vigyazzatok a PayPal szamlaval mert rajta vannak a hekkerek (nemzetkozi szinten, nem vicc) es leszippantjak a lovet azonnal...Nyissatok szamlat egy akarmelyik banknal, sokkal biztonsagosabb.

BX_thomas 2010.09.02. 06:18:00

hiradó, tv2 stb, 500 forint fejenként és egy motor kereskedő, aztán ettől fog zengeni az egész világ!

BX_thomas 2010.09.02. 06:19:16

Talán ez lenne egy nagyon jó reklám a balkáni Magyaroszágnak!
Elsülhetne jól is!

poa ogapo 2010.09.02. 07:39:21

Szeretném, ha megkérdeznétek előbb, hogy a kis japo evett-e már bálnahusit használta e alkatrészeit ugyan ez a delfinekkel kapcsolatban.

w126sd 2010.09.02. 07:49:53

Djebel alkatrészek olcsón eladók:-)
Dobjunk neki össze egy gépet,mert mindjárt lerúgom a csillárt!!!!!!!!!!!

Panzer 2010.09.02. 07:51:57

5k Ft innen is - csak kene egy szamlaszam, mert Moszkvabol korulmenyes lenne hazamenni, hogy szemelyesen adjam at. :)

Hajra Kunio!

szalai 2010.09.02. 08:10:13

Akkor is ilyen nagy a felejánlási kedv amikor árvízkárosultakról, új gyermekmentőautóról vagy állatok megmentéséről van szó. Hát persze hogy nem.

indapass90210 2010.09.02. 08:16:53

@szalai: Az biztos bazmeg, hogy a sebesség oltárában nem ajánlottak pénzt a zárvízkárosultaknak, sőt, még azt sem tudjuk, hogy hány lélegeztetőgép jönne ki a moci árából!

Almaspite 2010.09.02. 08:18:53

Mondjuk amikor a buziarcú ertéeles műsorvezető belemondta tegnap este az arcomba, hogy: "Mi, magyarok lopTUK el a motort..." akkor annyira ideges lettem az általánosító ragozás miatt, hogy azt hittem, hogy kirugom a tévét a másodikról az ablakon! Nem bazdmeg, _ÉNn_NEM_ loptam el!

Csak a yamaha 2010.09.02. 08:22:26

@mt-03: A red baron mindenről híres csak az olcsóságáról nem;...

Amúgy "aranyos" ez a felajánlom a motoromat.....
Gyűjtsünk pénzt.....kíváncsi leszek mennyire fog működni....De HAJRÁ!!

2010.09.02. 08:29:27

Hajrá Öcsém, ne add fel.

És igenis mutassuk meg, hogy nem csak vízilabdában meg kajak-kenuban vagyunk jók, hanem összefogásban is, ha kell.

Üdv,
B.

PS: Én az árvízkárosultaknak is adtam. A gyermekmentő alapítványnak is. Egyszer egy öreg néninek is az utcán, aki sírva árulta az aranyozott keretes tükrét, mert nem volt pénze gyógyszerre. Persze millióim nincsenek, de pár ezrest sokkal rosszabb helyre is tesz az ember.
Tessék, lehet nyigodtan hülyének nézni...

mtk001 2010.09.02. 08:56:04

Helló Totalcarosok !

Adjatok meg egy számlaszámot, hogy tudjuk utalni a hozzájárulást !

BOAR 2010.09.02. 09:16:40

Ha lesz számlaszám, egy post-ot nyomjatok róla...

nb01 2010.09.02. 09:57:29

Úgy látom legalább van remény, én is utalnék ha meglesz hova!

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.09.02. 11:10:16

Sziasztok, pozitívan alakulnak a dolgok, nem kiabálom el, de remélem hamarosan beszámolhatok a jó dolgokról!

bátorqkac 2010.09.02. 11:21:16

A mocin kívül tűnt még el valami? (Doboz, tartozékok, ruha...)

tthgrg 2010.09.02. 12:36:38

@bátorqkac: volt kemping szerkója a dobozban, a sátra pl eltűnt. sisak+ruha szerencsére megvan.

petiracer 2010.09.02. 15:13:07

Sziasztok, egy felajánlás van egy darabokban lévő KLR600-asom, szivesen ajánlom fel a srácnak - összerakáshoz és indításhoz kis idő kell, de mehet tovább.
Jómagam hétfőtől munkanékülivé válok - időm lesz :) - beszélek angolul esetleg tudok némi motoros kiegészítőt is adni a srácnak (sátor, hálózsák). Annyit kérnék cserébe hozza vissza a bringát a túrát követően. Tel: 06209816880

csókolom,ági van? 2010.09.02. 15:47:53

@baowah: amennyiben jó neked, akkor szívesen felvállalom a pénz összegyűjtését és természetesen átadását full ingyen.Pénzintézetben dolgozom, napi szinten nyomon tudom követni, hogy mekkora összeg érkezik a japo részére, csak a közleménybe kellene beírni vmit (pl.djebel vagy kunio).Ha kell a számlaszám,üzenj és máris publikussá teszem.Ja, majd elfelejtettem.Ugye,tudod,hogy ki vagyok?

BigBlues · http://www.blueenter.hu 2010.09.02. 16:07:37

Én is kérnék értesítést, ha tudunk anyagiakban segíteni neki.
BB

bátorqkac 2010.09.02. 17:36:34

@baowah: Mikor "jó dolgok"? Viszketünk ám! :-)

atabi 2010.09.02. 18:51:34

valamennyit én is küldök a Nihon srácnak ha kell

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2010.09.02. 21:10:37

Hajrá japógyerek,valósítsd meg álmainkat!

Nindzsááááááá!

shoei 2010.09.02. 21:33:01

Nem érdekel, hogy esetleg bálnahusit eszik. Nagyon szimpatikus a fiú. Amúgy csipálom a japcsikat. Lenne mit tanulni tőlük. Szerény anyagi körülményeim ellenére néhány ezressel szívesen segítenék NEKI!

Kókler Róbert 2010.09.03. 07:51:38

Sok hülye: nem új motor kell neki, azzal bárki elmotorozhat Afrikába. Az ország megítélésén egy ilyen pénzgyűjtős civil kezdeményezés segítene.

sefele 2010.09.03. 08:03:40

Helló
Történik is valami, vagy csak a szánk járt megint???

Tigrisszív 2010.09.03. 09:44:36

Remélem, hogy a japó srácnak sikerül a terve. Jó dolog, hogy vannak még olyan álmodozók, akik valóra is váltják álmaikat.

Azon azért elgondolkodtam, hogy ha a srác nem japán lenne, hanem magyar, ki akarna segíteni neki. Senki, mert nem kapta volna fel a sajtó, senki nem tudná, mi történt. Ebben az országban divat oda szarni, ahol eszünk. Különösen igaz ez a politikára és a médiára/sajtóra.

ElGatoNegro 2010.09.03. 09:48:14

Ha nem is lesz meg a motor, a cikk akkor is gondoskodott róla hogy az új "tulaj" ne használja önfeledten.

Amennyiben gyűjtést szervezünk, én is be szeretnék lépni az adományozók közé.
Köszönöm.

ElGatoNegro 2010.09.03. 09:50:38

Baowah:Ti indítottátok a lavinát, legyetek szívesek megszervezni a hátteret!

2010.09.03. 10:15:08

@Tigrisszív:

Szerintem magyar kalandorokról is olvastunk már itt...nem a japóság az oka. Így akarta az Erő. Ha meg véletlenül csaj lenne, még nagyobb lenne a segítő szándék :) Jáksó L. Ászló is betolna egy gurigát rögtön :)

@Kókler Róbert: Egyetértek. Amúgy én nem motorozok, de egy jó haverom körbemotorozta fél Indiát kint vásárolt rozzant vassal. Az is megérne egy misét...

...n@BeeTm: Te, ők ilyenkor nem BANZAI-t kiabálnak? Olyan nindzsát még nem láttam, aki azt üvölti akcióban, hogy NINJAAAAAAAAAAAAAA! :)

....a mi van már BAOWAH?!

éljenmájuselseje 2010.09.03. 10:45:09

Kedves szerzők és mindenki itt a fórumon!

Magunk módján, mint turisztikai szaksajtó, próbálunk segíteni a bajba jutott japán fiún: www.turizmusonline.hu/cikk/budapesten_loptak_el_a_japan_utazo_motorjat/index.php

Ha tudtok hozzá elérhetőséget, küldjétek!

csibu955 2010.09.03. 11:04:48

@Balchee74: A haverod simán írhatna egy összefoglalót, fényképekkel, útvonallal. engem minden képpen érdekelne

bxpeti 2010.09.03. 11:43:39

@baowah: petiracer nick alatt küldtem egy ajánlatot, részemről komoly a dolog.

2010.09.03. 12:12:25

@csibu955:
Asszem készül rá. Nem olyan régen lett apuka, úgyhogy nem tom, hogy áll a projekt, mert most nem sok ideje van motorozni csórikámnak :)
De mondom neki, hogy iparkodjon.

CBHonda · http://en.wikipedia.org/wiki/Honda_CB_series 2010.09.03. 14:47:52

Részemről simán beszállnék pár ezer forinttal, hogy egy használt valamit-és-bármit vegyünk a srácnak :(

Vélemény?

CBHonda · http://en.wikipedia.org/wiki/Honda_CB_series 2010.09.03. 14:59:19

jah most átolvasva látom, hogy nem csak én találtam fel a spanyol viaszt :)
Azót van már fejlemény? Budapesten van a srác?

mopanko 2010.09.06. 22:18:06

Van már valahol egy malacpersely ahova be lehetne dobni a pénzt? Számlaszám is jó? Vagy erős kezdés után ez is a feledés homályába veszett netán megoldódott a kérdés?

Garp 2010.09.07. 08:19:29

Jó reggelt! Van valami fejlemény? Elaludni látszik a dolog. Nem értem, sokan adnánk össze lóvét neki...vagy már rég elmotorozott az országból? :S

gabroca 2010.10.15. 21:20:58

nekem is gyűjtsetek, az én 250esemet is ellopták jó sok éve.

Garp 2010.10.16. 10:19:19

@pickapu: meg naprakész is.
Bahh :S.

Walter Hartwell White 2014.01.21. 23:27:45

Lehet tudni így pár év után, hogyan végződött a sztori?

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása