Bukósisakban túlélte volna

Bolyongott, kémkedett, börtönben ült, motorozott majd meghalt –Thomas Edward Lawrence élete misztikus és tragikus volt. Sir Thomas Robert Tighe Chapmannek, Westmeath hetedik bárójának törvénytelen gyermekeként 1888. augusztus 15-én született. Rossz kapcsolatban élő apja nem tudott kilépni a házastársi kötelékből és nem vehette nevére. Gyermekét mégis támogatta, Lawrence kiváló eredménnyel végzett Oxfordban, majd hobbijának hódolva közel-keleti ásatásokon vett részt. A munka mellett gyalog járta be Arábiát, s kollégái rosszallását kiváltva összebarátkozott a helybéliekkel, megtanulta nyelvüket, megismerte kultúrájukat.

Tudása az első világháború kitörése után értékelődött fel: 1916-ban ő lett a török uralom ellen fellázadt Fejszál al-Huszein sejk brit összekötője. Számos helyi szokást és hagyományt vett át, a nyugatiak fantáziáját főként állandóan viselt fehér burnusza és sivatagi lovaglásai ragadták meg. Elérte, hogy a felkelés a brit érdekeknek megfelelően jelentős török erőket kössön le, a harcok során ő maga is többször megsebesült. 1917-ben török fogságba esett. Mielőtt megszökött volna, homoszexuálisan bántalmazták – többen az átélt sokkal magyarázták későbbi különc viselkedését.

A párizsi béketárgyalásokon az arab, majd a brit delegáció tagjaként hasztalanul érvelt az egységes arab állam létrehozása mellett, ezért fáradtan és csalódottan Oxfordba ment tanítani. Amikor 1921 elején Irakban lázadás tört ki, a gyarmatügyi miniszter, Winston Churchill őt kérte fel tanácsadónak, s javaslatára adott önkormányzatot a területnek.

1922-ben álnéven lépett be a légierőhöz, de a sajtó nyomára akadt, ezért Pakisztánba vezényeltette át magát. Unaloműzésből lefordította az Odüsszeiát és több könyvet írt. A legnagyobb sikert az önéletrajzi ihletésű A bölcsesség hét pillére aratta. 1928-ban vissza kellett térnie Angliába, mert kémkedés gyanújába keveredett. Hazatérve főleg motorversenyzéssel foglalkozott, majd 1935-ben hivatalosan is visszavonult vidéki birtokára.

Kedvenc márkája az exkluzív, angol Brough Superior, a kor superbike-ja volt. George Brough hét motort is épített neki, Lawrence mindegyiket tiszteletből George-nak hívta. A kéthengeres ezres gyorsabb volt 160 km/h-nál: nem volt párja ennek a gépnek.

1935. május 13-án Bovingtonból Dorsetbe hajtva két kerékpáros fiút akart kikerülni motorjával, de kiröpült a nyeregből és súlyos fejsérüléseibe hat nappal később belehalt. Orvosa, Hugh Cairns szerint, ha bukósisakot viselt volna, túléli. A sebész belátta, hogy Lawrence könnyebb zúzódásokkal is megúszhatta volna – a nagy visszhangot kiváltó balesetnek megkerülhetetlen szerepe volt abban, hogy az Egyesült Királyság katonai és civil motorosai számára valós védelmet adó bukósisakokat fejlesszenek ki.

Május 19-én, szerdán, halálának 75. évfordulójára emlékezünk. 

(részleges forrás: MTI)

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr132010207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Suraki 2010.05.17. 15:35:48

Addig oké, hogy balesetetnek nagy szerepe volt abban, hogy valós védelmet adó bukósisakokat fejlesszenek ki, de ezt még idővel kötelezővé is tették. Útálom, ha a helyettem gondolkodás kötelező jelleget ölt. :-/
Úgy vet fel egy közlekedésbiztonsági kérdést, hogy közben egy kis történelmet és egy érdekes életrajzot vázol fel, kiváló cikk! Ezért szeretem ezt a blogot. :-)

odb 2010.05.17. 15:42:57

Volt egy jó film is az életéről még talán a hetvenes évekből.

SAkos12 2010.05.17. 16:05:33

Ja, egész jó film 62-ből:

www.imdb.com/title/tt0056172/

Arábiai Lawrence a magyar címe asszem...

muz 2010.05.17. 16:14:42

Nem mindennapi figura lehetett.
Nálunk is van egy mondás"csak a török börtöntől mentsen az isten"

millarca · http://www.millarca-millarca.blogspot.com/ 2010.05.17. 16:54:15

Izgalmas fickó lehetett, viszont az a török börtönös történet... :(((

Béc 2010.05.17. 18:08:44

Baowah!

Némi helyesírási korrekciós igénnyel élnék az alábbi mondat kapcsán, remélem nem gond. :)
"a nagy visszhangot kiváltó balesetetnek nagy szerepe volt abban"

Amúgy kiváló olvasnivaló volt, köszönet érte!

mükkemakk 2010.05.17. 18:55:06

remek a cikk, írhattok még a nagy öregekről, Drapál, Reisz, Szabó....

GERI87 2010.05.17. 20:10:47

A bukó már csak azért is kell mert az ember szemébe fúj a szél és nem fázik meg a feje:D
Amugy meg hadd döntse el mindenki maga hogy mennyire akarja védeni magát.

swt (törölt) 2010.05.17. 20:13:33

@millarca: Nem tudod, mi az a torok bosszu? Nezd meg a Midnight Expresst :)
www.imdb.com/title/tt0077928/

swt (törölt) 2010.05.17. 20:15:45

@Suraki: En tamogatom, hogy ne kelljen bukot hordanod, ha te alairod, hogy egy esetleges serulesnel a kezelesedet sajat zsebbol fizeted.

laverdasfc 2010.05.17. 20:17:28

Jó cikk.

Érdekes lehet a párhuzam Almássy Lászlóval, aki szintén az arabok (Szahara) között élt, a mai napig hősként tisztelik csak neki a repülés volt a hobbija. Van róla egy igen jó könyv, azt megéri elolvasni, de a f*s nyálas filmet nem éri meg végignézni.

Ha már Brough: Szerkesztő Úr, készül a cikk a Brough - BMW párharcról? :)

LyukasBogrács 2010.05.17. 20:39:57

A fenti motor az Imperial War Museum-ban állították ki, Londonban.

Magyarra hogyan lehetne lefordítani? Birodalmi Hadmúzeum?

@laverdasfc:
Asszem már volt. A gyóni futamokat is megemlítette.

winghealer 2010.05.17. 20:42:40

@SAkos12: Ne vedd sértésnek de ez a "Volt egy jó film is az életéről még talán a hetvenes évekből." megalol.
Tudom újszülöttnek minden vicc új én meg talán túl öreg vagyok. :-)
A film konkrétan klasszikus.
Még a ratyi IMDB szerint is a 42-ik best ever film.

attila633 2010.05.17. 21:11:37

Mondjuk az "Arábiai Lawence" az egyik legnagyobb filmklasszikus. (Bár a kor szinvonalán az sem sokkal különb az "Angol Beteg"-nél.)

Aki meg nem akar bukót hordani, az azért gondoljon a gyerekére, nejére, apjára, anyjára, stb...
Mennyire fognak örülni,hogy milyen bátor volt! Biztos megemlítik a ravatalnál...

Gekko 2010.05.17. 21:21:35

Urak,

abban az esetben, ha a korházi kezelés / rokkantság / családtámogatás összes valós költségét képesek megtéríteni, úgy jogos, hogy mindenki a saját életével / egészségével játszik.

Amíg azonban szolidáris / biztosítotti rendszer finanszírozza ezen költségeket, addig a finanszírozó a kár - és így költség - mérséklését célzó intézkedéseket joggal tesz kötelezővé.

És pls, ne jöjjetek azzal, hogy szar az eü. ellátás, meg kevés a rokkantnyugdíj! Ha ezt a szar / kevés rtételt zsebből kellene finanszírozni, rögvest más fogalmatok lenne a sokról és kevésről.

Úgyhogy, csak ésszel. Ja, és sok országban egy felelőtlenségből elkövetett baleset még így is teljes anyagi csódöt jelent, mert ilyen esetben a biztosító töredéket térít - ebbe tartozik a nem megfelelő biztonsági felszerelés is.

haghia-sophia 2010.05.17. 21:35:22

8 Brough-Superior...az anyagilag jó nyugdíj :) assszem a filmben pont az utol Show(haha) elötti pillanatig mutatják...T.E.Shawnak hívták Arábiai Lörincnek csak később
Bocs én csak mostanában ismerkedek a mocikkal(elvégre csaj vagyok)

morcosboci 2010.05.17. 21:35:33

A magyar egészségügy igenis jó. Titánrúd van a kulcscsontomben, szögelve rakták helyre a hüvelyk újamat. Mindezt TB-re,tökéletesen és zsebpénzmenetesen. Köszönet a János Kórház baleseti sebészeinek!! Aki nem visel védőfelszerelést az bolond.

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.05.17. 21:47:39

@tessekmondani: bocs, kivettem, mert tul szeles a link :)

yerico1 2010.05.17. 21:58:03

Ezt a "hagy döntse el maga" kérdést olyan egyszerűen el lehetne dönteni. Nem volt rajta bukósisak? Nosza, a nyakába varrjuk a teljes kórházi számlát. Garantáltan milliós összeg lesz. Nem volt bekötve? Nosza, akkor szintén számlázás lesz. Pillanatok alatt elmegy a ház ára egy komolyabb balesetre.
Mint a németeknél. Lehet az autópályán száguldani, de bármilyen baleset történik, azonnal a gyorshajtóra (is) ráverik kérdés nélkül a felelősséget.
Szerintem gyorsan kialakulna a reflexszerű "felveszem indulás előtt a bukót" mozdulatsor.
De hogy továbbmenjek. Egy ember halála jópár millióba fáj a társadalomnak. (elmaradt befizetett adók, megtermelt GDP, a családnak segélyt kell adni, stb.) Azaz aki nem védekezik, az a többséggel szúr ki.

Pilgram (törölt) 2010.05.17. 22:27:01

ez a bukókérdés egyébként most miért is jött fel azon kívül, hogy a cikk szereplője nem viselt anno? csak mert én mostanában nem láttam egy motorost sem bukó nélkül (Pesten). lehet vidéken még vannak olyanok akik nem vesznek fel (és ez most nem fika, csak ott kevesebb a rendőr), de pesten elég hamar le lenne kapcsolva az aki bukó nélkül próbálkozik.

GERI87 2010.05.17. 23:27:46

Nem volt rajta bukósisak? Nosza, a nyakába varrjuk a teljes kórházi számlát"

Na igen igy lehetne "szankcionálni" hogy inkább öltözzön be a polgár..de én szerintem NÉHA akkor is bevállalnám hogy nem öltözök be nyakik, kis erdei uton még egy bukó nélküli 20-30-as tempóju flangálást is benyomnék és ha van valami gebasz akkor fizetnék mint a kisangyal.
(tutira:D )

Kelly és a szexi dög 2010.05.18. 00:14:10

Na és ha véletlenül én ütöm el a bukó nélkülit, akkor mehetek a seggbekúrós börtönbe, mert a bukó hiánya miatt megmurdalt?

swt (törölt) 2010.05.18. 07:14:36

@yerico1: "Nem volt bekötve? Nosza, akkor szintén számlázás lesz."

Ez egy kurva jo otlet. En alapvetoen tamogatom az ostobasaghoz valo jogot, tolem az alkotmanyba is felvehetjuk - de a faszsagait kegyeskedjen mindenki a sajat zsebebol finanszirozni.

Krumplicukor1987 2010.05.18. 07:57:01

"Mielőtt megszökött volna, homoszexuálisan bántalmazták – többen az átélt sokkal magyarázták későbbi különc viselkedését."
Biztos hogy bántalmazták? Mert Lawrence valójában homoszexuális volt, szerelmes leveleket írt egy (asszem) katonának.

debrejo 2010.05.18. 08:21:53

Jelentem tisztelt elvtársak (muhaha) bizony vidéken sem motoroznak már sisak nélkül, legalábbis én évek óta nem látok ilyesmit Vas megye és környéke útjain. És ez jó vala, mondá az úr:)

tyberius 2010.05.18. 08:44:56

@Krumplicukor1987: A kettő szerinted üti egymást? Egy homoszexuális férfit nem lehet megerőszakolni?

Egyébként akire te gondolsz, az Almásy gróf, vagyis Az angol beteg című film főszereplője, róla derült ki mostanában.

Szsrobert 2010.05.18. 09:00:45

@yerico1: "gy ember halála jópár millióba fáj a társadalomnak. (elmaradt befizetett adók, megtermelt GDP, a családnak segélyt kell adni, stb.)"
És állambácsinak nyugdíjat sem kell fizetnie fizetni évtizedeken keresztül, ha feldobja a rájder a papucsát.

NGA 2010.05.18. 09:01:43

Motorozni nem kötelező, senkit nem kényszerítenek rá. Azonban aki motorozni akar, annak kötelező a bukósisak. Senkit nem kényszerítenek a bukósisak viselésére, mivel lehet járni gyalog, busszal, autóval is bukósisak nélkül. Fék is kötelező a motorra, és azért miért nem lázad senki? Szánalmas.

champy 2010.05.18. 10:07:58

Azt elhiszem, hogy azért kötelező a bukósisak, bizti öv, mert hogy az egészséged érdekében. Büntetnek is, mint az állat, ha nincs bekapcsolva az öv. Rendben is van. De akkor pl. a dohányzást miért nem büntetik? Egy tüdőrákos kezelése biztos marha kevés pénzbe kerül. Ja, hogy az a fránya jövedéki adó. Egyből nem fontos az egészség. Rohadjanak meg. (Egyébként tényleg f*sz, aki sisak nélkül motorozik.)

Suraki 2010.05.18. 13:39:45

@swt: Pontosan. A biztosításidíjban és más egészségügyi hozzájárulásokban kellene ennek megjelenni és nem hülyegyerekként kezelni az embert...persz aki annak érzi magát, szíve joga. :-)

Briggesz 2010.05.18. 15:28:37

Általában én sem szeretem a kötöttségeket, a kötelező dolgokat, de a pl. bukó, biztonsági öv és általában a "kötelező önvédelem" esetében számos szempontból kell nézni a dolgokat, főként a döntéshozó szemszögéből:
- Az egyénnek (jó esetben) nincs tapasztalata, rálátása a balesetekre, azok okaira, törvényszerűségeire, ezért hajlamosabb félvállról venni ezeket (mint egy gyerek). Az állam, szerv, stb. (mint egy felnőtt) nagyob tapasztalattal rendelkezik, ezért bizonyos dolgokat meggyőződéssel tesz kötelezővé (ahogy a szülő is a gyermekének - ő sem mérlegelhet vagy szólhat bele a döntésbe.) Az állam egyszerűen nem várja meg, hogy a saját példáján okuljon az "öngyilkosjelölt", elébe megy a dolgoknak.
- Elébe megy, mert elébe kell mennie. Milyen állam az, amelyik nem védi meg polgárait önnön hülyeségétől is? Ezt a gondoskodást el is várjuk más esetekben is (utak, orvosi ellátás stb.). Érdeke is, hiszen az adófizetői nem fogyhatnak csak úgy értelmetlen halálok árán.
- Az pedig nem igaz, hogy te életed, te fejed. Tragikus balesetek családok életútját törik derékba, ami az államnak szintén nem érdeke. Egy vázlatos példa: 21 éves srác bukó nélkül meghal -> szülők, testvérek, rokonok nem tudják feldolgozni, a családi vállalkozás (100 főnek ad munkát, kb ugyanennyi családnak van mit ennie) lassan, de biztosan leépül -> elbocsátások, cégbezárás...

Szerintem ideje lenne elfogadni, hogy a kötelező dolgokkal nem minden áron elvenni akarnak tőlünk.

hegyilany 2010.05.18. 16:52:05

@GERI87: Semmi akadálya, amennyiben saját maga finanszírozza a gyógykezelését, ha a sisak hiánya miatt megsérül.

Suraki 2010.05.18. 17:03:00

@Briggesz: A "kötelező önvédelem" mint kifejezés már önmagában is mosolyognivaló. Amit itt sokan építgetni akartok, az maga az Orwelli vízió beteljesülése. Ez a garantált degenerációja a fajnak, önmagunk által vezérelve.
A tévedések elkerülése végett én is hordok sisakot, de nem azért mert kötelező, hanem mert elmagyarázták az előnyeit/hátrányait és így döntöttem. Elvileg az ember élrtelmes lény, aki meg nem az annak kisebbek az esélyei a túlélésre. Kegyetlenül hangzik, de ez durva beavatkozás a természes szelekcióba. Ezzel olyan genetikailag kisebb túlélési eséllyel bíró egyedeket tartunk életben, akik idővel torzíthatják (rossz irányba) a genetikai készletünket.
Ha pedig csak azért "védjük" meg az állampolgárainkat, hogy azok dolgozzanak és termelejenek, akkor vajon melyik a kegyetlenebb, erkölcstelenebb megoldás?

Briggesz 2010.05.18. 18:16:07

@Suraki: Nem azt mondtam, hogy ez a helyes, hanem, hogy érdemes a másik fél szemszögéből is nézni a dolgokat, hogy miért teszik kötelezővé.

A természetes szelekció pedig kétélű dolog, hiszen nincs garancia arra, hogy a "természet" megfelelően szelektál. Mi van ugyanis, ha valaki (legyen mondjuk Einstein) bukó nélkül elugrik a boltba, egy "félkegyelmű" pedig, aki szereti a krómozott, csillogó bukót a fejébe húzni, mondjuk teligázzal elkaszálja, és ő ússza meg. A szelekció vajon jól működött? (Vagy pl. az emlékezetes szerpentines video, ahol a vétlen motoros halt meg? Ott is működött a szelekció?)
Millió példát tudnék hozni kontra, de szerintem előbb biztosnak kellene lennünk abban, hogy mi járul hozzá valóban a fajfenntartáshoz. Fizikum vagy szellem? Az erős buta maradjon aki csak agyonütni tudja a vadat, vagy a gyenge okos, aki "gépek" segítségével egy egész csordát képes befogni?

Stephen Hawkingot hova tegyük?

dr. no 2010.05.18. 19:46:19

egyáltalán nem motorozom, mert tudom, húznám neki. rendszeresen olvasom a blogot. de amit itt ti csináltok, az nem kommentelés, mert akkor a cikkhez szólnátok hozzá. vannak jó gondolatok, de azok helye: a fórum. nyissatok is egyet, mert az érdekes kommenteket qrva nehéz megtalálni. kösz. lelkes támogató

Suraki 2010.05.19. 13:22:34

@Briggesz: Ha döntenem kellene egy adott ember elgondolása és a természetes szelekció között, én az utóbbiban jobban bíznék. :-)
Stephen Hawking ügyes példa, de ha nagyobb léptékben gondolkodunk és 1 zseni mellé oda tudunk állítani néhány millió kevésbé okos egyént, a mérleg nem biztos, hogy pozitív lesz. Ráadásul itt most éppen a fejben gyengék aprításáról van szó és nem a testben. ;-)
Ennek ellenére ez legyen társadalmunk legnagyobb "bűne", hogy kötlezővé tette a bukósisak viselését. Nekem csak a tendencia ami nem tetszik és a cikk kapcsán ide asszociáltam.

Suraki 2010.05.19. 13:26:33

@dr. no: Teljesen jogos amit írsz. Kezdettől van bennem egy kis lelkiismeretfurdalás, hogy az induló kommentemmel ilyen kissé offtopicba nyomtam a csevejt. :-/
Azt hiszem ezt most már fórumba átvinni nincs értelme és mégegyszer bocs.

Briggesz 2010.05.20. 13:01:55

@Suraki: Értem amit mondasz, és látom is a rációt benne. Én személy szerint azonban nem látom a szelekció feddhetetlenségét. Csak annak okán, hogy ha a "természet" (mondjuk a Föld) jól szelektál, akkor miért dominálhat a bolygón egy olyan faj, ami a jelenlegi állás szerint tulajdonképpen elpusztítja a bolygót.
Ez azonban tényleg más mélységű eszmecsere, de hát csak összefügg minden mindennel...

Szabi01 2010.06.04. 11:15:23

@Briggesz: Szeretnél te akkora hatalmat, hogy elpusztítsd a bolygót...
Valójában max. magunkat pusztítjuk ki meg még pár fajt, amiknek a szerepét idővel átveszi más.

SWT: Én aláírom, viszont ha megdöglök sisak nélkül, amúgy meg túléltem volna, akkor te fizeted a kezelés árát ami elmaradt! :-)

Friss topikok

Hirdetés