Nem köpnek le, ha egykerekezel

Néhány évvel ezelőtt kis híján tömegkarambolt okoztam. Hannover mellett lepillantottam a felüljáróról, és a látványtól azonnal lefékeztem. Alattam a mezőn furcsán segget meresztő férfiak gyorsultak. Olyan volt, mintha motoroznának, de ahogy jobban megnéztem, mégsem.

A kíváncsiságomnak egy fékcsikorgás vetett véget: a mögöttem jövő is bambulhatott, mert majdnem a fenekemben állt meg. A tükörben láttam, hogy hirtelen mindenki fékez, majd páran dudálni kezdenek – inkább gázt adtam és továbbhajtottam: sokáig nem tudtam, hogy mit is láttam a mezőn.

Sikertelenül próbáltam utánanézni, és a véletlen segített: egy szilveszteri vicceskedő sportösszefoglalóból tudtam meg, hogy ezt unicycle racingnek hívják. Mi a lényeg? Hát az, hogy csak egy kerék van.

Elég bármelyik képre ránézni, nyilvánvaló, hogy aki ezt kitalálta, nem volt normális - Sidecar Willy sosem titkolta, hogy nem veszi komolyan az életet. Már 1968-ban ott volt a daytonai dragpályán, évről évre jobb időket futott. Neki ez kevés volt, kevéssé őrült és kevésbé izgalmas.

Az egykerekű motor ötlete nem új, sőt működőképes darabok is készültek belőle. De gyorsulási verseny a gázadásra hátrabillenő keréken? Ez Willy-nek is sok volt. Barátaival két évig kísérleteztek, rengeteg sört és whiskyt ittak meg, de igazán jó megoldást nem leltek.

Természetesen az összes autós és motoros gyorsulási pilóta elmeroggyantnak tartotta őket, talán azok is voltak. Segítséget senkitől sem kaptak – a megoldás egy csapásra jött. Hol máshol szállta volna meg őket az ihlet: 1988 márciusában a Cabbage Patch kocsmaasztalánál. Söralátétre skiccelték le az unicycle tervét.

Körülöttük mindenki háborgott, hisz a Daytona Bikeweek legendás utcai gyorsulását szétzavarta a rendőrség. Ez a düh segítethette őket, hiszen még aznap este megszülettek a szabályok is: céljuk az egyik legszórakoztatóbb, leglátványosabb és legolcsóbb technikai sportág megteremtése volt.

Az első kísérletek nem vezettek sikerre. Willy mindössze 68 lábnyi távot tudott megtenni a kijelölt 100 lábas, vagyis 30,48 méteres pályán. Cimborája, Bob „Bubba” Scheskie kiröhögte: „Jobb motort csinálok nálad, több sört iszom meg és le is győzlek, ha kell” - így született meg minden unicycle őse.

A prototípus kereke 12 hüvelykes volt, a legenda szerint a kiránduló szomszéd utánfutójáról szökött meg. A Willy által használt félelmetesen gyenge Briggs motort Bob gyorsan elvetette, helyette 1959-es Honda kéthengerest akasztott a lomtalanításban talált és átfaragott vázba.

Az első próba helyszínének kinézett mező legalább tizenöt kilométerre volt a garázstól – a fejlesztő nem tökölt: a villanyakat hozzácsavarozta a lótifuti Honda CA/95 Dream csomagtartójához és kacsázva elindult. Útközben belátta, hogy alig bír a szörnnyel. A széles kerekű „utánfutó” jobbra-balra rángatta a motort, kis híján az árokban kötöttek ki. Muszáj volt néhány sörre betérnie, a férfinak is elkél a bátorítás.

A futam sikerült, pár hónap múlva az unicycle pilóták bejegyzett szervezettel büszkélkedhettek: American National Unimotorcyclists Society, vagyis az ANUS. A rövidítés utal a versenyzők kinyomott fenekére, másrészt rámutat arra, hogy talán ez az utolsó motoros sportág, ahol a hülyeség és a buli számít a pénz helyett.

Mi erre a bizonyíték? A könnyen áttekinthető szabályzat kimondja, hogy a blokknak idősebbnek kell lennie öt évnél és csak eredeti, tuningmentes lehet. Látják? Ez a bontószökevények és buherátorok bulija, ahol többet számít egy cimborákkal átkacagott délután, mint a két lóerős erőtöbblet.

A szabályok szerint a gép nem lehet hosszabb 2,43 méternél, a szélessége sem haladhatja meg az 1,21-et. Kerékből mindössze egy lehet – a német versenyek szervezőinek aggodalmát, miszerint tilos fémből készült, lapátokkal erősített tárcsát használni, Willy lesöpörte. Véleménye szerint egy óriási sajt is alkalmas lehetne, hisz az is kerék – a lényeg, hogy egyetlen egy legyen belőle.

Az üzemanyagtartály maximális térfogata 1,5 liter. Tilos az éles és kiálló fémelemek használata, ám a csuklóra kötött dead man switch, vagyis a vészleállító kötelező. Ezen felül semmiféle előírás nem vonatkozik a külsőre. A lényeg, hogy építése és súlyelosztása alkalmassá tegye arra, hogy felágaskodva, a kerék tengelye előtt nem érintve a talajt megtegyen 30,48 métert. A versenyző lábtartókerete leérhet – ez egyben kitámasztóként is szolgál.

A kormányzás lehetőségét nem tiltja, de nem is javasolja az ANUS szabályzata – aki meg tudja és meg akarja oldani, tegye. Amit javasolnak, a fékberendezés: fontos, hogy a 100 lábas pálya végén le tudjanak fékezni a sokszor 150-180 lovas unicycle-k.

Hat kategória létezik, a legerősebb gépek 750 köbcenti fölöttiek. A B-csoportban 400 és 749, a C-ben 200 és 399, a D-ben nulla és 199 közötti unicycle-k állnak rajthoz. Létezik E-csoport az elektromos gépeknek, és a rakétahajtásúak is külön kategóriát jelentenek – ezek rajtja csupán show jellegű.

Érdekes, hogy a sportág nagyon hamar népszerű lett Európában, mára talán többen űzik Belgiumban és Németországban, mint az Egyesült Államokban. Jellemzően a motoros klubok egymás közötti viadala ez, ahol pár korty s a régi cimborák ugyanúgy hozzátartoznak a mulatsághoz, mint a levegőben szálló öklömnyi rögök.

Volt szocialista országokban is űzik az unicycle-zést: az észtek kezdték, de már az oroszok is rákaptak. Ők sör helyett vodkát tolnak, föld helyett ha kell, havon is elrajtolnak. Talán nem kell sokáig videómegosztókon vadászni a felvételeket – ki tudja, hazánkban mikor válik egy-egy jobb motorostalálkozó betétprogramjává az egykerekűn gyorsulás. Jó lenne. Kevés pénzből ötletesen buherálni - ez megy a magyarnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr241640815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dextercapo 2010.01.03. 01:57:45

jo bulinak tunik . stipistopi az elso futam :)))

yeti 2010.01.03. 09:17:53

Nekünk van egy kis bevetetlen szántóföldünk ha valaki gondolja:)

prokee · http://blog.prokee.hu 2010.01.03. 09:53:18

Ööööööö.... ööööhööhöööhöööö... öööööööööhöööööööööööhöhöhöhöhöh :)

diktatorikus kleptokrácia 2010.01.03. 09:55:16

rendezzünk itthon ilyet :)
föld van, elég agyament is van. csak attól tartok, két héten belül valami sértődős f@sz alakítani fog egy ellenszövetséget, úgy, (m)agyarosan

BenTLor · http://blog.bentlor.hu 2010.01.03. 10:02:37

@yeti: ezt mondd hangosabban, lesz olyan őrült:) Csak előtte két héttel szóljatok nekem is ,megyek fotózni:)

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.01.03. 10:07:03

@BenTLor: vegul is ha nem jon ki egy ilyen 150 000 maxbol, akkor valamit hiba van. Szerintem lenne indulo.

Junk1 2010.01.03. 10:53:59

:-) Nekünk ne menne? Persze erre már meg van a magyar találmány. Fura, hogy eddig senki nem használta: Úgy hívják, hogy Magyar Gömböc...

A gömböc formájára kell építeni egy kereket amit a formája és az (automatikusan vezérelt és áramlóan mozgó) ellensúlyelosztása egyensúlyoz úgy, hogy az agy helyén ülő vezető mozgását is kiegyensúlyozza. Akár a nyereg is mozoghat a vezetővel akkor sem dől el, hiszen azzal ellentétesen mozog az ellen súly is egy időben.

Az abroncs a gömböc tökéletes formáját veszi fel alul és fölül is alakformálódva. Így tökéletes az egyensúly és az abroncsot is hajthatja a vezető alá-köré-mellé épített motor, hiszen körülöttük forog az abroncs.

A gömböc alakú járművet úgy kell irányítani, hogy a kormányt elfordítva a gömböc a kiegyensúlyozáshoz használt ellensúlyt az adott irányba való kis méretű dőlés eléréséig majd ismételt kiegyensúlyozásig áramoltatja. Lehet a mozgás más irányú is, ha megoldjuk a gömböc alakjának irányításhoz felhasználható pillanatszerű deformálódását és újraformálódását.

Üdv
Junk1

javorszarvas 2010.01.03. 10:54:24

sziasztok

nem tudjátok mi az egykerekű motorkerékpár neve?

javorszarvas 2010.01.03. 10:58:12

Mármint van egy másikféle típus
aminek kereke téged is körbeölel.
=körbeöleli az egész vázat.
Tulajdonképpen belefekszel.
lsd-> Star Wars 3 a sitek bosszúja(new episod)-> Grievous tábornok( Matthew Wood) Holl Nándor ) .

javorszarvas 2010.01.03. 11:05:39

vhogy a sárgának és a fehérnek jobb vázszerkezete és
aerodinamikai ellenállási tényezővel rendelkezik.

Rocko- 2010.01.03. 11:06:49

hát aki kitalálta, annak sincs ki nem hogy négy, de még két kereke se. :D

@prokee: a szó amit keresni tetszik: römpömpöm. :)

Make Valamit · http://make.blog.hu 2010.01.03. 11:25:22

Ajánlom a videójukat is,
www.youtube.com/watch?v=y83pv0nb1yI
páratlan megoldásokat és beszólásokat lehet rajta látni
- a fickó, akinek a masina pont a képébe nyomja a füstöt
- a 750+ kategóriás V8 ami végül nem ment
- gyorsulás a susnyás közepén Foreigner - Juk Box Hero-ra
- 'This ain't NASCAR' - win!

Gomulka Béla 2010.01.03. 11:36:22

Mezítláb kéne csinálni! Csizma, ugyan!

energe (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=Ckpr994iQ2s 2010.01.03. 11:39:47

a legkisebb motoros azért nagyfranc! úgy alkotta meg, h egy gyerek is simán elvezetheti. A nagyobbak viszont agyamentek.

energe (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=Ckpr994iQ2s 2010.01.03. 11:43:18

Rendszámot rájuk, meg ordító puffot! És mehet a Váci útra riogatni.

jozicsenko 2010.01.03. 11:45:51

Sziasztok!

www.youtube.com/watch?v=w9AOhPgCNJs

a burning man fesztivál egy összefoglalójában láttam ezt, igazán bolond ötlet, de nagyon jó (egykerekű motor, megépítve, nagyon bolond, de jó! :_))) )

dpeti · http://www.ninapartmentsphuket.com 2010.01.03. 12:17:10

nagyából egy lecsupaszított hómotor

Kopasz Szuzukis 2010.01.03. 12:21:34

baowah: takarítsátok már ki a bús p.csába az indavideót. Szar, sokszor lejátszhatatlan.

energe (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=Ckpr994iQ2s 2010.01.03. 12:24:29

@Kopasz szuzukis: én napi szinten nézem az indavideot, semmi gond vele,a gépedben lehet a hiba.

Sákif za morro? 2010.01.03. 12:56:27

Nekem nagyon tetszik. :-)

gygaabor 2010.01.03. 14:26:33

Végre egy közlekedési járművel végzett sport, aminek van értelme.
Nem a lóerők a fontosak és nem is technikai hadviselés..... az, hogy mindenki jól érezze magát!

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.01.03. 14:26:57

@Floyd: ha mar ennyi embert erdekel, akar versenyt is csinalhatnank :)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.01.03. 15:05:07

csak a 30 méteres táv rövid nagyon

Kifordított kacagány 2010.01.03. 15:22:53

@baowah: nosza

@yeti: azért a pancsit ne szedd szét:)

Kifordított kacagány 2010.01.03. 15:24:09

@Gyurma73: szerintem ilyen pozícióba elkövetve még hosszúnak is tűnhet:)

yeti 2010.01.03. 17:51:00

@Kifordított kacagány: Már késő.Sukoró után pár nappal szétszedtem mind a két kerekét.Mondjuk kerék nélküli motorkerékpárral is ki lehetne találni valami sportot....a súlyemelésen kívül.

meakzs 2010.01.03. 19:16:33

A szervezés nem tűnik a legjobbnak az első videón a pálya végén parkoló autók is vannak , ha valamelyik addigra nem álna meg keletkezne 1 kis kára valakinek, amúgy nagyon jó és tetszik a verseny.
Szerintem ha itt csinálna valaki ijet a ZÖLDEK elkezdenének TILTAKOZNI.

petersen 2010.01.03. 20:34:09

bazzzzzz....
hasonló egykerekezést 20 éve láttam, amikor egy jánynak kölcsönadtak egy Romet Kadett "veresnygépet". Mókás volt, ahogy tőgázon elindult, majd szaladt a kormányba kapaszkodva az egykerekező motor után, végig a piac előtt.

Justice RAT 2010.01.03. 22:08:57

Atomot kell robbantani. Az a menő. Lenne jó sok néző is. :D

Ennek semmi értelme.

KAMA3 2010.01.03. 22:34:27

Azért a szovjetek sem gyengék. Megmutatták, hogy zsiguli motorból még akár unicycle gépet is lehet építeni:
www.unicyclerace.ru/uploads/galleries/img_91.jpg

Bár ez a 750+ -os kategóriában indulhatna cska::))

ant 2011.01.08. 14:54:53

Ha a motoros szánomra szerelek egy kereket akkor indulhatok vele?!

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása