Néhány évvel ezelőtt kis híján tömegkarambolt okoztam. Hannover mellett lepillantottam a felüljáróról, és a látványtól azonnal lefékeztem. Alattam a mezőn furcsán segget meresztő férfiak gyorsultak. Olyan volt, mintha motoroznának, de ahogy jobban megnéztem, mégsem.

A kíváncsiságomnak egy fékcsikorgás vetett véget: a mögöttem jövő is bambulhatott, mert majdnem a fenekemben állt meg. A tükörben láttam, hogy hirtelen mindenki fékez, majd páran dudálni kezdenek – inkább gázt adtam és továbbhajtottam: sokáig nem tudtam, hogy mit is láttam a mezőn.

Sikertelenül próbáltam utánanézni, és a véletlen segített: egy szilveszteri vicceskedő sportösszefoglalóból tudtam meg, hogy ezt unicycle racingnek hívják. Mi a lényeg? Hát az, hogy csak egy kerék van.

Elég bármelyik képre ránézni, nyilvánvaló, hogy aki ezt kitalálta, nem volt normális - Sidecar Willy sosem titkolta, hogy nem veszi komolyan az életet. Már 1968-ban ott volt a daytonai dragpályán, évről évre jobb időket futott. Neki ez kevés volt, kevéssé őrült és kevésbé izgalmas.

Az egykerekű motor ötlete nem új, sőt működőképes darabok is készültek belőle. De gyorsulási verseny a gázadásra hátrabillenő keréken? Ez Willy-nek is sok volt. Barátaival két évig kísérleteztek, rengeteg sört és whiskyt ittak meg, de igazán jó megoldást nem leltek.

Természetesen az összes autós és motoros gyorsulási pilóta elmeroggyantnak tartotta őket, talán azok is voltak. Segítséget senkitől sem kaptak – a megoldás egy csapásra jött. Hol máshol szállta volna meg őket az ihlet: 1988 márciusában a Cabbage Patch kocsmaasztalánál. Söralátétre skiccelték le az unicycle tervét.

Körülöttük mindenki háborgott, hisz a Daytona Bikeweek legendás utcai gyorsulását szétzavarta a rendőrség. Ez a düh segítethette őket, hiszen még aznap este megszülettek a szabályok is: céljuk az egyik legszórakoztatóbb, leglátványosabb és legolcsóbb technikai sportág megteremtése volt.

Az első kísérletek nem vezettek sikerre. Willy mindössze 68 lábnyi távot tudott megtenni a kijelölt 100 lábas, vagyis 30,48 méteres pályán. Cimborája, Bob „Bubba” Scheskie kiröhögte: „Jobb motort csinálok nálad, több sört iszom meg és le is győzlek, ha kell” - így született meg minden unicycle őse.

A prototípus kereke 12 hüvelykes volt, a legenda szerint a kiránduló szomszéd utánfutójáról szökött meg. A Willy által használt félelmetesen gyenge Briggs motort Bob gyorsan elvetette, helyette 1959-es Honda kéthengerest akasztott a lomtalanításban talált és átfaragott vázba.

Az első próba helyszínének kinézett mező legalább tizenöt kilométerre volt a garázstól – a fejlesztő nem tökölt: a villanyakat hozzácsavarozta a lótifuti Honda CA/95 Dream csomagtartójához és kacsázva elindult. Útközben belátta, hogy alig bír a szörnnyel. A széles kerekű „utánfutó” jobbra-balra rángatta a motort, kis híján az árokban kötöttek ki. Muszáj volt néhány sörre betérnie, a férfinak is elkél a bátorítás.

A futam sikerült, pár hónap múlva az unicycle pilóták bejegyzett szervezettel büszkélkedhettek: American National Unimotorcyclists Society, vagyis az ANUS. A rövidítés utal a versenyzők kinyomott fenekére, másrészt rámutat arra, hogy talán ez az utolsó motoros sportág, ahol a hülyeség és a buli számít a pénz helyett.

Mi erre a bizonyíték? A könnyen áttekinthető szabályzat kimondja, hogy a blokknak idősebbnek kell lennie öt évnél és csak eredeti, tuningmentes lehet. Látják? Ez a bontószökevények és buherátorok bulija, ahol többet számít egy cimborákkal átkacagott délután, mint a két lóerős erőtöbblet.

A szabályok szerint a gép nem lehet hosszabb 2,43 méternél, a szélessége sem haladhatja meg az 1,21-et. Kerékből mindössze egy lehet – a német versenyek szervezőinek aggodalmát, miszerint tilos fémből készült, lapátokkal erősített tárcsát használni, Willy lesöpörte. Véleménye szerint egy óriási sajt is alkalmas lehetne, hisz az is kerék – a lényeg, hogy egyetlen egy legyen belőle.

Az üzemanyagtartály maximális térfogata 1,5 liter. Tilos az éles és kiálló fémelemek használata, ám a csuklóra kötött dead man switch, vagyis a vészleállító kötelező. Ezen felül semmiféle előírás nem vonatkozik a külsőre. A lényeg, hogy építése és súlyelosztása alkalmassá tegye arra, hogy felágaskodva, a kerék tengelye előtt nem érintve a talajt megtegyen 30,48 métert. A versenyző lábtartókerete leérhet – ez egyben kitámasztóként is szolgál.

A kormányzás lehetőségét nem tiltja, de nem is javasolja az ANUS szabályzata – aki meg tudja és meg akarja oldani, tegye. Amit javasolnak, a fékberendezés: fontos, hogy a 100 lábas pálya végén le tudjanak fékezni a sokszor 150-180 lovas unicycle-k.

Hat kategória létezik, a legerősebb gépek 750 köbcenti fölöttiek. A B-csoportban 400 és 749, a C-ben 200 és 399, a D-ben nulla és 199 közötti unicycle-k állnak rajthoz. Létezik E-csoport az elektromos gépeknek, és a rakétahajtásúak is külön kategóriát jelentenek – ezek rajtja csupán show jellegű.

Érdekes, hogy a sportág nagyon hamar népszerű lett Európában, mára talán többen űzik Belgiumban és Németországban, mint az Egyesült Államokban. Jellemzően a motoros klubok egymás közötti viadala ez, ahol pár korty s a régi cimborák ugyanúgy hozzátartoznak a mulatsághoz, mint a levegőben szálló öklömnyi rögök.

Volt szocialista országokban is űzik az unicycle-zést: az észtek kezdték, de már az oroszok is rákaptak. Ők sör helyett vodkát tolnak, föld helyett ha kell, havon is elrajtolnak. Talán nem kell sokáig videómegosztókon vadászni a felvételeket – ki tudja, hazánkban mikor válik egy-egy jobb motorostalálkozó betétprogramjává az egykerekűn gyorsulás. Jó lenne. Kevés pénzből ötletesen buherálni - ez megy a magyarnak.