Legutóbb valahol ott ejtettük le a Morini-krimi sistergően izgalmas cselekményfonalát az olajos garázspadlóra, hogy különleges mélyfúró eszközökkel sikerült az internet bugyraiból kitúrnom a motorkához az egyetlen megfizethető árú olajszivattyút - a réginek ugyanis a belseje berágódott, a hajtófogaskerekét pedig lenyalta a főtengely végi hajtás. Az új szivattyú is kicsit röcögve ment, de rájöttem, hogy a fedél igazgatásával, majd a kellemes pozícióban való masszív meghúzásával egész finommá tehető a működése.
De mi a garancia arra, hogy nem rágódik ez is be a századik főtengelyfordulatra? - zártam posztomat e Sherlock Holmes-i és Mladoniczky Imre-i kombinált lángelme után kiáltó kérdéssel.
Most kiderül.
Az összeszerelés előtt azonban hozzájutottam egy, a mérnöki logikának ellentmondó tanácshoz. Találtam ugyanis egy olasz oldalt, amin szegényes nyelvtudásomnak köszönhetően csak annyit értettem meg, hogy a másnapos epeömledvény és a sirályszar különlegesen ötvözött elegyéből készült olajszivattyú ezeknek a Moriniknek mindig is sarkalatos pontja volt. Olcsó spiáterből készült, kicsit rosszul átgondolt miskulancia, az egyébként kiváló Sbarazzino- és Corsaro-blokk szégyene, az amúgy mesterien szép és igényes gépészet tályogja. Ilyenkor jön jól az Év Autója-tagság, hiszen a szöveg pontos megértése érdekében azzal a lendülettel tovább tudtam lökni az olasz cikket a másik magyar zsűritagnak, Gajdán Mikinek, aki amellett, hogy öregmotor-mániás (igazán öregről beszélek, neki az 1956-os Morinim neki túl új), olaszul is tud valamennyit.
Miki egy nappal később hívott. "Te, ez a tudós itt a cikkben azt mondja, hogy nem szabad feltenni a deknire a tömítést, mert akkor nem zár rendesen a fedélhez a szivattyú gumikúpja, és elmegy már a kör elején a nyomás" - közölte velem tétova, mégis kissé vészjósló hangon. Mert a Morini olajszivattyúja először a deknibe nyomja a az olajat, s ott van egy elosztó járat, ami a főtengelyhez és a vezérléshez Y-oztatja el a kenőanyagot. De vissza a sztorihoz.
"Az nem lehet, 1956-ban nem voltak olyan trükkös tömítőpaszták, mint ma, legfeljebb ilyen Hermetic-jellegű, kőkemény, lakkszerű cuccok, amit azért deknitömítésre nem szívesen használtak, nem lehet, hogy ilyenre tervezték ez a blokkot' - válaszoltam neki.
"Pedig ez azt írja, félreérthetetlenül, és ez valami nagy Morini-guru" - vészjóslott Miki tovább.
Ha ennyi okos ember így találta, úgy döntöttem, én, az egyszerű Csikós Zsolti a 4/b-ből se lóghatok ki a sorból. De azért éltem a gyanúval, nem álltam neki hűbelebalázs módjára körbehúzogatni a csavarokat. A patentül felszerelt olajszivattyú már bent pucsított a helyén, tehát ráhelyeztem a fedelet, ahogy az isteni hangok diktálták, tömítés nélkül. És az billegett. Na, ilyenkor mit lehet tenni? Mondjam ki, hogy hülyék a profik, és utána tegyem tönkre a Morinit? Vagy rakjam össze úgy, hogy brutálisan feszül a fedél? Esetleg tegyek rá vastagon tömítőpasztát, tegyem fel enyhe nyomással a fedelet, majd amikor megszáradt, húzzam le a csavarokat? Tanácstalan voltam, pláne, mert súlyos darálásnyomokat láttam a dekni belső felén, ahol a tengelyek beérnek. Lehet, hogy valaki más már kipróbálta ezt a tömítés nélküli összerakást, és pórul járt? Nagyon ezt mutatták a nyomok.
Jobb híján fogtam a hézagmérőt és a sublert, s méregetni kezdtem. A hézagmérő szerint, ha enyhén rányomom a fedelet, ott 0,6 milliméteres hézag keletkezik, ilyenkor az olajszivattyú gumicsöcsén ül fel a dekni, de alig egy kis nyomás még, és már fém a fémen csücsül. Nos, milyen vastag a tömítés? 0,8 milliméteres. Ha jól meghúzom a deknit, kábé 0,2-t zömül a klingerit. Azaz tökéletes volt a méretválasztás, egyszerűen nem látom okát, miért ne kéne oda, hiszen a kúpon zár épp a fedél.
Vagy két napig rágódtam ezen, többször újramértem mindent, aztán nehéz szívvel, de a szemre, logikára és mérésre is tökéletes módszert választottam. Betettem.
A blokk alja egyben volt, tehát feltöltöttem olajjal, elkezdtem tekerni a berúgókarral. Néztem a blokk és a hengertalp között a lukat, hopp, megjelent az olaj, egészséges tempóban. Még kicsit forgattam, tökéletesen jött, folyamatos csermelyben. Hát, ez megvóna'. Tudják, innen már nincs csatorna felfele ebben a blokkban (a régi, nyomórudas motorok általában így működtek), hanem a nyomórudak viszik fel a kenőanyagot a himbákhoz. Nem tűnik valami stabil rendszernek, de állítólag arra az élettartamra, amennyire ezeket szánták, bevált a szisztéma.
No de vajon miért kattogott a Morini? A szelepektől jött a hang, egyértelműen, tehát ott kezdtem a kutakodást. A szelepek állnak, mint a cövek, ott nem lehet baj. A nyomórudak nem görbék, szép a végük, a vezérműtengely lent van, az nem kattog a motor tetején. A gyűrűk nem lógnak a dugattyún (mert azok is adhatnak ilyen hangot). Maradtak a himbák.
És tényleg. Azok a lefutó felületek, amik nyomják a szelepeket, alaposan be voltak verődve, sajnos nem fotóztam le őket abban az állapotukban. Szelepállításnál persze a hézagmérő áthidalta a gödröt, ezért a 0,05-ös hézag valójában nagyjából 0,2 lett, amikor a szelepszár beletalált a saját otthonos kis lyukába. Nos, megpróbáltam követni az eredeti ívet, és reszelővel kiszedtem a gödröket, majd keresztbe-kasul kicsit megnégyzethálóztam a felületet, hogy legyen, ami ott tartja az olajat.
Összepakoltam mindent, betettem a blokkot, lánc, fék fel, elektromos cuccok be. Szétszedtem a karbit, kitakarítottam belőle a rozsdát (ez az átkozott E5-ös benzin...), mindent átnéztem benne. Állítottam kábé hatfoknyi előgyújtást, felraktam a tankot is.
Aztán, nagy levegőt véve, eresztettem benzint, megúsztattam, hogy kibuggyanjon a benya, kapott egy szisszenetnyi hidegindítót a légszűrőbe, párszor átforgattam kikapcsolt gyújtással, aztán elkezdtem rugdalni.
Hát, némi küszködés után, de ez lett. Jár, gyönyörűen, bár a mikrofon hangja nagyon magasba húz, a valóságban kevesebb a sziszeg, több a dübör. Nem kattog. Most, hogy rendes a szelephézag, lehet alapjáratot is állítani - eddig annyira fel kellett tekerni, amennyit az állítócsavar nem bírt emelni a súberen, tehát a bovdenen levő csavarral tekertem fel. Most minden úgy működik, ahogy azt Bolognában gondolták, 1956-ban. Járattam, kicsit melegítettem, pörgettem, de mivel mindez januárban történt, a próbát elnapoltam tavaszra.
Arról nincs videó, csak elmesélni tudom: a ház előtt mentem néhány kört. A hangja szép, de úgy tűnik, nagyon melegszik, durrog is a kipufogó. Csak remélni merem, hogy tudok neki annyival több előgyújtást állítani, hogy ez megszűnjön. Máskülönben lehet, hogy megint kereshetek egy újabb olajpumpát.
Én hülye. Két napja eladtam a tökéletesen rendbe tett Yamahámat, ami 97 lóerős és kimegy két személlyel a világból, miközben egy ilyen szerencsétlen, pici, öreg izével küszködök már hány éve is? Néha tényleg elhiszem, hogy nem vagyok normális, nem, ne is tiltakozzanak, úgyse hiszem el...