A hősök nem Hollywoodban laknak

A világ motoros filmjei kevés kivétellel nagyon rosszak. Létezik pár nézhető, de amelyek elé komoly érdeklődőként is érdemes leülni, szinte egytől-egyik a dokumentumkategóriába sorolhatók. Jobb ez így, legalább nem kell rendezői céloknak feláldozni kedvenc tárgyunkat – maradhat a rajongás, maradhat a csodálat az igazi embereknek. Maradjanak a fiktív hősök Hollywoodban.

A mi hősünk hús-vér ember volt. Joey Dunlop nevét már többször, több helyen megemlítettük, de ideje, hogy a részben őróla, 1977-ben forgatott, 1979-ben bemutatott The roadracers című filmet is bemutassuk. Az ír utcai versenyzőknek emléket állító munka David Wallace és David Wood rendezése, – akit egy kicsit is érdekel a félelmetes utcai száguldás és szeretne többet megtudni a 2000-ben elhunyt versenyző-zseniről, az kattintson: 60 perc benzinszag, egy óra szerelem.

Érdekesség: Joey Dunlop soha nem nézte meg a filmet, sőt, nem engedte, hogy a házában egyetlen másolat is legyen róla.  

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr753284629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chiagochico 2011.10.07. 11:40:51

Besz@rás hangok! A hideg ráz!

nofatchx 2011.10.07. 13:29:41

@baowah: ezt a bejegyzést nem is olvastam, de akkor van másik:

www.youtube.com/watch?v=zSvwmgWCJ2s

Süni25 · http://www.eakft.hu 2011.10.07. 14:05:33

@nofatchx: Jézus. Nekem is ez a fosch jutott elsőre eszembe....

hallari 2011.10.07. 14:09:04

A legjobb motoros film szerintem "A leggyorsabb Indian". Annyira jól hozza a kor imidzsét, hogy elképesztő. És ahogy az öreg "kibokszolja" a gumit, mielőtt évtizedes sebességrekordot állít fel vele - döbbenet. Hiteles kép egy olyan időből, amikor még nem az elektronika és a műanyag számított.

Csizirájder 2011.10.07. 14:28:58

Nagy királyság, ez a film megvan nekem is. Aki esetleg nem tudná megnézni az indán, itt a jutúbos link:

www.youtube.com/watch?v=RS5g3GmV6vs

Szabi01 2011.10.07. 14:32:37

@hallari: Igaz az életben semmi nem úgy volt mint abban a filmben, de azért nagyon hiteles! :-D

fogash 2011.10.07. 15:21:24

@nofatchx: áámerikába' minden japánmotoros csákó zsírbuzi fekarapper? A fim egy szar.

ahogy a wild hogs is.

@Csizirájder: ez nagyon jó film, bár nekem az Emberről szól, a megszállottságáról, nem pedig a motorról.

Volt egy olyan ff film, amiben rendes H-D hangok voltak, biker csókák guggoltak, de nem volt alattuk motor, csak a hang. A mozgást bábfilmes technikával vették fel. Valakinek nem dereng?

hallari 2011.10.07. 17:26:51

@Szabi01: megnéztem a wikin a filmet, valóban összegyúrtak elemeket, de ez nem változtat azon, hogy megtörtént eseményeket dolgoz fel a film és hiteles környezetben. Különösen, ha a Vanilla Ice-os szörnyűséghez hasonlítom, vagy a többi mesterkélt, CGI-s , robbantásos, életszerűtlen förmedvényhez. Amúgy is az összegyúrás a drámaiság és a film korlátai miatt kellettek, ha tökéletes történelmi hűséget keresel, azt a dokumentumfilmekben találod (vagy ott se).

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása