Kanyar kell? Irány észak!

Csak legyen végre szerpentin, sóhajt a magyar. Unatkozik a hosszú egyeneseken, keresi a kanyarokat – a Mátra kátyús, a Pilis forgalmas, a Börzsönyben meg keskeny az aszfalt. Hova menjünk, ha van két napunk és rengeteget döntögetnénk a motort? Ha a Kofola is opció, akkor irány észak!


Nagyobb térképre váltás

A Yamaha idén ünnepli ötvenedik évfordulóját annak, hogy rajthoz álltak a világbajnokságon. Ez szép szám, de jó hír is egyben – a jeles jubileum apropójából pár gépet most olcsóbban adnak. Ezek egyike a korábban már általunk is tesztelt Super Ténéré 1200 – a hazai importőr úgy gondolta, hogy egy röpke túra alkalmas módja az ünneplésnek. Nem mondtunk nemet.

A vezetésre a Rhino Tours motoros túraszervező csapatot kérték fel – a célállomás Zakopane ugyan nincs messze, de a srácok a gyakoroló csehszlovákoknak is tudtak vérpezsdítő útszakaszokat mutatni.

Rétságnál hagytuk el az országot, Besztercebányáig nem is volt semmi tudomány, az izgalmas szakaszok ezután jöttek. A Fátra felé fordultunk, ami nem csak kiváló sípályáiról ismert: előbb Harmanecnél elmentünk a híres szlovák vécépapírgyár mellett, majd Stubnyafürdő (Turčianske Teplice) előtt végre megkaptuk az első igazi szerpentint.

A nedves aszfalt és a szemerkélő eső nem jó útitárs, így a kipörgésgátló kifejezetten jól jött. Tisztességesen dolgozik a Yamaha rendszere, de az ortodoxok se essenek kétségbe, hisz kiiktatható. A gerincre felérve kellemes Motorest, vagyis fogadó várt ránk. Hamar világossá vált mindenkinek, hogy a sztrapacska kifejezést tulajdonképpen csak a magyarok használják: aki ilyenre ételre vágyik, bryndzové halušky néven keresse.

Az út Turócszentmártonba, vagyis Martinba vezetett – ebből semmit sem láttunk, igaz, egy kis ipari turizmus befért volna. Legszívesebben átmásztam volna a kerítésen, hiszen egykor itt, a ZTS művekben tankokat csavaroztak össze. Mára ez elavult fegyvernem lett – a gyár halottnak tűnt, a már újkorukban is fakó munkásházakban az ablakokat is elégették a cigánycsaládok. Turócföldön nincs etnoromantika.

Rózsahegy (Ružomberok) városa első látásra sem túl festői, nem időztünk benne sokat. Pedig mint minden nagyobb, régi hegyi településnek, vannak történelmi emlékei, de a papírgyár ipari realizmusa valóban nem túl csalogató.

A vastag szürke felhők alatt Liptószentmiklós, azaz Liptovský Mikuláš sem a szebbik arcát mutatta, pedig kedvelt túrahely, sőt, itt található az ország egyik legnagyobb akvaparkja is. A liptói víztározó, a Liptovská Mara partját érintve indultunk északnak: az út egyik legizgalmasabb szerpentinje várt ránk az Árva-hegységben, Vyšné Matiašovce után.

A szlovák–lengyel határt átlépve mintha a környék megszépülne. Takarosabbak a házak, tisztábbak az utcák. Zakopane pedig igazi ékszer: a faházak és fatemplomok csodálatosak, a régieket karban tartják, de folyamatosan épülnek az újak. Hotelünk, a Sabala is fenyőgerendákból állt – nem volt öreg épület, de tökéletesen passzolt a történelmi városközpontba.

Másnap Poroninnél begurultunk a Magas-Tátra lengyel oldalába: igaz, hogy kategóriája egyik legnehezebbje a Super Ténéré, de a döntögetése nem okoz gondot – a soros kettes blokk rendkívül jó súlyelosztást biztosít. A javorinai határátkelőn tértünk vissza Szlovákiába, majd keletről kerültük meg a hegyet. Sajnos a néhány évvel ezelőtti orkán nyomait képtelen volt kiheverni a környék – le is fordultunk Poprádnak, hogy onnan motorozzunk a Szlovák Paradicsomnak nevezett tájegységbe.

Sajnos lendületesen gurultunk, így nem volt idő a fantasztikus dobsinai jégbarlangra; aki arra jár, ne hagyja ki. Az ebédet hirtelen ötlettől vezérelve a Dedinky-i víztározó partján ejtettük meg – az egykor virágzó hotel mára düledező díszlet csupán: tapasztalat alapján óvva intünk mindenkit, hogy ott ebédeljen, van bőven más fogadó az út mentén.

Innen már délre tartottunk, közeledtünk Gömörhöz. A betléri (Betliar) Andrássy kastély mellett elhaladva Rozsnyó (Rožnava) felé haladtunk, de pár kilométerrel a palóc város előtt nyugati irányra váltottunk. Az 526-os úton még nem mentem eddig, de biztos, hogy még fogok. A Szlovák Érchegység lejtőin kanyargó aszfalt meglepően élménydús, igazi motoros paradicsom – a pár kátyút gond nélkül simította ki a Ténéré. Jolsva (Jelšava) városát érintve haladtunk Nyustya (Hnúšťa) felé; ott kifejezetten sajnáltam, hogy ismét délnek kellett fordulnunk.

Rimaszombat, vagyis Rimavská Sobota már szinte hazai pálya. Onnan Losonc csak egy ugrás, majd aránylag tempósan motorozható út visz Nagykürtösre (Veľký Krtíš). Itt már nagyon közel a határ, de aki ráér, ugorjon be Szklabonyára (Mikszáthfalva – Sklabiná). A balassagyarmati határátkelő már csak pár kilométer – innen a gép szinte egymaga is hazatalál.

A két nap alatt bejárt 813 kilométer persze nyugodtan három vagy akár négy napos kirándulássá is húzható, Szlovákiában és Lengyelországban a szerpentinezés mellett is akad látni- és tennivaló. A bejárt útvonal sem kötelező érvényű, csupán egy jó tipp – néha bátran le kell motorozni a térképről.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr102912578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

=Daniken= 2011.05.18. 11:42:32

Na végre valaki, aki leírja. Zakopane csodálatos, ahogy átmész a határon, megkerülöd a Tátra egyik csücskét és megáll az idő. tisztás tisztás hátán, gerenda házak, mosolygás, béke, nyugalom.
A kis híd a határátkelő előtt megvan a szlovák oldalon? egy db autó fér el rajta, és magasított, úgyhogy ha nem vagy szemfüles, már csak akkor veszed észre a másikat, amikor egymással szemben álltok:-))

Béc 2011.05.18. 11:51:03

@baowah: Martinban nem álltatok meg véletlenül a Harley kocsmában? Hibátlan a hely és a kaja is, érdemes betérni ha arra jár az ember.

mt-03 2011.05.18. 12:00:05

jo kis gep az nagytenere, kar hogy se penzem se ertelem nem lenne szamomra, de azert tetszik:)
szlovakiaban meg telleg vannak jo helyek, kar hogy nekunk nincs mar ilyen magas hegysegunk, pilisbe meg matraba meg felve merek csak menni a sok orult spides miatt (ha megis akkor is inkabb hetkoznap vagy osztol mert akkor mar faznak nem mennek oda...)

mt-03 2011.05.18. 12:04:33

egyebkent mi a meglatas, mennyire magas ez a st? egy 178 magas (75kg) ember mennyire fer el rajta? marmint leer a lab rola? meg ilyesmik. nyilvan erdoben/terepen a tuti de ugye egy magamfajta halando ideje nagy reszit varosban motorozza es ott nem baj ha meg is tud allni, es elfer a kocsik kozott stb. gondoltam mar tesztvezetesre de ennel tovabb (meg a szalonban valo nezegetesen kivul) nem jutottam...

Dipshit 2011.05.18. 12:49:07

Ha van 2 napunk, messzebb is mehetünk..mondjuk dél-keletnek!

Most hétvégén (szombat-vasárnap) megjártuk bulgáriát, egy kis vaskapuval (román és szerb oldalon is végigmentünk) meg egy kis szerbiai hegyvidékkel egyetemben. Végig üres utakon döntögethettünk! A pestieknek 700 km volt az első, és 850 km a második nap. Látnivalóból annyi van, hogy 4 napra is sok lenne!
www.sportmotor.hu/motoros_kepek/motoros_tura/?dr=53946

Tomchy 2011.05.18. 14:15:26

Árpi, kitalálom: a fekete Ténéré-t választottad... :O)

A túra meg nagyon irigylendő, a Tátra csodálatos hely, csak ne lenne tőlem ilyen messze

gatsy 2011.05.18. 14:25:21

Dobsina környékén vigyázni esőben, mert a mészkővel kevert aszfalt nagyon csalóka tud lenni. Haverom 3 éve októberben betette a Primerat az árokba, pedig nem siattünk sehova (konvolyban mentünk).
Viszont a környék tényleg lélegzet elállító,még kocsival is.

zöldi 2011.05.18. 15:28:55

Imádok szlovákiába járni, ha fél napom motorozni, mindig ott kötök ki.

bororo 2011.05.18. 15:52:32

Szlovak vagyok, igy helyesbitek:

a sztrapacsky (szlovakul Strapačky) letezik, csak epp mas etelrol van szo. Ezt kapsztas galuskanak (halušky) lehet leirni. A bryndzové halušky az bryndza sajtos galuska.

Bevallom a leirt palya felen soha sem jartam, en is mennek arra egyet :) Mondjuk autoval en a Hnúšťa - Liptovský Hrádok (a Čertovica-n keresztul) utat is kedvelem, ha nemjon epp szembe egy faval telipakolt kamion.

Ha a nagy hegy nem feltetel, akkor a Veľký Krtíš - Dvory nad Žitavou utnak a keleti 2/3 nekem bejon.

guest_ 2011.05.18. 16:18:14

@bororo: "Szlovak vagyok"
"Igazi" szlovák, vagy szlovákiai magyar? Csak mert tökéletesen beszélsz megyarul írásban. :-)

bororo 2011.05.18. 20:19:38

@guest_:

Koszonom :) igyekszem javitani a helyesirasomon, hogy tudjak forditani magyarba is (itt-ott forditokent keresem meg a sorre valot).

Inkabb 'igazi' szlovak... ha van olyan (ilyen kis orszagnal mint ez itt szerintem nehezen barki is 'igazi' valami). Mondjuk azt be kell vallani, hogy a nagyi magyar :), de magyarul (foleg a helyesirast) soha sem tanultam iskolaban.

Suttora 2011.05.19. 01:53:59

Egy-két képaláírás azért elfért volna...

Bilok 2011.05.19. 09:25:05

"Rétságnál hagytuk el az országot"
Az hogy sikerült? A tótok megint kaptak egy sávot Észak-Magyarországból csak én nem tudom? Ipolyság lesz az, nem?

pegggge 2011.05.19. 10:57:57

"Csak legyen végre szerpentin, sóhajt a magyar. Unatkozik a hosszú egyeneseken, keresi a kanyarokat – a Mátra kátyús, a Pilis forgalmas, a Börzsönyben meg keskeny az aszfalt. Hova menjünk, ha van két napunk és rengeteget döntögetnénk a motort? Ha a Kofola is opció, akkor irány észak!"

Jelentem a Mátra most épp járható a friss kátyúzások után (egyébként Tenerével nem mindegy?), aztán ott egy kicsit jobbra van valami Bükk nevű képződmény, ami 50kilométernyi tömény kanyar kb. 70%-ban frissiben felújított útvonallal.
Tátrát megpróbáltuk párszor, sose volt még jó... Egy szaros autópályát nem voltak még képesek építeni, így hát az általad említett pilisi forgalom semmi az ottani kamionáradathoz képest. Az utak meg nem kátyúsak, hanem huplisak, ami szvsz. sokkal kellemetlenebb, mert kikerülni lehetetlen, 80felett meg szinte lerepülsz a motorról (persze Tenerével ez megint nem mindegy?) :)

muhi 2011.05.19. 11:01:23

Na most trollkodom egyet, mert már kikívánkozik.

Menjen minden motoros a pokolba, aki nem munkába járásra használja a motorját.

Feldúljátok a csendes tájvédelmi körzetek és lakóövezetek békéjét, szennyeznek, megriasztják a vadakat és baleseteket okoznak. A Pilis túl zsúfolt? Miattatok, bunkók. Nem csak az üveghangú speedmotorosok miatt. Egy átlagos nagymotor egyszerűen hangos, sokkal hangosabb, mint egy átlagos autó.

Az is baj, hogy autós karaván alakul ki minden szebb helyen a hétvégeken, de azok nagy része legalább hellyel-közzel betartja azokat a normákat, amelyek az együttélést lehetővé teszik.

Értem én, hogy pompás érzés döntögetni a nagyvasat, miközben hónaljban lágy szellő fújdogál. Igen ám, csakhogy az érzés kedvéért egész tájegységeket vágnak tönkre szezonálisan a motorosok.

Emlékszik valaki, mi történt azzal a motorossal, aki Pécelen találkozott egy drótkötéllel? Érdemes észben tartani, hogy az ilyen tragédiáknak az eredője rendszerint az, hogy valaki egész egyszerűen lefossa az őt körülvevő világot.

Meglássa akárki, az egésznek az lesz a vége, hogy olyan zajkorlátozásokat fognak bevezetni (lásd ombudsman legutóbbi kezdeményezése), ami a mai motorokat, kvadokat, sportautókat a múzeumba meg a gőzkalapács alá száműzi. Nem nagy szám, a szabályok eredményes betartatása csak technika kérdése.

Úgyhogy le lehet tenni a nagymotort (mindjárt jut majd pénz az elmaradt lakástörlesztőre), és menni kirándulni gyalog, vagy rendezni egy hétvégi grillpartit a hátsó kertben.

rozsdapeti · http://rozsda.blog.hu/ 2011.05.19. 11:18:03

@muhi: van igazság abban, amit írsz, de hadd trolljalak le: az eredő helyett te az eredetre, origóra gondoltál.

pegggge 2011.05.19. 11:32:05

@muhi: Majd eljön az is, amit te szeretnél, de most ennek van itt az ideje. Rossz korba születtél?

Tomchy 2011.05.19. 12:16:34

@muhi: Mondd Neked valamit az a fogalom, hogy "közút"?
Nem a motorosok taposta ösvényeken keresztül motorozunk, hanem a közútkezelők és egyebek által erre a célra kijelölt utakat használjuk.
Ha én nagyobb léptékben a hegyekre vagyok kíváncsi, és nem feltétlenül csak az erdei cserszömörce mellett szeretnék üldögélni, akkor igenis valamilyen közlekedési eszköz az alternatívája a gyalogtúrának. Én is szeretek túrázni, de motorozni is. Ne légy kockafej.
És nem neveztelek bunkónak, mint Te engem.

plephyl 2011.05.19. 12:56:47

muhi:
a motorok gyári kipufogója nem igazán hangos, mondhatni halk. az utólagosan, illegálisan felbiggyesztett dobok viszont valóban hangosak és valóban az a helyzet, hogy 1 (!) ember élvezetéhez egyidőben rengeteg ember bosszúsága társul.
emiatt én nem is bántom a gyári véget a vasamon.
a tájvédelmi körzetes példád sem rossz, de ott is inkább az a baj, hogy nyitott dobbal, a megengedett sebességet túllépve hajtanak sokan, így valóban komolyan szennyezik a környezetet (gázok , hangok).

FeR1 2011.05.19. 13:46:41

Muhi, ki bosszantott fel ennyire? Vagy csak simán nem telik motorra? Nethuszár...pfejj!
:D

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.05.19. 14:19:05

@pegggge: ezek az utak aranylag kamionmentesek, nekik sem moka a szerpentin, nem arra mennek.

GiXXXer 2011.05.19. 16:49:08

@plephyl: nem kell átlépni a megengedett sebességet. Sok cruiseres ismerősöm üres szimpla csővel közlekedik, az már alapjáraton is megzavarja a vadludak repülési útvonalát... :)

De a durva az egészben az, hogy a legtöbben büszkék is rá, hogy az övék milyen kurva hangos.

Én is motoroztam, meg még fogok is, ha lesz újra keret rá, de nálam is kiveri a biztosítékot egy 130 dB-el elvisító 600-as, vagy egy légkalapácsot is megszégyenítő cruiser! Szívesen szabályoztatnám a fülüktől 10 centire... :)

2011.05.20. 09:36:08

Na ez az egyik kedvenc útvonalam. Nincs itt kamion forgalom, nem kell félni. Az meg, hogy a Tenerével mindegy az útminőség nem igaz. Nekem egy KTM 950 Adv. van amivel elvileg még kevésbé kellene számítania, komolyabb a futóműve stb..., de mégis számít. Most voltunk a Mátrában vele, és a messze elkerülendő hely lett belőle.

2011.05.20. 09:38:12

@muhi: Igen, eljön ez is majd. De szerencsére, még nem a lágerben élünk. Remélem ezt a szép te világodat már nem élem meg, mert úgy is halál lenne.

2011.05.20. 09:43:56

@GiXXXer: De azért érzed, hogy minek örülne a szerencsétlen, hogy olyan szabvány legyen, hogy motor egyáltalán nem üzemelhessen. Megint nem az van, hogy betartatjuk a szabályokat (most is csak E jeles dobokat lehet az utcán üzemeltetni), nem, hanem majd akkor jól betiltunk mindent. És mennyi ilyen barom van ebben az országban vazze.

RHD 2011.05.21. 09:04:44

Miert nincs tobb ezekbol a leirasokbol a totalbike-on? Neha ugy erzem hogy mintha nem tudnak meg azt az egy kepernyot sem kitoltani cikkekkel es hetekig ugyanazt olvasom. Ez vegre valami ami majd minden motorost erdekel. Vagy lehetne egy tematikus resz az oldalon ahol regiok szerint lehetne keresni tura leirasra\utvonalra. Biztosan novelne a latogatottsagot is.

baowah · http://baowah.blog.hu 2011.05.22. 11:27:31

@RHD: Igazad van, de azzal, hogy a tc és tb napilapként üzemel, nagyon nehez ellogni turakra, majd jol megirni azt, hisz amig el vagyunk, nincs ujsag. tudom, ez a mi bajunk es nem magyarazat, de igyekszunk ezen valtoztatni, egyelore a metoduson dolgozunk.

Mosquito 2011.06.01. 10:56:26

Muhi 2011.05.19 11:01:13

Mi van Muhi? Bántott az élet?? Kicsi be vagy szűkülve ember!
Autód van-e?? És azt mire használod??
Eleve többet is fogyaszt,többe is kerül,nagyobb helyet foglal mint egy motor.

Aki motorral jár az segíti a közlekedést,parkolást,levegőszennyezést és még sorolhatnám..

Teljesen felesleges ebben a Világban bármilyen közlekedési eszköz,mi??

Okos..
Kár koptatni a billentyűt rád..

VALAKI1969 2017.05.15. 06:16:44

Amikor odáig jutottam a szövegben (3. mondat kb.) hogy "Besztercebányáig semmi érdekes", és eszembe jutott a Bát-Selmecbánya közötti szerpentin (ami még BB előtt van ugye), akkor elment a kedvem a cikktől, a RhinoTours-hoz soha nem is volt...

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása