Csak legyen végre szerpentin, sóhajt a magyar. Unatkozik a hosszú egyeneseken, keresi a kanyarokat – a Mátra kátyús, a Pilis forgalmas, a Börzsönyben meg keskeny az aszfalt. Hova menjünk, ha van két napunk és rengeteget döntögetnénk a motort? Ha a Kofola is opció, akkor irány észak!
A Yamaha idén ünnepli ötvenedik évfordulóját annak, hogy rajthoz álltak a világbajnokságon. Ez szép szám, de jó hír is egyben – a jeles jubileum apropójából pár gépet most olcsóbban adnak. Ezek egyike a korábban már általunk is tesztelt Super Ténéré 1200 – a hazai importőr úgy gondolta, hogy egy röpke túra alkalmas módja az ünneplésnek. Nem mondtunk nemet.
A vezetésre a Rhino Tours motoros túraszervező csapatot kérték fel – a célállomás Zakopane ugyan nincs messze, de a srácok a gyakoroló csehszlovákoknak is tudtak vérpezsdítő útszakaszokat mutatni.
Rétságnál hagytuk el az országot, Besztercebányáig nem is volt semmi tudomány, az izgalmas szakaszok ezután jöttek. A Fátra felé fordultunk, ami nem csak kiváló sípályáiról ismert: előbb Harmanecnél elmentünk a híres szlovák vécépapírgyár mellett, majd Stubnyafürdő (Turčianske Teplice) előtt végre megkaptuk az első igazi szerpentint.
A nedves aszfalt és a szemerkélő eső nem jó útitárs, így a kipörgésgátló kifejezetten jól jött. Tisztességesen dolgozik a Yamaha rendszere, de az ortodoxok se essenek kétségbe, hisz kiiktatható. A gerincre felérve kellemes Motorest, vagyis fogadó várt ránk. Hamar világossá vált mindenkinek, hogy a sztrapacska kifejezést tulajdonképpen csak a magyarok használják: aki ilyenre ételre vágyik, bryndzové halušky néven keresse.
Az út Turócszentmártonba, vagyis Martinba vezetett – ebből semmit sem láttunk, igaz, egy kis ipari turizmus befért volna. Legszívesebben átmásztam volna a kerítésen, hiszen egykor itt, a ZTS művekben tankokat csavaroztak össze. Mára ez elavult fegyvernem lett – a gyár halottnak tűnt, a már újkorukban is fakó munkásházakban az ablakokat is elégették a cigánycsaládok. Turócföldön nincs etnoromantika.
Rózsahegy (Ružomberok) városa első látásra sem túl festői, nem időztünk benne sokat. Pedig mint minden nagyobb, régi hegyi településnek, vannak történelmi emlékei, de a papírgyár ipari realizmusa valóban nem túl csalogató.
A vastag szürke felhők alatt Liptószentmiklós, azaz Liptovský Mikuláš sem a szebbik arcát mutatta, pedig kedvelt túrahely, sőt, itt található az ország egyik legnagyobb akvaparkja is. A liptói víztározó, a Liptovská Mara partját érintve indultunk északnak: az út egyik legizgalmasabb szerpentinje várt ránk az Árva-hegységben, Vyšné Matiašovce után.
A szlovák–lengyel határt átlépve mintha a környék megszépülne. Takarosabbak a házak, tisztábbak az utcák. Zakopane pedig igazi ékszer: a faházak és fatemplomok csodálatosak, a régieket karban tartják, de folyamatosan épülnek az újak. Hotelünk, a Sabala is fenyőgerendákból állt – nem volt öreg épület, de tökéletesen passzolt a történelmi városközpontba.
Másnap Poroninnél begurultunk a Magas-Tátra lengyel oldalába: igaz, hogy kategóriája egyik legnehezebbje a Super Ténéré, de a döntögetése nem okoz gondot – a soros kettes blokk rendkívül jó súlyelosztást biztosít. A javorinai határátkelőn tértünk vissza Szlovákiába, majd keletről kerültük meg a hegyet. Sajnos a néhány évvel ezelőtti orkán nyomait képtelen volt kiheverni a környék – le is fordultunk Poprádnak, hogy onnan motorozzunk a Szlovák Paradicsomnak nevezett tájegységbe.
Sajnos lendületesen gurultunk, így nem volt idő a fantasztikus dobsinai jégbarlangra; aki arra jár, ne hagyja ki. Az ebédet hirtelen ötlettől vezérelve a Dedinky-i víztározó partján ejtettük meg – az egykor virágzó hotel mára düledező díszlet csupán: tapasztalat alapján óvva intünk mindenkit, hogy ott ebédeljen, van bőven más fogadó az út mentén.
Innen már délre tartottunk, közeledtünk Gömörhöz. A betléri (Betliar) Andrássy kastély mellett elhaladva Rozsnyó (Rožnava) felé haladtunk, de pár kilométerrel a palóc város előtt nyugati irányra váltottunk. Az 526-os úton még nem mentem eddig, de biztos, hogy még fogok. A Szlovák Érchegység lejtőin kanyargó aszfalt meglepően élménydús, igazi motoros paradicsom – a pár kátyút gond nélkül simította ki a Ténéré. Jolsva (Jelšava) városát érintve haladtunk Nyustya (Hnúšťa) felé; ott kifejezetten sajnáltam, hogy ismét délnek kellett fordulnunk.
Rimaszombat, vagyis Rimavská Sobota már szinte hazai pálya. Onnan Losonc csak egy ugrás, majd aránylag tempósan motorozható út visz Nagykürtösre (Veľký Krtíš). Itt már nagyon közel a határ, de aki ráér, ugorjon be Szklabonyára (Mikszáthfalva – Sklabiná). A balassagyarmati határátkelő már csak pár kilométer – innen a gép szinte egymaga is hazatalál.
A két nap alatt bejárt 813 kilométer persze nyugodtan három vagy akár négy napos kirándulássá is húzható, Szlovákiában és Lengyelországban a szerpentinezés mellett is akad látni- és tennivaló. A bejárt útvonal sem kötelező érvényű, csupán egy jó tipp – néha bátran le kell motorozni a térképről.
