Keress pénzt a csavargással

Állítólag tegnap hivatalosan is véget ért az ősz szebbik része, mostantól hideg és nedves időjárás vár a motorosokra. Ha hiszünk a meteorológusoknak, akkor a garázsba toljuk a gépet és elkezdünk tervezgetni.

Bartha Gyula és Sulkowsky Zoltán útja 1928 és 1936 között zajlott – ezt nevezzük igazán hosszú motorostúrának. 170 ezer kilométert tettek meg, 68 országot érintettek.

Az összes földrészt bejárták oldalkocsis Harley-Davidsonjukkal, ők voltak az elsők, akik körbemotorozták a földet. 1937-ben könyvet írt Sulkowsky; aki szeretné részletesebben megismerni kalandjaikat, mindenképpen szerezze be a kiváló útleírást.

Rengeteg fotót készítettek, ezek egy részét publikálták a könyvben, sok azonban azonban sosem jelent meg – csak aukciókon lehet megszerezni a hangulatos dokumentációt. Sulkowsky menedzseri képességekkel bírt, képes volt hasznot termelővé változtatni a kirándulást. Főleg Amerikában voltak sikeresek – hollywoodi színészek és politikusok is az ő történetükre voltak kíváncsiak.

Sok fotót aláírással láttak el az érintettek, így tudjuk, hogy Marion Shockley színésznő, Wynne Gibson, Lugosi Béla és Jack Oakie is barátságba került velük. Nem csak a sztárok emlékezhettek rájuk: többek között a washingtoni William E. Borah szenátor vendégszeretetét is élvezhették. 

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr202457243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mt-03 2010.11.19. 08:44:40

gepet letenni ilyenkor??? meg hoban se nagyon, max jegen.

=Daniken= 2010.11.19. 10:14:09

a kutyáról nem tudsz semmit? ha jól látom ő is velük ment...

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.11.19. 10:45:10

@=Daniken=: őt Hadzsinak hivtak, mert megjarta velük mekkát.

shamir 2010.11.19. 10:51:13

Nem tudtam, hogy könyv is jelent meg erről az útról. Már tudom is mit veszek a feleségemnek karácsonyra.

tiger1342 2010.11.19. 11:18:30

Nekem megvan a könyv, a kutyánál döbbentem rá, hogy Róluk van szó! :)

Mekkora egy dög az a Harley...

apamacko 2010.11.19. 11:29:25

Most nem néztem meg a csatolt filmet (melóhely), de úgy emlékszem valahol az út során motor is cseréltek. A képeken is változik néha a gép, és az is érdekes, hogy néha a bal, néha a jobb oldalán hordja az oldalkocsit.
A könyvet pedig le kell vadásznom!

baowah · http://baowah.blog.hu 2010.11.19. 11:39:09

@apamacko: a konyvet a Magyar Konyvklub nehany eve ujra kiadta!

Pistabá 2010.11.19. 12:46:33

Szívesen keresnék pénzt csavargással de hogy összeszedje a kezdőtőkét ahhoz még egy mekgregornak is fel kellett szívni magát, én meg hol vagyok hozzá meg az ő kapcsolataihoz képest...

2010.11.19. 12:47:59

ez akkora hogy nem is motor hanem egy 3 kereku auto...

2010.11.19. 12:52:10

@Pistabá: hat ma mar ilyennel penzt keresni nehez. de lathato hogy mar akkor is fifika es dorzsoltseg, nomeg megfelelo ismeretsegek kellettek hozza.

azert sokan vannak akik manapsag is megtesznek ilyen nagy utakat, csak roluk nem irodik cikk, de azert ott vannak. multkor olvastam egy angol sracrol, vett egy xt-t meg ket oldaldobozt, kivett a melohelyerol 2 het szabit (mert ugye annyi jar) es elmotoroztt londonbol kinaig. egyedul. no szponzor meg nem volt retekklubos hir es unnepelyes felvezetes a hosokteren. csak ugy bulibol meg a kaland kedveert. es megcsinalta semmi faxni. de ketsegtelen hogy penzt nem keresett vele...

chiagochico 2010.11.19. 13:09:55

Ez szívemből szólt. Egy ilyen úton morfondírozok egy ideje. Ej, dönteni kéne!
Eddig is sikerült :)

bobfalfa 2010.11.19. 14:04:10

Én két svájci komával találkoztam kb. 2002-ben Kecskeméten, akik két 500-as, újonnan vásárolt Royal Enfielddel tartottak hazafelé Delhiből (vagy Bombayből?). Neten rendelték a motorokat, kirepültek, kifizették, csináltattak rájuk a jó indiai lakatosokkal 3-3 nagyméretű fekete fémdobozt, azokat telerakták pótalkatrésszel és nekiindultak. 2 hónap szabadságuk volt. Állításuk szerint a motorokat Svájcban eladva némileg visszatérül az utazás ára. India és Pakisztán volt a keményebb, de sikerült, a határátkelések nagyon küzdelmesek voltak, és Nyugat-Törökországban már fel kellett venni a bukósisakot is...

hovarju 2010.11.19. 16:43:17

Köszönjük a cikket és a képeket.

Ez a két ember igazán megérdemli, hogy írjanak róluk. Amit véghezvittek, nem mindennapi.

Inkább ilyesmit olvasok/nézegetek, mint a bulvárszemetet.

muz 2010.11.19. 16:48:23

Az a poén,hogy a szó szoros értelmében nem is voltak motorosok.Sem előtte,sem utána nem motoroztak többé.
Egy darabig a Cica is velük volt csak miután beteg lett szált ki a csapatból.
a könyv címe: "Motorral a föld körül"
Tényleg érdemes elolvasni ,nagyon élvezetes és számunkra már elképzelhetetlen problémákkal,kalandokkal kellett megküzdeniük.
Ha valakit a fotók is érdemben érdekelnek.Most találtam

www.axioart.com/index.php?op=live_catalog_page&id=2131_09

laverdasfc 2010.11.19. 16:55:09

Julianus, Kőrösi, Benyovszky, Széchenyi Zsigmond, Fa Nándor...
Nemhiába, a Matula is megmondta: A magyar ember kalandra termett!

Mcgregor és a másik jedi csak szeretne ilyen tökös legény lenni!

Hajráá 2010.11.19. 17:31:57

Hú, de jó volt újra hallani róluk. A könyvet kb. 3 éve kaptam a szülinapomra és nagyon nagy élmény volt. Érdemes elolvasni, mert egy teljesen más világot mutat be - gondolok itt például a burkolt úthálózatra, vagy inkább annak hiányára. Manapság ilyen viszonyok közé más csak GS-el mennek...:)
Nekem még plussz sezmélyes élményem, hogy Marokkóban adnak egy leírást a marakeshi piac forgatagáról (kb. 1929), amely 2001-ben, amikor ott voltam szinte tökéletesen ugyanolyan volt.

üdv

TyerCorp01 2010.11.19. 18:40:35

Mi tagadás, tudtak élni! :)

Quattroman 2010.11.19. 22:30:21

@bobfalfa:

"Állításuk szerint a motorokat Svájcban eladva némileg visszatérül az utazás ára."
kizártnak tartom, max ha alkatrésznek adják el.
lefutottuk ezt a kört, az indiában vásárolt motorokat európában nem helyezhetik forgalomba:(((

Oktato 2010.11.20. 23:06:44

@Quattroman: Esetleg az EU-ban... Svájc meg, mint tudjuk "nem európa" :-)))

amzso 2010.11.21. 22:57:29

Aki esetleg tud a könyvből megvehető darabot, az szóljon, mert jó lenne megszerezni. Kicsit gugliztam, de mindenhol csak előjegyzést lehet rá adni. Ha nincs, akkor majd kiveszem a Szabó Ervinből.

CBHonda · http://en.wikipedia.org/wiki/Honda_CB_series 2010.11.22. 12:39:52

Levelezés részlete következik:

"Tisztelt Szerkesztőség!
Az alábbi felvételt szeretném megszerezni:
www.tvarchivum.hu/?id=242800

Megjelent esetleg DVD-n, illetve fent van-e internetes adatbázisban?
Hogyan lehetne hozzájutni?"

válasz:

"a Magyarok Cselekedetei című műsorunkból a Motorral a Föld körül epizódját rendelné meg. Kérésére tájékoztatom, hogy a felvétel összesen 5’41” másodperc terjedelmű. DVD átírás esetében a technikai díjazásunk 6,800,-Ft + 25% ÁFA összeget tesz ki. Az átírás hozzávetőlegesen két hetet vesz igénybe."

Nekem nem ért meg 6800 + áfát, ezek szerint most onlány is nézhetem :)
Köszi

A sok aggályoskodónak, aki meg a pénztelenségre hivatkozik, üzenem, hogy előbb nézzenek magukba és keressék meg az igazi okot... Én személy szerint gyáva vagyok (egynlőre) ilyesmibe belevágni, ha IGAZÁN akarnám és feldobnék sok mindent, eljuthatnék... Ez az igazi akadály szerintem (állás, család, autó, csekkek, jól berendezett kispolgári életvitel:P) Ezen kell túllendülni csak nagyon nehéz, de gyanítom megéri :D

'saztán? 2010.11.22. 12:42:39

egy műszaki jellegű kérdés. kettő...

milyen típusú pontosan az a motor, és mégis, mekkora kerekei vannak, azon túl, hogy eszméletlen nagy? :)

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása