Világuralomra törtek a csehszlovákok

Annak ellenére, hogy a Jawa a szocializmus évei alatt a magyar mindennapok része volt, elég keveset tudunk róla. A piros csepptankos mindenkinek beugrik, a „kaliforniai” is ismerős, de sokan a 350-es oldalkocsis fogatokra emlékeznek vissza szívesen. Amit itt láttunk a márkából, csak egy része a tényleges termelésnek – a cseheknek a magyar piac mindig is másodlagos volt.

 

Annak ellenére, hogy több szocialista márkát megpróbáltak nyugatra vinni, igazi sikereket csak a Jawa és a hozzá csapott ČZ tudott felmutatni. Mindezt a sportsikereknek köszönhetik, hisz a 60-70-es években ők gyártották a világ talán legjobb terepmotorjait. Ez a királyság mára csak a salakmotorok világában maradt meg, ahol az önállósult divišovi Jawa JRM máig egyeduralkodó.

 

Kevesek számára ismert, hogy a Skoda angliai szerelőüzeme mellett a Jawának is volt „odaát” termelése: a Magyaroszágon teljesen ismeretlen egyhengeres, négyütemű Rotax blokkos ötszázas nem is a týneci gyárban készült, hanem a La Manche csatornán túl – igaz, mindössze körülbelül 350 példányban.

Az angol és amerikai piac éveken át biztos valutaforrás volt Csehszlovákiának, nem véletlen, hogy külön reklámanyagokkal és fotókkal szórták ezt a piacot. Galériánkban ezekből állítottunk össze egy adagot – a gyönyörű ötvenes évekbeli grafikáktól a kifejezetten kínos késői munkáig. A világuralom elmaradt, pedig ők tényleg komolyan gondolták, amit megfogalmaztak szlogenjükben: World best two stroke – Jawa.

A bejegyzés trackback címe:

https://sebessegoltara.blog.hu/api/trackback/id/tr471359833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nitrobi 2009.09.04. 15:53:42

A honlapjukon meg lehet nézni az új modeleket:
www.jawa.eu/

Gomulka Béla 2009.09.04. 18:57:53

Mustangos kép meg mér nincsen?! Azt a macska bajszát!

ZON 2009.09.04. 20:02:51

Az utolsó kép valóban nam túl nyálcsordító...:(

Neonknight 2009.09.04. 20:34:31

Sajnos a 638-as után egyre inkább elbaltázták a motorok kinézetét. A TwinSport ban a megemelt kipuk, a feleslegesen megemelt ülés és az azalatti műanyagidom nem tetszett. A "Choppernek" csúfolt modellben a ronda légszűrőbeömlő, a 80-as éveket idéző visszapillantók, az indokolatlanul vaskos ülés és a szintén megemelt kipuk néztek ki elég idétlenül. Persze egész pofás átépítéseket lehet belőle faragni, ha az ember lecseréli rajta a sok műanyagot, és egy kicsit a múltbatekintve építi át.

Kopasz Szuzukis 2009.09.04. 20:45:16

1 pici pontosítás: a Jawa salakmotorjai momentán kiszorultak a VB-szériából. Ott szinte kizárólag olasz GM gépekkel versenyeznek.

nikó 78 2009.09.04. 21:18:13

Van 2db 250-m nemrég jutottam hozzájuk.Egyik 69-ből a másik 71-ből megdöbbentett a kifinomultságuk,a technikai megoldásaik.Sokéves kihagyás után pár órás előkészüléssel mindegyik egy rugásra indult.

lally 2009.09.04. 21:23:25

Majd az én TwinSportom is elkészül egxszer.....

JawasZoli 2009.09.04. 22:16:34

Erdemes megnezni ezt az oldalt,
www.jawaczownersclub.co.uk
a galeria nagyon jo benne, meg a link gyujtemeny.
A Jawa 500 R-t azt szivesen elfogadnam, bar szerintem a GS 500-as Suzuki blokja beferne siman a 638-as vazba.
udv

Autopeti 2009.09.04. 22:18:10

Real economy,real fun,Babetta!

Hát én is egy Babettát nyúzok,a fun az igaz is.

JawasZoli 2009.09.04. 22:19:32

baowah,

erdemes lenne egy kicsit tobbet nyaggatni a Jawa gyarat. szeintem keszsegesen segitenenek sajtoanyagok teren. a www.jawa.eu oldalon van elerhetoseguk. bar lehet hogy onnet informalodtok ti is. Erdemes lenne rakerdezni, hogy van-e tesztelesre alkalmas motorjuk, marmint az uj Californian.
udv

toto92 2009.09.04. 22:28:21

Gyönyörűek ezek a motorok, főleg a szögletes korszak előttiek. (És a (többé-kevésbé) kortársak is, MZ TS, P20, stb...)

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.09.04. 22:41:54

Van Mustang. Sőt, túraidomos Mustang is, legalább kettő. Mennyit mehetett szembeszélben? :-)

Van röpsúlyos automata kuplungos 250, egy db.

Van Yezdi, vagy 3 képen.

Van 90-es, ami Magyarországra nem került. Stella viszont került, ha nem is sok. A Babetta-előd kék-fehér szörny sem került hozzánk.

Szépek a lemezvázas-függőblokkos gépek képei. A Bizon is jól néz ki.

Láttam a 250-es kéthengerest, ami szerintem szintén nem jött hozzánk. A CZ 125 sportra sem emlékszem.

Szépek az Idealok meg a Pionírok.

Pici strukturálás ráfért volna a 225 képre. Az 500-as kéthengeres meg hiányzott a képekről, ha jól láttam.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.09.04. 23:09:05

@JawasZoli: belefer, hisz a rotaxot is benyelte. egy barátomnak volt egy fekete, amit a csehszlovák elnökségi kisérőgépek közül szerzett - mókás volt, de nem bírta a futómű sajnos, a váz is libegett vele.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.09.04. 23:12:41

@bervas: az 500 OHC-rol nem talaltam reklamkepet.

www.youtube.com/watch?v=IpuweiODHw4

www.youtube.com/watch?v=cP_7WyAqRps

ebben viszont van, igaz alapból Tatra 603-asról szól.

a Bizon 350, az a csehszlovák Buell: hihetetlen, de az egy jó, sportos és fordulékony motor, össze sem lehet hasonlítani a mezei Jawákkal. Nagyon vágyom egyre.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.09.04. 23:14:29

@nikó 78: pedig a bennuk levo blokkot meg a negyvenes evekben terveztek, annak az alapja a Perák 250. Azt kapta meg kesobb a 353/250 is, majd ket loerot belepreselve itt-ott atdolgozva a Magyarorszagra is bekerult csepptankosak.

Neonknight 2009.09.05. 00:59:37

JawasZoli:
Én pár hónapja írtam a Jawa gyárnak, hogy lesz-e valami abból a Jawa Californian látványtervből (mivel a hivatalos oldalon semmi infó nincs róla).
Nem válaszoltak :(

Psziho 2009.09.05. 09:18:36

az angol gyárak /és olaszok többsége /sem bírták a japán nyomást,a jawa mitől bírta volna?

borítékolható volt már a 80-as években hogy halálra vannak ítélve,és csak a piaci korlátok tartják életben

pet77 2009.09.05. 09:25:07

a legelső képen lévőből nekem is van egy 175-ös (typ:356)
Az évjárat :1958.
Hol volt még akkor a magyar mototgyártás?
Csepel 125,lengőnyereggel...
A jawa legalább 10-15 évvel megelőzte.
Ja, még mielőtt a magyarmotor fanok rámrontanak: Csepelből is van egy...

pet77 2009.09.05. 09:29:52

Látjátok a halfarok kipufogóvéget az első képen?Az csak az angol kivitelen volt,a kgst-ben sima véggel forgalmazták, a 175-öst pedig nem 2, hanem 1 kipufogóval.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.09.05. 10:33:02

@pet77: az ott fenn a 250/353 asszem typ:04, tuklajdonkéépen az enyém is ilyen, eredetileg mélykék-szürke festéssel. Cseszkóban árulták halfarokkal, iagz ezen már nem az van. Sajnos.

alecwolf · http://autohistory.blog.hu 2009.09.05. 10:35:29

Jawa Mustang: Három kellett hozzá, hogy egy működjön... De szép emlék :)

Neonknight 2009.09.05. 13:06:28

jawacz.com.ar/
Az oldal végén lévő 300-as choppert figyeljétek!
Ilyen kéne a magyar piacra is a Keeway-ek helyett!

yeti 2009.09.05. 16:56:54

Nem tudom,hogy valakinek van-e valami bővebb információja arról,hogy CZ motorokat Indian-CZ(?) néven az árult az Indian.Valahol olvastam régen egy nyúlfarknyi cikket arról,hogy csőd felé sodródó Indian mivel nem gyártott kis teljesítményű motort így akarta színesíteni modellpalettáját de érdekelne a teljes történet.A neten sincs sok információ róla,de egy szórólapot sikerült találni.

4.bp.blogspot.com/_x_oh4H9MIvs/R35TjnFhbwI/AAAAAAAAAZc/caKzOFl1l3c/s1600-h/CZ_INDIAN01.jpg

Keresés közben tudtam meg,hogy ki volt a híres színész aki szintén ezen a típuson kezdte a száguldozást...

joyridesartco.blogspot.com/2008/08/james-dean-first-and-last-bike.html

cartshee 2009.09.05. 18:48:20

Na igen,, a JAWA babetta fehérben nekem is volt,, amivel jól át is vertek... csak egy sebességes volt, és két sebességesnek adták el.... kissé frusztrált voltam .. rég volt... tán igaz se volt.. (1996)

vei 2009.09.05. 20:20:44

Én eddig úgy tudtam, hogy az 500-as Rotax blokkosból kb. 500 db készült és pár darabot az akkori rendőrség (Verejná bezpčnosť - VB) is kapott belőle. Civilek számára persze nem létezett.
Amúgy megemlítendő még a Jawa saját kéthengeres 500-asa is (1952-1959).

nyarivihogo 2009.09.05. 20:25:10

Háááát....először rábuktam a www.jawa.eu oldalra, aztán az ír dealer oldalán láttam a 650esek árát....7300 euró körül...az sok...Nem...?

orca75 2009.09.05. 20:51:46

@pet77:
"Az évjárat :1958.
Hol volt még akkor a magyar mototgyártás?
Csepel 125,lengőnyereggel..."

Mielőtt ledegradálod a hazai motorgyártást, érdemes lenne utánaolvasnod annak is, hogy milyen fejlesztések készültek el, és azok ilyen-olyan okokból miért nem kerülhettek sorozatgyártásba.
Ennek ellenére csak egy eredményt had említsek meg, amiért büszke vagyok rájuk.
1958. Garmisch-Partenkirchen. 2200km, főleg dagonyában. Danuvia gyári csapat:
Gál László, Szabó II. László, Nagy Gyula.
Gál László aranyérem, Szabó II. fékfedél-törés miatt kiesett, Nagy Gyula bronzérem.
Az ismereted a motorodról csorbát szenved a kijelentése miatt is. A Danuvia 1954-ben vette át a 125-ös Csepel gyártását, és abban az évben költöztették át a szerszámgépeket Csepelről Zuglóba. Ott 1955-ben kezdődött a motorkerékpárgyártás előbb D-Csepel néven, majd 1957 végén, 1958 elején kijöttek a saját típusúkkal a DV125-el, ami a kornak megfelelő motorkerékpár volt, első-hátsó teleszkópokkal, lengővillával. Emiatt aztán 1958-ban kifuttatták a D-Csepel gyártását is. Tehát Csepel 125 1958-ban már évek óta nem volt gyártásban.

op tomi 2009.09.05. 21:37:05

Eszembe jutott a kockatankos 50-es Mustangom, első, máig utolsó "motorom", szerettem... össze volt az rakva, Simson után az örök második:)

JawasZoli 2009.09.05. 22:03:19

@Neonknight: Szevasz, nekem sikerult gyari lehuzatot is venni toluk. szoval szerintem eleg normalisak. lehet valahol elveszettt az eterben az e-mail. Ki tudja. remelem tobb sikerrel jarsz.
udv

vei 2009.09.06. 10:13:04

Végignéztem a galériát és hiányolom az 500 OHC-t és az 500 R-t.

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.09.06. 17:40:46

A mai lőrinci börzén ott figyelt egy eladó 90-es Jawa. Azt mondták róla, 8 LE-s, forgótárcsás. Egész pofás gépnek tűnt.

Ratnet 2009.09.06. 19:02:46

Szeretnivalóak voltak a régi Jawa-k. Viszont szegény kis Mustang mekkora egy ócskaság volt anno.:-)

Apropó, ahogy elnézem a weboldalukon az 'új' 350-est, a 80-as évek eleji Yamahák formavilágát idézi. (XS stb.)

Ratnet 2009.09.06. 21:38:32

..hát a szemem kifolyt de egy darab klasszikus Mustang-ot sem látok a képek közt. Mustang-blokkot azt igen.

nikó 78 2009.09.06. 22:35:08

Apropó kérdés a jawa fanokhoz!Magyarországon valaki gyárt a 250/559-hez pótalkatrészeket esetleg? gondolok itt elsősorban pl:bovdenek,lánckerék

nikó 78 2009.09.06. 22:37:56

Most kezdtem el böngészgetni a netet leirások után kutatva,egész jókat találtam, de a 250/559 hivatalos gumiméretét sehol sem.

baowah · http://baowah.blog.hu 2009.09.07. 08:37:21

@bervas: mennyi volt? amugy penge gepecske.

nikó 78 2009.09.07. 09:15:18

@baowah: Király vagy.Köszi az infót.Itt tényleg minden van hozzá

kerokaa 2009.09.07. 10:38:09

Újabb Jawa képek! Ott az én típusom is: 350-634. :)

bervas · http://mt10.blog.hu 2009.09.07. 13:56:58

@baowah:
Az, utánanéztem: 8,5 LE, 5 sebesség, 90 km/h körüli végsebesség. Nem tárcsás, résvezérlésű.

Darabokból épphogy öszeállítva, kosárban levő blokkal 100e-t kértek érte. Elég komplettnek tűnt, csak a festése volt randa.

JawasZoli 2009.09.07. 15:14:57

@nikó 78: szevasz, nezd meg a www.szocimotoros.hu web oldalat. azon az oldalon van sok link.
sok sikert

Friss topikok

belsoseg feed

Nincs megjeleníthető elem

jajjdecsunya feed

Nincs megjeleníthető elem

racingdream feed

Nincs megjeleníthető elem

rallyedream feed

Nincs megjeleníthető elem

reklamarchivum feed

Nincs megjeleníthető elem

robogo feed

Nincs megjeleníthető elem

tcomment feed

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása